Egy budapesti uszodában fojtogatták Kertész Ákost – ezért is menekült Kanadába

2012 március 5 9:11 de.304 hozzászólás

Kertész Ákosnak – aki jelenleg Montreálban él – bőven lehetett oka a menekülésre, hiszen számos támadásnak és brutális atrocitásnak lett az áldozata az elmúlt hónapok alatt. A Bartus Lászlónak adott exklúzív interjúban a 80 éves Kossuth-díjas író elmondta, hogy egyik nap az uszodában volt és elúszott mellette egy férfi. Aztán amikor felismerte a prominens írót, a medencében rátámadott és elkezdte fojtogatni. Az idős író segítségért kiabált és végül elúszott a férfi és elhagyta az uszodát, azonban amikor a kocsijához ért Kertész Ákos egy antiszemita szavakkal ellátott cetlit talált az ablakon: „ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák”–állt a papíron.

„Háromszor kergettek meg az utcán, de megtámadtak bevásárlóközpontban is, egy alkalommal majdnem a villamos alá löktek a járdáról, a metrón leköptek, az uszodában, ahova járok, vízbe akartak fojtani”–mondta Kertész Bartus Lászlónak.

Kertész Ákos elmondta, hogy ő mindig magyarnak tartotta és érezte magát és rámutatott arra a tényre, hogy a magyarországi zsidóság szinte teljesen asszimilálódott, így fel se merült benne az, hogy őt esetleg bármi másnak könyvelnék el, mint magyarnak. „Ennek megfelelően a magyar zsidók is alattvalók. A zsidótörvények után is azt mondták, hogy nem kell tenni semmit, meg lehet úszni, túl lehet élni, ha betartjuk a törvényeket. Erre a tévedésre sokan már csak akkor jöttek rá, amikor rájuk csukódott a gázkamrák ajtaja”–jegyezte meg Kertész Ákos.

És bizonyára a KMH olvasói közül is sokan azt kérdeznék: miért pont Kanadába menekült Kertész?  Kertész elmondta, hogy számára nagy élmény volt olvasni Tamás bátya kunyhóját, melyben két rabszolga Kanadába menekül. „Nekem Kanada a szabadság földje”–tette hozzá.

304 hozzászólás

  • Ez a „Tamás bátya kunyhója” sztori nagyon tetszik! Én is ilyeneket mondanék! Ti meg benyalnátok!

  • Mint magát magyarnak tartóü polgár köszönöm Kanadának,hogxóy befogadta Kertész Ákost.Én
    ,meg szégyelem magam,amiért ilyenek megtorténhetnhek Magyarországon.
    Tapis.

  • Judith Kopacsi

    Berecz, a tény, hogy Kertész Ákos menedékjogot kért, csak az első lépés a befogadása ügyében. A többi már jogi dolog. De, reméljük minden jól fog menni, és Kanada is elismeri, hogy Kertész Ákos, (sajnos) valóban menekült MO-ról, ahol persze nem kapott segitséget az államtól, hogy megvédjék Őt a személyét ért atrocitásoktól. Ez bizony, akárhonnan is nézem egy politikai menekült ügy.

  • Istenem mekkora egy ökrök vagytok! Minek ez a cikk? Hazugság, hazugságra. Ennyi badarságot, mint amit összeírtatok az elmúlt két napban régen láttunk. Minél jobban keveritek, annál jobban belegabalyodtok.

    Nincs úszómester, nincs senki aki megvédené szegény barmot? Ki adja ezeket a hülyeséget az öreg szájába. Tudom, Bartus. A kis-nagy KERTÉSZ. Lehet Imre, Ákos, de Ő a Laci. Az igazmondó juhász elbújhat mellette. Szégyenében.

    Ha valaki ismeri Bartus és az Ő amerikai „munkásságát”, magyarellenességét, komoly hitelt adhat a riportjainak.

    Tetszik, magasan csapkod a kaki, benéztétek. Jött a segítség, de az hiteltelen, sőt írni sem tud csak ha legalább van két hete egy cikk megírására. Látom Juditka ez Rád is vonatkozik.

    Küzdjetek, hazudozzatok tovább, még hiteltelenebbé váltok. Tanítottunk Benneteket, de hiába.

  • Tüske Zsófia

    elproletárosodott Rudy, maga 450 év alatt alaposan.

  • Mint magyar szavazó állampolgár felszólítom a MAGYAR KORMÁNYT, határolódjon el minden hazáját eláruló,

    arról hazugságokat terjesztő embertől. Függetlenül attól milyen állampolgár. Ha magyar is, vegye ezt vissza,

    szigorúan büntesse meg függetlenül attól milyen a bőrszíne, vallása vagy esetleg faji hovatartozása, ezzel

    is bizonyítva mi nem vagyunk sem faj, sem ember, sem vallásüldözők.

  • Tisztelettel!

  • dehogyis a magyar kormany AZONNAL MONDJON LE! nem politikusok azok, hanem bunozok!

  • Vajon ki kergette az utcán, hogy nem érte utol nyolcvan évesen, ráadásul háromszor ?

  • solyomgenya

    mondjuk te lehettel es nem erted utol a kerekesszekeddel….csak igy tortenhetett…

  • Tüske Zsófia

    szerintem is el kellene határolódnia a magyar kormánynak mindenkitől, és alcsúton ki kellene kiáltania a kirájjjjjságot. A schengeni határokat duplazárral, senki földjével felállítani, és oda lélek az ajtón se be, se ki.
    mindannyian jobban járnánk. az alcsúti füstös messiásnak meglenne az elhatárolódott birodalma, nekünk meg a nyugalmunk, végre.

  • Rudy te nagyon hülye. Te magyar szavazó polgár. Behalok. A faszt kevered itt a szart. Mit károgsz erre a szegény öreg Kertész Ákosra. Igen ő MAGYAR. És csak fele annyi eszed lenne már sziporka lenne a beceneved. Nagyon remélem Mo-n élsz,és egyszer a bré másik oldalára kerülsz. De addig is olvasd a harcomat. Tudod kitől. Misi húzd elő a kardot adjunk neki mint a Pearl Harborban a Tennessee fiuk a náci japcsiknak:))

  • Az a jó a libsi-bolsikban, hogy ma már név szerint ismerik a szavazóikat, és gyűléseiket egy garzonban is megtarthatják.

  • Zsoldos!

    Új vagy itt, írtad egy másik helyen, igaz ott még a juditkát próbáltad visszafogni. Olvass egy kicsit a régebbi hsz.-ekből mielőtt kijönnél a sodrodból. Kicsit kevésnek tűnsz te is, mint újdonsült rosszindulatú misi haverod.

    Gyorsan megmutattad mekkora surmó vagy.

  • a rudy

    az csak egy kopygyaros, idekopizza masok gondolatait, mert neki egyetlen onallo nincs!

  • Tüske Zsófia

    gondolod te, Hawkeye….

  • Szégyelhetjük magunkat mindannyian!!!!!!!!!!!!!!

  • Lehet hogy surmó vagyok de nem rosszindulatu. És régebb óta vagyok én mint gondolnád itt csak nem írkáltam. De ha te mint surmó írkálhatsz hát akkor mi tartson engem vissza.Téged kéne dicsőiteni aki jön az agymosott félművelt dumájával,olyan kocsmai stílusban. Még azt sem nézi hogy nö az illető akinek ír ilyen alpárian. Barátom te ha magyarnak vallod magad az az igazi ősmagyar suttyó hátranyilazó bunkó vagy.Tudod olyan szittyás. Takarodj el innét ha akarod fizetek érte. Tartó gazdád mennyit ad. Én a dupláját oké:)) Mert nem hiszem hogy ezt a sok sületlenséget magad találod ki. És köszönöm hogy surmónak neveztél.Tőled kimondottan jólesik.

  • Judith Kopacsi

    Juditkát kár visszafogni, mert Juditka pontosan tudja kinek, mikor és mekkorát lehet, vagy kell a fejére ütni. Provokativ mitugrászok ne számitsanak kíméletre nálam. Mindenki tudja rólam, hogy képes vagyok felpofozni mitugrász antiszemita férgeket. Ez már ezek után sem fog változni. Régi családi szokás. Még nagyanyám is gyakorolta.

  • Sok boldogságot nektek így együtt.

  • judynak akkor mondanam hogy eloszor add le amit irtam aztan johet a pofonod allok elebe, de antiszemita nem lehetek mert oregapam zs volt …. anyai oldalon csak amit oregapam is mindig mondott rolatok hogy alszentek vagytok es ti ebbol az allszentsegbol penzt csinaltok mert a munka budos. Akkor juccika kinek is jon az a pofon? Megutnel egy ver szertinti zsidot aki sziveben magyar!!! es biztos vagyok benne hogy nem lesz annyi benned hogy ezt leadd es ez is csak zs oreapam igazolna. a szegyen nem az amit a magyarok csinalnak ok fogadtak be minket hanem az amit mi csinalunk cserebe hogy befogadtak minket. varom hogy megjelenjen a hozzaszolasom. Mind a ketto.

  • rudy

    az valami perverz szokas lehet, mas beallitottsagu emberek kozossegebe jarkalni provokalni…..menj orvoshoz, valami nincs veled rendben!

  • Misi ez itthon bevett szokás. Ezt nem orvoshoz kéne vinni,hanem időgéppel vissza. Csak most a szögesdrót másik oldalán legyen ne az őrtoronyban. Nem igy dumálna a suttyó. És ezt meg kell szokni hogy itt lesznek,mert ukászba van nekik adva a bomlasztás. Ezek a férgek mindenhova berágják magukat. Letelt a munkaideje most megy pihizni.

  • Judith Kopacsi

    Kedves népharag, ha elöttem antiszemita kijelentéseket tennél, nem néznék sem a nadrágodba, se a születési bizonyitványodba. Zsidóban is láttam már antiszemitát, az sem menti fel a hülyeség alól. Attól még lehetsz szivedben magyar, csak hogy szerintem az igazi szivből magyar soha nem fog megalázni egy zsidót vagy cigányt, vagy akárki mást is.

  • Judith Kopacsi

    Különben fogalmam sincs honnan veszed, hogy én, vagy családom egyetlen tagja is munka nélkül keresett pénzt, vagy élt meg? Felhomályositanál, hogy pontosan mire is gondoltál?

  • Judith Kopacsi

    Népharag, különben mióta számitod magad mitugrász provokativ féregnek? Mert én csak azokra vagyok veszélyes. Tudod, akinek nem inge, ne vegye magára.

  • bohoc

  • Szeretnék azoknak a bátor majmoknak a szeméve nézni, akik oly nagyon bátrak egy 80 éves emberrel szemben.

    Igaza van mindenkinek, aki menekül Magyarországról: ahol a rudy féléknek áll a zászló, onnan normális ember elhúz.

  • de oszinten, normalis az, hogy a kertesz arcmasanak emlekevel jarnak kelnek az emberek bevasarolni, moziba, uszodaba, randira es ha epp beazonositjak valahol, akkor utnek?! eloszor is, akinek nem inge nem veszi magara, masreszt furcsa, hogy sokan ertelmezni se tudjak az irasait, de azt mennyire biztosan tudjak, hogy ez ellenuk szol es azonnal megtorolnivalo? nekem ezek egyertelmuen azt bizonyitjak, hogy itt szervezett uszitasrol van szo! el kell kapni a felelosoket!

  • Emlékeztetőül, Kertész mivel is érdemelte ki a széles körű rokonszenvet?

    „A *** genetikusan alattvaló. […] A *** a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat. […] Se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” (http://nepszava.com/2012/03/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html)

    A *** tetszés szerint behelyettesíthető, lehet „kanadai”, „lengyel”, „koreai”, „fehér”, „fekete”, ugyanúgy provokáció marad.

  • minden sora igaz volt! nem az a hibas, aki ezt leirja, ilyenek vagytok, ezzel kene csinalni valamit!

  • Judith Kopacsi

    No meg, akinek nem inge, miért vette magára? Ha meg magára ismert, miért van annyira felháborodva? Van itt kérdés több is, de a válasz nem éppen szalonképes.

  • Mégis, mi elől menekült és miért éppen Kanadába?

  • mindegy, el kellet jonnie otthonrol, ha szabadon akart irni, nyilatkozni…ez a lenyeg! es ez bizony szegyen a magyarokra nezve!

  • „tény, hogy Kertész Ákos menedékjogot kért, csak az első lépés a befogadása ügyében. A többi már jogi dolog. De, reméljük minden jól fog menni, és Kanada is elismeri, hogy Kertész Ákos, (sajnos) valóban menekült MO-ról, ahol persze nem kapott segitséget az államtól, hogy megvédjék Őt a személyét ért atrocitásoktól. Ez bizony, akárhonnan is nézem egy politikai menekült ügy.”

    Csúnyán néztek rá?

    Kedves Kopácsi Judit, ezzel az erővel fél Magyarország, de legalábbis É-K Magyarország menedékjogot kérhetne Kanadában.

  • Libás Misi!

    Börtönbe zárták? Korlátozták a kinyilatkoztatásában? Kirúgták miatta a munkahelyéről?
    Szabadon nyilatkozhatott. Az, hogy nem mindenki tapsolt neki, az más kérdés.

  • Nemcsak szólásszabadság van, hanem szabad véleményezés is. Talán meg kellene tanulni méltósággal elviselni.

  • A fenti cikk úgy hiteltelen, ahogy van. Hírhajhász nulla.
    Ha véletlenül rá is ismert valaki, aki nem igazán örült a vele való találkozásnak, és uram bocsá, ennek hangot is adott volna, ugyan honnan tudta volna, hogy melyik az ő kocsija a parkolóban a több száz közül?
    Nehogymár ez legyen a támpont ebben a mondvacsinált ügyben.
    Nevetséges.

  • Egyébként ez a cetli mi alapján nevezhető antiszemitának?

    „ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák”

    Naponta százszor, ha nem ezerszer hangzik el az, hogy

    ” a rák egye ki a szívedet” és ehhez hasonló kulturális megnyilvánulások.
    Mi a különbség?

  • Kedves Nepharag, egyetértek és köszönöm, hogy olvashattam ilyen hozzászólást is.

    Az én nagyapám azt mondta, hogy undorító dolog az, ha valaki oda sz@rik, ahol enni kapott.
    A fenti cikk témája kiváló példa erre.

  • Judith Kopacsi

    Na kezdjük azzal, hogy az ENSZ 1951-ben lefektetett nemzetközi protokolljának, amit 1989-ben Kanada is törvénybe iktatott, menedékjog jár minden olyan egyénnek, aki hazáját elhagyva fél oda visszatérni, mert faji hovatartozása; vallása; nemzetisége, egy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai véleménye miatt üldöztetésben lenne része, és az állam nem képes vagy nem hajlandó az üldözések ellen megvédeni.

    Miután Kertész Ákos egy cikke miatt MO-on megfélelitve élt, többször meg akarták verni, naponta érte szóbeli és testi atrocitás, ez egy politikai vélemény, kritika ellen szólt. Az állam védelmére nem számithatott, miután a cikket követően, látványosan visszavették tőle a budapesti diszpolgárságot és többen követelték, hogy a Kossuth dijjat is vonják vissza tőle. Ezek ellen egyetlen egyszer sem tiltakozott egyetlen hivatalos szerv sem, ami az atrocitások egyetértésével azonos. És, miután többször mint zsidót is támadták, hozzájön még a rasszizmus vádja is. A cikke megjelenése óta magam olvastam többszáz olyan megnyilvánulást, ami alátámasztja Kertész Ákos jogos félelmét.

    Az ellene szóló ujságcikkek, az ujságcikkekhez füzött reagálások, mind, mint dokumentumok támaszthatják alá Kertész Ákos menekültügyi kérelmét.

  • Kertesz Akos, a XXI. Szazad legkivalobb Magyar nyelvu, zsido vallasu iroja NEM egy menekult. Menekulni bunozok szoktak. A torekeny, 80 eves mesternek egyszeruen elege lett, – mint oly sok embernek az elmult evszazadok soran, beleertve a nem-zsido Bartok Belat es a negyedmillio 56-osok tulnyomo kereszteny tobbseget- abbol az anomaliabol amit csak egy neven lehet lehet nevezni: Dunamenti Mongolia. Eljon majd
    az ido, amikor szokas szerint – “ vilaghiru honfitarsunknak” fogjak nevezni, mint annnyi mas kivalosagot a hollowodi nagysagoktol az atomtudomanyban kimagaslo tudosaikig akiket eluldoztek egyetlen bunuk miatt: zsidok voltak Ezek meg mindig szerencsesebbek voltak, mint peldaul Radnoti Miklos, Szerb Antal vagy az a Petschauer Attila – olimpiai banjok -, akit a “hazat vedo hos hovedek” meztelenre vetkoztetve az orosz telben addig locsoltak es kukorekoltattak, amig megfagyva esett le a farol.ahova felkenyszeritettek.
    Felzarkozhatnak, lezarkozhatnak, elzarkozhatnak, bezarozhatnak vagy kizarkozharnak, – egy remenytelen
    eletkeptelen tarsasag a Dunamenti Mongol amitol vegre megszabadult Kertesz Akos,

  • Judith Kopacsi

    GB, itt és most Kertész Ákos kanadai menekültügyi kérelmének a jogi részéről tettem említést. Csak hogy tisztázzuk a dolgokat.

  • Kedves Kopácsi Judit!
    „megfélelitve élt, többször meg akarták verni, naponta érte szóbeli és testi atrocitás”
    Nem tévesztetted össze véletlenül a borsodi falvak magyar lakóival a fent említett urat?

