Csaholó hazafiság – Elmélkedés a magyar polgárságról

2012 augusztus 10 12:44 du.39 hozzászólás

Aszalos Sándor a múlt évszázad nyolcvanas éveiben emigrált Ausztriába, az akkor már „puhának” mondott diktatúrából. A népidemokráciának fordított hátat – mint oly’ sok százezer honfitársunk korábban – hogy élete hátralévő részét demokráciában élje meg. A Kanadai Magyar Hírlap olvasója most Bécsben, a császárvárosban gyűjtögeti magánkönyvtárában Ady Endre, Márai Sándor, Bibó István azon írásait, melyek a polgári demokratikusnak – azaz a nyugatinak – mondott demokrácia eszméjével foglalkoznak…
Az Ottawában szerkesztett orgánum, a Kanadai Magyar Hírlap, számára készített összeállítását az alábbiakban tesszük közzé.

A „zsidó veszedelemről” és más kellemetlen problémáról

Ha van zsidó veszedelem, s ha csakugyan védekezni kell, mit tegyünk – kérdezte egy szkeptikus magyar úr, aki haragudott, hogy vén korára törnie kell a fejét, s ki kell játszania azt az értelem-kártyát, melyet esetleg háromszáz évig pihentethettek volna az utódai.

A demokrácia – dünnyögte erre egy másféle szkeptikus magyar – igazán nem hozott boldogságot soha és sehol, de túl kell esni rajta, mint jámbor himlőn. Ha van zsidó veszedelem (még becsületes s látszóan okos balgák is mondják, hogy van), akkor mi leszünk a mai civilizáció legszerencsésebb országa. Mi leszünk azok, akiknek a hideglelés gyógyulás, mert a zsidóra rászabadíthatjuk a világ legkonokabb, legbrutálisabb, leggazdálkodóbb, s mégis legszeretnivalóbb matériáját: a magyar parasztot.

Bocsássák csak el azt a lekötözött, szép, nagy éhségű leopárdot, majd elvadászik a sokezres holdnyi birtokokon, s fölfalja a zsidó problémát is. (Nyugat, 1911. május 1., Ady Endre)

Tíz év múlva Magyarországon, a legteljesebb módon fölösleges lesz a demokrácia, tehát csak tíz évig kell föltartóztatni. Ma még vannak szűz zugolyok ez országban, melyekben éhes, ép gyomrok, izmok, kategorikus vágyak és lendületek élnek. A demokrácia csak akkor ér valamit, ha a mai kiélt fennlebzselők helyébe új erejűeket hozhat föl. Tíz esztendő múlva a magyar kulturképesség összes akkumulátorai kisenyvedtek, s még akkor lesz ám csak igazuk a mai magyar-féltő, antidemokrata hazafiaknak. – De ez a fránya s valóban csúnya demokrácia gonosz és tréfás betegség, mint minden epidémia. Ha valaki retteg a pestistől, s félelmében agyonpuffantja magát, a pestis még mindig kap más eleven embert. Mert eleven ember, míg a Földet egy csinos kataklizma ki nem végzi, mindig marad, s Magyarországon nem csak magyarok laknak.
(Nyugat, 1911. október 1., Ady Endre)

Középosztály. Most sértődötten és csüggedten várják a „tarkónlövést”. Nem tudom, lesz-e tarkónlövés, egyáltalán nem tudom mi lesz?… Csak azt tudom, hogy eza középosztály nemcsak gyáva, irígy, hanem mérhetetlenül lusta is. – Ez a középosztály egyfajta láthatatlan hitbizomány élvező örökösének tudta magát még a közelmúltban is…

Az a betéti társaság, amely a „Szegedi Gondolat” cégére alatt huszonöt éven át kihasználta az országot, nemcsak arra vigyázott, hogy megszűrjön és megfélemlítsen minden magasrendűbb szellemi igényt, kedvét és szárnyát szegje minden igazi tehetségnek, s származási és világnézeti privilégiumok nyomán lefölözzön minden hasznot… – Vigyáztak arra is, hogy sajtójuk megfelelő kísérőzenét cincogjon e vállalkozáshoz. – S amíg az előtérben a hazafias baritonok és buffók pöffetegen énekeltek, a sajtó zenekara örökké két dallamot játszott: a bolsevizmus és a zsidókérdés tételeit ismételgették – hol andante, hol fortissimo-val.

