Budapesti térkép – 1986

2011 október 22 9:15 de.21 hozzászólás

A napokban kaptam

Egy budapesti térképet,

Földön ülve, ujjaimmal

Követem gyermekkoromat.

Szent István Park,

Séták a Margitszigeten,

Aztán a János hegy alján

A budai ház,

Tündérszikláról integet

A copfos gyerek.

A félelmet csak álmaim keltik,

Oroszlán állt a balkonon,

Vadul vicsorogva betörni készül,

a rémülettől nem jön ki hang

A torkomon.

Gyermekeimnek mutatom,

Itt a Parlament,

Egy pár centire tőle

a Deák téren a Főkapitányság.

Itt, a tér közepén állt Nagyapjuk

1956. október huszonötödikén

Fegyvertelenül a fenyegető tömegben,

A vörös csillag volt az egyetlen áldozat.

A Hősök terén,

A sarkon van a jugoszláv követség.

Ebből az ablakból a csizma,

Onnan a négyszáz-huszonkilences

Orosz tank volt látható.

Kezünket az üvegnek szorítva mutattuk,

Fegyvertelenek vagyunk.

Ártatlant ért a belövés.

Itt Budán, közel a Duna parthoz

A hírhedt Fő utcai börtön,

Rácsosak voltak az ablakok,

Mögöttük nem muskátlik,

Orosz őrök által őrzött

Magyar rabok, nem volt korhatár.

Tizenkétéves fiú véres ruháját

Kapta kézhez egy anya,

A sorban álltam, anyám kezét fogva

Tiszta ruhát vittünk,

Talán egy halottnak…?

A váci kapun túl visz a vonat

A váci börtön felé…

Nemes lett apám,

A lordok házában őrzik

Talán életfogytiglan.

Két méter vastag falak

Évente kétszer tizenöt percre

Konganak lépteink,

Rácsok mögött, őrök között

Beszélünk.

Itt, Kőbányán van a Kozma utca.

Nem jelzik sehol, hogy

A Sírkert utcai megállónál

Van a Gyűjtő fogház,

Mert minden börtön

Temető mellett fekszik.

Vasárnaponként a sírok között

Sétálva vártuk a fal tetején

Masírozó őr elfordul,

A börtön kórház ablakából

Egy fehérköpenyes alak int

És mi csókot dobunk neki,

Így toldjuk meg a rács mögötti

Beszélőt.

Budapest, gyerekkor,

Tavaszi illat a Duna felől,

Zsibbadó félelem,

Térképeden meddig állnak

Még névtelen sírokkal

Börtön mellett fekvő

Temetők?

Judit Kopácsi Gelberger

1986. október 23.

21 hozzászólás

  • Kedves Judit! – Mintha film peregne, emlékeztető az ötvenöt évvel ezelőtt történtekre… Ugyanazokban a börtönökben tartottak fogva (összesen nyolc éven át) engem is, mint az édesapját – Vácon, az MZ-osztályon, a Gyűjtőben és a Fő utcai katonai börtönben…
    Szenvedéseiket, érzéseiket nagyon is megértem. Azokat az éveket, évtizedeket nem lehet elfelejteni.

  • Köszönöm Tamás. Tényleg nem lehet és nem is szabad elfelejteni.

  • dr. regos peter

    kopacsi judit arrol volt hires, hogy [Moderálva]. most itt ujsagir. de olyan gyengetollu, hogy azt nem is lehet kifejezni. az ujsagirasrol fogalma sincs. legalabb a tollnak adna tiszteletet, amit hasznal, mert az kierdemelne. fogadja meg a tanacsomat, amihez nem ert azt ne forszirozza. erti kedves kopacsi judith. kerem szepen, hogy ne irjon, ne tegye magat kozrohej targyava. ami nem megy azt nem kell eroltetni.

  • dr. regos peter

    tovabba kopacsinak: liptak imado volt korabban, hat tessek az amerikai nepszavabol metudhatja, hogy liptak egy jol ismert antiszemita. csak usse be az amerikai nepszavat es ott liptak bela nevet.

