Az én álmaim valóra váltak – Művészportré Arnóczky Noémi énekesnővel

2011 november 22 9:46 de.0 comments

Noémi Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában sajátította el a zenei alapokat, majd ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg diplomáját zeneelmélet, valamint karmester szakon. A főiskolás évei után, elsősorban a könnyűzene világa volt életének meghatározó része, amivel napjainkban is szívesen foglalkozik. A profin művelt zenei irányzatok mellet, amiket képvisel, számos hazai és külföldi nagyvárosban

dolgozott, mint sikeres fotómodell és manöken. Az Országos Ének Verseny és Zenei Fesztivál győztese lett, 2000-ben – musical kategóriában, ahol Viadukt-díjas előadóművészként ünnepelték. Noémi művészi sokszínűségében fellelhető az érzékiség, szenvedélyesség, a törékeny nőies báj, de ugyanakkor, ha szükséges kőkemény szervező, igazi vezéregyéniség, akinek tanácsát kollégái mindig elfogadják. Gyökerei Miskolchoz kötik, ahonnan zenei pályája is elindult. A szép és rendkívül impozáns megjelenésű énekesnővel életéről, pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője, tudósítója beszélgetett.

– Már gyerekkorodban kezdődött a zenéhez és a szépségiparhoz való kötődésed, vagy kislány korodban még nem voltak művész ambícióid?

– Dehogynem, már gyermekkoromban tökéletesen kirajzolódott előttem, persze álomképként, hogy énekesnő szeretnék lenni, ha felnövök. Persze ezt azért is gondoltam így, mert az Édesapám is zenélt akkoriban, így én állandóan ebben a közegben mozogtam, együtt éltem az egésszel.

– Miskolcról indultál, szüleid máig ott élnek. Ők ezt a pályát szánták neked, vagy magad választottad?

– Igen, magam választottam a zenei pályát, de az énekesnői pályától igyekeztek távol tartani engem. Az érdeklődésem a zene iránt egyértelmű volt, azonban a klasszikus vonal számomra túl sok szabályt tartalmazott, nagyon kötött, és konzervatív volt. Tanultam, mert szerettem, és mert a célomhoz akkoriban ez az út vezetett. A lelkem melyén azonban ott szunnyadt a szabadságra éhes kis tigris, és alig vártam, hogy megtaláljam azt a közeget, ahol valóban szárnyalhatok a zenében. A szüleim tanári sikereimre szerettek volna igazán büszkék lenni, és szerettek volna megkímélni az énekesnők nehéz és bizonytalan sorsától. Én azonban a saját utamat kezdtem járni.

– Az első olyan fellépésedre visszaemlékszel még, amikor már a fejedben is megfogalmazódott, hogy igen, ezt kell neked tovább vinni, mert a színpadon a helyed?

– Jó kérdés, de tudnod kel, hogy igazán nem kellett ehhez egyetlen fellépés sem. Természetesen emlékszem arra, amikor először léptem színpadra, mint énekesnő. Hihetetlen erővel és fegyelemmel készültem rá, és a végén nagy sikert könyvelhettem el magamnak az akkori tudásomhoz mérten, és szárnyaim nőttek, amiken vitorlázhattam legalább tíz méterrel a föld felett. Ez azonban nem jelentette azt, hogy itt vége a tanulásnak.

– Életutad, pályádat ismerve, bátran mondhatom, és nem túlzok, ha azt állítom: – neked minden jól áll, mindenből a maximumot hozod ki. Mi a titkod?

– Nincs titok, nagyon egyszerű a válaszom neked. – Csak azt csinálom, amihez kedvem van, azt énekelem, ami érzéseket vált ki belőlem, ami igazán lázba tud hozni. Ha nem ezt tenném, akkor a közönségre sem lennének a dalaim hatással, hiszen nem volnának hitelesek a szavak, a hangok, az érzelmek, amikről énekelek. A stílus nem megfejtendő dolog, az az emberben lakik, csak hallgatni kell a belső hangra, ami mindig sugallja azt, mit kell tennünk.

– Egy új zenei stílust hoztál, ami napjainkig is egy, egyedül álló produktum a részedről. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy ezt a new-country irányzatot képviseld?

