A fideszes gazdaságpolitika visszavonását javasolja az OECD

2012 március 13 9:42 de.53 hozzászólás

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azt javasolta Orbán Viktor miniszterelnök kormányának, hogy húzza keresztül a jobboldal legfontosabb gazdasági „vívmányát,” nevezetesen: az alsóközéposztályt és a szegényeket hátrányosan érintő egykulcsos adót. Az átlag keresetnél jobb fizetésű adófizetőknél emeljék fel a személyi jövedelem-adót, a minimálbér pedig legyen teljesen adómentes. (Ugyanakkor az OECD arra is rámutatott, hogy a minimálbér emelése komoly teherrel járt, így az adócsökkentés, vagy annak eltörlése lett volna a hatékonyabb megoldás.) Tehát az OECD elutasította Matolcsy György és Orbán Viktor által preferált egykulcsos adót és a progresszív adózást javasolja. Különösen pikáns, hogy egy nemzetközi szervezet csapott rá a nyolc éven keresztül népnyúzásról beszélő Fidesznek, mondván hogy a jobboldal adópolitikája igazságtalan és a leginkább kiszolgáltatott lakosság helyzetét nehezíti.

Az OECD országjelentése arra is rámutatott, hogy a magyar gazdaság prognózisa rosszabb mint amire az Orbán-kormány számított. A három százalékos deficithatárt idén és jövőre is meghaladja a magyar államháztartási hiány: 2012-ben 3,4 és 2013-ben 3,3 százalékra számítanak. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi ciklus lejárta előtt, biztosan nem kerülhet szóba az euró bevezetése. Persze nem is nagyon volt ilyen terve a jelenlegi kormánynak, hiszen Orbán Viktor már jelezte, hogy szerinte ebben az évtizedben erre nem kerülhet sor, ráadásul az eurózóna jövője körül is akadnak bőven kérdések.

Az OECD szerint a GDP-arányos növekedés is alacsony lesz Magyarországon. Idén 0,6 százalékos csökkenést, 2013-ra pedig 1,1 százalékos növekedést vár a nemzetközi szervezet. Tavaly összesen 1,5 százalékos növekedést mért az OECD, tehát az idei év mindenképpen nehezebb lesz a gazdasági szereplők számára.

A Fidesz adósság-csökkentést hírdető politikája sem hozta meg a remélt eredményt. A Fidesz kormányzás alatt tovább növekedett az államadósság és ez a folyamat idén is folytatódhat. 2012-ben 85,1 százalékos lehet az államadósság, 2013-ben viszont már 85,9 százalék. Idén az inflációs ráta is magas lehet. Az OECD 4,9 százalékos inflációval számít, bár vannak olyan jelek, hogy a valódi mérték 5 százalék feletti lehet.

Nagy kihívásokkal néz szembe Magyarország, részben a nemzetközi környezet miatt, de vannak belső problémák is – foglalta össze jelentését Andrew Dean, az OECD gazdasági igazgatója.

53 hozzászólás

  • Dunyhás testvér

    Adam! Te tényleg egy értelmesnek nevezhető figura lennél Észak-Koreában. Magyarok között ezt a Te IQ-d nem engedi meg.

  • Dunyhás mi a franc bajod van már megint. A te ÍQ na az nagyon sovány. Még nem is jönnek a kommentek,és te már mocskolódsz? Korán kelő vagy?

  • Dunyhás testvér

    ZSOLDOS, Józanodjál ki! Mocskot csak te köpsz ide.

  • Mindenki jobban tudja mi jó az országnak mint akik itt élnek és szenvednek a mult „okos” politikussainak a döntéseitől. Kibicnek semmi sem drága. Hagyjanak már bennünket,hogy saját elképzelésünk szerint rendezzük sorsunkat.Senkit nem bántunk,csak rágalmaznak,azok akiknek nem tetszik,hogy nem ők gyakorolhatják a vezetését az országnak.

