A tolakodó kisebbség

2012 január 31 6:04 du.78 hozzászólás

Az amerikai Magyar Lobby internetes közösseg, Lipták Béla vezette akciója keretében, levelet küldött Barack Obama elnöknek, azt kifogásolva, hogy Hillary Clinton korábbi, Orban Viktorhoz intézett levele a magyar belügyekbe való illetéktelen beavatkozás, és, hogy az a kormány megbuktatásán ügyködő ellenzék sugalmazására íródott.

A Magyar Lobby 1200 hivatalos tagságából százan adták aláírásukat a levélhez, az “egymillió amerikai magyar szavazó” nevében.

Ez nem az első eset amikor Lipták és az ő különös csapata bizarr lépésre ragadtatja magát, de minden esetre egyike a legbizarrabbaknak.

Elsőre talán az a kinemmondott feltételezésük teszi különössé, hogy az amerikai külügyben csupa hülyék ülnek, akiknek a magyar ellenzék nélkül fogalmuk sem lenne arról, hogy ott mi folyik. Meg az is, hogy a külügy “ostoba bürokratáit” véleményükben befolyásolni lehet. Külünös az is, hogy csak most, hetekkel később, értették meg a levél jelentőségét. Nem beszélve arról a minősíthetetlen nagyképűségről, hogy a maroknyi aláíró egy teljes milliónyi szavazó képviseletét követeli magának, holott még az 1200 tag támogatását, illetve aláírását sem sikerült megszerezniük.

Érthető, hogy Lipták és a Magyar Lobby egyszerűen nem hajlandó az egyetemes nemzetközi rosszallást Orbán kormánya ellen tudomásúl venni. Világos az is, hogy vagy tudatlanságból, vagy elvakúltságbol eredően, feltétel nélkűl támogatják az Orbán rezsimet, akármi történjen is. De az már erthetetlen, hogy figyelmen kívűl hagyják a levél tartalmát, és azt a tényt, hogy a levél a demokratikus értékek védelmében íródott, és hogy az ellen maga a Magyar Kormány sem emelt szót. Sőt, a kormány oda nyilatkozott, hogy ők is a demokrácia alapján állnak.

Mi az tehát, amit a Magyar Lobby ellenez?

Másra nem gondolhatunk, mint arra, hogy a vékonybőrű kormánypártiak számára még a legudvariasabb levél is ingerlően hat, ha az nem a feltétlen alázat hangnemében szól a kormány politikájáról. De ez nem csoda, mert konnyű megfeledkezniük arról, hogy a Nemzeti Együttműködés Politikája egyenlőre még nem kötelező az amerikai diplomácia számára.

De már dolgoznak azon, hogy rávezessék őket, ennek egyik szánalmas kísérlete a Magyar Lobby levele. És hogy mit remélhetnek tőle, azt mondanunk sem kell.

Talán nem lenne haszontalan, ha a demokratikus érzelmű magyar emigráció is hallatná a hangját. Vagy talán nem arra való-e a Charta? Obama elnök biztosan szívesen látna egy levelet a tények ismertetésével. Nem azért, mintha szüksége lenne rá, hanem mert az egymillió északamerikai magyar nem hódol egyemberként a fasizálódó Orbán rezsimnek, és azt jobb ha ő is tudja.

Kerekes Sándor

78 hozzászólás

  • hol kell alairni?

  • Dr. Göllner András

    Kedves Sándor. Nagyon egyetértek jegyzeteddel. És valóban mindnyájunknak akik a nemzetközileg elfogadott, közösen vállalt demokratkus elvek hívei vagyunk, hallatni kell hangunkat. De egy valamiről nem szabad elfeledkeznünk – nem követhetjük el ugyan azt a hibát mint Liptákék. Nem játszhatjuk azt el, hogy egy pár százan az észak-amerikai magyarok nevében beszélünk. Ez nem lenne igaz, és nem csak magunkat hanem a magyar közösségeinket járatnánk le ezzel. Mindenkinek a maga nevében kell fel szólalnia, és minnél többen szólalunk fel a durva visszaélések ellen, annál jobban fognak felfigyelni ránk. . Mi a Charta nevében tesszük a dolgunkat, és azt hiszem némi eredménye már volt is a kemény, alapos munkánknak. A vádiratunk egy nagyon részletes, tényekre alapozott angolnyelvű elemzése az Orbán kormány antidemokratikus lépéseinek. Ezt a dokumentumot a Charta eljuttatta az összes EU parlamenti képviselőnek, az illetékes amerikai döntéshozók is kaptak egy példányt, illetve az amerikai kormány budapesti nagykövetének: is a kezébe adtuk, Mindezt még tavaly év végén. A nemzetközi sajtó is kézhez kapta ezt a fontos dokumentumot, melyet a honlapunkon és immáron a facebookon is el lehet érni. Sajtóközleményekben is felhívtuk a nemzetközi közvélemény figyelmét erre a dokumentumra. Az év elején kinyilvánított és egyre kritikusabb nemzetközi elégedetlenség az Orbán kormány magatartásával, egyáltalán nem a véletlennek köszönhető. Azon vagyunk, hogy következetesen a nyilvánosság elé vigyük, és megbíható adatokkal bizonyítsuk a jelenlegi kormány fosztogató, igazságtalan, anti-demokratikus magatartását. A demokrácia védelmébe tett lépéseinket még erőteljesebben fogjuk követni az új évben, és számítunk minden egyes északamerikai testvérünk, honfitársunk bátor, kitartó támogatására..

  • Nem ertek egyet a cikkel.

    Nekem inkabb az a szereny erzesem, hogy a magyar „baloldal” (ami az sejteti, hogy ok a demokratikus bal) csahosokat keres es talal maganak kulfoldon is, mert a regi szep uzleti kapcsolataikat feltik. E nemzetkozi kapcsolatok utjan kedvukre lophattak az utobbi 40-50 ev soran. No es persze a kulfoldi tarsaik is mind „humanistak”, mint pl. a terrorista multra visszatekinto Cohn-Bendit elvtars, aki a demokraciarol oktatja ki az Orbant, mert a Cohn-Bendit az ugye ebben szakerto (es politikailag megbizhato, jo elvtars).

    Hogy az amerikai „baloldal” is belekotyog mas orszag belugyeibe az persze nem meglepo, ezt csinaljak mar eleg regota. Az csak az undorito ebben, hogy egy valoban demokratikus vezetot akarnak eltavolitani, mindossze azert, mert igyekszik megszuntetni az orszagaban hihetetlen meretuve valt korrupciot, es ehhez kirugdosott es meg ki is fog rugdosni nehany jol bevalt elvtarsat.

