Követeljük a magyar ifjúság internacionalista nevelését!

2012 január 24 9:49 de.18 hozzászólás

Bencsik András, a szombati  Békemenet nevű fideszes tüntetés szervezője írta a lenti cikket 1986-ban – a Népszabadság pártrovatába – a szovjet-magyar barátságról és a magyar ifjúság internacionalista nevelésének fontosságáról. Bencsik is a Fidesz igencsak népes egykori kommunisták táborához tartozik. Szombaton azt hírdette, hogy Magyarország nem lesz gyarmat. 1986-ban a szovjet gyarmatosítók egyik leghangosabb támogatója volt.

Legendája volt a gimnáziumi orosztanárnőnek, pedig szokatlanul szigorú volt. Legendáját mégis az táplálta, hogy az osztályokban tanulók az átlagnál sokkal jobban tudták, szerették és használták az orosz nyelvet. Legendája egyébként abban állt, hogy már a kezdetek kezdetén beszélgetéseket kezdeményezett tanítványaival az élet kis és nagy dolgairól, oroszul, s egyáltalán nem zavarta, ha ezeken a kötetlen beszélgetéseken a diák botladozva, hibásan törte az új nyelvet, csak az volt a fő, hogy beszéljen, gondolkozzon azon a nyelven. A tantervi szigorúság meglepő könnyedséggel párosult nála a tanterven kívüli diskurzusok során tanusított engedékenységgel s az eredménye az lett, hogy tanítványai napról napra szívesebben és könnyebben beszéltek oroszul. És saját tapasztalatukból jöttek rá, hogy miért érdemes szavakat, ragozásokat biflázni.

Ha nem is az ő személyes példája, de hozzá hasonló jó, s a vele pörölő rossz példák tapasztalatai indították talán egyebek között a Magyar-Szovjet Baráti társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk világlátásuk tisztázására.

Amint az MSZBT országos elnökségének állásfoglalása hangsúlyozza, az ifjúság nevelésében a formális elemeket kerülve, a gazdag tudásanyag megszerzésén túl olyan lehetőségeket kell találni amelyek erősebb élményeket rögziteken a fiatalokban.

A például vett tanárnő esete így válik általánossá, hiszen a fiatalok világnézetének formálásában a pedagógusnak óriási szerepe jut. Valamint mindazoknak, akik szenvedélyből, hivatástudatból a két nép közötti barátság elmélyítését szolgálják.

Van mit tenni ezen a téren, hiszen az összefüggéseket nem minden esetben feltáró történelemoktatás, a tájékoztatás hiányosságai akadályozták a szilárd és mozgosító erejű történelmi és nemzettudat kialakítását. Az ifjúság szinte minden rétegében találhatók olyanok, akik elfordultak a politikai, közéleti tevékenységtől. Egyebek között azért is, mert ma a pályakezdés és családalapítás éppen erre a korosztályra ró fokozott terhet.

A változó és nem mindig könnyű élethelyzetekből adódó, sok esetben előítéletektől tarkított, sematikus, vagy éppen idealizált kép sűrgős tisztításra vár. S ezen az úton valóban a legjobb és leghatásosabb módszer a személyes élményszerzés segítése, támogatása.

A lehetőségek gazdagok, legyen szó általános iskolásról, gimnazistáról, vagy szakmunkás fiatalról. De kétségtelen tény, hogy általános érvényű recept erre sem létezik. Helytől, kortól, érdeklődéstől függően lehet és kell megtalálni azokat a módozatokat, amelyek a két nép kapcsolatainak hagyományait az ifjúság körében tovább gazdagítják.

Bencsik András

18 hozzászólás

  • Azok akik szervezték és vezető helyen résztvettek azok az életük során többször is meghasonultak önmagukkal!