Nem hiszem, hogy bármiféle nemzeti szerencsétlenség nevelni tudja e középosztályt, melynek műveletlensége oly’ mély, mint a tenger… Itt csakugyan nincs mit tenni – de szégyen velük pusztulni.
Mit tanult ez a nemzet Trianonból? –Semmit. Felnevelt egy zsebrák, basáskodó, önző és műveletlen középosztályt, s útált mindent és félt mindentől, ami igazi műveltség…

Milyen hálátlan szerep lesz mindazok szerepe, akinek fel kell számolni a Nemzetet, a Kereszténység, a Haza meghamisított eszményeit! (Napló, 1943-1944, Márai Sándor)

A „jó magyarokról”

Úgy képzelték 1945-ben, hogy ha nemzetiszínű gatyában felsorakoznak a kommunisták mögött, nem kell más, csak megvárni, amíg a kommunisták elvégzik a piszkos munkát – elveszik a birtokot, a bankot, a zsidó és grófi vagyont – és akkor ők, kézdörzsölve előlépnek és átveszik a készet… A népi irodalom műkedvelői kiadják államköltségen műveiket, és minden nemzeti lesz és paraszt. A kommunisták tudták ezt, egy ideig használták a nemzeti parasztokat, majd valamennyiüket bedugták a zsákba… Ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne! A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös-gatyás jobboldaliak tervelnek. – A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal.

A „jó magyarok” figyeltek, neszeltek. Kezdetben, 1944 márciusában, kissé gyanakodtak is.
Jó lesz ez sógor? – kérdezték egymástól és összehajoltak. – Fog ez menni? Nem lesz baj belőle?…Aztán látták, egy napon, hogy „megy a dolog”. Az oroszok még messze voltak, Franciaországban, Belgiumban még a németek strázsáltak. – A zsidók közel voltak, ki lehetett rabolni, meg lehetett gyilkolni őket. Erre a jó magyarok – miniszterek, államtitkárok, képviselők, jegyzők, szolgabírák, csendőrök, és a hozzájuk csatlakozott népség-katonaság – nekigyűrkőztek, megpederték a bajuszukat, s magyaros lendülettel nekiláttak az ügynek.

S látták, hogy „megy”.

Múlt az idő, nyolc hónap. – A háború elveszett, az oroszok bekopogtattak a soroksári úton.
Ugyanezen a napon a közeli Szentendrei-szigeten, egy zsidó nőkkel és férfiakkal vegyes munkatáborban megjelentek a szíjas, zöldinges nyilas süvölvények, s lehúzták a zsidók ujjáról a megmaradt jegygyűrűket is.
Miért? – Először is, mert csillog és arany. Aztán, mert eszükbe jutott, hogy ezt is lehet. Sajnos a zsákmány kövérjét már elvitték előlük az ügyesebbek. „Hinnye, testvér, a jegygyűrűk!” – mondta az egyik, és nekiláttak.
Ezek a nyilasok mégcsak nem is az igazi bűnösök voltak… Megvadult cserkészeknek bizonyultak, prolongált pubertásban kalózkodó, torz kamaszoknak. De bűnös minden magyar, aki a megmaradt helyén ez időben és felesküdött, hogy megmentse a novemberi fizetését. (Napló, 1945, Márai Sándor)

Ennek a mi tengernyi bajjal küzdő kicsiny országunknak nem a legkisebb fátuma, hogy a hazug szájakra s mindig a szájakra ad legtöbbet.

Egy ügyesen csaholó száj már szédíteni tud nálunk. Vannak here osztályaink, pártjaink, nagyságaink, kiknek kiknek minden jogcímük a szájuk s kik csak a szájukkal nem csak élni, de ölni is tudnak.
Romantikára hajló nép vagyunk. Frázis-imádásunknak is ez az oka. S ez az oka annak is, hogy keleti módon szeretjük a tömjént. Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink üstökénél lehet bennünket legjobban megfogni. Ez a bűnünk burjánoztatta föl a csaholó hazafiságot.

Ezért utazik reánk minden csalás, ámítás, hazugság és cselvetés a hazafiság nevében. Ez a húr mindig meghat, és mindig megfog bennünket. A lényeget és a valóságot nem keressük, mihelyst hazafisággal csaholják hazug módon tele a fülünket.

A magyar sajtóról nagy a véleményünk. Ez a sajtó gigászi munkát végzett és végez a magyarságnak kultúrára terelésében, modernizálásában s ezt a munkát szinte példátlan önzetlenséggel teljesíti. Bizony van annyi érdeme, legalábbis ennek a sajtónak, mint az összes valamikori törökverő harcoknak, a magyarság szolgálatában. Nincs hibátlan emberi institúció. A magyar sajtó sem az. De hibái közt az a legnagyobb, hogy könnyen felül a hazug, a csaholó hazafiságnak… (Nagyváradi Napló, 1902. július 5., Ady Endre)

Kanadai Magyar Hírlap
Wien-Ottawa
2012. augusztus 10.

