Örményország ottawai nagykövete: rettenetesen fel vagyunk háborodva!

2012 szeptember 3 3:44 du.49 hozzászólás

„Mindannyian rettenetesen fel vagyunk háborodva a (Safarov) alkú miatt. Az ilyen súlyos politikai és diplomáciai hibák ritkán fordulnak elő történelmünkben”–nyilatkozta Armen Yeganian, Örményország ottawai nagykövete a Kanadai Magyar Hírlapnak. „Magyarország olyan képet fest, minthő ő lenne az elárult fél. De ezt a magyarázatot mi nem tudjuk elfogadni, hiszen az örmény hatóságok nyolc éven keresztül figyelmeztették a magyarokat. Nem olyan régen egészen konkrétan jelezték Magyarországnak, hogy elkerülhetetlen ennek a bűnőzőnek a szabadlábra helyezése, amennyiben átadják”–tette hozzá a kanadai fővárosban szolgáló nagykövet.

 Armen Yegenian elmondta, hogy a Kanadában élő több mint 50 ezer örmény nagy része is figyelemmel és aggodalommal kiséri azt a nemzetközi botrányt, melyet Orbán Viktor kormányfő robbantott ki, amikor a Fidesz-kabinet kiengedte magyarországi börtönéből a rasszista gyilkos Ramil Safarovot. „Örményország elnöke valóban azt mondta, hogy külföldön élő honfitársainknak is fel kell szólalniuk ebben a kérdésben. Külföldön élő örmények befogadó országuknak jó állampolgárai, ugyanakkor él bennük egy, az Örményország felé tanúsított elkötelezettség”–mondta a KMH-nak a nagykövet.

Arra a kérdésünkre, hogy az Orbán-kormány hogyan javíthatná, vagy indíthatná újrá az örmény – magyar diplomáciai kapcsolatokat, Yeganian elmondta, hogy szerinte nem csak ezt a kapcsolatot kell felépíteni, hanem Magyarország megtépázott nemzetközi tekintényét is helyre kéne állítani. „A magyar hatóságok feladata, hogy eldöntsék, hogyan hozzák helyre Örményországgal – egy régi jó baráttal – való kapcsolatukat, hogyan értékelik át Azerbajdzsánnal való viszonyukat és hogyan reparálják Magyarország rettenetesen megtépázott tekintényét a nemzetközi porondon”–mondta Yeganian lapunknak. Hozzátette: már Barack Obama elnök, valamint az orosz, svéd és francia vezetők is felszólaltak és egyhangúan bírálták Azerbajdzsánt és Magyarországot.

Az ottawai örmény nagykövetség angol nyelvű nyilatkozatban is bírálta Bakut és Budapestet.

Armen Yeganian nyilatkozata után, a Kanadai Magyar Hírlap Magyarország ottawai Nagykövetségét is felkereste. Azt szerettük volna megtudni, hogy milyen lépéseket tervez a magyar diplomácia az örmény – magyar kapcsolat helyreállítása érdekében, illetve hogy van-e bármilyen információjuk a Waverley utcai magyar külképviselet előtt tervezett tüntetésről. 

„Nagykövetségünknek nincs tudomása tervezett örmény tüntetésről vagy egyéb akcióról, amely képviseletünket vagy a tiszteletbeli konzulátusokat érintené. A második kérdését illetékességből a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályának továbbítottam”-áll Simon Éva ottawai konzul lapunkhoz küldött válaszában.

Ha az Orbán-kormány nem is tervez konkrét lépéseket a kéloldalú kapcsolat helyreállítása érdekében, észak-amerikai magyar szervezetek és külhoni magyarok közül már néhányan felszólaltak. A new yorki Amerikai Népszava például vasárnap kifejtette szolidaritását az örmény néppel és bocsánatot kért Budapest otromba külpolitikája miatt.

