Stumpf András „szellemes” zsidózása a Heti Válaszban

2012 január 20 4:40 du.21 hozzászólás

A Fideszhez köthető nyomtatott sajtótermékek közül a Heti Válasz a leginkább mérsékelt orgánum. Általában távolságot tart a budapesti Magyar Hírlap publicisztikáinak erőszakos, verőlegény stílusától és a Magyar Nemzet sértődött, önérzelmú és frusztrált nacionalizmusától. Mégis egy egészen rémes cikk jelent meg a mai nap folyamán Stumpf András harminc éves közíró tollából, aki azt gondolhatta, hogy szellemesnek szánt írásán keresztül nyújt választ egy, az Amerikai Népszavában megjelent publicisztikára. De Stumpf írása inkább ízléstelen és goromba, mintsem szellemes.

A polémia a new yorki Népszavában kezdődött, amikor Bartus László főszerkesztő „A Bajnai-jelenség” című jegyzetében szólalt fel (többek között) a magyarországi katolikus egyház pártpolitikai szerepvállalása ellen:

„Magyarország jövője attól függ, meg tud-e szabadulni attól, hogy a római katolikus egyház befolyása érvényesüljön a közéletben, hogy a katolikus egyház a jobboldali pártok segítségével ostrom alatt tudja tartani a demokráciát, a parlamentarizmust, a polgári szabadságot. Nem lehet másképp megszabadulni, soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a katolikus egyházat ki nem irtják a közhatalomból. A fejszét a fa gyökerére kell vetni, a magyar nép jövője azon múlik, hogy ki tudja-e irtani a katolicizmust a politikai életből és az államhatalomból. Orbán ellen egy radikális katolikusellenes pártot kellene alapítani, amely minden erejével pusztítja a katolicizmust a közéletből”–írta Bartus László.

Komoly fenntartásaim vannak az ilyen jellegű polémikus fogalmazással és mindenképpen leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy csak a katolikus egyház próbálja befolyásolni a magyar közéletet, miközben tudjuk, hogy egyes református vezetők bizony nem csak a közéleti rivaldafényhez kerültek közel, hanem a szélsőjobboldalhoz is. Jó példa erre a MIÉP-es ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, aki budapesti templomában látta vendégül David Irving hírhedt (és leszerepelt) brit holokauszt-tagadót. Ráadásul az osztrák-magyar monarchia bukása után és a Horthy-rendszer első éveiben éppen a katolikus egyházat nézték elég sokan gyanakvó szemekkel, hiszen szerintük idegen erőkhöz – azaz, a római katolikus habsburgokhoz – gravitált és nem az új Magyar Királysághoz, melyben prominens szerepet játszottak református grófok, arisztokrata családok és protestáns politikusok.

De ahelyett, hogy Stumpf András értelmes választ írt volna Bartus László cikkére, vagy egyszerűen jelezte volna, hogy sértőnek, illetve helytelennek találja az AN főszerkesztő mondandóját, a Heti Válasz munkatársa egy „Zsidóellenes pártot!” felkiáltással ellátott cikkben, módosított változatban közölte le a Népszava írásának egy részét, melyben egyszerűen „zsidóval” helyettesítette a katolikus egyház fogalmat. Ezzel feltehetően Stumpf azt kívánta bizonyítani, hogy milyen elemi felháborodás tört volna ki akkor, ha Bartus a zsidókról írja azt, ami megjelent a katolikus egyházról. „Soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a zsidókat ki nem irtják a közhatalomból”–jegyezte Stumpf András a Heti Válaszban.

„A célom csupán az, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, echte náci szöveggel van dolgunk. Természetesen sem katolikusellenes, sem zsidóellenes pártra nincs semmilyen szüksége az országnak. A tavaly Kertész Ákos magyarellenes, rasszista cikkét közlő Bartus mostani szellemi csúcsteljesítményéből sugárzó náci gyűlöletre sincs. Remélem, a magát a magyar baloldal emigráns zászlóvivőjeként feltüntető Bartussal az általa szeretettek semmilyen szellemi közösséget nem vállalnak sem most, sem a jövőben”–írta Stumpf a Népszavában megjelent cikkről.  

