Sztrájk béníthatja meg az ottawai Carleton Egyetemet

2010 november 1 9:26 de. Sztrájk béníthatja meg az ottawai Carleton Egyetemet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az ottawai Carleton Egyetem szakszervezetének logója

A fővárosi Carleton Egyetem könyvtárosait, adjunkt professzorait, adminisztrátorait és tanársegédeit képviselő három szakszervezet sztrájkra készül, miután tagjaik túlnyomó többsége a munkabeszüntetés mellett szavazott. A Canadian Union of Public Employees (CUPE) 4600-as fiókja képviseli a Carleton Egyetem szerződéses professzorait és tanársegédeit. Az október 29-ei szavazás szerint a professzorok 89 százaléka és a tanársegédek 74 százaléka a sztrájk mellett voksolt. A Carleton Egyetem a tanév elején jelentette be, hogy két évre befagyasztaná a béreket, melyek így is 14 százalékkal alacsonyabbak mint amit az Ottawai Egyetem szerződéses professzorai keresnek. Ezen kívül, új feladatokat kaptak az egyetem dolgozói és növelték a diákok maximum létszámát az első éves kurzusokban, de ezeket az intézkedéseket nem követte béremelés.

Az egyetem által bejelentett legsúlyosabb megszorítások a tanársegédeket értintik, akiknek két éven keresztül csökkentik havi bérüket. A CUPE szakszervezet szerint ez különösen igazságtalan, hiszen jövőre 4,5 százalékkal emelik a tandíjakat.

A CUPE 4600-as fiókon kívül, szintén sztrájkkal fenyeget a CUASA nevű szakszervetet, mely a Carleton Egyetem összes könyvtárosait és tenure-rel rendelkező professzorait képviseli. A CUASA tagságának 88,5 százaléka szavazott a sztrájk mellett. Az egyetem szerint „számos kérdésben” közelebb kerültek a kompromisszumhoz, de a CUPE 4600 képviselőivel folytatott tárgyalásokon nem volt semmilyen előre haladás. Április óta szerződés nélkül dolgoznak az egyetem professzorai és a Carleton vezetősége szerint a CUASÁnak nem áll jogában sztrájkolni, hiszen nem jelentették be időben ezen szándékukat.  A CUPE 4600-es sztrájk a legvalószinűbb, de munkabeszüntetéssel fenyeget a titkárokat, adminisztrátorokat és technikusokat tömörítő CUPE 2424-es fiók is.

Tags:

Comments are closed