Martin Schulz, EP-elnök: „Kölcsönös a konfrontáció…”
Orbán Viktor elfeledkezett a választóinak tett ígéreteiről?
Magyar nap volt tegnap, január 24-én, Brüsszelben, Belgium fővárosában, a NATO és az Európai Unió székhelyén. – Orbán Viktor miniszterelnök, a január 21-én lezajlott budapesti és torontói tüntetések hőse, látszólag elfeledkezve a „szabadságharcról” és a választóinak tett ígéreteiről, európai retorikát erőltetve magára szólalt fel az Európai Parlamentben, ahol szembesülnie kellett politikája következményeivel…
Mint ismert, az Európai Unió a tagországok számára kötelező megállapodások folyamatos megsértése miatt három eljárást indított Magyarország ellen illetve kilátásba helyezte az uniós alapszerződés 7. cikkelyének esetleges alkalmazását – vagyis első lépcsőben a szavazati jog felfüggesztésére irányuló eljárás megindítását.
„Az Orbán-kormány látszatdemokráciát épít… Magyarország miniszterelnöke Brüsszelben ugyan európai retorikát használ – de ugyanezt a retorikát Budapesten minden esetben elmarasztalja” – hansúlyozta ki Martin Schulz, aki ezzel együtt is elismerését fejezte ki a magyar kormányfől szokatlan, békülékenységről árulkodó felszólalását hallgatva.
Orbán felszólalásában – néhány másodpercre visszazökkenve a megszokottabb hazai világába – elutasította Martin Schulz azon vádját, hogy mint miniszterelnök, úgy Magyarországon, mint az Unió központjában konfrontatív politikát folytat. Az EP elnöke válaszában csak annyit jegyzett meg: „Amíg Magyarország miniszterelnöke nem változtat politikáján, és nem fogadja el az Unió ajánlásait, addig csakis kölcsönös konfrontációra számíthat.”
A hazai hivatalos – értsd: kormánypárti – média, miközben dícsérőleg említette a kormányfő kiállását a hazai érdekek mellett, némi éllel emlékeztette a nyilvánosságot Orbán Viktor országgyűlési felszólalásaira és híveinek azon véleményére, melyek Brüsszel és Trianon közé egyenlőségjelet tettek.
Különösen figyelemre méltó a magyarországi úgynevezett „szabad sajtó” azon igyekezete, hogy a Nemzetvezető brüsszeli nyilatkozatai és a magyarországi bejelentései valahogy összhangban legyenek… ezért a Magyar Távirati Iroda a nemzet érdekében megnyilvánult miniszterelnök által elmondottakat is különleges módon közvetítette a hazai nyilvánosság elé.
A németországi televizió, az ARD (Tagesschau – Die Nachrichten der ARD) és Christoph Prössl, az NDR Rádió riporterei 2012. január 24-én az alábbiakban elhangzottakat rögzítették nézőiknek és hallgatóiknak az Orbán Viktorral folytatott interjú során:
„Magyarországon a többség eddig az Európai Únió mellett volt, de ez most éppen változáson megy keresztül. Ez nem tetszik nekem, de megpróbálom az én választóimat pro-európai útra irányítani – amely most kemény munkának ígérkezik majd…”
A Tagesschau perceiben, a január 24-én elhangzottakat a kormány kézivezérlésével irányított MTI – és a Távirat Irodára hivatkozó „nemzeti elkötelezettségű” pártsajtó munkatársai így intepretálták másnap, január 25-én Magyarországon:
„Orbán Viktor miniszterelnök… elmondta az is, hogy meglátása szerint az országban változik a hangulat, amit sajnálatosnak tart. Eddig az uniopárti álláspont volt jelentős többségben, és jelenleg azon dolgozik, hogy ezen a nyomvonalon tartsa a szavazókat – de ez egyre nehezebb…”
A belga fővárosban, az Európai Unió székhelyén tett nyilatkozat és a következő nap híreiben olvasható – a kormányfőre hivatkozó – tudósítás mondatai között felfedezhető némi (?) különbség. Ha felidézzük a Fidesz-KDNP koalíció híveinek, a választóinak tett ígéreteit, a szélsőjobboldal lecsillapítására is szánt előzetes nyilatkozatait, majd ezt összevetjük a Brüsszelben elhangzottakkal (különösen a német televizió és rádió által közvetített kijelentésekkel), a brüsszeli és budapesti hozzáállás, a megnyilvánulás eltérése nyilvánvalóvá válik.
Orbán Viktor kétlaki magatartása tettenérhető, hiszen a „Van élet az Európai Unión kivűl is… Az ország el van szánva arra, hogy meghatározza jövőjét, az Unión belül vagy kivűl” általa tett nyilatkozatok után a nyugat-európai demokráciákat arra is kioktatta, hogy a Magyarországon működő paramilitáris, neonáci, hungarista szervezetek nem szélsőjobboldaliak, hanem csupán radikális, nemzetük jövőjéért aggódó emberek gyülekezete.
A Fidesz MPSZ elnöke, kormányfő és a magyarországi lakosság helyett a magyar nemzet képviseletében felszólalt politikus 2012. január 24-én a neki és pártjának kiszolgáltatott százezreket, milliókat tette felelőssé a kialakult helyzetért… s mint mondotta, most ezt a tömeget megpróbálja visszavezetni az európai útra.
Az Ázsiából jötteknek, az észak-balkániaknak – a Fidesz MPSZ hatalmas (?) szavazótáborának – most dönteni kell. Most azonnal, vagy legkésőbb 2014-ben. Melyik Orbán Viktort tekinti vezetőjének? – A belga fővárosban tárgyaló, hatalma meghosszabbításáért megalázkodott miniszterelnököt, vagy az általa ellenőrzött orgánumokon keresztül két futballmeccs között üzengető, a nagygyűléseken nemzeti színekben pompázó diktátort?
Szemenyei-Kiss Tamás
2012. január 25.
Brüsszel – Bécs – Budapest


Igy igaz!űElfelejtkezett a 8 év alatt a válaszóinak tett igéreteirőlű!Akkor mindent megigért!Akkor kánaánt igért csak hogy a hőn áhitott hatalmat megszerezze!Nem törődve akkor az ország,az emberek érdekével!Lásd most az igéreteinek az ellenkezőjét müveli.Eltörölte az özvegy illetékmentességét,bevezette az egykulcos adót s ezzel a kazdagkat segitette,a szegény emberektől elvett,korlátozta a AB hatáskörét,a médiatörvénnyel korlátozta a sajtószabadságot,különféle adók bevezetésével még nagyobb szegénységbe hajtotta az embereket,2/3 fölényével visszaélt,mert mindent akaratát érvényesitette,nem törődve a demokratikus ellenzék véleményével,a magánnyugdijpénztári tagok pénzének elvétele,mellyel az adósságtörlesztés akarta fizetni,de az ekvett 3 e milliárd mellett az államadósság történelmi csucson van,megalkotta a fidesz alkotmány amely nem a többség akaratával egyezzik,a biráknak a nyugdijkorhatárát leszállitotta mondva hogy az öregségi nyugdij korhatára mindenkire vonatkozik,de pld mi van a nagykövettek,a képviselők korhatárával,de lehetne sorolni,be akarja vezetni a nyugdikrendszerben a svéd modelt,szerzett jogokat január elsejével megadóztatt,gondolok a rendvédelmisek szerzett jogaira,,a még magánnyugdijpénztárban maradt tagok jan.1-vel ráteszi a kezét a pénzükre,munkahelyteremtést igért de csak elbocsájtások vannak,annyi államtitkár,szóvivő,kormány megbizott van mint égen a csilag,érettségivel nevezett ki minisztert,s mellé több diplomás segitőt,tönkreteszik az egészségügyet máról holnapra vegetálnak,tönkreteszik az oktatást,megszüntetik a különféle nyugdijasok kedvezményét a tömegközlekedésben csak a rendes öregségi korhatárt elérőkre vonatkozik csak ,sorozatosan átveri a nyugdijasokat a nyugdijemeléssel kapcsolatosan 2010-ben nem adott meg a törvényileg előirt 0,5 %-ot,a kettős beszéddel a forintárfolyama a béka segealatt van,a végtörlesztéssel csak a tehetős embereket segitette,akik igazán rá voltak szorulva azokat az utszélén hagyta,az üzemanyagárak a csillagos égben vannak,az Erzsébet utalvány bevezetésével diszkriminál pld a hipermarketteknél nem lehet beváltani,leálltak a fejlesztések csak megszoritások vannak s annak is a vesztesei a szegény emberek,,a választási törvényukkel olyan intézkedéseket hoztak ami több évre bebetonozza őket,nem beszélve a kettős állampolgárság megadása azzal a céllal hogy őket a bebetonozásban segitsék,de a végtelenségig lehetne sorolni!Felháboritó,gyalázat ez az átverés,a szegény emb erek semmibe vétele!!!!!!!Szégyeljék magukat!
