Forró teát és takarót oszt a Demokratikus Koalíció

2012 február 5 10:04 de.49 hozzászólás

Kanadában egyáltalán nem szokatlan a mínusz 12 fok februárban, de Magyarországon ez már komoly gondot okoz, különösen a budapesti hajléktalanok számára. Ezért Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója akcióba lendült és forró teát, zsíróskenyeret, takarót és téli ruhákat osztanak a párt vezető politikusai a rászorulóknak. Az akciósorozat ma este tíz óráig tart és két ponton osztanak élelmet, forró teát is meleg ruhát Budapesten: nevezetesen a Blaha Lujza téren és a Moszkva téren. (Bizony, a Moszkva téren és nem a Széll Kálmán téren. A DK nyilatkozatában figyelmen kívül hagyják a fideszes névváltoztatást.) „A rendkívüli és tartós hideg miatt is szükség van az emberek közötti szolidaritás erősítésére. Orbán Viktor szociális válságba taszította Magyarországot. A legrászorultabbak már rég nem remélhetnek segítséget a kormánytól. Segítsünk egymáson!”-áll a DK felhívásában.

Nem ez az első alkalom, hogy a DK a magyar társadalom legszegényebb rétegeit vonja be kampányaiba. Január végén Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök egy miskolci lakótelepi lakásban töltött egy hétvégét és megismerkedett a szerény körülmények között élő Marincsák családdal. Ezen kívül a DK a hajléktalanok és a szegény családokból származó gyerekek javára szervezett jótékonysági disznóvágást.

De úgy tűnik, hogy Gyurcsány is tudja: óvatosan kell kezelni az ilyen akciókat, nehogy csak nyers politikai kalkulációt lássanak e mögött, hanem azt, hogy a DK politikusai szociálisan érzékenyek és autentikus szolidaritást vállalnak a társadalom elszegényedett rétegeivel. „Az első perctől tudtuk, hogy veszélyes vizekre hajózunk. Tudtuk, hogy vékony és alig látható a határ a felelős és empatikus politikusi tájékozódás és a politikai giccs, az önmagáért való bulvár között”–írta Gyurcsány az avasi lakótelepi látogatásáról.

Magyarországon továbbra is szokatlanul hideg időjárás várható. Hétfőn Budapesten mínusz négy és mínusz nyolc fok között mozog a hőmérséklet, kedden pedig mínusz 11 fokot várnak. Ezzel szemben Ottawában hétfőn napközben még akár plusz három fokos „meleg” is lehet. De nem tart sokáig a felmelegedés, hiszen a kanadai fővárosban kedd estére ismét mínusz 20 körül mozog a hőmérséklet.

49 hozzászólás

  • Igy igaz!Az ország szociális válságban van.Nem véletlen hogy Borsodból holnap Miskolcról indul gyalogos menet Munkát,kenyeret cimmel,195 km gyalogolnak és a parlamenti mun ka megkezdésére érnek oda!Szegények vállalját -20 C hidegben a gyaloglást,polgármesterek,munkanéküliek,MSZP-ek,DK-ok csatlakoztak,sokkan utközben ill. Budapesten csatlakoznak a menethez.Iszonyat ami itt van,amit a szegény emberekkel,nyugdijasokkal müvelnek!!!!

  • nekem azert nem tunik giccsesnek, mert ok akkor is segitettek a szegenyeket, amikor kormanyon voltak!

  • Kifene osszon meleg teát , ha nem azok akikben maradt még szemernyi emberi érzés !
    Naná majd a parlagfűirtó ” kultur-munkások ” mi ?
    ( Másnéven gárdisták )
    Úgy elképzelem a CBA áruház” lánc” bőrruhás motoros tulajdonosait amint zsírosdeszkát kennek a nyomorultaknak !
    Ugggyan kérem…még viccnek is vicc !

  • Klara Bencsics

    Na ja,
    Budapest – Váratlan vendégként toppant be vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök az Aszódi úti hajléktalanszállóra.
    A kormányfő bejelentés nélkül érkezett, Volkswagen kisbuszát is maga vezette, testőrök nélkül, titokban tartott szemlét.

    Orbán azt szerette volna megtapasztalni, hogy mennek a dolgok az új intézményben.

    – Azt akartam, hogy ne tudjanak az érkezésemről, minden olyan legyen, amilyen szokott – mondta a Blikknek a kormányfő, akit elkísértünk a látogatásra.

