Veszélyben az 1956-os Intézet jövője

2010 november 9 10:23 de. Veszélyben az 1956-os Intézet jövője bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A 2010-es, 151 millió forintos költségvetési támogatáshoz képest jövőre csak 59 millió forintból gazdálkodhat a budapesti 1956-os Intézet, miután a Fidesz kormány tervezett költségvetése komoly elvonásokkal súlytja a magyar forradalom és szabadságharcot tudományosan vizsgáló non-profit szervezetet. Már az eddig bejelentett megszorítások miatt is veszített munkatársakat az Intézet, köztük Maléter Pál özvegyét, aki magától ajánlotta fel könyvtári állását, annak érdekében, hogy ne legyen szükség más alkamazott elbocsátására. Rainer János, az 1956 Intézet főigazgatója jelezte, hogy más kulturális, vagy tudományos intézetnél legfejebb 15 százalékos az állam támogatása csökkentése és ennek tükrében nehezen értelmezhető, hogy miért csökkentik 60 százalékkal az 1956-os Intézet támogatását. (Amikor a Fidesz kormányra került az eredeti 151 millió forintos támogatásnak a 20 százalékét zárolták, azaz  jelenlegi is 30 millió forintos elvonással küzd ai Intézet.)

Rainer professzor szerint „ebben az előirányzatban nehéz mást látni, mint politikai büntetést.” Ezt azonban aligha „érdemelte” meg az intézet, hiszen politikai tevékenységet egyáltalán nem folytattak az évek folyamán és alapszabályuk szerint ezt nem is tehetik meg. Dr. Rainer jelezte,  hogy amennyiben véglegesítik a 2011-es költségvetést, a munkatársak kétharmadát el kell elbocsátani. „Egy ilyen lépés egyértelmuen veszélyeztetné a közalapítvány közfeladatainak ellátását, a Magyar Köztársaság intézményeinek oktatási, muvelodési, emlékezetpolitikai és hagyományorzo tevékenységének támogatását. Ilyen feltételek mellett éppen csak minimális szinten tudnánk muködtetni 8 ezer kötetes szakkönyvtárunkat és az Oral History Archívumot, amely mintegy ezer életútinterjút oriz a 20. századi magyar történelem szereploitol. Elektronikus tartalomszolgáltatásaink és közhasznú adatbázisaink továbbmuködtetése (annak tetemes hardver és szoftverköltségei miatt) már erosen kérdésessé válna. Gyakorlatilag megszunne tevékenységünk lényege, az alkotó muhely közösségében végzett kutató munka. Maga a muhely zárulna így be, mert tagjai szétszélednek és más munka után néznek – ha tudnak.”–jelezte Rainer professzor.

Mint ismert: az 1998 és 2002 közötti első Fidesz kormány alatt, teljesen megszűnt az 1956-os Intézet és közalapítvány állami támogatása.

Tags:

Comments are closed