Két orosz bombázó közelítette meg Kanada légterét

2010 augusztus 25 10:18 de. Két orosz bombázó közelítette meg Kanada légterét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Stephen Harper miniszterelnök északon

Stephen Harper miniszterelnök északon

A kanadai kormány szóvívője szerint két Tupolev TU-95 Bear típusú bombázó közelítette meg Kanada északi légterét, órákkal Stephen Harper miniszterelnök látogatása előtt. A repülők Inuviktól összesen ötven kilométerre voltak. Dimitri Soudas kormányszóvívő elmondta, hogy két kanadai CF-18-as repülő végig kisérte az orosz gépeket a Kanadától ötven kilométerre lévő nemzetközi légtérben. Soudas hozzátette, hogy a kanadai honvédelem gyors intézkedésének köszönhetően az orosz gépek egyszer sem léptek be Kanada szuverén légterébe. Ugyanakkor Soudas komoly figyelmeztetést intézett az orosz félnek, miszerint a közös kanadai-amerikai légteret felügyelő honvédelmi szervezet, „minden opciót” az asztalon tart, amennyiben egy idegen hatalom veszélyt jelent Észak-Amerika számára.

Nyilvánvaló, hogy az orosz gépek megjelenése Harper miniszterelnök északi látogatásával van összefüggésben. Harper a napokban bejelentette, hogy kormányának egyik fontos prioritás az északi régiók–köztük a vitatott északi sark–fejlesztése, mondván ha nem használjuk ezeket a területeket, akkor valószínű hogy elveszítjük őket. Harper konzervatív kormánya többek között 15 millió dollárt nyújt a Churchill-i repülőtér fejlesztésére. A kanadai honvédelem pedig hadigyakorlatot tart a térségben, melyen a kormányfő is jelen lesz.

Tags:

Comments are closed