Csillagosok

Gyerekek jönnek az ajtóra, maskara öltözetben, s kórusban kiabálják a hagyományos halloweeni köszöntést:
    – Trick or treat!
    A mi karácsonyi népszokásainkhoz, a kántáláshoz, csillagjáráshoz, betlehemezéshez hasonló népi szokás ez. Skóciában és Írországban a druidisták, a kereszténység előtti időkben ezen a napon, október 31-én ülték a kelta év végét, s ünnepi szokásaik vallási és agrár jelleget öltöttek. Később, a nyolcadik században, Mindenszentek vigiliájává nyilvánította III. Leo Pápa ezt az estet. A pogány elemek azonban túléltek benne. Ezért a gyerekek századokkal utána, Kanadában a XIX. század derekától kezdve, fekete macskának, boszorkának és más ijesztő figurának öltözve, végigjárják a vigyorgó sárga tökökkel diszített, kivilágított házakat, nagy papírzacskóikkal, hangosan kiabálva, egyik csoport a másiknak adva az ajtókilincset:
    – Trick or treat! – Ez olyas valamit jelent: ha nem adnak ajándékot, huncutságot követünk el a ház népén!
    – No lássuk, milyen trükköt tudtok? – tréfálkozom egyik csoporttal is, a másikkal is.
    De hiába. A gyerekek meglepődnek, váratlanul éri őket a kérdés. Értetlenül néznek fel rám, a teraszon felsorakozva, zavarukban nevetgélnek, húzigálják hosszú papírcsuháikat, színes maszkjukat.
   – Talán nem is tudnak adandó trükköt -  mondom magamban. S ha a feleségem ki nem jön, nagy kosár finomsággal, dióval, mogyoróval, almával (ez utóbbi a római Pomona betakarítási fesziválokból származik), ezüst papírba csomagolt csokival, rágógumival, meg egy-egy dollárkával, hát rendre elszélednének.
    – Még elriasztod ezeket az apróságokat! – mondja rosszallva.
    Hosszan,  némi csalódással nézek utánuk. Én még ma is több izgalmat találok az ilyen népszokásokban, mint maguk a gyerekek. Ki is megyek a teraszra, hallgatódzom, várom a következő csoportot, hátha azok betanultak néhány alkalmi éneket, játékot, rövid jelenetet. Jönnek is, mennek is, nagy sietéssel, annak jeléül, hogy ezen a hatalmas földrészen igen nagyok a távolságok, s az embernek, akár gyerek, akár felnőtt, nagy utat kell megtennie.
    De az én várakozásaim kielégületlenül maradnak.
    – Egy-két trükköt azért megtanulhatnának erre az alkalomra – mondom.
    Felnézek a csillagos égre, az évszázados fenyőfák ágai között, s mint ellenállhatatlan zsilipek, feltárulnak bennem a mi hajdani csillagjárásunk emlékei, kisiskolás korunkból. Hárman csoportot alkottunk, szitakávából csillagot csináltunk, piros, fehér, zöld árkuspapírral bevontuk, s a díszes papírra teli holdat, fénylő csillagokat és hosszú csóvájú üstököst ragasztottunk. Esténkint összejártunk, a csillagos verseket, énekeket gyakorolni, melyek szájról szájra terjedtek, száz és száz változatban, évszázadokon át. Karácsony vigiliáján aztán sorba jártuk a házakat, a Debreceni, a Piskóti, a Bátori, a Posta utcát, akár ezek a kanadai gyerekek, a Kisjézus köszöntésére.
    Egyikünk volt a Beköszöntő, másik a Perselyes, a harmadik a Csillagos. A Beköszöntőnek és Perselyesnek csörgős botot csináltunk, amivel az ütemet vertük a pattogós énekekhez. A csillagjárás így alkonyat után kezdődött, miután a kicsi gyerekek és a cigány népek végig kántálták a falut, s a háziak nagy sietségben befejezték az ünnepi előkészületeket. A játék így hangzik:

Beköszöntő: (Miután engedélyt kap a háziaktól a belépésre, sapkáját illedelmesen leveszi,
   benyit az ajtón. Közben a Perselyes, egyik kesztyűjét a hóna alá, a másikat a fogai közé
   szorítva, segít a Csillagosnak meggyújtani a csillagban a gyertyát).

   Jó estét, jó estét e házi gazdának,
   Úgy kicsinek, mint nagynak,
   Az egész házi családnak.
   Felkérem a gazdát, idehallgassanak,
   Csillagos társaim odakinn állanak.
   Bészállítnám őket, igen nagyon fáznak.
   Be szabad jönni a szép csillaggal?