39 hozzászólás

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Gratulálok, Sándor! – Remek összeállítás! Nagyon is jellemző képek ezek a mi kicsiny Nagy-Magyarországunkról.

  • Amgy Hawkins Aeexalainen

    Az összeállítás remek, a korrajz siralmas…

  • Göllner András

    Nagyszerű, és nagyon tanulságos válogatás. Bár csak odafigyelnének ezekre a zseniális magyarjainkra a kanadai diaszpórában hurrogó vitézeink, mélymagyarjaink, a Bencsics Klárák, az Androvichok, a Feszti Dánielek, a nyilasok mögött lelkesen masírozó békemenetelők, a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, és mind azok akik ma, az Orbán kormány által kiagyalt Nemzeti Együttműködés ostorával, a hazafiság nevében, falka módon üldözik, és különféle petíciókkal próbálják kirekeszteni közösségeinkből a demokrácia és az európai értékeket védelmező honfitársainkat. Elképesztő, hogy Adynak 1902-ben írt elemzése a magyar alkatról, mennyire meg állja ma is a helyét. Semmi sem változott: …..”Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink üstökénél lehet bennünket legjobban megfogni….Ezért utazik reánk minden csalás, ámítás, hazugság és cselvetés a hazafiság nevében. Ez a húr mindig meghat, és mindig megfog bennünket. A lényeget és a valóságot nem keressük, mihelyst hazafisággal csaholják hazug módon tele a fülünket”.És ezek mondják, hogy Hajrá Magyarok ??????

  • en csak csendben szegyellem magam AZOK miatt is, akik annak idejen ilyen aljassagokra voltak kepesek es EZEK miatt is, akik 2012-ben mindezt meglovagolva, ujra elohuzva, politikai toket probalnak kovacsolni ebbol…..

  • Bencsics Klára

    Ady idézetekhez nem tudok hozzászólni. Mint költőt nagynak tartom, de soha nem foglalkoztam ( mint sokan mások) esszéivel, vagy cikkeivel.
    Márai Sándorról 10 éve egy tanulmányt írtam és adtam elő egy magyar tudományos előadáson, mely nyomtatásban is megjelent. Tanulmányomhoz Márai Sándor 65 művét olvastam el A fenti idézetek valóban megvannak.
    A probléma csak az, hogy Márai NEM a magyar polgárságról írta ezeket, hanem olyan magyarokról, akik elrettentő példái MINDEN nemzetnek, Mert minden nemzetben élnek ilyenek! A nyilas legények, az uraskodó “hazafiak” mindenütt vannak. Különben, Márai a magyar polgárságot “képviselte” ebben a társadalmi rendben érezte otthon magát!
    A fenti idézetekhez viszonyitva, éppen ennyi idézetet tudnék idehozni műveiből, a komcsikról és a zsidókról általában.

  • Göllner András,augusztus11.2012.7:52 DE.
    Sok víz folyt le a Dunán 1902. óta, most már – 2012. írunk – mégis itt vagyunk. Ugyanolyan magyar hazafiak vagyunk mint voltunk, ez az ami élteti nemzetünket és ez az amit senki se vehet el tőlünk és így marad az IDŐK VÉGEZETTÉIG !
    Az idő mindent bebizonyít, Ady sorai is, csak annak bizonyítéka.

  • Igen valamivel felkell ràzni a kifosztott eladositott orszàgot.Mivel? A 16%-os adoval ! Elit ALKOSS! Közép osztàly Lépjél ELÖBBRE! MINDENKI PROBÀLJON A FELEMELEDÉSÉÉRT,A FELEMELKEDÉSÜNKÉRT TÖBBET TENNI ! NEM LESZ 16%-NÀL MAGASABB AZ ADOJA! MINDENKINEK ELSÖSORBAN SAJÀT MAGÀNAK KELL TUDNI,HOGY HOGYAN SEGITHET MAGÀN,EZZEL “Ö” IS SEGIT MÀSOKON ! A POLITIKA CSAK A KERETEKET TUDJA EHHEZ ADNI. Ezért HAJRÀ MAGYARORSZÀG ÖSSZES LAKOJA -MAGYAR ÉS NEM MAGYAR!