Amikor a zsidók a hatalomból való kiírtásáról ír – még akkor is ha ezzel csupán sokkolni próbálja olvasóit – Stumpf András lehetne egy kicstt érzékenyebb Magyarország tragikus legújabbkori történelmére, melyben 600 ezer magyar zsidót mészároltak le származásuk miatt. A valóság az – és ezt Stumpf András is tudhatja -, hogy Magyarországon egyedül a zsidók ellen indítottak szisztematikus, tömeges, származási alapú, a hatalom által levezényelt gyilkos gyűlöletkampányt, melynek horrorisztikus eredményét elsősorban Auschwitz-Birkenau-ban találhatjuk. Katolikus magyarok is szenvedtek az ország legújabbkori történelmében, intézményeik felszámolásával, kirekesztéssel és megkülönböztetéssel kezdte regnálását Rákosi Mátyás és sztálinista állampártja, de származási alapon nem gyilkoltak, vagy toloncoltak ki katolikusokat.

Ezen felül Bartus László nem „a katolikusokról” mint demográfiai csoportról írja azt, hogy ki kéne irtani őket a közhatalomból, hanem maga az egyházat, mint intézményt támadja. Tehát a támadás nem katolikus vallású állampolgárok, emberek ellen szólt, hanem az AN főszerkesztője egy bejegyzett szervezet ellen emelte fel hangját. Stumpf a balliberális oldal állítólagos kettős mércéjére kívánt rámutatni, csakhogy ezt egy csúsztatással, egy hamis hasonlatra épülő cikkel próbálta ecsetelni.

Lehet, hogy Stumpf András valóban offenzívnek találta Bartus László írását, hiszen a fiatal újságíró a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott 2004-ben, esetleg úgy érezte, hogy saját katolikus hitét, vagy identitását támadta az Amerikai Népszava. Csakhogy hívő katolikusként – amennyiben Stumpf valóban annak tartja magát – a Jézus tanításaival megegyező válasz biztosan nem az, hogy egy sokat szenvedett kisebbségre való durva hivatkozással  – e kisebbség ismételt célponkét való megjelölésével – próbáljuk sokkolni olvasóinkat. 

Egyetemi munkámon kívül egy ottawai római katolikus egyházközségnek is dolgozom, mely naponta több mint 150 rászorulónak nyújt vacsorát, napközben pedig az elszegényedett és sokszor bántalmazott nőknek biztosít menedéket. Naponta találkozunk olyanokkal akik ugyan élnek egyházközségünk által nyújtott karitatív szolgáltatásokkal, de nem mindig szalonképes mondatokkal osztják meg velünk véleményüket maga az egyházról, vagy a katolicizmusról. Erre nem az a válasz, hogy sértődötten védekezünk, hanem folytatjuk munkánkat és tevékenységünkön keresztül változtatjuk meg az egyház időnként negatív imázsát.

Stumpf András esetével kapcsolatban: joggal várhatunk többet egy olyan újságírótól, aki éppen a héten nyerte el a Junior Prima Díjat egy, a Friderikusz Sándort is magába foglaló zsüritől.

21 hozzászólás

  • Ez egy nagyon szepen megirt. Kituno!

    Udv;
    Mose

  • Teljesen egyetértek Veled, Christopher. Szerintem is ezen van a hangsuly.

  • Klara Bencsics

    Ezt meg kell cáfoljam, Christopher. Azt az állitásodat, hogy a Rákosi korban nem öltek és büntettek meg katolikusokat. T.i. ehhez tartozó mondatod nagyon sántit. ” …… de származásuk miatt nem gyilkoltak vagy toloncoltak ki katolikusokat”.
    A katolikus származása alapján lett az, ha katolikus családba születik. Vagy ha hitét nem hagyja el. Mindszenty, sok püspök és egyszerű pap is szenvedett, sokan meghaltak az ÁVÓ-n vagy börtöben.Kivégezni, nem merték őket.
    Mi több, én is a hitem miatt szenvedtem Ávót és börtönt, pedig csak 17 éves voltam. Nem voltam pap, nem voltam egyházfő, csaak egy diák.
    A cikke Stumpfnak valóban buta, s nagyon gyenge válasz Bartus cikkére az AN.ban. Miért nem az a válasz egy egyszerű magyarnak az ilyen cikkekre, hogy a szent korona az alapja a magyar alkotmánynak, és Sz.István első királyunk a megalapítója, aki a nyugat felé fordulva lett katolikus. Katolicizmus a magyarság történelméhez szorosan hozzátartozik,