49 hozzászólás

  • Na ez egy kicsit túlzás,ugyanis itthon elitélték és LEÜLTETTÉK!!! az azeri gyilkost és egy érvényben lévő nemzetközi szerződés alapján
    engedélyezték, hogy a hazájában töltse le a büntetést. az ő kérésére, amihez joga van!Az nem a magyar kormány hibája,hogy elnöki kegyelmet kapott és minden más csak rágalom és feltételezés a kormánnyal szemben a „dicső”
    lecsúszott ellenzék és a külföldi sajtó csak tépi a száját és lejáratja!!!!Önmagát!!!
    Egyébként az örményeket sem kell félteni ami a gyilkosságokat illeti,pld.az azerit provokálták zászlóégetéssel és a családjából több embert megöltek,erről persze senki nem beszél…!.Ez az örmények és az azeriek ügye és nem kellene a magyar kormány nyakába varrni a felelősséget különösen egy magyar hirlap részéről még ha Kanadai is.,mert ez a szégyen és Amerika meg különösen hallgasson ami az olaj érdekében elkövetett gyilkosságokat illeti és nem egy emberét!….
    Egyébként a gyilkost semmi nem menti fel a tette alól,de azért gondoolkozzunk!…..

  • Göllner András

    Bukfenc mindent tud……Tehát az Orbán kormányt SEMMIÉRT sem szabad kritizálni, mert mindent tud, csak jót és tökéletes döntéseket képes hozni minden esetben. És aki hibát talál vele, az hazaáruló. De szánalmas, gyomorforgató ez a talpnyalás, mindent tűrő megalkuvás…..

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Boda Marcsi! – Ön elképesztően védi azt az Orbán-kormányt, melynek ez az ügy (annak kezelése) csupán csak a melléfogások egyik megnyilvánulása volt… Nem az Orbán-kormány idején ítélték el Safarovot és nem „érvényben lévő nemzetközi szerződés” alapján engedték el a baltás gyilkost. Orbán alvezérei a botrány kirobbanása után kerestek egy olyan paragrafust a nemzetközi egyezményekben (nem szerződésekben!), amely lehetővé teszi a külföldi állampolgár számára azt a kérelmet, hogy büntetését a saját hazájában töltse le… Az illetékes magyar hatóságoknak tudnia kellett volna, hogy az örmény-azeri viszályban a másik népcsoporthoz tartozó megölése – bármilyen körülmények között! – hősi tettnek számít, ezért az alku pontjait úgy kellett volna megszövegezni, hogy az életfogytig tartó börtönbüntetés Azerbajdzsánban is érvényben maradjon. – Ilyen megállapodás azonban nem született Magyarország és a bakui hatóságok között. – Az azeriek és az örmények ügye valóban rájuk tartozik – de ebben az esetben hazánkban történt bűncselekmény, amelyért életfogytig tartó büntetés járt. (Ezt a bírói döntést írta felül a magyar kormány döntése, majd az azeri elnök kegyelmi rendelkezése.) – Magának a lakosságnak ebben a szégyenletes alkuban nem volt szerepe – most mégis a magyarokról van meg a véleménye az örmény népnek és a demokratikus, jogkövető világnak.
    Tragédia, hogy az Orbán-kormány ebből már szinte gyakorlatot csinált, eddig több mint egy tucat esetben engedte el – különféle ellenszolgáltatásokért – a Magyarországon őrízetbe vett bűnözőket. Ami történt az nem más, mint emberkereskedelem (hasonlóan Ceausescu pártvezér üzleteihez). – Az Orbán-kormány egyéb gazságairól már nem is szólva.

  • Kritizálni lehet, de amit maguk művelnek az már nem csupán kritizálás, hanem lejáratás, amit célszerűen követnek, egy szóban kifejezve – hazaárulás!
    1. Az oroszbarát Örményországnak mielőbb bocsánatot kell kérnie a magyar államtól a szégyenletes, forrófejű, meggondolatlan döntése miatt, amiért nevetségessé téve saját országát megszakította diplomáciai kapcsolatát egy, a NATO tagállamaira vonatkozó nemzetközi szerződések betartásával döntést hozó Magyarországgal szemben.
    2. Magyarország mint NATO tag képtelen lett volna ilyen döntést hozni Washington tudta nélkül.