  • Te még mindig ugyan az vagy Göllner fizetett bérenc !!!!

  • Nagyszeru iras.Kerdes,hogy megtalalja-e utjat akikhez szol es van-e esely arra ,hogy olvassak es ertsenek belole?!

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Bak István! – Ön valami pitiáner, olcsó, szegénylegény lehet. A pénzen kívül más nem jár az eszében. Egyetlen mondatot ír csak (ti. “fizetett bérenc”), de az sem az Ön gondolata. Ismeri maga személyesen Göllner Andrást vagy az írásait? – Kétlem…
    Adyról és Márairól egyetlen szóval sem emlékezett meg hozzászólásában. Valószínűleg nem egy “kocsmába” jártak magával.

  • Bük István kérlek indokold meg Göllner kinek is a fizetett ügynöke.

  • Jó összeállítás !

    ( Bak meg @ülye mint mindig..szót se érdemel.)

  • Gratulálok! Szenzációsan jó összeállítás! Hűen jellemzi a jelenkor megújulásra képtelen magyar társadalmát is, de sajna esélytelen, hogy megértsék azok is, akiknek a leginkább szól…

  • Az rendben van, hogy minden évtizedben nem születik egy Ady, egy Márai vagy Bibó de, hogy ennyire elkorcsosodtunk, hogy egy hibbant akarnok szakadékba sodorja az országot és ezt tűrjük hát hol vannak a gerinces polgárok? Jávorszky fogjál már vissza egy kicsit abból a nagy hazafiságból mert belepusztul az ország Ady kortársai nem vették észre, hogy az ország lakosságának fele valamelyik nemzetiséghez tartozik ennek megfelelő bánásmódban is akartak részesülni amit nem kaptak meg a magyar uralkodó rétegtől ezért akartak önálló nemzetállamot és akkor az uralkodó réteg bele vitte az országot egy értelmetlen háborúba aminek következménye háború vesztés és Trianon de Márai és Bibó kortársai is mit tettek az országért újra ostoba módon belevitték az országot egy világégésbe aminek következménye egymillió honfitársunk halála az ország romba döntése ezt hozta nekünk az a fene nagy rosszul értelmezett hazafiság, az igazi hazafi hazája boldogulásáért cselekszik és nem tönkretevésén dolgozik

  • Nem a magyar hazafiak szállták meg Magyarországot és nem ők a hibásak a II.világháborúért, sem Trianonért. A magyar hazafiak meghaltak a hazáért !
    A Kanadából és más országokból itt firkáló hazudozó áll magyarok ahhoz a magyarellenes réteghez tartoznak akik uszításaikkal, hazug történelem ferdítésekkel a magyar nép identitásának, szuverenitásának legyengítéséért való szégyenletes küzdelmüknek jelét mutatják.

  • “Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeznek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat; nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket és elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.”

    “Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai; s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, aszszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt egyes vagonokban a mortalitásÉ S végül az auschwitzi, olmützi Vernichtungslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, lányokat és asszonyokat a kísérleti telepeken beoltották betegségekkel. (…) Minderről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, s féltik a ‘zabrálóktól’ a lisztet és fehérneműt.”
    /Márai Sándor : 1945-ös napló/

  • Az 1943-44-es napló végén írja Márai:

    “Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, ránk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar”, vagy “úriember”, tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a “jobboldaliság” igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonynyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett “előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

    “Mentem a napsütötte pesti utcán, és utánam jött a gyanú, hogy akármerre megyek, mindenütt egy nagy veszedelem árnyéka kuszik utánam: a butaság ez a veszedelem, ami beárnyákol minden lépést… Ez volt a pillanat, amikor megértettem, hogy nem valami elöl kell elmenni innen, hanem valami felé…”

    Márai: Föld, föld

  • kuncogok ezen a hárításon, amit Bencsics és Jávorszky mível….. lehet, hogy a szemükben Ady és Márai is “áll magyar” – jávorszkykám, a magyar hejjesírást ekkora nemzeti öntudattal már el kellett volna sajátítanod.
    Ady publicisztikája száz év után is fájdalmasan igaz…. mert az ország képtelen gondolkozni és fejlődni, de a nagy szájkeresztények még a lelkiismeretvizsgálat és a bűnbánat fogalmát sem képesek sem megismerni, sem gyakorolni, így hát a feloldozás sem következik be…..

