Újabb Európai Uniós csapás Orbánéknak

2012 március 7 8:56 de.30 hozzászólás

Az Európai Bizottság komolyan aggódik a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása, valamint a pártonkívüli adatvédelmi ombudsmani hivatal beszüntetése miatt. Példanélküli módon szólt rá az Orbán-kabinetre az EB amiatt, hogy a Fidesz rendszeresen támadja nyilt sajtózközleményekben a kormánypárttól még független Magyar Nemzeti Bank elnökét, Simor Andrást és az MNB monetáris politikáját.

Európai bíróság elé kerül két olyan ügy, mely határozottan kimutatja azt, hogy a Fidesz az EU-ban és a nyugati liberális demokráciákban szokatlan módszerekkel koncentrálta egy szük Fidesz-közeli csoport kezébe a kormányzati és közigazgatási hatalmat. A jobboldal hihetetlen gyorsasággal mosta el a párt és az állam közti határokat. A tömeges bírói nyugdíjazások és az adatvédelmi biztosi hivatal kompromitálásának ügye bírósági tárgyalások témája válhat. A magyar bíróikar tizedét érinti a korai nyugdíjazás. De szintén súlyos aggodalmak merültek fel Brüsszelben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) túlhatalma, a bírósági ügyek OBH általi mozgatása, melynek elnöke nem más mint Handó Tünde, Szájer József fideszes képviselő felesége. A fideszes médiacár Szalai Annamáriához hasonlóan, Szájer Józsefné kinevezése is kilenc évre szól.

A Velencei Bizottság – azaz, az Európai Tanács tanácsadó testülete – is bírálta az OBH elnöki kinevezést. „Az aggodalmakat növeli a nagyon hosszú, kilencéves mandátum”–jegyzi a bizottság levele. Az OHB Fideszhez-köthető elnöke szinte bármilyen bírósági ügyben megvétózhatatlan döntéshozóként léphet fel. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ha a Fidesz eddig is maximálisan kihasználta párthatalmi lehetőségeit, akkor a jövőben is pontosan így tesz.

„Magyarország válaszolt az EB néhány fenntartására, de továbbra is fenntartja számos komoly aggodalmát a lehetséges EU-s jogsértések kapcsán” – jelezte Viviane Reding igazságügyi európai uniós biztos.

A Fidesznek most összesen egy hónapja lesz választ adni az unió legújabb levelére, de ami ennél nehezebb lesz: csupán egy hónap marad Orbán Viktor miniszterelnök kabinetjének arra, hogy véghezvigyenek számos olyan jogszabály-módosítást, melyet februárban beigértek.

Az újabb uniós bírálat a forintot is gyengítette. Ez ahhoz köthető, hogy az EB-vel történő megegyezés előtt biztosan nem kerül sor IMF tárgyalásokra. Heim Péter, a Századvég Gazdaság Kutató Zrt. elemzője szerint ha 305 forintra ugrik az euró értéke, a piacok 325 forintra árazzák be a magyar fizetőeszközt. A 325-ös szint felett indulhat el a gazdasági pánik.

30 hozzászólás

  • De ha az euró 325-re ugrik, az is a Gyurcsány hibája, meg az „elmúltnyócévé”.

    Mit vétett Magyarország, hogy az Isten egy ilyen műveletlen, provinciális futballistát ültetett az élére? Vagy netán mégis Kertésznek van igaza, és a magyarok ilyenek és ezt érdemlik?

    Amióta választani lehet Magyarországon, a választópolgár nem mondhatja, hogy ő nem felelős a történtekér. Ő a leginkább felelős.

  • Hát ugye….nemértenek minket…vagy ha igen , akkor is félre. Vagy nem olvasták el helyesen a szöveget. Különben is semmi olyan törvényt nem hoztunk ami ne lenne meg más EU tagállamok törvényei között.
    Me’ a magyart tépi a balsors , nyűvi az Ájemef , tapossa Brüsszel.
    De majd gyön Putyin Moszkvából és megment vagy mi..amint hallom
    ( Csakhát ugyi…kár vóót azt a Moszkva teret átnevezni valami hülyére )

  • A lényeg hogy a fidesz szóvivők ugy adják itthon elő hogy 90 %-ban minden jó!N em tudom eljinni hogy az embereket ennyire palira veszik!hiszen aki nem az orbáni kábulatban él az látja az igazságot!ezért tüntetnek március 10-én.Ez a tüntetés nem fizetett,mint az ujabb márc.15-i ahol megint benyujtják a számlát.Nem értem hogy mit keresnek itt a lengyelek,éljenek itt s akkor megtapasztalják a jelenlegi kormány áldásos tevékenységét.Ja egy ingyenes kirándulás jól jön nekik,ugy mint a többieknek!szégyeljék magukat hogy beavatkoznak az életünkben!!!!!

