A kapuskasingi internáló tábori temető újraszentelése

2011 október 15 10:37 de.8 hozzászólás

1914 és 1920 között 8,579 kelet és közép európait, köztük 5,954 osztrák-magyar állampolgárt internáltak a kanadai hatóságok. A 24 internáló tábor egyike az észak-Ontario-i Kapuskasing nevű városban jött létre. Mára az egykori tábor egyedüli nyoma az országút melletti internáltak temetője, mely 90 éven keresztül a feledésbe merült és szinte teljesen el volt hanyagolva. 2010-ben azonban a Canadian First World Internment Recognition Fund nevű 10 millió dolláros szövetségi kárpótlási alap anyagi támogatást nyújtott a kapuskasingi önkormányzatnak a temető rendbehozására és az áldozatok emlékére állított emlékmű újjáépítésére. 

2011 október 13-án kora reggel repültem fel az Ottawától 900 kilométerre északnyugatra fekvő Kapuskasingre. Az újraszentelési szertartás nyítóbeszédét mondtam, a szövetségi alap tanácsadói kapacitásomban. Szintén jelen volt Alan Spacek, Kapuskasing polgármestere, Ljubinko Matesic, Horvátország torontói főkonzulja, Serdar Belentepe, Törökország ottawai nagykövetségének első titkára, valamint Lev Chayka atya, az ukrán katolikus québeci helytartóság főplébánosa, Theophan Heto atya, Gilles Gosselin, a kapuskasingi Immaculée-Conception római katolikus egyházközség plébánosa és Nt. Jen Dresser, a kapuskasingi református United Church lelkésze.

A horvát-kanadai kereskedelmi kamarát Frank Jankac tudományos kutató képviselte, az ukrán-kanadai polgárjogok egyesületét pedig Ryan Boyko filmrendező. A szerbiai diplomácia ugyan nem tudta képviseltetni magát a kapuskasingi szertartáson, azonban levelet írt az ottawai szerb nagykövet, mely felolvasásra került. Az ottawai magyar nagykövetség részéről nem érkezett levél, annak ellenére, hogy az első világ háborús internálásnak magyar nemzetiségű áldozatai is voltak és az internáltak túlnyomó többsége az osztrák-magyar monarchia állampolgára volt.

A szertartás helyi szervezője Julie Latimer, a Ron Morel Múzeum kurátora volt és jelentős helyi és regionális érdeklődést váltott ki a megemlékezés. A helyszínen forgatott a CTV kanadai televízió és úgy szintén jelen volt a Radio-Canada és a kapuskasingi helyi rádióállomás riportere, valamint a Northern Times nevű helyilap képviselője. Több mint 50-en vettek részt a megemlékezésen és a szertartást követő fogadáson.

Nyitóbeszédem angol szövege itt olvasható.

8 hozzászólás

  • Jasperben a Sziklás hegyekben is volt egy hasonló tábor. Már csak egy szerény kis emléktábla emlékezik meg róla.

  • Igy van, Judith. Februárban jártam arra felé és az alap célja, hogy valamennyi internáló tábornál legalább egy emléktábla álljon, de lehetőség szerint legyen egy emlékmű is. Banff National Parkban hamarosan elkészül egy 2,5 millió dolláros múzeum és a québeci Spirit Lake-ben pedig már ki is nyitották a helyi szervezők az ottani tábor emlékére állitott múzeumot.

  • Ennek örülök, mert maga a tábornak már nyoma sincs Jasperben. Ha nem lett volna az a kis emléktábla, simán elmentünk volna mellett az erdei ösvényen, annélkül, hogy sejtésünk is lett volna róla, mi is történt ott 1914-és 20 között. Örülök a jószándéknak.

  • Tisztelt Christopher Adam! – Rendkivűl figyelemre méltónak találtam ezt a tudósítást (továbbítottam a Népszabadság budapesti szerkesztőinek), hiszen a II. vh. egyik olyan történését eleveníti fel, melyről viszonylag kevés információval rendelkeznek az európaiak.