    Az előtérben tartózkodó több tucat ott lakónak megállt a kezében a kanál, amikor a kormányfő belépett az épületbe, s hangos „jó napot!”-tal köszönt. Minthogy éppen ételt osztottak a szállón, Orbán elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok.

    – Maga velem is kezet fog? – kérdezte az egyikük, amikor a vendég többüknek is bemutatkozott. Ezt követően a szobákba és a vizes helyiségekbe vezetett az út, illetve a kormányfő hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel.

    Meglepetés! Az Aszódi utcai hajléktalanszálló vendégei igencsak meglepődtek, amikor bejelentés nélkül rájuk nyitott Orbán Viktor

    – Rend és biztonság van, nincs balhé – mondta el látogatása után a miniszterelnök a Blikknek. – Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez.

    Blikk-információ

  • Klara Bencsics

    Jaj Christopher, átestél a ló túloldalára! TUDOD ki VOLT Széll Kámán igaziból:?
    „(Bizony, a Moszkva téren és nem a Széll Kálmán téren. A DK nyilatkozatában figyelmen kívül hagyják a fideszes névváltoztatást.)”
    Ez a mondat már fáj, minden magyarnak!
    1948-óta EZ volt a neve a térnek, ha nem tudnád. Csak Rákosiék nevezték át, Te is az utódokhoz csatlakozol?

  • igen Bencsics, de

    azok, akik most viselik a terheket, mind a gyerekeiket, mind az oregeket,, az a generacio a moszkva teren nott fel es ahhoz ragaszkodik….hogy mi volt elotte, csak az ilyen mumiak emlekezhetnek, mint maga, senkit nem erdekel a velemenyuk….orbannak mindegy, mert o felcsuton gyerekeskedett, neki SEMMIT nem mond a Moszkva-ter! szemet mocsok paraszt ferge!

  • En mar 12 evesen kora hajnalban 6-7 orakor azon keresztul mentem dolgozni a Huvosvolgybe es ha hazamegyek, ott akarom latni a Moszkva teremet!

  • Klara Bencsics

    Libás, MÁR nem Moszkva tér, hál Istennek, visszakapta eéőző nevét! A kor utolérte úgy látom, nem képes a rákosi kort elfeljeteni!

  • Emberi és közösségi emlékek fűződnek a nevekhez és a helyekhez. A Moszka tér pedig annyira központi és fontos, szimbólikus közlekedési csomópont és találkozó hely, hogy még egy játékfilm is viseli ezt a nevet. A gond Széll Kálmánnal csupán annyi, hogy a négy évig (1899 és 1903-ig) szolgáló kormányfő – előtte pedig pénzügyminiszter – nem mond túlságosan sokat a legtöbb mai magyarnak. Egy több mint ezer éves nemzet történelme csurig lehet olyan közéleti és kulturális személyekkel akikről teret lehetne nevezni. Ha már muszáj a Moszkva tér elnevezésén változtatni, akkor bizonyára gondolhattak volna ennél ismertebb személyekre is. De szerintem egy ezer éves nemzet lehet olyan nagystilű, hogy hagyja hogy fővárosának egyik legfontosabb tere egy másik világváros nevét viseli.

  • igy van es ha a szocik nem vesznek tudomast a nevvaltoztatasrol, akkor az azert van, mert tudjak, hamarosan visszakapja az eredeti nevet, a mai magyarok szamara eredeti nevet, a Moszkva teret!

    Bencsics, maga ne szoljon bele, nem a maga otthona!

  • Én is a Moszkva Téren keresztül mentem fel már 10 évesen az Úttörővasútra szolgálatot tenni, a Hűvösvölgybe! A Moszkva tér egy kultikus hely így ezzel az elnevezéssel. Ellenben nagyapám amíg élt mindig Széll Kálmán teret mondott, mert persze Ő úgy szokta meg, és idegen volt számára a „Moszkva tér” -főleg abban a korban. Egyébként mai modern korunkban pontosan így kellett volna értelmezni, hogy egy világvárosról elnevezett tér -semmi több.

