Szakad a Magyar Szocialista Párt

2011 október 12 11:45 de.44 comments

Valószinű, hogy még 2011 november 12 előtt kettészakad a Magyar Szocialista Párt (MSZP), miután a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által vezetett Demokratikus Koalíció (DK) kilép a pártból és egy a szocialistáktól középre álló pártot hoz létre. Gyurcsány célja egy olajfa koalíció létrehozása, mely összefogja a Fideszből kiábrándult mérsékelt konzervatívokat (és a Magyar Demokrata Fórum egykori támogatóit), a liberálisokat és a balközép szavazókat. A közös cél természetesen Orbán Viktor miniszterelnök és az általa létrehozott rendszer leváltása, illetve az antidemokratikus visszaélésekért felelős politikusok és vezetők számonkérése. Amennyiben legalább 10 szocialista parlamenti képviselő is csatlakozik Gyurcsányhoz, az új pártnak parlamenti frakciója is lehet. Az országgyűlési szabályok szerint a leszakadástól számítva hat hónapot kell várni az új frakció létrehozása előtt. De az is elképzelhető, hogy a DK új párt alapítása helyett inkább belép a már bejegyzett, azonban parlamenten kívüli Demokrata Pártba. Ebben az esetben, még az idén új frakcióval bővülhet a magyar parlament. A másik lehetőség a Magyar Szociáldemokrata Pártba (MSZDP) való belépés lenne, de a magyarországi Népszava információi szerint ezt nem támogatja Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának vezetője. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy Gyurcsány Ferenc lenne az új párt elnöke, nála reálisabb Molnár Csaba jelölése.

Mesterházy Attila, az MSZP pártelnöke szinte biztosra veszi, hogy Gyurcsányék kilépnek a pártból és a HVG-nek adott legutóbbi interjújában a gyors szakadást sürgette. “Ha menni akarnak, menjenek, de ne térdig vérben gázolva”–mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.

Az MSZP hét platformjából hatan közös nyilatkozatot írtak alá a múlt héten, melyben jelezték, hogy főcélkitűzésük a Fidesz “parlamenti diktatúrájának” leváltása. A DK azonban nem írta alá a közös szocialista deklarációt.

Amennyiben valóban kettészakad az MSZP és párttá válik a Gyurcsány DK-ja, mind két fél ügyel arra, hogy az MSZP maradjon a parlament második legnagyobb frakciója. Molnár Csaba és Vitányi Iván szocialista képviselőkről már tudhatjuk, hogy a DK-val tartanak. Szintén távozhat az MSZP-ből Vadai Ágnes, Ficsor Ádám (egykori titokminiszter) és Varju László.

A DK október 22-én ünnepli fennállásának első születésnapját, a budapesti Szent István parkban állítanak sátrat és tartanak nyilvános rendezvényt. “A Demokratikus Koalíció jelenséggé vált a közéletben, sokan az ellenzék reménységeként tekintenek rá. A felelősségünk emiatt is óriási. Most, az első gyertya lángját elfújjuk a tortán, egy kicsit ünnepelünk, majd megbeszéljük, mit végeztünk eddig. Itt az ideje annak is, hogy eldöntsük: hogyan tovább”–áll a DK születésnapi meghívójában.

Gyurcsány szerint a Fidesz “vásott” hatalmat hozott létre. “Feslett a gondolkodása, az erkölcse. Rossz minőségű emberek”–mondta az ex-kormányfő a jelenlegi kormány vezetőiről.

44 Comments

  • Én csak helyeselni tudom ezt a szakadást, mert volt néhány olyan tag a szociknál, akik inkább tartoztak a régi kommunista pártba, mint a szocik közé. Havas Szófiára gondolok itt többek között, aki csupán a karrierje miatt választotta a Szocialista pártban való szerepét, mint megggyőződésből. Szegény Gyurcsánynak nem lehetett könnyű dolga ezekkel együtt dolgoznia.

  • Szegeny gyurcsanyi… Az Apro- klan regnalo keresztapaja! ))))) Egy korrupt csirkefogo, egy narcisztikus szelhamos, magyaran egy koztorvenyes bunozo. Osszelopott vagyona adta hatalommal tudja magat szabadlabon tartani, de remeljuk eljon a nap, mikor Justicia asszony nem takarja el tobbe a szemet. Nehany hibbant nyugdijas oregasszonyon, meg nehany MSZMP-es play-boyt kiveve, eladhatatlan. Ha van ideje Judith, nezze meg a vele keszult BBC repotot par evre visszamenoleg! Az ember azt sem tudja sirjon-e vagy nevessen.

  • Kedves Gábor, már emlitettem, hogy csak demokratákkal állok szóba. Önt egy pitiáner alaknak tartom, aki állnév allatt sérteget másokat. Ilyen stilusban, mégha valóban igaza lenne, sem lehet az. És, hogy kiknek lesz Gyurcsány Úr a jövöben eladható, azt majd a jövö eldönti. És ha önt Gyurcsány léte ingerli, ne törödjön vele, Többek között a vele ksézült BBC interjut sem kötelező nézni. Tudja nekem kiveri a biztositékot már eleve az, ha valaki egy egyént, mint az Apró klán tagjaként emlegeti. Ugyanis az én gyerekkoromat is sikerült tönkretenni egyeseknek, amikor Apámért engem büntettek.

  • Az is megérne egy misét, hogy Gyurcsány Ferenc milyen minöségü ember…

  • Remélem nem Ön fogja ezt a minősitést elvégezni.

  • Ugyan Judith! Mit romantikazik? Maganak onerzettultengese van? Vagy ha ennyire erzekeny, akkor minek irogat egy nyilvanos lap vitaoldalara? Mozoizmusbol talan? Apro Antal egy tomeggyilkos volt es az o csaladjaba nosult be gyurcsanyi a papai gyoker. A vernek nincsen szaga az ebul szerzett vagyon megmaradt s nem igazan tiltakozott ez ellen senki.
    Maganak szimpatikus ez az alak, eurpai ertekrendel itelo embereknek nem. Ennnnyi.

  • Na most önérzettullengésem van, vagy túl érzékeny vagyok? Döntse el kedves Gábor, mert úgy látom megbotlott saját lábában. Azért tudja, az, hogy valakit szülei vagy egyébb felmenői után itélnek meg, az igen emlékezetett engem a fasiszta gyilkosokra, akik még a zsidó kisdedekre is vadásztak. Azért is remélem, hogy nem Ön az europai értékrendek a képviselöje.

  • Latom hadilabon all a szavak ertelmezesevel Judith- na nem mintha ez ujdonsagkent hatna- es osszekever dolgokat! Mar mondtam ha nem ert valamit szoljon, elmagyarazom. Amugy, ha valakik a felmenok utan iteltek azok eppen a kommunistak voltak, akik tobbszaz millio kiirtott emberen felul az utodokat is kitiltottak minden oktatasi rendszerbol es megbelyegeztek oket egy eletre.., Emlekszik meg a KADERLAPOKRA? Szoval ne ossza itt az eszt Judith. Latom megint eszebe jutottak a fasisztak? Maganak mindenrol az jut az eszebe? Kunbelaek, geroek, rakosiek es sorolhatnank a neveket magat nem emlekzetetik soha semmire? Mert ugye az Apro nev onnel csupan annyi reakciot valtott ki, hogy “szegeny gyurcsanyiferi” .Apro lovetett a fegyvertelen tomegbe 56-ban, ahol rengeteg artatlan embert oltek meg es az egyik fokolomposa volt annak a diktaturanak, mely szarmazasi alapon szelektalt, gyilkolt es rabolt. Nurmbergben kevesebbert is akasztottak!. Tudja a csalas, lopas, hazudozas nem tartozik a klasszikus europai ertekrendhez, bar ketsegtelenul jelen van az “elit” politikaban tobb mint ezer eve es megis tartja a mondas ” aki hazudik az lop is”. Lathatoan ez onnel nem egy kriterium ha mar az ertekrendeknel tartunk, tudja en meg abban remenykedem, hogy az on ertekrendje mar nem tartja sokaig magat az oreg kontinensen, mert az a jeleni civilizacionk veget jelentene hamarosan.

