Orbán, a vallás és a nemkívánatos egyházak

2012 január 17 9:17 de.2 hozzászólás

Szendam, budapesti bloggerünk, ismét jelentkezett egy poszttal, melyben költői kérdést tesz fel: vajon Jézus Krisztus Orbán Viktor miniszterelnököt és a nemzeti ügyek kormányát szolgálja? Az apropro az éppen hatályba léptetett egyházügyi törvény és az, hogy a parlamenti kétharmad tudni véli, hogy pontosan 14 legitim egyház működik Magyarországon.

„Nem vagyok hívő abban az értelemben, hogy nem tekintem magam egyetlen egyház, vallási közösség tagjának sem. Azonban ateista sem vagyok, mert hiszem: létezik a Világegyetemben egy mindent átfogó Értelem. De vajon létezik-e egyáltalán bármiféle értelem a Magyarországra rátelepedett Hatalom berkein belül? Aligha!

Az Orbanista Hatalom, regnálásának bő 20 hónapja alatt számos egészen elképesztően orcátlan törvényt volt képes meghozattatni azon szavazódroidokkal, akiket közjogilag “országgyűlési képviselők“-nek vagyunk kénytelenek nevezni. Ezek egyike az egyházakról szól “2011. évi C. törvény“, amely 14 vallási közösséget automatikusan “egyháznak” – azaz állami támogatásra méltónak – nyílvánított, míg a többieket (a körön kívül maradtakat) arra kötelezte, hogy a már korábban elnyert státusukat megőrzendő pitizzenek a Hatalomnak.

Ez a “pitizés” az előírások szerint úgy történt volna, hogy a státusra (és az Állam kegyes támogatására) igényt tartó felekezetek tiszteletteljes kérelmet nyújtanak be al- és felcsúti Orbán Viktor Mihály Őfőméltósága illetékes minisztériumához. Ennek fura ura ha arra kegyesen rábólintott, akkor a papír az Országgyűlés szakbizottsága elé kerül, s ha még itt sem találtak hibát a pedigrében, akkor már csak a törvényhozók kétharmadának kegyeit köllött elnyerni, s már is jöhetett a hivatalos cím és az azzal járó költségvetési apanázs.

A nevezett törvényre a magyar Fasiszta Állam hivatalos propagandája szerint azért volt szükség, hogy ezzel a vallási közösségek közül kiszűrhessék a “business-egyházakat“, tehát azokat, melyek ugyan semmiféle hitéletet nem folytatnak, de státusuk okán az adófizetőkön piócáskodhatnak. A háromlépcsős elbírálás – melynek minden fokán olyan vallási szaktekintélyek állnak, mint az általános jogelveket már évek óta magasról leszaró jogász (a miniszter), a világ egyik legnagyobb “business-egyházához” alaposan bedrótozott politikus (a parlamenti szakbizottság KDNP-s elnöke), illetve a gerinctelenségük mértéke alapján gondosan kiválogatott törvényhozók (országgyűlési kétharmad) – pedig ezen elv érvényesülésének konkrét garanciája”–jegyzi Szendam.

Tovább Szendam teljes blog bejegyzéséhez!

2 hozzászólás

  • Hát igen, már mindenkinek lehet egyháza, mióta bezárt a lipótmezői elmegyógyintézet, az óta itt gyűjtik a pácienseket…

  • … és már mindenkinek (Orbán) lehet Állampártja (Fidesz)!
    … közpénzből már huszonkettedik esztendeje táplálva, növesztve, gyarapítva!
    … miből is van Orbán Viktor Mihálynak ma már közelítőleg 3 Mlrd. Ft. vagyona (csupán ingatlanokból!)?
    … annak az O.V.M.-nak, aki 1990 óta kizárólag az állami csöcsön éldegél (előtte pedig Soros Gyuri bácsi tartotta el a pártjával együtt!)?
    … Anikó asszony „megtakarította” a családi pótlékot? … és ebből lett a „szőlőbánya”! … ügyes a nő! … miért nem ő a miniszterelnök?