//
cikk
Kanada, Québec

A volt kormányfő szerint túl radikális egykori pártja

Lucien Bouchard, Québec egykori péquista kormányfője a napokban élesen bírálta saját pártját és elmondta, hogy szerinte túl radikális lett a jelenleg ellenzéki Parti Québécois (PQ). Bouchard szerint kirekesztő lett a szeparatista mozgalom a nemzetiségi és vallási kisebbségek irányában tanusított hozzáállásban. Részben ezért sincsen esélye annak, hogy a közeljövőben Québec kivívja függetlenségét.  “A szuverenitás lehetetlen”–mondta a volt tartományi kormányfő és szerinte vissza kéne állítani szeparatista elődje, René Lévesque által gyakorolt nyitottságot a párton belül. A gond azonban az, hogy a baloldali-nacionalista párt képviselői nem így látják a helyzetet. “Ha Bouchard túl fáradt a harchoz, akkor majd én folytatom, elvtársaimmal együtt”–mondta  Bernard Drainville, a Nemzetgyűlés egyik péquista képviselője.

Lucien Bouchard ex-kormányfő

Pauline Marois, a Parti Québécois jelenlegi elnöke szerint a PQ továbbra is a népakaratot képviseli, amikor nem adja fel a nemzeti függetlenség álmát és amikor francia nyelvvizsgák írására kötelezné a bevándorlókat. “Csak azért mert most éppen nehezebb nem jelenti azt, hogy egyből fel kéne adni projektünket. Ez egy nép projektje és egy nép projektje nem halhat meg”–mondta Marois.

Bouchard 2001-ben mondott le kormányfői posztjáról, miután elege lett a párt radikális szárnyából. Különösen feszült volt a viszonya Yves Michaud-dal, a radikális vonal egyik vezetőjével, akit többször is antiszemitizmussal vádoltak. Különösen biztosíték kiverő hatása volt Michaud egy vizsgálóbizottság előtt tett kijelentésének, mely szerint a zsidó kisebbség által lakott montreáli negyedek nemmel szavaztak a függetlenségre  és így szenvedést okoztak a többségi francia tartomány számára. Kritikájában Bouchard erre a kijelentésre is kitért. “Továbbra sem értem, hogy a nyelvi vitából, hogyan lehetett egy olyan összehasonlítást alakítani, melyben a a zsidó nép szenvedését állították a mellé, hogy egyes québeci állampolgárok Québec szuverenitása ellen szavaztak”–mondta a volt péquista kormányfő.  

De valóban nem Michaud-dal kezdődött a PQ kirekesztő politikája. Jacques Parizeau (Bouchard közvetlen elődje a kormányfői székben) a “pénzre és az etnikai szavazatra” hivatkozott az elbukott 1995-ös referendum éjszakáján.

Ádám Christopher

Interakció

Egy válasz to “A volt kormányfő szerint túl radikális egykori pártja”

  1. Lehet hogy a separatistak nincsenek hatalmon, de akkor is mindent csak franciaul kuld ki a Charest government.

    Szerző Sandor | február 22, 2010, 12:30 de.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

wordpress analytics
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 98 other followers