  • Judith!

    Elolvastam a honlapjat es osszeallt a kep. Megertettem, hogy miert tatong kettonk kozott ekkora hatalmas szakadek. En ontol objektivitast soha nem varhatok el, mert ahhoz egy hatalmas lelek kene es egy egyetemes humanizmus..
    Legyen boldog es jo egeszseget kivanok.

  • Kedves Judith…

    …ne vegye személyeskedésnek, de ha egy nyilvános fórumon fasisztázik, legalább annyi fáradságot vegyen magának, hogy korrigáltassa ki valakivel a helyesírási hibákat. Ezzel nem bántani akarom, csak túlságosan rossz fényt vet baloldali barátaira az ilyen beírásokkal, és nem fogják komolyan venni a megjegyzéseit.

    Ég áldja, derüs, fasisztamentes szép álmokat kívánok a jövöben…!

  • Kedves Csaba, köszönet a figyelmeztetésért, már ami a helyesirási hibákat illeti. Miután az elmúlt években két komoly szemoperációm is volt, igy talán meg tud nekem bocsájtani az elütésekért. Ha lehetne, viszont ne dugjon mindjárt egy kategóriába a “baloldai barátaimmal” emiatt, mert én csak és egyedül magamért vagyok felelős. És kérem ne legyen amiatt álmatlan éjszakája amiatt, hogy ki milyen komolyan veszi emiatt megjegyzéseimet.
    Csak szerényen jelezném, hogy tapasztalatom szerint az e fajta kritika általában akkor jön elő, ha elfogynak a normális vita érvek.

  • Az MSZP a természetéhez hűen , osztódás által szaporodik, mint az egysejtű élőlények. Mindez AD NOTAM:
    “Piros bugyi, hadd szakadjon el,
    csak a babám stb…
    De tényleg, Kun Béla, Rákosi. Kádár és kora óta elég volt.
    Kaslik Péter

  • Na látja, Kedves Gábor, ebben egyetértünk. “En ontol objektivitast soha nem varhatok el, mert ahhoz egy hatalmas lelek kene es egy egyetemes humanizmus..”
    Csakhogy az egyetemes humanizmushoz az is hozzátartozik, hogy az esetleges ellenfelünket nem akarjuk a földbe döngölni, és minimum követelmény, hogy az illetőt a nevén nevezzük. Hogy megkönnyitsem dolgát, Gyurcsány Ferencről lévén szó, Őt tudtommal nem hivják gyurcsányinak.
    Azonkivűl, ha valóban vette a fáradtságot és elolvasta a honlapomat, észrevehette volna, hogy sem a zöld, sem a vörös nácizmussal nem voltam jó barátságban, lévén, családom mindkettönek áldozata és aktiv ellenfele.

  • Kedves Judith!

    Gyurcsanyt azert hivom gyurcsanyinak, mert annyi tisztelet nincsen bennem iranta, hogy a nevet helyesen irjam le.
    Igen figyelmesen elolvastam a honlapjat es tudom, hogy zsido edesanyja reven zsidonak vallja magat es azt is, hogy kommunista edesapja utan baloldalinak. Edesapjat majd a tortenelem megiteli. En ezt a temat itt nem szeretnem megvitatni, ugyanakkor elmondom, hogy nekem minderrol kialakult velemenyem van.

  • Meg egy gondolat erejeig… Attol, hogy nem dobok egy hatast ha on megszolal es bologatok ezerrel, hogy kivivjam megbecsuleset, ez nem azt jelenti, hogy en ont a foldbe dongolom, vagy akar probalnam. Ezen plattformon en ugyanezzel ervelhetnek on fele, de nem teszem…mert ilyen egy vitaoldal.

  • Nagyon szép, és nemes dolog öntől, hogy nem akar engem a földbe döngölni, annak ellenére, hogy megtudta rólam, hogy Anyám után zsidónak vallom magamat, és édesapám, kommunista múltja miatt, baloldalinak. Ezzel csak már az a bibi, hogy én nem anyám után tartom magam zsidónak, ugyanis Anyám kitért és én már Reformátusnak születtem. Én, mint már emlitettem, saját döntésem alapján 24 évesen Kanadában tértem be zsidónak. És természetesen vállalom a baloldliságomat, nem tehetek róla, a családi hagyományok már engem csak ehhez kötnek. Bár azt is bevallom, hogy számtalan, önmagát konzervativ egyént is sorolhatok barátaim közé, akikkel szivesen megegyezzünk abban, hogy lehet értelmesen, egymás bántalmazása nélkül is néha nem egyetérteni. A lényegben, egymás kölcsönös tiszteletében viszont egyetértünk. Ugyanis én és barátaim, még az ellenfeleinket is embernek tartjuk és semmi esetre sem alacsonyodunk le egy olyan szinvonalra, hogy a másikat még csak nem is a való nevén emlitsük meg.

  • ja, és azt is nagyon szépen köszönöm, hogy Édesapám megitélését a történelemre bizza. Mint mondtam értékelem és nemes cseledetnek tartom. De ugye nem baj, ha már a yad vashemben is van neki és szüleinek egy fája? Tudja, amiért az embertelen időkben sikerült embernek maradniuk és számtalan üldözöttet menteni saját életük kockáztatásával is.

  • Orulok, hogy van a Yad Vasemben egy faja.

  • Örülök, hogy örül. Végre van egy jó napja.

  • Sok jo napom van Judith.

  • Annak meg még jobban örülök. Tudja én képes vagyok mások örömének is örülni.

  • Salom Judith!

    Messziröl olvasva beteges gondolatait, először elcsodálkoztam, majd
    kitárulkozására megvilágododtam. Ha maga 24 évesen a zsidóságot
    választotta, lelke rajta. De akkor mit papol itt szamárságokat egy
    magyar nyelvű portálon. Miért nem a Haarec című újság vélemény
    rovatába írja a mondandóit. Nem veszi észre, hogy minden jó zsidó
    elment Izraelbe és csak az identitásukkal hadilábon állók nem.
    Maga már soha nem fog magyarul, magyar módra gondolkodni.
    Maga rosszul szocializálódott a családjában, de vesztettek és ebbe
    nyugodjon bele. A magyarországi változások magának már nem
    sok örömet fognak okozni. Hál’Istennek!

  • Salom Judith!

