Schmitt Pál plagizált, de nem baj

2012 március 27 8:35 de.118 hozzászólás

Úgy tűnik, hogy ha Magyarországon valaki szétlopja a helyi ÁBC-t, de csak húsz évvel később derül ki a rablás pontos mértéke, akkor nem a rabló a főbűnős, hanem a nem eléggé éber közértes néni, aki „formailag hibázott”. Két hónapos vizsgálat után is körülbelül ezt találta mondani Schmitt Pál plagizálásával kapcsolatban a Semmelweis Egyetem vizsgálóbizottsága: az államfő disszertációjában legalább 16 olyan oldal található, amelynek szövege teljes mértékben azonos Klaus Heinemann „The Economics of Sport: the Institution of Modern Sport as an Area of Economic Competition” c. 1991-es írásával.

„A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze”-áll a bizottsági jelentést összefoglaló dokumentumban. „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak”–jegyzi az összefoglaló irat.

Azt viszont nagyon nehéz elhinni és elfogadni, hogy Schmitt Pál nem tudta, hogy dolgozata „nem felel meg az elvárásoknak,” amikor tudatosan plagizált.

Nagyon árulkodó a magyarországi demokrácia minőségéről az a tény, hogy a kormánypárti retórziótól tartó Semmelweis Egyetem olyan konklúzióra jutott, mely azért kimondta azt amit minden olvasni tudó ember eddig is tudhatott, ugyanakkor sem a plagizáló szerzőt, sem a „formai hibákat” elkövető akkori Testnevelési Egyetemet nem terheli felelősség, a doktori cím visszavonásának lehetőségét pedig eléggé gyáván a Nemzeti Erőforrás miniszter asztalára passzolták át, miközben tudták, hogy erről csak az egyetem dönthetne.

A vizsgálóbizottság tagjai vagy tartottak attól, hogy ismét lecsap a Párt ökle ha rossz döntést hoznak, vagy a Fidesz felé mutatott megfelelési vágy vezérelte őket. Egyik hozzáállás sem mond túl hizelgő ítéletet a magyar demokrácia jelenlegi állapotáról.

A Lehet Más a Politika flash mobot szervez ma estére a parlament elé a jelentés miatt, mely szerintük újabb bizonyíték annak, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország. „Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni”-áll Vágó Gábor közleményében.

Mi azonban úgy gondoljuk,  hogy az meglehetősen nagy kapunak számit, amikor a plagizálás mellett szó nélkül elsétálunk.

118 hozzászólás

  • jo pelda a fiatalok elott, nem kell sajat tehetsegbol, annyi munkaval sajat tudomanyos munkat kesziteni, hiszen igy is lehet! mar megint nem erdem tisztessegesnek lenni, megcsak nem is kifizetodo, hiszen ez a csalo tobbszoroset keresi azoknak, akik tisztessegesen tanultak! szegyen! mondjon le!

  • Kínos lenne elmarasztalni , mert akkor elvárható lenne a visszamenőleges törvénykezésben oly élenjáró Mosthatalmonlévőktől , hogy érvénytelenítsenek MINDEN olyan jogi ügyletet , amit hamis aláírásával szignózott a zálamfő.
    Akkor meg ugyi….oda az egész jogi felépítmény. Mégegyszer nem biztos hogy összetudnák hozni.

  • Szégyen, gyalázat! Ezzel még hiteltelenebbé vált mint volt! Elképesztő amit müvelnek! Azoknak az embereknek nincsen szégyen érzettük akik ezt a döntést meghozták?

  • Dr. Göllner András

    Szegény hazánk. Szegény Magyarország, hogy ide sülyedtünk. Az, hogy egy világhíres egyetem tanárai egy ilyen gyalázathoz adták a nevüket, az végkép elszomorító. Hová züllöttünk ? És hová megyünk az ilyen tisztességtelen erkölcsi felállással ? . . .

  • asher alexander

    Christopher Adam!
    most mit vagy ugy odaig ezzel?? minek ekkora gezerect csapni miatta??
    tudhatnad mar hogy a „nemzet golyostolla-nak” Schmidt gruppenfuhrer-nek szabad az is,mert o az „arjak”,kozul valo!!!ez is egyfajta „echte hungaricum”!!ok ott meg erre is buszkek!!
    -(majd probalna mast mondani a Semmelweiss egyetem!!asszem hamar elmaradna mindenfele allami apanazs!!)-
    persze szegeny szerencsetlen Semmelweiss Professzor Ur forgolodik a sirjaban,….latvan mire es foleg kik hasznaljak a nevet!!!!

  • Ezt a SZEGYENT, edes Istenem. A bizottsag van akkora hulye, a lopast elismeri, de olyan „nesze semmi, fogdd meg jol” iteletet kreal, „a kecske is jo lakjon, meg akaposzta is megmaradjaon”. Mocskok, feltitek az allasotokat, es inkabb nyaltok? Ugy latom az utobbi tortent. Nem vagyok sem jobbos, sem balos. Szeretem az igazsagot, de az „I” elveszett, maradt tobb mint 67 eve a gazsag. Ebbol A 67 evbol az utolso 23 pedig, KATASZTROFA a MAGYARSAG szamara. ORBAN takarodj, BAJNAI takarodj, GYURCSANY takarodj, D-209-es takarodj, ORBAN takarodj, HORN mar felig eltakarodott/csak a teste van itt/, BOROSS takarodj. ANTALL eltakarodott. Ti mocsok HAZAARULOK. A felsoroltak kiarusitottak a nep altal keservesen felepitett orszagot, es a tetvek zsebre vagtak a penzt igy lettek milliardosok.

  • Ez szégyen. Nem gondoltam volna hogy idáig elmerül a ganéjba ez a nemzet.

  • asher alexander

    zsoldos!!
    miert mit vartal??
    hala a fideSS,lmp,es jobbik partoknak,mara az a jo oreg szep magyarorszag, mara olyan mint egy csodalatos ekszerdoboz, amibe alaposan beleszartak!!!

  • Arról volt szó, hogy a mocskolódás megszűnik a kommentelők között!

  • asher alexander

    Chère Madame CENZOR!!!
    il est trop tard retirer!!!!
    tout le monde a lu deja!!!
    fallut pensez plus-tôt!!trouvez vou pas??

  • Budai Ilona kommentjében emlitett két hozzászólást töröltem, mivel valóban kerülni próbáljuk a személyeskedést. Mindenképpen maradjunk a témánál. Itt most tényleg Schmitt Pál plagizálása a téma.

  • Bocsanat,amit kaptam az nem dicseret volt,igy duhomben kimondtam/leirtam/amit gondolok,de soha nem leszek mas velemenyen.

  • asher alexander

    no esaz en hozzaszolasaimat miert is kellet omly surgosen torolni??
    nekem mint lagert jart zsidonak csak talan volna jogom reagalni egy naci nembernek aki engem ugy titulalt „gazkamraszokeveny” nem??
    a kitorles keso!!addigra sokan olvastak!!
    a hiba ott van,hogy ilyen egyaltalan meg jelenhet irasban,nyilvanosan 2012-ben!!!
    no EZ AZ IGAZI GYALAZAT!!!!!ezzel pofon utottek megegyszer az osszes artatlan aldozat emleket!!

  • Göllner András

    Köszönjük Christopher. És a téma a következő: Az államfő majdnem az egész disszertációját plagizálta. Egy egyetemi tanárokból álló kormánybizottság, e bűntett alól, – amiért egyetemistákat azonnal kirúgnak az egyetemről – felmentette a magyar államfőt. Ha ez nem ország és szellemi szégyen akkor nem tudom minek nevezzük.Schmitt Pál „a plagizáló államfő” néven fog élni a történelemkönyvekben. És nekünk Magyaroknak, világszerte ennek az ódiumnak kell majd innunk a keserű levét. Erről szól a cikk. Erről szól a mai magyar politika és hatalom. Semmiféle kritika nem érheti azokat akik hazánkat az európai értékrendekkel szemben meneteltetik.

  • Bartek Eva

    Bajnai semmikepp nem illik az on felsorolasaba! teljesen mindegy, ki lenne, a „nemzeti” oldalrol ugy is bemocskolnak! attol meg latom a fatol az erdot! Bajnai egy vegtelenul tehetseges politikus!

  • Lepsényi József

    Jó lenne Kertész Ákost megcáfolni azzal,hogy ezt a moslékot nem zabáljuk meg!!!

  • asher alexander

    CHRISTOPHER ADAM!!
    mar valaszra se vagyok meltathato????!!!
    vajon mi okbol is???