  • A LENGYELEK velünk voltak és értünk tüntettek jan.21.-én is LENGYELORSZAGBAN. A céljaink is közösek A BELSÖ-PIACAINKAT ,LÉTFONTOSSAGU-IPARUNKAT NE ENGEDJÜK TOVABBA KALANDOR MULTIKKEZÉBE, AKIKNEK CSAK EXPORT-PIACNAK KELLÜNK! A LENGYEL-KORMANY ÉS ELLENZÉK IS TAMOGATOTT BENNÜNKET.

  • T.Dénes Erős!Lehet hogy önnel volt,de velem nem.Szégyen és gyalázat hogy azért hogy fényesitse magát a mi közös pénzünket ilyenekre herdálják el.Az emberek pedig éheznek!Felháboritó!

  • Tisztelt Kovacs Éva!Ha a baloldal évekkel ezelött megakadalyozta volna a tékozlast, nem kellett volna 2008-ban GYURCSANY-nak még 20 Milliard £ Kölcsönözni az IMF-töl,most nem kellene azt is törleszteni!

  • Judith Kopacsi

    Én úgy tudom, hogy a tékozlásban aktivan résztvett minden kormány is 1990 óta. Nem kell mindjárt és egyedűl a szocikra és Gyurcsányra mutogatni.

  • 2002-ben 52% adossaggal adta at az ORSZAGOT ORBAN.,aki nem akart tovabbi kölcsönt az IMF-töl. Mert most is 1%-os Kölcsönt adott az EU-ZENTRALBANK A BANKOKNAK.AZ IMF KORABBAN 2,7%-ÉRT ADOTT DEUTSCHLANDNAK ÉS 6,7%ÉRT PORTUGALIANAK.MOST AZT HALLOTTAM TALAN 8-9%-ÉRT MAGYARORSZAGNAK. 2010-ben 82-83% adossaggal kapta meg ujbol a kormanyzast ORBAN .MINT MAR IRTAM A 2008 -BAN FELVETT 20 MILLIARD £ UTAN IS EBBEN ÉVBEN KELL A RÉSZLETFIZETÉST ELKEZDENI.

  • Dénes Erős – derékban és nem fejben.
    Orbánék árusítják ki az országot nem 8-9, hanem 9-10 %-ra (Berlusconitól az olaszok már 7 %-nál megváltak)
    Az IMF ennek jó, ha felére adna kölcsönt. A 20 milliárd egy része még megvan az MNB-ben (mínusz a MOL-ra elherdált 500 mrd) – most azért ugrálhat Orbán, aki egyébként a HORN-tól átvett 6000 mrd-os államadósságot másfélszeresére emelte 9000 mrd-ra. Csak éppen úgy csinált magának és a holdudvarának „szabad pénzt” hogy elszabadította az inflációt, és NOMINÁLISAN emelkedett a GDP, azaz a megnőtt adósság ARÁNYAIBAN (látszólag) csökkent. Na meg eldugtak a fejlesztési bankban egy csomó PPP beruházást – amit aztán Szapáry Hazaárulkodó úr besúgott Brüsszelben – és Gyurcsányékkal rakatták vissza – amitől (láss csudát) egyből megugrott a az államadósság aránya. Gyengébbeknek: NEM VOLT az Orbán alatt sem 52 %, de legalább úgy manipulálták, mint most a manyup pénzekkel. Na meg a nyakló nélküli lakáshitelezéssel is párszáz milliárddal rontották a következő kormányok lehetőségeit.
    Az ilyen derékbanerősek meg azóta is mantrázzák a hülyeségeket, mert az egybites agyukba nem fér annyi intelligencia, hogy egy kicsit is hozzá olvassanak a témához!