    Csak,- hogy ne vágja hozzám a porcelán vázát – tájékoztatásul
    közlöm önnel, hogy 1989-ben Püski Sándor lakásán találkoztam
    Édesapjával, akinek nagy tisztelöje voltam ’56-os tevékenységéért.
    A Móricz Zsigmond tér sarkán lévő házba Rácz Sándorral mentem, aki rabtársa volt és kölcsönösen becsülték egymást . Hosszan
    elbeszélgettünk és ekkor Édesapja kifejtette, hogy a többpártrendszer
    korai még és egy Népfront jellegü politikai szövetséggel kellene
    folytatni a diktatúra utáni kormányzást. Ekkor már közel egy éve
    újra működött a Függeten Kisgazdapárt és más politikai formációk!

    Ugye, mintha fáziskésésben lett volna Édesapja, akárcsak maga
    a mostani hazai változások után? Vigyázzon nagyon lemarad…

    Tudja, ha valaki – úgy mint maga – rosszul szocializálódik, az már
    soha nem érti a világot és annak változásait. Családi örökség!

    Javaslom, hogy foglalkozzon inkább Gilad tizedes további
    életútjával, mert a magyar belpolitika magának kínaiul hangzik!

    Ide kívánkozik, hogy maga kifogásolta “Gábor” kifejezését,
    amikor GYF-ről Gyurcsányi-ról ír. Ez ma Magyarországon
    természetes a Kulcsár-ügy után, amikor az ügyészségen
    Gyurcsányinak nevezte egyik ügyfelét. Ha figyelné a magyar
    sajtót, ez sem okozna komolyabb problémát magának.

    Végezetül egy református jótanácsa : Ha rossz a szeme,
    akkor minél kevesebb időt töltsön a monitor elött, inkább
    sokat sétálgasson, legalább kitisztul a feje…

    Keresztyéni üdvözlettel

  • Tisztelt Christopher Adam!

    Látom , hogy információit a Magyarországon marginális,
    a lét-nemlét határán egyensúlyozó “elfogulatlan” Népszavából
    merítette, de engedjen meg néhány korrekciót. ( No nem az
    orbáni diktatúra fenyegeti a lapot, hanem az érdektelenség,
    mert ugye nem tud megélni a sajtópiacról, így gondjai vannak)

    Ön volt szíves a cikke elején említeni a Demokratikus Koalíciót,
    de így pörén ez megtévesztő. Létezik ugyanis Demokratikus
    Koalíció Platform, az MSZP-n belül és jogilag bejegyzett pártként
    a Demokratikus Koalíció Pártja. Nem összetésvesztendő és nem
    pont ugyanaz, más vezetők más tagság, Gyurcsány ernyője alatt..

    Másik észrevételem,. hogy míg a cikk közepe felé még ugyan utal
    a parlamenti Házszabályban lefektetett hat hónapi intervallumra,
    de késöbb már nagyvonaluan azt írja, hogy ” még az idén új frakcióval
    bővülhet a magyar parlament.” Nos a fentiek alapján ez nem igaz, mert
    a hivatalos kilépéstől számított hat hónapon belül csak független képviselőként
    lehetnek a parlament tagjai. Jó esetben tehát csak májusban alakulhat meg
    az előre vetített Demokratikus Koalíció Pártja, a szükséges 10 képviselővel.

    Jelenleg 58 képviselője van az MSZP-nek ( Szili Katalin már régen kilépett)
    így tíz tag eltávozásával 48 marad. Mi lesz, ha nem tíz, hanem 11 lép ki?
    Mert akkor pont annyi képviselője lesz mint a JOBBIK-nak, 47!

    Javaslom, hogy ne a Népszava vágyálom cikkeire hagyatkozzon mert akkor
    könnyen eltévedhet, mint ahogy írásában szegény Schmuck Andort nevezte.
    A Szociáldemokrata Párt esetleges nemleges válasza Gyurcsánynak, nem
    azért jönne létre, mert Schmuck Andor a Tisztelet Társaság vezetője, hanem
    azért mert Schmuck a párt főtitkára és nem akar társulni Gyurcsánnyal.Ő sem!

    Egyébiránt a Fidesz “vásott” hatalma Magyarországon nem evidencia, csak
    a Népszava tendenciózus jelzőinek egyike. Az elmúlt vasárnap időszaki
    országgyűlési választásra került sor Püspökladány és körzetének 12 településén.
    ( elhalálozás miatt ) Nos az eredmény: 52 % Fidesz , 33% JOBBIK , 14% MSZP

    A kérdés más oldalról, hol a második párt az MSZP? Ember, már 2011 végén járunk!

    Végezetül a Demokratikus Koalíció rendezvénye a Szent István parkban okt. 22-én.
    Hogy a DK jelenség-e a közéletben és az ellenzék reménysége, én nem tudom.
    De azt igen, hogyha cigánybált tartanak a putrisoron, akkor jó nagy vigalom lesz.

    Üdvözlettel kíván Szebb Jövőt!

  • Tisztelt Bene úr!
    Az ön levelére csak egy válaszom van. Ha a maga által beigért magyarországi változások nekem már nem
    sok örömet fognak okozni. – Hál’Istennek! – akkor annak több millió Magyar ember is megissza a levét. Ugyanis én a demokrácia mellé, mindenki számára egyenlőséget, és jólétet kivánok, vallásától, és politikai véleményétől függetlenül. De, ha magának, mint hithű reformátusnak az jobban tetszik, hogy azért, hogy magának legyen igaza, dögöljön meg a szomszéd lova is, csak önmagát minősiti. És hogy ezek szerint kettönk közül ki volt aki otthonról rosszul szocializálodott, az már nem is kérdés.

    Különben nem tudtam, hogy a reformátusok között elfogadott dolog a gyülölködés.
    És ha kérhetném, nekem ne irja elö, hogy választott vallásom miatt ezentúl kikkel és mivel foglakozzam, no meg azt se, hogy szabad idömet hol és mivel töltsem.

    Rácz Sándor pedig nekem nagy csalódás. Egy ember, aki egy cellában ült Apámmal, és állitólag nagy tisztelöje is volt, aztán kijelentette 1994-ben nyilvánosan, hogy Apám, mint börtöntárs nagyon rendes volt, de szakadjon le a gyatyája, amiért kommunista is volt, hát azt sok mindennek lehet hivni, csak nem demokratának. A gyülölködés nem erény. Ha valóban Jézust követnék, nem is jutna eszükbe, hogy különbséget tegyenek embertársaik között.

  • Egy kommunista vedelmeben Jezusra es demokraciara hivatkozni nem, hogy rohej, de skizofrenia.

  • Addig érzem én jól magam, amig a magához hasonlók támadnak engem. Erről tudom, hogy a jó oldalon állok.

  • Tamadja magat a jegesmedve Judith. Ez egy forum, ahova en is es tortenetesen maga is ir… En magyar vagyok, maga zsido. En nem akarom maganak elmagyarazni az izraeli politika furcsasagait, maga el akarja nekem magyarazni a magyarorszagit.
    Ha maga engem magyarnak hiv, az az en szamomra termeszetes. Ha magat zsidonak hivjak, maga felhaborodik, hogy zsidozas folyik….

  • Na, ha ilyen egy magyar, mint maga, Gábor, akkor a többi nagyon szégyelheti magát! Kár értük, mert én sok tisztességes magyar embert ismerek, akik nem közösitenének ki engem maguk közül. De, hogy milyen jogon mer engem megfosztani a magyarságomtól a választott vallásom miatt, azt fel nem foghatom. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy eddig még be sem tettem a lábamat Izraelbe, bár jóleső érzésem van miatta, hogy szivesen lennék látva. Már csak szüleim és nagyszüleim miatt is, akik, mint emlitettem, református magyarként is tudták, mi egy tisztességes ember dolga, amikor emberéletről van szó.