  • Köszönöm szépen, Tamás! Még a kanadaiak is keveset tudnak erről a témáról, mivel kilencven éven keresztül szinte mindenki hallgatott, kivéve néhány ukrán származású történész és aktivista. Végülis nekik köszönhető a 10 millió dolláros kárpótlási alap és az, hogy alapítványukban nem csak ukrán, hanem például egy-egy magyar, horvát és szerb történész is részt vehet tanácsadói és kuratori kapacitásban.

  • Bencsics Klára

    Én úgy olvastam , hogy 1914-20 közötti esemény volt.NEM a II. Világháború!

  • Jól olvastad Klára, de attól azonban volt több hasonló tábor a II, VH idején is, több helyen Észak Ontarióban Ott a német, olasz, és japán származásuakat tartották fogva.

  • World War II
    During World War II the War Measures Act was used again to intern Canadians, and 26 internment camps were set up across Canada. In 1940 an Order in Council was passed that defined enemy aliens as „all persons of German or Italian racial origin who have become naturalized British subjects since September 1, 1922”. (At the time, Canada didn’t grant passports and citizenship on its own, so immigrants were „naturalized” by becoming British subjects.) A further Order in Council outlawed the Communist Party. Estimates suggest that some 30,000 individuals were affected by these Orders; that is, they were forced to register with the RCMP and to report to them on a monthly basis. The government interned approximately 500 Italians and over 100 communists.

    In New Brunswick, 711 Jews, refugees from the holocaust, were interned at the request of British Prime Minister Winston Churchill because he thought there might be spies in the group.

    In 1942, the government decided it wanted 2,240 acres of Indian Reserve land at Stony Point, in southwestern Ontario, to establish an advanced infantry training base. Apparently the decision to take Reserve land for the army base was made to avoid the cost and time involved in expropriating non-Aboriginal lands. The Stony Point Reserve comprised over half the Reserve territory of the Chippewas of Kettle & Stony Point. Under the Indian Act, reserve lands can only be sold by Surrender, which involves a vote by the Band membership. The Band members voted against the Surrender, however the Band realized the importance of the war effort and they were willing to lease the land to the Government. The Government rejected the offer to lease. On April 14, 1942, an Order-in-Council authorizing the appropriation of Stony Point was passed under the provisions of the War Measures Act. The military was sent in to forcibly remove the residents of Stony Point. Houses, buildings and the burial ground were bulldozed to establish Camp Ipperwash. By the terms of the Order-in-Council, the Military could use the Reserve lands at Stony Point only until the end of World War II. However, those lands have not yet been returned. The military base was closed in the early 1950’s, and since then the lands have been used for cadet training, weapons training and recreational facilities for military personnel.

    After the bombing of Pearl Harbor in 1942, the government passed an Order in Council authorizing the removal of „enemy aliens” within a 100-mile radius of the BC coast. On March 4, 1942 22,000 Japanese Canadians were given 24 hours to pack before being interned. They were first incarcerated in a temporary facility at Hastings Park Race Track in Vancouver. Women, children and older people were sent to internment camps in the Interior. Others were forced into road construction camps. There were also „self-supporting camps”, where 1,161 internees paid to lease farms in a less restrictive environment, although they were still considered „enemy aliens”. Men who complained about separation from their families or violated the curfew were sent to the „prisoner of war” camps in Ontario.

    The property of the Japanese Canadians – land, businesses, and other assets – were confiscated by the government and sold, and the proceeds used to pay for their internment. In 1945, the government extended the Order in Council to force the Japanese Canadians to go to Japan and lose their Canadian citizenship, or move to eastern Canada. Even though the war was over, it was illegal for Japanese Canadians to return to Vancouver until 1949. In 1988 Canada apologized for this miscarriage of justice, admitting that the actions of the government were influenced by racial discrimination. The government signed a redress agreement providing a small amount of money compensation.