  • Liba S Misi,te megitelesedbem o egy vegtelenul tehetseges politikus,Ja!!!!!!!!Kerdezd meg azok csaladjat,akiket a halalba kergetett,es azokat is akik teljesen tonkre mentek mitta.Az egeszhezanny volt a valasza „sajnos,nem ertettunk hozza/.Hat az en olvasatomben az osszes politikus ilyen,Szerkeszto ur,bocsanat,eltertem a tematol,de arra mar fentebb kifejtettem a velemenyem

  • Kedves Asher Alexander,

    Természetesen hozzászólhat cikkeinkhez és örülök, hogy olvas minket, de kérem: mindenképpen kerülje a más kommentelőket sértő kifejezéseket. Pontosan ezt kérem mindenkitől, bal és jobboldalon egyaránt.

  • Bartek

    ilyen ragalmazasokert fizettek mar joparan magyarorszagon, akarod, hogy teged is feljelentselek ezugyben, hogy a birosagon sajat fuleddel halld, hogy s mint tortent? amit persze bunteteskent fizetned kell alaptalan ragalmazasert, azt nagyon meg is fogod erdemelni, az ilyenek, mint te meg a joistent is besaroznatok pillanatok alatt!

  • asher alexander

    christopher adam!!
    amig nem volt zsidozas,…………….addig asszem egeszen baratsagosan szoltam!!
    viszont nem hinnem hogy turnom kellene az olyat ahol engem ugy szolitanak meg,; „gazkamraszokeveny”!!!
    -en uran a birkenau-i verniochtungslager-ban elveszitettem a csaladom 11 tagjat,eppen azert mert volt ott olyan hogy gazkamra!!

  • egyetertek Asherrel! aki egyetlen egyszer ilyet mer idefogalmazni, annak itt nincs helye! semmilyen IP szamon!

  • Új kifejezést alkottam meg , egy AN.-es kommenttől indíttatva . Mint amikor a múzsa elrepül az ember feje felett :
    Az ELPLAGIZÁLNI kifejezést , nem csak szellemi tulajdonra.
    Példák :
    1. Nyugdíjpénztárak elplagizálása
    2. Jogrendszer elplagizálása
    3. Szakszervezeti jogok elplagizálása
    4. Kolontári vörösiszap katasztrófa miatt összeadott lakossági segélyek elplagizálása
    5 . Újszínház elplagizálása nácistáknak való átengedés céljából
    6 . Alacsonyjövedelműek jövedelmének a 15-20 százalékának az elplagizálása azért hogy a magasabb jövedelműeknek adhassák át egy részét.
    7 . Nagy beruházó cégek extraprofitjának jelentős részének az elplagizálása azért hogy a narancsagyúak lelkesedjenek valamint legyen pénz tőzsdézésre és egyéb kormány által űzött gazdasági szerencsejátékra.
    8 . Bankok jövedelmének egy részének az elplagizálása azért hogy a Hatalomközeli réteg , aki eddig is tudta fizetni a lakás-deviza részleteit , most jópár millió Forinttal jóljárhasson a végtörlesztés miatt.
    Stb…Stb..Stb…
    Régen ezt úgy mondta a köznyelv hogy ” valaminek az elkommunizálása ” vagy ” valaminek a szocialista megőrzésre való átvétele.”
    Most csak egyszerűen elplagizálják oszt annyi.

  • Asher Alexander,

    Abszolút igaza van. Ezért sem engedünk egyetlen ilyen antiszemita, rasszista hozzászólást sem a KMH-ban megjelenni. Nem könnyű munka ezeket kiszűrni, mert egyedül moderálok. De mindenképpen ez lenne a célunk.

  • Libas,jelents csak fel.Mast ugy sem nagyon tudtok.Varom a kovetkezmenyeket,de csak akkor,ha valamikor MAGYAR BIROSAG LESZ.Remelem eleg vilagos voltam.Ez a garnitura ami van ma,nem szeretnem minositeni.

  • ÉN súyosan rasszista lettem :
    Gyűlölöm a barnahasú bankót.
    A zöldhasúakat szeretem !

  • asher alexander

    libasmisi!
    hidd el ertelmetlen!!attol nem valtozna semmi!!plane nem ,a zorbani torvenyek-(legalabbis torvenynek csufoljak!!)- miatt,amiket a zemberek nyakaba rakott!!gondolod volna ertelme ha leirnam a Dr Mengele altali szelekciot??

    1944 juniusaban ott alltam sorban elotte a Birkenau-i Judenrampan!! Lattam amint az SS-ek ugy hajigaltak fel a rokkantakat, kisgyerekeket, a teherautokra-(a gazkamrak fele )-mint a zsakokat szokas!!

    Hallottam a jajveszekelesuket,-(almaimban ma is elojon ez surun!!)-,kozben a Dr Mengele vidaman futyoreszett egy melodiat!!
    de!

    min valtoztat most mindez? azt hiszed ettol…………………….a velemenye?? nem hinnem!!

  • Most már biztos, hogy a KDNP George Orwell 1984 világában él. Igy látják a kereszténydemokraták Schmitt Pál plagizálását:

    „A köztársasági elnök kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése megnyugtató lezárása lehet azon felvetéseknek, amelyek szerint kérdéses az államfő dolgozatának eredetisége.”

    Nem tudom, hogy pontosan mi az, ami számukra megnyugató. Az, hogy az egyetemi vizsgálóbizottság is elismerte, hogy Schmitt plagizált? Vagy, hogy tudják: ennek nem lesz semmilyen következménye?

  • Ejjnye kedves B. Éva,
    Már megint túl komolyan veszi önmagát..
    / Idézet a Mörfi Törvénykönyvéből , mittoménhanyadik oldalról./

  • asher alexander

    Geyza!!
    Ne ijesztgess!!

  • asher alexander

    szalasi ferike buszken feszit a sirjaban,-hogy milyen hu kovetoi vannak meg ma is!!!

  • Adam:
    Már két éve abban az Orwelli világban élnek !
    Ennek jele a kormányzatilag tökélyre fejlesztett ” újbeszél ” nyelv is.
    Későnjövők kedvéért :
    Az ” Újbeszél nyelv ” az egy olyan nyelv ami önmagában értelmes magyar szavakat és ragokat tartalmaz , a belölük megalkotott mondatokat a magyar helyesírás szabályai szerint szerkesztik , mégis olyanok mint a marék tyúkszar .
    Semmit nem érnek. Ki ki a saját felfogása szerint értelmezheti őket , ha egy feltett kérdésre válaszolnak ezen a nyelven. Ha állítanak valamit , akkor tolmács kell hozzá , de a tolmácsolás nem bonyolult : egyszerűen csak az ellenkezőjét kell venni mindennek amit állítanak e nyelven. Aki nem ismeri ezt a fortélyt , azt pofára ejtik.
    A mostani lakosságnak legalább a felét pofára ejtik sorozatosan , de ők nem veszik észre mert nem ismerik a tolmácsolás módszerét.

  • asher alexander

    geyza!
    ….”de ok nem veszik eszre….”-
    de eszreveszik,csak szolni nem mer senki sem!!miert?mert azonnal jon az hogy „magyargyulol”,etc-etc,no meg az allami apanazs megvonasa!!!

  • Asher,lehet,sot mi tobb biztos,igazat adok ebben neked,de itt van a „kutya elasva”.Ti engem egy-ket hettel ezelott,”megtiszteltetek egyparan ugy,hogy kopni,nyelni nem tudtam,akkor mit is vartok.Nem erdekel a Szalasi,sem senki,Szeretnek olyan orszagban elni ahol nem csak a duma megy.

  • Nonszensz! Maga az, hogy Magyarország (köztársasági)elnöke lehet egy olyan személy, aki szinte a teljes kisdoktoriját másoktól lopta el. Nonszensz, hogy van bőr az arcán, és még mindig nem mondott le. Nonszensz, hogy annak ellenére, hogy egyértelműen megállapítják a plagizálást, Schmitt nem hibáztatható. Nonszensz, hogy mindezek ellenére A Fidesz ezzel lezártnak tekinti az ügyet, és nem talál semmi kivetnivalót. Meseországban minden, de minden megtörténhet… és meg is történik. Atyaég!!!

  • A vizsgálóbizottság döntésének indoklásához vajon mit szólnak az azokban az években doktori fokozatot szerzett emberek? ” A doktori eljárás megfelelt az akkor még önálló Testnevelési Egyetem gyakorlatának.” Ezzel az ő doktorátusuk is annyit ér, mint Schmitt Pálé? És ez ellen semelyikük se tiltakozik?

  • Érdekes, hogy az indoklásban a „gyakorlat” szót használják. Tehát nem a szabályzatnak és a követelményeknek, hanem a gyakorlatnak felel meg Schmitt doktorija az indoklás szerint. Ez oda-vissza szégyen. Még egyszer mondom: Nonszensz ez az ügy az elejétől kezdve, a mai határozaton át, az ismét hülyének néző csúsztatásokon keresztül, Selmeczi Gabriella nyilatkozatáig, amiben következmények nélküli lezárt ügynek tekintik a lopást. Ilyen a világon nincs -és itt most nem a plagizálásra gondolok.