    ha ez nem tetszik el lehet onnan menni. DE a legnevetségesebb, erről Amerikában írni és azt ellenezni ilyen hangon.

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Stumpf válasza nem „buta”, hanem egyenesen bűn(!) Magyarországra, a jelenleg még regnáló kormányra nézve. Ez csak siettetni fogja a Fidesz-hatalom bukását.
    Kedves Bencsics Klára! Rosszul fogalmazott. A „katolicizmus” nem tartozik szorosan hozzá a magyarság történelméhez. – A kereszténység már annál inkább… bár (történelmi szempontból) az is csak 1000 éve van jelen a magyar népek történelmében. Kelet-Magyarországon pl. jelentősebb a reformátusok – tehát nem katolikusok – száma. De… kihangsúlyozom: a vallás nem lehet megosztója az intelligens társadalmaknak.

  • Erről van, szó! Tökéletes a Cikk, és Szemenyei Úr Hozzászólása is a katolicizmusról.

  • Berényi István

    „Remélem, a magát a magyar baloldal emigráns zászlóvivőjeként feltüntető Bartussal az általa szeretettek semmilyen szellemi közösséget nem vállalnak sem most, sem a jövőben” —EZEN SZÉPEN ÁTSIKLOTTAK, PEDIG EZ VOLT A LÉNYEGE. Az Amerikai Népszava Magyarországon már a baloldal számára is kegyetlenül ciki, A nyugati balliberális magyar (vagy mondjuk úgy, magyar nyelven író) sajtó viszont akkor se határolódik el tőle normálisan, hanem mosdatja, mint abban a bizonyos „Legyen vallásháború?” című cikkben, ahol ugyan adtak egy apró jelentéktelen kis kokit Bartusnak, de közben nem csak hogy nem határolódtak el tőle, hanem egyenesen mentegetni próbálták a színtiszta nácizmusát ilyen szövegekkel, hogy „biztos nem úgy gondolta”, illetve „szerencsétlenül fogalmazott”. Hát akkor hölgyeim és uraim, Stumpf biztos nem úgy gondolta, szerencsétlenül fogalmazott (azaz dehogy fogalmazott, csak kicserélt pár szót egy náci stílusú Bartus cikkben). És akkor még azt mondják hogy „állítólagos” kettős mérce. Ebből a szempontból teljesen mindegy hogy zsidót írt a katolikus helyére, ha a Mazsihiszt írta volna (akiknek körülbelül 10-szer akkora politikai hatalmuk van mint az összes többi felekezetnek együttvéve), maguk akkor is ugyanígy reagáltak volna.

  • Berényi úrnál a pont!