  • a tekozlast ez a mocsok orban kezdte, mert o volt az elso aki mert igergetni szavazas elott ugy, hogy esze agaban sem volt azokat betartani a szerencsetlen szocik meg, miutan lattak, hogy a hulye nep megeszi orban hazugsagait, ralicitaltak orban eleve is irrealis igergeteseire csak ok meg raadasul meg is probaltak tartani azokat holott latszott, hogy lehetetlen! orban egy velejeig aljas bunozo, aki szo szerint lerabolja az orszagot, a trukkos torvenyeket pedig ennek a rablasnak a szolgalataba allitja…..akinek ez tetszik es ez alapjan az ertekrend alapjan akar elni, nevelni a gyerekeit, az egy retardalt elmebeteg!

  • ORBAN tudta,hogy az IMF-töl kaphato PÉNZ töle valo függést jelent.Ezért inkabb csökkenteni akarta,akarja az allmadossagot,az alkotmanyban is szerepel 50%-ra.Ezért akarta befejezni az eggyüttmüködést az IMF-el,mindenféle süket kekeckedése ellenére. Mar 2007-ben figyelmeztették Simort és a kormanyt Svajcbol,hogy veszélyes a magyarhaztartasok valutaban valo eladosodasa,mert a svajci valuta a legértékallobb,a magyarok forintba kapjak a fizetésüket. Simor külföldön azt mondta tanuljanak belölle a magyarok.Az 1980-as évek elején 11Ft volt 1CH Frank és 60Ft= 1$. A 35-36 Milliard £ a Nemzeti Bank-ban tabu.

  • Dénes Erős,
    Szerinted az IMF feltételei csak süket kekeckedések? Netán te is úgy gondolod, hogy egy „vidéki kócerájt”sem lehetne így vezetni? Hát mit képzel magáról ez a felfuvalkodott kis senki felcsúti törpe, hogy így kioktatja a nagyokat? És akkor még csodálkozik, ha a fejlesztési pénzek egy részét vissza akarják tartani? Te is először bele szoktál rúgni abba, akitől pénzt szeretnél kapni?

  • Dénes Erdős. Tudod miért nem akart orbán szóbaálni az IMF ? Mert mikor hatalomra került két éve,akkor el kellett volna számolnia mire költi. Ezért inkább magán kölcsönöket vett föl aminek sokkal magasabb a kamata. Azért köpködött akkor az IMF re. Hogy ne figyeljen fel rá a sok agymosott.Azokat a pénzeket lesíbolták,mert ugye ki kellett fizetni a hazug győzelem árát. Semmi sincs ingyen.Meg nagy a haveri kör. Most kéne az újjabb pénz. Mert szar van a palacsintában. És azért alakítgatja diktatúráját mert tudja hogy mindent be kell vetni . Nehéz évek jönnek,nagyrészt az utóbbi két év elkúrt adópolitikája miatt. És valahogy meg kell fogni a sok embert aki ellenük fordul. Vagy csinál egy olyan gazdasági csodát,de azt gyorsan kéna amivel ihaj csuhaj jön. És akkor minek nekünk szabadság mikor jólélünk. De ez nem lehetséges a mai helyzeben. És sok Zemberei elfelejtik hogy hol nincs szabadság ott nincs jólét sem. Én sem csak a fideszben keresem a hibát mert előtte is jómadarak voltak. De legalább ők nem voltak cinikusak.

  • Balkezes. Jól látod. Szintén így gondolom.

  • Sajnos van az országban nagyon sok buta szoci szinte élvezi , hogy az az eu csipkedi a kormányt de 8 évig be fogták a pofájukat !!! Savanyú az a bizonyos gyümölcs !!!!! 20 évig csendben lesztek vakok !!!!!!

