Soros szerint őszre vége lehet az eurónak

2012 június 4 1:00 du.12 comments

Soros György amerikai magyar milliárdos üzletember szerint őszre összeomolhat az euró és most már csupán az elkövetkező három hónap áll az euróövezet politikusainak rendelkezésére a közös fizetőeszköz megmentséére. Ezen kívül Soros arra is vállalkozott amire kevesen: megjósolta a június 17-ei görög választás eredményét. Szerinte szűk többséget szerez egy olyan Új Demokrácia-által vezetett koalició, mely támogatja a megszorításokat eredményező uniós mentőcsomagot. Ugyanakkor ettől még mindig veszélyben lehet az euró, hiszen Soros őszre várja a válság csúcspontját, amikor érezhetően gyengülni fog a német gazdaság. 

Soros jelezte, hogy az európai vezetők rosszul kezelték a válságot, hiszen az államadósságra koncentráltak, miközben a krízis lényege a gyenge versenyképesség, valamint ”egy bankokkal kapcsolatos probléma.” A gazdaság zsugorításával nem lehet csökkenteni az államadósságot. Szerinte az együli lehetőség az lenne, ha a gazdasági teljesítmény erősítésével “kinövünk” a válságból.

Róna Péter magyar közgazdász is úgy látja, hogy lényegesen erodálótott az euróba vetett bizalom. Szerinte az euróövezeti országokban tartott esetleges népszavazások negatív eredményei jelenthetnék az euró végét. Leginkább Németországban és Olaszországban érezhető szkepticizmus a közös  fizetőeszköz iránt. Mindkét tagállamban 57 százalékon áll az eurót támogatók aránya, 43 százalék viszont visszatérne a 2002-ben lecserélt nemzeti valutákhoz.

De nem csak a közgazdászok egyre inkább pesszimisták az euróval kapcsolatosan, hanem a legnagyobb bankok is a legdrámaibb forgatókönyvre készülődnek. A hétvégén derült ki, hogy az HSBC már teszteli bankautómatáit arra az eshetőségre, hogy néhány héten belül ismét forgalomba kerülnek a drachma-bankjegyek. A Bloomberg pedig pénteken világszerte meglepetést keltett az által, hogy a tőzsdéket és devizákat listázó táblázatain a “Greek Drachma (post-EUR)” elnevezésű tétel is szerepelt.

Az hogy Németországban és az Egyesült Királyságban csökkentek a hozamok miközben nőtt a forgalom jelezheti, hogy a befektetők egy jelentős része az euró összeomlását várja. Másképpen nem fektetne vagyonát a rendkívül alacsony hozamokkal járó kötvényekbe.

12 Comments

  • Na megint egy “igaz hazafi”Kanadából,okos,de jellemtelen,sokat ártott az országnak!Nem is mert annak idején
    hazajönni!

  • Ez a Boda Marcsi nemcsak, hogy rem okos, de rettenetesen joltajekozott is.
    Meghogy Soros nem mert hazajonni? Mikor megkertek, hogy vegye at az OTP-t akkor elharitotta, mondvan, hogy a magyar gazdasag keptelen lenne felszivni a rengeteg keszpenzt.
    Mikor megalapitotta es a sajat zsebebol mind a mai napig finanszirozza a Central European University-t, (Boda talan igenyli a forditast: Kozepeuropai Egyetem, gyengebbek kedveert,) akkor es azota is szinte evente latogat el oda.
    Meg azutan ugy artott az orszagnak oly sokat, hogy diakok kulfoldi tanulasat fizette meg, akar Oxfordban is, mint peldaul Orban Viktoret is. Egyebek kozott igy artott o az orszagnak a sajat milliardjait koltve ott.
    Azutan edes Marcsikam, miert szol hozza olyasmikhez, amirol a leghalvanyabb fogalma sincs? Vagy talan ezt tetszettek tanulni a Jobbik Egyetemen?

  • Soros kezdi már magát istennek hinni.
    Lehet hogy nagy koponya , de szerintem a német és francia meg egyéb EU országok pénzügyi tervezési hivatalaiban jóval nagyobb szakemberek dolgoznak az ügyön.

  • Boda Marcsa, a megjegyzéseddel csak egy baj van, hogy Soros az USA-ban és nem Kanadában él, no meg évtizedek óta járogat MO-ra.

  • Bár mondjuk a szimata az biztosan jó neki….fene tudja.
    Remélem EBBEN nem lesz neki igaza…

  • Valaki keri velemenyet nyilvan mert valodi penz guru, es nem art odafigyelni ra, nem most josolta ezt mar honapok ota az eu ellen tenne a tozsden az okok nem sokat valtoztak azota.
    Az iskola tej programot egy evtizedig finanszirozta Mo-on, de nagyon sok tamogatast adott civil szervezeteknek is.
    Lehet,hogy Orban Mariskara hallgat, o lehet titokban a tanacsadoja.

  • Soros György egy nagy játékos,de nem mindenható…

  • De ne feledjük, hogy nem csak szép dolgok fűzödnek a nevéhez. Egy igazi pénzember aki országokat tapos el egy pillanat alatt, ha az érdeke azt kívánja. Amúgy nincs egyedül!

  • És utánna mi lessz? Azt nem jósolja meg?

  • Azért ahhoz kicsi ő hogy országokat taposson el.
    Jut is eszembe : Miért lett vége ennek az iskolatejprogramnak ?

  • Ha Merkel nem egyezik bele a közös eurókötvény létrehozására akkor könnyen Sorosnak lehet igaza. Egyébként lehet Sorost kritizálni, de ettől függetlenül az ő szakértelmét és tapasztalatát vitatni nem lehet. Ész megáll amikor egy szakvéleményt érzelmi ill. szubjektiv alapon itélnek meg az emberek. Pénzügyekben racionalitásnak van helye.

Leave a Reply


This site is protected by Comment SPAM Wiper.