A Fidesz mit kezdhet 2 millió kopogtatócédulával?

2010 február 16 9:09 de. A Fidesz mit kezdhet 2 millió kopogtatócédulával? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Török Gábor politikai elemző az M1 Ma Reggel című műsorában arról a választási „legendáról” beszélt, mely szerint egy párt az ellenfél szavazatainak megosztását is elősegíthetné a kopogtatócédula-gyűjtéssel. Török elmondta, hogy már a rendszerváltás óta tart az a városi legenda, mely szerint egy erős párt ajánlószelvényt gyűjthet egy kis párt számára, abban a reményben, hogy ezzel elősegíti a jelölőszervezet indulását egy adott körzetben, illetve területi és országos listák állítását teheti lehetőve, és ezzel megosztja az ellenoldal szavazatait. Erre a felvetésre Süveges Gergő műsorvezető azt a lehetőséget hozta fel, hogy a Fidesz például a Lehet Más a Politikának (LMP) „gyűjthetne” ajánlószelvényt, azzal a gondolattal, hogy így megosztja a baloldali szavazótábort.

Török szerint két féle képpen „gyűjthetne” ajánlószelvényt a Fidesz egy másik párt számára. A törvényes út az, ha a Fidesz aktivistáit konkrétan arra használja fel, hogy miután egy adott választókörzetben összegyűjtöttek elengedő ajánlószelvényt a jobboldali néppárt részére, segítséget nyújtanak egy másik pártnak. Az illegális megoldás pedig az lenne, ha a Fidesz üres ajánlószelvényeket gyűjtene be szimpatizánsaitól (tehát nevüket kitöltik, de pártot nem jelölnek meg) és ezeket átadják egy a másik „oldalon” lévő kispártnak.

Az interjúban Török azt is elmondta: elképzelhető, hogy a most mért 10-15 százaléknál a Jobbik erősebben szerepel a választásokon. Vidéken a Fidesz és a Jobbik a legaktívabb a kopogtatócédula-gyűjtésben és úgy tűnik, hogy a Jobbik sikeresen térképezett fel olyan vidéki városokban lévő lakótelepeket, ahol hagyományosan az Magyar Szocialista Párt (MSZP) szokott erős lenni.

Tölgyessy Péter elemző, volt fideszes képviselő vetette fel azt az ötletet, hogy a kopogtatócédula-gyűjtés valójában egy három fordulós választás első fordulója. Aki nem tud szinte mindenhol a jelölt-állításhoz elegendő cédulát begyűjteni, annak semmi esélye arra, hogy átlépje az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Ádám Christopher

Comments are closed