    Szegyen, hogy ezeket a tolvajokat (nehany esetben gyilkosokat) meg itt Kanadaban is tamogatjak, pedig ugye mi – akik meg a komcsi rendszer elol szoktunk – pontosan eme aljanepseg miatt hagytuk el szulohazankat. Mitol van az vajon, hogy a tolvajok meg mindig talalnak tamogatot egy egesz mas kontinensen is. Vajon mi lehet az oka?

    Moshe

  • Igen, Moshe, te mar elszoktel hatvan eve es azota szakertoje vagy a helyzetnek. Ami meg is latszik a hozzaerto es eredeti gondolataidon. Mondd, nem lenne ideje, hogy visszaterj a kaptafahoz?

  • Judith Kopacsi

    Moshe, milyen üzelti kapcsolatról beszélsz? Nekem pl. egy darab olyanom sem volt az elmúlt közel 46 év alatt az Óhazával. És milyen gyilkosokról beszélsz? Vagy nem tudod, hány volt kommunista párttag van jelenleg is az Orbán kabinetben? Miféle kétszinűsg ez? Vagy az kommunistám jobb, mint a tied? És miért ne lehetene a baloldalnak is hallatni a hangját? Nem tévesztetted te el a szoba számot egy pár évvel? Ha nem tudnád, a demokráciára az a jellemző, hogy nem kell mindenkinek egyetértenie. És ha már tolvajokról beszélsz, ránéztél a kezükre már a mostani gárdának, hogy mitől és mikor szerezték a vagyonukat? Köhög a bolha szerintem, akárminek is hivod magad Moshe.

  • ha ez demokrata lenne, akkor osszefogna es nem osszeuszitana a nepet amerikaval meg azert kekeckedik, mert bush nem fogadta mar az elso kormanyzasa idejen sem, sot london se fogadta….es most hajtja a bosszu, hogy o majd megmutatja…hogy mit is mutat meg, felo hamarosan kiderul es egymas torkanak mennek a magyarok, azok, akiknek mar semmi kozuk nem volt a mocskossagokhoz …..igen majd megmutatja a felcsuti paraszt, aki eddig csak bajt hozott az orszagunkra!….nekunk tokeletes volt a kicsi, de szimpatikus orszag szerepkore es el lehet zavarni a szocikat, HA le tudjuk oket cserelni jobbakra, DE ROSSZABBRA minek? orban egy tehetsegtelen autokratikus, eredmenytelen felcsuti vadparaszt es semmi tobb nincs benne, meg hany evtized kell az ilyen lassu, betokosodott agyu szenilisikenek, mint a bencsics es ez a seggfej Moshe, hogy mindezt felismerjek??? az ilyeneket nem meggyozni kell, hanem eltakaritani az utbol, mert az utobbi evtizedeket MI epitettuk es nem hagyjuk NEKTEK, hogy par ev alatt leromboljatok ti gusztustalan fergek! nektek lehet, hogy az az utolso emleketek az orszagomrol, hogy SZAR, de MI sokan boldogok voltunk benne az utobbi 30-40 evben, amig ez a kontar bugris beketlenseget nem hozott a nepemre, ezert azt kivanom neki, hogy leginkabb rohadjon el, ott ahol van! akik pedig ebben tamogatjak ugyszinten!

  • T.Moshe Akiva!Gondolom az a maga baja ha nem ért egyet a levél tartalmával.Én teljes mértékben egyetértek!Igen igaz hogy a kisebbség tolakodik!Annyi kinti emberből USA-ban 100-an Kanadában 122 fő irta alá!S még azt mondják hogy a többséget képviselik!Ez olyan mind a 2/3-at,amely 2,7 millió fő volt a szavazáskor,az kb.5 millió szavazó polgár már nem számit.S ez a 2/3-ad ma már kb felére csökkent,a jelenlegi kormány áldásos tevékenyége miatt.A künhoni magyarok ha nem tudnak reálisan gondolkodni,nincs elképzeléssük az anyaországban folytatott,gyalázatos intézkedésekről,akkor ne avatkozzanak be.Könnyü nekik a páholyból az okos embert játszani!Éljenek itt s akkor megtudják!Megtudják hogy az egykulcsos adó bevezetésével kit tettek gazdagabbá,és kit tettek szegényebbé,a végtörlesztéssel kiket hoztak anyagi előnyben,kiket segitettek és kiket hagytak azt utszélén,de folytathatnám a végtelenségig.Nem tudom T.úram nem értem hogy ön miért nem látja ezeket világossan!Nem tudom hogy mikor hagyta el az országot,de örüljön neki hogy magának sikerült.Az én gyerekeim is mennének,de nincs segitség.Nem értem önt hogy honnan ez a nagy gyülölet!Magának a mai kormány demokratiku?Elképesztő ez a naivitása,hogy ez demokrácia?S csak a baloldal lop ill. lop ön szerint ez is elképesztő!Nem mondom hogy a baloldalnak nem volt hibája ,volt,de amig tehette mindig az embereket segitette.Nézzen már legyenszives a jobb oldalon szét,hogy ott is egyes emberek elképesztő vagyonnal rendelkeznek.Most nyilvános a vagyonnyilatkozat mindenkin e,megnézheti!Van olyan ember aki a politikán kivül egy napot nem dolgozott,de többszörös milliárdos a jobboldalon is!Ez magának elfogadható,csak a baloldalon nem!Tanuljon meg egyenlő mércével mérni legyen szives.S akkor beszélhetünk!S arra kérem legyenszives utánna nézni mi a demokrácia fogalma!S arra kérem,hogy ne gyülölködjön,mert az nem jót szül,s magának is árt!

  • Szegény Kerekes !! Ha valaki nem szoci vagy nem libes, akkor az már náci , fasiszta ? Ha nem a te levesedett fújja akkor az mind buta szélsőséges !!Az elmúlt nyolc évről egy szót sem szólsz ? Akkor a komcsi kölykök mit csináltak ? Te vagy a szélsőséges ! Vagy orvosi esett !!!!!!!

  • Bak

    az orvosi eset az egy t!…mivel ezt meg altalanos iskolaban tanitottak, azt feltetelezzuk, hogy oda nem jartal! a szociellenesseg meg nem garancia arra, hogy orban jo miniszterelnoke az orszagnak…..probald ertelmezni ezt a mondatot! Puskin mondotta volt: a zsarnoksag es tehetseg nem fer meg egy testben!

  • Mi francnak mentek ki ? Talán küldték az urakat vagy az elvtásakat !!!! Mi nem hagytuk el az országot pedig volt a szoci világban sok problémánk politikailag ! Ez a stílus , hogy döglene meg Orbán , na ez igazán értelmes és nagyon ki művelt ember fő!!! Valószínű Demokrata !!!!!!!!!!!