  • En fosztom meg magat a magyarsagatol? Hat nem maga mondta, hogy zsido?

  • Zsidó vallásra betérni nem azonos azzal, hogy feladtam a magyarságomat. Ha nem venné észre, az egyik vallás a másik meg nemzet. Az, hogy maga a kettöt azonositja, csak magáról állit ki rossz bizonyitványt. Kérem, ha tud és lehet soroljon fel néhány zsidó származásu magyar írót, költőt, szinészt, tudóst, mérnököt, akik Magyarország jóhírét növelték.Meg fog lepődni, milyen sokan voltak és vannak is. Én magyarnak tartom magamat, mert ott születtem, nöttem föl, magyar az anyanyelvem, és magyarul is publikálok. Az a tény, hogy 1965 óta Kanadában élek, nem egészen rajtam múlt. nem én lettem hütlen a hazámhoz, hanem én és családom lettek elüzve onnan. És pesze, hogy hálás vagyok Kanadának, ahol befogadtak és módót adtak nekem és családomnak a szabad, önnálló életre.

  • Salom Judith!

    Örömmel olvastam, hogy a hozzászólásom, milyen hullámokat vetett magában.
    Bizony-bizony más idők járnak, elmúlt már a liberálisok kinyilatkoztatásának kora.

    Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ha maga az Édesanyja után halachtikusan zsidó,
    akkor ne rejtőzzön el a Kopácsi név mögé, használja csak bátran az anyait.
    A csiki-csuki korszaka már már lejárt, ha akarom vemhes, ha akarom nem ?

    A fentiekben hivatkozik a magával együtt szomorkodó magyarokról. Ilyen nincs!
    Magával, csak a vesztes kommunisták a libereális zsidók szomorkodnak.
    Igen ők úgy kb egy millióan voltak a tavalyi választáson a rossz oldalon. És?
    Hallott már a demokrácia szó eredeti görög jelentéséről ? Még nem?
    A -demos – a többség uralmát jelenti! Érti? Ez a többség most a JOBBIKKAL 4/5!

    Ezt próbálja megemészteni, ma Magyarországon 80% a nemzeti a jobboldali !

    Ja és van még egy jó hírem – nem magának – a gerontológia szabályai szerint
    folyamatosan csökken az öreg MSZP-sek száma, mennek a temetőbe…

    A magyarországi zsidók kivándorlási aránya meghaladja az átlagos kivándorlást.
    Még a többszörös milliárdos Várszegi (Fotex) Gábor is kivándorolt Luxemburgba,
    a fia meg Los Angelesbe. Fel tudja ezt , fogni, mert Köves Slomo rabbi már
    felhívta erre az aggályos jelenségre a figyelmet, mert a MAZSIHISZ elnökét
    Zoltai (munkásőr) Gusztávot még ez sem érdekli ( nagyobb marad a tortából)

    Látja milyen jó érdekődési kört ajánlok magának. Foglalkozzon ezzel!

    üdvözlettel

  • A Sálom szó békét jelent. Miután Ön ezt a szót hamisan használja, igy ezek után a köztünk lévő társalgást egyoldaluan, de befejezem. Viszont annyit még megjegyeznék, hogy édesapám 1944-ben egy ilyen zsidozó alakot, mint maga is, lökött le anno a miskolci villamosról. És hogy miért használom teljesen legálisan is Apám nevét: mert büszke vagyok rá, hogy az embertelen isöszakokban is megállta a helyét.
    És ha nem tudná, Apám cionista is volt, és nagy szimpátiával volt Izrael felé. Na, erre kössön csómót egyáltalán nem tisztelt és úrnak semmiképpen sem nevezhető Bene Kálmán. És a magához hasonló alaknak kent le pl. apai nagyanyám is 1946 Augustusában a miskolci pogrom idején egy zsidózó bányásznak egy akkora pofont, hogy a másikat a fal adta neki. Tudni illik az egész Kopácsi család filoszemita volt, amit azzal is bizonyitott, hogy hét zsidó személyt bujtattak és mentettek meg 1944-ben.

  • Kopácsi Sándor kapcsolata Izraellel

    1967 Júniusában, amikor a Nasszer féle Akabai válság kitörése után megindult az izraeli háború, Nasszer nagyhangú kijelentése alapján; hogy a tengerbe szorít minden zsidót, már eleve hatalmas viták indultak meg (Magyarországon). Mindenki erről beszélt az utcán, villamoson, a legkülönbözőbb előjellel.

    A háború megindulásakor, – amikor a villámgyőzelmek néhány napon belül bekövetkeztek, már a második napon nyilvánvalóvá vált, hogy Izrael legyőzi az ellene fordult arab hadseregeket,- már jóformán az emberek 90%-nak a szimpátiája Izrael oldalán volt. Bár a hivatalos propaganda, – különösen a szovjet, – egyoldalúan az arab oldalt támogatta, de mindenki tudta, hogy az agressziót az arabok és Nasszer követte el és Izrael önvédelemből, a halálos veszedelemből igyekezett kiszabadulni. Azon kívül, eddig a zsidókról az volt elterjedve, hogy kereskedők, puhány emberek, és amikor azok most ilyen keményen és katonai fellépéssel, szinte a német katonai gépezethez hasonlóan vették át a villámháború taktikáját, csodálattal szemlélték az emberek, még azok is, akik nem egészen értették, hogy pontosan miről is van szó.

    Ezt tapasztaltam például Solymáron, ahol a Svábok közismerten antiszemiták voltak. Én akkoriban, mint beosztott kistisztviselő a Solymári műanyagipari vállalatnál dolgoztam, ami akkoriban legalább ezer embert foglalkoztatott három műszakban. Ezekben a napokban szinte nem volt olyan ember az üzemben, aki ne Izrael győzelméért szurkolt volna. Például amikor benyitottam egy műhelybe, ahol éppen tízóraira összecsődült emberek ültek a padokon, az egyik sváb művezető tartott előadást a „sin bétről” azaz az Izraeli titkosszolgálatról.

    „Ez a titkos szolgálat olyan jól működött és olyan jó felderítése volt, hogy a levegőben levő egyiptomi pilótákat név szerint szólították és bemondták, hogy hány gyereke van, és hogy kapatultáljon a gépből, mert a repülőteret lebombázták, és Őt meg akarják menteni. Mondhatnám Nektek fiuk, hogy a Gestapo az ipari tanuló lehetne ezekhez képest.”

    Persze a háború kitörésének a másod vagy harmadnapján már többen is felkerestek és a véleményemről érdeklődtek. Tisztában voltam azzal, hogy ezek közül, bár valóban voltak olyanok is, akik csak a véleményemet akarták hallani erről a jelentős eseményről, de olyan is, aki az államvédelmisek számára vinné az információt, amit aztán a dossziémba el lehet majd helyezni. Mert persze az határozta meg mindig, hogy kit hogyan ítélnek meg, hogy milyen állást foglal el egy olyan kérdésben, amire a szovjetunió, no meg a magyar kormány is úgy reagált, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatát Izraellel.