  • Göllner András

    Örvendetes fejlemény, hogy a kommentek legtöbbje VÉGRE az aktuális cikk témájáról szól. Köszönjük a moderálást Christopher, és tisztába vagyunk azzal, hogy ez milyen időigényes.

    A szóban forgó cikkhez egy apró észrevétel. A plagizálást elfogadó bizottság alaptézisét, kérem mindenki most figyelmesen olvassa. Azt állítja, hogy nem a bűnös a bűnös, hanem az áldozat, tehát, az átvert egyetem. Idézem a Bizottság szavait: „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” A végén még a Testnevelési Egyetemnek fog kelleni bocsánatot kérnie Schmitt Páltól, mert plagizált. Ez olyan mint amikor a Zsidókat arra kérik hogy kérjenek bocsánatot a Magyaroktól, mert hagyták hogy kiírtsák öket. Ezért is, mint a plagizmusért, nem a bűnt elkövető, hanem az áldozat felel. Ugye erre szabad azt mondanom, hogy Kóser ? Vagy inkább mondjam azt, hogy Kafkaországnak kellene elnevezni ezt az országot a Snitt Pál (sic) affér után ?.

  • Göllner András

    A cikkhez kapcsolódva, van még egy pár további hasonlatom, a Schmitt féle tolvaj magatartás szentesítőinek számára, illetve azok számára akik nem a bűnőst hanem az áldozatot híbáztatják az igazságtalanságokért. (Hogy miért mondom azt hogy a Magyar államfő tolvaj ? Azért mert ellopta egy másik ember vér-verejtékkel alkotott munkáját, és úgy tett mintha az az ő alkotása lenne. Most arról nem óhajtok beszélni, hogy a szellemi munkát lopó Magyar államfő, lelkesen szolgálta az egypártrendszert, mert az kit érdekel. Felvesz egy kokárdát, elénekli a himnuszt, bedob egy jó antikomcsi szöveget, keresztet vet, oszt jó napot) De itt a másik példa az antikommunista

    A Rákosiékat, a Semmeilweiss-i logika szerint most fel kellene menteni minden bűnük alól, mert az 50-es években az volt a szokás, úgy működött a politika. A túltengésekért a magyar népet kellene felelőssé tenni mert tűrte, hogy a kommunista pribékek ledózerolják legszebb álmaikat. és tízezreket meghurcoljanak. Ez már ugye nem Kóser ? De nem ám !

  • Göllner András

    Jaj, bocs, van még egy másik, teljesen anti-kommunista szellemiségű hasonlatom a cikkből kifolyólag. Az összes Kádár-spiclit fel kell menteni, az összes besúgót, aki becsületes magyar honfitársainkat meghurcoltatta az egypárt-rendszer alatt – mert szegények, mint a Snitt Pali. azt hitték, hogy ez a magatartásuk „megfelel az elvárásoknak” Brávó Raffay Úr. Jöjjön csak szépen nyugodtan jövő Októberban vissza Kanadába, Pordány nagykövet úr istápolásával, a magyar adófizetők pénzén, ide Montreálba az 56-os hősök hallotaira megemlékező ünnepségre szónokolni. Nem csak odahaza, hanem itt a magyar diaszpórába is, Kafka logikája szerint működnek a dolgok. Az igazi antikommunista a bűnös, a spicli meg az ártatlan áldozat. Szegény kis anti-szemita áldozatok.

  • Ezerötszáz százalékig biztos voltam benne, hogy a bizottság nem fogja elítélni Plagi bácsit. A Semmellweis egy jobboldali egyetem, Tulassay Tivadar Orbán tanácsadója volt (talán még most is az), ráadásul a szabadságharcosok nemzetéből olyan szinten hiányzik a gerinc, hogy nem is tudom, nem a csúszómászó csigák egyik új fajával van-e dolgunk.

    Kertész Ákosnak tökéletesen igaza van: alattvalók, beszari alakok nemzete lettünk. Ha az egyetemi ifjúságnak a bulizáson meg a Jobbik-gyűlések látogatásán kívül vér is lenne a pucájában, feketéllene Sándor-palota előtti tér. De nem feketéllik, csak nekünk ég a képünk, hogy a szégyentelen miniszterelnökünk után egy tolvaj elnökünk is van. De azért Gyurcsány meg Bajnai a hibás, a nemzetrontó.

    Istenem, hova süllyedt ez az ország a hülye, elvakult polgárai miatt! Hogy nem zavarja el a sunyiba az összes orbánistát, hanem még tapsol is nekik!

  • Tüske Zsófia

    http://index.hu/belfold/2012/03/27/schmitt_temavezetoje_sajat_beosztottja_volt/

    és már találtak is egy olyan témavezetőt, aki évekkel ezelőtt elhunyt.

  • Tüske Zsófia

    Andrásnak: http://gepnarancs.hu/2012/03/plakatfiu-2/ ez ma, Magyarország.

  • allitolag meg a fideszt is meglepte, milyen szepen kijott ebbol schmitt….kesz hanyinger az egesz

  • Tüske Zsófia

    nem hiszem, hogy meglepte, Misi, és azt sem hiszem, hogy erről a disszertációról nem tudott a Mindentudó Kötél Laca. Zsarolható emberek kellenek a fidesznek, nem véletlen, hogy a tisztességeseket már vagy kiüldözték, ellenfeleket leszalámizták.

  • kesz hanyinger az egesz!

  • asher alexander

    A Schmidt-nek doktori diplomaja max lecsofozesbol lehet!!amugy csak egy ecceru tolvaj es kesz!!

    ma beszeltem telefonon a magyar nagykovettel tel aviv-bol,aki meglehetosen lekezelo hangnemben beszelt velem!!
    mikor ezt szova tettem,…………..azt a valaszt kaptam,; ha nem teszik nem kell felhivni!!

  • Göllner András

    Köszönöm az anyagokat Tüske Zsófia. Nem szabad csüggedni – és igen: komoly amit ezek művelnek odahaza és a magyar diaszpórában. Nagyon komoly. Észnél kell lennünk, higgadtan, az eszünk erejével, és szövetségesek segítségével, tisztességes kanadai demokraták támogatásával kell küzdenünk azok ellen, akik hangzatos anti-kommunista szólamokkal, áhítatos kereszténykedéssel, hazafiaskodással, folytogatják a magyar demokratákat és visszafelé akarják állítani az időt, amikor szabadon lehetet sértegetni, bántalmazni, akár gyilkolni hazánk kissebbségeit.

    Csatát nyertek 2010-ben az anti-demokraták, mert ellenfeleik, az előző kormány, elvesztette a nép bizalmát fejetlen politikájával. Csatát nyertek, mert nem volt alternatíva. Csatát nyertek, mert rengeteg embert átvertek hazug ígérgetéseikkel. Most viszont háborút fognak veszíteni, mert lessz alternatíva. Háborút fognak veszíteni, mert mindenki tudja – everybody knows – hogy átverték a népet, és nem a köztársaságot, hanem a fosztogató állam aparátusát, nem a gazdasági fejlődést, hanem a gazdasági leszakadást, nem európához való felzárkózásunkat, hanem kirekesztésünket szolgálják. A történelem szemérdombjára fogják seperni azokat, akik megtévesztették, átverték, félrevezették, és újfent bajba keverték népünket. Nem fogják megúszni. Azért betonozzák be magukat, mint egy bunkerbe, hogy demokratikus módszerekkel ne lehessen őket elmozdítani. De elszámolták magukat. Most jön majd az igazi elszámoltatás, és ez elsősorban otthoni honfitársainkon múlik, nem rajtunk, itt kinn, Kanadában.

    De nekünk itt Kanadában is komoly felelőségünk van. Minden tisztességes, bátor, demokratabarát honfitársunk segítségére szükségünk van itt a diaszpórában. Kérlek, kanadai barátaink, csatlakozzatok a Kanadai Magyar Demokratikus Chartához – http://www.hungariancharter.com Szervezetünk egy párt-politikától független civil szervezet. Az egyedüli célunk az, hogy felhívjuk kanadai honfitársaink figyelmét arra, hogy amit a magyarországi hatalom ma művel, az ellentétes az Észak Atlanti Szövetség elveivel, veszélyt jelent minden demokratikus állam számára, és mindennek nevezhető, csak demokráciának nem. Mi ezzel a fellépésünkkel tudunk segíteni szegény otthoni testvéreinknek. Ők odahaza, sokkal jobb sorsot érdemeltek volna, 22 évvel a rendszerváltás után, minthogy volt komcsik, vagy fasiszták randarílozásai közepette, plagizáló államfők, fosztogató politikusok hatalmi játszmáinak kitéve, európától egyre távolabb, egyre nehezebben éljék meg mindennapjaikat.