  • Bak István: Sajnos nem élvezzük, mert mi is megérezzük, hogy leültették a gazdaságot és anélkül herdáltak el TÖBBEZER MILLIÁRD forintot (3000 mrd manyup, 5000 mrd eu-s pénz, többszáz mrd különadó) hogy abból bármi is látszana. Ilyesmit egy szoci kormány sem művelt- mi a francért kellett volna szólni?
    MI látjuk, amit látni kell, szelektív vakok a jobbosok, akiknek a látását a nemzetiszínű köd zavarja!
    SZÁNAKOZNAK rajtunk külföldön! A „magyar” név becsületét a béka feneke alá gyalázta ez a lókupec mentalitású kis akarnok! Akinek az életrajza még egy gyakornoki állásra sem tenné alkalmassá egyetlen multinál sem,de egy személyben akarja irányítani a gazdaságot – ahol nem érvényesül a 2/3-a!!
    Csak a miheztartás végett: 1 mrd = 1000 millió, 1000 mrd = egymilliószor egymillió forint!
    Ezzel szemben éhezik 50ezer gyerek és a saját lakásukban fagytak meg 5 tucatnyian, 30 ezerrel kevesebben jelentkeztek továbbtanulásra, az orvosok százasával menekülnek külföldre, a gyógyszerezést megtagadják a rákos betegektől, 28500 forintos segélyt levitték 22.800.-Ft-ra, ami már az éhhalál határa alatti.
    TÉNYLEG nagyon savanyú ez a gyümölcs!
    20 év? Viccelsz? Az oroszok itt voltak a nyakunkon, amikor 8 év után!!!! elkergették Rákosit!Pedig akkor legalább a gyerekek tovább tanulhattak!
    MINDENBEN igaza volt Kertész Ákosnak, de leginkább az utolsó üzenetével:
    Ha egy ország zsarnokságban él, annak két felelőse van: a zsarnok és akik eltűrik.

  • kekec

    pontosan igy van

  • Dénes Erős – OLVASNI szoktál? Az 50 %-ot a KÖVETKEZŐ kormányoknak tette bele a Tákolmányba, hogy legyen ürügye meghekkelni a költségvetésüket és idő előtti választásokat kikényszeríteni. SAJÁT magának ezért évekkel elhalasztotta az 50 % határt. És alatta NŐTT – méghozzá magasabbra, mint Gyurcsány 2006-as megszorításai előtt – az államadósság! Pedig ezzel az ürüggyel elherdált 3000 mrd (azaz Hárommilliószor-millió forintot!) És ismétlem: ennek ellenére NŐTT! az adósság! Nem volt még ilyen tehetségtelen és tisztességtelen bagázs hatalmon Magyarországon!

  • Az 50% mindenkinek szol, ne tudjon senki felelötlenül igérgetni. 60% -al lehet az EU-t bevezetni.Az adossagot föleg valutaban kell csökkenteni.Az allamadossag a Ft gyengülése miatt nött ujra 80% fölé.Az ORBAN kioktato modoraval az EU ellen én sem értek eggyet,de egy baloldali orszagpolitikat folytat a BANKOK ÉS MULTIK ellen,akiknek a csaladok,az orszagjövöje mindegy.

  • Kekec Ez mind így igaz. Ehhez nincs is mit hozzáfüzni. Jók a kommentjeid ,és jól látod a dolgokat.

  • Mi köze ehez az EU-nak? A Parlamentet a szavazók többsége demokratikusan vállasztotta.Talán önöknek jobb lett volna az országot tönrettevő előző kormány fut be? Akkor is esküt tett az alkotmányra a nemzeti bank elöke,vagy az EU-ra kellene?Netán a globalizmusra? Mi jogon jár neki a tetejébe ( mft./hó)? A bírák nyugdíjkorhatára? Ez kire tartozik? Nem nemzeti ügy? Ugyan már! A szárazfába is belekötnek.Szégyeljék magukat. Önöket érdekli,hogy tönkre tesznek erőnek erejével?
    Az a bajuk, hogy a Fideszben is vannak volt „elvtársak”? .Az igaz magyar ügyet szolgálják és nem az Önökét? Ha akkor nem ártottak,most végre a magyar érdekeket akarják szolgálni (Saulus kontra Paulus) Egyáltalán kár furkálódni, elegünk van a régi tanácsköztársaság és a 2. világháborút – az Önök jóvoltából – követő köztársaságból és máig fungálni akaró utódaikból. Viseljük „áldásos”munkájuk következményeit. Samir is megmondta, hogy magyarországot kivásárolják és annyi.Ez az igazi „demokrácia”!Önök az ügy szekértolói”? Köszönjük!