  • mindenki csak erdemei szerint!

  • Judith Kopacsi

    Engem igenis küldtek az elvtársak. A francba. Két lábbal. Most már jobb neked, bak, hogy ezt tudod?

  • Kedves Bakom, Edes Istvanom!
    Megertem, hogy duhongsz, meg az elmult nyolc evet emlegeted, de mi koze van mindennek a cikk tartalmahoz es eszmelyehez? Atkozodj csak, verd a fejed a falnak, nem banom, de ha hozzaszolast akarsz megereszteni, nem kellene legalabb hozzavetoleg a cikkel foglalkoznod, ahelyett, hogy az elcsepelt szolamokat zuditanad rank itt?
    Mar megbocsass, de hogy lehetne ezt a sok bardolatlan ostobasagot komolyan venni? Vagy talan vannak erveid is, amelyeket elfelejtettel megemliteni? Mert ha vannak, akkor vezesd elo oket, ha pedig nincsenek, akkor te is menj vissza a kaptafahoz.

  • Kovács Árpád

    Mi a fenének tántorogtak ki ámerikába azok akik visszasírják a véres kommunista rendszert, miért nem , tántorognak vissza???elvtársak nem jött el még az időtök…..koppancs is a nagy imre lánya mintaképe, apja hóhérjai mellé áll együtt üvöltenek ünnepelnek az apjuk halála felett és gyalázza a volt hazáját , de haza költözni nem mer annál gyávább , hősnek képzeli magát ………Moshe Akiva-nak neki esnek mint a vérebek ,marcangolják de értelmes választ nem tudnak adni ,egyszerűen nem tudják megcáfolni a saját magukról szóló cikket ,ezért személyeskedve hülyéznek ,saját magukról adnak képet habzó szájjal tehetetlen dühükben …Érdekes a bolond néró (gyurcsany)idejében hallgattak .

    Na figyelj te liba sz@ros libapásztor miska „mindenki csak erdemei szerint” ,,igen most a Orbán úr küldetése jött el ,mert a Magyar népnek elege lett a ti gyilkosaitokból , ……Koppancsot elég messze rúgták ( nem rúgták ,önként disszidált ,kiépítse a külföldi kommunista szervezetet) az apja hóhérjai,ennyi év után Tele sz@rja azt a fészket amelyben született …..Magyar hazánknak nincs szüksége meghasonlott hazaárulóra ,ámerikában is létre lehet hozni kisátkos rendszert gyurcsany(néró) miniszterségével ,vagy a kiszemelt li-bajnai elvtársat megtenni ,ne egy ilyen piti egyetemen tanítsa hogyan lehet úgy lopni hogy a pénz és a liba is megmaradjon.

  • Judith Kopacsi

    Nyugtatót vegyél be éjszakára Kovácskám, mert a végén még guta ütést kapsz. És köszönöm kérdésed, én itthon vagyok. Ott nem érezném magam otthon. Mégpedig a hozzád hasonló alakok miatt. Majd ha megtisztul tőletek ott a levegő, akkor esetleg meglátogatok néhány barátomat ott. No meg szent megbizatásom is van, édesanyám halála után majd, szüleim hamvait a miskolci deszkatemetőben lévő családi sirboltba kell vinnem, nagyanyám kérésére. Addig is Édesapám urnája nagyon jó helyen van Anyám lakásában. Ahol rendszeresen megsimogatjuk és elbeszélgetünk Vele. És örülünk, hogy nem élhette meg ezt a borzalmas széthúzást, mert ebbe megint csak belehalna. Pedig nem értek annyit Kovács Árpádok.

  • Kovacs, 56-ban Rajk Laszlo neve volt a zaszlotokon, utana meg Nagy Imrere hivatkoztatok pedig akkor is gyuloltetek minden baloldalit, mert nektek minden baloldali komcsi, es nektek minden kommunista gyilkos. Kepmutatoak vagytok es ez mar nem valtozik. A Kadar rendszert nem az amerikaiak sirjak vissza, hanem akik otthon maradtak es a szemettarolobol esznek, vagy nem tudjak kifizetni a villanyszamlat, vagy a lakastorlesztesuket, a gyerekeik elott nincs otthon lehetoseg, es most az Orban fele, gyorsan meggazdagodott uj uralkodo osztaly horthy-utanzo nagykepuseget es pokhendiseget is el kell szenvedniuk.

  • Kovács Árpád

    nyugtatót neked kell szedni a lelkiismereted miatt meghasonult hazaárulóként ,jobb is hogy távol vagy a hazámtól , nem rontod itt a levegőt , tízezer kilométer távolságából ugattok bennünket mint kutya a holdat.Ha te oly jól megelégedéssel élsz ,még is mi a fene fáj neked ,,egyáltalán mi a célod ,még se élsz jól ?,Inkább belső féreg rág téged ,nem tudtok ártani nekünk , hatalmat nem ti uraljátok,,,hát az apádról jobb ha hallgatsz ,a kádári kommunista pártban magas rangú személyként a magyar nép előtt nincs becsülete.Itt a peremen próbálod tisztára mosni a múltatokat ,de hát mindenki tudja kik is voltatok .Persze nem jöttetek ki kádárral ,osztályharcban veszítettetek,,saját párt híveid üldöztek titeket.

  • Csibacsi

    teljesen egyetertek!

  • Nem jobb lenne ezt ránk bízni? Intézzük saját ügyünket a választók akarata szerint.Az idegen érdekeket szolgálók menjenek oda akiknek az érdekeit szolgáják és ott egyék azok kenyerét és ne a miénket pusztitsák. Igenis több szolidaritást várnánk el a magyar néppel az amerika i hivatalos személyektől. De akiknek -általuk bevallottan- a legjobb barátuk a világuralomra törő kegyetlen tőkét képviselik, addig sajnos nem sok jót várhatunk. Akik szerint mi csak „genetikailag kissebbrendű moslékzabálók” vagyunk.

  • haha Erno Foldes

    csakhogy a helyzet az, ha nem venne eszre, hogy maguk keptelenek eltartani sajat magukat, nem dolgoznak, csak kilopkodjak egymas szemet, becsapjak egymast es aztan nezegetnek kifele a fejukbol, hogy nincs orvosi ellatas, mikozben egesz eleteben azon munkalkodott, hogyan csalhatna el az adot! mindenkinek jobb lenne, ha valoban kepes lenne az orszag eltartani sajat magat es nem szorulna masok segitsegere! de ahhoz nem megosztani kell a nepet ( idegen erdekeket szolgalo es nem idegen erdekeket szolgalokra…..majd meselje el nekem, hogy akik a mercedes gyarban dolgoznak, vagy oroshazan a kanadai linamarban azok milyen erdekeket szolgalnak…), hanem elsosorban ossze kene tartani, mert egymas fikazasabol csak a mindig aktualis politikai garda fogja a hasznot huzni, a kozember soha!