  • Szégyen… Ha belegondolok hogy anno mennyit kellett küzdenem azért hogy a magyar diplomámat itt elfogadtassam (nem egyetemi tanár szinten vagyok, csak mezei diplomás). Akkor nagyon frusztrált voltam a „red tape” miatt, de most én hajtom le szégyenkezve a fejem….. De legfőképpen az a szomorú hogy a mai magyar ifjúságnak több mint húsz év elteltével ilyen példát állitanak – korrupcióra szociálizálják a jövő nemzedéket aztán csodálkoznak hogy mindenki ott csal és lop ahol tud.

  • Puchert János

    Egy reményünk maradt talán Heinemann feljelenti lopás miatt.

  • Nem volt szerencsés kisdoktori,de az vesse rá az első követ aki azt hiszi ,hogy az az elmúlt „szocializmusban” nem így jutottak az elvtársak közül sokan ilyen címekhez,meg akadémiiai doktorihoz és lehettek akadémikusok. A különbség, hogy azok akkor jóelvtársak voltak, tisztelet a kivételnek. Most azok csinálnak ebből politikai ügyet,akik akkor hallgattak és az ő politikai köreikhez eartoznak.

  • foldes

    azt kivanom hasonlo doktorija legyen annak az orvosnak, aki legkozelebb muteni fogja magat! nem azert akartunk rendszervaltast, hogy most szegyenteljesebb diktatura legyen a kadarenal is….

  • Kovács Árpád

    http://mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/03/SKMBT_C25312032710050.pdf

    Aki még nem olvasta el annak érdemes, mert nem minden úgy van, ahogy az újságok írják!

  • asher alexander

    ernofoldes!
    no es az hogy ki-mit csinalt-(vagy nem)-a szocializmusban,miert is kellene hogy barminemu „felmentest” adjon az alol-(plagium)-amit a tolvaj-csalo schmidt gruppenfuhrer tett!!?!!!
    ennyibol tehetnem azt is hogy szo nelkul fejbe lolek,egy teljes tarral a Galil-ombol,aztan hivatkozok arra hogy 44-ben a nyilasok velunk ugyezt tettek!!
    mert errol szol a dal itten!!

  • Azt hallottam hogy a Kádár-éra idején ha egy tudományos fokozattal bíró egyén Nyugatra távozott , akkor ott egy tudományos fokozattal alacsonyabbra sorolták be ha munkát keresett magának. Az itthon szerzett legmagasabb képesítését újra meg kellett védenie.
    Mostantól várható hogy a hazai tudományos fokozatok egyikét sem ismerik majd el Nyugaton , ha valaki munkát akar szerezni ott. Be kell bizonyítaniuk hogy nem az ócskapiacon vették a címet. Mint Piszkos Fred a Nagy Udvari Balmoral-rend gyémántokkal ékesített lovagi-fokozatát.
    Más
    Földeském ekkora marhaságot mint amit beírt , tán nem kéne kitennie közszemlére.Még megmosolyogják Magát.

    Kovácskám hát akkor hogy volt ?
    Azok akiktől ellopta a maga példaképe azokat a ” törzsanyagokat ” ( Az újbeszél-nyelv újabb eklatáns példája : Törzsanyag..hehe ) maga szerint könyörögtek a maga példaképének , hogy ugyan csináljon már azokból önmagának egy kisdoktorit ?
    Mert őnekik az az életük értelme hogy egyengesség a leendő dicsőséges , Európa-megváltó Sittpaci életútját?
    He ?

  • Egyetlen ok, ami miatt nagy ívben …m a ballibes véleményeket az, hogy nyilvánvaló politikai támadás történt. Kíváncsi lennék ki és kinek fizetett azért, hogy előkotorássza ezt az anyagot és a forrásmunkákat összehasonlítva vádaskodjon. Ha Schmidt véletlenül valami egyszerűbb beosztásban lenne, vagy éppen ballibes lenne, a kutya sem törődne a doktori címe megszerzésével. Érdekes módon Árpi bácsival senki sem foglalkozott, pedig, mint tudjuk, a börtönben különleges helyzete volt és a többiek csak patkány-nak nevezték. Történelmi tény, hogy „ Az ismeretségi körében is aktívan dolgozó, „Patkány” fedőnéven működő hírhedt besúgó személyazonosságát államtitoknak nyilvánító iratot köztársasági elnökként személyesen ő írta alá. Ezért érintettségére hivatkozva többen, főleg nemzetközi szinten bírálták.” Cáfolat erre nem történt, csak elhallgatás!

  • minek koritesz ide feleslegesen tatulus

    amilyen a koztarsasagi elnokotok, olyan az egesz bagazs sleppel egyutt, mindannyian bunozok, tolvajok, hazug szaremberek vagytok, bortonben lenne a helyetek! ha a nep erotlen lesz ellenetek, kivulrol fognak megbenitani titeket, erre merget is vehetsz! es meg orulhetsz ha nem osztjak fel a megmaradt magyar teruleteket!

  • Tatulus

    az eroviszonyok nem hit kerdese te balf.sz!

  • A hazaárulóknál biztosan nem az! Szarházi!

  • tatulus

    a tefajtad arulja a hazat, akik nem tudjatok felmerni, mire vagytok kepesek, meddig mehettek el! az eddigi tortenelmi leckekbol nem tanultok, mert annyira ostobak vagytok, nem is erdemeltek jobbat…..en orulnek a legjobban, ha magyarorszag kepes lenne sajat magat eltartani, fenntartani es nem szorulna senki segitsegere, DE ez nem igy van es SOHA nem is lesz! amig masokra szorultok, addig masok osztjak a lapokat…..nem pofazni kene, hanem dolgozni, sokkal tobbet es sokkal jobban!

  • ja, hát persze, ha politikai alapon derítették ki, hogy Magyarország köztársasági elnöke egy csaló tolvaj, akkor az már se nem csalás, se nem lopás, igaz?

  • Göllner András

    Azt hiszem jobban tennénk ha nem a tatulus kirohanásaival, hülyeségeivel foglalkoznánk, hanem azzal az erkölcsi tragédiával amely, az Orbán-kormányközeli vizsgálóbizottság döntésének eredményeképpen megint alaposan bepiszkította a magyarok reputációját világszerte. Ezt nem lehet senki másra kenni, mint Schmitt Pálra és az őt támogató Orbán kormányra, annak talpnyalóira.

    Egyetemi kollegáim, diákjaim akikhez eljutott a hír, hangosan röhögnek, és sorra azt kérdezgetik – milyen ország az, amelynek az elnöke ellopja mások szellemi munkáját, és úgy tesz mintha az az ö alkotása lenne ? Milyen ország az, ahol nem a bűnöst hanem az áldozatot büntetik ? Ha Schmitt Pál, Magyarország elnöke betenné a lábát a mi egyetemünkre, szóhoz se tudna jutni a felháborodástól, a jogos megvetéstől. Kellet ez nekünk ? Megérdemeltük ezt ? Nem volt elég azokból a pofonokból amelyeket Schmitt a Kádár rezsim hű szolgájaként adott a népünknek ? Most másodsorra is az ő gyalázatos magatartásának ódiuma miatt kell magyarázkodnunk ? Hú de ciki ez, és hú de gyalázatos, amikor a kanadai diaszpóra egyik másik tagja, egy ilyen embert vesz a védő szárnya alá.

  • Bárkinek bármilyen mézesmázos is legyen a modora ( amikor éppen nem borul ki magából ) ha Göncz Árpi bácsit mocskolja , az egy utolsó senkiházi szemét tróger a szememben.
    Mégha az illető maga a Nagy Tatulus , úgyismint híres vitapartner és tárgyilagos tárgyalófél.

  • Más téma:
    A Mosthatalmonlévő tegnap rövidrezárták a kérdést azzal hogy ” a téma le van zárva ” .
    Félő hogy a téma csak most kezdődik igazából.
    Mostmár nem babra megy a játék.
    Ha a magyar orvostársadalom , a SOTE fejesei ennyire nyilvánvaló módon hasalnak le a kormányonlévőnek , az súlyos konzekvenciákat fog eredményezni a Világ fejlettebb részén velünk szemben , holott mi pont a Világnak ahhoz a feléhez szeretnénk sorolni magunkat.
    Innentől ha egy magyar orvos bemutatkozik mondjuk Angliában hogy ” Dr Ez és Ez vagyok ” , akkor csak ránéznek majd egy derűs szemvillanással.
    És megkérik bizonyítsa is be .Mert a magyar-pappír az nemsokat érhet.
    Nembeszélve arról a felmérhetetlen kárról ami a magyar felsőoktatási intézmények irányába fog megnyilvánulni a jövőben :
    Elképzelt beszélgetés a nicaraguai őserdőben :
    -Aztán hol végzett ön Dr. Garcia ?
    -Magyarországon…
    – Jaaaa…az más…
    Az egész magyar tudományos szféra résztvevőinek hitelességét kérdőjelezik meg ezzel a -politikai életben elképzelhetetlen- makacs ragaszkodással a hülyeségükhöz.
    Szóval kedves alja-nácik : kicsit hátrébb az agarakkal…itt most már kézzelfogható nemzetrontás mutatkozik imádottjaitok részéről.