Szerző Éva Lőkös | január 25, 2012, 1:02 du.REPRINT…REPRINT…REPRINT
( Magamtól idézek , az AN egyik fórumából )
.
Különben a Békemenet kapcsán is jól elcsesztek valamit :
A külföldi ” esőcsinálók ” akik megnézték a felvételeken szereplő maximum 50 ezres kossúthtéri gyászmenetet , ( pontosan tudják mennyien lehettek. A szakértők megkapják a percre pontos műholdas fotókat , amiken 10 centis tárgyakat meglehet különböztetni , szaal nem lehet őket szómágiával etetni.Ezenkívül szerintem pontosan ismerik a felvonulási terep fizikai méreteit is ) látták az Európai Únió ellenes transzparenseket amiket -gondolom- a valóban őszinte Jobbik-Fidesz szimpatizánsok hoztak fel , NEM fizetett túristaúton. EZ biztosan nem szerepelt a szervezők elgondolásában.
Tehát kissé fordítva sült el a dolog, mint tervezték.
Az EU vezetői roppant érzékenyek arra ha egy országot akarnak épp megsegíteni , de azok szembeköpik őket….méghacsak verbálisan is.
-
Különben a Világ és Nagytőke BAROMIRA szeretne minket megsegíteni ! ! !
Magam tapasztaltam tegnap hogy 9 Forinttal olcsóbb lett az amerikai bankrendszerben a Dollár tegnapelőtthöz képest. Merthogy Orbán és Barroso a kamerák előtt kezetfogott.
A Forint nagyon akarna erősödni nemzetközi nyomásra , csakhát a Matolcsyzmus nemengedi.
Ez itt a baj.
Aki mást mond festi magát.
Szerző Geyza | január 25, 2012, 7:35 du.Orbán urra euban ugy néznek mint a bika a vörös posztóra,,eu még nem találkozott egy ilyen karakán szókimondó miniszterrel mint Orbán ur.Az eu csúnyán lejáratta magát a magyarok előtt,,,euban szóvá is tették hogy nem kéne a Magyar néppel packázni ,mert ellenszenvet vált ki .Na az eu sem különb a kommunista tömbnél kineveli az ellenségét a tömbön belül.
Barrosso nagy simlis alak ,minden hájjal megkent alak,.Orbán ur kitartása ,az elgondolásához ragaszkodott,ez is igen jó taktika ,igy látják a nyugati tárgyaló felek nem akárkivel van dolguk.Nem mindenki mszp-s hiteltelen alak ,horntól kezdve gyurcsany bajnaiig az eu imf nem tárgyalt a magyar miniszterekkel fontos kérdésekről .Barrosso elvtárs most látja van kemény jó kiállású hazáját szerető Magyar miniszter is,aki nem lehet kötélen rángatni.No meg az külön tetszett hogy Simor elvtárs mintha megszelídült volna amióta Orbán ur elbeszélgetett vele, nem emelt kamatot, nem veri a nyálát a 6-8 milliós fizetéséért, együtt működik a Magyar kormánnyal .Bizony közeledik a 2013 mandátumának lejárta,még jó hogy a mostani eus bajokkal nem zsarolják meg a simor váltását ,2013-ig ugy is rendeződnek dolgaink az euval.
Barosso elvtárs Orbán ur fogadásakor feltette a pókerpofát,ilyen esetekben mindig a másik fél arcát arcmimikát figyelni és a test mozdulatokat.Látszott Barroso nem mindig egy vonalban ment Orbán urral ,időnként idegesen előre sietett ,mintha éreztette volna hogy a Magyar miniszter minél hamarabb túl lenni ,és fölényét mutogatta.Birtam Orbán ur nyugalmát ,azt a talpra esett otthonos mozgását ,lehet hogy Barrossót ez idegesítette ,hogy a Magyar miniszter idegeire nem tudott hatni ,mert kiment a tárgyalás kimenetére is, .Magyar miniszter nyugodsága felkészültséget tükrözött ,nem tudtak vele elbánni.Az ilyen barrossó félék bizony tanultak emberi viselkedésekből levont nézeteket is ,már a tárgyaló partnerbe bele látnak az első kézfogásnál.
Szerző Kovács Árpád | január 26, 2012, 4:07 de.Kovács úr – nyugodtan címezheti Orbán Viktort is elvtársnak, tekintettel ifjúkommunista múltjára és szülei MSZMP-tagságára…
Ön valóban (komolyan) úgy gondolja, hogy az EU nincs fölényben Orbánnal szemben?
Mi lehet az oka annak, hogy Ön – figyelmen kivűl hagyva a tényeket – ennyire el van ájulva Orbán Viktortól?
Ön valószínűleg egy művelt, választékosan író-beszélgető ember lehet, mert sokan mások egyszerűen nem értik meg az olyan kifejezéseit, mint pl. “Simor elvtárs… nem veri a nyálát” – “Barrosso nagy simlis alak” – “Nem kéne a magyar néppel packázni”, “Barosso elvtárs feltette a pókerpofát” stb.
Lefogadnám: Ön minden bizonnyal a Betyársereg tagja vagy valamelyik italszaküzletben dolgozik…, akarom mondani, kocsmában.
Engem kifejezetten szórakoztatnak a hozzászólásai. Tipikusan az a fajta lény, akit lehet irányítani.
“Birtam Orbán ur nyugalmát, azt a talpra esett otthonos mozgását…” – ez is egy szép mondat volt. – Valószínűleg Ön még azt is megértette, hogy mit nyilatkozott. – Ha nem emlékezne, akkor leírom: azt mondta az igaz magyarok miniszterelnöke, hogy magukat vissza kell terelni Európába. – Mit szól ehhez?
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 26, 2012, 5:06 de.Egy diszidens véleménye félmondatig se érdekel,nem szavazott nincs joga semmihez ami a Magyarország törvényeit illeti.Mi Magyarok döntünk a sorsunkról ,idegenek ne ugassanak bele.
Szerző Kovács Árpád | január 26, 2012, 9:22 de.Kovács Úr! Az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a délvidéki magyarok sem szavaztak és mégis -ahogy ÖN fogalmaz beleugatnak a sorsunkba, igaz? Ők mivel több / jobb / nagyobb / értékesebb magyarok mint az Ön által emlegetett diszidensek halmaza? Próbálkozom Önt megérteni, segítsen! Tiszteletem,
Szerző Remzső László | január 26, 2012, 9:58 de.Igaza van Kovács Árpádnak! Az EU-t és az itteni megjegyzőket az zavarja, hogy Orbánt NEM lehet megingatni az EU-ban sem! Ezért állt mellé szombaton közel 500 ezer magyar, az ország és a határonkivüliek sokasága!
Érthető, hogy savanyú a szőlő egyeseknek!
Szerző Klara Bencsics | január 26, 2012, 10:19 de.te retardalt Kovacs
abbol ugrabugralsz nepitancos jobber szerelesben es artikulalatlanul hoborogsz, amit mi kintrol az orszagba invesztalunk….raadasul en magyar allampolgar vagyok igy siman beleugatok, sot leugatom a fejedet hulye adocsalo melymagyar tetu!
Bencsics a konyvtartakaritas kozben elfelejtett megtanulni szamolni, 500 ezer legfeljebb a klerikalis almaiban volt maga csotrogany rosszindulatu mumia….