  • „ az Orbán-kormány hogyan javíthatná, vagy indíthatná újrá az örmény – magyar diplomáciai kapcsolatokat, … Magyarország megtépázott nemzetközi tekintényét is helyre kéne állítani.”
    Erre a legegyszerűbb megoldás, ha Orbán úr(?) bevonul a börtönbe és letölti Safarov hátralévő büntetését. Még jobb, ha ezt egy örmény börtönben teszi.

  • http://index.hu/kulfold/2012/09/04/azerbajdzsan_nem_vesz_magyar_allampapirt/

    nos, úgy látszik, hogy a baltás gyilkos szabadonengedéséért mégsem fizet Azerbajdzsán – ha csak a pénz nem landol Orbán és/vagy valamelyik maffiózója külföldi magánszámláján.

    a felháborodó és Orbánt mosdató Jávorszkynak és ennek a Boda Marcsinak meg szívből kívánom, hogy kedves hozzátartozóját gyilkolja le baltával álmában valamely „magyargyűlölő”. És akkor lehet majd bocsánatot kérni felháborodás helyett attól, aki szabadon engedi és kitünteti ezt a hőst.

  • remek otletnek tartom skorpio:)

  • kedves Tamás, a magyar hatóságok tudták, hogy a baltás gyilkost a hazájában hősként tisztelik, és a kiadása miféle következményeket von maga után. Nem kell annyira hülyének nézni sem a külügyet, sem Navracsicsot, hogy ne lennének képesek a következményeket felmérni. Vagy, ha mégis ennyire naívak lennének (mondjuk a választási törvények tervezett módosítása nem igazolják ezt) akkor semmi keresnivalójuk nincs akkora felelősséggel járó beosztásokban.

  • Ezt csak azért,mert szeretnek emberek a „hazaárulás” szóval dobálózni.
    Mai világra úgy is jellemző úgy használnak szavakat,hogy tisztában lenének a szó értelmével.

    „144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
    a) súlyos hátrányt okozva
    b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
    c) háború idején
    d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
    (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

  • A jelen regnáló hatalom üzenete tehát a következő :
    Ha bárki aki köztörvényes , kellő mennyiségű pénz fejében futni hagyják.
    1 : Emberkereskedelem állami szinten
    2 : Kereskedelem a joggal .( A jog félázsiai értelmezésben értendő most )
    3 : Kereskedelem a nyugati világ erkölcsi értékrendjével. ( Amihez ez a félázsiai bagázs is szeretne tartozni.)
    4 : Korlátlan hazudozás .

    Igaz Nyálas Nyilas Kismariska és talpnyaló Bodamarcsi ?

  • Szemenyei, meg Göllner emeritus semmit sem változtak! geyza, meg sötét!Tényszerűen kérném a következőket:
    1. Mely nemzetközi szerződést sértett meg a magyar kormány? Avagy mit nem tartott be a fogolyátadás során?
    2. Milyen garancia biztosította volna, hogy az azeriek mégse engedjék szabadon? Vagyis léteik olyan garancia, amit egy kormány – ha akar, ne játszana ki?
    3. Milyen ellenszolgáltatásokat is kapott a kormány – bizonyíthatóan – az eddigi törvényes fogolyátadásokért? – Vagy ellenkező esetben szemenyei „úr” gazember rágalmazó (ami, mondjuk, nem lepne meg)
    4. Nemzetközi szerződést aláíró államok között milyen alapon lehetne különbséget tenni egy aktus végrehajtása során, azt feltételezve, hogy az adott állam aláírása hiteltelen? (ez azért kissé bornírt nem?)
    Magánvéleményként – 8 évig eltartottuk (nem kis pénzért) a baltást, emberiességi okokból – nemzetközi egyezmény alapján – átadtuk az azerieknek, innentől kezdve nem tudom, mit is tehetnénk? Az örmények- meg a zászlóégetés után – menjenek a fenébe, a nagy hajcihőt csináló ballibes, meg maszopos, dk-s gyurcsányista bagázzsal együtt!