  • Göllner András

    Geyza, jókat mondasz. Tök jókat írsz ide. „Nem babra megy a játék”. Ezt szeretem. A Dr Garciát is. Lediplomázott nemzetrontásból a SOTE-n és most a nicaraguai őserdőben puskázik 🙂 🙂 . Tán azt is meg kellett volna kérdezni tőle, hogy hozott e magával egy kis lecsót otthonról 🙂

    Őszínte barátsággal. Végre nem anyázunk észnélkül. .

  • Javaslom, olvassátok el (különösen azok, akik morálisan elfogadhatónak tartják a köztársasági elnök eljárását) a Magyar Nemzet Online mai vezércikkét. Nem egy baloldali liberális szennylap (hahaha). Elnök úr, gondolja át! A cikk címe.

  • Bocs, de félek, le fogják törölni. Berakom ide:
    Elnök úr, gondolja át!
    Magyar Nemzet

    2012. március 29., csütörtök 00:01
    Rendkívüli lehetőséget szalasztott el tegnap a Szöulban tartózkodó köztársasági elnök. A húsz éve írt kisdoktori dolgozatát vizsgáló egyetemi tényfeltáró bizottság régóta várt jelentésének nyilvánosságra kerülése után Schmitt Pál közölte: nem mond le a köztársasági elnöki posztról. Sőt, a jelentést egyfajta elégtételnek tekinti.
    Megosztás Nyomtatás

    Hirdetés
    Azt is elmondta még, hogy nem az ominózus munkája, hanem egyéb kvalitásai miatt választották államfővé. És valóban: kvalitásban nincs hiány, elég itt a lenyűgöző idegennyelv-tudásra, az olimpiai bajnoki címtől a sportdiplomácia felhőrégióiban eltöltött évtizedeken át az Európai Parlament alelnökségéig ívelő életpályára utalni. Schmitt Pál a legsikeresebb magyarok egyikeként költözött be a Sándor-palotába a parlament több mint kétharmadának támogató voksával 2010 nyarán. Most azonban az egykori vívóklasszis elvétette a ritmust. A jogi következményt nem hordozó, a doktori címtől őt meg nem fosztó vizsgálóbizottsági jelentés a méltó visszavonulás, az erkölcsi győzelem esélyét kínálta az államfő számára. Schmitt Pál és a vele szemben, illetve mellette felsorakozók többsége egyaránt téved, amikor úgy tesz, mintha a jelentés tisztára mosta volna a disszertáció szerzőjét. Abból ugyanis feketén fehéren kiolvasható, mi történt; azt mindenki meg tudja ítélni. Nem a jog, hanem az erkölcs, a szakmai tisztesség mércéjével.

    A Fidesz lezártnak tekinti az ügyet. Sírjunk vagy nevessünk? A KDNP reményei szerint a jelentés pontot tett a politikai támadások végére. Tényleg erős hit kell ahhoz, hogy valaki ezt komolyan is gondolja. Mi szkeptikusabbak vagyunk. Az, hogy a dolgozat formailag megfelelt az 1992-ben hatályos követelményeknek, csak a legnagyobb megaláztatástól mentette meg – egyelőre – az elnököt. Ám ami eddig történt, csak könnyed bevezetés az államfőre váró vesszőfutáshoz, méltatlan és megalázó hecckampányhoz. Lehet persze emiatt fölhorgadni, karaktergyilkossági kísérletről beszélni: a karaktergyilkosság mára befejezett tény. Nem kizárt, hogy más kisdoktorok is ezt csinálták. De a többiek nem olyan pozícióban ülnek, ahol az alaptörvény szerint kifejezik a nemzet egységét. És mit éreznek azok, akik izzadságos munkával, nem mellesleg a hivatkozásokat precízen megjelölve jutottak rangos címükhöz? A kisdoktori nem tudományos fokozat, mégis az egész magyar tudomány érezheti magát arcul csapva. Márpedig a tudomány a magyar élet egyik olyan területe, ami kétségkívül ma is csak a hírnevünket öregbíti a világban.

    Nyilvánvaló, hogy a kormány nem szólíthatja fel lemondásra a köztársasági elnököt, aki számára a jelentés azt a kegyelmi állapotot teremtette meg, hogy a lelkiismeretére támaszkodva, szabadon mérlegelhette, milyen lépés szolgálja a legjobban az általa a legmagasabb szinten képviselt közösség érdekét. Meggyőződésünk, hogy maradása az ő érdekével is ellentétes. Súlyos terhet kell cipelnie elnöki mandátuma utolsó napjáig, ami csak protokolláris értelemben teszi lehetővé számára hivatali kötelezettségei ellátását. A nem lanyhuló támadások nem lesznek tekintettel az ő személyes és a köztársasági elnöki intézmény tekintélyére, méltóságára. Szépnek gondolható gesztus kitartani a valóban mértéket nem ismerő, iróniának hazudott, mocskolódó bírálatok nyílzáporában. Csak éppen haszontalan, felesleges. Ez a harc megnyerhetetlen. Az intézmény rombolása, a tisztességes közéletbe vetett hit porladása így megállíthatatlan. Világos ez, mint az egyszeregy. És gondoljunk csak bele, hogyan beszéljen ezek után tisztességről, becsületről, hitelességről politikus ebben az országban? Hogyan állíthatnánk azt, hogy ez most már nem az a bizonyos következmények nélküli ország?

    Azzal kezdtük, Schmitt Pál elmulasztotta a nagy lehetőséget. De a döntését bármikor átgondolhatja. Minél később teszi, annál rosszabb lesz. Neki és nekünk.

  • Judith Kopacsi

    tatulus, már megint hazudsz!!!! Árpi bácsi, a többi, több nyelven tudó rabokkal együtt dolgozott a forditó irodában. Ez, szerinted miért volt olyan kiemelt hely, amiatt akárkit is be kellett volna súgnia? A patkány meg te vagy és társaid. Az igaz, hogy találtam az iratok között Göncz Árpádról, Bibó istvánról is jelentéseket, csak éppane ezek a jelentések nem arról szóltak, hogy ők vallottak másra, hanem a váci éhségsztrájk miatt, őket jelentgették és tették megfigyelés alá. Ime:
    http://www.betekinto.hu/2009 _ 2-argejo
    Cím: Töltse jól megérdemelt büntetését Magyarország egyetlen stubaldin börtönében, Márianosztrán.
    Foglaügynöki jelentések a Váco Országos Börtönben 1960-ban történt éhségsztrájkról.

  • Judithka:
    Nemérdemes a Nagy Vitázóval és Lángelmével , úgyismint Tatulus Mesterrel le állni vitázni…még elkezd itten mümájzliskodni mint valami üdvhadsereg-béli szentfazék.
    A tényeket kb. annyira veszi tudomásul Tárgyilagos Tatulus mint a száguldó kamion , amit szembepisálással akarna valaki megállítani.
    ( Ezt az elménccséget direkte erre az esetre kreáltam , kéretik értékelni. Köffe. 🙂 )

  • Ejjnye no.
    Most látom:
    Egy cikk a Magynemz.-ből.
    ( Azzé írom rövidítve még a nevét is annak a másik lapnak , mert képtelen lennék írásom visszaolvasásakor a másik lap nevét elolvasni…hosszú az nekem..hát még a benne leírtak. Kitudja azokat elolvasni ? Aki épeszű ember ?
    Senkisem.

  • Judith Kopacsi

    Geyzukám, mint észrevetted, én tényeket hozok fel tatulus gusztustalan vádaskodásair. Tudod, ez a tipikus esete a sánta kutyának és a hazug embernek. De elménccségedet külön értékeltem.

  • Göllner Andris :
    Köszönöm…( Géjjza most pilláit rezegtetve , halovány hangon mond köszönetet..)

  • Judithka:
    Akkor jó.
    Akkó már van leglább egy értékelője agyam bágyadt poén-szüleményének…ha minden öt percben lesz egy ilyen és a Világegyetem hátralévő életét 4 milliárd évre teszem , akkor talán híres ember is lehetek, olyan másfél milliárd év múlva.