Szerző Libas Misi! | január 26, 2012, 10:40 de.Ha Ön szerint, tisztelt Bencsics Klára, igaza van Kovács Árpádnak a rendkivűl bölcs, következetes és tisztességes Orbán Viktor ügyében, akkor Ön válaszoljon arra, hogy az “EU-n kívűl is van élet!” 2002-ben tett kijelentése után hogyan jutott el ahhoz a január 24-i kijelentéséhez, hogy Önöket “vissza kell terelni Euurópába” ??? (ti “pro-európai útra kell irányítani”)
Napoleont, Hitlert vagy Sztálint sem lehetett megingatni semmiben…
Hát, természetesen nekünk, egyszerű embereknek, savanyú a szölő – mi nem olyan körülmények között élünk, mint Orbán úr és cinkosai.
500 ezer ember kiállt Kádár mellett is… sőt, Hitler mellett is. – S amint az Ön előtt ismert kell hogy legyen: az Ön polgári társasága 1 millió 800 ezer forintot kapott – így nem szükséges azt írni, hogy Önök 30 ezüstért adták el a lelküket. Nem. – Az 1 millió 800 ezer az valamivel több…
Vagy esetleg tévednék, tisztelt Bencsics Klára?
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 26, 2012, 1:09 du.Bizony téved, de nagyon is! Fogalmam sincs milyen 1.8 milliót kaptunk mi Orbán támogatók???
Talán, arra céloz, amit Christopher írt a Kalijeszkop magazinról, szerinte ennyivel támogatja a m. kormány. Persze, ez egy KULTÚRÁLIS kanadai lap és nem politikai. Aztán erről tovább beszélgetve, kiderült,hogy egy erdélyi szervezet támogatja, mert a szerkesztője erdélyi!
Az viszont, elég nevetséges, hogy olyan gyilkosokkal azonosítja Orbánt, mint Kádár, Sztálin és Hitler. Ez már nem egészen normális, bocsánat!
Szerző Klara Bencsics | január 26, 2012, 1:22 du.Tisztelt Bencsics Klára! – Ismert Ön előtt, hogy Orbán két miniszterelnöksége idején a politikája következtében hány ember halt meg? – Hányan lettek öngyilkosok? Hány ember halt éhen vagy fagyott meg Magyarországon?
Ha kételkedik a “nem egészen normális” gondolataimban, írásaimban – akkor elég ha csak a saját fiatalabb éveire gondol, mikor olyanok éltek a környezetében, akik Rákosit éltették, tagja voltak az MDP-nek, az ÁVH-nak…
Ön sem volt “egészen normális” mikor mindeközben Önt vitték el az ávósok? – Miért nem állt be tapsolni azokban az években?
Miért várja el tőlem, hogy tapsoljak ehhez az elviselhetetlen nyomorhoz?
Ön inkább a jólétben, biztonságban élő Orbán Viktorral érez együtt – nem azokkal, akik elnyomatásban élnek?
Az ún. Kalejdoszkóp-ügyben Ön miért nem kérdezi meg az ex-romániai Dancs úrhölgytől, hogy miért beszél, ír egy olyan ország képviseletében, ahol sohasem élt? (Ugyanez vonatkozik arra a Kaslik úrra is, aki az egykori Jugoszlávia területén élt – nem Magyarországon!)
Az erdélyiek – engedje meg, én jobban ismerem a közép-európai helyzetet – nem támogatnak senkit. Nem is lenne, miből. Ami van nekik, azt is a magyar kormányoktól kapják.
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 26, 2012, 1:48 du.Klári, a Bethlen Gábor Alap Zrt. – mely 1,8 millió forintot nyújtott magyar állam támogatásban a Kalejdoszkóp Hagyományőrző Klubnak – nem erdélyi, hanem magyarországi. Cime: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
Szerző Christopher Adam | január 26, 2012, 1:52 du.istenem, mi koze lehet maganak Bencsics egy kulturalis laphoz, vagy netan ott is takarit?
Szerző Libas Misi! | január 26, 2012, 2:07 du.Szemenyei úr, felteszi a kérdést, hogy az Orbán kormányok alatt mennyien lettek öngyilkosok? Nevetséges, akkor, ha a 16 évig uralkodó a Szocik alatt feltehetném a kérdést, mennyien lettek öngyilkosok? A nyomort Magyarországra NEM Orbán kormányai hozták, hanem mindenkori elődjei. Éppen úgy, mint OMbama amerikai elnök örökölt egy hatalmas adósságot és munkanélküliséget az előbbi kormánytól!
Vissza az 1.8 millió forinthoz. Ne mossa össze a magyar közösséget Dancs Rózsával. Csupán 122 embert ért el az egynapos körlevele, annyian írták alá! Nem voltak az otthoni 500 ezer ember között aki felvonultak, sajnos! Kit támogat a Bethlen Gábor egyesüle?, biztos nem azokat, akik a magyar kormány ellen mennek, hanem magyar hagyományokat örző magazint.
Szerző Klara Bencsics | január 26, 2012, 2:09 du.Christopher, annyi tudásom van, hogy MINDEN Bethelen kör, erdélyieket támogat. Hogy a
ez kormányból eredő pénz e, azt te sem tudod, csak gondolod.
A kétnyelvú kéthavonta megjelenő magazin, valószinű kultúrális anyagaot közöl, ami NEM árt a kanadai olvasók számára,sőt igen hasznos!
Szerző Klara Bencsics | január 26, 2012, 2:14 du.Klári, ez nem Bethlen Kör, hanem egy zártkörűen működő részvénytársaság. Mint ahogy már irtam: a BGA Zrt egy elkülönitett állami pénz alap, melynek működését az Országgyűlés 2010. évi CLXXXII. törvénye rögziti. Konkrét tény, hogy a pénz a magyar államtól ered.
Szerző Christopher Adam | január 26, 2012, 2:24 du.engem nem erdekelnek a romaniai magyarok hagyomanyai, egy kiallitas erejeig erdekes lehet, mint minden mas nemzet kulturaja, dehogy erre a magyar kormany penzt aldozzon az felhaborito, mikozben a nemzetkozi iskolakban magyart tanitanak szerb utlevellel! mocskos disznok azok is, akik a nepem adoibol gazdalkodnak a sajatjuk helyett es a kepmutato fidesz kormany is, akik ahhoz egy forintot nem tettek hozza sajat erejukbol, csupan segitenek elherdalni a kozpenzt! szemetek!
Szerző Libas Misi! | január 26, 2012, 2:55 du.Ne térjünk vissza egy másik témához, kedves Bencsics Klára! – Maradjunk csak a halottak mellett…
Kádár óta (!!!) minden kormány adósságot örökölt – erre nem lehet hivatkozni. Az első Orbán-kormány idején is vettek fel hiteleket, sőt, most a második idején is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején nem vett fel fizetést, honoráriumot – Orbán Viktor igen.
Ha segíthetek Önnek, akkor védekezzen azzal, hogy Gyurcsány Ferencnek volt vagyona, vállalkozása…
Nos, az Orbán család milliárdjai (!!) is közismertek… A XIX. századbeli grófoknak, hercegeknek volt akkora földbirtoka, mint az alcsúti Orbán családnak. Jelenleg O.V. a három legvagyonosabb politikus egyike.
Nos, akkor miért nyúl folyamatosan a mások vagyonaihoz a mi nemzetmentőnk?
Miért menekülnek a magyarok tízezres tömegekben más országokba?
Miért halnak éhen – vagy fagynak halálra fűtetlen lakásukban – a honfitársaim?
Miért sérti meg törvényeivel-diktátumaival Orbán Viktor a demokrácia pilléreit: a SAJTÓ SZABADSÁGÁT, a JOGÁLLAMISÁGOT és a MAGÁNTULAJDONOKAT…?
Kikre és mire emlékezteti Önt ez a fajta kormányzás?
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 26, 2012, 3:34 du.Reblogged this on Blogtallózó.
Szerző László | január 26, 2012, 3:54 du.Reblogged this on tufi1124.
Szerző tufi1124 | január 26, 2012, 7:13 du.Tisztelt Orbán Hívők!