  • Dunyhás,és Földes. Csak hogy tudd egy polgárnak érzem magam. Semmilyen pártnak nem vagyok tagja. Tehát a véleményemet ne libsibolsinak vedd. Hangoztatom Zs.. sem vagyok. De nem antiszemita. Ha igazat írnátok benneteket is megvédenélek. Sajnos erre nem látok lehetőséget világlátásotok miatt. Kedves Földes ez az ország nem csak fideszesekbőkl áll. Hanem balosokból és azokból akik nem pártosak. de nekik sem tettszik ez ami itt folyik. Nyugodtan vegyétek ezt a vihar előtti csöndnek. És ISTEN mentsen meg benneteket ha megindúl a nép haragja.De akkor is vállaljátok magatokat. Ha itt éltek,remélem nem lesztek üldözve. Mert akkor az sem lenne demokrácia. Mert ami most van az csak látszatdemokrácia. Aki nem áll be a sorba éhendöglik. Ezért hallgatnak az emberek. De meddig.

  • Történész barátunk ismét gyengén muzsikált. Ha nem kiképzői utasításait hajtaná végre, hanem helyette gondolkodna és szétnézne a világban, akkor látná, hogy Magyarországon már régen nem az a probléma, hogy melyik párt, meg ki van hatalmon, hanem az, hogy ki és mennyire teljesíti a hatalmas globális pénzügyi hatalom elvárásait, parancsait. Látjuk ezt Görögországban, Spanyolországban stb. Látjuk hogyan vette el ez az erő a Magyar Nemzeti Banktól a pénzkibocsájtás jogát, és hogyan kényszeríti arra, hogy a baseli központnak küldje jelentéseit. Így már nem is magyar és nem is bank. Természetes, hogy élére, csak az ő emberük kerülhet. Láttuk azt is, hogy az EU-t hogyan kényszerítette arra tavaly, hogy az adófizetők pénzéből bankjait megmentse. Ez kb akkora összeg volt, mintha Magyarországon mindenki a csecsemőtől az aggastyánig kb 130 millió forintot kapott volna. Nem lesz másképpen a legújabb európai gazdasági alapnál sem, amibe Magyarországot is bele kényszerítették. Persze, arról nem beszél senki, hogy ez minden magyar állampolgárra újabb kb 2.7 millió Ft terhet rak, a meglévő hitelekk mellé, hiszen itt be kell szállni kp.-val, mese nincs. Persze, azt nem mondhatjuk, hogy nincs pénzünk, mert ott az IMF- vegyétek fel a hitelt. Ezzel a kör bezárul, a magyar polgárnak meg nesze még egy púp. Nos kedves barátaim, szavazzatok. Ez a pénzügyi erő már rég úgy alakította ki nálunk is az ún. elitet, hogy véletlenül se érje nagy meglepetés. Egy dologtól retteg, hogy Európa népei felébrednek és visszakövetelik egyszer jussukat. Az lesz majd a fekete napjuk. Ezért próbál csírájában elfojtani minden szabadságra törekvő kezdeményezést.

  • Miért szimpatikus egyeseknek az egykulcsos adózás? Ja, mert Ők alkotják azon igencsak szűk réteget, akik ezzel sokkal jobban járnak anyagilag, és amúgy is tehetősebben élnek a számlákat befizetni sem igen tudó többségnél? Na ha így vesszük, akkor ez vajon „nemzeti” hozzáállás a többségi szegényebb és rosszabbul élő magyar emberek kárára? Az OECD nagyon is jól látja, hogy ezt a politikát be kell fejezni! Nem másért, „csak csupán” a magyar emberekért!

  • Christopher írásából kimaradt a legérzékenyebb OECD ajánlás: „Andrew Dean, az OECD igazgatója kedden Budapesten elmondta: a nyugdíjrendszer harmadik, önkéntes pillérét erősíteni kell, a korai nyugdíjaztatás lehetőségeit csökkenteni kell, és meg kellene adóztatni a nyugdíjakat.”
    http://fn.hir24.hu/gazdasag/2012/03/13/adoemelest-javasolnak-magyarorszagnak/

    OECD logika világos, nem? Emberek az adózott jövedelmükből fizethessenek minél többet az önkéntes nyugdíjalapba, annál többet adózhatnak. Jelenlegi nyugdíjasok pedig már előbb élvezhetnék nyugdíjuk után az adózást.

