Megszorításokra készülnek a közszférában

2011 június 23 6:44 de. Megszorításokra készülnek a közszférában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Megszorításokra készül a közszféra

Összesen 687 köztisztviselő búcsúzik a szövetségi államigazgatástól, mely 100 millió dolláros megtakarítást jelent a deficittel sújtott kanadai államnak. Az elsőként elbocsátott 300 köztisztviselő között főleg könyvvizsgálók, közgazdászok és politikai elemzők vannak.

Claude Poirier, a Canadian Association of Professional Employees (CAPE) nevű szakszervezet vezetője szerint még akár 40 ezer elbocsátásra is sor kerülhet, mivel a kormány elszámolta az elkövetkező négy év során nyúgdíjba vonuló közalkalmazottak számát. Ereditleg úgy gondolták, hogy 2015-ig összesen 80 ezren mennek nyúgdíjba, azonban ez a szám inkább 40 ezer körül lehet. Ezért még több tíz ezer közalkalmazott elbocsátására kerülhet sor. Poirier attól is tart, hogy a elbocsátási hullám nem csak a szaktudás csökkenésével járhat, hanem a  testületi emlékezet (corporate memory) megszűnésével is.

„Egyre több olyan kormányzati döntésre kerülhet sor, mely nem a szaktudásra, hanem az ideológiára épül”–mondta Poirier.

Közben úgy tűnik, hogy a három hete sztrájkoló postások is rosszul járhatnak a kormány által beterjesztett törvénnyel, mely nem csak arra kötelezné a Kanadai Posta dolgozóit, hogy függesszék fel munkabeszüntetésüket (és hogy az állami cég pedig engedje vissza az egy hete kizárt munkásait), hanem rosszabb béreket ajánl a szakszervezeti tagoknak, mit amelyeket a posta vezetősége javasolt. Lisa Raitt munkaügyi miniszter idén 1,75 százalékos béremelést, jövőre pedig 1,5 százalékot javasolt, miközben a Kanadai Posta vezetősége idén és jövőre is 1,9 százalékos emelést ajánlott fel sztrájkoló dolgozóinak. Amennyiben a szakszervezet, vagy az állami vállalat nem tartja tiszteletben a törvénycikket, napi 100 ezer dolláros büntetést kénytelenek kifizetni. 

A Canadian Union of Postal Workers (CUPW) nevű postás szakszervezet és a Kanadai Posta képviselői három napos maraton megbeszélések után sem tudtak megegyezni. Így szinte biztos, hogy péntekig elfogadja a parlament a kormány törvénytervezetét, ezt követően pedig a szenátus elé kerül a törvény. Amennyiben a  felsőház is elfogadja azt, a jövő héten végre helyre állhat a kanadai levélkézbesítés.

Tags:

Comments are closed