Minek nevezzelek? Avagy a jámbor antiszemita kiskátéja

2012 augusztus 29 9:28 de.37 hozzászólás

Zsidóknak, mint mindenki másnak, megvan az a szokásuk, hogy előbb-utóbb meglhalnak, de ellentétben másokkal, gyakran hagynak valamit maguk után és ez a valami, még ha csak emlék is és semmi több, sokáig rezonál, mint csellók megpendített húrjai. Ott vibrál ez a hang a levegőben, vagy valakik emlékezetében néha fájdalmasan, mint például nagymamák esetében, akiknek eltávozása erőszak következménye volt, vagy akár mulatságosan, mit Kohn és Grün esetében, akikről többé soha el nem felejtkezünk. De különös módón, minél megdöbbentőbb és minél fájdalmasabb volt az elmúlásuk aktusa, és erre sok-sok példa akad, annál tovább tart az a vibrálás. Sőt, néha az idő múlásával ahelyett, hogy azért lassan elmúlna a vibrálás, inkább folyamatosan erősődik. Ha pedig maradt több is az elhúnyt után mint emlék, mondjuk egy könyv melyet írt, egy találmány melyet ezrek és ezrek használnak, vagy egy esetleges Nobel-díj, akkor az elhúnyt emléke csak nem akar elhalványúlni, akármennyire is szeretnénk.

De ne térjünk rá még a szorosan vett tárgyunkra addig míg meg nem mondjuk kinek is szól, ki is az az antiszemita. Nos, nem akarunk túl igényesnek látszani, kevéssel is beérjük, tehát nem próbálunk megszólítani mindenkit akinek ”nincs semmi baja a zsidókkal, csak éppen…” azok ugyanis túl sokan vannak. Mi a szakemberhez kivánunk itt szólni, hogy ne mondjam a profihoz, aki egyik kedvencünk Mikszáth Kálmán meghatározása szerint ”a kelleténél jobban utálja a zsidót.” Nos, ő a mi emberünk. Igaz ugyan, hogy e két csoport és azok különböző árnyalatai között gyakori az átfedés, de napjainkban egyre inkább tűnik úgy, mintha inkább vándorlás lenne az, amely az előbbi csoport felől vágtat az utóbbi felé egyre fokozódó sebességgel és lelkesedéssel.

De elég a sok bevezetésből itt az ideje a tárgyra térni!

Nos, kedves Antiszemitám, hadd hivjalak legelőbb a zsidó múzeumba, a Dohány utcába, ahol a lépcsőházban a földszint és az első emelet között, a pihenőn van egy héber feliratos sírkő. Ez a sírkő Aquinkumból, a harmadik századi római városból kerűlt elő és felirata bizonyítja, lévén héber nyelven, hogy az bizony egy zsidó sírját takarta. Ez a kő a bizonyítéka annak, hogy a zsidok már a harmadik században itt voltak a Dunánál. Ez az ”oklevél” arról, hogy nem késői betolakodók és idegenek, hanem mint oly gyakran azóta is, előfutárok, bevezetők, élvonal voltak. Tehát, kedves antiszemitám, a kérdésre, miszerint:

”Mikor pofátlankodtak be azok a rohadt zsidók a mi kis véráztatta hazánkba, hogy azt tőlünk elrabolják?”

A helyes válasz:

A harmadik században már bizonyosan itt voltak és csak hatszáz évvel előzték meg a magyarok érkezését.

De előkerultek zsidó emlékek Dunapentelén, Eszéken, Esztergomban, Pécsett, Siklóson, Szőnyben és Szombathelyen is a korai középkorból.

Menjünk tovább! Mint azt minden antiszemita tudja és szakadatlanúl emlegeti, ”a zsidók állandóan csak kihasználják a szegény magyarokat.” Igy volt ez már a régi időkben is. A tizenegyedik században első írástudó királyunk, Könyves Kálmán úgy látszik nem tudott erről még, mert ahelyett, hogy átkozódott volna a zsidókra, inkább törvényben szabályozta jogi- és földbirtok viszonyaikat, letelepedésüket, étkezési és kereskedelmi tevékenységüket. Jelezve ezzel azt, hogy a zsidó közösségek figyelmet kaptak a törvény szine előtt. Tehát, kedves antiszemitám, a kérdésre, miszerint:

”A zsidóknak mindig csak a pénzen jár az eszük, miért nem dolgoznak és túrják a földet mint más rendes ember?”