    László, ez az OECD ajánlás (nyugdíj megadóztatás) pont „a számlákat befizetni sem igen tudó többséget” célozza meg, ugyanis kiugró összegű nyugdíjjal csak kevesen rendelkeznek.

    Sólyomszem jól látja: „Magyarországon már régen nem az a probléma, hogy melyik párt, meg ki van hatalmon, hanem az, hogy ki és mennyire teljesíti a hatalmas globális pénzügyi hatalom elvárásait, parancsait.”

  • a globalis penzugyi hatalom szolgalata es az orszag erdekenek kepviselete megferne egymas mellett, csupan intelligens, okos magyar szakemberek kellenenek a megfelelo szekekbe uresfeju partkatonak helyett!

  • Nem értem miért kell belekeverni a gonosz nyugati világot, és a hatalmas globális pénzügyi hatalmakat a kommentekbe ezzel a cikkel kapcsolatban. Nem kell ahhoz OECD ajánlás, hogy a magyar miniszterelnök is lássa azt, hogy a 16%-os adó kevesebbet hagy a kevés pénzűek zsebébe és az eddigieknél is sokkal többet az amúgy is tehetősek zsebébe. Megint megkérdezem, hogy ez miért és kinek szimpatikus? Ha így tetszik ez egy roppant igazságtalan megoldás -a sok közül. Vagy Orbán Úrnak mégiscsak kell egy OECD ajánlás, hogy ez eljusson a tudatáig? Ez függetlenül attól, hogy az OECD, a globális pénzügyi hatalmak vagy akár az Atya Úr Isten is ajánlja, vagy nem ajánlja-egyértelműen egy borzasztóan rossz megoldás!
    Lehet, hogy mégsem kellett volna ellopni a magánnyugdíj megtakarításokat és a megszüntetni magánnyugdíj intézményrendszerét, ahol az ember saját maga gondoskodhatott volna nyugdíjas éveiről, és nem függene egy az egyben az államtól? Hát persze, hogy nem!

  • Természetesen, a globális pénzügyi hatalomnak tök mindegy, hogy egy országot egy kulcsos, több kulcsos vagy száz kulcsos adózás mellette foszt ki. Ez amolyan gumicsont, amit odadobnak, hogy vitatkozzanak rajta, addig mi nyugodtan fosztunk tovább. De mégis mit tehetünk? Először is például Magyarországon van több százezer állami alkalmazott. Ezek munkabérét a magyar államkincstár fejti, majd odaadja az állam pénzét fizetés címén a különböző kereskedelmi bankoknak, ahol a számlájukat vezető alkalmazottak felvehetik és kártyájukat használják. Szép nem? Igen, az összeg is szép havonta, évente.Talán nem kell ecsetelni mekkora haszonról mondunk le. Tehát ezt meg kell szüntetni és állami tulajdonú bankot kell létrehozni, és ott kell megnyitni az állami alkalmazottak számláit.
    Aztán egyre több helyi pénzt kel létrehozni. Már működik a soproni kékfrankos, indul a balatoni korona. Ezek helyben tartják a hasznot, a helyi vállalkozóknál. Vissza kell szerezni a pénz kibocsájtás jogát. Ez jelenthet infláció emelkedést, de megoldhatja a hitel problémákat és az eladósodást. Helyben előállított élelmiszereket, termékeket kell vásárolni,. Stb. stb. Szóval, ébresztő Európa, ébresztő Magyarország.

  • Sólyomszem, a videók alatt megtalálod a beszéd teljes írott anyagát.

    http://drabikjanos.com/blog/page/2/

  • „…Hagyjanak már bennünket,hogy saját elképzelésünk szerint rendezzük sorsunkat…”

    Igen, ez történik ma Magyarországon. Ezt hívják szofisztikáltan „unortodox” gazdaságpolitikának. Kevésbé szofisztikáltan pedig marhaságnak. Saját elképzelésünk szerinti marhaságnak. Ettől szívunk, még ha az elvakult Orbán-hívők szerint dübörög a siker hazánkban.