  • Judith Kopacsi

    Nem. Akit naponta testileg is fenyegetnek, no meg zaklatnak származása és politikai véleménye miatt, az üldözve van. Még jogilag is.

    Különben én úgy láttam, hogy a borsodi falvak lakóit mostanában mintha a törvénytelenül szervezödött Magyar Gárda akarja megvédeni. Az nem zsenáns?

  • Naponta testileg fenyegették volna? Nem túlzás ez egy kicsit? Őszintén.
    Az, hogy visszavonták a díszpolgárságát, na bumm. Nem értem, miért csodálkozik, hogy nem igazán értékelték, hogy genetikai, faji megkülönböztetést, minősítést hangoztatott, ami ugye, hadd ne mondjam, hogy kissé furcsán hangzik, ha már sérelemről van szó.

  • Remek ez az oldal. Nagyon tetszik a szlogen. „MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! „

  • Kedves Kopácsi Judit, a borsodi falvak lakóit, főként az egyedülálló idős embereket senki nem védi meg az erőszaktől, a bűnözőktől, az éjszakai rablásoktól, az ok nélküli, indokolatlan, értelmetlen gyilkosságoktól, mégsem kérnek menedékjogot, pedig tömegesen megtehetnék ezen az alapon ők is.

  • Dakota

    attol meg, hogy a borsodi falvak lakoit is nap mint nap atrocitasok erik, ne gondolja, hogy attol ez rendjen van! igazabol nem ezeknek az embereknek kene elmenekulni, csupan a kormanyt es az odavissza egymast segito fasisztakat kene bortonbe vagni, mind egytol egyig, mint mas rendes civilizalt orszagban, DE EZ NEM TORTENIK MEG, mert ezek az atrocitasok BELEFERNEK a magyar emberek turokepessegebe, sot az ARTATLAN 5 eves CIGANYGYEREK HATBALOVESET is tobbmillioan szenvtelenul szemleltek karosszekbol vacsora majszolasa kozben tv-musor gyanant!!! haat az ilyeneknek a kurvaanyjukat dakota veled egyutt es tudod mit erdemelnetek egy orult nagy termeszeti katasztrofat, ahol a fuldoklo gyerekedet koszos ciganyok keze huzza ki az iszapbol, tuzbol, veszelybol! akkor megtanulnatok megbecsulni vegre egymast es onzetlenul segiteni masokon, nem mindig mindennel elegedetlenkedni, masokra mutogatni es fikazni mindenkit melymagyar cimkekkel! szemetek!

  • omg | március 5, 2012, 4:45 du.

    Ez bizony így van, ahogy mondtad.

  • Judith Kopacsi

    Drága dakota, szerintem csak az sértödik meg egy iró ember véleménye miatt is, aki magára veszi a sértést. Én is magyar vagyok, és képzeld, egyetlen pillanatig sem gondoltam, hogy ez rám vonatkozik. Tudod kik viselkednek így, mint most Kertész Ákossal tették? A talibánok, Emlékszel mekkor felháborodás volt, amikor Salmon Rasdira fatwat, azaz halálos itéletet mondtak az iráni taibánok? Barbároknak hivták öket Europa szerte. Akkor szerintetek egy 80 éves ember véleménye miatt valakit megverni, fenyegetni, államilab büntetni, diszpolgárságát elvenni, az mivel egynelő?

  • Judith Kopacsi

    omg, lehet hogy be lehetne helyettesiteni minden nációra, csak nem mindegyik rohanna olyan sürgösen be is bizonyitani azt, mint jelenleg tették az echte matyarok.

  • ha pinter a belugyminiszter magyarorszagon, akkor el lehet kepzelni, milyenek lehetnek a bunozok es ettol varja valaki, hogy rend legyen, meg a sajat hasznat gyarapito torvenygyarto orbanviktornak? ugyan mar! az alvilag elbujhat emellett a banda mellett minden szempontbol! ha nem tetszik DAkota a helyzet, vonulj a parlament ele es tiltakozz, mozditsd meg a lottyedt seggedet es hallasd a hangodat, mert jol latod, a dolgok nem normalisan mennek magyarorszagon, de maguktol nem fognak valtozni, csak ha teszel erte! Kertesz nem turte es joltette!

  • Libás Misi, mi a baj, mi izgatott fel ennyire, hogy a gyerekemet, vagy másokét ilyen átkokkal sújtsd?
    Vigyázz, hogy másoknak mit kívánsz, mert visszaszáll.
    Mindenféle erőszakot elítélek, bárki ellen is történjen. Legyen az akár egy ártatlan cigánygyerek vagy akár egy nyolcvanéves magyar néni brutális meggyilkolása, vagy éppen egy afgán kislány megfélemlítése. Picit talán vissza kellene venni az indulatból és nem ártana néha gondolkodni is.
    Ha beszélgetni akarsz, akkor tanuld meg az alapvető kommunikációs szabályokat, és ne személyeskedéssel próbáld kompenzálni azt, ami nálad máshonnan hiányzik.

  • Kedves Kopácsi Judit, én nem megsértődtem a fent említett úr kinyilatkoztatásain, hanem felfordult a gyomrom tőle.
    És ez nagy különbség.
    Mint mondtam, az én szememben semmit nem ér az olyan, aki oda sz@rik, ahonnan enni kapott.

  • dakota
    pontosan tudom a kommunikacio alapveto szabalyait mar abbol, hogy teged melyik „nepcsoport” serelmei erintenek jobban…..a zsido es cigany az ne ajvekoljon, csak turjon, de a borsodi melymagyar nenit azt nem lehet bantalmazni, csakhogy maga az az atmoszfera, hogy buntetlenul meg lehet uszni aljassagokat, bunoket sot a mai magyar emberek napi szintu csalasa lopasa a letfenntartasuk alapja, az nem tesz majd kulonbseget es hullotok szepen vegyesen, mert pintert egyarant nem erdekli az oteves ciganygyerek, a borsodban meggyilkolt melymagyar vagy kertesz uldoztetese…..magyaran szarnak ratok es ezzel egyben ossze is uszitanak benneteket, na mert nem hulyek!

  • Libás Misi!
    Draskovics jobb volt?
    Ugyan.

  • dakota

    es minek jossz ide, hogy mindezt elmondd azoknak, akikrol egyertelmuen tudod, hogy kertesszel ertenek egyet??? ez valami orgazmuspotlas vagy mas perverzio reszedrol?

  • Kedves Libás Misi!
    Nem szép dolog egy demokratikus magyar oldalon zsidózni és cigányozni. Ejnye.

  • Kedves Libás Misi!
    Fogalmam sem volt, hogy ezen az oldalon csak bizonyos dolgokkal egyetértőknek szabad jelen lenniük.
    A szlogenből és az oldal nevéből gondoltam, hogy ez egy olyan demokratikus magyar oldal, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.

  • elmondhatod, de szigoruan mindenki szemszogebol nezve, itt nem lehet melymagyarkodni! sorry

  • Miről is beszélsz kedves Libás Misi?:)
    „elmondhatod, de szigoruan mindenki szemszogebol nezve”
    Értem, akkor talán mutass példát, mert eddig nem ezt tapasztaltam.
    Aki nem ért veled egyet, az meg sem szólalhat? Hogy is van a demokrácia, meg a szólásszabadság?
    Ez egy kanadai-magyar oldal, ahol alapvető szempont, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, mert a szlogen szerint „számít”.
    Vagy mégsem?:)

  • Kertesz minden szava igaz, azzal kene csinalni valamit dakota, nem egy 80 eves embert uldozni, ijesztgetni!

  • a sajat tunyasagotok, kozombossegetek, erdektelensegetek,kozonyotok vezetett oda, hogy faji gyulolkodes alakult az orszagban, Kertesz ugyanezt irta le az o sajatsagos iroi eszkozeivel es abbol mindenki iq-szintjenek megfeleloen kihamozott valamit, te is! megertettuk es nem haragszunk meg, ha mas oldalakat latogatsz eztan!

  • Libás Misi! Én annyit sem mondtam neki, hogy huhh, attól függetlenül, hogy megvan a véleményem a dologról. Nem értem, hogy mire fel ez az általánosítás, gyűlölet és ellenségeskedés részedről. Tudtommal soha nem bántottalak.
    Ez egy nyílt fórum, ahol mindenkinek joga van elmondani a véleményét az adott támával kapcsolatban, hiszen állítólag „számít”.

    Nekem tetszik ez az oldal, örülök, hogy rátaláltam.
    Köszönöm a kedves fogadtatást, Igyekszem gyakran jönni. Nagyon szimpatikus a hozzáállásotok az emberi szabadságjogokhoz, a szólás és véleményszabadsághoz és különösen az tetszik, ahogy egy emberként kiálltok, ha valakit ezzel kapcsolatban sérelem ér.

  • ” Mégis, mi elől menekült és miért éppen Kanadába?

    Szerző dakota | március 5, 2012, 7:55 du.

    mindegy, el kellet jonnie otthonrol, ha szabadon akart irni, nyilatkozni…ez a lenyeg! es ez bizony szegyen a magyarokra nezve!

    Szerző Libas Misi! | március 5, 2012, 7:57 du. ”

    Ez a lényeg Misi, igazán nagy öröm, hogy itt mindenki szabadon nyilatkozhat:)

  • dakota

    akkor te vagy az a fajta, akit kizavarnak az ajton es visszamaszol az ablakon?:)
    az ujsagirok, koltok, irok szerepe elsosorban az, hogy sajat egyenisegukon es nyelvezetukon keresztul bemutassak az epp aktualis tarsadalmi helyzetet, Kertesz pont ezt tette, ahogy te jellemzed az ostoba es rosszindulatu, johogynem mar majd turi, hogy nyakanal fogva rangassak az uszodaban mindezert….

  • igen, en is erre gondoltam, hogy idejott es most itt vegre leirhatja meg szemleletesebben milyen bunkok a magyarok, koztuk a jobberek!:) orulok, hogy egyetertesz!:)

  • Ejnye Misi:)
    Jellemeztem volna?
    Gondolatolvasó vagy?:)

    Természetesen egyetértek, hogy mindenki mondhassa el udvarias formában a véleményét.
    Az más kérdés, hogy nevetségesnek tartom, hogy valaki épp emiatt szalad világgá, mert mások is ezt tették vagy teszik vele szemben, amit ő maga másokkal szemben alkalmazott:)

  • Remek ez az oldal, biztosan sokan olvassák:)

  • Ezt a cikket most találtam.

    „Akárhogy is, ez a szöveg szégyentelen és védhetetlen. Rosszul teszi, aki védeni akarja. Kertészt úgy kellett volna megvédeni, hogy valaki a saját politikai oldalán időben és szelíden rászól: ne csináld! Vagy nem szólt senki, vagy Kertészből már hiányzik a belátóképesség. A következményeket látjuk, a szolidaritásnak hitt hallgatást én inkább lapításnak tartom. Bizonyos szempontból most sajnos volna okunk lapítani. Kicsit jobb lenne a helyzet, ha Kertész Ákos legalább annyit mondana: bocsánat.”

    http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=4484

  • @ Dakota – Ugyan mit erőlködsz már itt? Nem azért jött ide Kanadába Kertész Ákos mert egyesek „szabad véleményt nyilvánitottak”. Világosan megmondta Kertész hogy fizikailag és verbálisan bántalmazták. Mit nem értesz ezen? Vagy csak provokátor vagy? Ez nem az Index fórum, szerencsére….

    Kertésznek nem kell bocsánatot kérnie azért mert kimondta a fájó igazságot. Nagyon sok magyar megértette a mondanivalóját. Tükröt mutatott a magyar társadalomnak, ennyi. Mindannyian okulhatunk belőle. Azóta más szemmel nézem a magyar történelmet, a megannyi kudarcot, végzetes tévedést, sorozatos sikertelenséget. Ha a magyar nép valaha is sikeres nemzet akar lenni akkor muszáj szembenézni a meztelen valósággal.

  • Érdekes a mazsihisz vélemény. De megkérdezem én hogy bayer gyülölködő idológista zsolt aki szinte minden írásában erdőbe akarja terelni a zsidóságot hányszor kért elnézést kijelentései miatt. És főnöke ovi- sem magyarázkodott ez ügyben. Pedig nagyon sürün emlegeti(bayer) hogy a zsidóság genetikusan milyen faj.Kettős mércével mérnek. Bayernek aki fidesz alapitó fan ,lehet,Kertésznek aki nyílvánvalóan besokallt .Nem. Na ez a gusztustalan. És a Mazsihizs is szégyelje magát. Inkább ne szólt volna semmit. Ja a pénz. Jóban kell lenni a főnökkel. Az más. Egyébként Kertészt nem tudták volna megvédeni az atrocitásoktól. Ezt csak az tudja aki itt él. Minden őrült fideszfan és jobbikos mellé nem lehet rendőrt állitani. A mélységben fortyognak az indulatok.Táplálják is munícióval rendesen.És ha nem történik valami gazdasági csoda ovi kezéből kicsúszik az irányitás. Ha már ki nem csúszott. Majd ha az ilyen bayer félék és az echo tv is bocsánatot kér műsoraik miatt akkor Kertész úr is megteheti. De addig nem jogos a bocsánatkérés. Magyarországi zsidóság is Magyar,és nem csak itt élnek. Élvezik és szenvedik a mai magyar valóságot. És nem albérlők ebben az országban. Tehát nagy tévedés volt amit Kertésszel csináltak.

  • így jár, aki az uszoda medencéjébe a trapézról pisil, mint Kertész úr (egyébként sok igazság volt sajnos abban, amit leírt, de akkor sem illik ilyet papírra vetni). Olyanok voltak vele, ahogy leírta. Egyik sem üdvözítő tény.

  • Katona Attila Goj

    Tipikus zsidó hazudozás !
    „Az uszoda medencéjében rám támadt egy férfi,és elkezdett fojtogatni”
    Hogy,hogy nem látta ezt senki,miért nem tett panaszt rögtön,talán csak ketten voltak az uszodában?
    „a kocsim szélvédőjén antiszemita szöveggel ellátott cetlit talált”
    Hol a cetli,látta e valaki?
    „háromszor kergettek meg az utcán”
    Mindháromszor eltudott futni? 80 évesen?
    “Nekem Kanada a szabadság földje”
    Miért nem imádott népe Izrael?

  • whatever

    leirni nem illik, csak csinalni?

  • Persze, az esti mese megint! Az még hihető, hogy felismerik az uszodában, na de hogy a kocsiját is? Hehehe 😀 😀 Jó kis mese!

  • Andras

    en is jokat derulnek azon, mikor anyadat gazkamrakba terelnek es viccesen meseket gyartanek a tortenetrol!

  • Örülök, hogy leköpték a büdös zsidót. Helyettem is.

  • Csak egy kérdés itt a nagy adok-kapókban, ha Kanadában írta volta le Kertész Ákos, hogy a kanadai nép mind genetikusan alatt való, hogy állat mind aki a saját mocskában moslékot zabálva hentereg, és hogy vegyék már tudomásul, hogy kiirtják őket, akkor ott kint messze Kanadában mit szóltak volna hozzá a kanadaiak?
    Kertész Ákos nem írói véleményt mondott, hanem elszólta magát, ahogy az itt élő vele azonos értelmiségiek ezt meg is mondták..
    Kopácsi Juditnak abban van igaza, hogy ilyet egy MAGYAR nem tesz, nem mocskolja magyar a magyart, nem nevezi állatnak, és nem akarja kiirtani sem. De nem támadja orvul, nem árt nemzetének, ha bajban van szeretett hazánk, akkor vált a vállhoz vette kell összefogni. Csak az aljas, sehonnai rúg a földön fekvőbe, ilyet magyar ember nem tesz.
    Egyébként meg a jelenlegi vezetés pártja a LIKUD testvér pártja, ostobaság azt hinni, hogy egy antiszemita párttal ápolnának nagyon szoros szövetségi kapcsolatot.

  • T.hOZZÁSZÓLÓK!ÉN AZOK HELYET ITT KÉREK ELNÉZÉST,AKIK GYÜLÖLETBŐL,SZÉLSŐSSÉGES MEGNYILVÁNULÁST TETTEK!Elképesztő hogy ezek az emberek kivetkőztek emberi mivoltjukból!Én igen is elhiszem,mert sajnos a szélsősséges emberek erre képesek!Én személy szerint többször is tapasztaltam,de itt is tapasztalható hogy ha nem vagyunk velük azonos véleményen mindenre képesek ezek a fanatikus emberek sajnos!

  • Judith Kopacsi

    Kopácsi Juditnak csak abban van igaza, hogy akinek nem inge, nem vette volna magára. értelmes ember tudja mire érdemes reagálni. Itt viszont a többség csak Kertész véleményét igazolta.

  • nacitetvek

    ha kanadaban bencsik, orban, vona, gaudi vagy bayer csak kinyitna a pofajat, bortonben lenne azonnal es akkor Kertesznek sem kellene ilyeneket irkalnia!

  • Ejnye Misike, nagyon csúnya dolog a gyűlölködés.
    Kovács Éva most kérhet miattad elnézést megint.

  • dakota

    te miert nem mesz apadfaszara?

  • Szegény Évának sok dolga lesz, ahogy látom:)
    Mindig ez a durvaság. Ezen a remek oldalon, ahol szólásszabadság van és demokrácia, és mindenki elmondhatja a véleményét, nem illik ez, Misike. Nyugodj meg szépen.

  • neked nincs szolasszabadsag te nacifos, neked kuss van!

  • Ejnye Misike, miért vagy ilyen kirekesztő és gyűlölködő?

  • Judith Kopacsi

    Dakotákkal szemben ez kötelező. Nem tudtad?