  • ne karogj itt tatulus

    a fonokod pont olyan erkolcstelen, mint te vagy….ugy tunik az aljassag is hatekony osszetartoeronek bizonyul…csak kussoljal eztan…

  • Nocsak, nocsak csipkerózsa! Te ki vagy, honnan szalajtottak bugriskám? Csak csendben nézelődj és tájékozódj, mielőtt beleböfögsz valamibe!

  • Tüske! Még jó, hogy szívből kívánod,szívedbe térjen vissza !

  • hehe
    Kattog itten mint egy felhúzható táncoló páva.

  • Tatulus most sikerrel bizonyította be hogy a jobber-nácik nemcsak aljasak hanem erkölcstelenek is.
    Számukra ( mint az Hitler óta tudható ) semmit nem jelentenek az emberi értékek , az elvi megállapodások.
    Hülye jogtechnikusok. Általuk kifacsart jogi önrendelkezéssel.

  • Szépen, pontosan foglaltad össze a lényeget, kedves Tatulus.
    csipkerózsika-libás mihály pedig hadd gágogjon:)

  • Kedves Dakota!
    Sajnos a tények itt messze nem számítanak. Ha a tényekkel nem lehet mit kezdeni, akkor lehet a szerzőt mocskolni, hátha akkor igazuk lesz. Ez a ballibsi technika.

  • Kedves Tatulus, igen, tapasztaltam/tapasztalom minden alkalommal ezen az oldalon.
    Azzal semmi mást nem bizonyítanak, csak azt, hogy egyetlen elfogadható érvük sincs és primitívek.
    Ne hagyd magad provokálni, mert azonkívül, hogy épp erre számítanak, értelme sincs, hiszen, ahogy láthatod a másik cikknél, a te bejegyzésedet törölték/moderálták, miközben Gayza undorító megnyilvánulásait fennhagyták.
    Érdekesen értelmezik itt a demokráciát és a szólásszabadságot 🙂

    A tények pedig igenis számítanak mindenkinek, aki józanul, értelmesen gondolkodik. Jól tetted, hogy leírtad.
    Üdvözletem.

  • Jávorszky, te is a muzulmán baltás gyilkossal szimpatizálsz, aki 26 baltacsapással álmában agyonverte a keresztény örmény fiút?

  • Egy link.
    (merthogyám minden éremnek legalább két oldala van):
    http://www.news.az/articles/politics/67376

  • Tüske, mi inspirált téged, hogy hozzászólásomból erre következtettél ?
    Én személy szerint senkitől se lennék képes ilyesmit kérdezni, főleg nem átkozódni ahogyan azt te tetted a fenti szeptember 4.2012.7:29 DE.-i hánytató írásodban melyben a Boda Marcsi és az én családtagjaim legyilkolását szívből kívánod! Az átok visszaszáll, nem tudtad ? De jóindulattal felvilágosítlak – minden kimondott szó és gondolat materiális, s miután az egy bizonyos helyen összekapcsolódva az azonossal többszörös erővel jön vissza annak aki küldte. Az emberi szándék az egyetlen legmeghatározóbb tényező, melyből Isten felettünk ítélkezik. (nem könyvből tudom)
    Szállj magadba, mert késő lesz !

  • nemtom javorszky, ha azert meszaroltak le a csaladtagjait, mert hasonloan bosszuallo, rosszindulatu nepek voltak, mint maga…..akkor nem csodalkozom rajta….nem minden aldozat volt artatlan!