    A gonosz globális szipolytőkéről szóló frázisok, lózungok és téveszmék is a marhaságok körébe tartoznak. Okos országban nem hugyoznak a széllel szemben, hanem szállnak vele. Orbán áll és pisál, de minden ránk, polgárokra hull vissza. És közben nem érti, miért nem állnak vele kultúremberek szóba. Igaz, egy műveletlen felcsúti focistával ki akar szóba állni kultúremberek közül?

    Minél hamarabb eltakarodik az ország éléről, annál hamarabb talál vissza Magyarország a kultúrnemzetek sorába.

  • pont igy van Gabor, iszonyat sokba fog nekunk kerulni ez a „kis kitero” foleg erkolcsileg, de gazdasagilag is….remelem felelossegrevonas nelkul nem uszhatjak meg…

  • OECD is csak ráront Magyarhonra.
    Különben is azok egy tehetségtelen senkik.
    Megis láccik Európán hogy azok parancsolnak benne.
    Holott már rég a mi Matolcsynknak kéne ottan szintén rendbeteni a brüsszeli bolsik által szétzüllesztett gazdaságot .
    Igaz büdösdunyha ?

  • De komolyra fordítva :
    MA még megkegyelmeztek -no nem a Magyar Népnek- de az Orbán kormánynak az EU pénzügyminiszteri tanácsán.
    Júniusig van idő kijavítani a költségvetési hibákat és akkor automatikusan hatályát veszíti a kohéziós alap pénzeinek ( más szóval : az Eu más állampolgárainak az adóiból befolyt pénz egy részének ) a jövőre történő befagyasztása,.
    Ugyanis jól tudják Brüsszelben hogy a Kormány idiótikus költekezései miatti Eu MEGSZORÍTÁSOK elsősorban a Magyar Népet sújtják majd. A miszter/miszisz 20 % .-nak attól még tellik párizsi bevásárló kőrútra.

    Erre mittesz az országveszejtő hazaáruló szélsőjobb ??
    Elkezdi gyalázni nyilvánosan az Európai Úniót.
    Miszerint hogy megint rárontottak Magyarsztánra.
    Igaz csipásszem ?

  • dakota
    Nem csak Drabikra, hanem másokra is pld. Varga Istvánra is, érdemes figyelni. Ő volt az egyik atyja a soproni kékfrankosnak.
    Mit szólsz a fenti rabszolgákhoz?

  • De aki még ragaszkodik a globalizált pénzügy világához, az olvassa el Hetesi Zsolt fizikus írásait, aztán rájön milyen nevetséges dolgokon vitatkozunk naponta.

  • A globalizáció elkerülhetetlen.
    Lehet ellene kapállózni , de ez van.
    Az kéremszépen jön.
    Aki ellenáll úgy jár mint az a birka aki Özönvízkor elkóborolt Noé bárkájától : Felbukik ,

    Kedves Sólyomszem : Mondok példát
    Amerika rendkívül innovatív, az emberek mobilisak. A nagyvállalatok ( IBM , satöbbi ) pár évente másik városba helyezi a dolgozóit mert úgy tartják hogy az innovatív képességek megőrzéséhez szükség van az új környezetre , új kollegák ráhatására.
    És az amerikai átlag munkavállaló minden vita nélkül költözik ha kell.
    Mert jól tudja hogy életének APRÓ ÁMDE FONTOS MOMENTUMAI BÁRHOL MEGTALÁLHATÓK AZ USA TERÜLETÉN !!
    Úgyanúgy megtalálja a sarki vegyesboltot , a Cola-autómatát , ugyanott fogja találni a vegyesboltban kedvenc sörét és ugyanúgy megtalálja az autókereskedőt . Meg a kedvenc pólóit a ruhásboltban.
    EZ tette ( többek között ) Amerikát naggyá : az abszolút szabványosítás ,
    Magyarországon , ha átköltözök egy másik faluba , kész művészet ott ujra felépíteni egy kényelmes életet. Az fogja felemészteni energiáim 75 százalékát jópár éven keresztül !
    Akkor már inkább legyen globalizáció és kényelmes élet.
    Persze ahhoz az szükségeltetik hogy egyesek végre feladják esztelen és makacs ragaszkodásukat a helyi ósdi és mások számára érthetetlen szokásaikat és próbálják végre megérteni : A MI HAZÁNK EZ A SZÉP KÉK BOLYGÓ !! !!
    Uff. Én beszéltem.