  • Libas Misi!
    Csak egy viccre utaltam, miszerint mindenki belepisil a medencébe, csak a vízben vannak és nem felülről huggyantanak. Túllépte Kertész úr a hatáskörét, mert egy sör mellett még megbocsátható, ha kimondja az egyértelműt, de nyomtatásban ugyanez nagyon visszatetsző. És ha ez tényleg megtörtént, amiről beszámolt, akkor is csak olyasmit tapasztalt, amiről írt – hogy primitívek a magyarok. Nincs új a nap alatt ezek szerint.

  • whatever

    Kertesz egy iro, te meg egy rakat senkiszar! pont a tefajtadnak kene kitakarodnia az orszagunkbol, mert terjedsz mint a korsag!

  • Hát igen kérem.
    Előbb jön a verbális erőszak ( Tatulus meg Rudy meg Kovács meg mittoménmégkik , senki szarházzyak ) aztán pedig embereket vernek meg uccán.
    Eleinte.
    Mert később el is égetik a másként gondolkodókat ezek.

  • Johhny Weiss a kurva anyádat te büdös patkány !

  • Adam kérlek töröld előző bejegyzésemet. És elnézést érte , a társaság normálisabb felétől.

  • Johhny weiss. Már kimondták csatlakozom Geyzához. A ku… a… Hogy lehettsz ennyire gátlástalan mocsok. Milyen lelkületü állat vagy te. Mert embernek nem vagy nevezhető. Nem ismersz valakit és leköpnéd? Dunapartra is elkisérnéd gondolom. PATKÁNY VAGY.

  • Ó, nem tudtam, kedves Judit, hogy nálatok ez kötelező. Ez nincs kiírva sehol. Ugye nem baj, ha nem mindenki az?

  • ” És bizonyára a KMH olvasói közül is sokan azt kérdeznék: miért pont Kanadába menekült Kertész? Kertész elmondta, hogy számára nagy élmény volt olvasni Tamás bátya kunyhóját, melyben két rabszolga Kanadába menekül. ‘Nekem Kanada a szabadság földje’–tette hozzá.”

    Emmeg annyit fuznek hozza, hogy „MARHA”!

  • Ejnye emberek! Ha valaki meg akarta volna verni, ezt a vénembert, akkor már megtette volna! Ha valaki olyan bátor, hogy ilyent ír a magyarságról, hogy genetikusan alattvaló, az ne csodálkozzon azon , ha végigmennek rajta páran! Akkor ne fusson vinnyogva Kanadába menedékjogot kérni! Egyéb iránt olyan nincs, hogy magyar zsidó és magyar cigány! A magyar az magyar, a zsidó az zsidó, a cigány az cigány, max magyar állampolgárok. Az ősi törvényeink szerint mint vendégek vannak itt. Ha vétnek a magyarság ellen , nyugodtan ki kell őket rakni a határon…
    Fel lehet ezen háborodni, de ha itt akar élni valaki, akkor alkalmazkodjon a befogadó nemzethez, ha erre nem képes pusztuljon innen!

  • ezt itt nem lehet elkapni a kanadai torvenyek alapjan? ezt az upas naciferget?

  • Misike, menj és mosd ki a szád, mert csak a gyűlölködés fröcsög belőle.

  • Kedves Upas!

    Miert nincs olyan, hogy magyar zsido, vagy magyar cigany? Mi tortenjen azokkal, akik keveredes gyermekei? Ok se magyarok se zsidok, se ciganyok? Akkor mik?

    De azt elismerem, hogy a szarmazas koruli vitak erdekesek lehetnek. A zsidok kozott is neha heves vitak alakulnak ki emiatt, es ajanlanam onnek, hogy gondolkodjon el a 3 ponton:

    1., Az magyar, aki annak vallja magat
    2., Az magyar, akit a magyarok magyarnak tartanak
    3., Az magyar, akit a magyarokon kivul mindenki mas magyarnak tart.

    A magyar szot termeszetesen itt fel lehet cserelni barmi mas nemzet nevevel.

    Persze tudom, hogy nem erti mirol van szo. De most kepzelje el mindezt abban a kornyezetben, ahol mindenki meg akarja olni a magyarokat. Mindjart erdekesebb, nem?

    Udv;
    Miklos

    ui; nem birom ki, hozzateszem, hogy szemelyesen is ki vagyok tuntetve egy melymagyar baratsagaval. O nyiltan fajgyulolo… ezt hadd ne ecseteljem. A lenyeg az, hogy egyszer „bevallotta”, hogy ugyan a negereket gyuloli, de azert a csinosabb neger lanyokat szivesen megdornizna. Tehat megkerdeztem tole, hogy mi lenne, ha teherbe ejtene egy neger not es fekete fia szuletne. Erre azt mondta, hogy akkor az a fia allat lenne. Meg kellett kerdezzem, hogy mi lesz akkor, ha a gyerek feher lesz? Erre azt mondta, hogy az akkor ember lesz.
    Remelem erti: Ha ket gyerek szuletik egy feher es egy neger kapcsolatabol, elofordulhat, hogy az egyik testver allat, a masik pedig ember,

    Ugye milyen szellemi magassagokba tudja ropiteni az embert az ilyen „ki hova tartozik” zoldsegen valo ragodas?

  • Moshe, az a magyar, aki annak érzi és vallja magát. Az EMBER-t pedig a tettte méri. Teljesen mindegy, hogy milyen a színe, vagy a vallása.
    Nekem teljesen mindegy, hogy ki minek, hová tartozónak érzi magát, de az kifejezetten zavar, ha mindezt mások lekicsinylésével, sértegetésével teszi.
    Épp az előbbb mondtak el mindennek egy másik cikknél ezen az oldalon az úgynevezett demokraták, mert önálló véleményem merészelt lenni. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért ez a reakció itt. Éppen itt, ahol elméletileg mindenkit tolerálnak.

  • Kedves Dakota!

    Ezert irtam, hogy a zsidok kozott is heves vitak folynak ebben a temaban. 🙂
    En csak elgondolkodtatonak szantam, amit irtam. A sajat velemenyem megegyezik a tieddel, elsosorban azert, mert nem kedvelem, amikor masok dontik el helyettem, hogy en ki vagyok, mi vagyok, mit szeretek …. stb.

    Hogy mitol frocsognek az emberek? Emlexem, hogy amikor a bolsik voltak hatalmon Orban elott, akkor tobbnyire a magat a jobboldalhoz hazudo egyedek frocsogtek. Most ugyanezt teszik a bolsik, legalabbis egyik-masik. Ezek annyira feltik a kis hatalmacskajukat (a mocsingos kondert ami mellol most ki lettek utve) hogy csak ilyen megnyilvanulasokra kepesek. Az effajta (foleg a bolsik kozott) elvakultan gyulol mindenkit, aki nem ert vele egyet, es nem akarja ot a furerjenek. Szanalmas figurak.

    Udv;
    Moshe

  • Igazad van, kedves Moshe. Számomra felfoghatatlan, hogy mire jó ez az acsarkodás. Hozzáteszem, soha, sehol nem tapasztaltam ilyen mértékűt, mint a magukat demokratáknak nevezők között.
    Nem értem, hogy miért van erre szükség, amikor békében is megélhetnének egymás között.
    Engem az itteni fogadtatás megdöbbentett.
    Bocsánat, ez minden, de nem magyar oldal, ha ez a hangnem marad a mérvadó.

  • Judith Kopacsi

    Én egyáltalán nem bánom, ha nem mindenki dakota. Sőt! 🙂

  • Judithka, a dakoták sem szeretnének ilyen kirekesztő Judithkák lenni:) Sőt:)

    Írogatónő létedre egy kicsit többet vártam volna tőled, mint ezeket a sövény mögül kikiabáló „én is itt vagyok”-okat, de végülis, legalább hiteles képet kaptam a hozzáállásodról:)
    Nem az a baj, hogy csak ennyire futotta tőled. Ugye érted?:)

  • Dakota

    a te megjegyzeseidben persze abszolute fel nem lelhetoek a lekicsinylesre utalo szofordulatok igaz, te kis hazug szarjanko? de a valosag az, hogy te valoban jelentektelen foldsotet gyoker vagy, ezzel kene csinalnod valamit, nem egy 80 eves magyar ironak utananyulni gunyolodassal, mert ugye a tefajtadnak csak erre tellik! innen takarodjal csak el anyadba abba a szerencsetlenbe, aki ilyen rasszista naciszarcsimbokot birt csak elleni, mint te!

  • Bravó misike.
    Ez igen. Azt adhatod, csak mi lényeged.

  • Szerző Libas Misi! | március 7, 2012, 4:23 du.

    Kedves Chris! Például az ilyen primitív megnyilvánulásokra gondoltam. Ez nem igazán használ az oldal jó hírének.

  • dakota

    nem vagy hazai terepen, ez nem a kurucinfo!

  • Ezek szerint te járatos vagy ott, misike, ha ennyire tisztában vagy az ottani szokásokkal, én nem.

  • Dakota:
    TE csak ne ” féltsed ” a lap jó hírnevét a mi kedvenc Misink öszinte , szívből jövő megnyilvánulásaitól.
    Inkább figyeld meg pofátlan saját stílusodat.
    Ezért a stílusért a kocsmában már agyonvertek volna Tégedet.
    más
    Érdekes hogy ezekből a náci tetvekből mekkora érzelmi vihart vált ki hogy Ákos bácsi el merészelt menekülni előlük.
    Persze ez azért van mert egy íróval , egy humanistával könnyedén keménykedni merészelnek.
    Nem találkoztak még az izráeli CÁHÁL valamely tagjával !
    Mert akkor valóban leesne az a bizonyos kettő pofon , oszt jónapot.

  • UPAS láthatólag az a fajta ” filozófus ” aki azt a tant próbálja beadni a nálánál hülyébbeknek , hogy a zsidók maguk tehetnek önön kiirtásukról , merthogy nem voltak képesek belopni magukat Parteingenosse Hitler szívébe !
    Tehát nyilvánvaló hogy megkellett halniuk , nemde ?

  • Judith Kopacsi

    Én meg már régóta állitom, hogy úgy voltak vele, mint az a gyerek, aki megölte apját, anyját, csakhogy résztvehessen az árvák vasárnapi vacsoráján. Azért követeleik a kártéritést is, nemdebár? 🙂

  • Kedves Géjza!
    Hogyha neked a misid a szint, akkor nincs hozzád több kérdésem:)

  • Judithka, igen, már mindenki tudja, hogy te már régóta próbálod állítani:)
    De Istenkém, már Lenin elvtársatok is megmondta, ami nem megy, azt nem kellene erőltetni.

  • Szerző Judith Kopacsi | március 7, 2012, 7:25 du.

    Judithka, ez vicc?
    Szerintem akkkor most fordítsuk le a fenti, a vitaindító cikkben foglaltakra ezt az egészet.

    Igazad van, tényleg nevetséges:)

  • dakota

    igen, en egy szint vagyok, lehetek is a diplomammal, az erkolcsi bizonyitvanyommal, a tisztessegemmel, a gyonyoru csaladommal es az osszes eddigi sikereimmel……de ez nem jelenti azt, hogy elnezem egy ilyen nacifingnak, mint te, hogy beleronditson a vilagba…..ha rajtam mulna egy maglyan porkolodnel a vonaval, gaudival, budahazy szarhazyval!

  • „Érdekes hogy ezekből a náci tetvekből mekkora érzelmi vihart vált ki hogy Ákos bácsi el merészelt menekülni előlük.”

    Géjza kedves, én végignéztem a lehetséges publikációs felületet ezügyben.
    Hamár ennyire fontos neked.
    Lehet, hogy rosszul láttam, de szerintem teljesen magasról nem érdekel senkit ez az egész.

  • „dakota

    igen, en egy szint vagyok, lehetek is a diplomammal, az erkolcsi bizonyitvanyommal, a tisztessegemmel, a gyonyoru csaladommal es az osszes eddigi sikereimmel……de ez nem jelenti azt, hogy elnezem egy ilyen nacifingnak, mint te, hogy beleronditson a vilagba…..ha rajtam mulna egy maglyan porkolodnel a vonaval, gaudival, budahazy szarhazyval!

    Szerző Libas Misi! | március 7, 2012, 7:52 du. ”

    misike, te nem szint vagy, hanem mélyen szint alatti, és nem veszed észre, hogy fel és kihasználnak:)
    lelked rajta, én szóltam:)

  • nem is hiszed, milyen jol szorakozom!:) RAJTAD!:)

  • misike, ne dicsekedj az ecserin vett diplomáddal, hanem viselkedj végre úgy, ahogy normális emberi közegben illik.

    Mondtam már, „az embert tette méri”.

  • haha te az ecserin vetted? azt hittem az a piac mar nem letezik:) szerintem csak a te agyadban, latszik, hogy valami ven trotty lehetsz RAADASUL!

  • misike, igazán örülök, hogy végre valamin sikerült neked is:)
    Nem volt túl megterhelő, hogy követni tudd?:)

  • Igen misike, minden igen, csak nyugodj meg és vedd be szépen a tablettáidat.

  • drága szíp tezsvírem:)

  • Mi a csuda zaklatott fel ennyire, misike?

  • Én indián vagyok, te cigány, vagy roma, ahogy tetszik, mi ezzel a baj? Engem nem zavar, hogy neked milyen a színed, az enyémmel mi bajod neked?
    Ha nem tudsz értelmes választ adni rá, elég, ha három x-et teszel, misike.

  • haha te jossz az x-ekkel te fulkefing? ami a szinemet illeti, en sem vagyok elegedett vele, epp keszulunk valahova szinesedni:) de ne fossad a szot eztan ide, mert nalad fontosabb tennivaloim is vannak: nezem az american idolt!:), persze sajat magaddal elbeszelgethetsz, ha mar idezavartak ugyelni, valamivel el kell utni az idot ugyi:)

  • misike, pizsamád a kilincsen?:)

    Ugyan:) Neked van valami paranoiás, komplexusos valamid, amit kezeltetni kellene, mielőtt elhatalmasodik rajtad.
    Jut eszembe, még mindig nem válaszoltál arra az egyszerű kérdésemre sem, hogy MILYEN NEMZETISÉGŰNEK VALLOD MAGADAT?

  • Lehet, hogy túl nehezet kérdeztem?:)

  • Judith Kopacsi

    És ehhez neked, speciel dakota mi közöd van? Látod, ez az amit soha nem kérdeznek Kanadában. Azt sem, hogy hány éves vagy, mi a vallásod, gyakorlod-e és hogyan és a havi kereseted után sem illik érdeklődni. Csak hogy tudd. Miheztartás végett.

  • Judithka, fel ne izgasd magad ilyen kicsiségeken, főleg, hogy hozzád se szólt senki. Menj aludni, jóccakát.

  • Judith Kopacsi

    eszem ágában sincs felizgatni magam. pláne nem miattad. Én csak, mint egy született pedagodus oktatlak a jó modorra.:)

  • Judithka, te milyen nemzetiségű vagy?

  • Judith Kopacsi

    Én? Gelbergóc vagyok és saját kirájságomban uralkodom. Több kérdés?

  • Mi vagy te?:)))) Született pedagógus?:))))
    Ez a nap legjobb vicce:)))))))

    Drága csillagom, te valahol nagyon eltévedtél:)

  • Koronád is van drága kiscsillagom?:)

  • Ne haragudj, de nagyon nehezemre esik visszafojtani a nevetést:)))))

  • Komolyan mondom, ez az egész oldal valami vicc, ha ilyen gelbergóc királykisasszonyok uralkodnak a semmi felett:)))

  • Judith Kopacsi

    Nyugodtan kacagjál. Örülök, hogy sikerült jókedvre deriteni. Ja, van koronám is. de ez ne zavarjon téged.

  • Néha Judithka, néha királykisasszony?:) Ez valami fiatalkori elfojtás következménye lehet. Pl. Sosenem mondták végig a mesét neki:)

  • Engem nem zavar a te koronád, Judithka:)

  • Csak nevetségesnek tartom:)

  • Hihetetlen, hogy mik vannak a huszonegyedik században.

  • Az a fontos Judithka, hogy te elhidd.

    És most menj szépen aludni.
    Jóccakát.

  • Judith Kopacsi

    A pedagógiával kapcsolatban: csak nézz utána nyugodtan, egyik pedagógia szakkönyvemet a mai napig használják MO-on a pedagógia főiskolákban. Évekig jártam Mo-ra a pécsi nyári pedagogus egyetemre pedagógusokat oktatni „Demokratikus Pedagógiai Módszerek”-re. Könyvem cime: Viselkedési Problémák Kezelése, és 1994-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedagógia és közművelődési Intézet adta ki, Miskolcon.

  • Judith Kopacsi

    csak hogy lásd kivel van dolgod: http://www.gelbergocia.org

  • Judith Kopacsi

    De ne strapáld magad, mert szigoruan csak meghivásos alapon lehet belépni. Hivatlan látogatók nincsennek szivesen látva.

  • Szerző Judith Kopacsi | március 7, 2012, 9:34 du.