  • Jávorszky, ezt a labdát visszaadom: neked kellene magadba szállnod és nem mentegetned a gyilkosokat és a bűnpártolókat.

  • Tüske, messze áll tőlem, hogy gyilkosokat, vagy bűnpártolókat mentegessek! A történtek magukért beszélnek. Nincsenek véletlenek, a politikában annál inkább, ezért ami történt tervszerű volt. Pontosan, előre kitervelten céloztak, mert nagyon kellet a magyar zászló égetés, s a két ország közti diplomáciai kapcsolatok megszakítása, hogy nagyobb legyen a káosz.
    De ezt te úgy is tudod.

  • Talán, csak nem azt akarjátok bebeszélni valakinek hogy a magyar kormány kevésbé ismeri az örmény-azeriek politikai múltját és jelenét és fogalma sem volt a következményekről abban az esetben, ha az elítéltet hazájában szabadlábra engedik?
    Vagy azt akarjátok állítani, hogy Orbán tudatosan tette és mindenről tudott, mert nagyon hiányzott neki egy kis világraszóló magyar zászló égetés, egy baráti országgal való diplomáciai kapcsolatok megszakítása ?

  • Kedves Jávorszky! Csipke-libas meg Tüske Zsófia gyilkos hajlamairól eddig is tudtunk! Olyan bagázshoz tartoznak, akik gondolkodás nélkül vágnák miszlikbe a másként gondolkodókat – persze, ha tehetnék. Fajtájukból kerültek ki a fasiszta nyilas keretlegények, a rákosi – ávósok verőemberei, a kádár brigantik, de még példaképpen a gyurcsány-féle demokratikus szemkilövők is! Egyetlen dolgot tehetünk, még a hatalom legkülső köreihez sem engedhetjük őket!

  • Ja, amúgy a beírásomra az emeritus úr, meg Szemenyei úr csak nem válaszol – bizony a tények valahogy nem nekik kedveznek. Még azért megkérdezném, ha netán megtagadtuk volna a kiadatást, és az azeriek fordulnak nemzetközi bírósághoz amiatt, hogy nem tartunk be egy nemzetközi egyezményt, akkor a kedves károgók most az azeriak oldalán üvöltöznének?
    Ja, vagy úgy, van rajta sapka, nincs rajta sapka – tökmindegy – a füles jár neki!

  • pontosan azert lehet elitelni, mert igenis tudnia kellett….valamit igerhettek neki, ami fontosabb volt…

  • Zsófika:
    Ez eset kapcsán világlik ki fényesen , hogy ezek a sötétagyú lealjasodott emberek ( Tatulus , Jávorsvki , Dakota meg a többiek ) minden emberi értéket , erkölcsi normát sutbavágnak ha imádottjuk pillanatnyi érdeke úgykívánja.
    Gyomorforgató emberek ezek .

  • Mi is!!!!!

  • Geyza ! Megtisztelsz azzal, hogy olyan tiszta szívű hazafiak mellé sorolod nevem mint Tatulus, Dakota meg a többiek…

  • Te idióta geyza, zsófikával együtt! Csupán egyetlen dolog – válaszolj már értelmesen (neked persze ez nehéz, de próbálkozzál) a bejegyzésemre „Szerző: Tatulus | szeptember 4, 2012, 9:14 de.” Pluszba veheted még, hogy szabadon nem engedés esetén mit ítélne egy európai bíróság?

