Magyarország és a Wikileaks: Kósa Lajos az amerikai nagykövetségen

2011 szeptember 5 11:49 de.3 hozzászólás

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere 2006 november 29-én debutált az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén és az April Foley nagykövettel folytatott beszélgetés során a pragmatikus színekben feltünő politikus elmondta, hogy szerinte Orbán Viktorból soha többé nem lesz miniszterelnök és, hogy „tudni kell, mikor jött el a lemondás ideje.”

A Wikileaks által közzétett bizalmas diplomáciai feljegyzés szerint, Kósa bevallotta, hogy 2006-ban politikai krízist csináltak gazdasági kérdésekből. Fontosak a gazdasági reformok, de „a magyarok azt sem tudják, hogy mit kérdezzenek”–mondta Kósa.

A feljegyzés szerint Kósa elmondta, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatti ellenzék aligha kritizálhatja a szocialista kormányt a kompetencia és a korrupció területein, hiszen ők sem tudnak sokat felmutatni ezekben a kérdésekben. Kósa szerint a Fidesz egyedüli előnye az MSZP-vel szemben az lehet, hogy nem terheli felelősség a kommunista múlttért.

Kósa nem támogatta Gyurcsány Ferenc lemondását a kiszivárgotatott Őszödi beszéd után, hiszen a szocialista kormányfő „meghozhatja az összes nehéz döntést és viheti az ezzel járó balhét.”  

A debreceni polgármester hangsúlyozta, hogy baráti szálak kötik Orbán Viktorhoz, ugyanakkor kijelentette, hogy a Fidesz elnökéből „soha többé nem lesz miniszterelnök” és hozzá tette azt is, hogy „fontos tudni, mikor kell távozni.”

Az amerikai nagykövetség diplomatái kissé durvának találták Kósát. A Foley nagykövettel folytatott beszélgetés során, gyakran „színes nyelvezetet” használt a fideszes politikus és „politikai aknamezőkre” is rálépett. Ugyanakkor az amerikai diplomaták „frissítőnek”  találták Kósa „őszinteségét.”

A feljegyzés szerint a Fideszen belül Kósát sokan az „MSZP kedvenc fideszesének” tartják és rámutat arra, hogy az erőszakos cselekedeteket (például a 2006-os tévéostrom idején) erőteljesen elutasította és akár „saját testvével is megvédené” az MSZP székházát, ha támadás érné.

Orbán Viktor 2007 június 27-én találkozott Foley nagykövettel és az atlanti kapcsolatokról szóló beszélgetés során Kósa Lajosra is kitért a Fidesz elnöke. A feljegyzés szerint Orbán Kósát „szabad léleknek” minősítette, ugyanakkor jelezte, hogy „szórakoztatónak” találja Debrecen polgármesterét. A nagykövettel viccelődve a „Független Debreceni Köztársaság elnökének” nevezte Kósát, aki egyben a Fidesz „enfant terrible-je.”

A budapesti nagykövetség Kósa üzletbarát politikájára is rámutatott. Például egy 2009 december 4-én létrejött feljegyzésben egy névtelen amerikai üzletemberre hivatkoznak a követségen, aki szerint ellenben „Budapest bürokratáival,” Kósa együttműködött a befektetővel a kedvező adóztatás kidolgozása érdekében. A TEVA nevű izraeli gyógyszergyártó cég pedig 100 millió dolláros befektetést tervezett Debrecenben. 

Debrecen belvárosának fejlesztése, egy új bevásorlóközpont létrehozása és a felújított villamos vonalak mind-mind Kósa érdemei, a nagykövetség feljegyzése szerint, ugyanakkor egyre többen beszélnek korrupciós botrányokról, köztük Turi Gábor, a város alpolgármestere 2002 és 2006 között. Turi szerint Kósa az évek folyamán egyre inkább „autokratikussá vált.”

A Wikileaks több mint 250 ezer diplomáciai feljegyzést hozott nyilvánosságra és köztük többszáz Magyarországgal foglalkozik.

3 hozzászólás

  • Bencsics Klára

    Kósa Lajos akart miniszterelnök lenni, ez nem vitás! Wikileaks sokszor arra jó, hogy megtudják a politikusok, kik a húségesek, kik nem.
    Úgy tudom sok érdeme van Kósának Debrecenben, de persze sok az ellensége is.
    Ilyen szövegeket csak leszűrve érdemes értékelni.

  • „Kósa bevallotta, hogy 2006-ban politikai krízist csináltak gazdasági kérdésekből.”
    2010-ben pedig gazdasági krízist csináltak politikai okokból.

  • Ahhoz, hogy Debrecen fejlődött, nem csak Kósa kellett, aha nem az akkori kormány is, (MSZP és Gyurcsány-kormány,csak a gyengébbek kedvéért) néz meg most Esztergomot. Mit tud tenni vele a fidesz.Pusztuljun inkább több ezer ember és egy város, csak azért mert nem az ő szájuk íze szerint alakultak a dolgok! Oszt jónapo! mondta vala a” soha sem hazudtam az embereknek” Kedves Vezető!