    Bár az utóbbi években igen visszahúzódtam, különösen röviddel a szabadulásom után történt besúgás után, (amikor is egy rám állított „kolléga” miatt behívattak egy „barátságos beszélgetésre” a Fő utcába), de most úgy döntöttem, hogy ez egy olyan jellegű kérdés volt, amikor az ember az önmagára kényszerített öncenzúrát muszáj feloldania, mert az gombócként az ember torkában már fuldoklásra kényszeriti. Szóval azt mondtam magamnak, hogy a káderlapom nekem már ennél rosszabb nem lehet, és jobb, ha nyilvánosan is kijelentem álláspontomat, mert előbb-utóbb valahol úgyis elszólóm magamat.

    Kifejtettem, hogy nézetem szerint Izrael igenis önvédelmi háborút folytat és Izraelnek van igaza, mert már csak akkor nyomta meg a hadigépezetet, miután már Nasszer tankjai is felvonultak a határon. Persze voltak olyanok, akik elítélték Izraelt, mint agresszort, mint például egyik ismerősöm is, aki szintén partizán volt 44-ben. Mondtam neki, ha példának okáért 44-ban négy nyilas pártszolgálatos kísér géppisztollyal ötven zsidót a Duna parton, ismert szándékkal, és esetleg van négy fasza gyerek a zsidók közül, akik azt gondolják, hogy úgyis elpusztulunk néhány perc múlva, nekiugranak a nyilasoknak, és kicsavarják a géppisztolyt a kezükből és belelövik a nyilasokat a Dunába, akkor ki az agresszor? A kisnyilasok, vagy a négy tökös zsidó srác?

    Az ismerős persze azt mondta, hogy nem lehet így feltenni a kérdést, rosszul közelítem meg a dolgokat. Mondtam, én így teszem fel. Ami fasizmus volt 1944-ben, amikor az auschwitzi kemencékbe vitték a zsidókat, az 1967-ben, amikor a tengerbe akarják őket beszorítani, szintén az, és hogy most nem gyáva zsidókkal állnak szemben, hanem olyanokkal, akik az életükért harcolnak, azt csak üdvözölni lehet, hogy ilyen módón változott meg egy kis népnek az önvédelmi reflexe.

    Persze igen sok józan gondolkodású is volt a partizán társak között. Az egyik, pl. akit a minisztériumi munkahelyén felkerestek azzal, hogy mint régi munkásmozgalmi ember jó példával járhatna elöl, ha Ö lenne az első felajánló, aki az „áldozatul esett arabok” számára önkéntesen felajánlana egy nagyobb összeget.
    „Készséggel,” mondta. „Mi lenne, ha egy havi fizetésemet ajánlanám fel?”
    „Óriási” örvendezett a felszólító.
    „Viszont szeretnék egy záradékot írni hozzá, hogy mit kívánok ezért.”
    „És mi lenne az?”
    „Hogy ezt az összeget, én, mint régi partizán, felajánlom Egyiptomba, a Nasszer által kivégzett kommunisták özvegyei és árvái javára. „
    Abban a pillanatban a gyűjtés leállt, miután igen sok helyen hasonlóak voltak a reagálások.

    De életem egyik legmegrázóbb epizódja 1973-ban történt, három hónappal a Yom Kipurri háború kitörése előtt. A reggeli órákban munkahelyemre utazva felszálltam a 6-os villamosra. A villamoson egy magam korabeli, bőrkabátos, kackiás bajuszú férfi állt egy barátjával, akivel hangos beszélgetésbe kezdtek. A beszélgetésre azonnal felfigyeltem, mert sajátos témát ütöttek meg.

    „Hát édes komám, tudod, a gyerek elvégezte a katonai iskolát és itt már teljesített szolgálatot a légierőnél, pilóta és egy különleges, speciális kiképzésen van, Moszkvában, két évre. Nem régen látogattam meg Őt, és rengeteg arab katona és pilóta kiképzése folyik az iskolákban és most jött el az idő, amikor a zsidó kérdést végképpen el fogják intézni. Mert meg kell neked mondanom, komám, hogy a történelem folyamán annak idején Titusz óriási hibát követett el Jeruzsálem elfoglalása és a templom lerombolása után, hogy nem az eredeti tervet hajtotta végre, a zsidók fizikai megsemmisítését, hanem a világban való szétszórását. A Hitler sem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, mert nem csinált teljes tabula rázát, és meg kell mondani, hogy én voltam kint ebben az időben a fronton, és a Wermacht sem úgy teljesítette a feladatát, ahogy kellett volna. Az egyedüli igazi katonák ebben a háborúban az SS-ek voltak.”

    Ez a beszélgetés rendkívüli hangerővel zajlott le, és én azt láttam, hogy az egész villamos dermedt csendben hallgatja, senki sem mer egy szót sem szólni. Énrajtam átvillant az, hogy itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ez a párt vagy a magyar kormány hivatalos Izrael elleni politikája, hanem kifejezetten büntetőjogilag is üldözendő antiszemita uszításnak vagyok tanúja.

    Felvillant előttem a kép, amikor 1944 nyarán utaztam a miskolci villamoson, a német megszállás alatt, amikor a németek fiatal magyar suhancokat toboroztak az SS kötelékébe. Miskolcon is láttam már ilyen fiatalokat, akiknek a civil ruháján már ott volt a piros alapon a két villámszerű S-betű, a német SS-ek jelzése, akik italos állapotban randalíroztak, és zsidóztak, és belekötöttek emberekbe. Ezen a napon találkoztam egy ilyen fiúval a villamoson, és amikor elkezdett hőbörögni, hogy „Zsidóvérben fogok fürdeni”, az egyik megállóban dühömben megfogtam és a villamosról lerúgtam. Tettem ezt akkor, amikor az életem veszélyben forgott, mert illegalitásban voltam, de megtehettem, mert a zsebemben fegyver volt. 1944-ben meg mertem engedni magamnak azt a luxust, hogy egy fasisztát, egy szélsőséges antiszemitát lerúgjak a villamosról. Most viszont azt éreztem, hogy a szocializmusban, ahol büntetőjogilag elitélendő és erre vonatkozó törvények is vannak, én, Kopácsi Sándor nem tehetem azt, hogy beleszóljak, mert én, Kopácsi Sándor, ha bevisznek, mint ellenforradalmárt, én húzom a rövidebbet. Mert én lettem az az állampolgár, aki bármit csinál, abból csak kára lesz.

    Fizikai rosszullét környékezett, amikor leszálltam a villamosról, és miután hazamentem, szinte zokogva meséltem el az esetet a feleségemnek. És ekkor mondtam azt a felségemnek, hogy ebből az országból el kell mennünk. Érdekes módón nem akkor telt be a pohár, amikor engem bántottak, vagy mellőztek, nem adták meg azt, ami nekem jár. Gondoltam, hogy ezzel még valahogy el lehet vegetálni, de ez az incidens rávilágított arra, hogy én itt egy ötöd rendű állampolgár sem vagyok, akit meg lehet verni akármikor, mindenképpen őneki van vége, és ö húzza a rövidebbet.
    Ez volt az, amire azt mondtam a feleségemnek, hogy talán ez a magyar sors, talán szörnyű, de így igaz, a Himnusz szavaival: „Szertenézett, és nem lelé honját a hazában.”

  • Na most képzeld el, hogy a mai demokráciában hogyan állna hozzád és a többi kisnyilashoz Apám?