  • Erno Foldes

    Nepszavazas dontott arrol, hogy csatlakozunk Europahoz, nem is orbanisztanhoz! Az utodoknak joguk van segiteni tudasukkal az orszagot, akarhonnan is jottek! Azt pedig, hogy ki igaz magyar es ki nem, azt ne probalja meg eldonteni, mert, akiknek forog a beluk orban mocskos, szelsojobboldali segitseggel torteno hatalmaskodasatol, AZOK IS IGAZ MAGYAROK, a zsidok IS es a ciganyok IS! Majd ha olvasott valaha olyan esetrol, ahol fejlodest hozott egy orszagnak a megosztas, ossza meg velunk kerem, mert en csak veres osszecsapasokra emlexem ennek kapcsan, fejlodesre nem! Ezt partolni onmagaban hazaarulas!

  • Az EU-ba valo belépös 2004 ota /csak nalunk/ ,2011 kivételével minden évben tulKÖLTEKEZÉSI ELJARAS van Magyarorszag ellen! Ezért szigorubb az EU most Magyarorszag ellen.A KÖLTEKEZÉSEK ellenére megodatlan maradt: 1.Az egészségügyiek fizetése. 2.Az oktatasügyiek fizetése.3. A MAV.4. MALÉV.5. A BKV. 6. Tüzoltok tulorai.Az ADOSSAG nött,ezért nem lehetett az EU-t bevezetni,csak 60% adossagnal lehet rola szo ! Körülbelül 2 honapja lattam a DUNA TV „KÖZBESZÉD” müsoraban Hiller Istvan volt szoc minisztert aki azt mondta fideszes partnerének,hogy jo ötletekkel is lehetne eredményeket felmutatni.Sajnos kiderüllt,hogy Ö ötlettelenül és vicc- nélkül 5 Milliard adossagot hagyott hatra.Ezért vannak ellenörizve a korabbi szerzödések ott is.Ha a 2006-os ÖSZÖDI BEISMERÖ GYURCSANY BESZÉD utan,vagy 2008-as IMF kölcsön utan /vagy mar 1957-ben/ irtak volna a Magyarsagrol lesujto , sértö és helyenként rasszista, a naciktol a zsidokra is hasznalt, sértö altalanosito véleményüket Konrad és Kertész, közelebb lettek volna az igaszsaghoz.

  • Véghelyi Józsefné

    Csapás, de miért is?

    Magyarországot 2004.május 1. dátummal felvette a tagjai közé az EU annak ellenére, hogy nem felelt meg a maastrichti kritériumoknak, (az éves költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3%-át;)
    Mivel 7% fölött volt a hiány, már 2004. július 5-én meg is indították az úgynevezett „túlzott deficit eljárás”-t. Legelőször Magyarországgal szemben, ami azóta folyik.
    Amikor 6-7-9 % fölötti volt a hiány, nem függesztettek fel semmit…
    Gyurcsány kormányának a magas hiány ellenére haladékot adott az EU a választások utánig a számok átdolgozására, kemény megszorítások bevezetésére.
    Jelenleg az EU 27 országa közül 23 országgal szemben folyik ilyen eljárás.
    http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/1202/tulzott_deficit_eljaras_2004_ota.jpg
    2010-ben az EU 17 országában magasabb volt a hiány, mint Magyarországon.
    A mostani kormány, Orbán Viktor kormánya ledolgozta a hiányt, mégis csak a Magyarországnak járó kohéziós pénzek folyósítását függesztették fel.
    A probléma az, hogy, nem a szokott módon, az emberek terhelésével, hanem a kereskedelmi multik, és a bankok anyagi érdeksérelmével, melyek legtöbbje külföldi tulajdonban van. Sokan úgy gondolják, anyaországaik büntetik Magyarországot, ez áll a naaaagy demokráciaféltés hátterében.
    A pénz fáj, a szocialista kormányok alatt eddig számolatlanul/adózatlanul …) kilapátolt profit hiányzik.