  • @Klara Bencsics:
    Szinte hihetetlen, hogy Ön – aki a demokratikus államberendezkedést, tehát az alkotmányosságot, a jogállamiságot, a polgári szabadságjogokat 2010. májusa óta szisztematikusan leromboló Orbán-kormány hithű (azaz okadatolt tényeket notorikusan figyelmen kívül hagyó) védelmezője – azt írja a „Heti Válasz” ifjonc szerzőjének irományáról, hogy „A cikke Stumpfnak valóban buta, s nagyon gyenge válasz Bartus cikkére…”.
    Már szinte tapsoltam is volna Önnek, ha nem írja hsz.-ban a következőket:
    – „Mindszenty, sok püspök és egyszerű pap is szenvedett, sokan meghaltak az ÁVÓ-n vagy börtöben.Kivégezni, nem merték őket.”
    No kezdjük már azzal, hogy ha „kivégezni nem merték őket”, akkor hogyan történhetett meg az, hogy „sokan meghaltak az ÁVÓ-n vagy börtönökben”?
    E kérdésre igazából azért nem várok választ, mert az ÁVÓ-börtönökben sok „nemkatolikus”, de (horribile dictu!) hithű kommunista is kínhalálát lelte. Közöttük olyanok, akiket ma – a magyar történelmet ismerők és azt nem feledők – „Ötvenhatos Hősök”-ként tartanak számon! … Ön szerint pl. Gyimes Miklós (aki az AVH-s vallatások következtében kínhalált – belefulladt saját hányadékába! – halt) nem volt ’56-os mártír? … Nem? … Mert valóban hithű kommunista volt?
    De ugye mártír volt az a Mindszethy bíboros, aki az ’56-os Forradalom után az amerikai nagykövetségen (aztán az USA-ban) haláláig „bekkelte ki” a Kádár-diktatúrát?! És „mártírok” voltak azok a katolikus (és református és zsidó és minden egyéb egyházak) hivatásos tagjai, akik szégyentelenül, pénzért és a Hatalom kegyeiért cserébe simán elárulták az Örök Jézus Tanításait? (Teszik ezt pedig most is, lévén annyi szolidaritás nincs bennük az orbanista hatalom által kiátkozott vallási felekezetekkel szemben, hogy az Állam Kegyúri Szívességét simán visszautasítsák. Az a törvény, melyet az egyházakra vonatkozóan Orbán Pártja és Kormánya meg merészelt hozni, az több mint arcpirító azok számára is, akik azt elfogadták – ld: http://szendamondja.wordpress.com/2012/01/17/jezus-orbant-szolgalja/ )!
    A Bokor-közösséget ( a Kádár-rendszer idején), élükön az azt létre hozó katolikus pappal együtt a Magyar katolikus Klérus azért átkozta ki, mert annak tagjai nem voltak hajlandóak fegyvert fogni, s így megtagadták az Orbanista Állam által hamarosan ismét bevezetendő kötelező katonai szolgálatot.(Bokor Atya és követői még most – majd 35 esztendővel később – sem kaptak „mea culpá”-t a Magyar Katolikus Püspöki Kartól! Emlékszik Ön erre, avagy tud erről? Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy az 1991-es „Ügynök-törvény” alól csakis és kizárólag a papok kaptak felmentést! Miért is?)
    Aztán arra is szeretnék Öntől választ kapni, hogy hol, mikor és hány karon ülő gyereket, illetve munkára képtelen felnőttet/öreget terelt gázkamrába, avagy bármiféle kivégzőosztag elé a Rákosi-, illetve a Kádár-diktatúra és mindezt „származási” alapon? Gondolom van egy-két elvetemült net-oldal, mely akár ezt is „be tudta bizonyítani”, a hitleri megsemmisítő táborok nemlétezésével egyetemben. Ön ezeket el is hiszi?
    És folytathatnám még tovább is, de az Önhöz intézett kérdésem nem csak erre vonatkozik!
    Ugyan mondja már meg nekem (tényekkel megvilágítva), hogy ha Ön szerint I. (Szent) István királyunk helyesen cselekedett bő ezer esztendővel ezelőtt azzal, hogy a Nyugat felé orientálta az országot, s azt a korabeli „Európai Unió”, azaz a Római Katolikus Egyház tagállamává tette akkor most, bő ezer esztendővel későbbi „utódja” (az Ön által híthűen támogatott Orbán Viktor) ugyan miért cselekszik helyesen, amikor a (Magyarországot aktívan és anyagilag is támogató) Nyugat helyett az országot messze magasan lesz@ró Kelet (sőt, Közel-Kelet – lásd a szaúd-arábai „udvarlást”) felé óhajtja orientálni, s olyan állammal (illetve annak egyeduralkodó pártjával, a Kínai Kommunista Párttal) veszi fel a szoros kapcsolatot, mely csupán a gazdasági ereje folytán lehet tárgyaló partnere a „hanyatló Nyugat becsődölt demokráciái”-nak?