Önöknek igazuk van. Istenüknek, Orbán Viktornak mindig igaza van. Igaza volt 89 előtt, közvetlenül utána, és most is. Igaza van Brüsszelben, Budapesten és Felcsúton is. Ez axióma. A tények, a feltárt ellentmondások ezt nem tudják Önökben felülírni. Hajrá Magyarország!
Üdv.:
Viktor
Szerző viktor | január 27, 2012, 2:33 de.Christopher, lehet, hogy így van, ahogy írod! DE NEM KÉT ÉV ÓTA kapja a pénzt valószinű, mert akkor nem jelent volna meg már évekkel ELŐBB az Orbán kormánynál!
Egyszóval, összemosás megy a köbön!
Szerző Klara Bencsics | január 27, 2012, 10:52 de.Azért ez rejtélyes, kedves Bencsics Klára!… Önt, olvassa fentebbi bejegyzésemet, nem érdeklik azok a kérdések, melyekre lehetne válaszolni (Önt kérdeztem), csakhogy eléggé kényes témákat érintenek egy Orbán-hívő számára.
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 5:20 de.Szemenyei úr, a problémája, hogy mindent elhisz amit a Népszava ír! Már arra a rágalomra többször válaszoltam, hogy éhenhaló emberek, NEM két év alatt lettek ilyen szegények! A sajtószabadásg látom szépen él és virul. Mindenki olyvashatja régi szenylapokat, blogokat stb. Tehát az egész NEM igaz, hogy ezt szabályozza Orbán.A Klub rádió, ami fennállása óta öntötte a gyalázatos szövegét , mindenre ami magyar érzelmű, elsőnek Orbánra. Az PÉNZHIÁNY miatt, sántult meg egy kicsit.
Nem tudom, megy e még a TV-ben Mokka és a többi reggeli műsorok, amit reggel 7-től osztották a szocik hazugságait..Jogállam van bizony, pedig a rendőrég nem lő szembe senkit.A magántuljdont vesz el Orbán valakitől? NA NE MÁR::::
Szerző Klara Bencsics | január 28, 2012, 9:06 de.Tisztelt Bencsics Klára! – Az Ön által leírtakból viszont az következik, hogy ÖN NEM POLITIKAI MENEKÜLT (nemzeti emigráns), hiszen ritkán, talán még soha sem fordult elő, hogy valaki annak az országnak kormányhatalmát támogassa, ahonnan elmenekült. – Önnek Magyarországon lenne a helye, nem Kanadában – a demokratikus országban. – Ha viszont csupán csak gazdasági, megélhetési okokból él Észak-Amerikában – akkor nem méltányos az éhenhalt, megfagyott, öngyilkosságba kergetett emberekről így írni, ahogy Ön ír.
Megdöbbentettek sorai.
Ön azt írja NEKEM, hogy a Klubrádió “fennállása óta öntötte a gyalázatos szövegét, mindenre, ami magyar érzelmű, elsőnek Orbánra…”
Miért ne tehették volna egy demokratikus országban? (Amikor Önt az ávósok elvitték, akkor sem lehetett Rákosi vagy Sztálin ellen ágálni!…) – Ráadásul “Orbán ellen”… A demokráciákban lehet szidni – még gyalázni is – a kormányfőt, az elnököt. A diktatúrákban viszont mindez következményekkel jár.
Nekem nem kell a Népszavát olvasni – lévén, hogy jómagam is újságíró vagyok – a véleményem kialakításához.
Egy dologban közelítette meg csak az igazságot – hangsúlyozom – mindössze csak megközelítette: sajnos, szegény emberek minden korban, minden országban éltek. Kanadában, az USA-ban is van belőlük épp’ elég.
Ön valóban ilyen érzéketlen emberré vált? Nő létére?…
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 10:08 de.Remek szövegforgatás! Magam részéről 56 éve menekültem el Magyarországról, igaza van, ma már AZ a kormány nincs, ami elől menekültem, visszamnehetnék nyugodtan, mint több barátom is megtette.
Nekem azóta négy gyerekem és úgyanannyi unokám van, és őket nem hagyom itt még Magyarországért sem. Bár igen gyakran megyek haza.
Ja, és megnyugtatom, ma is éppen ÚGY lehet Orbánt szidni, újságokban, rádióban és inetrnetes weboldalakon, mint azelőtt!
Szerző Klara Bencsics | január 28, 2012, 10:23 de.Bencsics maga banyarem!
es a gyerekeit, unokait nem nemzeti erzesre neveli???? vigye haza oket es mutassanak peldat a nem nemzeti fele elott, hogy lassak pontosan, mit is jelent az, amirol maga itt vartyog, vagy leginkabb arra neveli oket, hogyan lehet mas faszaval a csalant verni?….szegeny gyerekek! maga Bencsics a legkepmutatobb hazug rozzant picsa, akivel valaha “dolgom volt”…..es ilyenek allnak orban mogott, nem csoda, hogy ugy szar az egesz, ahogy van!
Szerző Libas Misi! | január 28, 2012, 10:46 de.Klara Bencsics | január 28, 2012, 10:23 de.: “ma már AZ a kormány nincs, ami elől menekültem”, már hogyne lenne ma is szellemiségében az a kormány! Az elmúlt 22 év kormányai csak módszereikben tértek el dicstelen elődeiktől, pontosan ezért nevezzük mi itthon az 1990-ben kezdődő 3K-t nem rendszer-, hanem módszerváltásnak. Ami/akik elől menekült azok ma luxusnyugdíjon élő aggastyánok (pl. Biszku, Horn, …) és a magyar nép kifosztásával milliárdossá vált utódok. Ők ezt értik “demokrácia” alatt, azaz elszámoltathatatlanságukat és akár szemkilövetéssel is (2006 ősze) a felelősségre vonás elkerülését. A 4K és DK ennek az eddigi gyalázatos gyakorlatnak a konzerválásán/visszarendeződésén ügyködik és hazudja tele a világsajtót.
Szerző Eszter Vinch | január 28, 2012, 11:38 de.Kedves Eszter, ebben egyetértek!
Szerző Klara Bencsics | január 28, 2012, 11:54 de.Kedves Bencsics Klára! – Volt aki el sem menekült, hanem szembefordult azzal a rendszerrel… volt olyan is, pedig hivatkozhatott volna gyermekeire, szegény öreg édesanyjára, aki fegyvert fogott – majd vállalta a bíróságot – végezetül életét adta a hazáért.
Voltak ilyenek is. Ön – ezek szerint – más fajta magyar volt.
Honnan gondolja, hogy ez a mostani már nem AZ a kormány? (Bizonyára elfeledkezett arról, hogy Orbán Viktor szülei az MSZMP tagjai voltak… és kormánya tagjai 50%-a egykor szintén kommunista párttagkönyvvel rendelkeztek.)
Ön úgy véli, hogy két kígyó házasságából egy ártatlan békegalamb születik?
Írja: négy gyermeke és négy unokája van.
Olykor eszébe jut, hogy az Óhazában azon a napon hány, meg hány gyermeknek nem jut még egy tányér meleg leves sem? – Ön szerint Orbán Viktor miért lett a három legvagyonosabb politikus egyike… miközben az országban több millió ember a létminimum alatt (!) tengeti életét?
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 12:13 du.Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 12:13 du., Önmagában az MSZMP-tagság nem azonos a nyílt kommunista diktatúra alatti vezetői beosztással, tehát csak ezért nincs miért pironkodnia OV-nek, hiszen szimpla, tagkönyvvel rendelkező MSZMP tagok 800 ezren voltak. “Körmös”Bauer és “tökös”Pető fiainak … – és nagyon hosszú a sor – az apjaik múltja miatt annál inkább, hiszen az ÁVH kegyetlenkedő keretlegényei voltak és fiaik is magyargyűlölők. Értem én, hogy miért is akarják összemosni a volt mezei párttagokat a kegyetlenkedéseket elkövető parancskiadókkal és parancsteljesítőkkel.
Szerző Eszter Vinch | január 28, 2012, 12:57 du.Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 12:13 du.: “Olykor eszébe jut, hogy az Óhazában azon a napon hány, meg hány gyermeknek nem jut még egy tányér meleg leves sem?” Önnek úgy a múltban, mint jelenben eszébe jut? Ön retorikában sem bújhat a nélkülözők mögé, hiszen azokat szolgálta mindig is akik ezt a nélkülözést teremtették.