  • Kovács Árpád

    Csak hogy képbe legyen csibácsi ,mult örökségei miatt szív az ország,komcsik tagadják a multjukat ,Fideszre hárítják az elkövetett bűneiket ,Fidesz mióta megalakult nem vált nevet se pártot ,nem úgy mint a szocik ,szivárvány szineket játszanak minden évben más álnéven hazudoznak megtévesztve a szavazókat, ,,ime az egyik esete a rabló szocik kapcsán.

    Kiesett egy újabb szocialista csontváz a szekrényből

    A Fidesz szóvivője szerint a Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, „a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége”.

    A kormánypárt reméli, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárások rendezni fogják a felelősség kérdését – írta Selmeczi Gabriella az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyben úgy fogalmazott: a Gyurcsány-korszak prominensei – a volt pénzügyminiszterekkel, „Veres Jánossal és Oszkó Péterrel az élen” – „szánalmas módon próbálnak kibújni a felelősség alól”, amelyet az elmúlt húsz év talán „legelbaltázottabb” privatizációja miatt kell viselniük. A Fidesz szerint szívfájdító, amit a szocialisták a Malévval műveltek, és ami miatt a cég mostanra az összeomlás határára jutott – írta Selmeczi Gabriella.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium reggel tudatta, hogy rendkívüli moratóriumot rendelt el, és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé a Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében. A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a jogszabály szerint biztosítékok nem érvényesíthetők. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el.

  • Kovács Árpád

    Ernő Földes …egyetértek…ne mi alólunk árulják a hazánkat ,menjenek más országba ,ott partizánkodjanak .

  • amig en finanszirozom a napi kenyeredet innen kintrol, addig te ott bent kussolhatsz kovacs a foldessel egyutt!

  • Kovács Árpád

    Libas Misi.
    magyar népbe van annyi erő tehetség szorgalom hogy talpra tudjon állni ,sajnos az olyanok mint te ezt akarjátok elgáncsolni.Országunkat ki akarjátok szolgáltatni idegen eszméknek ,nagy tévedésben vagy hogy Orbánék rombolnak Magyarország rendelkezik jó földekkel édes vízzel ,megterem a kenyérgabona ,állat tartás hússal látja el az ország,,tényleg sajnálatos a vádaskodásod,ha mind két lábad levágják próbálj talpra állni ,, hornék gyurcsanyék bajnaiék megyesiét pont ezt tették .Hazánkat nyomorékká ki fosztották .Remélem Orbánék jó pár ciklust kitöltenek ,megindul a fejlődés az ország önfenntartása.

  • Kovács Árpád

    Libás te nem finanszirozod a mi létfenntartásunkat ,mert régen kiszipolyoztátok kielőlegeztétek a hozzánk érkező akármit…Nem vagytok ti olyan segítő készek , inkább kizsákmányolók ,

  • Judith Kopacsi

    Tudod mit Kovács Árpika? legyen neked igazad. Szívemből kivánom, hogy úgy legyen, ahogy te elképzeled. Én addig megyek vissza, írom tovább a könyveimet.

  • Kovacs, dehat mindenki arra var
    hogy megmutassatok, mennyire kepesek lesztek eltartani magatokat, az eura ne szamits, mert azok nem vesznek majd az ocska termekeitekbol, kinek fogod eladni? minden ami ugy kezdodik, hogy magyar, az selejtes, veled egyutt, elobb tanulj meg minoseget eloallitani es dolgozni, majd utana johetnek az „eszmek” mert pusztan eszmekbol felkopik az allad!

  • T.Kovács Árpád!ön már régen orvosi eset!Forduljon legyenszives az orvosához amig nem lesz késő,mert a zubony az kemény lehet!S amit itt ön összehord az elképesztő!Elképesztő amit itt állit gyülöletből!Itt aki az embereket kizsákmányolja ,megnyomoritja az a jelenlegi kormány.Lehet hogy ön nem érzi,mert biztos a felső tizezerhez tartozik.Itt akit a jelenlegi kormány áldásos tevékenysége sulyt az a szegény emberek,nyugdijasok!Nagyon szomoru hogy a gyülölettől már nem lát!Ahogy itt hozzászól az minősiti magát az embert!isten óvjon meg bennünket az ilyen emberektől!Bizzok benne hogy meg is fog!

  • T.Bak István!szomoru vagyok hogy ilyen emberek vannak mint ön!A hozzászólása minősiti magát ill. hovatartozásást!

  • Kovács Árpád

    -aki nem látja mszp ballisik kártékony ártalmas törekvéseit ,ez ellenben az Orbán kormány országot felemelő ,jobb életet teremtő törekvéseit arra a teremtő gondolkozás adományát ne pazarolja.

  • kovacs

    maga valami rokona a zorbannak? egy falubol jottek vagy egy pszichologushoz jarnak, netan a szomszedja? gyanusan mas vilagrol tudosit, mint amikrol a hirek szolnak! orban csupan egy szuletett bajkevero, ha a wiszkys karokozasahoz viszonyitom, minimum 20 ev borton!

  • Billary Klingon levele a magyar néphez

    Kedves Partnerünk és Szövetségesünk, kedves Magyar Barátaink!

    Mély aggodalommal és szomorúsággal tölt el, amit nálatok tapasztalunk. Nem felejthetitek el, hogy a rendszerváltást nekünk köszönhetitek. A rendszerváltó politikusaitok egy részét mi készítettük fel, és mi jelöltük ki a régiek közül azokat, akik pozícióban maradhatnak. Mi, terjesztettük el a liberális eszmét nálatok, mi formáltuk a demokráciátokat, mi segítettünk a piacgazdaságba titeket. És most azt kell tapasztalnunk, hogy szembefordultok mindazzal az értékkel és demokrácia eszmével, ami tőlünk származik. Sőt, azt kell látnunk, hogy a mi „kutyánk kölke”, a jelenlegi miniszterelnökötök acsarkodni porbál velünk, és a nacionalizmus sikamlós területére tévedt. Hát nem, kedves magyar barátaim. Ez nem mehet így tovább!