    Ó, mostmár értem, hogy miért tart ott a magyar oktatás, ahol:)

    Azt a viselkedésproblémás valamit olvastad is, Judithka?:)

  • „csak hogy lásd kivel van dolgod: http://www.gelbergocia.org

    Szerző Judith Kopacsi | március 7, 2012, 9:36 du. ”

    Látom, Judithka:) És?:)))

  • Nem èrtem, h. mièrt kell vèdeni egy olyan embert, aki egy nèp genetikai alacsonyabbrendüsègèt hirdeti?!
    Ezt ùgy hìvjàk, h. fajelmèlet, amit minden kultùràlt ember èlesen elìtèli. Civilizàlt orszàgokban az erre alapozott kijelentèseket a törvèny büntetni rendeli.
    Milyen lènyegi különbsèg van Kertèsz fajelmèlete ès Hitler fajelmèlete között, aki a zsidò nèpet tartotta genetikailag alacsonyabbrendünek?
    Szomorù, h. èppen olyan ember vallja ezt a rèmisztö eszmèt, aki pontosan tudja, h. elèvülhetetlen büntettekhez szolgàl alapul, ès a sajàt, zsidò nèpènek is mèrhetetlen szenvedèst okoztak.

  • Ez jó kérdés, kedves korhely.
    Kiváncsian várom én is a válaszokat.
    Ne lepődj meg, ha válogatott ocsmányságokat zúdítanak rád válaszul.
    De a legfontosabb, hogy ne általánosíts, mert az amit itt tapasztalsz, az nem a Kanadába emigrált magyarság véleménye, csak egy kis belterjes, rosszindulatú valami.
    Szép napot , Neked:)

  • Szia! Mièrt gondolod, kedves Dakota, h. ocsmányságokat zúdítanak ràm?
    Àtnèztem mègegyszer a hsz-emet, èn nem bàntottam meg benne senkit sem. Remèlem, h. engem sem fognak.
    Szèp napot neked is! Koràn keltèl – talàn remèled, h. aranyat lelsz? 🙂

  • Hogy miért gondolom, kedves korhely?
    Mert a saját bőrömön tapasztaltam:) Semmi baj a hozzászólásoddal, azon kívül, hogy nem fogsz vele tetszést aratni:)
    Hogyha kicsit visszaolvasol, vagy a fejlécben a magyarság- ra kattintasz, találsz még érdekes cikkeket és érdekes véleményeket.
    Érdekes a demokrácia és a szólásszabadság fogalma itt, csak egyirányban működik:)
    De mint mondtam, ne általánosíts, ez csak egy belterjes valaminek a véleménye, nem a kanadai magyarságé.
    Szép napot, neked.

  • ” De ne strapáld magad, mert szigoruan csak meghivásos alapon lehet belépni. Hivatlan látogatók nincsennek szivesen látva.

    Szerző Judith Kopacsi | március 7, 2012, 9:38 du. ”

    Judithka, az ilyen beltenyészes pöcegödrök engem egyáltalán nem érdekelnek, nyugodtan uralkodj abban a posványban, ha lesz, aki eltűri:)

    Nevetséges ez a királylányosdi hatvan éves korban:) Persze, ha valami régi elfojtásnak a kompenzációja és terapikus jellegű, akkor nem nevetek olyan hangosan:)

  • Judith Kopacsi

    Értelmes embereket onnan lehet fölismerni, hogy van humoruk, fantáziájuk és képesek még öreg korukra is játszani. Gondolom, erről most hallasz elöször. Nem baj, az okos hóttig tanul.

  • Judithka, khmmm, azért van valahol egy határ, amin túl már az ilyesmi nevetséges:)
    Felőlem nyugodtan játhatsz királylányosdit, csak tudod, szerintem kinőttél már az ilyesmiből és feleslegesen nevetteted ki magadat:)
    Bergengócia kirájnője:)))) ugyan…/ráadásul így, j-vel:)))
    Ha nem látom a saját szememmel, el sem hittem volna, hogy ilyen létezik:))))

  • korhely

    a magyarok jelenlegi, de a multban oly sokszor bizonyitott ostoba viselkedese indokoltta teszi Keresz megallapitasat, hogy hogyan fogalmaz, akar tuloz, arra iroi eszkozei lehetoseget adnak, akinek nem inge nem veszi magara…..en pontosan azert hagytam el az orszagot, mert ebben az aljassagban, amit ma muveltek, nem vagyok hajlando reszt venni es a tendencia az, hogy minden tehetseges, ertelmes ember elmenekul otthonrol, csupan rosszindulatu, aljas mocskok, akik ebben tevekenyen kiveszik a reszuket es meg dongetik is a melluket fajmagyarkent…..dehat ehhez nem fajmagyarnak, hanem foldsotet gyokernek kell lenni elsosorban, idonkent allatnak! a szerbek pont igy kezdtek es lehet latni, hol vegeztek!

  • „Libas Misi! | március 8, 2012, 7:47 de. a magyarok jelenlegi, de a multban oly sokszor bizonyitott ostoba viselkedese indokoltta teszi Keresz megallapitasat, hogy hogyan fogalmaz, akar tuloz, arra iroi eszkozei lehetoseget adnak, akinek nem inge nem veszi magara… …en pontosan azert hagytam el az orszagot, mert ebben az aljassagban, amit ma muveltek, nem vagyok hajlando reszt venni ..”

    Kedves Misi, itt màsròl van szò. Minden nèpben vannak magasnövèsüek, alacsonyak, balkezesek, jobbkezesek, szegènyek ès gazdagok… ès mèg rasszistàk is.
    Kertèsz az egèsz magyarsàgròl àllìtja, h. csökkentèrtèkü – ràadàsul örökletesen ès vàltozhatatlanul.
    Minden magyart gyalàz, közöttük engem is, mert magyarnak vallom magam.
    Kertèsz a magyarok milliòinak emberi mèltòsàgàt alàzta meg.
    Nem lehet azzal elintèzni, h. „akinek nem inge, nem veszi magàra…”, mert Kertèsz nemzetközi sajtòban terjesztett magyarellenes, rasszista kijelentèsei miatt minden magyart gyülöletesnek ès csökkentèrtèkünek tekinthetnek.
    A fajra, nemre, vallàsra stb…. valò tekintet nèlkül, mindenkit egyarànt megilletö, alapvetö emberi jogok durva megsèrtèsèèrt civilizàlt orszàgokban törvèny elè àllìtjàk az elkövetöt, ès aki az ilyen bünöst mentegeti, az maga is cinkostàrsa a bünben.

    P.S. A „muveltek” egy tbsz. 3. sz., mùltidejü ige akar lenni az „…ebben az aljassagban, amit ma muveltek, …” kifejezèsedben, v. jelen idejü, tbsz. 2. szemèlyben ràm is vonatkozik? Sajnos az ìràsunk nem tesz a kèt alak között különbsèget.

  • persze korhely, ha keresed a hibat, bizonyosan talalod, erre nevel a vona meg az orban, csak nehogy egyszer visszafele csapjon a bumerang! nyilvan nem fog egy iro, kolto ugy fogalmazni, hogy csak x meg y meghunyaszkodo gyava nyul, nyilvan mindenkire erti, aki nem tesz semmit az orszagunkban terjedo szennyaradat, rasszizmus, masok rovasara valo nemzetieskedes….raadasul az egesz megfelemlites fedi az igazi lenyeget, a hatalomvaltast…..de bizonyisten nem sajnalnam en a szocikat se es orulnek a masik oldal gyozelmenek, ha nem ilyen merhetetlenul tehetsegtelen, mocskos bugris bunozo bandarol lenne szo! ezek semmivel nem jobban a szociknal, SOT! raadasul, mindenki, aki olyan vezetot valaszt, akit kulfoldon nem kezelnek egyenrangu partnernek, s ezaltal nem elonyt kovacsol az orszagunknak, hanem mindenben hatranyt, AZ A HAZAARULO!

  • nemzetieskedes ellen….jav:LivasMisi:)

  • Judith Kopacsi

    Na, most már dakota fogja nekem előirni, hogy mennyi idős koromig szabad használnom humort, és mikor nyithatok saját pénzemen, és müködtethetek saját idömben egy forumot. Szép világ lesz, mondhatom! Ugye nem haragszol ha azt mondom, menj a búsba?

  • Dehogy haragszom, Judithka, hiszen megnevettettél ezzel a királylányosdiddal:) Nagyon tetszett mindenkinek, akinek elmeséltem:)

  • Judith Kopacsi

    Jaj de örülök, hogy sok embernek szerezhettem örömet.

  • Judith Kopacsi

    Különben is nem kirájlány, hanem echte kirájnő. Vigyázzunk kérem a címekkel, pláne még a címerekkel. Cimkékről nem beszélünk, mert hogy minek.

  • Gelbergóciában demokratikus abszolutizmus az államforma és alkotmányosan rögzített, hogy tilos a munka.

    Beszarás 😀

  • Judith Kopacsi

    Tetszik ugye? Ez az ideális állam.:) Mindenesetre jó, hogy hirdeted, ugyanis nem nyitott forúm, tehát teljesen feleslegesen strapálod magad. Mint irtam, meghivásra megy, és ajánlás szükséges hozzá.

  • Elnézést a tévedésért Judithka „kirájnő”:)
    Nem is értem, hogy téveszthettem el a titulust, hiszen nyilvánvaló, hogy a te korodban már királylányokról nem beszélhetünk:)

  • Judith Kopacsi

    Immár 42 éve vagyok Gelbergócia kirájnöje, szóval tessék megadni a tiszteletet.

  • Gondolod, hogy ez elég ok hozzá? 🙂

  • Judith Kopacsi

    Ja, bocs, tőled ezt nem várom el. Te nem is számitasz, szóval mindegy.

  • Várni éppen várhatod, Judithka 😀

  • Judith Kopacsi

    Meg lennék sértödve, ha tisztelni akarnál. Én megválogatom, hogy kiktől fogadom el azt. Fasisztáktól semmi esetre sem.

  • Kedves Dakota!

    Irod:

    „… Számomra felfoghatatlan, hogy mire jó ez az acsarkodás. Hozzáteszem, soha, sehol nem tapasztaltam ilyen mértékűt, mint a magukat demokratáknak nevezők között. Nem értem, hogy miért van erre szükség, amikor békében is megélhetnének egymás között. Engem az itteni fogadtatás megdöbbentett. Bocsánat, ez minden, de nem magyar oldal, ha ez a hangnem marad a mérvadó.”

    Regebben olvasgattam a magyar zsidogyulolo website-okat, hatha kiderul vegre, hogy melyik vilag van az en karmaimban. (Nagy fogakrol, ar-apalyt okozo nagy orrokrol most ne is beszeljunk.)
    Az ottani hozzaszolasok voltak ilyen „Ludas Matyi?” stilusban. Persze a magat liberalisnak nevezo, magyar site-okon is olyan hozzaszolasok vannak a nacik („Hungaristak”) reszerol, hogy „Nyilas Mis&i” itt csak jelenthet nekik, es leverheti elottuk a vigyazzmenetetet. Szoval ez nem anti-magyar szokas egyaltalan. Nem, ez a habzas, frocsoges, ez a bunkok szokasa. Hacsak nem jol elszorakoztat teged a furko-ferko, a legegyszerubb figyelmen kivul hagyni. 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Ejnye Judithka, olyan csúnya dolog ez a durva személyeskedés. Nem illik egy „kirájnőhöz” 😀

  • Kedves Moshe, megintcsak igazad van. Nem tudom, hogy azokon az oldalakon milyen hangnem jellemző, viszont az ittenin megdöbbentem.
    Üdvözlettel
    dakota

  • Hòdolatom Kiràlynö!
    Öfömèltòsàga egy szabadelvü monarcha? 🙂

  • Judith Kopacsi

    A saját kirájságomban úgy uralkodok, ahogy nekem tetszik. Amig az alatt/felett/mellett-levöim birják irammal, miért ne? De miután csak ott vagyok uralkodó, így itt, mint csak közönséges proli létezek, igaz, a saját véleményemmel.

  • Judith Kopacsi

    Dakota, én csak a fasiztákat közösitemm ki. Ha te annak vallod magad, az csak rád vetít rossz fényt. Mint tudod, akinek nem inge….

  • Persze a 7 törpe meg mutogatta a monyogoját és az Ali baba meg akarta hátulról hágni !!!! Nagy mese mondó menekült mert már égett a lába alatt a talaj oda ment ahonnét pénzeli a vén gazembert !!! Maradjon a kivándorolt többi szarházival Kanadában !!!!!

  • baktetu

    aze en jobban hiszek a kertesznek, mint neked, aze az megiscsak egy hires magyar iro, te meg csupan egy ujnaci magyar fing! vagod a kulonbseget ugyi?!

  • Judithka „kirájnő” 🙂
    Ilyen rövid a memóriád? Rendben, korodra való tekintettel elnézem neked.:)
    Ismeretleneket sértegetsz, minősítesz közönséges hangnemben.
    Nagyon érdekes hozzáállás, stílus ez egy közel hetvenéves „írónőtől”, még akkor is, ha „kirájnőnek” kiáltotta ki saját magát. 🙂

  • Kedves Judith Kopacsi!

    Kik fasisztak? Ezt ugy altalanosan kerdem, tehat nem azt kerdem, hogy itt a site-odon kik a fasisztak.
    Kerdezhetnem azt is, hogy mi az a fasizmus?

    Udv;
    Moshe

  • Judith Kopacsi

    Én csak azokat az ismeretleneket minősitem, akik itt és most fasisztáknak mutogatják magukat és még büszkék is rá. Különben szerintem teljesen fölöslegesen igyekszel a korommal sértegetni, mert az szerintem szerencse kérdése, hogy valaki meddig él. Én igyekszem jól tartósitani magam, hetente háromszor jóga, és rendszeres gyalogolás, kutya sétáltatás, és nyaranta hatalmas gyalogturák, pl. at Agawa kanyonban. Majd ha a hozzám hasonló korban te is ilyen karban leszel, örülhetsz neki. Persze én arra is vigyázok, hogy kikkel állok le társalogni, azaz megválogatom a barátaimat is.

  • Judith Kopacsi

    Moshe kérdezheted és nekem jogom van nem felelni. És csak hozzáteszem, hogy ismertem már magát zsidónak vallókat, akik antiszemiták voltak, sőt, egyenesen fasiszták. Nem vált dicsőségükre.

  • Judithka „kirájnő”, nekem semmi problémám nincs a koroddal, ha téged zavar, az a te magánügyed.
    Csupán nem igazán tudom értékelni, hogy kötözködsz, fröcsögsz, gyűlölködsz, érdemi válaszok helyett, pökhendien. Sztereotípiák, gyűlölködés, megbélyegzés, rasszizmus süt minden mondatodból. Csak sajnálni tudlak, hogy ilyen elutasító, rosszindulatú a hozzáállásod. Barátságról szó sem volt, ilyen mentalitással, amilyen a tiéd, nálam semmi esélyed nincs, ne is próbálkozz 🙂

  • Judith Kopacsi

    dakota, kivűl tágasabb. nem hivtunk ide, menj Isten segitségével. Neked is csak azt tudom irni, el ne ess nagy igyekezetedben a köszöbben. Igérem nem fogom telesirni távozásod miatt a zsebkendömet.

  • Ejnye Judithka, méltatlan ez a viselkedés egy ” kirájnőhöz” 🙂

  • Judith Kopacsi

    Mész magadtól, vagy hozzam a söprűt?

  • Kedves Moshe, szerintem fogalma nincs róla, hogy mit jelent, csak használja mindenkire, akinek más a véleménye, mint neki.

  • Az is rólad fog szólni, Judithka. Ez minden érdemi válasz, amit produkálni tudsz ?:)

    Seprűt?
    Utazol valahová? 🙂

  • Judith Kopacsi

    🙂

  • Kedves Dakota es Judit!

    Igen, azert erdekelt a fasizmus meghatarozasa, mert a kizarolag ezzel foglalkozo torteneszek, szociologusok sem tudnak egyeterteni ebben.
    Volt regebben meg egy rendkivul rovid vita errol a komejnista Magyarorszagon is, ahol az egyik egyetemi tanar irt egy levelet egy masik egyetemi tanarnak, mert furcsanak talalta, hogy peldaul Horthy-t es Hitlert lefasisztaztak a tankonyvekben. Erre a kollega avval valaszolt, hogy „Biszku elvtars szerint ezek fasisztak voltak, tehat fasisztak voltak.” 🙂

    Ahogy eszrevettem itt a forumon a nacizas, fasisztazas, bunkozas … stb… elegge divatos. Nem ertem miert?

    Abban igazad van Judit, hogy vannak rendkivul torvenytarto zsidok is, akik gyulolik Izraelt, es a nem-vallasos zsidok kozott vannak zsidogyulolok, de fasisztaval nem talalkoztam meg. Tudnal akar csak egy nevet is emliteni?
    Mert szerintem biztos volt Mussolini imadoi kozott nehany zsido is, de en kicsit kesobb szulettem, nehany evvel azutan, hogy Mussolini elvtars meghalt. Ugy latszik te vagy annyira idos, hogy talan szemelyesen is talalkoztal egyik-masikkal.

    En nem akartam es nem akarok a te koroddal szorakozni, sot senki mas koraval, kinezetevel soha sem volt semmi bajom.

    Mellesleg en is rendkivul igyexem tartositani magam, ezert cigizek (a fust, mint tudod tartositoszer) es rendszeresen jarok a bar-ba. 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Moshe 🙂

  • Itt amit olvasol,kedves olvaso,az a moslek amit Kertesz Batyo emleget az irasaban.Hat aki akar jol is lakhat vele.
    Csak undort kelt minden BECSULETES emberben.(ezt gondolom letorlik)

  • Meg a zsido csajok is ocsaroljak egymast itt,pedig kozismert a zsidok osszetartasa.Ne csodalkozzunk ha a (velt)nem zsidokat kikezdik.Nagyon tetszik a csaholasuk.Ez az amikor semmi erv nem szuletik meg az „agyuk”-ban.

  • Szia Jimbo!