Szerző Eszter Vinch | január 28, 2012, 1:06 du.dehat witcheszter
zavarjak el a zsidokat, ki lehet nyirni a ciganyokat az ertelmesebbje mar elhagyta az orszagot es a bentmaradt melymagyarok meg ragadjak magukhoz a kezdemenyezest es lehet dolgozni a hazaert! ehelyett pofaznak, masokra mutogatnak! …nem kellene hiteleket felvenni, ha nem egymas szemet lopnak ki, hanem dolgoznanak vegre es adoznanak tisztesseggel! ahhoz valahogy nem fulik a foguk a melymagyaroknak se…..akkor most mit pofazol te nember? kire mutogatnatok ti otvarszenny melymagyarok, ha mar csak ti maradtok es megsem virul az orszag, csupan nyakig merultetek a hig fosban oszt ott kihuzhatjatok magatokat nagy buszken a nepitancos szerelesetekben!
Szerző Libas Misi! | január 28, 2012, 1:13 du.Tisztelt Eszter Vinch!
Nem hiszem, hogy Orbán Viktor holdudvarában mezei MSZMP-tagok lennének. – Schmitt Pál miniszterhelyettes volt a Kádár-korszakban, Martonyi János kormánybiztos (és az Állambiztonsági Szolgálatok tisztje), Demeter Ervin minisztériumi főosztályvezető, stb… – oly’ sokszor leírtuk, ne kelljen ismételgetni.
A “szolgálatomról” pedig ezen az oldalon (a cikk után) az életrajzban olvashat. De ne fárassza magát vele… Ön bizonyára többet tett azért, hogy ne kelljen szolgálni.
Honnan tudhatja Ön azt, hogy Orbán Viktornak van-e oka a pironkodásra?
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 4:03 du.Szemenyei-Kiss Tamás | január 28, 2012, 4:03 du., Ön Bencsik Klárának említette fel OV szüleinek az mszmp-s párttagságát és nem a saját kormányának a meghatározó figuráit, mint akiket most felsorolt. Gondolom a KISZ-t, mint hátrányos tagságot, nem véletlenül kerüli.
Szerző Eszter Vinch | január 28, 2012, 4:22 du.Én nem kerülöm, mert voltam KISZ tag. Sőt, ifjusági vezető is három egész hónapig, amíg eszükbe nem jutott, hogy képes leszek elszennyezni az ifjak lelkét “ellenforradalmi eszméimmal”. Az egyik ilyen elrontott gyeremk volt a Verebes Pista is. Nagyon büszke vagyok rá!
Szerző Judith Kopacsi | január 28, 2012, 5:37 du.Judith, ez is ismerős: “amíg eszükbe nem jutott, hogy képes leszek elszennyezni az ifjak lelkét “ellenforradalmi eszméimmal”. Nekem még évtizedekkel később is voltak hasonló tapasztalataim, pl. 1973-83 között is. Kolleganőim sorra panaszkodtak, hogy a munkahelyi kommunista vezetők ahogy megszimatolták kik barátkoznának velem, megfenyegették őket, hogy “munkahelyen kívül” (köztudomású, hogy a munkahelyek poloskázva voltak) ne barátkozzanak velem, mert csak “lázítom” őket. Többet most nem írnék erről.
Szerző Eszter Vinch | január 28, 2012, 5:59 du.Nagyon jó, hogy ennyi véleménynek – és moderálatlanul – helyet ad ez az oldal. Nagyon jól tükrözi azt a sokszínűséget, amely minket magyarokat jellemez. Ami az MSZMP tagságot illeti, szeretném elmondani Önöknek, hogy 1971-től, mint hivatásos honvéd tiszt szolgáltam a Magyar Néphadseregben és 1995 december 28-án – egy éppencsak túlélt Lyme-kóros megbetegedés után – , mint mérnök őrnagy mentem nyugdíjba. Párttag voltam, de soha sem vállaltam vezetői funkciót. Fiatal koromban engem is lelkesített a baloldaliság, a forradalmi romantika, nekem is eszményképem volt Castro és Che Guevara. Aztán kinőttem belőle, mint a gyermekbetegségekből kinő szinte mindenki. Amikor személyesen is megfordultam a “Nagy Szovjetúnióban”, és láttam, milyen félelemben és elnyomásban élnek ott az emberek. Amikor láttam, hogy a “proletárdiktatúra vasökle” hogyn sujt le azokra a szerencsétlenekre, akik éppen csak a megélhetésükért, szabadságukért, vallásgyakorlásukért emelnek szót. Amikor megtanultam látni is a szemeimmel, olvasni a sorok között, és lederiválni a szónoki lózungokat a szikár tények érintőjére. Lényegében Dr. Pozsgay Imre nyilatkozata óta tekintek saját egykori baloldaliságomra kritikus szemmel. Nem, mintha bármi szégyellni való lenne a tetteimben, de azóta az agymosás és a hazudozás minden fajtája ellen berzenkedem.
De hadd térjek rá most a szikár tényekre. Igen, Hölgyeim és Uraim, az ember élete során fejlődik. Buddha hercegnek született és aszkétaként boldogult (világosodott) meg. Jézus zsidónak született és a szeretet vallás megalapítójaként szenvedett mártíromságot saját népe akaratából (Feszítsd meg! Feszítsd meg!). Nagy Imre kommunistának nevelődött és nemzeti hősként végezte. (Megjegyzem: a kommunista elvtársai akasztatták föl). Orbán Viktor fiatal baloldaliból fejlődött konzervatív politikussá. Tehát annak, hogy valaki milyen úton jutott el a jelenlegi meggyőződéséhez, lehetnek tanulságai, de semmiképpen sem lehet ok arra, hogy bárki ezért bélyeget ragasszon rá. Jézus mondta: “ne ítélj, hogy ne ítéltessél!”.
Ami pedig ezen cikk tanulságainak Orbán Viktor megnyílvánulásait illető része hordoz, azt én úgy látom, hogy a KGST-t megélt és az Európai Unióban csalódott emberek számára (transzparensek üzenete a felvonulásról) igenis meg kell magyarázni, hogy miért is jó nekünk az Unión belül maradni. Hiszen tagviszonyunk eddigi teljes ideje alatt netto befizetők voltunk, akár csak a KGST és a proletár internacionalizmus idején! Ezért helyes, ha Orbán Viktor helyre teszi a köztudatot valamilyen érvrendszer mentén. Persze, a reakció nagyon is attól függ, hogy az Unió hogyan áll Magyarország szuverenitásához a jövőben.
Helyes lenne, ha az Európai Unió választ adna arra a kérdésre, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának az általános nyugdíjrendelethez igazítása miért fontosabb számára, mint a Benes-dekrétumok ügye, amely Szlovákia és Csehország törvénykezésében a mai napig érvényes joganyag. Aztán, kicsit elkanyarodva, jó lenne, ha az Unió kormányai választ adnának arra a kérdésre, hogy egy ország nemzeti értékeit őrző Nemzeti Bank miért nem az adott ország népének alárendeltem működik, miért kell azt “nemzetközi ellenőrzés allatt” tartani. Görögország, Spanyolország, Izland és Olaszország esetében ez a felügyelet semmit sem ért. És nagyon is drága. A magyar embereket az is érdekelné, hogy a nemzetközi hitelminősítők miért nem felelősek az általuk kiadott minősítések valódiságáért, ha annak bizonyos esetekben súlyos kárkövetkezményei is vannak?
Bizonyos dolgokat ebben a tekintetben világossá tett ez a film:
http://default.indavideo.hu/video/Bennfentesek_avagy_a_Penzugyi_Szektor_Fehergalleros_bnozoi_Inside_Job
A válasszal a világ kormányai adósak. Nem csak nekünk, hanem a saját választóiknak is.
Tisztelettel:
Budapest, 2012. január 28. magyar idő szerint délután fél egykor.
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 6:32 de.Szerző Libas Misi! | január 28, 2012, 1:13 du.
