Makay Zsolt JESZ-elnök válasza cikkünkre

2012 október 7 11:02 de.10 hozzászólás

Kedves Christopher!

Az építkezés szelleme azt kívánja meg, hogy néhány pontban kiegészítsem az írásában megállapítottakat. Amit Ön a Kanadai Magyar Hírlap olvasói előtt az MDF „kontraproduktív” névfeladásaként interpretál, annak hátterében már 2012 tavaszán az állt, hogy az itthoni politikai pártok között a JESZ volt az egyetlen parlamenti képviselettel nem rendelkező, de közvélemény-kutatásokban is mérhető támogatottsággal rendelkező párt. A 2 majd 3 %-os eredmény a választások közötti „félidőben” mindenképpen relevanciával bír. Ha ez nem elég, akkor kérem, mielőtt egyértelműen sikertelennek titulálja közösségünk névváltását, vegye figyelembe azt is, hogy most, amikor a választók 52 %-a képezi a bizonytalan szavazók táborát, közösségünk újfent hozza tavaszi eredményét, és a rekordnagyságú választói apátia idején Magyarország legfiatalabb korösszetételű politikai szervezeteként (!) a szeptemberi mérés alkalmával is megerősíti 3%-os eredményét. A JESZ-brend egyértelmű siker a fiatalok körében.

Engedje meg, hogy miután a Tisztelt Olvasókban rólunk formálódó minél precízebb kép kialakítása érdekében az Ön véleménye mellé tényeket is felsorakoztattam, hadd ragadjam meg az alkalmat Közösségünk rövid bemutatására is.

Magyarország legfiatalabb politikai közössége, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség a cicerói mondattal a zászlaján – A nép jóléte a legfőbb törvény -, arra a gordiuszi csomóra mutat rá, amelynek átvágása nélkül a hazai magyarság sikertelensége kőbe vésődik. Az új politikai nemzedék, akiknek magunkat valljuk, amellett az axióma mellett köti szövetségét, amely kimondja, hogy Magyarországnak csak és kizárólag akkor van jövője, ha építkezése talpazatának a tudásalapú társadalmat teszi meg. Ennek megfelelően a ma is betonba öntött, hagyományos ideológiai sémák rugalmas kezelése mellett az eredendően mérsékelt jobboldali JESZ bárkivel el tudja képzelni együttműködését, aki a tandíj ellen van. Az a polgári demokrácia azonban, amelynek ez a programpont adja egyik legfontosabb alappillérét, és amit például a 98-as Orbán-kormány képviselt, ma teljes képviselet nélkül való idehaza. Tudásalapú társadalom helyett tandíjakról, felsőoktatásbeli kvótákról és intézménybezárásokról, középosztály helyett pedig olyan társadalmi ollóról beszélhetünk, amelynek alsó szára kilencszer vastagabb a felsőnél. Nem túlzás azt mondanunk, hogy idehaza ma kilenc millióan élnek kvázi szegénységben.

A frissesség képviseletére, a gyökeres nézőpont változtatásra ugyanakkor a hazai közállapotok vonatkozásában is szükség van. Folytatható-e felelősségteljesen az a politizálás Magyarországon, ahol miközben Európa-szerte zajlik az atomerőművek leszerelése, bőszen-büszkén tervezik Paks bővítését? El lehet-e azt tűrni, hogy miközben a fosszilis energiahordozók végessége ma már tény, az atomerőművek pedig bizonyítottan katasztrófaveszélyt jelentenek, egy újabb paksi blokk építésével anyagi és biztonsági szempontból komoly kockázat elé állítják az embereket?

Másfelől mi magunk lehetünk-e úgy a polgári demokrácia hiteles építői, ha nem kérjük számon azt, aki az elmúlt évekbeli tevékenységünket tette tönkre s csaknem a jövőnket lehetetlenítette el azzal, hogy miután közel 4 millió kanadai dollárnak megfelelő adósságot termelve közösségünknek európai parlamenti képviselővé avanzsált, szó nélkül „eltűnt”? Írásának üzenetét helyreigazítva fontos ugyanakkor leszögeznünk, hogy a múlt tisztázása érdekében folytatott tevékenységünk a legkevésbé sem valamiféle személyeskedés. Nem a személyekkel van bajunk. Nem azzal, hogy kik is ők valójában. Nem azzal van bajunk, aki lehazudja MSZP-s párttagságát, letagadja a saját aláírását vagy elfordul, becsapja és adósságaiban magára hagyja azt, akinek mandátumát köszönheti. Az új politikai nemzedéknek nem a személyekkel, hanem a következmények nélküli országgal van baja. A rivaldafényben tündöklő elvekkel, és a politikai gyakorlatot uraló, már hagyománynak számító elvtelenségekkel.