  • Éva Lőkös | január 24, 2012, 12:09 du., ahogy a másik oldal úgy az ön által favorizált (szélballib) oldal is rákényszerül egyszer az önismeretük felülvizsgálatára. Azt előre borítékolom, hogy mindkét mesterséges politikai oldal nagyot fog koppanni! :-))

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Kedves Eszter Vinch!
    Mit jelent az, hogy „szélballib”? – Értelmezhető ez a kifejezés (amit nyilvánvalóan nem Ön talált ki, de a kitalálói éppen arra számítottak, hogy az utánzók sem gondolkodó emberek.)
    Szélsőséges – baloldali – liberális? Ezt akarta írni? – Akkor miért nem írja le ilyen formában?
    Természetesen ez, így, ilyen formában sem helyes – mert ellentmondó: ha liberális, akkor nem baloldali – ha a kettő közül valamelyik, akkor nem szélsőséges. De a három együtt semmiképp’ se írható le.
    Tervez a jövőben olyan (szintén másolt) kifejezéseket, hogy „libsi”, „libás”, „komcsi”… stb. ??

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Kedves Eszter Vinch!
    Mit jelent az, hogy „szélballib”? – Értelmezhető ez a kifejezés? (amit nyilvánvalóan nem Ön talált ki, de a kitalálói éppen arra számítottak, hogy az utánzók sem gondolkodó emberek.)
    Szélsőséges – baloldali – liberális? Ezt akarta írni? – Akkor miért nem írja le ilyen formában?
    Természetesen ez, így, ilyen formában sem helyes – mert ellentmondó: ha liberális, akkor nem baloldali – ha a kettő közül valamelyik, akkor nem szélsőséges. De a három együtt semmiképp’ se írható le.
    Tervez a jövőben olyan (szintén másolt) kifejezéseket, hogy „libsi”, „libás”, „komcsi”… stb. ??

  • Szemenyei-Kiss Tamás | január 25, 2012, 3:18 de. „De a három együtt semmiképp’ se írható le.” Miért nem? Ön találkozott már tiszta ideológiájú pártapparatcsikokkal? Én még nem. Jobboldalt azzal vádolják, hogy valójában baloldali és fordítva is. Liberálisok csak akkor szabadelvűek ha maguk (rém)tetteinek a megítéléséről van szó, ha másokat ítélnek akkor féktelenül gyűlölködők, kirekesztők, … azaz szélsőségesek. Természetesen csak a magyarországi pártkalandorokról beszélek. Ami közös bennük, hogy egyik sem az ország és annak népe érdekeiért elkötelezett, mert a sorrenddel van a baj. Külföldön (volt szocországokban is) pl. lengyeleknél, elsősorban lengyel és csak másod- v. harmadsorban bal-, jobb v. liberális és ezért nem vált szitokszóvá ott a politikai elköteleződés, míg nálunk ez fordítva van.

  • persze witch

    szerintem is teljesen indokolatlan lenne teged besorolni ilyen, korulirni sem konnyu kategoriakba, igy eleg, ha csak a szemetekhez sorolod magad, AZ LEGALABB EGYERTELMU!

  • T.Eszter Vinch!Az a magyar embernek hogy ha valaki ,,A.. akkor a másik rögtön rávágja a ,,B,,., mint ahogy ön is!Itt most a ,,békemenet,, résztvevőiről van szó!Én nem tettem egyikre sem sértő megjegyzést de ön azonnal ,, széballib,,.Ugy gondolom hogy ön már tudja,hiszen jól értesülten beszél mindkét oldalról!Ne örüljön legyenszives annak hogy,, mindkét oldal nagyot fog koppanni,, mert annak is mi szegény emberek isszuk meg a levét!Ismerve önnek a hozzászólásának tartalmát lehet hogy ennek örülne!Talán ön is a mai kormány kedvezményezettje?

  • Így látszik az „ember” politikai tudatosságának fejlődése. Ez a darwini evolúció politikai szintű megvalósulása, amit egyesek primitív módon csak köpenyegforgatásnak neveznek.
    Ha végig nézünk jeles kommentátorainkon, vagy újságíróinkon, láthatjuk nagyon sokan politikai hátraarcot csináltak egyéni érdekeik miatt. Ettől magyar a magyar!