  • Sólyomszem, nekem Woody Allen egyik filmjének az egyik jelenete jutott eszembe, ahogy Géjzát olvastam:) Tudod az, amikor ott ücsörögnek a fehér egyenruhájukban és várják, hogy történjen valami 🙂

  • Kedves Géjza, ha neked az az álmod, hogy olyan legyél, mint egy „spermium” a sok millió közül, az előbb említett Woody Allen filmben, szíved joga. Kicsit furcsa kívánság, de tiszteletben tartjuk 🙂

  • dakota

    en ertem, ha valaki kiveteles tehetsegenel fogva kitunik, de ilyen otvarszenny buta, jelentektelen magyar, mint te dakota, minek kapalodzik? attol meg, hogy mersz nagyot almodni, attol meg egy jonagy kover nulla maradsz! nem artana, ha a realitast es az eroviszonyokat nem mellozned…..tudom ezt tanuljatok a bugristol, mert o most epp felkapaszkodoban van, de pofara esni is jo magasrol lehet jo nagyot!

  • Nos, ezek a gondolatok megint nem az enyémek.
    Mégis felhívom rá a figyelmet, hátha érdekel valakit:

    http://vilaghelyzete.blogspot.com/2012/03/beindult-galaktikus-fordulatzajlik-az.html

  • Miért?
    TE talán kedves Dakota valami nagyobb , szebb , barnább akarsz lenni a sok között ?
    Netán egy szép kemény nagydarab vezérkula ?

  • Géjza kedves, a te leghőbb vágyad az „az abszolút szabványosítás” 🙂
    Kösz, de én eltekintek tőle.

  • Na végre! Ezt szeretem, egész normális diskurzus alakult ki, sokkal kevesebb és teljesen felesleges „anyázással”! Na de, visszatérve a magánnyugdíjak ellopására -ma kiderült, hogy aki nem dőlt be a Fidesz fenyegetésének és a józan ész szerint maradt magánnyugdíj pénztárban, az ugyan úgy 100%-os állami támogatásra jogosult, vagyis nem veszít semmi, és még a megtakarítása is megmaradt. Hiába fenyegették a népet azzal, hogy akkor majd nem kap az államtól nyugdíjat ha nem megy át az államiba…vagyis dehogy is hiába, hiszen 97%-a népnek összekakilta magát, és tálcán adta oda a sokéves megtakarítását a semmire. Gratulálok a maradék 3%-nak, akiknek volt egy kis sütnivalójuk, hogy ez nonszensz, és nem helyén való. Az a baj, hogy minden téren ilyen könnyen átveri a Zembereket Orbán Viktor miniszterelnök Úr és a kormány. Nincs nehéz dolga…Talán sokan rájönnek, hogy akik a szabadság, a demokrácia és az igazságosság mellett szólalnak fel itt a KMH-ban vagy máshol, azok pont az ilyen sunyi és aljas tevékenységek miatt is emelik fel a szavukat, mert nagyon rossz nézni, hogy mennyi magyar embert vernek át, néznek hülyének, vezetnek meg napról napra ebben a kormányzási dekádban is egészen súlyos mértékben.

  • BENCSICS kLARA

    Koszonom Maria, ertekes linkedet.

  • dakota
    Igen nagyon jó. Azt hiszem Cólás Geyzának nem fog leesni, legfeljebb kedvenc pólója.