  • walsz, köszönet a Márai-idézetekért

  • Göllner András

    Köszönjük WALSZ

  • Igaz amit Valsz idéz Màraitol, de a hàboru utàn a baloldalrol -a szocializmusrol-még rosszabbat irhatna. Mindenkinek dolgozni kell!-a teljesitménybérbe beszoritottak kivételével- 2-3 oràt a 8-bol. Mindenki lakàshoz jut kb.-1985 ig /30-50 m2-es szigeteletlen panel telepek/, a vàrosok lezüllöttek az elmaradt szükséges renovàciok miatt. Az egyéni felelösségtudat elsorvadt, az igénytelen és ronda épitkezésünk megmaradt,a munkamoràl csökkent,a minöségi és fejlesztési igény csak a Moszkvicsig-Zaporozsecig és Trabantig terjedt. Egy ilyen orszàgot kellett volna versenyképessè tenni az alul fizetett,ezért korruptsàgra hajlamos,az autojukat lehetö leggyorsabban BMW-re AUDI-ra stb. cserélö, a pozicioukban megmaradt pàrtkatonàkkal.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kedves Dénes Erős: Lehet mentegetőzni, hogy ki miért rontotta el a rendszerváltásokat, amik Magyarországon bekövetkeznek úgy 20-30 éves intervallumokban a Második Világháború (WWII) óta. A Rákosi, Kádár korszakok alatt azonban megszálló hatalom szigorította, vagy enyhítette a túlbuzgó magyar végrehajtókat munkájukban. Egy idő után a nép legnagyobb részét sem kellett puskatussal kihajtani Május 1 ünneplésére. Én akkor nőttem fel, kisdobos, úttörő. Majd KISZ tag lettem. Közben szidtuk az Oroszokat, minden az ő hibájuk volt, semmi sem a miénk. Azokat csak a Hofi Géza domborította ki, jót nevettünk rajta és csináltuk mindent tovább ugyan úgy.

    1989 óta azonban nincs idegen elnyomó Magyarországon, a mai uralmon levő politikai párt állítólagosan már a kommunista behatásoktól mentes, hiszen halálos ellenségként kezelik az MSZP-t. Tehát, HA, becsületes, demokratikus gondolkozású, hazaszerető, a hazájuk érdekét elsődleges fontosságként kezelő, emberek lennének, akkor nem fordultak volna a szégyenletes fasiszta múltba, nem Keletre kellene nyitni, nem totális (morális és anyagi) korrupcióval, hataloméhesen, fasiszta diktatúrát csináltak volna Magyarországon. Nem a kommunista pártkatonák vannak most uralmon, hanem a rendszerváltás óta felnőttekké vált, szélső jobbos fasiszták, akiket nem a szocialista, vagy baloldali választók szavaztak meg, lelkesen, úgynevezett két harmaddal. Ennek a koszos bagázsnak semmi köze a baloldalhoz! Ezek a bűnözők már a mai Magyar társadalom termékei, akik felváltják őket, azok is már ebből kerülnek majd ki. Fidelitás tagok adják az utánpótlást. Most nem az Oroszok a bűnbakok, hanem az EU.
    Csak most nincs Hofi Géza aki humorizálna a társadalom visszásságairól és így egyre kevesebb a nevetés is. Az sem változott, hogy az emberek nagy többségében nincs felelősségérzet és a mély gyökerű hit abban, hogy a bűnt nem szabad büntetlenül hagyni. Erre ugyanis nem nevelte egyik kormány sem a polgárokat, hiszen maguk is bűnözők voltak as ma is azok.
    A társadalom moralitása felülről száll le a polgárok irányába.
    A többi állításával egyetértek. A Magyar társadalomban nincs mély gyökerekkel rendelkező demokratikus ideológia és nincs a demokrácia iránti kívánalom sem, mert az alapvető mozgatóereje a gazdaságnak, a korrupció és az ismeretségi rendszeren és politikai elkötelezettségen alapuló karrierek.
    A jelenlegi társadalom polgárainak legfontosabb a megélhetési alap megteremtése, ami egyre nehezebb és amit a betanult, beidegzett módszerekkel teszik, mert nincs más választásuk. Ahol a kormány bűnözőkből áll, akik lopnak, csalnak, hazudnak, (ez lett a “hármas magyar igazság”) ott a polgárok, akiknek követni kell példamutató és törvényhozó vezetőiket, ugyanúgy próbálnak megélhetést teremteni, és így lopnak, csalnak, hazudnak, ha kell, ha jó esélyük van rá, hogy ezekért nem kell felelniük, felelősséggel tartozniuk. A nagy baj, hogy ez a koszos bagázs könnyen talál becstelen, alávaló embereket, akikkel meg tud félemlíteni elég polgárt, hogy még a jelenlegi fasiszta rendszert is megszilárdíthassák, amiben a sok gazember új-náci is segítséget nyújt. Pedig idegen elnyomók nélkül és az EU-ba tartozva, annak példáját, szerződéseit, törvényeit, szokásait követve, Magyarország sokkal közelebb kerülhetett volna Nyugat-Európához,. Szent István ezer évvel ezelőtt belátta ezt és kényszeríteni tudta népét, hogy Nyugatra nyithasson. Azóta áll Magyarország Nyugat-Európa kapujához hol közelebb, hol távolabb. Most, amikor újra esély volna felzárkózni, egy kulturálatlan, politikai kontár, rohamléptekkel kergeti „fél-ázsiai” népét messzebbre, mint Szent István korában volt, egészen vissza Ázsiába.