  • Tatulus talán érdemes volna egy kissé informálódnod mielőtt baromságokat írsz igen van olyan egyezmény ami szerint haza lehet adni a bűnözőt ha kéri, de jelen estben fel kellett volna mérni milyen erkölcsi kárt okozunk az országnak meg kellett volna egyezni abban, hogy hazájában letöltetik vele a hátra levő büntetését és Magyarország beleegyezése nélkül nem kaphat egyéni kegyelmet mert ez is benne van a nemzetközi előírásban pontosan az azeriek kérésére, de mivel ezt előre tudni lehetett volna, hogy ez nem következik be a magyar felet semmi nem kötelezi arra, hogy hazaadja a baltás gyilkost hisz az azeriek 8 éve próbálkoztak azzal, hogy kikérjék de a magyar kormány ennek ellenállt mert erkölcsösebb kormánya volt az országnak mint a jelenlegi

  • Puchert! Hogy te válaszolsz – ráadásul hülyeségeket, és még erkölcsi piedesztálra próbálod emelni a rablóbandát – hát ez aztán a pofátlanság! Az azeriek –most már látszik, bármit – érted bármit megígértek volna, aztán annyi, és nincs megoldás. Valóban körülbástyázhatta volna magát a kormány, illetve a külügy és az eredmény nulla. Több emberiességi szempont is a kiadatás mellett volt, 8 évet már letöltött (mint a Cozma gyilkosra kiszabott büntetés – amiért ugye nem visítottatok), innen családjával kapcsolatot teremteni nem tudott, ami azért még a gyilkosoknak is jár, bár olyan kényelmet, mint a norvég gyilkosnak azért mi nem tudunk adni. Én még egyetlen megerősítő dokumentumot sem láttam arról ( bár bőszen felhozzátok, mint példát), hogy a paprikajancsi kormánya kapott volna ilyen kérést az azeriektől – úgy, hogy ezt nyugodtan tekinthetem újabb hazugságnak!

  • hát, jávorszky úgy tűnik, mégiscsak történhetett valami melléfogás a magyar külpolitikában, ha most maga Martonyi próbálja utólag békítgetni a hazai örményeket, meg Svájc próbál mediátorként fellépni Örményország és a magyarok között,

    „Németh Zsolt külügyi államtitkár azt mondta kedd este a Duna TV-ben, hogy az azeriek megtévesztették Magyarországot a baltás gyilkos átadása ügyében.

    Ugyanő szerda reggel az m1-en már úgy érvelt, hogy „tisztában voltunk azzal, hogy kaphat elnöki kegyelmet az Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov”. Egyetlen éjszaka alatt sem jelentéktelen változás a tények tálalásában, de Németh álláspontjának fejlődése még inkább zavarba ejtő, ha sokáig hallgató főnöke, Martonyi János külügyminiszter szavaival vetjük össze: „Végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő”, hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Safarovnak. Amúgy „nem volt gazdasági háttere” a tiszt átadásának.

    Németh szerint ellenben „az azeriek érzékelték a vádat, miszerint itt valamiféle hullakereskedelem lenne, azért közölték, hogy nem vesznek állampapírt”. Vagyis mégiscsak arról volt szó, hogy vesznek.”

  • Kedves TATULUS ! Ugyanaz a véleményem, tökéletesen egyetértek veled. Miután oly őszinte egyértelműséggel győztek meg bennünket a magyar nemzet iránt való gyűlöletükről, semmiféle kompromisszumra nem számíthatnak ezentúl. Azért tartunk ott ahol most vagyunk, mert Magyarország politikusai mindig a magyar nemzet ellenségeivel szövetkeztek. Távol kell őket tartani hazánktól szigorú törvényeket hozva, a hazaárulókat az országból kiutasítani minden terrorista firkászukkal együtt. Tudom, mert hallom, hogy megéljük az áldott napot, amikor a magyarok boldogan, a kiharcolt szabadságunk örömkönnyeivel szemükben, egymást átölve Magyarországon mindenütt az utcákon, tereken azt kiabálják majd:
    ÉLJEN MAGYARORSZÁG ! ÉLJEN A MAGYAR NEMZET!