A helyes válasz:

Túrják ők azt, ha hagyják őket, mint ahogy tették a XI. és XII.évszázadokban.

Mára elég ennyi. A világért sem szeretnélek túlterhelni. Sok van még amit megtudhatsz kedvenc témádról, a zsidóságrol, de ne légy mohó, folytatjuk legközelebb.

37 hozzászólás

  • Remek irás. Kérjük a folytatást.

  • Sándor! mindenképpen folytasd. Izrael istene áldjon XD

  • he …he…a XI és XII -ik század elég régen volt !

  • Mariskam! Te mar megint mulatsagos vagy?
    Hat az Arpadhaz, meg az arpadsav nem volt ugyanolyan regen? Vagy te csak a nyilas arpadsavot veszed figyelembe, az igazit nem?
    Megazutan a szuletesed napja is eleg regen volt mar, de azert csak megunnepled te azt, nemde?
    Mi tortent a hires osok tiszteletevel? Mar nem szamit?
    Nekem ugy tunik, hogy te is csak addig tiszteled dicso magyar eleinket, amig az a te csacskasagaidat igazolja. Ha viszont nem illik bele a te szuk kis kepedbe, akkor inkabb alkalmatlannak talalod.
    De ha neked ez tul regi, akkor talan rojad le haladat es kegyeletedet az elso magyar szotar osszeallitojanak, a zsido Ballagi Mornak.
    Remelem igy rendben vagy.

  • Bizony, hogy “mára elég ennyi”- még sok is volt, szétvett a röhögés he….hiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii……
    De kíváncsivá tett ! Várom a valami “újat “,amit ezidáig titokban tartottak .
    Az ” elmúlásuk aktusa “, meg a sok “vibrálás”,ne csináljátok fiuk, itt fogok megpukkadni a röhögéstől…
    he……he……he………hiiiiiiiiiiiiiiii…….

  • Sajnos Uraim Önök összekeverik többnyire az antiszemitàt az anti Kertésszel,Konràddal és Hellerrel.Hidgyék el az ilyen a magyarok àltal koràbban elismert személyek Önöknek àrtottak legtöbbet.Én ugy tudom a,hogy a feudàlis magyarorszàgban a zsidok nem szerezhettek birtokot,ezért az iparban,kereskedelemben és a tehetségesebbek a tudomànyban csinàltak karriert orszàgung hasznàra.

  • Mindenki örzi valakinek az emlékét ha máshol,hát a szívébe. az végleg meghalt akinek az emlékét ott sem őrzik.
    Csak az akérdés,hogy ez az emlékezés mit vált ki az illetőben.

  • Tiszta szívből gratulálok a szerzőnek!
    Patetikus humorral, nagyon olvasmányosan “vágja át” a legszomorúbb, legidőszerűbb közéleti témát. Tényleg remek, talán a legjobb esszé amit itt eddig olvastam!

    Egy, az antiszemita hazafiak figyelmébe ajánlott érdekesség ehhez a témához. Kossuth Lajos szörnyen sokat betegeskedett gyermekként. A világi orvosok képtelenek voltak rendbe hozni az egészségét, így édesanyja, végső kétségbeesésében elvitte az akkori Magyarországon “csodakuruzslóknak” tartott egyik haszid rabbihoz. Teitelbaum Mózeshez.
    A rabbi nem csak maradéktalanul meggyógyította a gyermek Kossuthot, de megjósolta, hogy felnőve a magyar nemzet egyik legnagyobb, soha el nem feledett alakja lesz….

  • Denes Eros!

    “Ugy tudom?” Rosszul.
    Az anti-Kerteszt, az anti-Konradot es az anti-Hellert arrol lehet felismerni, egyebek mellet, hogy nem olvastak semmit Konradtol, Hellertol, vagy Kertesztol.

  • Mariskam!

    Nem volt az titok, csak te nem faradtal azzal, hogy megtudd.
    Te az eloregyartott es legmentesen csomagolt velemenyekkel dolgozol.