Magyarországon bármely nemzetiség ellen irányuló, hasonló megjegyzés jogkövetkezménnyel jár.
Akár a zsidó, a cigány, vagy a magyar nemzetrész ellen irányul.
Persze, csak egy nicknév mögé rejtőzve van bátorsága ilyen fröcsögésre.
Legkevesebb, amit erre mondhatok: Ön nem úriember.
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 7:52 de.Cseke
nem ertem mit frocsog ide, csupan leirtam mit csinalnak maguk otthon, uldozik a zsidokat, a jobbikos uszitas kovetkezmenyekent, gyilkoljak a ciganyokat es maguk melymagyarok meg lopjak a kozpenzt, mert orbannak nem tetszett az elozo hatalmi felallas….a tisztesseges atlagnak meg ugyan mindegy kihez megy a penz csak hozza helyzetbe az orszagunkat es tegyen azert, hogy az emberek egy nyugati civilizacio, kultura elonyeit elvezhessek , arrol ne is almodozzanak, hogy majd etetunk egy ilyen tehetsegtelen, uszito bugrist, mint az orban es eljenzunk egy bunozokepu vonat, akinek tehetsegebol csak fegyveres ellenallasra tellik……
maga cseke es a tarsai, akik azon faradoznak, hogy osszeuszitsak a nepemet, szamomra hazaarulok es a neve majd akkor lesz szamomra erdekes es ertekes, ha mar tudjuk kiket kell felelossegre vonni az osszecsapasokert….
Szerző Libas Misi! | január 29, 2012, 8:37 de.Tisztelt Cseke László Úr!
Miért állítja azt, hogy “Magyarországon bármely nemzetiség ellen irányuló hasonló megjegyzés jogkövetkezménnyel jár”??
Amit Ön leírt, az egyszerűen NEM IGAZ. – Még a magyarországi sajtóban is(!) naponta lehet találkozni – nem nick nevek mögé búvó, hanem nyíltan a tévé nyilvánossága előtt elhangzó – antiszemita kijelentésekkel, melyeknek nincs következménye. Kezdjem a sort Csurkával, Bayer Zsolttal, Novák Előddel, Vona Gáborral?… – volt számukra valaha is bármilyen jogi következménye a kijelentéseiknek?
Orbán Viktor – ne haragudjon ha megbántom bálványát – semmit sem tesz helyre. Őt fogják (ha így folytatja) hamarosan a már régebben kiérdemelt helyére tenni. Mit gondol, miért használt fel újabb 10 milliárd forintot a személyi védelme megerősítésére? Nem emlékezteti Önt ez néhány – már nem életben lévő – diktátorra?
Hozzászólásom végére szántam: Magyarországon a zsidóság nincs nemzetiségként bejegyezve…
/Egyébként hogyan találta ki a használt nicknevet?/
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 29, 2012, 9:02 de.Libas Misi! | január 29, 2012, 8:37 de.: “osszeuszitsak a nepemet”. Árulja már el, ki a maga népe, mert a magyar egészen biztosan nem. Összeuszitásban pedig pont magácska (is) élen jár e honlapon olvasott megnyilvánulásai bizonyitják: ön egy homofób/hungarofob proli intelligenciájú kétlábú. Mint tudja a “proli” kifejezés nem végzettségre, fizikai munkát végzőkre, hanem destruktiv szellemiségre értendő. Olvassa figyelmesen Márai Sándort: “A KOMMUNIZMUS MEGBUKOTT MINDENFÉLE ÉRTELEMBEN, DE A KOMMUNISTÁKTÓL NEHÉZ LESZ MEGSZABADULNI, MERT SENKI SEM OLYAN KONOK ÉS VESZEDELMES, MINT EGY BUKOTT ESZME HASZONÉLVEZŐJE, AKI MÁR NEM AZ ESZMÉT VÉDI, HANEM MEZÍTELEN ÉLETÉT ÉS A ZSÁKMÁNYT!”
Szerző vincseszter | január 29, 2012, 9:07 de.Szerző Szemenyei-Kiss Tamás ⋅ január 25, 2012
Ázsiából jöttek? Észak-Balkán? Ugyan, Szemenyei-Kiss Tamás úr, melyik európai, vagy észak-amerikai állam áll kizárólag őslakosaiból? Kanada például? (Németország? Húsz év múlva Németországban már nem polgármestereket, hanem kádikat fognak választani.) Legalább az a biztos, hogy mi, magyarok jó ideje itt élünk már ahhoz, hogy magunkat európaiaknak tartsuk. Ön is észak-balkáninak tartja magát? Felmenői a Pártiumból származnak. Az én földrajzi ismereteim szzerint még az sem tartozik a Balkánhoz, mint ahogyan Budapest sem. Egyébként meg a Balkán is Európa része, mint ahogy Görögországtól sem vitatható el az európaisága. A nevet: Európa is a görögöknek köszönhetjük.
Mondja, miért tartja ilyen módfelett fontosnak, hogy leminősítsen, bélyeget süssön ránk? Talán, mert nem az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavatunk? Aki akarta, megtehette. Nem voltak elegen. Vagy a választóknak volt elege az MSZP-SZDSZ csapatból. Az, hogy nem különösebben kedveli Orbán Viktort, azt megértem, bár az indítékait nem ismerem. A logika azt sugallaná – már amennyiben igazak az életrajzában közölt tények -, hogy önnek harcos antikommunistaként kellene a tollát forgatnia, hiszen mind a családja, mind Ön a kommunisták hatalmától szenvedett méltatlan elbánást. De ez természetesen legyen az Ön lelkiismeretének a gondja, hiszen mindenki úgy fejlődik, ahogyan a lelke diktálja.
Azt, hogy az újságjában magyarországi “paramilitáris, neonáci és hungarista” szervezetekről beszél, azt is megértem, talán ezért fizetik. Ettől persze ez még hazugság marad, hiszen nincsenek ilyen szervezetek Magyarországon.
De azt miért nem a tényeknek megfelelően írja le, amit Orbán Viktor ezek ellen tett? Hogy a Magyar Gárdát törvényen kívül helyezte a magyar Országgyűlés (sem Gyurcsány, sem Bajnai nem merték megtenni), és az Alaptörvény biztosítja, hogy ilyen szervezetek a jövőben sem alakulhatnak Magyarországon?
Nem nagy erőfeszítésembe került az egész brüsszeli magyar nap video-felvételét megszereznem. Kifejezetten örülök annak, hogy végre van egy államférfi, aki a magyar érdekek mellett ügyesen és politikushoz méltóan ki mert állni. Várom, hogy Orbán Viktor megokolja, hogy miért is kell nekünk az Unióban maradnunk, hiszen az én béka-perpektívámból a csatlakozásnak mindössze egy előnye látszik: a határok szabad átlépése. És ez tényleg egy nagy szabadság – a vasfüggönyhöz képest. A többi “előny” olyan mértékben diszkriminatív az országgal szemben, hogy inkább csapásnak nevezném. A mezőgazdasági termelés kvótákhoz kötése, a feldolgozó ipar teljes szétverése, a bolognai-rendszerű felsőoktatás,… , hosszan tudnám még sorolni.
Sokan gondoljuk úgy itt Magyarországon, hogy aki minket a történelmileg kialakult adósságcsapdából kisegít, az a barátunk. Aki pedig ezt gátolni igyekszik, az nem a barátunk. Nem kértünk eddig kegyeket és kiváltságokat, mint Görögország pédául, de a saját útunkhoz való jogot nem hagyjuk elvitatni.
Tisztelettel:
Budapest, 2012, január 29. délután három óra körül.
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 9:11 de.Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 29, 2012, 9:02 de.
Korán kelt, kedves Szemenyei-Kiss Tamás úr! Még nem bootolt be egészen, amikor a válaszát a LibásMisi nicknév helyett megfogalmazta! De Misit nem kell félteni, kapok tőle vereset-zöldet, minden bizonnyal.
A Magyarországon élő zsidók többsége magyarnak vallotta magát a népszámláláson, ezért nem nemzeti kissebbség. A vallási jogaik azonban elismerésre kerültek. A magyar Alaptörvény a vallási felekezethez kapcsolódó megkülönböztetést is tiltja.