Háziak: Be!
Beköszöntő:  (Kitárja az ajtót, csörgős botja fejével nagy ívet mutatva, behívja társait):

   Jertek be, ti erdei lakosok,
   Hadd lássam, hogy mit tudtok.

Csillagosok: (A bevonuló énekkel az ajkukon bejönnek. Az ajtó előtt felsorakoznak,
   egyik szélen a Perselyes, másikon a Beköszöntő, középen a Csillagos.)

   Menjünk be minnyájan nem messzi már,
   Tündöklik, fényeslik jelentik már,
   Hogy született nékünk ember testben,
   Jézus, mi Megváltónk Betlehemben.

Perselyes: (Az asztalra teszi a díszes papírral bevont perselyt, jól megcsörgeti benne a sok
   pénzt.)

   A múlt este bementem egy nagy úrnak házába,
   Perselyemet lecsaptam az asztalára.
   Mondtam neki, tegyen bele pénzt, vagy amit akar.
   De az úr nem ajánlott semmit.
   Úgy homlokon vágtam, hogy lefordult a lócáról.
   Felpattantam a paripámra,
   kifordultam a síkra,
   Mint acélból a szikra.
   Eltört lovam lába, én meg úgy maradtam
   Egy inben, gatyában, mint a piros alma
   A maga héjában.

Ének: (Pattogós ének következik. Csillagos serényen pörgeti a csillagot, melynek három
   tornyán szilajul lengnek a hosszú papírból kivágott sallangok. A csörgős botok
   ugyancsak járják, verik fel a ház földjét.)

   Üdvözlégy, áldott Mesiás,
   Pásztorok, pásztorok,
   Ki a mennynek és a földnek
   Teremtő szent Ura,
   Istent áldunk és imádunk,
   Mesiásnak ezt kiáltjuk,
   Lábodhoz borulunk, alle-alleluja,
   A kis Jézuskának alle-alleluja.

Ének: (Szép andalító ének következik, mialatt a ház kicsinyei előjönnek, nézik a
   csillagot, ujjal mutogatnak a Holdra, a Napra. A legapróbbak egészen megbarátkoznak,
   a hosszú sallangokat kapkodják a csillag tornyain. A gazdasszonyka „megtömi” a
   perselyt. Némelyik elég sokat ád, két-három forintot, két ujja között meg is csillogtatja
   a pénzt, melőtt belecsúsztatja a perselybe. Némelyik, fukarságból, vagy szegénységből
   keveset, pár fillért csupán, azt is a csipejével eltakarva, hogy a csillagosok ne is lássák.)

   Él a juhász a mezőben,
   Nyája legel zöld erdőben,
   A hegyek fúvásiban,
   A vizek forrásiban.

   Midőn a nap felvirrad,
   Sugáriban szétszakad,
   Jobb lesz pásztori botom,
   Mint ország birodalom.

   Juhaimat kieresztem,
   Legelőre kivezetem,
   Harmatos fűben járunk,
   Zöld pázsiton sétálunk.

  No hát pajtás sétáljunk,
   Az akolnál megálljunk.

Csillagos: (A Beköszöntőnek)

   Nosza, pajtás, fogd az ajtót,
   Vagy pedig a kilincstartót.
   Mert már innen elutazunk,
   Boldog ünnepet kívánunk.

Ének: (Beköszöntő kitárja az ajtót, Perselyes fogja az asztalról a perselyt, s ének-
   szóval kivonulnak.)

   Isten áldja meg,
   E háznak gazdáját,
   Jószágát, borát,
   Éléskamoráját.

   Utána napokon át errőll beszéltek Nyírbélteken. Volt is miről beszélni! Melyik volt a legszebb csillag? Melyik a legjobb csillagos banda? Melyik csoport énekelt legszebben, legangosabban? Melyik ivott legtöbbet? Volt ám olyan banda is, melynek tagjai időnap előtt eláztak, s a szép harsonás bevonuló éneket így fújták:

   Menjünk be minnyájan
   Nem messzi már,
   Tündiknél a bivaly
   Az ólban áll…

   Hát persze, hogy üres maradt a perselyük! Az ilyeneknek futótűzként híre terjedt, s némelyiket be sem engedték a házba.
   Nagy többségünk azonban igen komolyan vette a csillagjárást. Néhol a háziak is velünk együtt mondták az énekeket, verseket, melyek vallási egyetemességük ellenére is kifejezést adtak a mi vidékünk sajátosságainak: a szűkösség gondolatának, a nagyúri fukarságnak, a szilaj paripákról való álmodozásnak, a Kisgyermekkel való együttérzésnek, s általában mindazoknak a gondoknak-bajoknak, melyek időnap előtt felnőtté érlelték még az olyan kisiskolásokat is, mint mi, évtizedekkel ezelőtt.

Miska János