  • Klara Bencsics

    Szemenyei úr, magától azért többet vártam!
    Reformátusok a katolicimusból származnak, nem hallott még a reformációról? Az eredeti keresztény vallás, a katolikus. Minden más keresztény vallás ebből indult ki.Igen, az ország 1200 éves csupán, de első királyunk is felvette a kereszténységet, behívta a nyugati papokat és a magyarok megkeresztelkedtek. Az ország alaptörvényei is ebből származnak.
    Hanyadik osztályban tanultuk történelem órán?
    Ezt a tényt még ez a blog sem tudja megdönteni!

  • Klara Bencsics

    Szendám, maga úgy összekeveri itt az ezeréves kultúránkat Orbánnal, hogy csak na! Hihetetlen a gondolatmenete. Válaszom Chriszophernek szólt, idéztem is azt a mondatát,amire válaszoltam. Orbán „egyházak” beszünettéséről, máshol írtam választ.
    A többi sületlenségére, majd mások válaszolnak , tőlem csak ennyi.

  • Csak annyit szólnék hozzá a katolicizmus kérdéséhez:
    Petőfi aki mélységesen hitt Istenben ( én ugyan nem de ez most nemtartozik ide ) ugyanolyan szenvedélyesen ostorozta a papokat.
    Nyilvánvaló hogy a katolikus egyházról van szó leginkább , mert az volt az uralkodó vallás már Petőfi korában is.
    A katolikus vallás , amelyik egykoron máglyákon égette el azokat akik másképp gondolkodtak a Világról.Évszázadokon át , egészen addig amig Bonaparte Napoleon végét nem vetette ennek az állapotnak.
    Mostmárcsak a templomaikban tartanak ” szemnáriumot ” a lelki vígaszra betérőknek , hogy kire kell szavazni és kikre nem.
    Ennyit a katolicizmusról , mely véleményem szerint mételye Európának.
    Amerikának szerencsére nem ! ( Egyenlőre )

  • Mongyacsak kedves Bencsics:
    ha sületlenségnek tartja az itt ” elhangzókat ” akkor miafészkes fenének olvassa ?
    Minek tart itt folyton kioktató stílusban ” fejtágításokat ” ?
    Csak nem egy elveszett katólikus pádre lakik MAgácskában ?
    ( Lehet hogy rossz testbe született hehehe )

  • Talán nem ártana elolvasni Bartus cikkét, mielőtt a nyilvánvalóan gusztustalan válaszcikkből próbálnak róla benyomást szerezni! Bartus szerint Magyarországon egy a Vatikánból irányított rekatolizáció zajlik – értve alatta a klérus világi gazdasági és politikai hatalmának újjáépítését. És annak érdekében a Vatikán ezeréves politikai gyakorlata alapján – segédkezet és cselekvési tervet nyújt egy (olasz értelemben vett) fasiszta – azaz korporatív és autokratikus államhatalmi berendezkedéshez. Ebbe illeszkedik bele a „mérhetetlen” támogatottságú Kdnp nyomulása az oktatásügyben is. És ez nem csupán Magyarországra korlátozódik, hanem egy világméretű visszarendeződés kísérleti terepe vagyunk. Ebbe illeszti be a demokratikus jogállam leépítését és
    a konkurens kisegyházak eliminálását is. A baj az, hogy amit megjósolt – az sajnos sorra teljesült is. A tények igazolják az elméleteit, amit hónapokkal ezelőtt még sokan vitattak (lásd: Nálunk épül az Unió első fasiszta állama és a Római iskola c. cikk)
    Továbbá Bartus ostorozza az ellenzéket, amely kizárólag világi érveket hangoztat, és nem veszi figyelembe, hogy egy ennyire régi motorossal kellene megküzdeniük – és hogy a harcot a lelkekért is meg kell vívni.
    Stumpf András cikke meg nem „szellemes” hanem „rossz szellemű” esetleg „rossz emlékű”

