Halad a torontói Magyar Ház eladása

2010 július 14 10:27 de. Halad a torontói Magyar Ház eladása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Halad a torontói Magyar Kultúrközpont St. Clair utcai ingatlanjának eladása. Már van érdeklődő az épületre és a kultúrközpont elnöksége is talált olyan újabb ingatlant, mely kielégítené a magyar közösség igényeit. Több mint 80 eladó épületet nézett meg a Ház vezetősége, de csak néhány volt olyan, mely megfelelt volna. Az egyik lehetőség egy 3,5 millió dolláros, a Carlingwood/Airport környékén lévő épület, mely nagy parkolóval rendelkezik és az ingatlant bővíteni is lehet. A Ház elnökség ajánlatot tesz az eladó épületre, miután a legutóbbi gyűlésükön jelenlevő tagok is beleegyeztek ebbe. Az ajánlatot július 31-ig átnyújtják az ingatlan-ügynöknek és amennyiben a vevő ezt el is fogadja, egy szeptemberi közgyűlésen szavazhatnak a tagok az új ház megvételéről.

Érkezett vételi ajánlat a jelenlegi Magyar Házra, de a tagság jelentős része ezt túl alacsonynak találta. Volt aki szerint az eladási ár már eleve túl alacsony volt, bár valószinű az új vevő lebontaná a jelenlegi épületet és így csak a telek maradna meg további fejlesztésre.

A torontói Magyar Ház anyagi helyzete sem a legjobb. A legutóbbi jelentések szerint vesztességel zárták az utóbbi évet, mivel az adományok is csökkentek, a jelenlegi épület rossz állapotban van és fenntartása rendkivül drága. Továbbá a közüzemi számlák is növekedtek. Szabó Katalin, a Magyar Ház elnöke bejelentette, hogy független könyvizsgálót kérnek fel és visszamenőleg is ellenőrzik a kultúrközpont számláit. Szabó Katalin szerint ez a „bizalmatlanság tisztázására” szükséges.

A jelek szerint a tagságon belüli feszültség és bizalmatlanság a legutóbbi gyűlésen is felbukkant, melyről a Ház honlapján mejelenő összefoglaló is beszámol. „Török Erzsébet megengedhetetlen hangnemű kiabálása, az Igazgatóság és a tagság néhány tagjának sértegetése, közönséges, agresszív magatartása mindenki felháborodását kiváltotta. A megtámadott és lekiabált tagok kijelentették, hogy nem jönnek többet gyűlésre, ha Török Erzsébet is jelen lesz”–áll a jelentésben.

Kanadai Magyar Hírlap

Tags:

Comments are closed