    Kertesz elvtarsnak ugyanugy kell torteneteket kiagyalnia, ahogy a Magyarorszagrol erkezo ciganyoknak is szukseges, ahhoz hogy menedekjogot kapjanak Kanadatol. Ebben nincs semmi furcsa.

    Viszont nem ertem, hogy milyen zsido nokrol irsz itt, es foleg nem ertem, hogy honnan szeded ezt a butasagot a zsidok osszetartasarol? A zsidok akkor tartanak csak ossze, amikor mar olik oket, amugy ugyanolyan szethuzasosat jacccanak, mint manapsag a magyarok.
    Szerintem ennek ugyanaz az oka mindket nemzet eseteben: Hosszu evszazadokon at el voltak nyomva masok altal, es most hirtelen nem tudjak mit csinaljanak a szabadsagukkal. Ajanlanam figyelmedbe ebben a temaban a modern Kurd politikai partocskak mukodeset is!

    Udv;
    Moshe

  • moshe

    mert mas dolga sem volt, mint 80 evesen koltozkodni??? ugyan mar, ha ertelmeset nem tudsz idefirkalni, akkor minek?

    Jimbo
    de ha akarmit olvasol, megteszi, csak olvass, mert anelkul csak a sajat gondolataidra hagyatkozhatsz, azok lathatod milyen elfuseraltak, ha te RENDES ember lennel, nem jonnel ide ocsarolnli masokat….

  • Szia Libas Misi!!

    Ki kerte meg, hogy 79 eves koraban butasagokat irkaljon? Most persze eg az arcan a bor – meg ha meg is jatsza, hogy ez nem igaz, es neki teljesen igaza van.
    Megerdemelne, hogy visszakuldjek Magyarorszagra, vagy kuldjek at Sziriaba, ott meg kedvesebben fogadjak majd! Az ottani arabok es asszirok nem genetikailag aljasok, es nem zabaljak a moslekot, es lam milyen szabadsagkedvelo nep lett beloluk!

    Hogy tudsz te egy ilyen bunkosagot vedelmedbe venni? Avagy neked mindegy mekkora butasagrol, szemetsegrol van, kiallsz mellette csak azert mert egy zsido es/vagy bolsi irta (mondta). Csak nem kedveled a t- שלום עכשיו is?

    Udv;
    Moshe

  • Moshe

    egy orszag, ahol turelmesen szemlelodnek, mikozben oteves gyerekeket hatbalonek elore megtervelt modon, egy orszagban, ahol hatarok nelkul omlik a mocsok Bayer, Bencsik, Gaudi pofajabol es mindez ellen senki nem emeli fel szavat, ott egy ilyen Kertesz megnyilvanulasnak eszrevetlennek kellett volna maradni….nyilvan kormanykorokbol lett ez mindenki, fokent az elvetemult jobberek figyelmebe ajanlva….remelem vona ezert meg bortonbe kerul! erdekes tureskuszobuk lett ujabban a magyaroknak, kulonosen a melymagyaroknak…

  • Mose, fogalmam sincs ki vagy , és hol élsz? Egy biztos, demokráciának még a közelébe sem szagoltál. Ugyanis akkor tudnád, hogy egy demokráciában úgy a gondolat, mint a szó szabadsága szent és sérthetetlen fogalom. Normális demokráciában még egy 79 éves írónak is lehet dehonasztáló véleménye emberekről, pártokról, eszmékről. És azért nem közösiti és bántalmazza senki. Ha tehát te ilyen vehemensen véded azt a kormányt, ami engedélyezi, sőt bátoritja polgártársait a vélemény miatti kirekesztésre, sőt bántalmazására, csak magadról állitasz ki nagyon rossz bizonyitványt.

  • Kedves Judithka!On mar regen kialakitott velemenyt Magarol,es had mondjam meg,hogy nem valami hizelgo Onre nezve.Javaslom olvassa el amiket irt(mint en tettem)es „lehet” hogy raebred teves nezeteire.Persze ez nem biztos.
    Mintahogy en is ertetlenul allok egyik-masik irasa elott.Szinte biztos vagyok benne,hogy ezzel mas is igy van,nemcsak en.Egyet ertek foltetlen,hogy On a mai MAGYAR kormany ellen uszit.Nem tudni meg,hogy miert de
    gondolom,mert ezt kepzeli demokracianak.Lehet hogy ebben rejlik a tevedese.Valaszoljon egy kerdesre:meri azt allitani,hogy az orszag(MAGYAR)jelenlegi helyzeteert ez a kormany felelos…ket ev utan?Amiket ezeken a lapokon
    (az osszeset figyelembe veve)leirnak a mai kormany vetkeul,az mind az elozo kormanyt abrazolja.Lehet errol beszelni sokat de en inkabb gondolkodast javaslok.
    Libas misi(vagy lehet hogy hibas)nem tudom milyen idos vagy,de azt latom hogy roppant korlatolt komcsi vagy.
    Azok vallottak magukrol hogy ok az egyetlen igaz emberek es amit ok mondanak CSAK az az igaz.Mindenki mas hulye(mar Lenintol kezdve igy hirdettek a maguk igazat).Neked is javaslom,hogy olvasd el miket irtal.Esetleg a habot toruld le a szadrol,no meg az agyadrol es talan akkor jobb gondolatok froccsenek ki a fejedbol.Bar ugy gondolom jobb lenne ha megtartanad magadnak,mert csak lejaratod ezt alapot.Nem kell hozza nagy erofeszites sem.Ez a lap onmagaert beszel,nem kell segitseg a lejaratasahoz.Az amerikai nepszava oldal aga lehet

  • Egy szóval sem állitottam, hogy a jelenlegi kormány felelős mindenért ami most történik MO-on. Viszont az elmúlt két évben, mióta ez a kormány került hatalomra, innen Kanadából úgy tünk, forditva ül a lovon és hátrafelé vágtat, saját és az egész nép kárára. És ezért viszont nekik kell majd felelőséget vállalniuk.
    Jimbó, a cimkézésedre továbbra sem tartok igényt. Amíg ilyen stilusban szólitasz meg, ne várj tőlem sem kedvesebb reagálást.

  • Judith, ne aggódj,mert mindenkinek – jelenlegi kurzusnak is – felelősséget kell vállalniuk, bármilyen szerepet vállaltak az ország eladósításában, kirablásában, népnyomorításban, közpénzlenyúlásban.

  • Judithka!(kedves nekem ez a nev.Boldogult felesegemnek is ez volt a neve)Nem tudom milyen cimkerol beszel,mivel en semmi fele cimket nem akasztottam Onre.Ha van cimkeje,azt nem tolem kapta,de viszont megfigyelte mit ir?:”innen Canadabol”.Gondolom ez a magyarazata,hogyha ferden lat dolgokat(kivulrol).A masik az -talan -hogy ebbol a lapbol meriti ismereteit(kanadai magyar hirlap)Ha vegig olvassa(ahogy en is megtettem)akkor gondolkozni kellene azon,hogy CSAK negativot lehet belole kiszurni.Vajon elkepzelheto-e az hogy egy kormany csak rosszat tehet es semmi jot.Elkepzelheto,hogy csinalnak ballepest es en ugy latom ezt nem is tagadjak…Azt sem hogy felelosseget vallaljanak azert amit csinalnak.Persze,az ures kassza kenyszer helyzetbe teszi oket.Ehhez ido kell es foleg turelem.Csodat nem igertek(legalabb is en nem tudok rola).En is kulfoldon elek es nem tudom elkepzelni,hogy csak negativitasa lenne ennek a kormanynak(meg akkor sem ha „recycled”-nak vesszuk is).Az hogy forditva ulnek a lovon,az csak nezo pont kerdese(point of wiew,ha ugy tetszik).A globalista szemszogbol nezve,valoszinu elfogadhato az On allaspontja,de nemzeti szempontbol sehogy sem.Ez ta skot publicista nalam sokkal jobban kifejtette.(nehez elkepzelni hogy On ne olvasta volna).Kulonbe.Kulonben nem emlekszem mikor ittuk meg a pertut.
    Leven uriember en nem tegezem Ont.Ugy is lehet mondani,hogy megadom azt a tiszteletet,ami -nezetem szerint- egy masik embernek(kulonosen magyarnak) kijar.
    Kedves Eszter!Teljesen igazat adok abban amit irt,csak nem tiszta elottem,hogy kik vonjak felelosegre a”mindenkit-jelenlegi kurzust” – is.Eddig sem volt semmi fele felelosegre vonas.Ez szandek hijjan tortent igy.Pedig ugyancsak lett volna miert a felelosre vonni jo nehany jolfesult „politikust”.Elvegre Rozsa Sandort is folakasztottak.(magas???)

  • Meg annyit:en egyiknek sem vagyok nagy hive,de viszont hajlando vagyok meg varni a fejlemenyeket.Ket ev nem eleg ha azt vesszuk hogy a komcsik hova zullesztettek az orszagot.En azt hiszem hogy az egyik tizenkilenc-a masik egy hijan husz.De elkell ismerni hogy az irany jo(eddig).A kerdes csak az hogy el ternek-e az iranytol,vagy hogy elteritik-e oket.Persze a fentiekbol az derul ki hogy itt sokan pont az iranyt helytelenitik,es szinte biztos vagyok,hogy ezek mind elestek a haszontol,amikor a szocikat KIVALASZTOTTA a MAGYARNEP.Jelenleg az folyik MAGYARORSZAG ellen ami Ausztria ellen tortent Haider BEVALASZTASAKOR.Beszeljunk csak demokraciarol.Jo?
    ,

  • Jimbo: „Eddig sem volt semmi fele felelosegre vonas.Ez szandek hijjan tortent igy.” A felelősségre vonás ígéretként elhangzott és ezért lett 2/3 a Fidesznek. Az elmúlt 22 év bűneiben minden eddigi kormány és gazdasági holdudvara – különböző mértékben – érintett, pontosan ezért nincs politikai szándék az elszámoltatásra. Abban igaza van Önnek, hogy az elmúlt két év kevés ahhoz, hogy ezt a ciklust komolyan értékelni lehessen, támadni főleg nem. A kezdetekből kell kiindulni, szerencsére egyre több anyag válik publikussá, így az Antall kormányt megelőző tárgyalások is: http://kkbk.blog.hu/2010/12/07/rabar_ferenc_az_antall_kormany_penzugyminisztere

    A fenti cikkel kapcsolatban: Kertész Ákos ügye nem egyéb,mint Orbán elleni balliberális hecckampány és ebben maga Kertész is partner. Semmi nem igaz Kertész állításaiból, nincs hivatalosan nyoma semminek, tehát bizonyítani sem tudja, írói fantázia szüleménye. Aki Magyarországon él az tudja, hogy ennél jóval kevesebbért is,ha megtörtént még akkor telekürtölték volna a világ médiáit. Az tény, hogy Kertész hírhedt írása után jóérzésű, komoly ember nem állt vele szóba és a sok megsértett magyar ember – tömegesen – követelte díszpolgári cím és Kossuth díj megvonását, tehát nem a kormány kezdeményezte.

  • Kovács Árpád

    Ha kertész ellen bárki tett volna bármit azt a ballibsi sajtó tele szájjal ordította volna már régen,ugyan miért most látott napvilágot az ügy,mert nem igaz ,koholt vád Orbán és kormánya ellen, miért nem állították elő az elkövetőt ,mert nem volt elkövető.Szokás szerint a szocik hazudoznak,,kertészt megkergették állítólag 80 évesen ,és hány kilóméteres sebességgel futott az öreg kertész 80 évesen ? biztos egy 90 éves kergette…na ez se igaz ,az öreg már a lábát se tudja felemelni ennyi idősen nem hogy még valaki elöl eltudjon futni……leköpték ,,azt meg megérdemelte mint hazaáruló ,örüljön hogy ennyivel megúszta.Jó nagy seggbe rugást érdelt volna az öreg ,hogy repüljön a felbujtói karjai közé,külföldön kell gázsi neki ,mert biztos nem ingyen cirkusz volt a hazudozásai.Magyar közélet tisztul gyógyul a távozásával ,örüljön az öreg ha luk van seggén és szelel..

  • Halleluja!!!! Vegre valami ertelmeset is lehet olvasni.Csodalom hogy font hagytak.Koszonom kedves Eszter es Arpad hogy vegre tisztesseges irast tettek fol ide,ahol majdnem minden csak sardobalas.Lehetne itt ertelmesen is beszelgetni es foleg epito kritikaval elni,mert hogy van/volt ilyen is.Meg kell mondjam hogy a szerzok/munkatarsak
    irasaibol kiindulva,nem is igen lehet sokkal jobbat elvarni.Talan ezen kellene valtoztatni,ami nagyon valoszinutlen.
    A ven gatyaszaggatot erintoen csak annyit hogy hogy lehet politikai menekult?Ha valaki a szomszedjat megserti es
    ugy latja hogy nem birja kovetkezmenyeket elviselni,kimegy kulfoldre(elso osztalyon…)akkor az mindjart menekultnek szamit???Akkor mik voltak a 45-os vagy 56-os MENEKULTEK?Azokat honapokig (sokszor evekig)dobaltak taborrol-taborra,sot sokszor egyik orszagbol a masikba.Arrol nem is beszelve,hogy szinte mind ket esetben elsosorban az oroszok uldoztek ki oket az orszagbol.OK.Kadar is kivette jol a reszet(talan nem is valami nagy kenyszeritesre).A ven bitangot nem mertek irni hogy a hatosagok uldoztek volna.Szerintem ugyan megerdemelte volna.Az a baj hogy most mar kintrol fog csaholni a tobbi „hazafi”-val egyutt.Meg jo hogy a kutyaugatas nem hallik az egig.

  • Üdvözletem, kedves Jimbo!

  • jimbo

    milyen kommunistak te balfasz? a mai vezetes, akarmelyik oldalrol, az aktiv, adozo reteg eletkoranal fogva boven a 60-as evek utan szulettek es semmi kozuk a kommunizmushoz es nem kell ahhoz kommunistanak lenni, hogy elvessen minden antidemokratikus torekvest, amit orban kepvisel raadasul azzal a dilettantizmussal, amire futja szereny felcsuti paraszt tehetsegebol…..mellesleg nem ertem, mipicsat panaszkodsz itt, mikor orban kifejezetten kommunista modszerekkel kormanyoz, mar a regi rendszerben is tehetsegtelennek tartott, elcseszett kommunistakkal….jobb lenne, ha elkussolnal, mert ez itt nem a faliujsag, ahova ilyen barmok, mint te is idefoshatod a „magvas” agyatlansagaidat! takarodj a kurucinfora vagy anyadba LEGINKABB!

  • (H)Libas Misi
    Ehhez amit irtal nem fuzok semmit.Sajat magadrol allitottad ki a bizonyitvanyt.Olyan kozonseges vagy mint egy utcai kurva.Meg egy kocsis sem volt ilyen alpari(elnezest kerek az alpar kozseg lakosaitol,de nem en talaltam ki ezt a kifejezest.Nem is tudom honnan ered),mint te vagy.Azonkivul csak annyit,hogy ha hulyeseg fajna te orokke orditoznal.Sot lehet hogy orditozol is es ezert nem jon ki a szadbol a szennyen kivul mas.Nem tudom hol elsz(nem is igen erdekel – legfoljebb azert hogy azt a videket elkeruljem messzirol)de biztos hogy valami rothaszto gazok vannak a levegoben es te azt lelegzed be.De az is lehet hogy a kabitoszer tuladagolasba szenvedsz.
    Lehet hogy Orban paraszt szarmazasu(en nem tudom),de ha igen’ biztos hogy nem szegyenli u.i. jozan paraszti eszrol mar hallottam es biztos O is.Viszont a te eszed kb. a kanasz szinvonalan lebeg.Lehet hogy kertesz batyad rolad ir,mert te szerintem tenyleg moslekon elhetsz.
    Egyebbkent elovastam amit elozoleg irtam es sehogy sem talalom benne a kommunista szot.Viszont azt eszrevetted
    hogy MAGVAS amit irtam(koszonom,bar toled ez nem jelent semmit).Valoszinu,vannak tiszta pillanatok az agyadban
    Ami az anyam emlegeteset illeti:hat mit mondjak?Megbocsatom,mert gondolom olyan kozegben nottel fel,ahol ez volt a tarsalgasi szint.Ha kozel volnal(ne adj Isten)biztos hogy jol orba vagnalak,pedig eletemben nem utottem meg senkit,de veled kivetelt tennek,mert egy kis lecked megerdemelnel.Szuleidtol ugy sem kaptal egy fikarcnyit sem.
    Ja igen.A DEMOKRACIAT emlited es ez meglepo.A te csaladodban ez aszo nem hiszem hogy sokszor elhanzott volna.Tudod ez nem tragar szo hanem nemelyeknek SZENT.Ha csopp eszed lenne,ra jonnel hogy a te piszkos szadbol nagyon esetlenul jon ki.Lehet hogy csak leirni tudod(le lehet masolni valahonnan),kimondani mar nem hiszem hogy sikerulne.
    Ha figyelmesen elolvasod ezt akkor lathatod hogy hogy lehet tragarsag nelkul is irni.Bar azt hiszem neked ez magas ,mint disznonak a zongora.
    Igyekeztem vilagosan irni,remelem meg is erted.Sajnalnam ha karba veszne a faradtsagom.Sajnos ezt ketsegbe vonom,de hat majd meg latjuk.Minden esetre folkeszulok egy ujjabb frocsre.Ajanlanak egy szotart,hogy a szkincsed bovuljon,de ilyen szotar nincs,ezert a sajat fantaziadat kell csillogtatni.Remelem nem csalodunk benned

  • Kedves Dakota.En is had kuldjem udvozletem.Remelem mi ketten nem fogjuk egymeast gyalazni.Estleg Eszter is ezen a velemenyen van…

  • Kedves Jimbo, nekem eddig sem volt szokásom az az alpári stílus, és ezután sem szeretném alkalmazni.
    Az a gyengék, gyávák fegyvere, meghagyom nekik 🙂
    Barátsággal
    dakota

  • Igen.Pontosan igy vagyok vele en is.Szeretnem hinni,hogy ez tesz bennunket JOBBA.