  • Kedves Gyula! Ti csak fehér és fekete szint làttok.Most még szürke van magyarorszàgon,amit a mostani kormàny akar fehériteni. Az elözö kormàny alatt olyan rendelet is érvényben volt,amikor pl. egy 96 millios végkielégitéssel leszàmolt személyzetis ujbol vissza ment az elözö àllàsàba,megtartva a végkielégitést a- lezüllesztett BKV-ba A keleti nyitàs-gazdasàgi-szükséges,mert ott növekszik még a gazdasàg.Nyugattal is bövül a kereskedelem pl. a kecskeméti Mercedes gyàr 2016-ra minden valoszinüség szerint / duplàjàt / 300000 autot fog gyàrtani. Munkahelyek kellenek ! 3800000 ember tart el 10 milliot. ÉN elitélek minden eröszakra valo felbujtàst. A kormàny több ezer uj rendört képeztetett ki.Remélem eleget ! Az orszàg ,a kormàny nem NÀCI ! Megértem ,hogy Ti érzékenyebbek vagytok, de Heller,Konràd,Kertész stb, sokakat ellenetek hangolt. Tisztelettel Dénes

  • Dénes Erős: Érvelése 100%-ban bizonyítja, miért nem lesz soha jobb Magyarországon, miért nincs jövő ott és miért kerül a csőcselék felülre, miért nincs semmi felelősségérzet a magyarokban, miért hagyja el az országot az értelmiség és az, aki teheti.
    …………………………………
    Akármilyen gyatra kormányt leváltó új kormánynak tiszta lappal kellene kezdenie! Munkájukat demokratikusan, korrupció és diktatúra nélkül, az ország érdekét nézve csak, kellene végezniük, félretéve minden más szempontot. Nyíltan, becsületesen, hozzáértéssel és szakmai alapon, hosszú távra jól kidolgozott, jól megtárgyal, tanulmányokkal alátámasztott és társadalmilag is megvitatott, elfogadott gazdasági rendszerrel, komoly munkával kellene bizalmat, kölcsönt és segítő partnereket keresni, találni, az EU szabályait betartva elismerést szerezni.
    Van rá példa, hogy mások, ha nem is tökéletesen, de ezerszer jobban meg tudjak ezt tenni. Érdemes lenen követni a jó példákat. (Dánia, Finnország, Luxemburg) Sajnos erre nincs lehetőség és kívánalom. A magyarok gyakran mondják, nem kell nekünk észt osztogatni külföldről, mi jobban tudjuk, mi kell és mit csináljunk! A viktor/matolcs duó szerint az egész Világ hatalmas tévedésben él, mindenkim ás rendszere összeomlik, de a Világ lassan követni fogja a matolcsi unortodox akármit, mert az jobb mindennél és 15 éven belül Kánaán lesz.
    ——————————–
    A magyar nép nem követeli meg kormányától, politikusaitól, saját magától sem, hogy demokratikusan, egymással együttműködve a fent leírtak alapján működjön. A magyar nép elégtételt akar csak kapni, mert a leváltott kormány lopott, csalt, hazudott. Az új kormány erre vádol, elken, lop, csal, hazudik és az ország végül is csődbe megy. Jön egy rendszerváltás és a ciklus kezdődik elölről. Széchenyi óta, nem volt a magyaroknak európai kaliberű politikusa, akkor is a gyengébb, populista és kevés hozzáértést tanusító Kossuth mögé állt a többség, aminek eredménye az ország tragédiáját idézte elő, sok százezer halottal, sebesültel, bebörtönzöttekekl, évtizedekre. Ugyanaz a rebellis, önmagát tönkretevő populista szellem uralkodik ma, csak az Osztrákok helyett, az EU lett az ellenség. Ugyanaz a tragédia fog bekövetkezni.
    ——————————–
    Késő már, nincs mit menteni. Magyarkodó Fidesztán fél-ázsiai vezére Keletre nyitott, egy darabig a terrorista Irán, és Palesztina, valamint Kazahsztán, Mongólia, stb., lesz a példa, amit a MINIszterelnök ráerőszakol a Horthy kultuszban, sámánizmusban, kurultaj nomád mitológiában merengő anti-szemitizmusba süllyedő népére.
    ——————————–
    Ott, ahol nácik ülhetnek a parlamentben, ott garantált a fasizmus!
    =====================
    HA PEDIG NEM AKAR VALAKI A PÖCEGÖDÖRBEN FULLADOZNI, UCCU NEKI, KEZDJEN EL KIMÁSZNI! AZTÁN AZ ELSŐ, AKI KIMÁSZIK, SEGÍTSE FEL A KÖVETKEZŐT! AZT, AKI SZINTÉN MEGÉRDEMLI!