  • Tüske, eszük ágában sem volt állampapírt venni.
    A történtek után az következik, hogy sürgősen törvénybe kell iktatni az EU jóváhagyásával, vagy anélkül, de minél előbb: Ha egy azeri megöl egy örményt Magyarországon, akkor azonnali hatállyal kiadatik Örményországnak, mely kiadatás fordítva is érvényes.
    Na, ez lenne a jó buli, he…he…hi….

  • Ezzel visszaadná Magyarország a „kölcsönt”, az – egy csapásra két legyet! Hogy érthető legyen:
    1. légy a magyar zászló égetés,
    2. légy az azeri átejtéses provokáció.
    Mert bizony lesznek még provokációk, a magyar államnak most kell lépnie, megmutatni a világnak, hogy nem fognak velünk tovább packázni!
    HAJRÁ MAGYAROK !

  • Szerző: Puchert János | szeptember 6, 2012, 8:11 de.

    „meg kellett volna egyezni abban, hogy hazájában letöltetik vele a hátra levő büntetését és Magyarország beleegyezése nélkül nem kaphat egyéni kegyelmet mert ez is benne van a nemzetközi előírásban pontosan az azeriek kérésére”

    Puchert, miről beszélsz? Te magad írtad, hogy ez pontosan benne van a nemzetközi előírásban.
    Az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, Elmar Brok is azt mondta, hogy „az Európai Parlament jövő heti szavazásától azt várja, hogy világos üzenetet küld Azerbajdzsánnak, amely szerint elfogadhatatlan, ha egy államfő kegyelmet ad egy ilyen gyilkosnak, és hazájában hősként ünneplik.

    – Itt valaki egy brutális gyilkosságot követett el, amiért elítélték. Ezután átadták a hazájának azzal a feltétellel, hogy ott folytatja börtönbüntetését – ez egy megszokott eljárás az államok között. Úgy látom, hogy Azerbajdzsán nem tartotta be a kötelezettségét, amelyre Magyarországnak ígéretet tett”.

    Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár véleménye szerint „Magyarország nem felelős az azeri katonatiszt által elkövetett bűncselekményért, örmény katonatársának meggyilkolásáért”.

  • Szerző: Jávorszky Mária | szeptember 7, 2012, 7:58 de.

    Kiváló ötlet, kedves Mária 🙂

  • DAKOTA , örülök, hogy te is így látod. Ha már „viccelnek ” velünk, akkor legyenek is ugyanolyan ” vicces” törvényeink, miután majd rajtuk nevet a világ. A botnak két vége van, az egyikkel mi kapunk a fejünkre, de a másik végével nekünk kell jó nagyot visszaütni, hogy örökre elmenjen a jókedvük!

    A pszichopaták a politikából hazárdjátékot csináltak, számukra mi emberek, csak a kedvük szerinti ide – oda mozgatható bábuk vagyunk. Önhitt felfuvalkodottságukban nem látják, hogy a tűzzel játszanak és már betelt a pohár! Ha Izrael megtámadja Iránt, abból világforradalom lesz. Talán ez is a cél? De ha Európa nemzetei kimennek az utcákra, akkor lángolni fog egész Európa! Elég volt a vérontásból ! Nem szabad megengedni a világnak, hogy kitörjön egy újabb háború!
    KI AZ UTCÁKRA EMBEREK! MI DIKTÁLUNK, NEM A HAZÁRDJÁTÉKOSOK!

  • Ha már ezekről a rendes örményekről esik szó, egy kis adalék.
    Idézek:” Örményország korábban ugyanígy mentette ki saját embereit. Örményország 2001-ben hozott haza hősként egy francia börtönből kiadott örmény robbantót, aki ugyan nyolc embert ölt meg, szabadulását mégis kitörő örömmel fogadták Örményország legfelső vezetői is.
    Az örmény származású Varoujan Garabedian 1983-ban a párizsi Orly reptéren akarta felrobbantani a Turkish Airlines török légitársaság egyik gépét, de mivel a csomagjában feladott bomba előbb lépett működésbe, a társaság check-in pultja repült levegőbe. Az Azerbajdzsánban terroristának tekintett férfit, aki korábban az ASALA (Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadításáért) tagja volt, egy francia bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. Az örmény lobbi, a francia hatóságokat ostromló kegyelmi kérvények azonban elérték, hogy 17 évnyi raboskodás után kiadják Örményországnak, ahol Jereván polgármesterétől lakást, munkát kapott, és az örmény miniszterelnök is ünnepélyes keretek között fogadta.”
    Na, talán így túlzás az a zászlóégetés, nemde bár.