  • Remzso Laszlo

    mibajod az anyazassal?? ezek idejarnak uszitani es kavarni, csak nem gondolod, hogy barmelyikunk velemenye erdekli oket? szemetek ezek mind es nem anyazast erdemelnenek, hanem orrbavagast!

  • Nincs abban semmi, hogy Remzső úr szeretne megfelelni pénzügyi támogatóinak. Gond abban van, hogy ezt okosabban kéne tennie, hogy ne bukjon meg. A magánnyugdíj pénztárak magyarországi bevezetése, ugyanis a legnagyobb átverés volt, afféle Bokros (tudják a bajszos) biznisz. Nem történt más, csak a szokásos. Bajusz rávette, a pufajkást, hogyan adjuk oda az állam pénzét a haveri körnek. Kitaláltak egy születési dátumot, majd azt mondták e fölött magánynyugdíj pénztárba kell menned. Szép nem. Tehát nem az volt, hogy megnyitották a kínálati piacot és azt mondták, emberek számolgassatok aztán mindenki döntse el hova csatlakozik. Nos ,itt nem csak az a gond, hogy így az ismert pénzügyi körök zsebét tömtük, hanem az is, hogy igazából a magánnyugdíj pénztárak , az alacsony jövedelműeknek, minimálbéreseknek nem éri meg.

  • solyomgenya

    a pufajkasnak koszoneti hatalmat orban a bajszosnak meg azt, hogy elso kormanyzasa idejen a megszoritasokbol osszegyult penzt herdalhatta a haverokra….bezzeg az mennyivel tisztessegesebb volt?

  • Geyza Cólás

    A birodalmak szabványosítása, egységes hamburger arcúvá alakítása nem új a nap alatt. Próbálkozott már ezzel Nagy Sándor a szúzai menyegzővel, a Római Birodalom, Napóleon is, és, hogy házunk tájáról is említsünk példát Habsburg II. József is, a német nyelv kötelező tételével soknyelvű birodalmában. Minden esetben tudjuk mi lett a vége.

  • Már csak abban bizok,hogy végre megértik a FIDESZ-ben,hogy ez a matolcsizmus gazdaságpolitika rosz.Desokan és sokszor megmondták már idehaza is ezt nekik,de lepergett rólók minden ésszerü javaslat.

  • Sólyomszem, egyszóval sem mondtam azt, hogy amit Ön állít az a jó rendszer, a választási lehetőséget meg lehetett volna adni, és ez vonatkozik Orbánékra is. Csupán azt mondtam, hogy amit művelt tavaly a Fidesz a nyugdíj megtakarításokkal és főleg amilyen módon ellopta azokat, az nem helyén való! tessék észre venni.
    Ráadásul ismerni is kéne a nyugdíj megtakarítások élettanát. Ezek a befektetések hosszútávúak és főképpen exponenciálisan növekednek majd az évek során, így a legelején ha egy kormány fogja magát és derékba töri ezt a rendszert, ezt a szisztémát akkor nincs azon mit csodálkozni, hogy még nem ért el megfelelő hozamot 10-12 év alatt -amikor 30, de inkább 40 éves kifutási időre vannak tervezve -Furcsamód ezért is hívják őket nyugdíj megtakarításnak -azt hiszem ez világos mindenki számára. Egyetlen egy pénztár volt aki ostobán kezelte a tagok megtakarításait és az az AXA volt, de minden bizonnyal ők is korrigálni tudták volna az évek során az eddig rosszul kezelt befizetéseket.

    Misi, csak csodálkozva konstatáltam, hogy a témához inkább illő hozzászólások születtek, az anyázáson túl. 🙂 Mivel itt bárki bármilyen véleményt megfogalmazhat, felőlem ha úgy érzed nyugodtan ereszd ki magad! 😀 🙂

  • Misi :
    Én elvből nem anyázom ezeket.
    Akinek nem volt anyja csak két apja , azokat még anyázni sem lehet.
    ( Pedig oly yo vóna már egy kis anyázás….)

