Stephen Harper miniszterelnök és az ostya-ügy

2009 augusztus 7 8:28 de. Stephen Harper miniszterelnök és az ostya-ügy bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szőcs László

Különös nyári műbotrány miatt kellett távoznia egy kanadai újság kiadójának és főszerkesztőjének. A lap azt állította: a protestáns miniszterelnök zsebre tette az ostyát, amelyet a katolikus pap adott a kezébe egy temetéshez kapcsolódó szertartáson.

Először botrányt kiáltott, majd bocsánatkérésre kényszerült a kelet-kanadai New Brunswick tartomány napilapja, a St. Johnban megjelenő The Telegraph-Journal, miután a miniszterelnök mellett egy katolikus egyházi méltóság nevét is feleslegesen forgatta meg egy különös ügyben. A vidék nagy mágnásdinasztiája, az Irving-család tulajdonában lévő újság beszámolt Kanada egykori főkormányzója – alkirályi jogokat gyakorló de facto államfője –, Roméo LeBlanc temetéséről. A tévéfelvételen is jól látszik, amint a katolikus pap átadja az ostyát az elébe járulóknak, így Stephen Harper kormányfőnek is. A miniszterelnök azonban a többiekkel ellentétben – szintén láthatóan – nem emelte a szájához a Krisztus testét jelképező ostyát, hanem leengedte kezét.

A lap ezt úgy tálalta: Harper zsebre tette az ostyát, holott nem látni, mi következett ezután. Sőt a „botrány” hírére, amit a miniszterelnöki sajtósok az elejétől fogva cáfoltak, Noel Kinsella, a szenátus elnöke megerősítette: ő a miniszterelnök közelében tartózkodva jól látta, hogy Harper igenis a szájába vette, és elfogyasztotta a vaflit. A Telegraph-Journal ekkor hosszas helyreigazításban kért elnézést, egyben mentegette az így már valóban „botrányos” újságcikk szerzőit, és a tartalom szerkesztői feltupírozásával magyarázta a gikszert.

Csakhogy addigra már egy helyi katolikus elöljáró, St. John egyházmegye érseki helynöke, Brian Henneberry nevét is megforgatta, aki szerint, ha ez így történt, úgy az több mint baklövés; botrány a katolikusok szemszögéből. Ezzel még jobban kiélezte a történetet, ugyanis a nyelvi, térségi, politikai és felekezeti érzékenységre, valamint egyensúlyokra odafigyelő Kanadában mindenki tudja, hogy Harper protestáns. Vagyis – a sztorit tovább tupírozva – a katolikus közvélemény a miniszterelnöknek az Oltáriszentséghez és az átlényegülés tanához való hozzáállására vonatkozóan is (negatív) következtetéseket vonhatott le. A katolikus egyházon kívüli személynek sokak szerint oda sem lett volna szabad mennie az ostyáért, míg mások megengedőbbek: ilyen jelentős alkalom esetén, mint a volt főkormányzó temetése, ez még önmagában bőven belefér a miniszterelnök részéről.

Az ostya angol nevéről a kanadai sajtóban Wafergate-ként elhíresült botrány nyomán az Irving-dinasztia is tisztáldozatra kényszerült. Felmentették James C. Irvinget, a lap kiadóját, valamint Shawna Richer főszerkesztőt, aki valamikor – a kanadai esetet szintén részletesen ismertető – The New York Times sportújságírója volt. A vallási különbség mellett a politikai is szerepet játszhatott abban, hogy a történet tovább élt a kelleténél – állítják kommentátorok.

Harper konzervatív párti, aki tavalyi újraválasztása óta továbbra is kisebbségi kabinet élén kormányoz. Kanada keleti fele viszont inkább liberális, és az ellenzék igyekezett is addig ütni a vasat, amíg meleg. Warren Kinsella vezető liberális kampánystratéga – aki csak névrokona az egyébként tory felsőházi elnöknek – azután is felrakta az internetre az esetről készült felvételt, hogy a YouTube videómegosztó szerzői jogi okokból már levette. Mégpedig e szavak kíséretében: „Itt van újra a videó. Addig teszem újra és újra fel, amíg (ti. a konzervatívok) fel nem adják.” Liberális bloggerek szerint viszont a bocsánatkérés – amelyet egyébként Harper elfogadott – sikerült oly módon, hogy inkább a konzervatívokhoz való dörgölőzésnek tűnik.

Szőcs László

Comments are closed