Kanada új főkormányzója az oktatásra és közösségre helyezi a hangsúlyt

2010 október 2 6:26 du. Kanada új főkormányzója az oktatásra és közösségre helyezi a hangsúlyt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A 69 éves David Lloyd Johnston lett Kanada 28-ik főkormányzója és beiktatási beszédében jelezte, hogy az oktatásra, a családra és a közösségi munkára helyezi a hangsúlyt a legalább öt évig tartó ciklus idején. Kanada 2017-ben ünnepli 150 éves születésnapját és Johnston szerint az ország jövője a családokra, illetve a gyerekekre, az oktatásra valamint az innovációra, a jótékonysági szervezetekre és önkéntes munkára épül. A Michaelle Jean-t leváltó főkormányzó összesen 15 percig beszélt a Felsőházban történő beiktatásán és jelezte, hogy figyelemmel követi az Afghanisztánban harcoló katonák sorsát. Ezen kívül szándékában áll beutazni az országot és keresni a lehetőséget a bevándorlókkal és az Első Nemzetekkel való találkozásra.

Egyes megfigyelők szerint Johnston várhatóan „népies” főkormányzó lesz, bár ebben talán nem különbözik majd annyira közvetlen elődjétől, aki a „mindennapi emberekkel” való találkozóiról volt ismert. Jean egyik legfontosabb népi–és nem kicsit politikai–gesztusa a nyers fókaszív evése volt. Johnston a kanadai tudományos élet egyik közismert személye. Tizenegy évig volt a waterloo-i University of Western Ontario rektora. A Miramichi hivatal által elkészített–és tegnap bemutatott–új főkormányzói címer is az oktatásra, illetve a felvilágosodásra helyezi a hangsúlyt.  A Miramichi által kiadott címer tetején egy égő gyertya és egy könyv látható.

Tags:

Comments are closed