  • Csupaszem messzire ellát…egészen Nagy Sándor birodalmáig. A gödörből hehehe…
    ( Hejába no. Ha valaki tanútt ember lett , akkó annak nagyatudása. Még ballibsik között is.)

  • Naponta szembesülök kétségbeesett lenullázott emberek betelefonálásaival a Klubrádióban.
    Mai idegborzolás :
    A csóró nyugdíjasnak seperc felemelték az inzulin árát 1000 Forintról 15000 Forintra.
    ( Ez már a harmadik ilyen sztori amiről hallok két héten belül . )
    Ezek az emberek választhatnak : vagy meghalnak , vagy életben maradnak. De ha életben akarnak maradni akkor éhenhalnak. Pláne télen , mert fűtésre nem nagyin telik.
    Evvan kérem.

  • Geyza | március 14, 2012, 12:48 du.

    Az inzulinért nem kell fizetni Magyarországon a cukorbetegeknek.
    Sajnálom, hogy meg kell cáfolnom az értesülését.

  • Csupán a tisztázás kedvéért még egyszer az inzulinról:
    1. Az inzulin díjmentes a cukorbetegeknek Magyarországon jelenleg.
    2. A Gyurcsány idejében előírt úgynevezett „dobozdíjat” viszont meg kell téríteni, ami 300,-Ft/doboz. (Az inzulinról bizonyára elfelejtették levenni a dobozdíjat)
    2012. március 12. dátummal van a családomban egy számla, ami igazolja. Megnéztem az önök kedvéért.
    Azt viszont nem tudom garantálni, hogy később nem változtatnak rajta, de jelenleg még az inzulinért nem kell fizetni.

  • Kedves Mária :
    Ma már másképpen volt. Az idős nyugdijjas bácsi majdnem zokogott amikor betelefonált és előadta a történetét.
    ( Biztosan valami bolsi-libsi színész volt akit a bankár-zsidók felbéreltek a preformance.-ra mi ? )

  • Geyza ezt a Klubrádióban hallotta, ahol ezek szerint a műsorvezető sem volt tájékozott inzulin árügyben. Tényleg ingyenes!

  • Nos, azt már én is halottam, de nem hivatalosan, hanem pletykaszinten hogy előfordulhat, hogy fizetniük kell valamennyit később a cukorbetegeknek az inzulinért, de konkrét térítési díjról és mikortól kell majd fizetni, erről nem hallottam. Ezzel nem értenék egyet, mert köztudomású, hogy a cukorbetegeknek nem csak inzulin kell, hanem magas vérnyomásra, koleszterinre, stb..-re még más gyógyszerek is, amelyekért viszont az eredeti ár nem tudom hány %-át kell megfizetniük. Ami egy cukorbetegnek havi viszonylatban elég nagy összegre jön ki. Amennyiben az inzulinért is fizetniük kellene, bizony emelkedne a havi gyógyszerköltségük. Ez, nagy „érvágás” lenne a munkanélkülieknek, a kiskeresetűeknek és a nyugdíjasoknak. Ezt nem szabadna meglépnie a kormánynak.
    El tudom képzelni, hogy a rádióban megszólaló bácsinak így is sokba kerülnek a gyógyszerei. Lehet, hogy ő már konkrétabbat információkat is tud, és kiszámolhatta, hogy mennyi lesz kb. a havi gyógyszerköltsége, amely számára elkeserítő összegre jöhetett ki.

  • Segédeszközök is húzós árúak,pl. inzulin adagoló 10 ezer forinton felüli összeg! Meglehet a siránkozó bácsira rábeszéltek egy ilyen nem támogatott kütyüt is a gyógyszertárban.