  • Kun Belaek tomegverengzesei, Rakosi-Gero fele terror, Bauer, AVH….. Latja Judith, maganak a zsidok fajdalma faj, nekem meg a magyarsage. Pusztitottak minket, loptak minket, szinte a kipusztulas szelere sodortak minket. Akiket befogadtunk a nyakunkra ultek es uraltak minket. Megis elunk es elni fogunk.
    Edesapja Cionista volt? Sok nagytekinteju rabbi ellensege annak a mozgalomnak es azt a nacizmussal hozzak egy szintre…. marmint a rabbik! Antiszemitak lennenek, vagy tovabb latnak az orruknal? Majd a jovo eldonti.Aki egy fajelmelet aldozata volt, hogyan tud egy masik fajelmelet alapjan uralni?
    Persze hozzatennem, hogy ez legyen Izrael belugye. Magyarorszag belugye meg maradjon magyarorszage… Izraelben nem a palesztinok mondjak meg, hogy mikent mukodjon Izrael, bar oshonos nep. Magyarorszagon a zsidok akarjak megmondani(meg is mondjak) hogyan mukodjon Magyarorszag, holott ok egy bevandorolt kissebseg. Ez nincs rendjen. Ha valaki ket nep konfliktusanal az egyik melle all, az hogyan hivatkozhat a masik felhez valo tartozasara? Egy fenekkel csak egy lovat lehet megulni.
    Izrael elni akar es Magyarorszag is. Izrael ma a vilag iranyitoja, hatalmas hatalommal felruhazva. Holnap is igy lesz? Lehet. Lehet, hogy nem, hiszen “Sokaktol fel kitol sokan felnek”. Megis kivanom, hogy Izrael legyen hosszueletu, de szamomra Magyarorszag az elso. es Izrael marad sokadik a listan. Egy zsidonak Izrael az elso es Magyarorszag marad sokadik a listan.
    Ez igy van rendjen….

  • Salom Judith!

    Maga a békétlen, így változatlanul a fülének kedves megszólítással köszöntöm.
    Majd megbékül, ha megérti, hogy nem csak a maga igazsága létezik a világon.

    Senki nem akarja magát bántani – én különösen nem – de megérteni igen.
    Miért támadja a jelenlegi magyar kormányt és mindent ami magyar, amikor
    az ön identitása nem az. Bántó szándék nélkül mondom, hogy maga nem tud
    magyarul érezni. Tudja ki a magyar? Akinek fáj Trianon! Magának fáj?

    Egyidősként javaslom magának, hogy ne politizáljon, mert csak felesleges
    indulatkitörésekben lesz része , hosszú időn keresztül (!) és ez tudvalévően árt
    a szem retinahártyáján lévő érhálózatnak. Ma van a Szem Világnapja! Nem tudta?

    Az idő kedves Judith, már nem maguknak dolgozik. Ezen lehet ajvékolni, de tény.

    Szíves figyelmébe ajánlom John Lukács művét “A populizmus és a demokrácia”
    A Yale University kiadásában jelent meg , de 2009-ben már magyarul is.
    Ebben, a magát liberálisnak valló történész a politika fejlődéstörténetének
    tudományos feldolgozása után megállapítja, hogy a jövő a patrióták és a
    nacionalisták párharca lesz, minden más politikai áramlat marginális .
    Elhiheti neki mert Amerika egyik legnevesebb történésze és …….

    Csak, hogy emlékeztessem Ausztriában a Néppárttól jobbra két párt áll 38%-al
    Lengyelországban a múlt héten volt választás, ahol a patrióták és nacionalisták
    taroltak, a szocialisták meg 7%-on végeztek. Változik a világ, maga meg a fejét
    a homokba fúrja. Az kevés, hogy hasonszőrűekkel egymásnak siránkoznak.
    Nézzen körül a világban , akár az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülésén. Érdemes!

    Ja, egy jó hír még hátra van , szombaton szakad az MSZP!
    A politikában a kettő külön kevesebb mint kettő együtt.
    Ha nem hiszi, tanulmányozza a FIDESZ “egy a zászló” politikáját ( 2/3-os győzelem !)

    További sikeres tájékozódást ebben a változó világban…

    üdvözlettel

  • Fáj-e nekem Trianon? Persze, hogy fáj. Fájt például anyósom fiutestvéreinek is, akiket Trianon egyik percről a másikra, annélkül, hogy egy lépést is tettek volna, Romániában találták magukat. És miután Ők nagy Magyar hazafiak voltak, és még otthon is inkább házitanitót fogadtak, hogy Magyar oktatásban lehessen részük és magyarul érettségizzenek, így mind a hárman átszöktek Magyarországra, mert nem kivántak Romániában katonák sem lenni. Ott aztán szakmájuk és tehetségük szerint boldogultak, egészen addig, amíg néhány politikusnak eszébe nem jutott, hogy hoppá, ezek nem lehetnek Magyar hazafiak, ezek csak “zsidók”. És hálából elzavarták őket az ukrajnai jégmezőkre, ahol mint munkaszolgálatosoknak meg volt engedve, hogy nyári ruhában ássanak vermeket, és fagyjanak meg, még mielött néhány néhány szadistő őrűlt le nem lőtte volna öket, csak úgy szórakozásból. Hát így is ki lehet ölni emberekből a “hazafiasságot”.

  • Salom Judith!

    Na végre, hogy valami érdemi választ ír, nem puszta elutasítást.
    Ettől még kurtán-furcsán elintézi azzal a Trianon fájdalmát, hogy “Persze,hogy fáj”
    Azután egy külön történetre vált, de abból nem tűnik elő a maga fájdalmának a magyarázata.

    Szerintem ugyais a magyarság vállalása nem faji, nemzetiségi kérdés, hanem sorsközösségi.
    Aki nem vállalja a magyarsággal, annak örömeivel, bánataival a közösséget az nem magyar.

    Ha a fenti – általam korrektnek tartott – állításommal egyetért, akkor lássa be, hogy a mai
    magyar sorsközösség csak a magyarság többségével képzelhető el. Egyébként szembe megy vele!

    Tudom, hogy magának az egy nehezen megemészthető állapot, hogy a magyarországi kapcsolatai
    jelenleg – és belátható időn belül – nincsenek helyzetben, de ennek társadalmi okai vannak.

    Az előző két ciklusban a szocialista-liberális koalíció elvesztette a hitelét . Lám m,egszűnt az SZDSZ
    és szombaton még a maradék kis MSZP is kettéválik. A maga barátai itt találhatóak, ők a vesztesek.

    Nos ebben a helyzetben elvárható lenne, hogy a történelmi pofon után a vesztesek önvizsgálatot
    tartsanak és belássák, hogy hol rontották el. Ezt magának is személyére lebontva kellene megtennie.

    Addig úgy sem talál lelki békét, amíg ezt nem tisztázza önmagával.

    A maga elvbarátai – talán valóságos barátai is – 2005-ben a kettős állampolgárság ügyében a
    magyar nemzet ellen szavaztak, ellene agitált maga Gyurcsány Ferenc is. Nekik nem fájt Trianon!