  • dr. regos peter

    kedves kopacsi judit! nem tori ossze magat, hogy reagaljon a beirasaimra.remelem, hogy az ujsagiroi karrierjet segitem, amikor fellebbentem az igazsagot a tehetsegerol. mit szol a baratjarol a liptak belahoz?

  • Regős úr, teljesen hiába fárasztja magát velem kapcsolatban. Lipták Béla nem antiszemita, soha nem is volt az. Ön ellenben zsidó létére is kirekesztő és fasiszta szemléleteket vall, ráadásul mindazokat ocsmány módón fogalmazva. De, ha nem tudná, nem vagyok ujságiró.

  • dr. regos peter

    liptak belarol a cikk megtalahato az amerikai nepszavaban az interneten.. hala istennek abban egyetertunk, hogy nem ujsagiro, halvany fogalmazni sincs errol a szakmarol. ezt nekem elhiheti. mert en ujsagiro voltam evekig.

  • Hála az égnek, hogy eddig nem tudtam róla, de nyugodjon meg, ezentúl sem fogom cikkeit olvasni. Én ugyanis nem mindent hiszek el, ami az ujságokban irva vagyon. Még akkor sem, ha azt az amerikai Népszavában lehozzák. Személyes ismeretség füz engem Lipták Bélához, és én inkább a saját tapasztalataimnak hiszek, mint egy olyan személynek, aki eddigi megmukkanásával komoly károkat okozott a magyar zsidóknak.

  • dr. regos peter

    kopacsi judith. miert nem szakit idot az amerikai nepszava cikkere ami liptak belarol szol? jobb lenne megkeresni, mint osztani az iget. en megmondtam a bizonyitekot, hol keresheti meg.. most mar csak magan mulik, hogy el is vele vagy sem. de maga maganak is hazudik, [Moderálva]. maga majdnem olyan, mint liptak bela. egymast fedezik a nyilasok. miert noi nyilasok nem leteznek? [Moderálva]

  • Regős úr, elmebaját jobb ha elkezdi idejében gyógyitatni, mielött még a zárt osztályra viszik dühöngésből kifolyólag. És akkor még feltünöen jóindulatu voltam önnel. Csak úgy csöndesen megsúgom, hogy én is zsidó vagyok, csak éppen az életben nem fogok az ön silány pártján lenni. Mint mondtam, tahóságával többet ártott nekünk, mint jónéhány echte nyilas.