  • Szerző: gybognarjr | augusztus 18, 2012, 1:47 du.

    “Akármilyen gyatra kormányt leváltó új kormánynak tiszta lappal kellene kezdenie! Munkájukat demokratikusan, korrupció és diktatúra nélkül, az ország érdekét nézve csak, kellene végezniük, félretéve minden más szempontot. Nyíltan, becsületesen, hozzáértéssel és szakmai alapon, hosszú távra jól kidolgozott, jól megtárgyal, tanulmányokkal alátámasztott és társadalmilag is megvitatott, elfogadott gazdasági rendszerrel, komoly munkával kellene bizalmat, kölcsönt és segítő partnereket keresni, találni, az EU szabályait betartva elismerést szerezni.”

    Volt rá nyolc évük, miért nem ezt csinálták az ország kiárusítása helyett? Miért most okoskodnak, ahelyett, hogy megtették volna maguk? Hiteltelen utólag vinnyogni.

  • GYULA BOGNAR, JR. | AUGUSZTUS 17, 2012, 10:53 DE.
    Teljesen egyetértek a leirtakkal.

  • Dakota: Bizonyítottál! Nem azemútnyócév megismétlése kell és nem azt kell hibáztatni mindenért, aki már nincs ott! A beszavazott koszos bagázs rablóbadna sokkal, de sokkal nagyobb kárt okozott idáig az országban, két és fél év alatt, mint az összes kormány WWII óta. Még az Alkotmányt is elrabolták, a jogállamot, demokráciát megszüntetve, totális korrupt banándiktatúrát csináltak a megfélemlített embereknek, a Horthy kultuszban, anti-szemitizmusban, cigánygyűlöletben fetrengő magyarkodók primitív barmok segitségével.
    ————– A mai napig sincs Magyarországon fél tucat megbízható, becsületes, hozzáértő politikus és gazdasági szakember, nincs egyetlen párt sem, akiket és amit a magyar nép ismerne és követhetne, megválaszthatna.
    Magyarország következmények nélküli ország lett a rendszerváltás után, a koszos bagázs pedig emellett a jövő nélküli országgá tette. – Na majd Keleten a Kurultaj népekkel összefogva, talán megtalálják sokan a számításukat.

  • junior, ha van egy csepp eszük, akkor soha nem engedik vissza a hatalom közelébe sem az országot kiárusító bagázst.

  • Dakota, úgye a fidesznyik maffiára gondol?

  • Ne add fel, kedves Wals, gondolkodj.

  • Nemtudom ki ez a DAKOTA,de teljesen igaza van! Az “ellenzék” teljesen reménytelen helyzetben van,akármennyi mézet is próbál a madzagra kenni!

  • Göllner András

    Ernő, te ma nagyon földes vagy !!!!! Menj el Dakotába és akkor majd megismered. Ok ? Ha meg nem tucc elmenni Dakotába, akkor szólj a Jávorszky Marinak, vagy a JIMBO-nak és ők majd kisegítenek téged, 🙂 Ha további útmutatásra lenne szükséged, bátran fordulj a magyar demokratikus ellenzék tagjaihoz. Megmutatjuk neked, hogy van fel is út meg le is. Az egyik Felcsútra, a másik Alcsútra vezet.

  • Szerző: Ernő Földes | szeptember 1, 2012, 10:04 de.