    Magyarországon élők elsöprő többsége egyetért a kormány intézkedéseivel, a bírósági rendszer átalakításával, a szépkorú bírók nyugdíjazásával, a bankelnök eskütételével.
    Apropó, Simor András éppen a vitatott esküjére hivatkozva ragaszkodik pozíciójához. A 39. másorperctől tessenek figyelni:

  • Vegtermek Jozsefne

    az idejarok meg NEM ertenek egyet a kormany intezkedeseivel, a birosagi rendszer atalakitasaval, a szepkoru birok nyugdijazasaval es nagyon nevetsegesen hangzik az a mondata, aholis azt irja, hogy az orban-kormany „LEDOLGOZTA” a hianyt:)))) hahaha soha nem dolgozott egyik se egyetlen napot se, persze a hianyt azt nagyon ledolgoztak, latszik a bankszamlaikon! maga hazudik, efelol nincs ketseg! tereljen es kavarjon mashol!

  • Dehogy ért egyet.
    Három felmérés volt az utóbbi másfél honapban , az emberek 85 százaléka úgy vélte Magyarország rosz irányba halad.
    Ennek a NET.-en utána lehet nézni , de amiket ez jóasszony említ , leginkábbcsak a Magyarnemzetben meg az Echo-TV nevű szélszőséges hírharsonákban látható-olvasható.
    Már FIDESZ-közeli közgazdászok is ( nagyon halkan ) bírálják az ” agyament gazdaságpolitikát „

  • Különben pedig kedves Ténsasszony :
    Tessék már tudomásulvenni szépen :
    Aki ” sallerokat ” valamint ” tockosokat ” oszt ki Nyugateurópának , Amerikának ” kokikat ” az neszámítson elnézésre.
    Az EU sokféle gazdasági fegyelmezetlenséget elnézett és el is néz…
    Nade !
    Magyarország állítólagos népe ( nevében valaki ) kijelenetette hogy nemakar gyarmat lenni.
    Mi erre az EU válasza ? Picinykét odakarcol Magyarországnak ( MALÉV ügy ) mire dőlni kezd a gazdaság.Csak úgy figyelmeztetésképpen. Amit elnéztek az előző demokratikus kormányoknak , azt nemnézik el egy poitikai krakélernek.
    Más szóval , az ÉN olvasatomban :
    „Nem akartok gyarmat lenni ? Akkor dögöljetek meg ”
    Csak épp úriemberek nem így fogalmaznak…( én nemvagyok úriember hehe )
    Persze a naív EU semmit nem ér el ezekkel a baráti, jószándékú figyelmeztetésekkel…egyre hangosabban ordítjátok TI eszement álnemzetieschkedők hogy az EU kifoszt minket.
    Pedig egészen másvalakik azok akik miatt kevesebb kerül az asztalra…és mégkevesebb fog ha így megy tovább.

  • Véghelyi Józsefné

    23-án felkerült cikk „A szólás szabadsága és a Kanadai Magyar Hírlap” apropóján:
    Az előző, 23-i hozzászólásom moderálás alatt van azóta is…..

  • Véghelyi Józsefné

    A pontosság kedvéért:
    Előbb “karcolt oda” az EU a Malévnak, mint a békemenet:
    2012. január 9-i hír: Négy hónapot kapott a kormány a Malév-támogatások visszafizetésére
    http://www.hir24.hu/gazdasag/2012/01/09/vissza-kell-fizetni-a-malevnak-nyujtott-allami-tamogatas/

    A Békemenet január 21-én volt.

    Ahogy az alábbi táblán is szerepel, a magyarság, Magyarország sok minden külső támadásnak ellenállt.
    http://kepfeltoltes.hu/120122/408889_370179232997355_100000158444351_1669501_24321172_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Hiába 150 év török, 400 év Habsburg, 50 év szovjet megszállás,
    – nem adtuk fel sem kultúránkat, sem nyelvünket, sem vallásunkat mi magyarok, mármint akik itt maradtunk a Kárpát medencében.

    Néhány felmérés:
    egyetértés/egyet nem értés
    http://mandiner.hu/tag/kozvelemeny-kutatas/
    http://www.ipsos.hu/site/fidesz-mszp-s-lmp-araszolgat-s-el-re/
    http://nezopontintezet.hu/aktualis/nepszeruek-orban-viktor-uzenetei/
    külön is:
    http://nezopontintezet.hu/files/2012/03/nepszeruek_abra01.jpg

    Szép napot, Kanadában is, Magyarországon is!