  • T.Ubuntu!Ne menjünk a köpönyegforgatásnál az ujságirókig,itt vannak a hozzászólók,és a politikusok de beszélhetnénk az egyszerü emberekről is.Azt szoktam mondani hogy ha az ember a saját érdekét nézi akkor képpen még önmagával is szembefordulni,meghasonulni.Főleg az egyszerü embereknél azokra gondolok akik mind körülményeknél tudnak alkalmazkodni,forrognak mint a szélrózsa.Én soha semmien pártnak tagja nem voltam,de nem is vagyok,de mindig baloldali voltam s nem tudnék megváltozni.Irigyeltem azokat az embereket akik könnyen tudtak alkalmazkodni.ezzel nem azt mondom hogy a baloldalon nincs ill. nem volt hiba,de a hibáik ellenére is kitartó vagyok,nem váltam szélsősségessé!

  • A Kerényiék

    Fidesz = Köpönyegforgató, arrogáns-ignoráns buta gecik gyülekezete.

  • A Kerényiék : mondhatta volna szebben is, kis lovag 🙂

  • Hát ez skandalum! Christopher elrontotta az örömöm! Pont erről akartam egy szépen megfogalmazott bejegyzést írni, Bencsik ’86.os, a szovjeteknek benyaló cikkéről!
    Nahát! Teljesen lelombozódtam! 🙂

  • Eszter Vinch
    5:09

    Szerény megítélésem szerint igen csak sikerült a lényegre tapintania. Talán éppen ez az oka, hogy fejhosszal előttünk járnak, dacára annak, hogy ’90 körül állítólag még több lóhosszal mügöttünk bandukoltak.
    Ennek a lényegét fogalmazza meg az az éppen Lengyelországra vonatkoztatott vicc (ami amúgy ránk vonatkoztatva bosszantóan komoly).
    Mi a különbség a szejm és a magyar parlament között?
    Tulajdonképpen csak annyi, hogy amíg a szejmben a képviselők 90%-a lengyel, 10 %-a idegen szívű, addig a magyar parlamentben nincsnek lengyelek. No comment!

  • fuser, ne fogd vissza magad! ez a téma megér több – főleg, több nézőpontból – megírt cikket is!

  • Ez a Vincs-lány is csak szajkózza azokat a baromságokat amiket beszűkült elméje képes -gyűlöletből fakadó mohóságból- befogadni.
    S most ezeket a baromságokat nem titkolt sértő szándékkel aposztrofálja azokra , akiknek nem azért van a fejükben az ész hogy CSAK nyomkodni tudják az elektromos ketyerék gombjait , hanem elgondolkoznak a világ dolgain is.
    A Vincs-lány tipikus , Kertészi értelemben vett alattvaló.
    Jó magyar leány. Igen jámbor fajta . Csak akkor mereszti ki karmait ha valaki mást mer gondolni mint szellemi vezérei.
    ————— SZÉLBALLIB heheheheheeheheehe—————–

  • Szikrázó elméjű Frivi barátom.
    Maga meg miről beszél , csökött szélballib agyammal nemvokképes követni…
    ( Lehet hogy fogyasztok egy kis aggyantát. Mézgáék után szabadon.)

  • frivi
    2014 január 24
    2:45 du.

    „Talán éppen ez az oka, hogy fejhosszal előttünk járnak, dacára annak, hogy ’90 körül állítólag még több lóhosszal mügöttünk bandukoltak”

    Talán az az oka! De talán ez az oka, hogy: „Az Orbán-rezsim utcai harcosai általában megzizzent exkommunisták, mint Bogár, Kerényi vagy Bencsik. A futóbolondság munkaköri leírásuk része. Ennek az az oka, hogy a feladatuk elvégzése eleve komplett elmebeteget igényel. Olyan dolgokat kell kipréselni a csücsöri szájukon, ami egy többé-kevésbé normális emberben valahogy benn maradna.”

  • Tetszik a rövidecske írás, meg a hosszú „idézet”, de a bevezető részben szereplő „szovjet gyarmatosítók”-at képtelen vagyok szinkronba hozni az itteni szóhasználattal, vagyis a „felszabadítás” meghatározással.
    Amúgy az utóbbi negyed században valóbvan varázslatos átrendeződés ment végbe a politika területén. Az elvtársak egy része nemzeti lett, más része liberális demokrata. Aki pedig nem hajlandó politikai-páváskodni, azt meg fricskázzák „jobbról” is meg „balról” is.