  • Az inzulin adagolóról: 6 évenként jár ingyen egy-egy új az esti és a nappali adagolót külön-külön értve.
    Hát, igen – amennyiben rábeszélték fizetős adagolóra a bácsit, az nem kis összeg. A vérnyomásmérőt és a cukormérőt saját magának kell megvásárolnia a betegnek. Bár, úgy tudom, hogy eddig volt minimális hozzájárulás a cukorbetegek részére.A tesztcsíkokat receptre írja a diabeteszes orvos megbízására a házi orvos és a tűket is. Persze, ezek sem kicsi összegek. Bizony, összejöhet a gyógyszerekkel együtt elég magas összeg havonta. Főleg, ha szervi problémák is kialakultak a cukorbetegség következményeként. Például szív, vese, stb…Ez vonatkozik a segédeszközökre a cukorbetegség előre haladtával: bot, járókeret, cipő, szabadszáras (gumi nélküli) zokni, stb… Nem egyszerű a helyzetük. Az ingyenes inzulin mellett is sok havonta a költségük.

  • Tüske Zsófia

    Geyza és az talán még nem tudod, hogy az inzulinra szorulókat a jövőben bármikor behívhatják vércukor-ellenőrzésre, és ha egy bizonyos intervallumon túl magas a vércukorszintjük, akkor megvonhatják tőlük a tb-támogatást, azzal a felkiáltással, hogy „nem tartja be a diétát, fizesse maga a havi 100 ezer körüli inzulinszámláját. A rákosoknak csak 3 kezelést finanszíroz a tb, a kövéreknek pedig magasabb gyógyszerárat kellene fizetniük, mert egészségtelenül étkeznek. A nyugdíjak jó része 100 ezer alatt van, ebből az adólevonás húsba vág, és még azon is törik a fejüket, hogy fizettetik a tb-járulékot velük, hiszen leginkább az idősekből kerül ki az orvoshasználók köre. Hiszen, úgymond, nincsen ingyenebéd….

  • Tüske Zsófia

    vincseszter: nem ingyenes ma sem az inzulin, 10 %-ot kell érte fizetni. és az én infóm nem a klubrádióból, hanem orvos rokonomtól származik.

  • Tüske Zsófia

    …. és tegnapi hivatalos tájékoztatás szerint az egykulcsos adó megszüntetését semmiképpen nem tervezik. (öregekre, betegekre meg nincs szükség.)

  • Zsófia köszönöm a szakszerű kiigazitást. :-)) Ezen megjegyzésére: (öregekre, betegekre meg nincs szükség.), sajnos igy van egy esetet kivéve: kampányidőszakban. :-((

  • magara witch kampanyidoszakben SINCS szukseg!

  • Misuka, itt élőben közvetitik a kedvenceidet, nézd, nehogy lemaradj valamiről: http://index.hu/belfold/2012/03/15/vonulva_unnepel_a_varos/#1473274

  • Misuka, itt viszont nem ballib óbégatást, hanem tényszerű beszédet hallgathatsz élőben: http://www.origo.hu/itthon/20120315-orban-viktor-marcius-15i-beszede-eloben.html

  • http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:fUiTwU29g0EJ:www.haon.hu/valtozik-a-tamogatas-az-inzulin-keszitmenyeknel/1876443+inzulin+%C3%A1ra&cd=13&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    Tehát, még egyszer az inzulin díjáról: Az öt ampullásért fizetni kell, de ha észnél van a beteg és 10 ampullásat irat fel az orvosával, akkor azért csak a 300,-Ft dobozdíjat kell megfizetni.
    Érdemes rákattintani a linkre.

  • Közös munkacsoport létrehozásáról állapodott meg csütörtökön Münchenben Orbán Viktor miniszterelnök és a Siemens felső vezetése.
    „Jól halad az Audi új győri gyárának építése – erről tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt a német autógyártó cég vezetői csütörtökön Münchenben. Az Audi vezetői elmondták, hogy a gyárépítés során több mint háromnegyedében magyar cégek végzik a munkát.”
    Az autógyár képviselői dicsérték a magyar munkaerő által előállított minőséget.
    „Az Audi új győri gyárának alapkövét tavaly nyáron tették le. Az üzemben 2013-tól évi 125 ezer jármű készülhet.”
    Magyar munkaerő alkalmazásával. Az Audi vezetői szerint megbízhatóak és jólképzettek a magyar munkavállalók.

    Az eredményekről is jó lenne itt cikkeket olvasni, kedves Christopher.