Beszámoló a Montreáli Magyar Iskola 75 éves évfordulójáról

2009 február 2 12:15 de.1 comment

Idén lett 75 éves a Montreáli Magyar Iskola. A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség Mindszenty-termében megtartott támogató ebéd és az azt követő színes műsor keretein belül ünnepelték a montreáli magyar közösség egyik legfontosabb szervezetének évfordulóját. A rendezvényt Androvich Tamás plébános nyította meg és köszönetet mondott Török Tünde jelenlegi, illetve Ciamarra Júlia volt igazgatónak és Tóth Jutka adminisztrátornak a hosszú évek során kifejtett áldozatos munkájukért. Ciamarra Júlia több mint 25 éven keresztül vezette a Montreáli Magyar Iskolát és tavaly adta át Török Tündének az igazgatói posztot. Vastagh Pál, a Magyar Köztársaság ottawai nagykövete is beszédet mondott, és egyben felolvasta Hiller István oktatási miniszter levelét, aki megjegyezte, hogy milyen fontos szerepet játszik évtizedek óta a Montreáli Magyar Iskola a magyar nyelv és kultúra megörzésében a kanadai szorványságban. Vastagh Pál szintén bemutatta Montreál új tiszteletbeli konzulját, Szentmihály Gyulát, aki a közelmúltban vette át hivatalát.

A magyaros ebéd után, gazdag és különösen jól szervezett színházi programot nyújtott az iskola támogatóinak. A Gyanta Együttes és a Gyöngyös Bokréta segítségével, különböző néptáncokat mutattak be az iskola növendékei. A Gyantából jelen volt Paulusz Jeszika (bőgő, ének), Fritsch Sylvie (ütő gárdon), Kocsis Bandi (hegedű) és Gárda Levente (brácsa). A koreográfiáért Dreisziger Dénes felelt, Santayana Gissella segítségével. Varga Ágota, az iskola egyik tanárnője gyűjtötte össze a betanult verseket és a különösen szép díszletet pedig Szeben Ági készítette el.  A jelmezek készítésében közreműködött Érsek Éva, Csutak Lenke, Grimm Natali és Kedves Jutka. Ciamarra Júlia és Domán Borika (A Magyar Iskola oszlopos tagjai) pedig tanácsadóként járultak hozzá a program sikeréhez. Domán Borikát külön meg kell említeni, hiszen ő csaknem 40 éve tanit a Magyar Iskolában és ezen kivül a montreáli magyar katolikus egyházközség dedikált tagja. Konrád Judit, Ágoston Emese, Brunner Ildikó és Borbáth Marika a probák szervezését vállalták. Szintén sokat segített Pandur Judit és férje, Alberto.

A Kanadai Magyar Hírlap képriportja az évfordulóról

Ciamarra Júlia, Török Tünde és Tóth Jutka

Ciamarra Júlia, Török Tünde és Tóth Jutka

Domán Borika és Vitos Gabriella

Domán Borika és Vitos Gabriella

Csutak Lenke és Pandur Judit

Csutak Lenke és Pandur Judit

Rev. György Attila és Androvich Tamás plébános

Rev. György Attila és Androvich Tamás plébános

Csukly Andor és Madarász Vicky

Csukly Andor és Madarász Vicky

Wahba Éva, Konrád Judit és Ádám Alice

Wahba Éva, Konrád Judit és Ádám Alice

Alexandra Adam és Christopher Adam

Alexandra Adam és Christopher Adam

Somodi Csobán és Alexandra Adam

Somodi Csobán és Alexandra Adam

A Montreáli Magyar Iskola növendékei

A Montreáli Magyar Iskola növendékei

Christopher Adam / Kanadai Magyar Hírlap

1 Comment

  • zsikó emőke

    én igazából nem hozzászólni szeretnék a témához hanem segítséget kérni!ha valaki ismeri mlinkovics lajost ill emőkét és tud bármilyen elérhetőséget lakcím vagy internetes elérhetőség kérem irjon a fent megadott címre ugyanis a rokona vagyok és szeretném felvenni a kapcsolatoot!kérem segítsenek
    köszönöm