Bartok és a muskátli

2011 július 10 12:15 de. Bartok és a muskátli bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Dorothy Livesay piros muskátlija

Dorothy Livesay (1909-1996) a huszadik századi kanadai szépirodalom egyik legfontosabb költője, aki szándékosan írt formailag egyszerű verseket a mindennapi életről, illetve egészen jelentéktelennek  tűnő témákról. Az egyik, 1955-ben közzétett versben egy ablakpárkányon elhelyezett muskátliról ír, melynek némaságát és törékenységét Bartok Béla dinamikus zenéjével veti össze, amely körbe fogja a muskátlit. Kissé merész feladat ugyan, mégis a „Bartok és a muskátli” című vers magyarra fordítására tettem kisérletet.

Livesay Manitoba tartomány fővárosában született és gyerekkorában meghatározó élmény volt az 1919-es winnipegi általános sztrájk, mely erőszakossá vált és két munkás életébe került. Édesanyja, Florence Randal Livesay műfordító volt, édesapja pedig a Canadian Press nevű hírügynökség alapítója. Mindkét szülőnek markánsan baloldali politikai nézetei voltak és Dorothy Livesay ezeket követette egész életében.  Belépett a Cooperative Commonwealth Federation-be (CCF) és kommunista művészközösségekhez tartozott. A II. Világháború utáni versei és prózái általában nem voltak politikai jellegűek, a költő mégis négy részre osztotta életművét: az agitprop, dokumentáció, líra és a gyónás. A Bartok és a muskátli (Bartok and the Geranium) című verse a férfi és női nem közti különbségekre hívja fel a figyelmet, miközben a gender viktoriánus megközelítését, valamint a művészet és a természet közti kapcsolatot is kommentálja. Íme a fordítás:

Az ablaküveg felé emeli zöld esernyőit,
Keresve napfényt,
Vagy esőt.
Bármi eshet, kommentárja nem lesz.
Elfogad, kinyújtózkodik,
Kifújja cicomáit, mozgolódó ágait.

Miközben ő forog,
Felrobban az űrben,
Örökké elégedetlen ezzel a kis szobával,
A fellegek sem korlátozhatják,
Ahogy magaslatról magaslatra repül,
Galaxisból galaxisba.
Kicsavarva a csillagokból pillanatnyi kottájukat,
Zenét lopva a holdtól.

Az egyik napfény,
A másik sötétség.
Az egyik mennyekbe zárt lélegzet,
A másik viharosan ropog,
Köpköd a pokol szikráival.

Mégis ebben a szobában, ebben a pillanatban,
Együtt lélegeznek.
Az egyik a nyugalom lényege
A másik egy őrült intenzitásban
Szárnyal a láthatáron túl
És egyből lehajítja az eltévedt Lucifert
A mennyek magaslatairól.

És amikor készen van, kimegy
Ő viszont az ablaküveghez hajlik
És megfürdik a fényben.

Comments are closed