  • Berényi István

    Nem tudom mennyire tűnt fel, de minden USA elnök Bibliára tett kézzel esküszik fel. Bartus talán ott, választott hazájában kezdje a vallás és az állam szétválasztását. Na közvetlenül ezután ugorján át az Egyesült Királyságba, és kérdezze meg tőlük, hogy miért államvallás már csaknem 500 éve az anglikán arrafelé, és II. Erzsébet angol államfőként hogyan lehet az anglikán egyház feje. Útját Európa többi államában folytassa, kérdezze meg egyenként az összes országot, hogy ott miért 5, miért 8 vagy éppen miért csak 2 hivatalos egyházat ismer el az állam. Aztán vizsgálja meg az izraeli állam és az ottani zsidó vallás kapcsolatát. És ha ezeken túl van, nos akkor elkezdhet fennkölt stílusában ugatni arról, hogy mi a helyzet a katolikus egyházzal Magyarországon. Ugye a kettős mérce. Ami maguk szerint nem is létezik.

  • Berényi István – a Bibliára tett kézzel esküdni – és államvallássá tenni a katolikus vallást, valamint átjátszani a katolikus egyháznak az iskolákat, továbbá milliárdokkal támogatni adóforintokból (tehát más vallásúak által befizetett adóforintokból is) – elszámolási kötelezettség nélkül – az nagyon más dolog! Ha énekelni tudnám a különbséget, a Metropolitanban is felléphetnék!

  • Berényi István

    Szendamnak csak röviden: Magyarország a keleti nyitással párhuzamosan továbbra is tartja a kapcsolatot a nyugattal, több lábon áll. Van még egy rossz hírem, kb. a Föld összes országa szorosabbra fűzi Tajvanon kívül Kínával a kapcsolatot, amióta gazdasági óriás lett, és mindenki tesz rá, hogy nincs ott demokrácia.

  • Berényi István

    Kekec, ha csak nálunk lenne ilyen, akkor azt mondom jól van, de mint előbb is írtam, rengeteg országban 5 meg 8 egyházat ismernek el, nálunk 14-et. Na most akkor eddig miért nem szólt fel senki az összes többi ország ellen, miért megint minket kell csesztetni olyan dolgokért, amik más helyeken is ugyanígy vannak?

  • Berényi , a helyi populista…
    Tulajdonképpen miért akarsz minket meggyőzni az általad vélt igazságról ?
    Hidd el francot sem érdekel a teigazságod.
    Minket főképpen az érdekel hogy szépen haladunk a totális elszegényedés felé és ha szólni akarunk akkor kapunk egy mézesmázos Szijjártó-féle szemét magyarázatot.
    Érted szépfiú ?
    Ezitt a problem !

  • Sose fogom megérteni miért olvasnak egyesek olyan újságot ami nem az ő érdekszférájukhoz szól ?
    Én sem olvasom a Hetiválaszt meg a Magyarnemzetet !
    Dehamár olvassák , akkor minek ugatnak bele az itt lévő elkeseredett emberek véleményformálásába ??
    ( Gondolom ezek pártagitátorok és agitprop-felelősek.Járják a virtuális vidéket és agresszívan megdumálnak mindenkit.Sosem fáradnak el…olyanok mint a komcsi téeszesítő-káderek vagy mint Tőkés , a botcsinálta propaganda-püspök )

  • Szemet szemért, fogat fogért. Ez már a zsidó Bibliában is benne van, úgyhogy nem kell Stumpfot annyira gyalázni, mert nem ő kezdte, ő csak egy példával élt, s nem vádolt, mint ez a szörnyszülött, s mert ha az az eszement Bartus nem provokálna… Szerintem nulla toleranciát a Bartus-féle kóklereknek.

  • Berényi István

    „Sose fogom megérteni miért olvasnak egyesek olyan újságot ami nem az ő érdekszférájukhoz szól ?
    Én sem olvasom a Hetiválaszt meg a Magyarnemzetet !”–>talán azért mert én úgy gondolom hogy jogom van rá, hisz diktatúrában élek ahol nincs szólásszabadság, mint megtudhattuk többek között a Kanadai Magyar Hírlapból is. Hogy nem érti, miért tájékozódik valaki mindkét oldal álláspontjáról, ahelyett hogy a homokba dugná a fejét, és csak azokat hallgatná akik ismételgetik a saját véleményét, az magát minősíti. Üdvözlettel: a „pártagitátor”