  • Dénes Erös! Valóban, Szent László király óta voltak zsidókorlátozó törvények a foglalkozásra, letelepedésre, csak aztán mikor nagy volt a szar, midig a zsidókhoz fordultak segítségért. IV. Béla király a székvárosnak megtett Budára vitte a pénzverdét, és a pénzügyek irányítását zsidókra bízta. A kamarai zsidóknak a pénze fedezte nagyrészt a tatár dúlás után az ország újjá építését, több kővár megépítését. IV. Béla ezért a zsidó kamaraispánnak földbirtokokat adományozott, és 1251-ben kiadta a zsidók kiváltságlevelét. Buda visszafoglalását két bécsi zsidó Samuel Oppenheimer, és Samson Wertheimer csillagászati összegekkel támogatta, gyakorlatilag ők fizették ki I. Lipót felszabadító háborúját. Csak aztán ezeket, a keresztény uralkodó osztály teljesen alaptalanul, a pestis járványt okozó kútmérgezés vádjával, meg a vérvádakkal “hálálta meg”, amit napjainkban is oly előszeretettel vesznek elő egyes, antiszemitizmusukban végletekig lealjasodott, erkölcsileg nulla, Orbán vallású pártpolitikusok.

  • Afenebe! Kedves Parittyasom!

    Te itten ellovoldozod a puskaporomat?
    Ha ez igy megy tovabb, nem sok marad szamomra, hogy folytatast irjak ehhez a cikkhez, pedig terveztem. Es ez a Te hibad!
    De sebaj. Orulok, azert, hogy van meg tajekozott, esszeru es normalis ember itt kozottunk es ha ennek az az ara, hogy veszitek nemi puskaport, annyi baj legyen. Van meg ott ahonnan ez jott.

  • Kedves Kerekes Sándor!

    Igen, ez a témakör még bőven kiaknázatlan de további taglalását sokkal inkább, és nagy-nagy örömmel olvasnánk Öntől mert a pazar irodalmi stílusával megfogalmazva nem csak fontos információkat kapunk a témáról, hanem egy páratlanul élvezetes olvasmányt is!

    Nagy tisztelettel!
    A parittyás

  • Itt szeretnem megkoszonni a kedves es batorito reakciokat a cikkemre.
    Termeszetesen, osszhangban eredeti szandekommal, folytatas feltetlenul kovetkezik.
    Erdekes modon, senki az arvalanyhajas brigadbol nem szolt vissza.
    Szeretnem ezt ugy tekinteni (meg akkoris, ha nem igazan indokolt es valoszinuleg nem gyoztem meg senkit,) hogy azert a tagadasnak legalabb sikerult elejet venni.
    Persze lehet, hogy csak tartogatjak a neheztuzerseget az idoszerubb temakhoz.

  • Hat, hogy nelegyen hianyerzete Kerekes Ur, en hozza szolnek. No nem a cikkhez, csak ugy altalaban. Onnel csak szaporodott a magyar gyulolo brigad az “arvalanyhajas” brigaddal szemben. A cikk pont idevalo, a canadai magyar
    “Ludas Matyi”-ba. Csak ugy emlekszem, hogy a Ludas Matyi-n lehetett nevetni, ezen viszont sirni lehet(ne).Kar ,hogy a regi karikaturistak nem segitettek be egy kicsit. A folytatasban, javaslom vegye oket igenybe.
    Szinvonalara valo tekintettel, nagyon jol jonne ITT.

  • Kedves Jimbo, olvasva a hozzaszolasodat, rajottem, hogy a hianyerzetem megse volt annyira sulyos, mint gondoltam. Arra szamitottam ugyanis, (ugy latszik, a naivitasnak megsincs hatara,) hogy a tenyek kapnak nemi figyelmet.
    “Csak ugy altalaban?” Hm…akkor meg minek? A szolasszabadsag magabanfoglalja a nem-szolas szabadsagat is es istokuccse, ebben az esetben en azzal eltem volna a helyedben, kulonosen, ha semmi mondanivalod nincs. Csak ugy altalaban jegyzem meg.
    A te hozzaszolasod azonban ujra meggyozott arrol, hogy:

    1. Az Okor, az bezzeg kovetkezetes.
    2. A kicsirazas minimalis eselye, nem erv a falrahanyt borso ellen.
    3. Finggal nem lehet tojast festeni.