  • Kedves Eszter!Koszonom hogy feltette a Rabarrol szolo cikket.Csak most tudtam oda jutni,hogy el is olvassam.
    Olyan erzesem van tole mintha rajottem volna a regi nagy kerdes valaszara:mi lett elobb.a tyuk vagy a tojas.
    Ha tobb ember elolvasna ezt a cikket,tobben latnak hogy az Orban kormany(de lehetne barmelyik kormany)olyan
    helyzetbe van,mintha egy boxolot bekuldenenek a ringbe osszekotott kezzel.Nem hiszem hogy lenne olyan kormany
    amelyiknek jobb eselye lenne a nyeresre.Egyes szurkolok kovetelnek a gyozelmet,de a belatok turelmesen varnak,hogy hatha megis sikerul osszekotott kezzel a gyozelmet kihozni.A remeny nagyon kicsi,hiszen sehonnan sem kap meg csak biztato szot sem,nem hogy segitseget.Marad hogy Istenben bizzunk,ami nem valami kecsegteto

  • Kedves Jimbo! Örülök,hogy elolvasta Rabárról szóló írást és bizony jól látja:összes kormány kész helyzet elé van állítva, és ez a helyzet az egyik kormánynak (ballib) tetszik,szeretné bebetonozni, míg a másiknak (Antall, Orbán) kevésbé,és próbál kitörni. Ami most van azt 90 előtt készítették elő a cikkben is leírt háttér mutyizásokkal, nemzeti felhatalmazás nélkül, nép kizárásával. Nehéz helyzetben volt az Antall, de a legnehezebb helyzetben most Orbán van, mert a nép már kapizsgálja mi is történt itt 20 évig „demokratikus” kormányzás címszó alatt. Orbánnak nem véletlenül van és lesz is nagy népszerűsége a nép körében.

  • Judith Kopacsi

    Eszter, álom álom , édes álom, mig föl nem ébrednek a becsapottak.

  • Szia Libas Misi!

    Szerintem sem artana a Vonat es az ot tamogato mas rasszista elemeket eltavolitani a politikai eletbol, de ez meg nem jelenti azt, hogy valaki mas (barki) ugyanolyan aljas, sotet es szegyenteljes mocskot publikaljon, mint a Vona fele garda – csak eppen Amerikaban.
    Kerteszt semmi sem menti, kiveve, hogy szenilis ven hulye lehet. Nagyobbik bajnak azt latom, hogy a Bartus elvtars New Yorkban ezt ugy adta ki, mintha szentiras lenne, ahelyett, hogy visszakuldte volna Akos atyanknak, hogy irja at azt a nehany mondatot. Mert ugye egy tisztesseges szerkeszto ilyen bunkosagot nem publikal… na es a Bartus meg nem szenilis.

    Azt sem ertem, hogy itt, a Kanadai Magyar Hirlapnal miert nem meri senki sem kimondani, hogy a Kertesz hibat vetett, meghozza nagyon bunko hibat, es megerdemelne, hogy kuldjek vissza Magyarorszagra? Csak nem ti is ugy erzitek, hogy a magyar genetikaliag aljas…stb… stb? Ha ugyanezt a feketekrol mondta volna Kertesz elvtars, akkor is ugyanigy drukkolnatok neki?

    Udv;
    Moshe

  • Kedves Judith!

    Tudod nagyon jol, hogy Edmontonban lakom, ezt irtam is, no meg az email cimemrol is lathatod. De azert koszonom a demokraciarol valo kioktatast. Soha eletemben nem hittem volna, hogy a gyilkossagra valo felbujtas, valamint masfajta gyuloletbeszedek reszei a szolasszabadsagnak.

    Nem ertem tovabba, hogy mibol gondolod, hogy en az Orban kormanyt vedem?

    Mindossze annyit mondtam, hogy a Kertesz cikke teli van elitelnivalo sotet rassziszmussal, es azt minden embernek el kellene itelnie partallastol, nemzeti hovatartozastol fuggetlenul.

    Nehezen ertem meg, hogy te miert nem tudod leirni azt, hogy a Kertesz nagy bunkosagot kovetett el? Miert probalod meg a Kertesz bunkosagat azzal minimalizalni, hogy vannak Magyarorszagon magyarok, akik szinten bunkok? Most akkor mi van Judith? Mindannyian ugorjunk a kutba?

    Udv;
    Moshe

  • Judith Kopacsi

    Mose, én nem tudom, hogy ki vagy, azt sem, hogy hol laksz. Én nem látom a te e-mail cimedet. Viszont ha Canadában élsz, (bár nem tudom mióta) túl sok nem ragadt rád a demokráciából, mert akkor tudhatnád, hogy Kertész Ákos csupán a véleményét mondta el. És miután a szólás szabadság szerinted csak azokra érvényes, akik a te szájadize szerint beszélnek, így nem beszélhetünk demokráciáról. Egyesek Kertész féle véleményt már egyenesen nemzet elleni uszitásnak veszi. Bár akkor fogalmam sincs, hogy a Vona és Bencsik féle napi megnyilvánulások minek számitanak. Különben ki mondta neked, hogy a kútba kéne ugrani. Értelmes ember pontosan tudja, hogy milyen kritikát vegyen magára. Sajnos, a magyarok legnagyobb többsége pont Kertész kritikáját valószinüsitették bornét reagálásukkal.

  • Judith Kopacsi

    „Soha eletemben nem hittem volna, hogy a gyilkossagra valo felbujtas, valamint masfajta gyuloletbeszedek reszei a szolasszabadsagnak.”

    Hol a bánatban olvastál Kertész Ákostól egyetlen sort is, ami erre utalt volna? Itt már mindenkinek elment a józan esze?

  • Judithka!Nehez elkepzelni,hogy ne olvsta volna Andronovich Atya cikket.Szerintem el kellen e rajta gondolkozni.
    Neha ugy tunik az irasaibol hogyidonkent nmeg is teszi.Kar hogy olyan ritkan.

  • Tiszteletem, kedves Moshe!

  • Kedves Judithka!Lenne szives meg bfogalmazni mit ert demokracia alatt.Olyan nagy „expert”-nek probalja Magat bemutatni,(es nem csak ebben a kerdesben),hogy kivancsi lennek,hogyOn mit tart demokracianak.Azonkivul hol gondolja hogy van demokracia amit kovetni lehet,esetleg kell.De kerem ugy irja le mintha egy tiz eves gyereknek irna.Igerem hogy meg probalom megerteni,kulonosen ha azt is megirja hogy honnan van a forrasa.
    A tobbi nagy szakertelmet nem is feszegetem,mert biztos van alapja,de a MAGYARORSZAGI szak ertelmenek eredetere kivancsi lennek,Gondolom mas is.

  • Kedves Judith!

    Ugy latszik rosszul emlekeztem, es nem te vagy ennek az ujsagnak a tulajdonosa. Marpedig a tulajdonosnak konnyu dolga van az email cimekkel kapcsolatban, ugyanis azzal kell erre az oldalra feliratkoznia mindenkinek. Dehat mindegy, nem azert nem akarod tudni hogy hol lakom, hanem azert hogy egy ujabb „lecket” adjal demokraciabol. (Mellesleg csatlakozom a Jimbo keresehez! En is szeretnem tudni milyen az az igazi Judith-demokracia! De ugyanugy, ahogy a fasimusrol szolo magyarazat elmaradt, le merem fogadni ez is el fog.)

    Ezt irod:
    ” … Viszont ha Canadában élsz, (bár nem tudom mióta) túl sok nem ragadt rád a demokráciából, mert akkor tudhatnád, hogy Kertész Ákos csupán a véleményét mondta el.”

    Igazad van, hiszen annak idejen Hitler is *csupan* a velemenyet mondta el a zsidok alacsonyrendusegerol.

    ” És miután a szólás szabadság szerinted csak azokra érvényes, akik a te szájadize szerint beszélnek, így nem beszélhetünk demokráciáról. Egyesek Kertész féle véleményt már egyenesen nemzet elleni uszitásnak veszi. Bár akkor fogalmam sincs, hogy a Vona és Bencsik féle napi megnyilvánulások minek számitanak. Különben ki mondta neked, hogy a kútba kéne ugrani.”

    Te mondtad es most meg is ismetelted. Szerinted ha a Vona es tsai bunkok, akkor a zsidoknak is ugyanolyan bunkoknak kell lenniuk.
    Szerinted mit jelent az, hogy a „zsidosag genetikailag gonosz es moslekkal taplalkozik”? Ez csak egy kis artatlan velemeny ugye? Na most akkor mondjuk ugyanezt a magyarokra, aztan fellelkesulve a sajat bunkosagunkon irjuk meg ugyanezt a kanadai neprol is, es tegyuk kozze a Sun-ban. Szerinted ki fogjak ezt adni barmelyik kanadai lapban is? Es ha nem, vajon miert nem? No es miert fognak erted jonni egy szep napon, birosag ele allitani es jol megbuntetni?

    Tenyleg azt hiszed, hogy a Kertesz bunkosagara van mas mentseg, mint az, hogy szenilis ven hulye lett? A Kertesz nem 124, vagy 5679, esetleg 1 345 217 magyarrol mondta el a velemenyet, hanem tudod, ugy echte. Ha neked tetszik ez az altalanositas, akkor nosza alljunk neki minden nepet genetikai aljanepnek hivni, hiszen, mint feljebb irtad, az csupan egy igazi demokraciaban ervenyesulo szeretetbeszed. (Akarcsak Hitler elvtarse.)

    ” Értelmes ember pontosan tudja, hogy milyen kritikát vegyen magára.”

    Szoval azt mondod, hogy a magyarsag, igy echte, jobb ha megkoveti magat, es megprobal valahonnan beszerezni jobb geneket? Honnan kellenek ezek a genek kedves Judith? Csak nem a nemet ubermenschektol?

    Tolem:
    ” “Soha eletemben nem hittem volna, hogy a gyilkossagra valo felbujtas, valamint masfajta gyuloletbeszedek reszei a szolasszabadsagnak.”

    Toled:
    Hol a bánatban olvastál Kertész Ákostól egyetlen sort is, ami erre utalt volna? ”

    Ha te meg mindig nem latod Kertesz ama bizonyos irasaban a gyuloletbeszedet, akkor az attol van, hogy nem is akarod latni.

    Udv;
    Moshe

  • Judith Kopacsi

    Moshe, nem vagyok laptulajdonos. Emiatt tényleg nem láthatom, hogy mi az email cimed, és hogy honnan jelentkezel. Felkérésedet viszont komolyan veszem, hogy a demokráciáról, már ahogy én értelmezem, egyszerü, mindenki által érthető nyelven megfogalmazzam. Erre nekem több idő kell, mert jelnleg a kis családom, és látogatóim felé irányitom fiygelmemet. De, ígérem, nem maradok adósód.

  • Moshe!
    Hogy mennyire egyetretek Onnel,azt nem tudom kifejezni.Foleg a ven gatya szaggatorol irt resszel.Csak azt tennem hozza hogy Kopacsi Judith es hozza hasonlok,magyarnak valjak magukat.MAGYARORSZAGERT teszik ki a szivuket
    Akkor az oreg koma roluk is nyilatkozott es ok meg is sikra szalonak erte.En szerintem rlouk ir es nem a debreceni civisekrol,az szegedi paprikaszokrol,sot nem is a szekelyekrol.Ha pedig roluk ir(velemenyem szerint igen,csak meg nem jottek ra erre)akkor stimmel.Az oreg egy ujabb Kossuth-dijat erdemel.Kulonben Judithkanak ugyan csak sokaig kell ragodnia a demokracia meghatarozasan.Lehet hogy Onnek van igaza:ados marad vele

  • Judith Kopacsi

    Dehogy maradok adósod, csak éppen mással vagyok elfoglalva. De, ami késik, az nem múlik. Csak várj sorodra türelmesen. Miután te ezért a cikkért nekem egy árva fillért sem fizetsz, igy majd én döntöm el, hogy mikor irom azt meg. Különben is furcsa dolog követelni valamit egy általatok nem hitelesnek tartott embertől.

  • Judith Kopacsi

    Jimbó, miután én és a velem egyivásuak pontosan tudták kikről beszélt Kertész Ákos, amit perceken belül igazoltatok is, igy eleve nem vehettük magunkra a dolgokat. Joga volt mondani, és sajnos mint mondtam, igazoltátok is Őt. Attól persze, hogy Ti Kertész Ákosról, meg rólam és a többekeről is mit gondoltok, attól mi még tarthatjuk sőt tartjuk is magunkat büszkén MAGYARNAK. Ha ez nektek nem tetszik az pech. Ez nektek jobban fáj, mint nekünk.

  • Judith Kopacsi

    Ja, csak hogy konkrétabb legyek: itt a Kanadai Magyar Hirlaon kommentelök közül a következökre célzott Kertész Ákos:
    Bencsik Klára, Solyomszem, Dakota, Kovács Árpád, Pálinkás Judith, Moshe Akiva, jimbo, Földes, Eszter Winch, Bak István, Taulus, Rudy, Upas, Johny Weiss, korhely. És persze én sem lennék meglepve, ha ezek közül többen más név alatt, de azonos IP számról firkálnának. Ezt úgy szokták csinálni, hogy ök gyakorolják, aztán másra fogják.

  • Kedves Judith!

    Koszonom a megtiszteltetest, de Kertesz elvtars mar csak azert sem irhatott rolam, mert en sem Magyarorszagon, sem Kanadaban, sem Izraelben nem gyakorlom a politikai jogaimat. Nem valasztok (nincs mibol, mind ugyanaz) nem veszek reszt politikai esemenyekben es vitakban.

    Kertesz elvtars bunkosaga is csak annyiban izgat engem, hogy a bunkosagot – barmilyen oldalrol jon is – nem kedvelem. Kertesz elvtars nagy hibaja az, hogy o azert aljasult le ilyen szovegre, mert kedvenc partocskaja es annak vezetoi elestek 4 evre a mocsingos-konder mellol. Most mas fog lopni 4 evig, es ezt egy megbizhato jo elvtars, mint Kertesz elvtars nem birja elviselni. Szerinte ha a magyarsag nem szavaz a bolsikra, akkor azok alavalok es moslekot zabalnak, Az eszebe sem jut, hogy esetleg ezt forditva is lehetne mondani, azokra, akik a bolsikra szavaznak.

    Es itt jon az ugy egyetlen kenyes kerdese, de elotte hadd emlekeztesselek arra a nem tul furcsa, sot soxor nagyon is humoros jelensegre, amikor peldaul a neger hivja sajat magat niggernek, vagy a zsido hivja sajat magat budos zsidonak … stb … sok valtozata van ennek, es ez surun nevetesre fakasztja a hallgatokat. Ugyanakkor, ha valaki mas hasznalja a nigger, vagy a budos zsido szavakat, akkor az mar nem vicces es sertonek szamit.
    Nos, Kertesz elvtars esete ettol lett izgalmas: Van-e Kertesz elvtarsnak joga magyarokat gyalazo kijelentest tennie, hiszen o is magyar?
    Ettol „trukkos” az eset. Na most Kertesz elvtars magyar, zsido, esetleg mindketto? Itt jonne megint az a 3 pont (amirol par napja irtam) hogy ki es mi alapjan donti ezt el. Mint (sajnos) mindig – es ez rossz fenyt vet Magyarorszagra – a zsidobol lett keresztenyt (magyart) a magyarsag egy resze meg mindig zsidonak jeloli meg, holott oneki a legszebb szandeka, hogy beolvadjon a magyarsagba. Kertesz elvtars eseteben ugye mar az o apukaja felvette a Keresztenyseget es nem sok hajlandosagot mutatott arra, hogy zsido szeretne maradni, akar hitben, akar szokasokban. Azonban akadnak olyan magyarok, akik aztan emlekeztetik az ilyen magyarokat a zsidosagukra, neha meg 4-5 generacion tul is. Ez is bunkosag, mert az egyennek van csak joga sajat magarol eldonteni, hogy o hova tartozik, es nincs szukseg masok velemenyere. Csak haaaaaaaaaaat ugye a gyakorlat nem ezt igazolja.

    Na es hadd fejezzem be azzal a kis irasomat, hogy Kertesz elvtars szajhabzasat elvileg el lehetne fogadni, mint ongunyt (magyar ember ir a magyarsagrol vicceset) de -tudod – sajnos o ezt nem vicccesen gondolta, hanem veresen komolyan.

    Es ezert bunkosag.

    Udv;
    Moshe

  • Azokat tartod magyarnak, Judithka, akiket felsoroltál?

  • Oh… ja… elfelejtettem: Kie ez a site? Ki a Kanadai Magyar Hirlap tulajdonosa?

  • Kedves Dakota!

