Szociáldemokrata „forradalom” Québecben

2011 április 23 10:39 de. Szociáldemokrata „forradalom” Québecben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az Új demokrata párt népszerűsége szárnyal és ez Jack Layton miniszterelnök-jelölt karizmájának köszönhető.

Több mint négy évtizedes történelmében először került sor arra, hogy a markánsan baloldali Új Demokrata Párt (NDP-NPD) lett a legnépszerűbb párt Kanada francia-többségű tartományában, ezzel komoly aggodalmat okozva a szintén balközép, azonban nyiltan szeparatista Bloc Québécois számára, mely két évtizeden keresztül uralja Québec vidékeit, kisvárosait és Montreál egyes külvárosait. A legnagyobb kanadai pártpreferenciás felméréseket készítő cégek felmérései többnyire egybecsengnek és azt mutatják, hogy az angol és francia viták óta drámaian nőtt az NPD támogatottsága Québecben, miközben a Bloc Québécois érezhetően visszaesett. Layton, aki erősen hangsúlyozta, hogy Québec-ben született és nevelkedett, jól beszél franciául és észrevehetően közel áll a tartomány többségének progresszív értékeihez (különösen a nagyvállalatokkal szembeni fellépéssel és az állami egészségüggyel kapcsolatban), komoly alternatíva lehet ott, ahol két évtizeden keresztül a szociáldemokrata nézeteket valló szeparatisták voltak a legerősebbek.

Sokan aggódtak, hogy Layton nem lesz képes egy energikus és hatékony öthetes kampányra, mivel még tart a tavaly felfedezett prostatarákból való felépülése és csupán egy hónapja műtőtték meg csípőjét, mely először mankó, aztán bot használatára kényszerítette. Azonban inkább úgy tűnik, hogy a kampány izgalma inkább javított egészségügyi állapotán. A kampány elején Layton fáradtnak, sápadtnak és gyengének tűnt. Mára azonban mindez megváltozott. Miközben Stephen Harper miniszterelnök és Michael Ignatieff liberális kormányfő-jelölt visszavonult a húsvéti ünnepekre, Layton (aki egyébként hívő kereszény, a United Church tagja) egy torontói nagypénteki felvonuláson vett részt. Az EKOS utolsó Húsvét előtti felmérése szerint a konzervatívok 34,4 százalékos támogatottságon állnak, miközben a liberálisokra és az NDP-re a lakosság 24,7 százaléka voksolna, így teljes holtverseny alakult ki a két ellenzéki párt között. A Bloc Québécois azonban 6,5 százalékra esett vissza az EKOS országos adatai szerint, miközben a parlament kívüli zöldpárt most 7,8 százalékon áll.

Az EKOS most azt prognosztizálja, hogy május 2-án az NDP összesen 60 mandátumot nyer oszágszerte, mely huszonnéggyel több képviselőt jelent mint az előző parlamentben volt, valamint az Alsóház harmadik legnagyobb pártjának státuszát. (Eddig a Bloc Québécois foglalta el ez a pozíciót a kanadai tövényhozásban.) Québec tartományban egyről 14-re ugrik az új demokrata mandátumok száma, miközben a Bloc Québécois frakció 47-ről 32-re zsugorodna.

Mivel 308 mandátumból áll a kanadai parlament, 155 képviselő szükséges a többségi kormányzáshoz. Az EKOS adatai szerint nemhogy, nem szerez többséget a 2006 janárja óta regnáló konzervatív párt, hanem a jelenleginél jóval kisebb frakcióval kénytelen boldogulni és gyengített pozícióból kormányozni. Az EKOS szerint a jelenlegi 143-ról 134-re csökkenhet a konzervatív kormány mandátumainak száma. Az ellenzéki liberálisok kissé megnövekedett frakcióval (77 mandátumról 82-re) érkeznének vissza a parlamentbe a májusi választások után. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a liberális párt 82 mandátumával és az NDP hatvan képviselőjével együttesen is csak 142 mandátumnál tartana a baloldal, ami önmagában nem lenne elég a többségi koalíciós kormány alakításhoz. Még mindig szükség lenne a Bloc Québécois külső támogatására, mely nem csak anathema lenne a szövetségi pártok számára, hanem egyáltalán nem valószínű, hiszen egy katasztrófális választási szereplés után krízisben lenne a BQ és Gilles Duceppe pedig majdnem biztosan lemondana rövid időn belül.

Egy bizonyos pontig a konzervatívokat segíti az NDP megerősödése, hiszen megosztja a baloldali tábort egyes választókerületekben, melyekben a jobboldali kandidátus kerül előnyös helyzetbe. Most úgy tűnik, hogy az NDP meteórikus növekedése túl lépte ezt a pontot és már a jobboldalt is akadályozza az áhított többség megszerzésében. Ezt a tézist az is bizonyítja, hogy tegnap (a kampányban először) negatív televíziós kampányt indított a konzervatív párt Layton ellen, mondván hogy az NDP nem nyújt erős fellépést a québeci szeparatista veszély ellen. Ez a taktika esetleg akkor lehet szerencsés angol-Kanadában, ha kiderül a Québec-en kívüli lakosság számára, hogy valóban úgy fest, hogy jövőre nagy eséllyel az egyre inkább radikális Parti Québécois válthatja a jelenleg kormányzó liberálisokat a francia-többségű tartományban. A Parti Québécois legutóbbi kongresszusán bejelentették, hogy drámaian szigorítanának az angol főiskolákra való felvételi követelményken, mely kizárná szinte az egész francia többséget és egyben az új bevándorlókat is, ezzel ösztönözve–vagy forszírozva–a francia iskolákba való jelentkezést

Egy CROP-La Presse felmérése szerint a Bloc Québécoisból és a soha nem változó, unalmassá vált szlogenjeiből egyre többen kiábrándultak Québec-ben. A montreáli francia-nyelvű napilapban publikált számok szerint 36 százalékon áll az NDP Québecben, miközben a Bloc Québécois 31 százalékra esett vissza. A CROP szerint a konzervatívok 17, a liberálisok csupán 13 százalékon állnak Québecben, ami azt jelenti hogy mint két párt veszíthet mandátumaiból. A liberálisok különösen bajban lehetnek Montreál egyes körzeteiben, például Westmount-Ville Marie-ban, de még Notre-Dame-de-Grace-Lachine (Dorvál)-ban is, ahol 1997 óta Marlene Jennings liberális képviselő nyert minden választáson.

De május 2-án nem lesz könnyű dolga Layton pártjának, hiszen az NDP szavazómaximalizáló gépezete rendkivül gyenge Québecben, eddig csupán Outremont-ban tudott nyerni a szociáldemokrata baloldal. Tehát nem lesz egyszerű konkrét szavazattá konvertálni a telefonos felméréseken mért támogatást. Ebben azonban húsz éves gyakorlata van a Bloc Québécois-nak. Ezen kívül Laytonnak arra is ügyelnie kell, hogy a kampány utolsó hete alatt is megmaradjon a párt jelenlegi, valamennyi közvéleménykutató cég által mért lendülete. Ez előző választásokon nehéznek bizonyult az NDP számára. Amennyiben mindkét kihívásban sikeres lesz az NDP, komoly változásokra ébredhetünk a választás másnapján.  

 

 

Tags:

Comments are closed