    Amikor rákérdeztem magától, három szóval elintézett. (Persze, hogy fáj)
    Talán a 2005-ös állásfoglalását is elmondhatta volna,

    De rákérdezhetnék a jelenleg törvénybe iktatás előtt álló választójogi törvényre,
    amely lehetőséget adna a határon túli magyar állampolgároknak a szavazásra.
    Maga magyar állampolgár?
    Met ha igen , akkor megint szembetalálja magát elvbarátaival, akik ezt ellenzik.
    Vagy tán maga sem akar majd szavazni 2014-ben a rontom-bontom Orbán kormány ellen?
    Mert ha nem szavaz akkor nem vállal sorsközösséget a magyar nemzettel.
    Megteheti, de akkor maga kanadai, vagy világpolgár , de nem magyar!

    Sorolhatnám napestig, akár Havas Szófiával kezdve ( Horn Gyula unokahúga) aki szerint
    a börtönből szabadult nyilas söpredék csinálta az ’56-os forradalmat.
    A maga tiszteletre méltó Édesapjának nem ez volt a véleménye és a magáé?
    Mert magának is könnyen rááll a szája ( billentyűző ujja) a nyilasozásra.
    Vagy tán maga is egyetért Havas Szófiával? Az MSZP-SZDSZ nem zárta ki sorai közül Havast!
    /Csak zárójelben mondom, ha ilyet tenne egy fideszes, vagy egy jobbikos, azonnal repülne!/
    Havas Szófia pedig jogosulatlanul vett fel és utalt pénzeket az SZDSZ-es Városházán
    Folyik is ellene az eljárás, remélhetőleg elítélik. Maga meg ezek mellé áll?

    Kedves Judith, nem képes észrevenni, hogy pont magának kellene sokkal kritikusabbnak
    lennie mindazokkal a sötét erőkkel, akik Édesapját bebörtönözték, családjukat megalázták.
    Maga meg pont azokhoz dörgölőzik, tesz neki szívességet, akik magukkal ezt tették.

    Maga nem lehet ennyire mazochista, hogy hálásan megcsókolja az ártó mancsot.

    Gondolkozzon, gyógyuljon! (kár, hogy Édesapjával történt beszélgetésemről nincs hangfelvétel)

    üdvözlettel

  • Nacsak Bene úr, hirtelen szavazóképes lettem az ön szemében? Különben köszönöm jókivánságait, de nem vagyok beteg, tehát gyógyulnom sem kell. Havas Szófiával kapcsolatban pedig nagyon is mellé nyúlt, mert ha utánanéz, megtalálja a neki irt nyilt levelemet, amiben fölháborodásomat fejeztem ki, hogy az a párt, amelyik elhatárolta magát az MSZMP-től és Nagy Imrét tartja példaképpnek, hogyan türheti meg tagjaként ezt az alakot?
    Különben kár hogy olyan feleslegesen vagdalkozik velem. Én, mint kanadai állampolgár, aki 1965 óta nem élek MO-on, nem tartanám erköcsösnek, hogy Magyar politkusokra, vagy pártokra szavazzak. Ha ott élnék, az egy más tészta volna. És én nem vagyok egyetlen párttal sem szimpatizáns, mert mint apám is mondta anno, hogy azért sem lesz párttag, mert neki mindegyikben voltak bajtársai és barátjai, és semmiképpen sem óhajtott volna politikai okokból összeveszni egyikkel sem.
    Viszont érdekesnek tartom azt, hogy nem veszi figyelembe, a Fideszben is van számtalan volt MSZMP tag is, azok az ön által emlitett gonoszágokból kimaradtak, vagy felmentödtek azáltal, hogy most a Fideszhez tartoznak? És én csak azokat az alakokat nyilasozom, akik engem választott vallásom miatt akarnának kiközösiteni a Magyar Állampolgárok közül. Tudja, erre különlegesen érzékeny vagyok, mert nagyon sok családtagomat vesztettem már el emiatt. Pici gyerekektől, öreg dédmamáig.
    Trianon pedig már azért is fájdalmas számomra, mert mindkét nagyapám harcolt a megszálló Cseh és Román seregek ellen. Kopácsi Nagyapámat aztán a románok jól meg is verték, és a századát megtizedelték. Évtizedekig hallottam, éjszakai rémálma miatti vergődését, ugyanis a mellette álló legjobb barátja volt a tizedik.
    De azzal teljesen egyetértek, hogy a mai problémákat egy magyar sorsközösséggel lehetne elérni. De nem úgy, hogy kirekesztösdit játszunk, mert az pont az ellenkezőjére vezet. Nehezen lehetne elképzelni, hogy olyanokkal vállaljak sorsközösséget, akik családomra támadtak, azok jó részét elpusztitották, vagy akarták elpusztitani. Akármelyik oldallal is.
    Különben már ha édesapámról van szó, talán olvasta, hogy Ö Krisztus nevében hajlandó volt megbocsájtani még az Őt elitélő bírónak is. Talán kezdjük ott a dolgokat, jó?

  • Ime itt a levelem amit 2007 Oktoberében irtam Havas Szófának:
    A Népszabadság szerkesztõsége e-mail üzenetet kapott Kopácsi Judithtól, az 1956-os forradalom idején budapesti rendõrfõkapitányként szolgáló, s késõbb Nagy Imre perében életfogytiglani börtönre ítélt Kopácsi Sándor lányától. A Kanadában élõ Kopácsi Judith levelét Havas Szófiának címezte.

    Kopácsi Judith így írt: “Kedves Szófia! Bár végtelenül sajnálom, hogy apa nélkül nõttél föl, de azért engedd meg, hogy rosszallásomat fejezzem ki, az 56-os forradalomról szóló hivatalos nyilatkozatod miatt. Én, mint Dr. Kopácsi Sándor lánya talán elmondhatom Neked, hogy a forradalomra nem a börtönbõl szabadult nyilaskeresztesek és azok a géppisztolyos fiatalemberek, akik zsidókra vadásztak, volt a jellemzõ (…) És talán, hadd tegyem még hozzá, nem biztos, hogy Édesapád most büszke lenne erre a kijelentésedre. Ha jól tudom, Õ egy munkástanácsnak volt akkoriban megbecsült tagja, és ha életben maradt volna, több mint valószínû apámmal lehetett volna cellatárs. Ami egyúttal azzal is járt volna, hogy Te közelébe sem kerülsz pl. az orvosi egyetemnek. Mint ellenforradalmár kölyke, lehettél volna csupán halottmosó. Persze, mint magánembernek, lehet más véleményed is. Mint szocialista képviselõnek? A helyedben igen átgondolnám, hogy milyen üzenetet is küldesz a nagyvilágba ezzel a kijelentéseddel. De, hogy nehogy azt hidd, hogy én csak úgy kapásból mesélek, átküldöm Neked elolvasásra az én könyvemet. És persze ajánlanám neked apám könyvét is, mert ezek szerint egy kicsit el vagy maradva a témában.