  • Kerekes, kár volt invitálnod azt a csürhét, ugyanis eddig még egyetlen értelmes mondatuk sem volt. Hogy minek fárasszák magukat, az egy komoly kérdés, amire sosem fogunk választ kapni. Jelzem, nem is érdekel.

  • Kedves Sándor!
    Jimbó egészen zagyva, a tőle megszokott átlagnál is semmit mondóbb bejegyzése csak megerősíti a tényt, hogy tartalmilag, és formailag egy szárnyaló színvonalú cikket olvashattunk Öntől!

    Üdvözlettel!
    A parittyás

  • Hat ez itt a bokkeno! Ha nem ertunk egyet Onokkel, Akkor a legjobb esetben is “csurhe” vagyunk.Pedig itt szajkozzak
    szakadatlanul a szolas/velemenyszabadsagot. Ez Kerekes Ur lovetkezetsesseg???
    Kulonben, nehogy azt gondoljak, hogynagyon szamit a velemenyuk.

  • Tevedes!
    Csak a mi velemenyunk szamit, mert csak nekunk van velemenyunk.
    Amit te itt eddig eloadtal az szintiszta szemet.
    Hol az a velemeny, kerdem kivancsian, de nem tul remenykedve. Mi az, hogy nem ertunk egyet? Honnan lehet azt tudni, ha nincs velemeny, nincs erv es foleg nincs az egesznek semmi ertelme?

  • “Kerekes Sándor névjegye
    Budapesten nevelkedett, mérsékelt sikerrel. ”

    Megcáfolhatatlanul igaz:)

  • A romai birodalomhatàra a Dunàig terjedt.Az itteni romai vàrosok lakossàgàt a sokszinüség jellemezte.

  • Kerekes Sandor! Nem emlekszem, mikor ittunk pertut? Lenneszives eszembejuttatni???

  • Dénes Erős: Ne beszéljen félre, a morális, kultúra és becsület nélküli Fidesz pöcegödröt képviseli! Rasszista, baltás gyilkosokkal üzérkedők takarodjanak, becsületes emberek elkergetnék a Fidesz rablóbandát, nem úgy a Magyarok!

  • Ez mindennél többet elárul az emberkereskedő Orbán talpnyalóiról. Mikor egy történelmi tényeken alapuló, objektíven támadhatatlan írással találkoznak, jön a kapkodó, általánosító, csak azért is fújjolás, és persze a szerző pitiáner, modortalan véleményezése. Szellemi színvonaltalanságuk görcsösen erőlködő agóniája csak szánalmat vált ki. A felelősség attribúciójának teljes hiánya miatt erkölcsi torzóként tengődő személyiség iránt érzett szomorú szánalmat!

  • Nos, kedves Jimbo, en nem iszom pertut idiotakkal.
    De nem is tetovazom gyerekeket tegezni.
    Nem azert tegezlek, mert pertut ittunk, annak nincs sok eselye, hanem mert egy eretlen, bardolatlan kolyok vagy, akit termeszetesen tegez az ember es semmi esetre sem keveredik vele vitaba semmisegekrol.
    Neked mindenrol a semmi jut eszedbe, mint ezuttal is es en nem vagyok a legkevesbe sem erdekelve a semmirol veled, vagy barki massal vitatkozni.
    Ha te magazodni akarsz, tegy ugy. Nem erdekel.

  • Szerző: A Parittyás hangja | szeptember 2, 2012, 2:36 du.

    Ez szép riposzt volt, göllner:) Kár, hogy hülyeségeket beszéltél:)

  • Kerekes-Ambator, ez a mesterkéltség nagyon nem áll jól neked, te szimplán bunkó vagy. Valamiért mindig az a nevetséges csokornyakkendőd jut eszembe, amikor meglátom a nevedet 🙂

  • Lehetséges,hogy hibàt követett el a kormàny. De a rendes magyarok egy idöre megszabadultak a hazàt kiàrusitoktol,akik olyan adosàgot hagytak örökbe és azt ugy ütemezték a bankrott elött 2008 -2009-ben -a cinkos IMF-el-,hogy 2012-2014-között a felét a 20Milliàrd £-nak vissza kell fizetni.Természetesen ezért nehézségeink vannak az Önök àltal favorizàlt leszerepelt Gyurcsàny-Bajnai miatt,persze a Bankoknak is ilyenek kellenének.