  • dr. regos peter

    Schiff András a Washington Postban, Lipták Béla antiszemita válasza
    2011. január 3. hétfő 2:52 | MTI, AN
    Hozzászólások(15)NyomtatásBetűméret változtatás
    Washington – A magyar médiatörvényről és az uniós elnökségről a The Washington Post-ban jelentetett meg írást Schiff András, világhírű magyar származású zongoraművész. A Magyarország EU-szerepe vitatható című írásban Schiff András gratulált A Washington Post-nak Magyarország putyinizálódása című írásért, majd kifejtette: Putyin Oroszországa nem tagja az Európai Uniónak, Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországa viszont igen. A cikk megjelenése után Lipták Béla antiszemita kijelentést tett Schiff András ellen.
    Az Európai Unió – írja Schiff András levelében – nem csak egy üzleti és kereskedelmi szervezet, hanem azt állítja, hogy a közös európai értékeket is képviseli. Ez utóbbi fényében teszi fel a kérdést, hogy vajon Magyarország kész-e és méltó-e arra, hogy átvegye a közösség elnökségét?
    “A legutóbbi hírek valóban nyugtalanítóak. A tolerancia szintje rendkívül alacsony. Rasszizmus, romákkal szembeni diszkrimináció, antiszemitizmus, idegengyűlölet, sovinizmus és reakciós nacionalizmus – mindezek a kórjelek mélyen aggasztóak. Olyan emlékeket ébresztenek, amelyekről reméltük, hogy rég feledésbe merültek. Sokan félnek” – írt Schiff András. A legutóbbi médiatörvények csak az utolsó láncszemet jelentik a sokkoló események sorában, és Schiff András szerint ezek közül sok dolog a művészetekre is vonatkozik. “Az EU-elnökség megtiszteltetés és felelősség. Az EU-nak és az Egyesült Államoknak Magyarországon kell tartania a szemét. Az EU-nak irányelveket kell meghatároznia a tagállamok számára. Oltalmaznunk és tiszteletben kell tartanunk közös értékeinket” – írta a világhírű zongorista művész, akinek óriási tekintélye van Amerikában, rendszeresen koncertezik az Egyesült Államokban, évente többször fellép New Yorkban a Carnegie Hallban is.
    Schiff András levele után Lipták Béla, akit a vízlépcső-ellenes mozgalomból ismerhetnek Magyarországon is, a Hungarian Lobby nevű szélsőséges amerikai magyar szervezet vezetőjeként felhívást tett közzé a szervezet tagjai felé, hogy tiltakozó levelekkel árasszák el a Washington Post-ot. Mint írta, Schiff András hozzászólása alkalmat ad arra is, hogy a Washington Post korábbi cikkei ellen tiltakozzanak ezekben a levelekben. Lipták közölte, hogy ezúttal a szokásoktól eltérően nem küld angol nyelvű mintalevelet, hogy ne derüljön ki, a levelek nem spontán íródtak, hanem szervezett kampány részei. Lipták levele szerint sok levéllel elérhetik, hogy azokból idézzen a Washington Post, ezután már ezekkel ostromolhatják a New York Times-ot és más amerikai lapokat.
    Lipták ezután adott mégis egy vázlatot magyarul a levelekhez. Ebben egyebek mellett azt állítja, hogy az Orbán-kormány “minden erejével harcol a Jobbik nevű szélsőjobboldali párt antiszemita és cigányellenes propagandája ellen”.
    Majd Lipták az alábbi mondattal zárja levelét: “nem hiszem, hogy Schiff András ezzel a levéllel segítette volna mindannyiunk harcát az antiszemitizmus ellen.”
    Értékelés: 5.0/5 (10 szavazatból)
    Értékelés: +12 ( 16 szavazatból)
    Hozzászólások(15)NyomtatásBetűméret változtatás

  • dr. regos peter

    na itt van a cikk az amerikai nepszavabol [Moderálva].

  • dr. regos peter

    kopacsi judithnak a hungarian lobby es maga liptak bela sem tiltakozott a cikk miatt, pedig ok mindenert szoktak tiltakozni. talan egyetertettek? biztosan. eleg egyertelmu volt az iras. de maga tunderem valtig allitja, hogy [Moderálva] liptak bela nem antiszemita. maga csak azt szeretne hinni. [Moderálva] a magyarok nem tulzottan antiszemitak. 600 ezer zsido az csak kitalacio az en otletem, mert a zsidoknak akarok artani. szornyu egy zsido vagyok, nemde? ha on tenyleg zsido, akkor egy arulo. a zsidokra az jellemzo, hogy nagyon osszetartoak. de ez onre nem vonatkozik. ezert nem hittem el, hogy on zsido.szarmazasu lehet, [Moderálva] en maga szerint a zsidok ellen dolgozom. ezt bizonyitja az egesz eletem. csak nehany szo rolam: 15 evig voltam a kanadai, torontoban megjeleno menora munkatarsa bizonyara ismerte a zsido hetilapot. tovabba a magyar zsido vilagszovetseg szovivoje voltam hosszu eveken at. ez is bizonyitja, hogy a zsidok ellen dolgoztam. vilageletemben. maga egy szuletett barom. es akkor meg finoman fogalmaztam. most mar csak azt varom magatol, hogy antiszemita is vagyok zsido letemre. maga csak folytassa a munkajat zsido letere a szelsoseges hungarian lobbynal. es abban hunyja le a szemet, hogy a liptak bela filoszemita. [Moderálva]

  • dr. regos peter

    tovabbi tajekoztatas kopacsi judith reszere. csak, hogy lassa hogy mennyire szivemen viselem a maga intelligenciajat ., jol tajekozottsagat. a liptakrol szolo cikket nem is egy zsido irta, hanem bartus laszlo a lap tulajdonosa es korabban a hit gyulekezete nevu kereszteny szervezet, vagy pontosabban egyhaz egyik vezetoje volt tehat nem is zsido irta a cikket liptakrol, hogy antiszemita.. ehhez mit szol? most tiltakozzon. on nem jol ismeri liptakot. [Moderálva].