  • Geyza, még senki nem halt abba bele, hogy megismerte a „másik” oldal álláspontját is. Ebben az esetben már csak azért sem történne bajod, mert meglepően ellentétes a cikk a „hivatalos” állásponttal. Ezért írtam, hogy félek, törölni fogják. Gondolj bele, aki ezt publikálta az MNO-n, az most az állásával játszik, könnyen lehet. Tehát karakánabb, mint a MTA tagjai együttesen, akik hallgatnak, mint szar a fűben. Meg nálunk is karakánabb, mert mi a nickneveink alatt biztonságban vagyunk.
    Másrészt,én mindig olvasom a kormánypárti sajtót is, mert nekik is van véleményük, és én szeretem azt ismerni. Hogyan legyek valami ellenzéke, ha nem ismerem azt?! Mondjuk ez a cikk, amit beraktam, azzal pont egyet is értek. Nem azt kell nézni, hol jelent meg egy cikk, hanem azt, mi van beleírva.

  • Kovács Árpád

    „””””Szoc-libsi banda erről hallgat ,,,kádári időkben okos gazdászok tanulmányokat írtak a gazdaság élénkítése céljából és ezt kádáréknak benyújtották.De kádárék nem olvasták el a kidolgozott tanulmányokat hanem összekötegelték és minisztérium pincéjébe le vitték porosodni.Ezek az okos gazdászok 30 év múlva kihaltak , kádár rendszer megbukott jöttek helyette kádáristák újabb kinevelt generációja gyurcsányék .Nos ezek az másod fészekalja komcsi gyurcsanyisták gondoltak egyet,.Pincéből felhozták a 30 éve porosodó tanulmányokat , letörülték ,saját nevükkel ellátták aláírták ,és a gyurcsany kormánynak benyújtották mint gazadaság élénkítő csomag mint pályázatként ,saját szerzeményként.Ezen keresztül a szocik sok száz millió forintot vágtak zsebre a közpénzekből mint pályázók a más munkáján keresztül.
    Bagoly mondja a verébnek de nagy szemed van””””””

  • Kovács Árpád

    Ha elveszik a doktori címet nem kell lemondani ,legyenek boldogok a címmel ,és akkor mi van .Hála nem lehet elmozdítani SCHMITT PÁL-t…Nézzük már meg gyurcsany gyerekét hogyan tudott leérettségizni ,libáért , gyurcsan megvette a fia bizonyítványát .

  • asher alexander

    „kovacsarpika”
    a gyurcsany-(mar ha igaz,amit erosen ketlek toled!!)-legalabb valamivel fizetett erte!!
    te viszont csak tombolan nyerted a tiedet!! upsz………….!!!!!!!!!!!!

  • asher alexander

    kovacsarpika!
    hat ez az!!
    „bagoly mondje a verebnek nagyfejuuuuu”!!
    no latod ennyire elvakultan hulye vagy!!
    mert a kadar rendszerben igenis nagyon-nagyon figyelmesen elolvastak-(tobbszor is)-a doktori disszertaciokat!!
    a kadar rendszerben az a fajta kereskedes amit most az orbanfuhrer es fasisztapartja muvel nem volt!!

  • Kovács Árpád

    Nem vagy te olyan nagy tudálékos mint amilyennek lefested magad ,,,személyeskedéssel tereled el a témát……csak hogy tudd….Panaszt tettek Gyurcsány fiának érettségije miatt.Kivételeztek az érettségin Gyurcsány Ferenc fiával – állítják a fiú osztálytársainak szülei. A szülők szerint a kormányfő fia tovább dolgozhatott az érettségi feladatokon, amire az érettségi eljárás szerint bizonyos esetekben van lehetőség. A szülők azt sérelmezik, hogy a fiú egyik osztálytársa annak ellenére sem kapta meg ezt a lehetőséget, hogy egy orvosi szakvélemény is ezt javasolja számára. A szülők szerint egyéb szabálytalanságok is történtek Gyurcsány fiának érettségije körül, ezért panaszt tettek. Az iskola nem nyilatkozik, a kormányszóvivő szerint a miniszterelnök sosem kért speciális elbánást fia részére, és várják a vizsgálat eredményét.Gyurcsány fiának több osztálytársa és szüleik elmondása szerint már az írásbeli vizsgákon megkülönböztetett elbánásban részesült a miniszterelnök legidősebb fia, aki tudomásuk szerint orvosi indokokra hivatkozva az érettségi hivatalosan háromórás időtartamán túl még egy órával tovább dolgozhatott. Erre az érettségi rendje szerint bizonyos képességzavarok esetén lehetőség van. A szülők nem ezt sérelmezik, hanem azzal van problémájuk, hogy ugyanezt a lehetőséget egy másik kislánytól megtagadták, pedig többek között diszlexiás és diszgráfiás – mondta a lány anyja az [origo]-nak.
    http://www.origo.hu/itthon/20080625-kivetelezesre-panaszkodik-tobb-szulo-gyurcsany-ferenc-fia-erettsegi-vizsgaival-kapcsolatban.html#

  • Puchert János

    http://mandiner.hu/cikk/20120329_kezdemenyezik_schmitt_doktorijanak_visszavonasat
    végre egy jó hír várjuk a további fejleményeket

  • Puchert János

    Kovácskám dicséretes az a szorgalom ahogy ezt a régi ügyet előbányásztad, de ez sem segít Schmitt Pálon

  • Georgina Bojana

    Ez már nem is arcpirító! Több annál. Ehhez már elefántbőr szükséges, lehetőleg az arcon.
    Nem mernék gratulálva kezet fogni a becsületes Kossuth díjasokkal…
    Nem mernék kiállni Magyarországot képviselve.
    Elkullognék, szépen csendben, lehetőleg köddé válva.
    Azon nem is csodálkozom, hogy nem vesznek minket komolyan.
    Orbán atyus a tavalyi évben a magán-nyugdíjpénztárakkal varázsolt. Most pedig felveszi a szemellenzőt, s nem látja, mekkora kárt tesz az országnak azzal, hogy nem menti, sőt nem mentette már fel Dr.S.-tet! Egyszerűen hihetetlen mit meg lehet ebben az országban megtenni, avagy nem tenni meg! Orbán atyusnak kell egy jól bólogató ember, aki mindent és mindenkor aláír, s nem is kérdez. Cserébe Atyusunk sem kérdez. No itt van az, én nem szólok, s Te sem szólalsz meg – egyezkedés.
    Csak azt ne halljam, olvassam, hogy miért nem vesznek minket komolyan?
    *
    Istenem, mit tettek ezzel a szép magyar hazával? Mit szólna ehhez Széchenyi? Kossuth? Írhatnám akár Petőfi Sándort is? Jókai és a többiek… S, mindazok, akik a hazánkat becsülettel képviselték.
    Említhetném itt, a máig nagy becsületben, szeretetben élő Göncz Árpád-ot is! Mekkora tisztelet övezte és övezi, mindmáig. Tudásáért, igazság érzetéért, emberségéért és az igaz úton való fáradtságos „gyaloglásáért”.
    Isten éltesse, s mindazokat, akik ezt kiérdemlik.
    *
    Akik pedig nem érdemesek a megbecsülésre, azok Hernádi Juditnak volt egy kabaré tréfája, máig nem tudom nevetés nélkül idézni: „MONYGYANAK LE!”
    Hát igen, Dr. S. Úr – el kellene kullogni, amíg viszonylag csendben lehet(ne).
    Orbán Atyusnak pedig újabb „bólogatót” kell szereznie, ezek szerint komoly gondot okoz ez, ezért nem mondatja le, nem állítja fel a székéből, az abba belekövülni akaró DR.S.P. Urat!
    Ennyi.

  • Puchert János

    http://mandiner.hu/cikk/20120329_bencsikek_megmentettek_a_jobboldali_media_becsuletet
    ezeket a szerencsétlenek nézve hallgatva nem tudtam eldönteni sírjak e vagy nevesek hát idáig süllyedtünk

  • asher alexander

    puchert janos!
    -„nem tudtam eldonteni sirjak-e,vagy nevessek!!-hat idaig sulyedtunk!!”-
    nem csak „idaig”!!lessz az meg alabb is meglasd!!

  • jode kepzeljuk el, ha ez nem szegyen nekik, akkor miket csinalhatnak meg!? egyenkent 15 ev borton a minimum!

  • Ez jó….. ( Kovácspaprika )
    Más
    Tegnapi magánvéleményem mára már valóssággá vált :
    Már ilyesféle viccek terjednek Pesten / Kuncze Gábor gyűjteményéből /

    Doktorok egymásközött:
    -Ma mit másoltál ?