  • Szerző: Dénes ERÖS | szeptember 2, 2012, 6:18 du.

    Ahogy mondod, Dénes Erős.

  • maga hagyta ott az adossagot, mert nem adozott, emlexik Denes?

  • Kereke! Orulok, hogy szereztem NEKED egy jo pillanatot, azzal, hogy leirtad a lekicsinylo velemenyedet. Remelem, eleg sokaig tart benned ez a JO erzes, mert nem lesz ra tobb alkalmad. No nem azert, mert megsertodtem.Nem.
    Tudod en nem azt nezem, mit mondanak, hanem azt, hogy KI mondta. Marpedig, ezen a forumon kivul, te egy nagy senki vagy. Maradhattal volna a LUDAS MATYI.

  • Tudom, Jimbo, nem azt nezed, hogy mit mondanak.
    Pontosan errol van szo.
    Ettol lettel olyan okos.

  • Kedves Kerekes Sandor!

    Nem akarom elvenni a kedvet, de az on cikke figyelmen kivul hagyott egy aprosagot, amiben minden “joravalo” melymagyar, hungarista es mas megtevedtek hisznek: Az Isten (vagy az idegenek, UFO-k) teremtette(k) a magyarsagot (es ezzel az emberiseget) a Karpat Medencebe mar 100 ezer evvel ezelott. Igy tehat az olyan kis aprosagok, mint pl. 2000 evnel idosebb zsidokra utalo leletek vannak Magyarorszagon, nem szamitnak semmit sem.
    Olyasmik, mint honfoglalas csak azert voltak, mert kozben a magyarsag ide-oda (mindenhova) elkalandozott, aztan kesobb visszamentek. Eme kalandozasoknak is koszonheto, hogy a magyar nyelv teli van latin szavakkal… akarom mondani a latin van teli magyar szavakkal. Ha esetleg kifelejtene a kovetkezo reszekbol: A Legutobbi honfoglalas peldaul 1989 ota tart, ami abban mutatkozik meg, hogy most pedig az eredetileg magyar angol szavak jonnek be vissza a magyarba, ami amugy a vilag legszebb es legkifejezobb nyelve. Na jo, a zsidok azt is megrontjak! 🙂

    Mellesleg, meg mindig nem ertem, miert probaljak meg itt elerodalni a Jimbot nehanyan? Eddig meg semmi rosszat nem szolt, kiveve hogy vissza-viszahulyez nehany olyat akik ot hulyezik minden ok nelkul.

    Udv;
    Moshe

  • Jimbo, te meg már azt sem tudod kihez szólsz és mit akarsz vele mondani. Aki ezen az oldalon nem számos, az te vagy, meg társaid.

  • Ha a tortenelmi tanulsagok szerint a magyar zsidok inkabb voltak magyarok mint zsidok, akkor mi ertelme ennek az irasnak. Kicsit tullihegetnek erzem.

  • Gergo, az erzeseidet tiszteletben tartjuk. Meg akkoris, ha nem indokoltak.
    A zsidok nem voltak “inkabb” magyarok mint a magyarok. Inkabb kevesbe voltak azok: peldaul, mig a “magyarok” csak nehany adot kellett, hogy fizessenek, addig a zsidoknak turelmi adot is kellett fizetniuk. Vagyis penzen kellett megvaltaniuk, hogy megturjek oket. De meg ez sem volt eleg, mert ha a zsido a foldesuranak mar megfizette az adot, afelett, hogy amugyis neki dolgozott, akkor meg “beleptidijat kellett fizetnie, ha a vasarba ment venni, vagy eladni, ha pedig megaludni is akart a varosban, akkor duplat kellett fizetnie.
    Ebbol azt hiszem vilagos, hogy a zsidok nem inkabb, hanem kevesbe voltak magyarok a magyaroknal es mindezt sajat hibajukon kivulallo okokbol.
    A cikk ertelme pedig pontosan az, hogy ramutasson a tevhitekre es ragalmakra, melyekkel a zsidokat emberemlekezet ota illetik, irigysegbol, tudtlansagbol es babonabol.
    Nemcsak, hogy nincs tullihegve, de nagyonis mertektarto atekintetben, hogy felet sem mondja el annak, amit elmondhatna.