Csurka ellen a 2010. októberében történt zsidózása miatt a Fővárosi Ítélőtáblánál folyik eljárás, minimum pénzbüntetést fog kapni. Bayer nem zsidózik, hanem cigányozik, de nem negatív, hanem pozitív értelemben: azon háborodott fel, hogy egy magyar diákot megkéselő roma banda tagjait másodfokon felmentette a bíróság, mert nem látták megalapozottnak a faji indítékot. Vona Gábor országgyűlési képviselő, védi a mentelmi jog. De nem örökre.
Amennyiben Ön a magyar sajtóban “naponta tapasztal” zsidózást, kérem azonnal vegye fel velem a kapcsolatot, ügyvédem minden bizonnyal el fog járni. Nagyon jó ügyvéd, amennyiben Ön megbízza, meg fogja nyerni a pert.
Amennyiben tényleges atrocitásról is van hiteles információja, a magyar rendőrséghez kell fordulnia. Az ugyanis hivatalból üldözendő.
Tisztelettel:
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 9:32 de.Szerző Libas Misi! | január 29, 2012, 8:37 de.
Nem csodálom, hogy nem érti, kedves Misi! De ne haragudjon, nem vagyok hajlandó lemenni az Ön szintjére, csak azért, hogy megértse!
Legfeljebb a nemzeti oldal egy támogatóval szegényebb lesz. Jobb is, ha Ön az ellenfelünk, legalább nem tévesztenek minket össze – Magával.
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 9:38 de.Drága Jó Cseke László Úr! – Köszönöm az ajánlatát, a kilátásba helyezett jogvédőt (ügyvédet) is de én nem tartozom a zsidó honfitársaink közé… Olyankor viszont, mikor látom tapasztalom, hogy bármelyik sorstársamat a SZÁRMAZÁSA okán üldözik, bántják – nos, akkor inkább lennék zsidó. Remélem, megérti amit leírtam.
Ne haragudjon, ha emlékeztetem Önt arra, hogy valamennyire ismerem a magyarországi viszonyokat… és azon belül az irredenta, xenofób, rasszista, újnyilas és neonáci mozgalmakat.
Már önmagában az a jelenség is elfogadhatatlan, hogy hazánkban-óhazánkban létezhetnek olyan organizációk, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Betyársereg, Nemzeti Őrsereg, Magyar Nemzeti Gárda, MNA, Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, Véderő, Magyar Nemzeti Front… stb. (mindet már nem is győzöm felsorolni.) – A Párizsi Békeszerződés – melynek a magyar kormány is aláírója volt 1947-ben – kifejezetten tiltja napjainkban is a fasiszta, náci, fajgyűlölő organizációk megtűrését, tevékenységük engedélyezését. Miért nem tartják be a magyarországi kormányok a Békeszerződésben foglaltakat.
Csurka István és Bayer Zsolt “urak” írói tevékenységét nekem nem szükséges bemutatni – meglehetősen jól ismerem a nevezett szalonnácik tevékenységét. (Önnek elkerülték figyelmét Bayer eszmefuttatásai a Magyar Hírlap hasábjain a “taknyos vizű medencéről”?…)
A bűnöző életmódot folytató magyarországiak egy része – igaza lehet – valóban a romák soraiból kerül ki. De arról se feledkezzen el, hogy meggyilkolni romákat, köztük egy öt éves gyermeket, csupán csak azért mert cigánynak született… vagy megtámadni a Dohány utcában pajeszos, ortodox zsidó embereket – miközben a rádióban, tv-csatornákon, az írott sajtóban büntetlenül zsidózzák, kommunistázzák mindazokat, akiket politikai ellenfelüknek tartanak… nos, ez egy jogállamban elfogadhatatlan.
“Zazrivecz-Vona Gábor országgyűlési képviselő…” – A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig parlamenti párt. (Hozzátehette volna!…) – Igen, erről is tudok – mint ahogy arról is, hogy az NSDAP is parlamenti pártként kezdte annak idején.
Szerző Szemenyei-Kiss Tamás | január 29, 2012, 1:17 du.CSeke maga impotens barom
ha nem venne eszre magyarorszagrol ELvandorolnak, nemetorszagba, kanadaba meg az usaba BE! es ugy lehet megtartani leginkabb a magyarsagot, ha nem azon faradoznak, hogy a hazaffyk a hatarokon kivul keressek a boldogulast, megneznek egy statisztikat, hogy mennyien is hagytak el a hazat, amiota orban kontarkodik!?
az en szintem miatt ne aggodjon, elsok kozott voltam, akik felismertek orban bajkevero mivoltat es azt, hogy az eletem keves lesz arra, hogy a gyerekeimnek a mai magyarorszagon LEGALABB olyan biztonsagot es jovot biztositsak, mint nekem annakidejen a KOMMUNISTAK es amibol orban szinten a mai napig profital!
Szerző Libas Misi! | január 29, 2012, 1:18 du.Libas Misi! | január 29, 2012, 1:18 du.: “a mai magyarorszagon LEGALABB olyan biztonsagot es jovot biztositsak, mint nekem annakidejen a KOMMUNISTAK”
Csak kibújt a szög a zsákból, melyet eddig is gyanítottam, de azt akartam, hogy magácska mondja ki.
)
1945-2010-ig maga szerint hányan is kényszerültek disszidálni/menekülni akiknek Önnel ellentétben a “kommunisták nem biztosítottak jövőt és biztonságot”?
Szerző Eszter Vinch | január 29, 2012, 2:02 du.Mármint 1990 és 2010 között? A kommunisták miatt? Eszterke, lázas vagy és félrebeszélsz.
Szerző Judith Kopacsi | január 29, 2012, 2:28 du.1945-2010-ig írtam, Ön és családja 1965-ben kik elől menekültek ki Kanadába? Ugye nem az Orbán kormány elől?
Szerző Eszter Vinch | január 29, 2012, 2:34 du.Esztike, te összekavarod a lekvárt a paradicsomlével. Tudom, ez is lehet piros, meg az is, de nem azonos. Még a kérdésed is hazug.
Szerző Judith Kopacsi | január 29, 2012, 2:47 du.Mellesleg, az a borzalmas az egészben, hogy Orbán nagyon ügyesen ötvözi a Rákos rendszert a Horthy rendszerrel. Nem éppen a legokosabb ötvözet, nem gondolod?
Szerző Judith Kopacsi | január 29, 2012, 2:49 du.Kedves Szemenyei-Kiss Tamás úr!
január 29, 2012, 1:17 du. kelt hozzámszólására válaszolva tájékoztatom, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjusági Mozgalom főhősét, Budaházyt és vezetőjét Toroczkait az ügyészség kezdeményezésére rabosították közösség elleni izgatás megalapozott gyanujával. Megjegyzem, a mozgalom 2001-ben alakult, és tevékenységét a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai érában futtatta fel. Úgy látszik, csak most, 2012 január 19-én érett meg a bűnüldözőkben az elhatározás, hogy tegyenek valamit. A Betyársereg nevű önkéntes verekedőkből álló informális szervezet az elérhető információk szerint a mátrai cigány-atrocitások nyomán alakult, és amint a Rendőrség konszolidálta a gyöngyöspatai, petőfibányai viszonyokat, feloszlatta önmagát. A Nemzeti Őrsereg Vona Gábor újabb kísérlete a betiltott és törvényen kívül helyezett Magyar Gárda pótlására. Egy lehetőségük maradt: beolvadni a Polgárőrségekbe, vagy tilalmi listán, törvényen kívül rekedni.
Mindezek bizonyítják, hogy Magyarország jogállam és rend van. Magyarországon érvényt szereznek az írott jognak, közük annak a békeszerződésnek is, amelyett említett. De mivel jogállam van, pusztán vélelmekre alapozva nem lehet minden civil szervezetet folyamatosan ellenőrizni, és a gyanú első jelére feloszlatni.