    Nem teljesen van igy. O a felsoroltakat tartja genetikai hulladeknak. 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Minthogy KÁ-ra hivatkozik, illetve arra a bizonyos irományra, akkor ez azt jelenti, hogy csak a felsoroltakat tartja magyaroknak vagyis akiket kihagyott, saját magával az élen, azokat nem. Nem szívesen teszem, kedves Moshe, de kénytelen vagyok idézni Judithkát.
    ezt írta:
    „Ja, csak hogy konkrétabb legyek: itt a Kanadai Magyar Hirlaon kommentelök közül a következökre célzott Kertész Ákos”
    by Kopácsi Judith

    1. Honnan tudja ő, hogy a KMH-n kikre célzott K.Á.?
    2. Minthogy az eredeti irományban konkrétan azt írta, hogy a „magyarok” , (hadd ne idézzem azt a gyalázatos irományt), ergo mindenkire vonatkozik, aki magyar.
    Tehát amit Judithka írt, az nagyon érdekes. Ezért is vagyok kiváncsi a válaszára, kedves Moshe. 🙂

  • kijaza szarJimbok?:)

  • Kedves Dakota!

    Olyan aprosagok, mint logika nem mindig zavarjak az olyan embereket, akik fektelenul gyulolnek (barkit, barmit).

    Mellesleg, csak hogy egy kicsit olvadjon a jeg, a fenti hozzaszolasom szellemeben kuldok nehany zsido viccet:

    Kohn elmegy apja legjobb barátjához, Grün bácsihoz. Panaszkodik neki,
    hogy a munkahelyén szekírozzák a kollégái.
    – Édes fiam, hallgasd meg az én felfogásomat: szerintem az emberek két
    csoportra oszthatóak. Az egyik felük kinyalhatja, a másik felük pedig
    le van szarva.
    Tetszik is az idea Kohnnak, de aztán megkérdezi:
    – Szép, szép Grün bácsi, de én mint a legjobb barátod fia, melyik
    csoportba tartozom?
    – Édes fiam, te választhatsz…

    Ortodox zsidó fiatalember készül az esküvőjére. Megkérdezi a rabbit:
    – Rabbi, igaz, hogy tilos az esküvőn a férfiaknak a nőkkel táncolni?
    – Igen, mert ha együtt táncolnának, az kísértésbe viheti őket.
    – Én sem táncolhatok a saját feleségemmel?
    – Nem – mondja a rabbi.
    – És mi a helyzet a szexszel a nászéjszakán? Azt szabad?
    – Hát persze, a házasság célja az utódok nemzése.
    – Mindenféle pózban?
    – Hát persze!
    – Úgy is, hogy a nő van felül?
    – Persze, miért ne?
    – Teljesen meztelenül is szabad?
    – Természetesen!
    – Még az asztalon is?
    – Miért ne?
    – És állva?
    – Ó, nem, azt nem szabad!
    – Miért nem?
    – Mert az tánchoz vezethet…

    Kohnak és Grünnek egymással szemben van fűszerüzlete.
    Egyik nap megjelenik Kohn kirakatában a felirat: mák kapható, kilója 800 Ft.
    A Grün csak nézi, hogyan tolonganak a vevők, és ő kiteszi a táblát:
    mák kapható, kilója 700 Ft .
    Másnap reggelre Kohn kijavítja tábláját 600 Ft-ra, és ez így megy tovább…
    Végül Kohn átrohan Grünhöz és lehordja:
    – Te hülye, így tönkre fogunk menni.
    Mire Grün:
    – Csak te, én nem tartok mákot!

    Két zsidó beszélget.
    – Te, magyarázd el nekem, mit jelent az a szó, hogy dilemma.
    – Mondok egy példát: disznóhús ingyen.

    Kohn titkos megbízatást kap, ejtőernyővel átdobják a frontvonalon,
    hogy szétszórjon az arabok között egy nagy táskányi röplapot.
    Fel is száll a repülő, és Kohn ejtőernyővel kiugrik a frontvonal
    túloldalán. Eltelik egy nap, eltelik a második, de Kohn nem érkezik
    vissza.
    Harmadik nap jelentkezik a felettesénél.
    – Hol volt maga ennyi ideig? Azt a táska röplapot egy óra alatt szét
    lehetett volna szórni.
    – Ja, szétszórni igen, na de eladni?

    Udv;
    Moshe

  • tevedsz szarJimbok

    nem ertunk egyet Kertesz megjelentetett soraival, nem azert, mert nem igaz, hanem azert, mert egy ilyen elnacisodott magyar kormanypartrol feltetelezheto volt, hogy Kertesz zaklatasnak lesz kiteve miatta, civilizalt orszagokban toleralhato egy iro akarmilyen gondolata, de az is igaz, hogy civilizalt orszagokban nincs ok arra, hogy igy fogalmazzanak, magyarorszag nem egy civilizalt orszag, hanem egy csuf kozepkort, egyhazi sotetseget, megfelemlitest visszakovetelo szegyenfolt a terkepen….csak nem szabad elfelejteni, hogy Isten nemcsak aldast es joszerencset osztogat, hanem csapast es szenvedest is…erdemek szerint!

  • Ez sajnos tényleg így van, kedves Moshe.

    És Grün bácsinak is igaza van 🙂

  • Szia Libas Misi!!

    Azt irod: „civilizalt orszagokban toleralhato egy iro akarmilyen gondolata,”

    Ebbe beletartozik Hitler elvtars Mein Kampf-ja is? Mit gondolsz a Cion Bolcseinek Jegyzokonyverol? Az is toleralhato? (Mindegyiknek volt egy iroja.)

    Udv;
    Miklos

  • Kedves Moshe, ha már a logikáról volt szó, íme egy másik gyöngyszem.
    Épp most írta Libás.
    „nem ertunk egyet Kertesz megjelentetett soraival, nem azert, mert nem igaz, hanem azert, mert egy ilyen elnacisodott magyar kormanypartrol feltetelezheto volt, hogy Kertesz zaklatasnak lesz kiteve miatta”

    Azt mondja, hogy FELTÉTELEZHETŐ VOLT, hogy Kertészt zaklatni fogják miatta. Nagyon érdekes kijelentés ez is.
    Ergo, azt mondja misike, hogy tudatos tett volt a feltételezhető reakció kiprovokálásának az érdekében?
    Jól értem, kedves Moshe? 🙂

  • Hogy dübörgünk, hogy dübörgünk, mondta a kisegér az elefántnak, amikor átmentek a fahidon. Úgy látszik bele trafáltam a egyesek lelkivilágába. Nem baj. Vagy túlélik vagy sem.

  • Kedves Dakota!

    Libas elvtars nem foglalkozik sem tenyekkel, se logikaval, o csak frocsog. Fel sem kepes fogni, hogy sajat partjat szegyeniti meg azzal a sok durvasaggal es zoldseggel, amit osszehord.

    Szerintem Libas elvtarsnak nem sok koze van a politikahoz, azon kivul, hogy szeret emiatt acsarkodni, tehat amikor mond valamit, nem kell komolyan venni. Meg hogy o lenne benne valamifele osszeeskuvesben? Ugyanmar! 🙂

    Mindenestre jo meglatasod van, talan vegre megerti, hogy jobb ha abbahagyja a levelezest es helyette elmegy Kukutyimba zabot hegyezni; allitolag ott csupa jo es politikailag megbizhato elvtarsak vannak, oket lehet hulyiteni.

    Udv;
    Moshe

  • Ugy orulok,hogy levettek amit irtam.Megertem…nem akarjak a kedvenceik tollat borzolniHat legyen ugy.
    Moshe es Dakota.Onoknek irtam.(jot)No meg a Judithnak. ( nem hiszem hogy tetszett volna Neki)A szerkeszto ur ugy gondolta,hogy nem a felel meg az O hangnemuknek.Gondolom tul vilagosra sikerult es nem tudtak volna kivedeni.Sebaj.A velemenyt ugy is kialakitottak mar magukrol,nem kell hozza az en segitsegem.

  • Moshe

    atlag embereknek nem sok kozuk van a politikahoz es ez igy volna rendben, hiszen az jobb helyeken egy szakma, amit tanulni kell, nemugy magyarorszagon, ahol a tizmillio politikus orszagaban mindenki pontosan tudja, mit es hogyan kene….eppen ezert, hogy itt eljatsszad a mindenhez erto polihisztort, mikozben foldsotet gyoker vagy, ahhoz valoban seggfejnek is kell lenned….elvtars meg a jokurvaanyad!

    dakotagenya

    persze, bizonyosan tudatos volt reszerol, hogy 80 evesen hazat csereljen! amiket ti megcsinalhattok vona-orban hatszelevel, azt nem tehetnetek meg nemetorszagban, kanadaban, svedorszagban szemet nacifostetvek….

  • Kedves Moshe, ők leírták, én csak elolvastam:)
    Úgy látszik nehezet kérdeztünk, mert se Judithka, se misike nem tudnak válaszolni rá:)
    Üdvözletem
    dakota

  • Hibas miska
    Te beteg vagy szegeny,de ne menj orvoshoz,mert segiteni ugy sem tud.Javaslom hogy vegyel magadnak egy kenyszer zubbonyt.Az legalabb a kornyezeted vedeni fogja.De ha ,mar ugy is vasarolni mesz,vegyel vitriolt is (gondolom lehet nalatok kapni)es azzal oblitsed a szadat legalabb 3-4-szer naponta.Sajnos az agy mukodesedre nem tudok semmit ajanlani.Az az edesanyad mulasztasa volt…ha volt egyaltalan neked ilyen.
    Szerencsetlen,teljesen lejaratod a canadai magyarokat(mert gondolom ott egzistalsz).Csodalom hogy meg nem kersetek meg es vertek agyon(elnezest,de az nincs neked).De ami kesik nem mulik.

  • szarJimbok

    ez itt valoban kanada es nem felcsut, itt senkit nem szoktak „agyonverni” a velemenye miatt te otvarszenny taplo melymagyar tetu, de meg lehet probalni, csupan szamolni kell azzal, hogy aki tamadni probal, azt lelovom, mint egy ruhes kutyat….

    kedves Chris

    azok, akik tobb neven arasztjak ugyanazt a szennyet, azoktol meg kene szabadulni, mert teljesen egyertelmu, mi a „dolguk” itt…

  • Melyik hozzászólásodat keresed, Jimbo?

  • Szilyasztok!

    Vetettem egy nagy hibat, es ezert mindenkitol elnezest kerek!
    Kertesz elvtars nem azt irta a magyarokrol, hogy azok „alavalok”, hanem hogy „alattvalok”, es en a felreertesem miatt rosszabra ertekeltem Kertesz elvtars bunkosagat, mint amilyen. Ettol persze meg bunkosag es roppant nagy butasag is marad az egesz cikk, egybeveve, nem csak nehany reszlete.

    Az en kebelbaratomma elolepett Libas Misi! elvtarsunk ezt talalta irni rolam:

    ” ….eppen ezert, hogy itt eljatsszad a mindenhez erto polihisztort, mikozben foldsotet gyoker vagy, ahhoz valoban seggfejnek is kell lenned….elvtars meg a jokurvaanyad! ”

    Az anyazast ertem, de kivancsi lennek, hogy Misi! mibol kovetkeztett arra, hogy en jatszom a polihisztort? Csak nem az a baj Misi!, hogy teljesen tudtalan vagy, es csak frocsizni tudsz?
    Oszinte leszek: Misi!tol nem varok epkezlab valaszt, valaki mas ki tudna segiteni? 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Dakota! 19.-en irtam egy hosszabb hozza szolast.Rendre fol is kerult.Kesobb viszont mar nem talaltam.Gondolom,nem tudtak ezek a minden tudok kivedeni,inkabb levettek.Arrol irtam tobbek kozott,hogy On es Moshe libas „elvtarsnak”szolitjak ezt az okrot.(misit).Hat sehogy sem tudom elkepzelni,hogy Onok egy elven lennenek ezzel az allattal.Azonkivul megemlitettem hogy Judith igen sokaig otli/kolti ki a democratia tojasait.Pedig azt igerte,nem marad ados.Ugy latszik meg sem mindentudo onagysaga.Esetleg nem talal forrast,ahonnan valami otletet meritene.Ma mar ketlem hogy sajatja lenne.
    Ami hibas misit illeti,persze,hogy nem lehet tole semmi ertelmeset varni.O az Istennek olyan beteg allatja,akin nem lehet segiteni.Azt hiszem a legjobb ha hagyjuk szenvedni magaban.Mikor a democraciat emlegeti,szegeny,biztos ugy veli hogy akkor is karomkodik.Remeljuk,hogy egyszer elmegy az anyja demokraciajaba.

  • Moshe

    minek neked valasz, mikor mar a kerdest se erted, elobb tanulj meg olvasni te foldsotet analfabeta!

  • Kedves Jimbo, van egy bejegyzésed 19-én, nem tudom, hogy erre gondolsz-e.

    Szerző Jimbo | március 19, 2012, 7:29 du.

    Mindenesetre valamit rosszul olvashattál, ha azt írod, hogy
    „Arrol irtam tobbek kozott,hogy On es Moshe libas “elvtarsnak”szolitjak ezt az okrot.(misit).”

    Én biztos, hogy nem szólítottam így, sőt egy ideje egyáltalán hozzá sem szólok. Az ilyeneket bottal sem piszkálnám meg, nemhogy azonos véleményen lennék bármiféle megnyilvánulásukkal.

    Üdvözlettel
    dakota

  • Igazad van Dakota.Tenyleg csak Moshe szolitja Hibast elvtarsnak.Na tudom hogy csak gunybol.Toled nem talaok ilyen megszolitast.Bocs.

  • dakota

    na igen, de az igazsag nalam van, hamarosan meglatod es bukni fogsz, mint minden olyan torekves, ami az emberek szabadsagat korlatozza, vagy hatalom ala kenyszeriti…..valo igaz sokan vagytok a masik oldalon, de mit er, ha mind ostoba?

  • Biztos Simon Pereztol kaptal valami biztato szot.Hat csak hizlaljad magad rajta.

  • Judith Kopacsi

    Jimbo, csak arra kell majd vigyáznod, ha a zsidó kommandó megjelenik az ajtódnál, nyissd ki nekik, mert képesek lesznek ajtóstól együtt meglátogatni téged. De szivesen befizetnék a látványra!!!!

  • Ha!Mar azt gondoltam lelepett Judith.Nem ertem milyen latvanyt vonok meg Magatol?Engem nem bantananak a zsidok.Csak akkor ha minden kereszteny embert kiakarnanak irtani.Ez nem fog megtortenni(amint gondolom tudja),
    mert nekik szukseguk lesz rabszogara.Meg ok sem tudjak kivalagatni,hogy kibol lesz jo szolga es ki fog nekik ellen allni.Magat sem fogjak bantanj,mert hu kiszolgalojuk lesz.
    kulonben,mar megint tegezo viszonyban vagyunk?Nem emlekszem mikor itta meg a lab vizemet,mintahogy en sem ittam meg az Onet(pfuj).Viszont roppant hianyolom hogy igeretet betartsa:azt igerte,hogy folokosit bennunket,hogy mit ert a demokracia fogalman.Ezzel(vallja be)ados.A REGI Gorogorszagban nem tartott eddig a demokracia ki/foltalalasa mint Onnek valahonnan lekoppintani.Lehet hogy nem talalja a magfelelo forrast????Hat en ebben nem igen tudok MAGANAK segiteni,mivel a forrasaink kulonbozoek.Melyik a helyes?Hat ha Maga zsidoinak nem sikerul az EN ajtomat (es sok maset) betorni es Maganak egy elmenyt/elvezetet nyujtani,akkor meg valaha ez is ki-
    derulhet.En megvallom,felek(egy kicsit csak)hogy az On remenyei bevallnak.Onnek viszont nem kell felni,mivel mi
    MAGYAROK megbocsato ,kimeletes,mindent elnezo Emberek vagyunk,amit Onokre nem lehet elmondani.Biztos vagyok,hogy 56 elbukasahoz ez nagyon nagy reszben hozzajarult.Ime itt va On es tarsai a bizonyitek ra.Arra lennek
    kivancsi(de nagyon)mikor jon ra,hogy mennyire lejaratja a Kopacsi nevet.Ferje vagy testvere nem szol ez ellen semmit?Valahogy furcsanak talalom.Remelem ir ide valamit,arrol amirol semmi fogalma nem lehet(a HAJMERSZTO
    irasai alapjan.
    most vegye elo Hlibas Misit.Erre o tudna valaszolni.

  • Judith Kopacsi

    Akarja a nyavalya kiirtani a keresztényeket. Te már ott is rémeket látsz, ahol nincs. Semmi mást nem akarnak a zsidók, általában, mint mindenki más, megélni, nyugalomban, békességben, tehetségének megfelelöen.

  • Judith Kopacsi

    Miután édesanyám még él, és a férjem is közeli barátom, és mindenben partnerem, mindkettő nagy tisztelettel és szeretettel vesznek körül, és teljesen egyetértenek velem és támogatnak minden törekvésemben. Testvérem nincs.
    Az általam megfogalmazott demokráciáról majd idejében értesitelek.

  • Szilyasztok!

    Igen, en vagyok a bunos, aki Libas elvtarsat elvtarsozza, mert lelki szemeim elott ott lebeg, ahogy mar kisdobos koraban nagyra vitte a mozgalmon belul, kesobb pedig KISZ titkarkent, es vegul partagkent (ne kerdezd melyik part) – a megbizhato jo elvtarsak szokasahoz hiven – elsorendu besugo lehetett, mig Mo-n elt. De lehet, hogy tevedek, mert irasai egy olyan kb 10 eves gyerek szintjen vannak. Anyukaja pedig nem figyel ra.
    Tehat igen, csak gunynak szantam, amire ugrott is Misi!.