  • Laci, TE IS?:) en is uttorovasutas voltam….haha

  • :DD Én a 14. csoportban, csak jgondolom jóval később mint Te 😀 Na de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tanfolyam alatt még Úttörővasútnak hívták, aztán mire elvégeztem jött a rendszerváltás és átkeresztelték Gyermekvasúttá. Én már csak a Gyermekvasúton szolgáltam 🙂 Jó volt, mert 15 naponta egy napot hiányozhattunk a suliból 🙂

  • Na látjátok, én 1990 nyarán jártam először Magyarországon – 9 évesen – és a Gyermekvasúton én is utaztam. Már akkor is úgy gondoltam, hogy rém lassú a vonat, de lehet hogy ez a kritika a nyugati, imperialista, kapitalista nevelésemből fakadt. 🙂 Laci! Lehet, hogy Te is pont akkor szolgáltál… 🙂

  • igenigen, en a hetvenes evekben, de akkor is, az en tortenelmemhez is szervesen hozzatartozik az uttorovasut es persze ezzel egyutt a Moszkva ter…..en 8. csoportos voltam es bar sokkal elobb, mint te, gondolom lenyeget tekintve ugyanazt csinalhattuk:) nekem nagyon szep emlekeim vannak, rengeteget kirandultunk, nyaraltunk egyutt…az en idomben az altalanos iskola igazgatoja ajanlott 1-2 nevet az iskolabol es abban a kettoben en benne voltam….buszke is voltam ra fokent mert kettonk kozul csak en fejeztem be a tanfolyamot es csak en kezdtem el dolgozni is….reg volt, szep volt….nekem a szocik nagyon szep, tartalmas, bekes gyerekkort adtak, ma mar csak azok a gyerekek boldogulnak, akiknek a szuleik „helyzetben” vannak….a tobbi nem szamit, na ezert faj ez nekem es ezert harcolok orban ellen, mert ugyan tudom, hogy nem lehet visszaallitani a regi idoket, az eselyengyenloseget meg kell adni legalabb a gyerekeknek!

  • Chris

    dehat az uttorovasut nem hullamvasut!?:)

  • Az lehet. Talán kezeltem a jegyedet is 😀 A max. sebessége 20 km/h volt. Képzeld el, amikor kalauz az ember -vagy zárfékező, (mert az utolsó kocsiban a kalauzt igazából zárfékezőnek hívják), és egész nap fel és le vonatozik a hegyen. A sokadik szolgálat után már nem annyira izgalmas ez a szédítő sebesség 🙂 11 kilométert 45 perc alatt teljesített.

  • dehat annak az a szerepe, hogy elvezd a termeszetet, ezert olyan lassu, nameg van benne par nem tul biztonsagos kanyar:) de en mindig nagyon elveztem, telen volt egy felnott kisero a vonaton, az szorakoztatott, halalra nevettetett, nyaron meg pozoltunk a kulfoldi turistaknak haha:)

  • Misi, egy az egyben ugyan azt csinálhattuk, mert a 70-es években még a mozdonyok és a berendezések is azok voltak, mint az én időmben. Aztán egy ideig még a régi állomásnevek megmaradtak, de azokat is lecserélték. Előre állomást pl. Virágvölgyre, vagy Ságvári-ligetet Szépjuhásznéra.. 😀 Volt sok tábor, meg kirándulás, éneklés. A Moszkva térre a szolgálat után együtt ért le a csoport, és a villamoson is végig énekeltünk 🙂 Hát szép emlékek az biztos. Vasutas csak jó tanuló lehetett, azt hiszem 4-es átlagnál rosszabbakat fel sem vehették, mert komoly, felelősségteljes munkát végeztek ezek a vasutas gyerekek. Látjátok, ezért jó, hogy más nézetűek is hozzászólnak a témához, mert ha Kedves Klára nem dobja fel a Moszkva teres témát, akkor ez a visszaemlékezés nem alakult volna most itt ki! 🙂

  • Klara Bencsics

    Chrisztopher nagyon rosszúl látod!

    A moszkva tér, maga a név, nagy undort okoz mindazokban akik még élnek a rákosi időből. Széll Kálmán tér név ered a ’20.as évekből, talán nektek ez a bajotok vele. A magyar történelem azért ma is többre tartja Széll Kálmánt,még akkor is, ha ez nem is tetzsik egyeseknek.

  • Igen, az amerikaiak nagyon szerettek fotózni és volt, hogy kaptam is tőlük egy negyeddollárost. Nem is értettem, hogy miért, de azt gondoltam, hogy az hű de nagy pénz 😀 Hát egy élmény volt az egész!