    Ismeretlenül is, Kopácsi Judith”

  • És itt van egy számomra nagyon is megható jelenet Apám könyvéből. Igen jellemző volt rá:

    Egy napon, 1972 nyarán vacsorameghívást kaptunk családunk régi barátjától. Megérkezésünk után a háziasszony furcsa pillantást vetett ránk, majd tétovázva megszólalt :
    - Nem zavarna titeket, ha Szalay, a nyugdíjas főügyész itt lenne a vacsorán?
    - Ha őt nem zavarja, tőlem itt lehet, válaszoltam.
    Szalay volt a Nagy Imre-per ügyésze, aki halál- és életfogytiglani büntetést kért az előzőleg barátainak nevezett vádlottakra. Barátom felesége suttogva hozzátette :
    - Könyörgött, hogy hozzam össze veletek.
    Ősz hajú öregemberként láttam viszont Szalayt. A vacsora közben régi emlékekről beszéltünk, majd néhány pohár bor után viccelődni kezdtünk.
    - Nem változtál, Sándor.
    - Hála barátaimnak, akik évekre megóvtak a külső világ zaklatásaitól.
    Hazafelé egy villamoson utaztunk. Kiderült, hogy a mellettünk lévő utcában lakik. Egymással szemben ültünk, a feleségek egy másik ülésen foglaltak helyet.
    Furcsa hely ez a budapesti villamos. Néhány perc beszélgetés után Szalay elszótlanodott, majd közel hajolt hozzám :
    - Sándor! Meg tudnál nekem bocsátani?
    Erre a kérdésre nem számítottam. Időt akartam nyerni, hogy tisztába jöjjek érzéseimmel. Ezért azt kérdeztem :
    - Kinek a nevében teszed fel ezt a kérdést?
    - Annak a nevében, akit te is, én is annyiszor megtagadtunk : Jézus Krisztus, a Megváltó nevében.
    Mi ez? Az én kezem taszítja előre valami eddig nem ismert erő? Az én szám mondja : „Az Úr Jézus nevében megbocsátok neked” ?
    - De mit kezdesz azokkal, akik meghaltak? – folytattam. – Hogyan szerzed meg azok bocsánatát?
    Szalay kinézett az ablakon és figyelte az éjszaka elsuhanó árnyait, majd lágy hangon azt suttogta :
    - Ez az életem nagy kérdése.
    Talán egy fél év múlva a haláláról kaptunk hírt. Késő este érkezett a balatoni üdülőbe. Csomagjait letéve a szívéhez kapott, egy fotelbe rogyott és nyomban meghalt. A hóvihar miatt három napig nem tudták holttestét elszállítani az épületből. Végül egy paraszt vitte el trágyásszekerén a falu temetőjébe.

  • Salom Judith!

    Mivel három bejegyzéssel is megtisztelt, így illendő pár sorral elbúcsuzni.

    A magában lévő indulat még így is kicsordult, de sebaj az idő majd meggyógyítja.
    Tipikus liberális szemlélettel nem az általam felvetett témákra válaszol, hanem
    csak szemezget és azt sem viszi végig logikai szálon, csak saját magát mentegeti.
    Nézzük csak az egyetlen, Havas Szófia témát. Közli a Havasnak írt levelet, amelyet
    érthetetlen módon, Kedves Szófiával kezd, ezzel belerúgott egyet Édesapja emlékébe.
    Még sajnálja is, mert a Kedves Szófia apa nélkül nőtt fel. Tudja maga, hogy Horn
    Károlyt, az apját egy szovjet katonai teherautó ütötte el? Mégis ilyen Havasi Szófia?
    Ő is megbocsátott talán a gyilkos szovjeteknek ? Azután meg lenyilasozza apja
    1956-os harcostársait? Tudja, belőle is a gyűlölködő zsidó szólalt meg, logika nélkül.

    Maga pedig fel sem teszi a kérdést, hogy a közfelháborodás és a maga levele
    után mit keres Havas Szófia az MSZP-ben, a mai napig? Nem, nem maga itt bőszen
    védi Gyurcsány Ferencet – akinek majd az új pártjában találhatja Havas Szófiát. (Ez tuti!)
    Ha maga mindezt nem tudja felfogni, vagy nem látja, akkor nemcsak a szemével
    van baj, hanem a következetes gondolkodásával is. Bizony, maga csak egy dologban
    következetes a gyűlölködésben. Maga Kertész Ákos fajrokona, zsigerből gyűlölködő.

    Maguk tényleg nem látják, hogy mára – az internet világában – mennyire átlátszóak.
    Csak addig tarthatták meg a rejtőzködés, a kizárólagosság, a kinyilatkozás és az
    itélkezés monopóliumát, amíg a média eszközeivel rendelkeztek. Mára ez elveszett!
    Ezért jajgatnak, hogy a maguk által uralt budapesti színházak falanxán rést ütött
    Tarlós István úr demokratikus döntése. Miért, csak liberális színház lehet a fővárosban?

    A magyar állampolgárság kötelezettségekkel is együtt jár. Nem csak azért kell megtartani,
    hogy ünnepi alkalmakkor díszvendég legyen – Édesapja érdemeiért. Ha nem kell, adja vissza!
    Váltson ki helyette izraeli állampolgárságot és megszűnik az identitászavara. Otthon lesz!

    Azt a hülyeséget amit összezagyvált a Nagyapja századának történetéről, azt tényleg csak
    zárt helyen emlegesse. Nézzük csak sorban. Ha a maga Nagyapja a románok ellen harcolt
    az csak két esetben lehetséges 1919-ben. Vagy az Önálló Székely Hadosztályban, vagy
    a Vörös Hadseregben – a Tanácsköztársaság idején. A Székely Hadosztály történetében
    románok általi tizedelés nem történt. Szívesen megadom Domonkos László történész
    elérhetőségét aki ennek legjobb hazai ismerője, több könyv szerzője. A tizedelés, ha nem
    tudná egy katonai fegyelmezési eszköz pl. gyávaságért a saját (!) hadseregen belül.
    Nos, hogy közelítsünk talán az igazsághoz, lehet a maga Nagyapja vörös katonaként ,a
    szolnoki fronton, a románok elől megfutó egységek közt volt. Ez egy közismert tény, nézzen
    csak bátran utána, hogy itt valóban történt tizedelés. Tudja ki adta ki a parancsot?
    Lukács György (!) zászlóalj politikai biztos, akinek szobra áll a Szent István parkban, ahol
    szombaton a Demokratikus Koalíció Pártja tartja Gyurcsánnyal a nagygyűlést. Gondolja
    ha Lukács nem lett volna zsidó, akkor ezek után lehetne ott szobra, a zsidónegyedben.
    Mivel csak ezen a frontszakaszon volt tizedelés, így Nagyapja bajtársát a kommunisták
    parancsára lőtték le a zsidó Lukács parancsára.
    ( Vida Ferenc halálbíró – Nagy Imre elítélője – szintén zsidó volt!)

    Maga csak nem hiszi, hogy ez mind feledésbe ment? Tudjuk, hogy ki mit tett, felelni fog!
    Lukács szobra sem áll sokáig, amiként Károlyié sem – gróf Tisza István lesz helyette!

    Magát az elkövetkezendő években csak sokkoló hírek fogják érni, kedvére jajgathat.
    A kereszténységgel, meg jézusi megbocsájtással ne jöjjön,mert ez csak a birka nép
    számára fogyasztható. A kufárok ellen Jézus is ostorral ment. Ennek lesz ideje…

    Mivel van más dolgom is a hét végén, istentisztelet a Szabadság-téri Hazatérés
    Templomában ifj. Hegedüs Lóránt nagytisztelketű lelkész úr szolgálatában, azután
    ünnepi nagygyűlés a József nádor téren – pár tízezer JOBBIK szimpatizáns között,
    akik most 20-30 évesek. Nekik áll a jövő! És magának?
    Este családi vacsora az unokáimmal és az élettel elégedett gyerekeimmel. Nekem igy jó!

    Magára már nem fordítok energiát, maga menthetetlen!

    üdvözlettel

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.