    Meglepodtem Judith irasan is, ahol zsido kommandosokkal fenyegeti az egyik kisse zsidogyulolo urat itt, ami szinten nem vall tul sok eszre, hacsak nem Judith megjatsza, hogy a zsidokat vedi, de ugy csinalja, hogy lejarassa vele a zsidosagot. Mert arra nagyon alkalmasak az ilyen esznelkuli megjegyzesek.

    Ami a zsidok rabszolgatartasat illeti, erosen latszik az irason hogy nagyon egyoldalu muvelodes termeke. Ugyan itt mindenki hazudhat, amit akar, lehet hogy most en is hazudni fogok, de speciel en nem vagyok rabszolgatarto, en egyike vagyok a rabszolgaknak. Ha Jimbo venne a faradtsagot es eljarna valahova zsinagogakba (ha erre van lehetoseg) megprobalna baratkozni a zsidokkal, amitol ugye meg is ismerne oket, egesz mas lenne a velemenye. Tobbek kozott azt is felismerne, hogy ebben a vilagban vannak rabszolgak minden nepbol, koztuk zsido is eleg nagy szamban.

    Udv;
    Moshe

  • Ne farassza Magat,Kedves.Ha csaladja mindenben tamogatj ONT,akkor CSAK igaza lehet mindenben.Amit a zsidokra mond is igaz.100%-ig.Csak azt nem ertem hogy mint”magyar”ezt miert nem mondja a magyarokra is.
    Kulonosen amikor a magyarok sokkal finomabban probaljak ugyan ezt tenni.Meg az elszakitott teruleteket sem probaljuk eroszakkal visszavenni.Pedig azzal gyanusitanak bennunket.
    Kulonben,mar nem is erdekel a demokraciarol ON altal alkotott velemeny sem erdekel mar.Amelyik tojason a tyuk ilyen sokaig ul,az mar csak zap lehet.Goodby,so-long,farewell.

  • Kedves Moshe!Nagyon teved ha azt gondolja hogy zsido gyulolo vagyok.Mikor a zsidokrol nyilatkozom(es lehet hogy vilagossa kellet volna tennem[mea culpa])akkor en nem masrol beszelek,mint a TIZEN NEGY-rol.O hzzajuk semmi koze sincs az atlag zsido embernek.Gyerek koromtol kezdve voltak zsido ismeroseim es mint gyerek tisztel-tem Oket.Erre tanitott anyam aki sose kuldott a zsidohoz boltba,hanem kuldott Beck-boltba,vagy a Roth bacsihoz,
    sokszor a Frankekhoz.Hozzank jart egy oreg zsido ember es az apammal orakig eltudott beszelgetni.Szoval nem mentegetem magam,de azt tagadom hogy zsido gyulolo lennek.Pesten a legjobb barataim zsidok voltak.Es hat voltam zsinagogaban,nem is egyszer,mintahogy voltam szerb templomba is es reformatus templomban is.Pedig katolikus vagyok.Sajnalom(sorry),hogy nem vilagosabban fejeztem ki magamat.Es az is sajnos,hogy a vilagon kialakult az kep,hogy ha valaki tokes,az mar zsido is.Ezt nem en talaltam ki,es nem is ertek egyet vele,Akad nem zsido is es tokes.
    Mindenesetre sajnalom,hogy Moshe magara vette.Egyaltalan nem volt semmi fele celzatu szandekom.
    Kulonben igaz lehet hogy Judith uszito szandekkal irt,amit irt.Abban nagy mester.Ez az egesz ujsag arra a celra szolgal.

  • Moshe

    valoban voltam kisdobos meg uttoro, mert, abban az idoben mindenki volt, de a „mozgalom” ramgyakorolt hatasa egyenlo volt a nullaval, bar nem tagadom a taborokat, kirandulasokat, nagyon elveztem…..ellenben mar nem voltam KISZ-tag….na az se meggyozodesbol nem voltam, hiszen akkorra mar nem volt igazan jelentosege, egyszeruen lusta voltam effele gyulesekre jarni, igy ott megszakadt gyanus egyuttszervezodesem a „mozgalommal” haha:) es kepzeld, mivel tehetseges diplomas voltam, tobbszor megkornyekeztek a partbol is es ott is ellenalltam, parttag sem voltam soha!!! es azt gondolod mindettol fuggetlenul nem tudom megitelni, hogy te es a haverjaid mocskos hazaarulok vagytok? dehogynem, latom, hogy mindaz, aki orbant es vonat tamogatja, azok tobbsege merhetetlenul ostoba, megvezetheto barom, talan nem is tudatosan, mert ugye naluk tudatrol nincs mit beszelni, de vesztebe vezetik az orszagot es te, mint foldsotet gyoker, ezek tamogatoi sorabol kerulsz ki, aminek feltehetoen anyagi elonyszerzes a mozgato rugoja es oraberbe jarsz ide belefrocsogni a szart egy demokratikus, balliberalis ertekeket kepviselo kozossegbe….csak ugy, mert jo buli…..tudod a korso is csak addig jar a kutra, mig el nem torik….elvtars meg a jokurvaanyad!

  • Judith Kopacsi

    Aha, Jimbo, értem én a dolgokat. Én azzal lázitok, hogy a durva beirásaitokra, amit egy normális ország, mint gyülölet beszédet büntetne, én reagálok, és nem tetszésemet fejezem ki. Tényleg, ez szégyen és gyalázat.:)

  • Judith Kopacsi

    Jimbo, ha nem tetszik az ujság, minek olvasod? Én nem láttam a hátad mögött egy darab rendört sem, aki téged arra kényszeritene, hogy idejárj kötekedni, mert szerintem egy sort sem olvasol a cikkekből. De, mert ide küldtek, dilis haverjeiddel együtt, igy itt kell lerónod a napi sentenciát?

  • Misi- Judith.
    Vegyetek a faradsagot es olvassatok vissza a regebbi irasaitokbol.Ra johettek,hogy ti kezdtetek a szeny dobalast.
    Eleve mar a cikk is olyan,hogy normalis ember nehezen tudja szo nelkul hagyni.A 2010 elotti szamokba is beleneztem es azokba meg nem talalok a fenti irashoz hasonlot.Egyertelmuen akkor kezdtetek frocsogni,mikor az
    egyhazatokat a MAGYARNEP(nem mas)kirugta a fenebe.Csak azt nem ertem hogy nyolc evig volt kanaan az orszagban(szerintetek),akkor miert nem mentetek oda(nem mondhatom hogy haza mert nektek nem hazatok).Milyen a gondolkodasod Judith?Nagyon nehez folfogni.Hiszen midennel vilagosabb,hogy te kapsz fizetest
    (meg hozza jot)azert ,hogy itt irjad „hajmereszto”cikkeidet(ez kulonben a sajat megfogalmazasod,csak nezd meg profilodat).Es hogy kik fizetnek az sem nagy rejtely,hiszen minden sorodban kinyilvanitod hitvallasodat:nektek csak az az igaz amit ti mondtok,mindenki mas hulye,mindenki mas hazudik.A ti igasagotok az egyetlen elfogadhato.Ez volt az
    u.n.kommunistak(rakosi,kadar)szovege is.De roppant hasonlit a Bush szoveghez is amivel haboruba vitte a nepet es sajnos mas nepeket is.
    Engem nem kuldott ide senki,nem fizet senki(ugyan kifizetne?)Sajat joszantambol keztem olvasni ezt szennyet,de ahogy, mondtam,nem lehet valasz nelkul hagyni az orszag gyalazast.Ezt minden normalis(magyar)ember igy erzi,de tiezt ugy sem ertitek meg.Egyes szemelyben kellet volna irnom nektek(neked Judith),tudjuk miert.

  • szarJimbok

    teljesen mindegy honnan magyarazod, egy megosztott orszaggal nem lehet fejlodest produkalni, ezt a megosztast orbannak koszonhetjuk es nem a kommunistaknak, felesleges visszamutogatni…

  • Judith Kopacsi

    Tessék mondani, ha már fizetnek nekem, arról én miért nem tudok? 🙂

  • Judithka:mindenki a piacrol el.Magacska kivetel???Kulonben mobol elne,vagy canadaban csak lekell hajolni a $-ert?Nem hiszem.
    Hibas:ezek szerint te az Orbant te egy genius-nak tartod.Ket ev alatt hozta helyzetbe az orszagot.Ugyan…

  • dehogyis, 23 ev alatt sikerult leamortizalnia es sok munkaja fexik benne, persze te hiheted geniusznak, ha nem haragszol en elmebetegnek hiszem es sajnos a kettot idonkent hajszal valasztja el….

  • Misi.Vigyazz,mert fogalmi zavaraid vannak(ez persze toled termeszetes),nem beszelve a helyesirasodrol.Kulonben te probalod Orbant tobbre becsulni mint ami megilleti.Nem ertem hogy adod ossze a 23 evet.Osszesen 6 ev van az ove alatt.A tobbi a ti „orszag mentoitek” javara irhato.De ti pontosan tudjatok,hogy nem lesznek felelosegre vonva.
    Tudod a politika mar csak ilyen.Irjal Gyurcsany testverednek.Nyugtasd meg szegenyt,hogy ti majd onnan kintrol megveditek ot.Sajnos tevedtem,amikor azt mondtam,hogy a kutyaugatas nem hallik az egig.

  • Jimbo, persze, hogy abból, csakhogy az én apanázsomat a nyugdijintézet fedezi, az elmúlt 40 év befizetett összegéért. Tudod, itt az állam nem nyulta le a magán nyugdijjakat. És egy főmérnöki és egy birói állás egész szépen fizetett. Nem volt szükségem arra, hogy politikai véleményemért akárki is fizessen. De, tudom ez egy ismeretlen fogalom nálad, hogy valaki a becsületesen ledolgozott évei után kapja a megérdemelt nyugdijjat.

  • Jimbo, te tudsz számolni? Az igaz, hogy orbán hatlamon volt 1998 és 2002 között. De utána volt nyolc kemény éve, mint ellenzék, amikor is ott tartott be az államnak ahol csak tudott. No nem a parlamenten belül, mert ha azért kapott volna fizetést, ahány napot bent töltött, akkor igen éhes maradt volna a családja. Nyolc kemény évébe telt, amig szivós munkával sikerült megásni az árkot, családtagokat egymásnak ugratni és majdnem polgárháborus állapotot teremteni. Ez nem politika. Ez egyszerüen egy maffia vezér tevékenysége. Bünöző, aki úgy forgott, ahogy a szél fujta, persze csak olyan irányba, amiből neki és egy pár közeli havernak haszna volt.

  • Nekem ebbol ennyi eleg volt. Megkerhetnem a site tulajdonosat, hogy vegyen le engem innen es ne kuldjon tobb emailt? Remelem nem tul nagy keres.

    Udv;
    Moshe

  • Moshe! Teljesen egyetertek veled,de ezek piszkosul tudjak az ember tollat borzolni.Hiszen ez a dolguk.

  • Tessek.Megint lekerult amit elozoleg irtam.Meg csak nem is „fair”-ek.Ez jellemzo.

  • Moshe

    lassu lehetsz, mi mar az elso hozzaszolasod utan tudtuk, hogy nem tartozol ide! azert helyedben, ilyen lassu eszjarassal nem magyaraznam az esemenyeket senkinek….draga idodet forditsd valami hasznosabbra

  • Judith Kopacsi

    Moshe, te még nem hallotál a „delete” nevű gombról a klaviaturádon? Ilyen egyszerü ez az egész. Saját kis kacsóddal.

  • Misi.
    Te csak terjezd a „kulturat”.Az emberek sokat tanulhatnak soraidbol.Csak az a baj hogy minden „okos”beszolasod utan,a computer tele szedi magat virussal.De hat ez van:ha tragyaban taposolodsz sza….os lesz a csizmad.Annak orulok,hogy te ide tartozol.Ide valo vagy.Sehol masutt nem nyithatnad ki azt a mocskos,frocsogo szad.Gondolom,milyen sok szebkendore van szukseged,ha egyaltalan szoktad a szad megtorolni.

  • tevedsz

    mint mindig, de azok utan, hogy nyilvanvaloan idejarsz provokalni, zavarni azokat, akik teljesen egyertelmuen maskent gondolkodnak a vilag dolgairol, mint te….csak azt kapod, amit megerdemelsz!

  • Mivel nem kaptam/kapok semmit(foleg toled)igy nem is joszonok meg SEMMIT

  • Őszintén sajnálom, kedves Moshe, hogy ez így megtörténhetett.
    Az ilyen döntések hátterén kellene elgondolkodni, kedves Chris, az emberinek legjobb indulattal sem nevezhető undorító, demokratának csúfolt hozzászólásokon, ami ide vezet, hogy a hozzátok lojális tagok is elfordulnak a minősíthetetlen, primitív támadások miatt.

  • Judith Kopacsi

    khmmm. dakota. bagoly mondja verébnek.

  • Judithka, erről misikével beszélgess.
    Ettől függetlenül örömmel látom a fejlődést, még, ha nem is jelentős, de már ügyesen másolod az ly-t. Fog ez menni, Judithka.

  • Bravo,Dakota.Megint fejen talaltad szeget.Csak most allj fedezekbe,mert jonni fog a frocsoges.Az mar megy neki/nekik.

  • Kedves Jimbo, igen, tudom.
    Sál, sapka:)

  • Hu…ha… es miegymas.Ez fog fajni.Vard meg mit mond Onagysaga v. az „oldalbordajA”ha ugyan ertik.Oszinten ketlem.

  • Kedves Jimbo, egészen őszintén. Egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz a véleményük. A megnyilvánulásaik után sajnos nem tudom komolyan venni, amit mondanak.

  • Mivel megint levettek amit elozoleg irtam,igy ez az oldalt „deletelem”.Hova lett a „FAIR PLAY”.Ja…az az angolok tlujdonsaga???BY BY

  • Mit írtál, kedves Jimbo?

  • Nem ismetlem meg,csak annyit,hogy Judithkatol kerdeztem,hogy mi van a demokracia magyarazataval.Inkabb Tole szeretnem hallani,mint ettol a szelutott misitol.Volt mas is de nem erdemes vele foglalkozni.Ha megint leirom,csak leveszik ugy is

  • de miert nem anyad budifalan felejtett noklapja kalendariumara firkalod ezeket? itt senkit nem erdekel!

  • Pedig te ugyancsak harapsz arra amit irok.Nem tudom miert?Azt azert kernem toled,hogy az anyamat ne vedd arra a piszkos szadra.En meg sohasem emlegettem a tied.Addig eroszakolod,hogy en is rakenyszerulok a te modorodra vagy inkabb modortalansagodra.

  • Kovács Árpád

    Józan gondokozású ember tudja hogy kertész hazaárulóként viselkedett ,Kossuth díjat is el kell venni tőle ,nem érdemli meg ,egy nemzetet sőt a bölcsőjét gyalázta jogtalanul.

    Nem kell Kertész Ákos a kanadai magyaroknak

    http://mno.hu/belfold/nem-kell-kertesz-akos-a-kanadai-magyaroknak-1063145

  • Kovács Árpád

    Hazudik az öreg kertész,,oknyomozó riporterek utána jártak mi is az igazság ,,,,riporterek felkeresték azt az uszodát ahol állítólag az öreget vízbe akarták fojtani ,érdeklődtek a a helyszínen a vízi mentőktől ,a büfésnél ,a személyzettől látták az esetet, mosolyogva mondták ,semmi nem történt ,senki nem jelentett semmit,ugy hogy az öreg kertész bizonyítani nem tudja a rágalmaikat,hazudozott össze vissza.Canadai befogadó bizottság vizsgálja kertész kérelmét ,ahhoz hogy menedék jogot kapjon utána járna igazat mondott e.Most canadai oldalakon a ballibsi komcsik vonyítanak ,mindenkire rátámadnak akik az igazat írják meg, ,,kertész kihazudta maga alól a hazáját ,úgy kell a hazaáruló hontalan marad,még Kossuth dijat is el kell venni tőle, ,,hagy maradjon canadában zabálja nyugati moslékot ,,gulyás kommunizmus ize a szájában maradt.

  • Persze, ha ilyen irányba mennek a dolgok, az csak Kertész Ákos malmára hajtja a vízet, mert hamarosan „hontalan” lesz, és Kanada nem tehet mást, mint menekültként befogadja. Különben Kanada és a RCMP ismeri jól a kanadai magyarokat, akik amúgyis szeretnek egymást feljelentgetni. Szerencsére okosabbak náluk és képesek elválasztani a disznót a kovács árpádoktól.

  • Ennyi hazugságot…
    Magyarországon senkinek nem görbült meg a hajaszála sem a zsidósága miatt, ez csak ürügy, hogy jobb életszínvonal reménye miatt elhagyja a hazáját, amit ha valóban magyarnak érzi magát valaki, sosem tenne meg.
    Egyszóval ugyanolyan gazdasági menekült, mint az „üldözött romáink”, akik valójában minket, magyar embereket tartanak terrorban úgy a falvakban, mint a városokban, akik miatt kísérőket kell fizetnünk a gyerekeink mellé, hogy épségben oda- és visszaérjenek az iskolába anélkül, hogy ne szednék el tőlük durva módon megfélemlítve őket az osztálypénzt, a reggelijüket, telefonjukat, zsebpénzüket.

  • Kedves Simon Attila!

    Kertesz Akosnak nem voltak anyagi problemai Magyarorszagon, nem a jobb eletszinvonal miatt jott Kanadaba „menekultkent”, hanem azert mert bolsi, es raadasul szegenykenel elhatalmasodott az oregkori elhulyules.

    Nem tudta elviselni, hogy Magyarorszagon a tobbsegnek a jobb oldali politika tetszik jobban. That’s all.

    Udv;
    Moshe