– Én mindig szerettem ezt a stílust, de valóban Magyarországon ez nagyon újszerű irányzat. Ahogy elkészültünk az első koncert-turné anyagával, és meghallották azt a fesztiválokon, volt egy csapat, akik azonnal másolni kezdte a munkánkat, munkámat. Nem tudom, mikor változott meg bennem minden, amikor erre vitt az utam, azt hiszem, ez egy folyamat eredménye volt, amit igazán akkor ismertem fel, amikor már benne éltem. Én mindig a rock zene perifériáján mozogtam, mindig a dinamikus lüktetés jellemezte a zenémet, a nagy érzések, a nagy szélsőségek akár egy dalon belül is. Úgy éreztem, megérkeztem, hazaértem, mert ebben a stílusban benne van minden: Vadság, érzékenység, érzékiség, őszinte gondolatok, vagányság, nőiesség, és a tigris is, ami nagyon fontos, hogy nincsenek szabályok, amik az ember alkotókedvét keretek köze szorítják, ha kell, igen improvizatív stílus ez, s így, hogy a rock és a Country, illetve a rock és a blues keveredik, igen széles spektrumon mozoghatok, mint előadó.

– Művészi sokszínűségednek egyik fontos része a show világa. Milyen érzés egyszer dívának, énekesnőnek, ugyanakkor énektanárnak lenni?

– Óriási dolog ez! Tulajdonképpen mindkét esetben előadni kell, és hitelesnek kell lenni. Ebből a szempontból hasonló a dolog. Az órákon nekem szárnyakat kell adnom a tanítványoknak, akik hisznek a biztató szavaimban, és ettől a hittől jobbá válnak mind emberileg, mind szakmailag. A színpadon is szükség van a hitelességre, amikor az embernek egy dal alatt kell a közönséget egy másik dimenzióba repítenie, az előadói képességeivel kell őket elvarázsolnia. A tanítványaimnak azt szoktam mondani: ”Rossz közönség nincs”, csak esetleg az előadó nem tett meg mindent azért, hogy a közönséget magával vigye. Épp ezért nem alkalmas erre a pályára mindenki, mint ahogyan tanárnak sem alkalmas minden diplomás ember. Ezek adottságok, amik velünk születnek és csak részben tanulhatóak.

– Mindig jó nevű zenészekkel, zeneszerzőkkel dolgozol együtt. A zenekarod is egy összeszokott, a szakmában elismert művészekből áll. Bemutatnád őket az olvasóknak?

– Igen, jól látod, – ez így van. Szerencsés vagyok, mert a zenekarom valóban az ország egyik legjobb csapata, akiket én magam hívtam meg a produkcióba, és boldog voltam, hogy szívesen vállalták el a feladatot. Mindenki jól ismert muzsikus a szakmában.

Billentyű: Vinnaz Csaba, Gitár: Tóth András, Gitár: Tarr Dávid, Basszus: Perjési Szabolcs, Dob: Tiba Sándor. Természetesen dolgozunk vendégművészekkel is, ha úgy adódik.

– Nemcsak magyarul, hanem angolul is jelennek meg dalaitok, klipjeitek. Igaz, hogy dalszöveget is írsz?

– Igen, írok dalszövegeket is, de azt csak alkalmanként, amikor valami épp kipattan a fejemből. Ebben nem vagyok mindig a toppon, de vannak olyan szövegeim, amik kifejezetten jól sikerültek. A dalszöveg írása is egy külön szakma, és képesség, és vannak dalok, amikre igen könnyen jön egy szöveg, de van, amivel nem is próbálkozom, mert érzem, nem lenne elég jó ahhoz, hogy publikálhassam, és ilyenkor szükségem van egy jó szakemberre.

– Tudom, hogy imádod a Távol – Keletet, de számos Európai országban is felléptél már. Megosztanád az olvasókkal, hogy merre is jártál már a nagyvilágban?

– Az életem szerencsés alakulásának köszönhetően valóban sok helyen megfordultam a világban, de sokszor talán nem is a magam érdemeinek köszönhettem, hanem az adott helyzeteknek. Távol – Keleten éltem éveken át, így ott nagyon sok helyen megfordulhattam. Thailand, Taiwan, Malaysia, Indonesia, Bali, Maldiv Köztársaság, Dominika, Holland Antillák, Törökország, Olaszország, Görögország, Franciaország, Ausztriában néhány fesztivál. Egyik országba sem nyaralni mentem, hanem zenélni, de ha éppen nyaralni szerettem volna, akkor abból mindig a zenélés alakult ki. Sok kedves történetet őrzök, és rengeteg emléket.

– Mi a kedvenc stílusod a zenében, illetve mennyire tartod fontosnak, hogy az adott zenei irányzathoz öltözz fel, egy-egy fellépésed alkalmával?

