Charta: Orbánnal semmilyen közösséget nem vállalhatunk

2011 december 22 10:17 de.15 hozzászólás

A Magyar Demokratikus Charta is felszólalt a Klubrádió betiltása ellen és a civil szervezet szerint most már semmilyen közösséget nem szabad vállalnunk Orbán Viktor kormányával és a fideszes „hatalmi gépezettel.” A Vitányi Iván, Márton László és Molnár Kati által aláírt körlevél szerint a legutóbbi intézkedések – mint például a Klubrádió beszüntetése –  „az orbáni önkény tobzódásának jelei.”

„Már nem tiltakozunk – a tiltakozásnak addig van értelme, amíg létezik közös nyelv, amelyen a hatalom gyakorlóihoz szólni lehet. Ma már nyilvánvalóan nincs ilyen. Akinek jelent még valamit a szabadság, az egymás iránti megbecsülés, a nemzet fogalma, annak le kell vonnia a következtetést: Orbánnal és az általa uralt hatalmi gépezettel semmilyen közösséget nem vállalhatunk, ők már kívül állnak a demokratikus politikai közösségen. Kormányzásuk másfél évében 2/3-os mandátumarányukra való hivatkozással – ami soha nem jelentette a választók 2/3-ának támogatását – mára már szinte mindenütt kiépítették a 3/3-ot: hatalmuk teljességét. Felelős ezért mindenki, aki a kormányban, az Országgyűlésben, az önkormányzatokban, az állam különféle intézményeiben kiszolgálja ezt a hatalmi gépezetet, legyen miniszter, képviselő, ügyész, újságíró, polgármester vagy éppen alkotmánybíró. A szabad Magyarország híveinek nem marad más, mint ragaszkodni a szabadság európai értékrendjéhez, és felkészülni az Orbán-rezsim elkerülhetetlen összeomlását követő újjáépítésre.

Ez minden demokrata közös feladata lesz.”

Közben most már a legnagyobb nemzetközi tévé csatornák is foglalkoznak az Orbán-kormány önsorsrontó politikájával, a demokratikus berendezkedés lezüllesztésével és a Standard & Poor’s által tegnap délután bejelentett leminősítéssel. A CNN Eörsi Mátyás egykori szabad demokrata parlamenti képviselővel beszélt ma reggel. Eörsi szerint gazdasági és politikai katasztrófa várható Magyarországon és ezt csak azzal lehetne kikerülni, ha a Fideszen belül lázadás törne ki Orbán Viktor ellen és helyette egy új miniszterelnököt neveznének ki.

„Ha a 2/3-os többségű kormánypárt képviselői nem akarják gyermekeik jövőjét kockáztatni, akkor találniuk kell egy embert Orbán helyett”–jelezte Eörsi Mátyás. Egyre  több elemző szerint az Orbánt leváltó kormányfő Varga Mihály lehet.

15 hozzászólás

  • Szerintem meg mindig Bajnai a legmegfelelobb jelolt es miutan nincs partkapcsolata, az sem lenne a kivalasztas akadalya. Ugyanakkor o az egyetlen aki gazdasagi esszeruseget gyakorolt, akinek megvan a gyakorlati bizonyiteka es csak a megjkezdett munkat kell befejeznie. Igaz, hogy sokkal rosszabb korulmenyek kozott.

  • Igy igaz!ezzel a kormánnyal sem országon belül,sem országon kivül nem szabad közösséget vállalni.ez a kormány hiteltelenné vált!Ennek a kormánynak sürgőssen távoznia kell,helyét egy szakértő kormánynak kell átvenni.Ammig ez a kormány van hatalmon egy fillér támogatást nem szabad adni!!!!!!!Csak komoly feltételekkel!!!