  • Regős úr, én nagyon megválogatom, hogy kikkel állok szóba és kiknek válaszolok. Önnel nem. Én csakis úriemberekkel tárgyalok. Cáfolni valóm nincs, amit őn ide okádott az nem érdemel egy szót sem.
    Annyit azonban hozzátennék, hogy én, mint a Menora olvasója, egyetlen cikkére sem emlékszem, pedig 1966 szeptemberétől nemcsak olvasója, hanem annak eredeti szerkesztőjének, Egri György úrnak fogadott gyermeke voltam. Attól még lehet, hogy ön is irt benne, (Egri Gyuri szerette az ingyen cikkeket) de hogy nem maradt meg bennem mélyebb benyomás, az is biztos. És azt is be kell vallanom, hogy a magyar világszövetség szóvivőjeként sem ismertem, szerintem földalatti, akna munkát végezhetett nekik. Vagy szigorú inkognitóban volt. Megértem. A helyükben én sem dicsekedtem volna önnel.

  • Magyar zsidóság világszövetsége, természetesen.

  • Ja, különben sem hiszem, hogy Apám elitélné Lipták Béla báttyámat, legfeljebb nem értene vele egyet, de azt is barátsággal és jóindulattal tenné. Ugyanis nagyon kedvelték egymást.

  • dr. regos peter

    az utolso tulajdonost most temettek el, akit kosaras vilmosnak hivtak maga sohasem olvasta a menorat, ha ezt allitja, hogy nem ismerte a nevemet. talan erdeklodjon kanadai magyar zsidoktol, hogy ismertek -e egy ilyen nevu embert, hogy regos peter, mert 15 ev az eleg hosszu ido eddig voltam a menora alkalmazasaban a masodik oldal volt mindig az enyem. maga nem olvasta a menorat, ha azt allitja, hogy nem talalkozott a nevemmel. ne az egri gyorggyel jojjon, mert o tenyleg regen volt.egri ota kb. 40-50 ev eltelt. maga sem egy mai csirke kerdezze meg a mira kosarast a foszerkeszto feleseget ezt a pofatlansagot, hogy letagadjak az en 15 evemet a magyar zsido vilagszovetseg ez a helyes neve a szervezetnek nem pedig magyar zsidosag vilagszovetsege, ahogy maga atkeresztelte. [moderálva] a liptak biztosan emlekszik ram az ujsagbol es azmzsvsz-bol garantalom, hogy emlekszik ram. kerdezze meg ot ezekrol.

  • Tudja én csak a szinvonalas cikkek iróinak jegyeztem meg a nevét. És „ennyi idős koromra” már megengedhető nekem is, hogy neveket felejtsek, pláne, akik számomra nem jelentenek semmit. Olyan sok értékes ember van ezen a földön, inkább velük foglalkozom.

  • Regős Péter úr!

    Ön csaknem száz darab sértő, nyomdafestéket nem tűrő bejegyzést tett közzé – és mások nevével is vissza élt – a Kanadai Magyar Hírlap oldalán. Hozzászólásait töröltük, mivel ezek a hatályban lévő törvényekkel, a jóizléssel, a moderálási szabályainkkal és lapunk szellemével ellentétesek. Tájékoztatom Önt, hogy a New York állambeli Digital Impersonation Prevention Act tiltja a mások nevével való visszaélést. Mivel Ön is New York állambeli lakos, a saját lakhelyén hatályban lévő törvényekhez tartsa magát.

  • Hát viszont ennél szemetebb dolgot nem tudok elképzelni, minthogy ez a minősithetetlen alak még az én nevemet is bitorolja. Christopher, kérlek hajitsd ki ezt az alakot mostmár véglegesen, mielött én is elveszitem a türelmemet. Pedig gyerekekkel és idiótákkal nem szoktam vitatkozni és foglalkozni, de ami túlzás ez már az.