    És egy történet , szintén Kuncze Gábortól:
    Egy egyetemi kutatói megbeszélésen a témavezető megjegyzi :
    – X Y kollega további munkája megkívánja hogy végre fejezze be a kisdoktoriját…
    Mire a teremben kitört a spontán röhögés.

  • asher alexander

    a magyari nemzet golyostolla,a lecsospali ezekszerint annyira jo lecsot foz,hogy az orbanfuhrerek -(ammiatti feltukben hogy elesnek a konder mellol)-,nem merik lemondatni!!

  • ugy tunik vegre elzavarjak

  • asher alexander

    misi!
    majd gebinben,vagy kalakaban nyit egy kifozdet,ahol a fo menu a lecso lessz!!

  • Göllner András

    Szavazzunk ! Hány napig marad elnökként Schmitt ? Egyértelműen vállalhatatlan, Kökemény teher Orbánnak és a FIDESZ-nek. Ki lesz rúgva. A Magyar Nemzet már lefejezte Schmittet.. Most jön majd a Miniszterelnök fehér lóháton, mint Horthy, anno. (Ugye emlékszünk, hisz e tájt, 1944 tavaszán, kezdődött el, Horthy beleegyezésével a vidéki magyar zsidóság megsemmisítése. 51 nap alatt, majdnem 500,000 ártatlan embert lemészároltak a kormányzó beleegyezésével, és drága csendőreinek lelkes vezénylésének köszönhetően. Aztán, mikor 44 júniusába a BBC, meg az amerikaiak végre elkezdtek arról beszélni, hogy a háború végével, mindenki aki köreműködött felelőségre lesz vonva, Horthy bedobta a mentőövet a budapestieknek. Sztálinnak köszönheti, hogy megúszta a számonkérést).

    Schmitt repülni fog. Most már csak az a kérdés, mikor és hová. Lehet hogy a kanári szigetekre, hogy ott nézegesse majd egy koktéllal a kezében a naplementét ? Hajrá Magyarok ???

  • Asher

    szerintem fozni se tud! tudod ez az a „fejem ures, labam eros, en vagyok a testnevelos” tipus:)

  • Én ebben az esetben nem tudok jósolni.
    Mosthatalmonlévő tettei kiszámíthatatlanok , csak a főirány biztos : A diktatúra gondos építgetése.

  • Mindenesetre Párizs és Berlin aképpen nyilatkozott Mosthatalmonlévőnk oda tervezett látogatásaival kapcsolatban hogy jó jó , rendben , de ebben a pillanatban SEMMIKÉPPEN sem tudnak időt szakítani rá.Nem tudnak időpontot adni.
    Pffffffff…fff..ffff… : )))))

  • Új hír :
    ScHmITT Pali bá’ a gondolkodásnélküli félanalfabéta aláíróember új cime : ” Dr. Nemdoktor.”
    ( Így határozott az Egyetem )

  • A SOTE Szenátusa 33:4 arányban megfosztotta Plagibácsit a doktorijától.
    Már csak két apró kérdés maradt:
    MARAD (elnök)?
    MARAD (a SOTE)?
    Én jobb szeretném, ha maradna elnök. Ugyanis semmi más nem tudná jobban kidomborítani Orbánék erkölcstelenségét, pofátlanságát és hazudozásait. (valamint az6 őt kiválasztó Orbán tökéletes alkalmatlanságát)

  • Kozmosz: N. E. R. (Schmitt Pál köszöntése) http://www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0
    büszkén leng a magyar lobogó
    a Sándor-palotán, végre egy ragyogó
    karizmatikus ember az elnök
    ott ül a Várban a pártok fölött
    eltűnt végre az izgága Sólyom
    épülhet a rendszer bármi módon
    és ez még csak a kezdet
    szilveszterkor biztos irányt kap a nemzet
    ha megszólal éjfélkor a Schmitt Pál
    érezni fogod, bármit is ittál
    hogy új szelek fújnak a köztársaságban
    szeretet, erkölcs, polgári állam
    így megy tovább a tévétorna
    marad egyenes a gerinc és sportos a forma
    nincs folt ebben a történetben
    úgyis meleg lett volna Los Angelesben
    nemzeti együttműködés
    jöhetnek a szerbek és dőlhet az árvíz
    zuhanhat a forint, minden más így
    hogy eljött az emberek embere
    a köztársaság elnöke
    Schmitt Pál, a délceg
    Schmitt Pál, a kellemes
    Schmitt Pál, a bátor
    Schmitt Pál, az egyenes
    ha hackelik az alkotmányt,
    ő ha kell, hát kardot ránt
    nem lesz baj, még ha esett is egy kis kár
    mert Schmitt Pál biztos csinált valamit már
    soha nem lesz baj, még ha esik is egy kis kár
    mert Schmitt Pál biztos kieszelt valamit már
    2010 a forradalom éve
    nem menekül egy komcsi sem élve
    és zord éjszakákon
    sem félek, mert Schmitt Pál őrzi az álmom
    csak egyetlen pont nem tiszta
    hogyhogy a Hornnak is jó volt Madridba
    meg hogy mi volt Sydneyben a doppinggal
    és mit boltolt múltkor a szocikkal
    miért lett volna vörös polgármester
    ha aztán ő lett a fideszes brüsszeli ember
    kirakatbáb, igazi protokollfőnök
    hajlékony bohóc, egy pártkatona elnök
    egykori kommunista sporttitkár
    elutazott a pénzünkön a holdig már
    és hat nyelven mond semmit
    hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?
    nemzeti együttműködés
    jöhetnek a szerbek és dőlhet az árvíz
    zuhanhat a forint, minden más így
    hogy eljött az emberek embere
    a köztársaság elnöke
    Schmitt Pál, a délceg
    Schmitt Pál, a kellemes
    Schmitt Pál, a bátor
    Schmitt Pál, az egyenes
    ha hackelik az alkotmányt,
    ő ha kell, hát kardot ránt
    nem lesz baj, még ha esett is egy kis kár
    mert Schmitt Pál biztos csinált valamit már
    soha nem lesz baj, még ha esik is egy kis kár
    mert Schmitt Pál biztos kieszelt valamit már

  • Lustábbaknak kivonatolom a lényeget:
    kirakatbáb, igazi protokollfőnök
    hajlékony bohóc, egy pártkatona elnök
    egykori kommunista sporttitkár
    elutazott a pénzünkön a holdig már
    és hat nyelven mond semmit
    hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?

  • a mi szegyenunk, nem tettunk ellene semmit, pont ugy, mint esztergomban!

  • asher alexander

    ce soir,sur France 2, a 20,35h!-envoye special!
    -„carnet de route en Hongrie-
    Viktor Orban,le premier ministre,a fait alliance avec l’extrème droit. Depuis nèonazis,antisèmites et rascistes s’expriment librement”-
    je les a vu cette reportage!!il y’a des membres de jobbik les plus part qui-ils se parlent!!
    ce la est explique beaucoup des choses!!
    -mème si ici les hongroises sont niez ce la!!-(fallut pas laisser donner leur explications haineux,de ces neonazis en hongrie pour le reporter français!!!upsz!!)-
    après ce la,n’a aucun importance ce que vous-(jimbo,kertesz vizel,etc)-veulent s’expliquer ici!!on sait le verite vrai sans eux aussi!!

  • asher alexander

    ez nagyon jooooo! ” dr nemdoktor”!!! lol-lol-lol-lol!!!
    ez kb olyasmi mint a Csak Mate zabigyereke a Nemcsak Karoly!!

  • Nagyjából fél órája szállt le Schmitt a LisztFerihegyen, de kimenekítették Őt azonnal a repülőgépről. Isten hozta a következmények nélküli országban! 🙂 A másik plakát még ennél is szellemesebb: Ma jött, holnap megy! Közben Schmitt facebookos oldalát lekapcsolták a rengeteg lemondását követelő kommentek miatt. Egyébként javaslom, hogy legyen az utóda az új magyar vallás a -„katolisámánizmus” jeles képviselje Ojun Adigzsi See-Oglu, Tuva sámán a köztársasági,..ööö izzéé, szóval az új államfőnk, még hátha elcsípjük Őt. Kvalitásban nincs nagy különbség, egy tolvaj vagy egy sámán a keresztény Magyarország élén már szinte mindegy is. A pogány sámán pont egybevág a nemzeti keresztény értékeket -véletlenül sem álságosan- hirdető mai Magyarország irányvonalának, aki transzban körbetáncolhatja a mindenekfelett álló Szent Koronát, államiságunk jelképét és engedéllyel csinál bohócot az Országházban Szent István keresztényi útra vezető erőfeszítéseiből, és az ‘ezeréves’ állami vallásunkból, az új alaptörvényből, a Szent Korona tanból, a nemzeti hitvallásból. Miért is ne lehetne akkor például Ő a következő bohóc elnöke szégyenországnak??