    Csak a rend kedvéért, hogy tisztába legyetek a valósággal:

    – lehet, hogy halottakat vizelünk le Afganisztánban,
    – lehet, hogy időről időre független országokat rohanunk le gazdasági és politikai érdekeink miatt,
    – lehet, hogy bankjaink kitoltak egész Európával, és csődhelyzetet idéztek elő,
    – lehet, hogy elnökeink esetenként pártcélokra használják fel a titkosszolgálatokat,
    – lehet, hogy a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) leghatékonyabb eszköze a sugárzási engedélyek meghosszabbítása vagy elutasítása,
    – lehet, hogy az FCC megtagadhatja a sugárzási engedélyt, ha az adott rádió vagy televízióadó műsoraiban tartalmi kifogásokat talál,
    – lehet, hogy kuss van azoknak, akik nem tudják kifizetni a frekvenciadíjat,
    – lehet, hogy az FCC médiatestület szervezetileg független az Egyesült Államok elnökétől, de az ő jogkörébe tartozik öt tagjának kinevezése,
    – lehet, hogy az FCC időnként politikailag lojális tisztségviselők központjává válik,
    – lehet, hogy – úgymond a frekvenciák korlátozottsága miatt – szükséges a kiadott engedélyeket bizonyos közérdekhez fűződő kritériumokhoz kötni,
    – lehet, hogy az amerikai másodlagos hitelválság pénzügyi világválságot okozott,
    – lehet, hogy az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége 2001 óta lehallgató berendezéseket telepített az egész országban a telefonhívások, valamint a fax- és e-mail-forgalom ellenőrzése végett,
    – lehet, hogy az amerikai kongresszus törvényt fogadott el, hogy szankciókkal sújthassanak több arab műholdas tévéadót az Egyesült Államokkal szemben ellenséges és erőszakra uszító műsorok sugárzása miatt,
    – lehet, hogy az Egyesült Államok arra használja az internet-források fölött gyakorolt ellenőrzését, hogy különböző módokon beavatkozzon más országok belügyeibe,
    – lehet, hogy az amerikai rendőrség gyakran erőszakosan lép fel a lakossággal szemben, és a hatalommal való visszaélés mindennaposnak számít a törvény végrehajtói körében,
    – lehet, hogy a szegénység következtében jelentősen megnőtt az öngyilkosságok száma az USA-ban, és évente 32 ezren vetnek véget az életüknek,
    – lehet, hogy 46,3 millió amerikai, a teljes népesség 15,4 százaléka egyáltalán nem rendelkezik egészségbiztosítással,
    – lehet, hogy az USA a világ legjelentősebb fegyverszállítójaként rendkívüli mértékben súlyosbítja a világ instabilitását,
    – lehet, hogy az USA katonai bázisokat telepít az egész világon,
    – lehet, hogy ezek a bázisok súlyos környezeti károkat és légszennyeződést okoznak,
    – lehet, hogy a kisebbségi csoportokhoz tartozók átlagjövedelme a fehérek átlagjövedelmének 60-80 százaléka,
    – és lehet, hogy az Egyesült Államokban 2008-ban 7783 bűncselekményt motivált fajgyűlölet,
    de, hogy mi a demokrácia és ki a demokrata, azt mi mondjuk meg.

    Csak a tisztánlátás végett:
    – lehet, hogy Ti vagytok Attila és a tudás népe,
    – lehet, hogy nektek van egyedül a világon Szent Koronátok,
    – lehet, hogy a Nagyboldogasszony a Ti védőszentetek,
    – lehet, hogy Ti voltatok Európa védőbástyája,
    – lehet, hogy szabadságharcaitok példaértékűek,
    de most már nincs így.

    A történelmeteket mi írjuk.
    A tudásotok a miénk!
    A Szent Korona a miénk volt, amit mi adtunk nektek.
    A mi istenünk nagyobb, mint a tiétek.
    Most az Európai Unió az uratok,
    A szabadságharcosaitok akár terroristák is lehetnek, ha mi azt mondjuk.

    Szívélyes barátsággal, Billary

    Forrás: facebook, átirat

    Közreadta: TA

  • Judith Kopacsi

    Takács, majd akkor szólits meg Hillary Clintont, amikor megtanultad helyesen leirni a nevét. Átirat, vagy sem, ez egy nagyon gyengus dolog volt részedről. Szerintem ne erölködj, mert annak tudod mi lesz a vége.

  • Judith, el sem tudod képzelni, hogy az „o…an” megcsalt Clintonnénak milyen találó gúnynevei terjednek a világban amit még csak nem is a magyarok adtak neki. Ezekhez az elnevezésekhez képest a Takács András alkotta „Billary Klingon” egyenesen dicsérő.

    Ezzel a megjegyzéseddel: „Szerintem ne erölködj, mert annak tudod mi lesz a vége.” ugye nem az Asher terror kommandó megtorlására utalsz?

  • Judith Kopacsi

    Terror? Hol van itt a terror? Én csak arról szóltam, amikor a zsidó visszaüt. Te azt terrornak nevezed? Hmm. Nem kéne elővenned az értelmező szótárat? Mert én úgy tudtam eddig, hogy önvédelemre mindenkinek joga van.

  • Judith Kopacsi

    Azonkivűl is Esztikém, a megcsalás nem a te dolgod. Ne dugd oda az orrodat, ahova nem hívtak. Ha meg erölteted a dolgokat, te is büdös leszel. Tudod, volt nekem egy nénikém, aki igen liberálisan fogta föl ezeket a dolgokat. Mint Ő mondta: nem szappan az, nem kopik. Szóval ehhez tartsd magad. Persze jellemző, hogy olyan dolgokon csámcsognál, ami igazán nem tartozik rád. Gondolom igy akarod kiélni nemi problémáidat. Sajnálatra méltó eset vagy.

  • Takacs te sorvadt agyu

    tudod, mit jelent az, hogy eroviszonyok? annyira szanalmas, mikor a melymagyarja oroszlannak kepzeli magat, mikozben csak egy rusnya korcs macska… Szerbiaban is ilyen nagypofaju melyszerbek okoskodtak, mig le nem bombaztak oket…

  • No, megérkezett Kanadába egy újabb megélhetési „jogvédő” azaz erősítés e hungarofob/homofob csapatnak:
    http://nol.hu/belfold/mohacsi_viktoria_is_kivandorolt_kanadaba

  • witcheszter

    meg jo, hogy maga meg nem kapott eletveszelyes fenyegeteseket, nezhetnenk kifele a fejunkbol, ha pakkokkal felmalhazva megjelenne a torontoi repuloteren.:) az lenne csak az igazi csapas a kanadai nepre nezve!
    a mohacsinak lehet itt haszna, legalabb kordaban tartja a mar kivandoroltakat…

  • Régen -2009-ig Mohácsi Viktória volt az egyik EP képviselőnk de, tényleg nagyot fordult a (magyar)világ, manapság ilyen Morvai félék is bekerülhettek oda, hogy szégyenkezzünk miattuk ott is. Igaz, hogy Utálják az EU-t, pocskondiázzák a munkaadójukat, EU-s zászlókat égetnek, no de azért foggal-körömmel ragaszkodnak, hogy ott üljenek az európai párlámentbe’. Nooormááális??