  • igenigen, en kituno tanulo voltam…meg az altalanos iskolaban:) aztan a zuros kamaszkor utan megint tanulni kezdtem:) akkoriban meg nem kellett felteni a gyerekeket, en egyedul jartam alig tiz evesen a vasutra egyedul, sokszor elofordult, hogy meg csak pirkadt, egyedul alltam a buszmegalloban es felvettek autosok, akik abba az iranyba mentek….mondjuk az is igaz, rossz penz nem vesz el!:) en boldog voltam akkoriban…

  • Bencsics

    a ma elo tobbsegnek nincs a nevvel jaro rossz erzese, eppen ezert nem itelheti el oket, minket! maga nem tud valtani, nem tudja belekepzelni a ma elok helyzetebe magat es ezert nem is ertheti oket, maga helyeben nem allnek egyik oldalra sem, csak csendesen szurkolnek a mai magyar nep jobb eleteert, de abba ne legyen biztos, hogy maga tudja, melyik is az az irany! hagyja rajuk a dontest! ettol lenyegesen szimpatikusabb lehetne!

  • nem enged be valamilyen oknal fogva:(

  • Azért akkoriban Pesten az a negyeddolláros egész nagy pénz volt! Egyik szép emlékem a kilencvenes évek elejéről – miután 1992-ben Pestre költöztünk – az volt, hogy 7 forintért már kaptam egy gombóc fagylaltot a pozsonyi úti Baba cukrászdában…és talán a City Grill-ben sem volt sokkal több egy hamburger. Na, ott van még egy eltűnt márka…a kádári McDonald’s. 🙂

  • Misuka, te szennyléagytröszt, előbb lépj be a fb-re, utána megnézheted!

  • Az öszödi rém/hibbant Néró (Gyurcsány) országlása idején 8 évig miért is nem osztott teát és takarót?

  • witcheszter te mumiaimitator

    most abbol a nyirokbol okoskodsz, amit nehezen felizzadtal az agyadba fidesz-eligazitason? ne erolkodj, mert a vegen a sok okossagtol kitagul a fejed a mufogsorod meg kilazul es lecsusszan a gigadon…de ha megtalalnal fulladni epp ugy nem sajnalna senki, mint a csurkat…

  • eddig CSAK a gyurcsany segitette a szegenyeket es bizony kormanyzasa idejen is, latszik, hogy fogalmad nincs mi zajlik csak szajkozod a fideszes baromsagokat, ezert is vagy te egy otvarszenny foldsotet gyoker…

  • Mert akkor nem volt mínusz 23 fok hajnalban! De szerintem most is csak azért van ilyen hideg, mert az elmúúúútnyóóócév még az időjárást is kitérítette, és ezt most nehéz helyrehozni OV-nak. Lehet, hogy a tavasz is emiatt elmarad :S

  • Christopher – visszatérve a negyeddollárosra. Akkor az olyan volt mintha a földön kívülről érkezett volna, hiszen Amerika felfoghatatlan távol volt, és nem csak földrajzilag. Nekem az kincset ért, jóval többet mint a névértéke 🙂 City Grill mint, Kádári McDonald’s, ez nagyon jó!:)

  • az en vasutasidomben meg tele voltunk kelet-nemetekkel:) istenem akkoriban csakugy hemzsegtek a Balatonon is, legalabb olyan tomeg volt Siofokon, mint Riminiben nyaron este a corzon…

  • Ne is mondd ’85-től minden nyaramat -május végétől szeptemberig a Balatonon töltöttem a kilencvenes évek elejéig. A legszebb gyerekkor volt, és ha meghallok pl. egy Modern Talkingot, vagy Belinda Carlisle-t, vagy egy Sandra-t akkor az az idő ugrik be a sok bundesligafrizurás, zoknis-szandálos vicces trikós kelet-némettel együtt 🙂

  • igen, ezt a Bencsics nem ertheti!

  • Remzső László | február 6, 2012, 4:59 du., már hogyne lett volna korábban -23 fok! Nézze vissza kb. 10 évre az időjárást!

  • Azért a zoknis-szandálos cucc még a kilencvenes években is menő volt…és a Széchenyi könyvtárban ma sem szokatlan látvány. Ja egyébként, ha már Széchenyi Könyvtár….az ottani büfének még abszolút olyan nyolcvanas évek kádári atmoszférája van. Egy pohár szóda 30 forint és a zsiróskenyér 70 forint. Egy százasból meg van az ebéd. Egy időben ezen éltem. 🙂

  • Én a Moszkvatéren laktam régen…
    Adam:
    Lehet hogy láttalak Téged az Úttörővasúton , felülről. Mert én meg azon a nyáron sokat repültem vitorlázógéppel azokon a hegyeken…pontosabban felettük 😀 😀

    Idióta az aki azt tartja hogy undor tölti el az embereket a Moszkvatér elnevezés miatt , pont fordítva van.
    A Széll Kálmán nevü szerencsétlen kétbalkezes közgazdászról pedig most hallottam életemben először, hogy előrángatták a magyar közgazdaság szemétdombjáról.

