Casting Minden–folytatódik a magyar miniszterelnöki szappanopera

2009 március 27 9:20 de. Casting Minden–folytatódik a magyar miniszterelnöki szappanopera bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

magyar_zaszloLassan egy hete tart a magyar miniszterelnök jelölés körüli szappanopera és csaknem egy tucat kormányfő-jelölt neve merült fel az utóbbi napokban. Azonban a jelölések általában csak néhány óráig tartottak: vagy az MSZP, vagy az SZDSZ hamar meg is torpedózta a lehetséges kormányfőket. Egészen szoktatlan, vicces és balhés a Gyurcsány Ferenc szocialista kormányfő lemondása után bekövetkezett eseménysorozat, hiszen a teljes nyilvánosság zajlik az MSZP és SZDSZ közti vita és kormányfő-keresés, illetve az egymás után bedobott jelöltek elutasítása. Segítséget nyújtunk azoknak a kanadai olvasóknak akik már nem tudják követni a neveket, jelöléseket és elutasításokat.

Surányi György: A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke. A volt jegybank elnök személye az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is tetszett, de Surányi nem fogadta el a felhívást, miután a Fidesz bejelentette: nem számíthat támogatására.

Glatz Ferenc: A szocialista körökben közkedvelt történész és a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke. Az SZDSZ-nek nem elfogadható a történész, mivel nem tudni hogy mennyit ért a gazdasági kérdésekhez.

Vértes András: Amway-ügynök. Nevét éppen Gyurcsány dobta be Glatz-zal és Surányival együtt egy késő esti sajtótalálkozón, de kevesen vették komolyan azt a lehetőséget, hogy kormányfő is lehetne az MSZP-hez közeli közgazdász.

Bajnai Gordon: fiatal (41 éves ) szocialista miniszter. Az ő neve már többször is felmerült, még Gyurcsány lemondása előtt is. De az SZDSZ szerint szakértőre és nem pártpolitikusra van szükség. Ezen kivül Bajnai a szocialista párton belül nem különösebben népszerű.

Pongrácz Antal: az OTP vezérigazgató-helyettese. Elmondta, hogy kormányzati posztot nem kiván vállalni.

Felcsúti Péter: A Magyar Bankszövetség elnöke. A sajtón keresztül bejelentette, hogy nem vállalná a kormányfői-kinevezést.

Patai Mihály: a Budapesti Értéktözsde elnöke. Levélben kijelentette, hogy nem vállalná a kormányfői jelölést.

Takács János: Az Electrolux magyarországi vezérigazgatója. Takács talán vállalta volna, a szocialisták támogatták is, de az SZDSZ-nek nem kellett.

Bokros Lajos: híres magyar közgazdász, a Horn Gyula kormány egykori pénzügyminisztere, a Central European University előadója és az MDF listavezetője a június 7-ei Európai Parlamenti (EP) választáson. Bokros-t pár hete éppen Dávid Ibolya MDF-elnök ajánlotta fel lehetséges kormányfőnek, még Gyurcsány lemondása előtt. Most pedig az SZDSZ el is fogadná Bokrost, fel is ajánlotta, de a szocialistáknek nem kell. Karsai József szocialista parlamenti képviselő az Index.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy Bokros egy neutronbomba, mivel szociálisan érzéketlen.

Békési László: A Reformszövetség vezetője, válságkezelő-progammal is rendelkezik. Az SZDSZ támogatná Békésit, de a lehetséges jelölt kijelentette, hogy „komoly ember nem vállalhatja a jelölést.”

Kanadai Magyar Hírlap

No Comments