  • azt nem hiszem, hogy normalis, de ott legalabb jo esellyel tudja tanulmanyozni a zsido es egyeb etnikumu farkincakat….ebben szakerto o igazan!

  • Judith Kopacsi

    És van pofájuk felvenni a fizetséget érte! Na, ezt magyarázd meg, ha tudod?

  • Misu, abban egyetértünk, hogy jó helyen van Kanadában a Mohácsi. Tekintve, hogy én nem kívánok sehová kivándorolni, sőt a gyermekeimet sem engedem, fölösleges azon agyalnia, hogy „csapás lennék a kanadai népnek”. Magácskát, mint csapást, egyébként sem lehet überelni. :-))

    Remzső László! Mohácsi a volt szdsz színeiben volt EP képviselő. Mint tudja, az szdsz EP szavazás idején is már bukott párt volt kb. 1%-on, majd a parlamentbe sem kerülhetett be. Azt az szdsz hívein kérje számon, hogy nem szavaztak EP-be egy főt sem. Arról a Morvai sem tehet, hogy szdsz szavazók is hátat fordítottak pártjuknak, de a cigányság sem szavazott arra, hogy képviselőjük legyen.

    Mohácsi Viktória egyébként EP mandátumának lejárta környékén már emlegette, hogy kivándorol Kanadába, tehát nem meglepő, hogy megélhetési/gazdasági „menekültként” meg is érkezett. A hazai gazdasági válság miért pont őt kerülte volna el?

  • a meghokkento pofatlansag a mozgato rugoja mind a fidesznek, mind a jobbiknak….ezert nehez haritani vagy tenni ellene, mert normalis emberek eszervek, tervek menten haladnak, ezek meg napi intuiciok, kiszamithatatlan lepesek menten megspekelve ovon aluli utesekkel…..aljasak ezek ugy ahogy vannak!

  • witcheszter

    ez man igaz, maganal okosabbak is megmondtak , hogy isten ovja kanadat attol, hogy en a magyarhoz hasonlo szinvonalon beszeljem az angolt!:) mindegy is witch a tortenesz fiaval ugyse tudna itt mit kezdeni, mert ugye az magyarul semmirekellot jelent, abbol meg itt nem nagyon lehetne megelni, otthon meg busas honorarium jar orbantol, ha az o szaja szerint csurik csavarjak a tortenelmet….ezzel valoban kanada nem versenyezhetne, itt allhatna sorban a ciganyokkal egyutt a segilyert!

  • Judith Kopacsi

    Hatalmas kő esett le a szivemről. Nem jön Esztike, söt gyermekeit sem engedi Kanadába. Misi, azt hiszem mégis csak bontsuk fel azt az üveg pezsgőt. Erre inni kell!!!!!
    Viszont Mohácsi Viktóriának, szerintem simán megadják majd a menekültjogot itt.

  • haha en mondtam Judit, hogy bali szezon van!:)
    remenyeim szerint koccinthatunk hamarosan, majd megszervezem! fozni is tudok, jah es nem kell felni tolem, csaladban elek!:)
    a Mohacsi Viktoria biztos megkapja a menekult statuszt es hogy ide kellett jonnie, nem az o szegyene, hanem a tarsadalom szegyene, nameg annak a sok tokkelutott ciganynak a szegyene, akik megvesztegethetok egy kis virslivel, sorrel buszos pesti varosnezessel, bekemenetnek alcazva, mikozben a jobbik es fidesz van a ciganygyilkossagok hattereben!

  • Aki amerikából ide jön, az másként látja, mint Lipták úr.
    Kim Lane Scheppele-lel készített riportot a hvg:
    http://hvg.hu/itthon/20120202_scheppele_fidesz_kormany

  • Kovács Árpád

    Jaj ne óbégassatok már a szegény mohácsi v ügyében ,elzáródtak a megélhetési képviselői jövedelmek ,ezt a baja mohácsinak.Büdös a munka ,dolog nélkül havi 5 millió forint apanázshoz hozzá lehet ám szokni, volt képviselő szájából kiesett a szoci csecs.Hála hogy távozott eggyel kevesebb ingyenélőt kell az országnak eltartani ,sőt a környezetét nem uszítja hazug progabandával.Nyugaton megtanul dolgozni, megtudja hogy szenvedni kell a létfenntartásért,,,vigye ki magával a putrik nagyobb részét.Ha lopnak Canadába egy kettőre be kaszlizzák ,nem tudom mit fog kiáltani ha börtönbe kerül ,ott is rasszistázik klintonénak küld nácizó szabadságjogok megsértés elleni levelet??.Nem hiszem hogy mohácsi menekült ,csak valami indok a kiutazás kapcsán,úgy mint bajnai ,közben a klintonné a cigány barátnőjét kiképezi a választási csalásra ,bevetik a Fidesz ellen, , elégedetlenség szítására,ismerjük már a komcsi trükköket ,minket nem lehet megetetni holmi menekült dumával.Mohácsi ha annyira menekült szegény ugyan miből tudott magának utazási jegyet vennni? Vagy azt is klintonné fizeti ?? 8 éves 2002-2010 közötti kommunista elnyomás alatt mohácsi összeszedte magát ,eu-s képviselőként ,havi 5 millió forint fizetéséből telt félre rakni , készült már ő a kiutazásra , hogy körül hazudja magát a külföldi ballibsi sajtónak..Ugyan ugyan ,mi is tudunk számolni a mohácsi jövedelme nem éppen kenyérmorzsákra telt ,mi van a drága autójával? No meg drága lakásával ,drága telefonjával,drága laptopjával ,ezeket mind az állam biztosította számára térítés mentesen,így fest egy éhező nélkülöző??és ez menekült ,mindjárt megkaparom a talpam hogy jót röhöghessek,meséljenek az ovodásnak..Mohácsi kiutazása éppen olyan mint más kohbandita vihar uto szele, ménnél jobban sajnálja a nyugat ,minél jobban lejáratni a Fidesz kormány…Semmi baj majd klintonné nagysád maga mellé veszi cipőtisztitónak ,de még mielőtt beengedi a lakásába nézze már meg a mohácsi fejét ,esetleges kiéheztetett tetűt vihet magával ,mer ugyi ha a táplálék forrás éhezik(mohácsi) szegény tetű mit össze koplalhat:)))

  • Judith Kopacsi

    Árpika megint elfejtette bevenni a gyogyszerét, és tessék, itt van, megint szófosása van. Mindjárt szólok az ápolónak, hogy jöjjenek a kényszerzubbonnyal, mert szegényen kiujjultak a rohamok.