    Kedves Ernő Földes, akinek van egy csepp józan esze és akiben van egy kis jóérzés, az nem szavaz az rájuk, mert azzal a saját halálos ítéletét írja alá.
    Nincs ebben semmi titok, akit érdekel, egyértelmű bizonyítékokat talál szerte a neten arról az időszakról, a nemzeti javak kiárusításáról.

  • Déneserős !
    Jajaj de primitív érvek az ön példái…
    Itt van ez a “szigeteletlen panelházak” is… Bizony ezek a korszerűsített nagyüzemi(!) mezőgazdaság okán a városokba felszármazott, az addig tanulatlan parasztságból szakmunkássá(!), képzett ipari munkássá vált emberek és a családjaik akkori összkomfortját biztosították. A többség onnan jött, ahol vályogból, vagy vertfallal épített magyar falusi házakban, lavórban maosták meg a … és a telek végébe jártak a budira a dolgukat elvégezni, igaz ez utóbbi sem panelból, azonban nemes, gyalult deszkából készült, melynek bizony a szigeteletlen elemiei közt télvíz idején a dúdolt a szél, kész élvezetet biztosítva egész generációk számára egy életen át… A pucolásáról már nem is szólva.
    Ezt ma már minden normális ember belátja. Ne röhögtesse már ki magát Döncikém ! )) 😀 ((
    Úgy mellesleg a Horthy érában a magyar lakosság nagyobb része ilyen otthonokban élte a mindennapjait. Egy másik része pedig a nagyváros bérkaszárnyáiban, ahol ún. gangos folyosókon kellett közlekedni – lift nuku – és a közös WC a folyosó végén egy jól szellőző több fülkéből kialakított “illemhely” volt. A lakások nagy többsége tehát szoba-konyha óne komfort jellegű luk, közvetlenül a gangra nyíló szimpla – mit nekik szigetelés – ajtóval.
    Látott már ilyet ? Én laktam is benne. 🙁

  • E hulló vakolattal jól szigetelt gangos bérkaszárnyák romantikáját fokozta a konyhák remek komfortja is a kizárólag jéghideg vizet adó, ún. “falikúttal”, a sparheltnak nevezett univerzális kályhafélével, rajta az állandóan zümmögő mosófazék, a melegvíz szolgáltatás biztosítéka, valamint a benne izzó parázs amelyhez a pincéből felcipelt naponta félmázsa tüzelő adja a meleget…
    Plusz szolgáltatás a mindennapi háziállat műsor a patkányok által. A gyerek bilijével a gang végében leledző klotyóra igyekvő asszonyok nem győztek sikoltozva összevissza sasszézni a rács és a fal között, mely esti hanversenyt a “vici” által a nála lévő partvissal a III-ról földszintre lendített szerencsétlen rágcsáló szinte már emberi halálsikolya szakított meg…
    Ez volt ám a szép múlt a szigetelt munkásházakban. Nesze neked, igazmondó Erős János ! )) 😀 ((

  • Erős ! Bocs !

    A konyha komfortjából kifelejtettem a lavórt és a teknőt, mely eszközök biztosítatták a mosdás és a fürdés közötti differencia megérzését, amely túltesz minden szigeteletlen panel lakás hamis romantikáján, de túl ám ! 🙂

  • voronyezs: erős et – aki svájcból volt nagyon fideszharcos – hónapok óta nem kommentel. vagy azóta nem kapott új propagandaanyagot, vagy belátta, hogy itt kár erőlködnie.

  • Szegény Dakota !

    Lépj be kérlek a Vakok és Gyengénlátók szövetségébe, mert most van hatalmon “az országot kiárusító bagázs”.

  • Dakota !

    Amúgy meg látom, hogy, mint fidSS-fan a nevedet is e bagázs Vezérétől kölcsönözeted, hisz az az alak jópofáskodott mindig azokkal a humortalan, tehát szar “dakota vicceivel”. Márpedig, akinek nincs humorérzéke az minden gonoszságra képes.
    Tudod, még abban a hadarós korszakában, mely hadarását a világ legjobb logopédusai is alig tudták eltüntetni a beszédéből, most meg már a grázi intézmény se tudja helyreigazítani az emiatt elvesztett hangszínét… Nyeli a hangokat… És maga sem tudja már, mikor jó és mikor rossz a hanglejtése. Ilyenkor erősen kapaszkodik – a papírba.. Persze márcsak azért sem képes ezt felismerni, mert a hozzád hasonló elfogult imádói akkor is tapsolnak neki, ha rosszul mondja a leírt szöveget. Nincs már őszinte kritikusa neki, és ez már a vég kezdete. )) 😀 ((

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.