Megszűnhet a Kereszténydemokrata Néppárt

2011 július 20 12:05 de.2 hozzászólás
Narancs kereszt

A jelenlegi parlamenti pártok közül a Kereszténydemokrata Néppárt dicsekedhet a leghosszabb múlttal, hiszen már 1945 és 1949 között aktív volt a Demokrata Néppárt (DNP) nevű jogelődje. Az 1947-es, szabadnak aligha nevezhető választáson 16 százalékot is meghaladó eredményt ért el úgy, hogy Rákosi Mátyás kommunistái már elindították az ellenzéket szalámizó terrorkampányukat, illetve a választás tisztaságát akadályozták meg a pártkatonák egyik választókörzetből a másikba való utaztatásával, többszörös szavaztatásukkal.  Azonban Barankovics István (a DNP vezetője aki felszólalásaiban a kommunisták hatalom koncentrációját támadta) bizonyára nem nagyon ismerne rá a mai KDNP-re, mely valóban nem más mint egy szerencsétlen, leszerepelt fideszes fiókszervezet. Semmit nem tud felmutatni, semmit nem tud letenni a pártszövetség asztalára.

A KDNP-nek szavazó tábora egyáltalán nincs és kizárólag a Fidesz jóvoltából csúszhatott be a parlamentbe. Most azonban úgy tűnik, hogy a nagyobbik kormánypártnak elege lett, a fülkeforradalom előbb vagy utóbb (de inkább előbb) felfalja kereszténydemokrata gyermekét.

A KDNP-nek lassan lejár az ideje és két forrás is egyértelműen ezt suggalja. Az egyik a Széles Gábor által tulajdonolt, Fidesz-közeli Magyar Hírlap. Tegnapi számukban Pindroch Tamás újságíró belső forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a választójogi törvény átírása, illetve a választókerületi térkép átrajzolásának köszönhetően, a KDNP 2014-ben legfeljebb tíz képviselővel rendelkezett az új országgyűlésben. „Külön érdekesség lesz a KDNP-s képviselők jövője, hiszen forrásaink szerint tíznél több kereszténydemokrata képviselői hely fizikailag sem jöhet létre az új parlamentben”–írta a kormánypárti közíró.

De Pindroch-hoz képest, a kereszténydemokraták bizonyosan jobban figyeltek fel Lázár János interjújára a Népszabadságban. Magyarország legnagyobb napilapjában fenyegette meg a kereszténydemokratákat, akik szerinte elszúrták az egyházügyi törvényt, a Fidesszel nem egyeztetett Semjén Zsolt pártja. „Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány. Eljött az ideje, hogy ezt fölmérjék. Ezzel mindent elmondtam”–mondta Lázár. A Fidesz frakcióvezetője (a forradalmi, rapid törvénykezés egyik leghangosabb támogatója, például Navracsics Tiborral és Pokorni Zoltánnal szemben) jelezte az egész ország közvéleménye előtt, hogy a KDNP nem egyenrangú partner, vagy szövetséges, hanem a Fidesztől függő fiókszervezet. Lázár kandid szavaival egyértelműen jelezte, hogy jobb lenne, ha a kereszténydemokraták is felfognák kiszolgáltatott helyzetüket és ezzel visszacsöppenének a realitás talajára. Ha pedig a parlamenti mandátumok tervezett csökkenését nézzük (386-ról kb. 200, vagy 210-re), akkor ennek a folyamatnak biztosan a KDNP (mely jelenleg 36 képviselővel rendelkezik) lesz a legnagyobb vesztese.

2 hozzászólás

  • Kedves „Kristóf”!
    Amíg van legalább egy ellenzéki párt a magyar törvényhozásban, addig ki van zárva, hogy formálisan is megszűnjön a KDNP! Megkockáztatom: ha a magyar balszerencse úgy hozná, hogy 2014-ben csupán a jelenlegi kormánypárt(ok?) kerülne be az Országgyűlésbe, akkor a KDNP-ből csinálnának „ellenzéket” – természetesen „konstruktív”-at.
    Hogy Lázár miért utasította rendre ezt a tkp. nem is létező pártot, azt legfeljebb csak sejtem: pl. Rubovszky nevű képviselőjük – aki az ogy-i Mentelmi és Mandátumvizsgáló Bizottság elnöke – volt az, aki visszadobta az ügyészségnek Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának kikérését. De az is lehet, hogy nem ez a valós ok, hanem valami, a háttérben folyó/folyt alkudozás, amelyben nem tudtak dűlőre jutni. Ki a csoda tudja és főleg ki a csodát érdekel ez igazából?!
    Ami azonban nagyon lényeges, hogy ez a lázári felröffenés is egy jól értelmezhető jele a fideszes monoliton létrejövő repedéseknek. Még tavasszal szóltak be nagyon csúnyán a fideszes polgármesterek (regionális „erős emberek”) a kormánynak annak okán, hogy az ő önállóságuk, helyi kiskirályi hatalmuk/befolyásuk jelentős csökkenését eredményező önkormányzati törvénymódosítást kezdeményezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Állítólag „ordítoztak” az érintettek a minisztériumi illetékesekkel. A Fidesz-kongresszuson Pokorni (újraválasztott alelnök) emelte fel ujját mondván: a Fidesz legfőbb ellensége pillanatnyilag a Fidesz. Most pedig a KDNP-sek kezdetk morgolódni mondván: túl gyors a törvény”alkotási” tempó.
    Nem tudom, mi lesz. Az tény, hogy Orbán már szinte valamennyi magyar társadalmi csoport/réteg érdekeit megsértette, gázolt át azokon. Gondolom, most a „sajátjai” vannak soron … ha így folytatja egy belső palotaforradalom hamarabb fog végezni vele, mint egy soron következő választás.

  • Nem tudom, milyen képlettel sikerült a „10 főt” kiszámolni. Mert aki azt hiszi, hogy a Kdnp jelenlegi 36 képviselőjének bármiféle kapcsolata van a rájuk adott szavazatokkal – az keresse elő az elgurult gyógyszerét!
    Mert a támogatásuk „mérhetetlen” önállóan még a parlamenti küszöböt sem tudták volna megugrani. Ezért kizárólag Orbán kegyén múlik, hogy hány helyet juttat nekik.