  • Kedves VinchEszter! Természetesen tudom, hogy az SZDSZ akkor már széthullott, így érdekes lett volna Mohácsit visszaszavazni az EP-be. Csupán a kontraszt miatt említettem meg Mohácsit és Morvait! Mert ugye kontraszt az van kettőjük közt mindenféle téren:)

  • Kovács Árpád

    „Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér. Bár névvel senki nem kívánt nyilatkozni, többen elmondták, hogy országosan ismert politikus és jogvédő létére idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött.”

    szegény szegény mohácsi,Elhiszem hogy pénzelvonási tünetei vannak ,számára paradicsomi élet volt a 8 év ,mely havi 5 millió forintban volt a kezdő apanázsa 8 év alatt 480 millió forint volt számára az életszínvonal ,erre rá jött még bizottsági tagsággal járó plusz pénz.Ugyan tessenek már megmondani ki üldözte ezt a drága cigány lelket? mitől kellett félnie?? a munkától?? több mint valószínű .Kiesett az ingyen élés kosarából,itthon már nem tud megélni a rassziztázásból félelemkeltésből, az üldöztetési hazugságaiból , ,így váltott kiment külföldre hátha ott még a trágyadombra elhintett hazugság magvai kivirágoznak.Partizánkodik az eszemadta ,,külföldön kipiheni magát ,,ellátják a magyarok elleni terrorista kiképzéssel,,,minden elképzelhető ,pénzért mindenre kapható aki munkához nem volt szokva csak a hazug szónoklataiból élt .Szdsz ciánozó párt(kunce kijelentette ,minden ellenzéket ciánnal irtani ,)

  • Kovács Árpád

    Koppamcs ismét nem tudott megfejelni, ovodás kirohanása molyfing.:))

  • hulye kovacs

    miert a morvai mennyit vesz fel a fasz-szakertelmeert? persze az ok neked?! szemet parazita, bajkevero jobberek! jah es mikozben mutogat a zsidokra, zsido ferje volt?!

  • kovacs
    te hazudsz!

  • Kovács Árpád

    Na itt bizonyíték hogy mennyire kinyalják az eus képviselők sz@ros se..ét.Na ezt cáfoljátok k meg hazudozó habzó szájú komcsik szekértologatói.

    http://tdyweb.wbteam.com/EU.htm

  • Kovács Árpád

    Mohácsi szerint aki 5 millió forint alatt a fizetése az nyomorog éhezik ,csak tudnám mire pazarolta el a 480 millió forintot.

  • Klara Bencsics

    Remélem, hogy a canadai kormány átnézi Mohácsi „menekült jogi” kérelmét. Az biztos, hogy ENNYI pénzt itt nem kap a szociális segély alapján. Sőt, „szakmájában” sem tud elhelyzkedni.

  • Lehet sok mindent mondani Mohácsira támadni-védeni, bánom is én, de ez a pénzmennyiség egyszerűen így ebben a pongyola formában egy hazugság! Kovács Árpád Ön megint hazudik!!

  • Remzső úr, mitől lenne hazugság? Ime egy 2009-es adat (akkor még Mohácsi az EP-ben melegedett):
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20090223-tpa-galvinjelentes-epkepviselok-fizetese-visszaelesek.html
    Az a helyzet, hogy az EP jövedelmen túl, rengeteg jogcimen kapnak még hozzá pénzt,

  • Kedves VinchEszter! Pontosan erről beszélek amikor idézem magamat” pongyola formában hazudik” valaki! Az Ön linkje is tökéletesen igazol! Maradok tisztelettel,

  • Kovács Árpád

    Libaszaroros miska napokban felveté hogy mi magyarokat eltartják ,,éhen halnánk ha nem küldenének akármit.Nos a helyzet következő a Magyar nép szorgalma adottsága eltartja a saját magát ,mostani állapotokat 1945 óta rabló elnyomó kommunisták idézték elő,tönkre tették az iparunkat,mezőgazdaságunkat , állami vagyonokat átmosták maguknak eladósították hazánkat .Azé libás miskai elő vehetné lábát kezét elkezdhetne számolni ugyan miből segítenek bennünket mikor Amerika is nyakig adósságban lubickol ,Kínai kölcsönökből él ámerika ,,nyugati segítségben soha nem volt köszönet,nem tették emberségből,annak nagy ára volt ,nyugat mindig gyarmatosító rendszer volt ,úgy hogy libás miska maradjon csendben a nagy dicsekvésével,duplán visszakérték azt a panaszos kölcsönt. Újabb jó hír ,hogy az öreg kádári szulyos bírókat nyugdíjba küldhetik ,kinevezhetik az új fiatal generációt, nem ütközik semmiféle emberjogi megkülönböztető törvényekbe.Újabb lépés a demokrácia felé,nem volt sikeres a baloldali gáncsolás.

  • Kovács Árpád

    vincseszter a cikkben szereplő olyan kohlbandita zöldek eu vezetők a mi pénzünket pazarolják nekünk megszorítás nekik bőség ,ezek a vezetők bizony védik a befektetett tőkéjüket azért nem tetszik nekik a bankok megadóztatása,csak gondoljuk bele kik is ők, mágnások eu-s tagországok pénze náluk összpontosul,döntenek ,senki nem ellensége a saját zsebének .Eus vezetők nem szentek ezek ,bizony hatalmas milliárdokkal játszanak ,nem tudják mi az a nincs .Térjünk csak gyurcsanyra ,,,magyar nép tőkéjét kilopta Indonéziába ,,több mint 200 üzleti tőkével rendelkezik bizonyos cégekben, ezek már milliárdos hasznot hoznak neki .Meg merem kockáztatni hogy gyurcsany a Magyar nép pénzét befektette eus bankokba nekünk ki csölcsönözik drága kamatra saját pénzünket ,,, szoci érdekeltség is lehetséges az eus banki kölcsönökben ,átmosták a forintot euróra ezért védik szaladnak ki az euba árulkodni ,mert a Fidesz kormány a banki adókkal a szocik hasznát keresztezi.

  • Ostobaság/bőszmeség felső fokon: „Falat húzott a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a saját és az MSZP által birtokolt szobák közé a képviselői irodaházban.” Ezek már önmaguktól is elhatárolódnak :-))

  • Bencsics

    aze ne legyen eltajolva, a Mohacsi maganal sokkal kepzettebb, tanultabb, intelligensebb….igy ha maga kepes volt megvetni itt a labat, akkor higgye el, neki sokkal nagyobb eselye lesz ra, mert a ciganyok erdekeit innen talan meg jobban lehet kepviselni, hiszen itt oszinte tamogatokra fog talalni ebben a kanadai kormany reszerol!
    Sokan vagyunk itt, akiknek szamithat a segitsegere, koztuk jomagam is!