  • Szerző: Tatulus | szeptember 8, 2012, 12:25 du.

    Az már régen volt, azt már elfelejtették, kedves Tatulus:)

  • „Az örmény származású Varoujan Garabedian 1983-ban a párizsi Orly reptéren akarta felrobbantani a Turkish Airlines török légitársaság egyik gépét, de mivel a csomagjában feladott bomba előbb lépett működésbe, a társaság check-in pultja repült levegőbe. Az Azerbajdzsánban terroristának tekintett férfit, aki korábban az ASALA (Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadításáért) tagja volt, egy francia bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. Az örmény lobbi, a francia hatóságokat ostromló kegyelmi kérvények azonban elérték, hogy 17 évnyi raboskodás után kiadják Örményországnak, ahol Jereván polgármesterétől lakást, munkát kapott, és az örmény miniszterelnök is ünnepélyes keretek között fogadta.”

    Ó, be szép is ez:)

  • Varoujan Garabedian átadásának kérvényét 1.0 milliónál többen írták alá – nem egy barom határozta el, mint a becstelen, elmebeteg rablóbandavezér viktor a baltás gyilkos kiadatását. 17 évet leült, és hazaérkezésekor nem lett nemzeti hős, nem kapott rangot, nem kapott fizetést, hanem Yereván polgármestere szavatolta, hogy dolgozni fog munkahelyén és példás polgár lesz. Garabedjian azóta is Yerevánban dolgozik, mellékesen fest, amit a börtönben tanult meg, az országot nem hagyhatja el.
    Ha valahol egy gyilkost nem sikerült elitélni, vagy szabadon engedtek, az nem felmentés a rablóvezér, barom diktátor viktornak, hogy ugyanolyan becstelen, bűnöző legyen. Márpedig a viktor a Világ legnagyobb bűnözője, minden javaslat ellenére eladta Magyarország becsületét, egy üres és be nem tartott ígéretért. Minimum főbe kellene lövetni, de kegyelemmel egy diliház életfogytiglanig megfelel. Magyarországnak soha nem volt ilyen becstelen rablóbanda bűnszövetkezet kormánya, élvezzék a fidesznyikok és a náci fasiszták, mert amikor ezt a kormányt elkergetik, sokáig nem lesz esélyük, soka pórul jár és sok állami ellátásban fog részesülni – életfogytiglan!

  • Nos igen, ez most egy tökéletes példája annak, a jobbikosok mennyire álszent, vérlázítóan hazug módon ferdítik a a tényeket, hogy aztán az igazság demokrata bajnokaként döngethessék mellüket. Elképesztő milyen ocsmányul aljas tud lenni ez a banda. Az örmény kormány hivatalosan bocsánatot kért a francia hatóságoktól, soha nem állította, hogy ott tovább fogja ülni a büntetését, hanem kérte hogy menedékjogot adhassanak a nem köztörvényes, hanem politikai bűncselekményért elítélt Varoujannak, lévén, hogy az török állampolgár volt. Az örmények nem ajánlottak se pénzt, se semmit, hanem elismerve annak bűneit méltányosságot kértek a francia hatóságoktól 17 év után. Nem nézték hülyének, és nem csináltak balekot a francia kormányból. Összehasonlíthatatlan a két ügy!

  • Nos igen, ez most egy tökéletes példája annak, hogy gybognar és göllner mennyire rosszul viselik a tényeket 🙂