  • Mi a baj az Öszödi Beszéddel ?
    Talán nem olvastad végig ! Ha megtetted volna , másképp viszonyulnál hozzá.
    Majd én elárulom mi a baj vele :
    Az a baj vele hogy ez a tesze-tosza Feri NEM A PARLAMENTBEN mondta el !! !!
    Mert ott kellett volna előadni .

  • „zoknis-szandálos cucc még a kilencvenes években is menő volt”, milyen kultúrkörben? Fiúgyermekeimmel – amúgy nagyon helyesen – kisiskolásként is képtelenség volt már a szandálviseletet is elfogadtatni, főleg zoknival. Ők – felnőttként – a mai napig is a Széchenyi Könyvtár látogatói.

  • Judith Kopacsi

    de mi köze van ennek a zoknihoz és a szandálhoz, hogy a te gyerekeid melyik könyvtárat látogattyák?

  • Eszter! persze, volt hideg régen is, de olyan értelmetlen ezt felhozni, mert akkor azt is lehet mondani, hogy OV miért most ment „titokban” meglátogatni a hajléktalanokat? Van értelme? Nincs!

  • László igen, van értelme, hiszen egy korszerű hajléktalan szállót építettek Orbánék amit kb. egy hete adtak át. Miért ne nézhetné meg az épületet és annak lakóit? A korábbi hajléktalan szállók embertelenek voltak és az azokra könyvelt állami pénzek maoDemszky és bűnbandája által eltűntek.

  • Puchert János

    Azért azt se felejtsük el a VIII. kerület tavaly nyáron azt is megtiltotta a hajléktalanoknak, hogy leüljenek a kihelyezett padokra. Ami a Moszkva teret illeti igen csak barátságtalan lépés volt azzal az Oroszországgal szemben akiktől a gázt és az olajat kapjuk egyébként Moszkvában is van Budapest utca. Talán meg kell keresni mi volt a véleménye Adynak Széll Kálmánról.

  • Eszter, lehet félreérthető voltam. Nem az OV látogatásának értelmét kérdőjeleztem meg azzal, hogy ezt írtam (bár azt is megkérdőjelezhetném): ” Van értelme? Nincs!” Hanem ezeket (Gyurcsány takaró osztását, és Orbán látogatását) felemlegetni oda – vissza. Ez megint csak a másikra mutogatás, amit időtlen időkig lehetne folytatni. Van értelme? Nincs!

  • van egy jo cikk a nepszabiban, harom hajlektalan varatlanul meglatogatta orbant a cinege utcaban:) mindent rendben talaltak a villaban:)

  • @Puchert János!

    Széll Kálmán személyét illetően azonos Önnel és Adyval a véleményem. Inkább az itteni honlap eszmeiségét képviselőkön csodálkozom, hogy nem tetszik nekik Széll Kálmán. :-))

  • T Klára Benics!Mióta válatlan bettoppanás az amikor kamerát is viszek és felvesszem és az internetre felteszem?Megint átverés mint a többi!Szégyelheti magát hogyx az embereket ilyen helyzetbe hozta!Gyurcsány Ferencet és tagjait a miskolci Avas-lakótelepre meghivták,szivesen látták.3 napig élte a szegények megszokott életét.S érezte a kedves vezér hogy kör hátrányb an van ezért bedobta magát,de már lekésett!Senkisem hitte el neki hogy spontán volt.A mai napi ámitó évértékelőjével egyidőben tüntettek a BKV-sok,nagy rendőri készültséggel,mert féltik az évértékelőjét!Ne adja a jó Isten ön mivel nem itt él,s onnét osztogatja az észt,olyan nagy az elkeseredés az emberek között,hogy félek ne hogy robbanjon,mert annak is mi szegény emberek isszuk meg a levét,mint mindig!

  • T.Klára!Nem beszélni,spontán megjelenni kell hanem tenni is kellene!Attól még emberek fagynak meg!