  • Misuka, mit rinyálsz? Senki nem kifogásolja Mohácsi kivándorlását, mint írtam még EP képviselőként tervezte és a médiában nyilatkozta. Segítsétek őt ott kint és akkor tartósan ott marad.:-))

  • persze witcheszter

    ha minden tanult, tehetseges magyar kint marad tartosan, akkor csak a szemet marad bent, azokkal meg kb ennyire lehet vinni, hogy szep lassan csodbe megy minden, mint a MALEV…hajra melymagyarok!

  • Misu ne aggódj! Maradt itthon sok-sok tehetséges, valódi magyar ember. Az ilyen kisebbségi celebek, mint a Mohácsi, … egyébként sem az eszükről voltak híresek, hanem a kettősmércés botrányaikról.

  • nemugy mint a smitpal! haha witch, hulye megelhetesi politikus vagy egeszen addig, amig a buta orban talpara utilapot nem kotnek…nem is hiszed, milyen kozel vagytok hozza! remelem utana bekussoltok, mert szegyen mekkora erkolcsi, anyagi karokat okoztatok….egyenkent mimimum husz ev bortont erdemelnetek….remelem megerem meg ezt az igazsagszolgaltatast!

  • Misuka, te csak locsolgasd a virágot, mellyel Mohácsit várod vendégségbe. Nehogy már beégj! :-))

  • witcheszter

    fejtse ki legyenszives, mit jelent az, hogy böszme? vagy ez mar valami melymagyar tajszolas?

  • Nos igen Kovacs Ur. A tehetseges es szorgalmas magyar nep mar a huszas evekben oly magasra tornazta fel az sajat eletszinvonalat, hogy egy a Nepszovetseg altal nyujtott hitel kedveert meg a Numerus Clausus torvenyt is felulvizsgaltak, csak az allamcsodot sikeruljon elkerulni. A kolcsont megkaptak, majd jott a vilagvalsag es „kitantorgott Amerikaba masfelmillio emberunk.”
    A teny az, hogy a magyar nep valoban szorgalmas, de semmihez sem ert. A lakossag nagy resze primitiv, rosszulfizetett munkabol tengodik naprol napra es az ipari termekeik ma mar otthon is alig eladhatok. A tehetsegrol es szorgalomrol szolo mendemondak, meg ha igazak lennenek sem segitenek, mert a politikai rendszer lehetove teszi a kormanynak, hogy a dolgozok erdekeit megtorpedozza.
    A kis- es kozepvallalkozasok peldatlan szamban mennek tonkre, kovetkezeskeppen nincs aki munkat nyujtson az ehezo tomegeknek. A visszaeso termeles kovetkezteben egyre csokken az allam bevetele is, ezert ezerszam kell elbocsajtaniuk allami tisztviseloket. A munkanelkuliseg tovabb novekszik. Ilyen korulmenyek kozott mitsem szamit a tehetseg es szorgalom, ha nincs hol azt gyakorolni.
    Most, a Malev csodje utan, mar csak az eladosodott varosok es a nagy allami vallalatok csodje kovetkezik. azutan lesz majd csak fidesz kanaan. Ez ugy korulbelul szeptember-oktoberre varhato. Ne felejejtsen el majd visszajelezni osszel, amikor majd felkopott az alluk es a tehetseg meg szorgalom majd a konyokukon jon ki.

  • Milyen érdekes, a tolakodó kisebbség megnevezés csak akkor jön elő, ha az a jobboldalt (vagy inkább hazaszerető magyart) jelenti. Hogy az Operánál összegyűlt ballibes söpredék töredéke sem volt a Békemenetnek, hát az bizonyára a fasiszta kormány műve!
    Szinte bizonyosan állíthatom – stílusából következőleg – hogy Hillary Clinton legfeljebb csak aláírta a levelet. Mellesleg lenne mivel foglalkoznia – az amerikai demokrácia komoly bajban van. A levél különben úgy zagyvaság, ahogy van, a tények teljes ismerete, pontosabban a félretájékoztatás világos példája. A balliberális banda egy újabb igyekezete az ország lejáratására. Hogy Kerekes honnan veszi a fasizálódást – a fene se tudja, talán ő maga sem, viszont, mint antimagyarnak ez igen jól hangzik. Régen ez bevált, ma már az értelmesebbje csak röhög rajta. Már nagyon várnám, hogy a tisztességes magyar zsidóság a jó francba elküldje ezt a fasiszta, antimagyar bandát. Sameszunk libas misi egyből jelentkezett aláírni! Siess misi le ne maradj! A Charta meg már régen lejáratta magát – ilyen áldemokratikus, tagnélküli szervezetre a kutya se figyel.

  • Tisztelt szerkesztöség!

    Jó lenne, ha libás misi fényképét is megjelentetnék fenn a jobboldalon, – aki ennyi marhaságot tud írni, az megérdemli hogy Önök között legyen.

    Elöre is köszönöm.

  • Judith Kopacsi

    Juj nemes, ha annyira nem tetszik neked itt, akkor minek mászkálsz ide?

  • László Greksa

    Hillary Clinton menjen a fenébe, nincs elég problémájuk otthon? Minden hol, mindenbe bele akarnak szólni! Ki az az amerika? Világ csendőr? Vegyetek vissza a gázból, é haggyátok békén Magíarországot, épp úgy, mint az 56′-n meg 1920-n is tettétek!

  • T.Eszter Vinch!Ahogy itt ön viselkedik ugy gondolom hogy a gyerekei nem fognak engedélyt kérni,mert egy ilyen nő mellett ép ésszel normális ember nem birja ki,főleg ha nap mint nap okádja a gyülöletét,ossza az észt.Egy normálisan gondolkodó ember észnélkül meg akarna szabadulni magácskától!Bizzok benne hogy a gyerekeit a jó Isten több éssze áldotta meg,feleősek magukért,gyerekeikét,az emberekért!
    T.László Greksa!akinek itt a gázból vissza kellenne venni az éppen magácska!Hillary Clintonnak a kis ujja többet ér mint maga, egészen,!Kisedbbségi érzetünk van?Nem tudja hogy az amerika ki?ennyire hiányos a képzettsége,javaslom tanuljon!T.Nemes Csaba,aki itt sok marhasságot összehozz az ön és elvtársai!

  • Lőköske! Hillary-nak van még mit tanulnia – mondjuk illendőséget, szakmaiságot, hogy a házastársi feladatokról ne is beszéljünk! Nem egy példakép!