Az irredenta szervezetek, amíg tevékenységük kimerül emlékművek koszorúzásában és a Nagymagyarországot éltető dalok éneklésében, nem tekinthetőek fasiszta szervezeteknek. Addig csak hagyományőrzők. Mint nyilván családja történetéből is tudja, a trianoni békediktátum súlyos igazságtalanságokat kényszerített Magyarországra, és eddig még nem akadt politikai erő, amely erre kielégítő választ adott volna. Még Kádár János is a helsinkii békekonferencián úgy fogalmazott, hogy “a Trianoni Békeszerződést rabló, imperialista diktátumnak tekintjük, de tiszteletben tartjuk a II. Világháború nyomán kialakult határokat”.
A magyar kormány nem akar határrevíziót. Nyilván tudja, hogy Németországban is engedélyezik az egykori SS hadosztányok veterán találkozóit. Az öreg hadastyánoknak ennyi jár.
Budapest, 2012. január 29, itthon este 10 óra van.
Cseke László
Szerző Cseke László | január 29, 2012, 4:08 du.Judith Kopacsi | január 29, 2012, 2:49 du., érdekes felvetés, hiszen a Horty-rendszer a nemzet-építést szolgálta, addig a Rákosi rendszer a nemzet leépítését.
Szerző Eszter Vinch | január 29, 2012, 6:27 du.Kedves cseke László. Beszámoloját mély megnyugvással vettem, ezek után könnyebb álmaim leszenek. Kérem, értesitsen továbbra is az ország rendjének békés fentartásáról.
Maradok tisztelettel
Kopácsi Judith
Brampton. Január 29, 2012
Szerző Judith Kopacsi | január 29, 2012, 6:46 du.witcheszter
te mumiaimitátor EN nagyon jol eltem gyerekként a bekes kadar-idokben es megjobban a rendszervaltas idejen, mint tehetseges ember orban elso kormanyzasa idejen minden intezkedese az enfajtamnak kedvezett, kar, hogy gondolkodni es erezni is tudok, ha nem tudnek, nekem allna az orban vilag……de mint egyetemet vegzett, felvilagosult, halado tagja a tarsadalomnak az lenne a kotelessegem, hogy a kizsakmanyolt, elnyomott, lerabolt, kiszolgaltatott felet megvedjem azok ellen az igazsagtalan intezkedesek ellen, amiket orban elso pillanattol kezdve hozott…..aztan gyorsan felismertem, hogy ez az orban nevu fertozo betegseg sokkal sulyosabb es fertozobb, mintsemhogy azt a kozeljovoben orvosolni lehessen es a gyerekeim jovoje mindennel fontosabbnak bizonyult….es sajnos minden elorelatasom bebizonyosodott, sot annal rosszabbul alakult! majd egyszer meselje el nekem, hogy minek orul? mert en meg olyan idokben nottem fel, amikor akarmilyen diszkobol, akarhonnan biztonsagban lehetett hazasetalni, avagy ejszakai jarattal hazajutni….talan igaz se volt!?
Szerző Libas Misi! | január 29, 2012, 9:17 du.Hát Eszterkém, nem én választottam, hogy Orbán mindkettőből a legrosszabbat kövesse.
Szerző Judith Kopacsi | január 29, 2012, 9:36 du.“Az EU meghátrált
A bevezetőben felvillantottam, hogy az EP-vitát követően politikailag jobban helyzetben van hazánk, mint azt megelőzően volt. Ennek elsődleges oka az imént kifejtett és deklarált kompromisszumkészség, hiszen Orbán nyilatkozatai szerint a Bizottság által kifogásolt kérdések nagy részét befogadják, miközben állnak a politikai (és nem technikai) természetű viták elé. Kétségtelen, hogy ezt úgy is lehet értelmezni, Magyarország meghátrált, ami részben igaz is. De ha visszagondolunk a hetekkel (hónapokkal) korábban megfogalmazott kritikákra, akkor valójában azt látjuk, az Unió képviselői már sokkal kisebb elánnal vádolták hazánkat, amikor konkrét észrevételeket (és nem általános politikai nyilatkozatokat) kellett tenniük. Barroso az év vége előtt még bizonyos törvények visszavonását követelte, más biztosok szintén általánosságokban fogalmaztak, mikor fenntartásaikról beszéltek. Végül csupán három konkrét területen tudtak eljárást indítani hazánkkal szemben, azaz a kezdeti, egészpályás letámadásból kósza támadgatássá változott az immár hivatalossá vált álláspont. Végeredményében tehát világosnak látszik, hogy az EU sokkal többet engedett, képviselői – saját tekintélyük megóvása érdekében – ugyan megindítottak néhány jogsértési eljárást, de Magyarország kérdésében már a kihátrálás útjára léptek. A magyar kormány pedig, amennyiben megteszi a szükséges apróbb változtatásokat, elegánsan és bölcsen szabad elvonulást engedhet nekik.
Természetesen még egyáltalán nincs vége hazánk Canossa-járásának, hiszen a felbőszült hazai és nemzetközi balliberális közeg továbbra is minden eszközt fel fog használni arra, hogy lejárassa és újabb kényszerpályákra szorítsa Magyarországot. Ha megszületik a mindkét fél által elfogadható egyezség az EU és a magyar kormány között, kezdődik az újabb menete annak a többszereplős pankrációnak, amelyben a következő kihívó a Nemzetközi Valutaalap lesz. Mindenesetre az első menetet, még ha pontozással is, de úgy tűnik, megnyerte Orbán Viktor.”
Szerző Kovács Árpád | január 31, 2012, 12:32 du.Aha, pont úgy van. Orbán szégyenkezve besompolygott és erre az EU kihátrált. Vicces, nagyon vicces.
Szerző Judith Kopacsi | január 31, 2012, 1:38 du.Gyűlölet bajnokai összeülve virtuális képzeleteik között.
Christopher Adam
Tamás István
Andy Boyer
Zipernovszky Kornél
Szemenyei-Kiss Tamás
Kopácsi Judith
Göllner András
Kerekes Sándor
Szerző Kovács Árpád | január 31, 2012, 3:52 du.Ilyen kevesen lennénk? Nézz már egy kicsit jobban széjjel ebben a virtuális nagy vikágban, Szerintem fogsz találni mást is rajtunk kivűl. De, mint mondtam, illusztris társaságban vagyok.
Szerző Judith Kopacsi | január 31, 2012, 4:24 du.Judith
de az biztos, hogy eleg elszortan kepviseljuk ugyanazt, valamikor lesz arra mod, hogy osszejojjunk? marmint igy legalabb, akik idejarunk? nem a bencsicsre gondoltam persze:)
Szerző Libas Misi! | január 31, 2012, 4:37 du.Szegény Zipernovszky Kornél illetve Andy Boyer meg sem szólalt mostanság, meg egyáltalán a “témában”, erre le “gyűlöletbajnokozza” Kovács Úr? Micsoda gyűlölet van Önben? Nem szép ám!
Szerző Remzső László | január 31, 2012, 4:40 du.Remzso Laszlo
ennyire egyszeru idegenszivu magyargyulolove valni:) mindehhez eleg szanalmas kontarnak gondolni az orbant! hogy tenyleg az…az mar nem is fontos itt senkinek a jobb oldalon!
Szerző Libas Misi! | január 31, 2012, 4:47 du.Na igen, de tudjuk, hogy Kovács Úr 180°-os -azaz szöges ellentétben lát mindent itt, és a “gyűlöletbajnokok” valójában az igazságharcosokat jelölik! Szerencsére nem is kell külön szótár, vagy bonyolult függvénytáblázat már Kovács Úrhoz, elég csak ezt az egyszerű szabályt alkalmazni.
Szerző Remzső László | január 31, 2012, 4:57 du.Most már csak azt szeretném tudni, hogy a Kovács Árpád azonos-e Kovács Endrével?
Szerző Judith Kopacsi | január 31, 2012, 5:40 du.Misi, ha Torontó környékén vagy, könnyű lesz megtalálnod engem.
Szerző Judith Kopacsi | január 31, 2012, 5:41 du.Biztos, hogy Árpád nem azonos Endrével!
Szerző Remzső László | január 31, 2012, 5:49 du.szerintem se, az Arpad mar megszokta, hogy elkuldjuk a picsaba es nem lazong, mig az Endre fel van haborodva es kikeri maganak…..most meg:)
Szerző Libas Misi! | január 31, 2012, 6:33 du.