– Nincs kedvenc stílusom, és kedvenc kiemelt előadóm sem, sokféle zenét hallgatok az éppen adott hangulatomnak megfelelően. Természetesen a Rock – Country – Blues keverékű zenéket játszom én magam is, de ettől függetlenül nagyon szeretem a funky, soul zenét is, és természetesen játszani is szeretem. Az öltözködés nem befolyásol, de a divat sem, nem a kirakatnak öltözöm. Szeretem a nőies ruhadarabokat, de szeretem a farmert és a lezser öltözéket is. Egy a lényeg számomra, a kényelem. Nem érzem magam plázacicának, tehát engem az utcán talpig sminkben és frissen belőtt frizurával nem nagyon lát senki sem, de az egyéniségemnek megfelelően választom ki a napi viseletemet. A műanyag dolgokat nem szeretem, inkább a természetesség jellemző rám.

– Magad is foglalkozol sztárképzéssel, fiatal tehetségek helyzetbehozásával. Mi a véleményed a kereskedelmi csatornák sorozatos sztárgyártásával?

– Ez egy fogós kérdés, és sok vitára ad alapot a közvélemény szerint is. Az én véleményem ebben a kérdésben kemény, és nem kell mindenkinek egyet értenie vele, de ha már így rákérdeztél, – nem kertelek. Ami a mai sztárgyártást jellemzi, számomra minőségen aluli, eltekintve egy-két kivételtől. Senki érzéseit nem szeretném megbántani. A jelenleg is folyó verseny igen csekély tudású palettát vonultat fel, de ennek megvan a producerek oldaláról a megfelelő marketing magyarázat is. Azonban azt magad is jól tudod, – a művészet nem marketing, hanem egyszerű és tiszta dolog, amihez semmilyen piackutatási ideológia nem szükséges. Én mindig a művészi értéket, a tartalmat, a tudást, a belső intelligenciát, a hitelességet keresem a zenei produkciókban, és ebbe belefér egy – egy baki, nem ez a lényeg, hiszen mi a hallgatók sem vagyunk tökéletesek. Ami inkább számomra szemet szúró dolog, az, hogy manapság elegendő a sztársághoz a bulvár hazug világa, a szemfényvesztés, megtévesztés, egy valóságshow – ban való szereplés. Véleményem szerint valaki akkor lesz igazi művész, ha sokáig érlelődik, mint a jó bor, kifinomul, akár a kudarcok, akár a sikerek útját járva, vagy mindkettőt megtapasztalva. A mai televíziós versenyek lerombolják az amúgy is szűk hazai piacot, felhígítva a minőséget. Nem nehéz mentorálni a befolyásolható, közepes tehetségű embereket, és elhitetni velük az álmok világát, ami nagyon rövid ideig tart majd, hiszen jön a következő év kitermelt közepes minőségű „sztárhadserege”. A kiforrott előadókat pedig még csak a színpad közelébe sem engedik, vagy gondosan eltakarítják, holott az igazi érteket náluk kellene keresni. Nekik nem mentorokra, hanem Mecénásokra volna szükségük.

A tanítványaimat arra tanítom, hogy a tudás, a belső érték, az eredetisége, a hitelesség mindig többet ér, és higgyenek a képességeikben. Ez a szakma nagyon sokat ad az ember számára, de művészként dupla annyit el is vesz tőlünk. De most is azt mondom neked: – nem szabad megrettenni, ha az út nem egyenes mindig. Kanyarogni kell vele, hogy közben csiszolódjunk, és a megélt tapasztalatok új műveket szülhessenek.

– Aki nemcsak, mint énekest ismer, azt tudja, hogy legtöbb szabadidődet a lovakkal töltöd, de imádod a tengert és a Balatont. Ezt hobby szinten űzöd, műveled, vagy van valami, amiért ennyire kötődsz a lovakhoz és a nagyvizekhez?

– Egy szót mondok neked. – Szabadság! A lovak, a víz, mind ezt jelentik számomra. Egyébként természetesen aktív lovas sportoló vagyok, a lovak mindennapos részei az életemnek.

– Folyamatosan pörögsz, fellépsz, tanítasz, dolgozol. Mit lehet tudni a jövőbeni terveidről, mi a nagy megvalósításra váró álmod?

– Nyugodt, boldog élet. Nem tervezek, mert ma nem a nagytervek időszakát éljük. Szeretném továbbra is jól csinálni a feladatomat, sokat adni az embereknek, a tanítványoknak, és remélem, hogy ezzel maradandó nyomot hagyhatok én is a világban. Nincsenek elrugaszkodott álmaim, egyszerű emberi álmok foglalkoztatnak. Én szerencsés voltam egész életemben, azt hiszem most is az vagyok, hiszen azt tehetem, amit szeretek csinálni, zenélek, tanítok, lovagolok. Az én álmaim valóra váltak.

Tamás István

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.