  • igen, en is hallottam errol a masik oruletrol….elkepeszto! sose hallottam ilyenrol, hogy katolisamanizmus, nincs itt valami ellentmondas?

  • Judith Kopacsi

    Ellentmondás, ellentmondás! És akkor mi van? Különösen következmények nélküli Samanisztánban!

  • De Misi! Óriási ellentmondás van! Azon sem lepődnék meg, hogy ha ez egy teszt-produktum lett volna, hogy megnézzék vajon az emberek ezt is benyalják-e simán, mint mindent? A Parlament kupolatermében, ahol egyébként fényképezni sem lehet egy stáb lefilmezi ezt az őrületet, abban az épületben ahol immár második éve mondvacsinált indokokkal nem engedélyezik a Radnóti díj átadását, abban az épületben ahol ha valaki egy kicsit furcsán pisszen akkor Kövér László kitiltja azt. Abban az épületben amit az ország házának, a mindenek felett álló Szent Korona otthonának mondunk, ott ez elfogadható? A KDNP-sek voltak nagyon viccesek, azt sem tudták melyik ujjukba harapjanak amikor a témáról kérdezték Őket, ezért inkább hebegtek-habogtak. A katolisámánizmus, olyan nincs…legalább is eddig, de lehet hamarosan államvallás lesz. és akkor lesz ilyen is. Csak nekünk, csak magyaroknak, mert az emberek erre (is) felhatalmazást adtak/adnak, alapon. Misi, bármi lehetséges! 🙂 Lassan úgy vagyok vele, hogy végül is jegyet sem kell vennem és ingyen cirkuszt látok, ingyen vígszínházzal egyetemben a nap 24 órában, a baj, hogy ezen mégsem nevet senki a végén, mert már közben milliók sírnak. Tehát nem frankó!

  • nemtom Laci

    csak elkepedtem Esztergomon is…..

  • Kovács Árpád

    Amennyiben a „díszes” szoc-libsi „elöljáróink” bizonyos csalási ügyei elévültek 5 év után, és nem mondtak le,akkor 20 évvel ezelőtt egy azt bíráló bizottság által elfogadott szakdoli miatt miért kellene lemondania? „Felturbózott” dolog, agyament bajkeverők kitalálmánya. Talán még az óvodás korszakból is kellene kutakodni, hogy megette e a lencsefőzeléket anno?

  • Puchert János

    Kovácskám elég vastag az a bőr ami a képeden van, hogy még ezek után is meg mersz szólalni, semmi szégyen érzésed sincs, nem veszed észre, hogy már a jobboldalnak is terhes Schmitt Pál és szabadulnának tőle ők is

  • Ma megfogunk szabadulni tőle!! Kovács Úr, hogy szentesíthet egy lopást a mai magyar nemzeti keresztényi értékek hangsúlyozása kellős közepette? Hogy egyezteti össze? Mondjuk ezek költői kérdések, mert Ön bármit képes bármivel összeegyeztetni. Ön szerint Schmitt Pál méltó módon képviselheti ezek után az országot szerte a világban? Ha ezzel Ön egyetért azzal azt támasztja alá, hogy a magyarok mind ilyen lopós, hazudozós emberek, de ezek szerint Ön biztosan az. Ez nem jobb vagy bal, esetleg liberális hercehurca! Ez jóval túlmutat ezen az Ön által meglovagolt vonalon. Ja, és Ön szerint egy lencsefőzelék elfogyasztása azonos egy doktori disszertáció teljes lemásolásával? Értse meg, hogy egy ilyen ember -tök mindegy hogyan hívják és melyik párt érdekeit szolgálja aktuálisan -az nem képviselheti Magyarországot. Most összeültek tanácskoznak, kitalálják a helyes kommunikációt amiben mindenki hibás lesz csak Schmitt és a kormány nem, és szépen még ma, vagy a hétvége folyamán le fog mondani.

  • asher alexander

    Psalm.; David,;
    -” abaisse les cieux ô Seigneur!
    Que ta droite touche les montagnes
    Et qu’elles s’èvanouissent en fumèe
    Que ta foudre retentisse
    Et que nos ennemis se dispersent….”-
    ————————————————–
    remzsolaszlo!gondolom ez a valasz az „aggalyaidra” eleg is most!?!!

  • Asher

    melyik nagykovetnek panaszkodtal shitt miatt?

  • asher alexander

    a tel aviv-ba akkreditalt magyar nagykovetnek!!
    a nevet nem tudom,mert a telefonban nem mutatkozott be!!-(annyira kulturember!!)-

  • haha:)

  • Kovács tipikus esete a mindenre eltökélt eszetlen nácinak : Még akkor is védték a vérnácik Hitlert és rendszerét , amikor a Vörös Hadsereg súlyos csapásai alatt széjjel mállt mint a lekvár. De ezek védték , semmit nem sajnálva , mindent feláldozva , ész nélkül , gyakorlatilag nulla hatásfokkal.

  • igen, es pont ezert nem sajnalta oket hitler meg akkor is csataba kuldeni, azaz a halalba, amikor mar egyertelmuen csak veszithettek, mert o is pont azt gondolta roluk, hogy ha ilyen hulyek, akkor megerdemlik…..orban hasonloan velekedhet a kovacsokrol

  • Nna kéremm !!!
    Örömmel konstatálom , hogy megint igazam lett ( nincs abban semmi meglepő , húsz éve így megy ez…politikai jóslásokba bocsájtkozom és azok rendre beteljesülnek…hiába no. Próféta vagyok hehehehehehe )

    MA arra a véleményre helyezkedett egy ismert hazai politológus ( hivatásos politikai jós , nemilyen botcsinálta mint én , de általában nem jók prognózisaik ) , idézem :
    -A SOTE vezetősége azért döntött hirtelen így , mert felismerték hogy ez az ügy már az ő jó hírneüknek a rovására megy. Sok a külföldi érdekeltségük , hallgatók akik fizetnek az itthoni képzésért , tudományos élet , etc..etc..

    Máshol azt olvastam hogy a SOTE felismerte : ” 2014 után is lesz élet , nem szükséges ennyire kiszolgálni Mosthatalmonlévőt .

    Most had ” reprinteljem ” ide itteni korábbi megjegyzésemet , amikor még egyáltalán nem volt biztosra vehető hogy elmarasztalják a tolvaj , plagizáló őszhajú aranyifjút :

    tehát :
    ***************************************************************************************************************
    A Mosthatalmonlévő tegnap rövidrezárták a kérdést azzal hogy ” a téma le van zárva ” .
    Félő hogy a téma csak most kezdődik igazából.
    Mostmár nem babra megy a játék.
    Ha a magyar orvostársadalom , a SOTE fejesei ennyire nyilvánvaló módon hasalnak le a kormányonlévőnek , az súlyos konzekvenciákat fog eredményezni a Világ fejlettebb részén velünk szemben , holott mi pont a Világnak ahhoz a feléhez szeretnénk sorolni magunkat.
    Innentől ha egy magyar orvos bemutatkozik mondjuk Angliában hogy ” Dr Ez és Ez vagyok ” , akkor csak ránéznek majd egy derűs szemvillanással.
    És megkérik bizonyítsa is be .Mert a magyar-pappír az nemsokat érhet.
    Nembeszélve arról a felmérhetetlen kárról ami a magyar felsőoktatási intézmények irányába fog megnyilvánulni a jövőben :
    Elképzelt beszélgetés a nicaraguai őserdőben :
    -Aztán hol végzett ön Dr. Garcia ?
    -Magyarországon…
    – Jaaaa…az más…
    Az egész magyar tudományos szféra résztvevőinek hitelességét kérdőjelezik meg ezzel a -politikai életben elképzelhetetlen- makacs ragaszkodással a hülyeségükhöz.
    Szóval kedves alja-nácik : kicsit hátrébb az agarakkal…itt most már kézzelfogható nemzetrontás mutatkozik imádottjaitok részéről.

    Szerző Geyza | március 28, 2012, 2:36 du.
    *****************************************************************************************************************

    E percben érkezett hír :
    ScHmITT Pali M É G S E M akar lemondani !!
    Speciel én örülök ennek !
    Minnél később mond le , annál többet árt Mosthatalmonlévőnek !

  • Göllner András

    Így van. Jól látod Geyza. Csak így tovább Elnök Úr, Köszönjük szépen. 🙂

  • En ugy tudom,hogy a mas szellemitulajdonat szoszerint at venni forrasmegjeloles nelkul, azt egyszeruen lopasnak hivjak,
    szellemi-tolvajlas,es a tolvaj az ugye bunozo.
    kit is tisztel-szeret a jobboldal?