  • Dr. Göllner András

    Orbánnal vagy a FIDESZ-el nem vállalhatunk közösséget ? Az hogy Orbán egy ügyes csellel át passzolja a lasztit valamelyik pajtásának – ez majdhogynem biztosra várható. Ezt a fajta politikai focit már nagyon sokszor eljátszottuk. Rákosí Gerőnek, Gerő Kádárnak, Kádár Grósznak….most meg Orbán Vargának ? Nem egy játékossal van baj, hanem a szövetséggel, azzal,a csapattal, amelyik Magyarországot tönkre tette, a diaszpórát megetette, meghülyítette álszent, álnemzeti dumájával, és az antikommunizmus kapós retorikájával egy újabb árokba vezette sokat szenvedett hazánkat. Mit ért el Orbán ? Azt hogy az egész világ a magyarokon nevet, hogy a magyar gazdaság teljesen a feje tetején áll, azt hogy már megint, mint két világháborúban, a Horthy rendszer ósdi pózolgatása alatt, újfent kilógunk az európai sorból, mi nagy okosok, mi, akik mindenkinél jobban tudjuk a tutit, mert ugyebár az egész világ hülye, csak mi magyarok látjuk, hogy keletről fúj a szél…..Istenem, micsoda tragikus játszma ez, micsoda érettlenség, politikai kultúrálatlanság lüktet bennünk az elmúlt 100 évnek köszönhetően……….És gyűjtjük szépen az aláírásokat, mint a bolondok házában az orvosok ellen. Hajrá Magyarok !!!!!????? ,

  • Kovács Árpád

    Vitányi Iván elvtárs kádári garnitúra egyik bútor darabja, koránál fogva valahol a szociális otthonban lenne a helye, parlamenti üléseket át alussza .Vitányi tulajdonképpen a kádári apró dögei kommunista párt (mszmp) kormány tagja,nem kérünk belőle.

  • Kovács Árpád

    Vitányi Iván elvtárs kádári garnitúra tagja , semmi esetre nem vállalunk vele közösséget .Hiteltelen hazudozó éjjel nappal leszerepelt mszp ne erőltesse ránk az átkos nyomorgatóit.

    Orbán Viktor miniszterelnök urat és a Fideszt legmesszebb menően támogatjuk. Országunkat a Fidesz mentette meg a gyurcsany-bajnai csődtől.Valamit nagyon jól csinál a Fidesz ,hogy az ellenzék hisztizik.

  • Fura alak maga Kovács Árpád. Mi olyan jó benne, hogy az ország az államcsőd felé rohan, az emberek meg szegények? De komolyan, megmondaná?

  • Kovacs Arpad

    csak egyes szam egyes szemelyben fogalmazzon, es nem az ellenzek hisztizik, hanem egesz europa….igy hogy a maga irasait olvasom, nem ertem miert zartak be Lipotmezot es eresztettek rank a magafajta diliseket…

  • Kovács Árpád

    Libas Misi! |
    Kapanyelet a diplomád kezedből nem veszi ki.

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Kovács úr! – Hisztizik az ellenzék? – Ön szerint az egész nemzet hisztériás ellenzékiekből áll?
    Netán Európa is megbolondult? – Hisztériások menetelnek szembe a komoly és megfontolt miniszterelnökkel?…
    Miért nem inkább valamelyik Fidesz orgánumot olvassa?

  • Kovács Árpád , az ÚR helyi hangja…

  • Nembaj , majd valahogy túéljük ezeket a ” kinyilatkoztatásokat ” is .Mint a dakotamondásokat.

  • Misik az nagyon jó miniszterelnök lesz. Picit lusta, picit szervilis, és sunyi macska nagyot ugrik.

  • Kovács Árpád

    http://mno.hu/belfold/ment-a-panamazas-csaknem-nyolcszazmillios-kar-erte-az-allamot-1039350

    Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt pénteki sajtótájékoztatóján közölte annak apropóján, hogy ez ügyben a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről pénteken dönt az Országgyűlés.
    Budai Gyula közölte: a szocialista kormányok hivatali idejében értékesített 44 ingatlant forgalmi értéke összesen 1 milliárd 113 millió forint volt, a tárca azonban 315 millió forintért adta el azokat a minisztérium felső vezetésének, illetve tábornokoknak. A kormánybiztos közölte: emiatt mintegy 797 millió forintos értékvesztés érte a magyar államot.

    Budai Gyula emlékeztetett arra: azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felső vezetőknek és tábornokoknak.

  • Dr. Göllner András

    Kovács:

    Budai ugyan ezt az ócska spicli szerepet játszotta Kádár diktatúrája alatt is a hadi ügyészségen mint most. Mit vár tőle,? Hozza a formát. Következetes. Elvégzi a piszkos munkát. Ugye maga hagyománytisztelő, Kovács ? Szereti amikor a volt komcsik le szalámizzák politikai versenytársaikat ? Ezt szereti, erre gerjed ? Mi nem. Örülök, hogy be jött a demokraták sátorába, Reméljük, magára ragad valami. Kellemes ünnepeket. Lazítson. Ne engedje, hogy a feldolgozatlan gyűlölete teljesen eluralkodjon lelkén, elborítsa józan eszét. .