Makay Zsolt

s.k.

elnök, JESZ 

10 hozzászólás

  • Kedves Makay Zsolt. Én annak idején, rögtön értesültem a pártjának név változtatásáról, amihez nem fűzök kommentárt. Azt azonban azóta is tapasztalom ismeretségi körömben, mind itt az USA-ban, mind Magyarországon, hogy a 2-3%-os arány ugyan nem vitatott, de aki tudja is, hogy van JESZ, azoknak nagy része nem tudja, hogy az „átalakult” MDF tagokból szervezett párt nevéről van szó. Az önök platformja és programja ismeretlen, csak annyit tudunk, hogy Bokros Lajost kergetik, pedig Ő az egyetlen ismert, hitelességgel és szaktudással rendelkező ember akivel maguknak egyáltalán volt kapcsolatuk és aki hitelt tudna adni a JESZ-nek most.
    Szerintem érdemes volna ismertetni, hogy milyen programot dolgozott ki a JESZ, a Magyar társadalom jogállami alapra való visszaállítására, a demokrácia bevezetésére és a gazdasági rendszer hatalmas feljavítására? Ha önök zseniális képességük révén megtalálták volna a válaszokat és megoldásokat, hogyan lehet azt teljesíteni 2-3%-os támogatással, utolsó helyen álló kisebbségi pártként, néhány képviselő szavazatával a Parlamentben?
    Szerintem az, hogy állami támogatásért és az abból származó személyi jövedelet biztosítson pár funkcionáriusainak és erre alakuljon egy akármilyen nevet választó párt, de semmi hasznos munkát ne végezzen és semmi eredmény ne tudjon felmutatni (lásd MDF utóbbi 10 éve) nincs szükség. Erre ott vannak a már meglevő pártok, amik az ország és a polgárok kirablásán, a korrupció rendszerén és az abból adódó öngazdagításon kívül másra nem képesek és nincs is szándékuk. Erre szolgálna a maguk neve is, JESZ?

  • Maximálisan egyetértek Bubalával!

    Kedves Makay Zsolt! Köszönöm, hogy csatlakozott a vitához, de a Jeszből tényleg csak a Bokros-ellenesség látszik. Rámentem honlapjukra, és mit látok ma a címlapon?

    „A JESZ tagsága az elmúlt időszakban többször azzal szembesült, hogy Bokros Lajos arcátlanul hazudik, sőt még aláírásával vállalt kötelezettségeit sem teljesíti, delegáló szervezetének tagjai elől meg bujkál.”

    Ebből állna a Jesz programja? Ennyi? Lépjenek már túl a különböző sérelmeken és nyújtsanak végre a jobboldali szavazók számára egy hiteles, mérsékelt konzervatív alternatívát!

  • Talán ha több Bokros Lajos lett volna ebben az országban, nem itt tartanánk…

  • Puchert János

    Makay Zsolt annyit elért, hogy rövid időn belül kétszer is foglalkoztak fantom pártjával, és már ez is valami.

  • A párt programja idáig abból állt, hogy beperelték Bokros Lajost és vesztettek, ki kell fizetni Ft.5.0 milliót, a per költségét. Mindezt annak az ismeretnek tudatában tették, hogy Bokros Lajost nem lehet elmozdítani az EU képviselői pozíciójából.
    Vajon mi az amit a párt tud nyújtani, ami a magyar emberek érdekét képviselné, amikor nap mint nap a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs az elesetteket, rokkantakat, a nyugdíjasokat, betegeket és az un. nem turul madárban születetteket fosztja meg szociális segélyeiktől, megfelelő egészségügyi ellátásuktól és szavazati joguktól. Ha a JESZ párt jogot akar formálni arra, hogy akárkit is képviseljen, dolgozzanak meg érte, mutassák be mit is terveznek megvalósítani az általuk képviseltek érdekében! Idáig csak megélhetési politikusok próbálnak bekerülni a Parlamentbe, hogy több pénzt és jobb fizetést kapjanak a sanyargatott polgárok adópénzéből, de fikarcnyi ellenszolgáltatást sem tudnak megnevezni, semmiféle gazdasági és társadalmi programot nem dolgoztak ki. Pontosan az ilyen jól fizetett ingyenélő megélhetési politikusok miatt züllött le Magyarország társadalmának színvonala a fél-ázsiai népek színvonala alá. Igaz, ahol a miniszterelnök titkosan egyezkedik, majd egyedi elhatározásból baltás gyilkossal üzérkedhet, következmények nélkül, ott mit számít néhány új tehetetlen, ingyenélő megélhetési politikus. Talán kevesebbet ártanának az országban, mint a Fidesz/KDNP/Jobbik, de csak ez az egy feltevés ami valószínűnek látszik.

  • Makay Zsolt úr!
    Maga még mindig nem hagyott fel a politizálással?? :O :O
    Nem kellene valamilyen tisztes civil foglalkozást választania ennyi kudarc után? 🙂

  • Hiteltelen ember!

  • A JESZ- a válaszunk: NO!

  • Ez a JESZ, az angol YES-nek a magyaritottja. Ezek akkor Yes-menek??? Magyarul bolinto janosok??? Kerdes:mire mondanak JESZt?
    Amugy nagyon szerencsetlen a valaszlevel.

  • Nagyon jól tudom,hogy írják angolul az igent ,de ezt egy szójátékként használtam! Nehéz?