Juharlevél – „Az elmúlt nyolc év…”

2012 október 12 9:46 de.71 hozzászólás

Bocsika, ha szabad bátorkodnom, de az iránt érdeklődnék, hogy te, Picinypofám, mit méltóztattál tenni az elmúlt nyolc év alatt? – Tudod, amiről annyit beszéltél az elmúlt két évben. Nem bosszantásból kérdezem, nem azért, hogy ki gyere a sodrodból. Pusztán kíváncsiság részemről, tudásvágy. Érdeklődés szintjén, ha szabad bátorkodnom. 

Mert jó, a szocik korruptak voltak, meg impotensek. Talicskával tolták ki a Nokiás dobozokat. Hallottuk elégszer, jön már ki a könyökünkön. Mindent lehet rájuk mondani, megteheted Picinypofám, van hozzá médiád dögivel. Hullámhosszod, csatornád, frekvenciád. – Az özönvizet is ők hozták az országra, meg a pestist és a tatárjárást. Ők hívták be az oroszokat, a németeket, a törököket, az IMF-et…

Mindent tudunk, Picinypofám.

Csak azt nem tudjuk, hogy te mivel töltötted az elmúlt nyolc évet?

Azon kívűl, hogy a hazafiakkal összehugyoztattad a Kossuth teret, mert a haza nem lehet ellenzékben. – Ezt nagyon szépen kitaláltad annak idején, Picinypofám.

Előremutató gondolat volt, és emelkedett!

Bizisten nem kötözködés, csupán a miheztartás végett és tényleg csak zárójelben: tölthetted volna hasznosabban is az elmúlt nyolc évet!

Használhattad volna másra is, mint rombolásra.

Gondolkodásra, teszem azt.

Hogy mi legyen majd, amikor ti lesztek. – Az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal. Az inflációval, a növekedéssel.

Magyarországgal, Picinypofám.

Építkezni kellett volna. Programokon agyalni, szakértőket megkérdezni, közgazdászokkal konzultálni. – Erre kellett volna használnod az elmúlt nyolc évet.

Ehelyett csak egy Matolcsyra futotta (lásd a képen!), megalázott közmunkásokra, megvezetett pedagógusokra. Egy bugyuta, perverz tündérmesére.

Nem sok, tudod azt te is. A kevesebb több lett volna.

Egy dolog foglalkoztatott, Picinypofám, de az nagyon: hogy miként lehet megszerezni a hatalmat. – Minél többet. – És megtartani. – Az idők végezetéig, de minimum mindörökké.

Ez járt egyedül a fejedben Picinypofám.

Ezért kellett lebontani a demokráciát, megbénítani a szakszervezeteket, szárnyaszegetté tenni az alkotmánybíróságot.

Leharcolni mindent: ezt tudtad letenni az asztalra az elmúlt nyolc évben.

Sajnálom Picinypofám, ezt el……tok. – Nem picit, nagyon.

Ha szabad bátorkodnom.

Föld S. Péter 

71 hozzászólás

  • Picinypofám….
    2010-ben az éhező milliók, a megélhetési hitelek felvételére kényszerült tömegek, a nemzetidegen gyurcsányi-bajnai féle szocialistákat kidobták az ablakon, a trükkös hazug eszméjükkel együtt, ezért tudott a Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazást kapni…

    Picinypofám…– úgy tűnik – egyre népszerűbbek az unióban,
    a magyar kormány által hozott intézkedések, mivel az elmúlt hetekben már Franciaországban is a hazánkban alkalmazott receptet követik…
    Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, mint Spanyolország, Görögország vagy Portugália, amelyek szuverenitásuk –> gazdaságpolitikai elemeit mostanra –>>teljesen elveszítették, és a nemzetközi szervezetek –>> megszorító politikákat diktálnak nekik!?
    http://mno.hu/kulfold/ragados-a-magyar-recept-meghatralt-az-imf-1110668

  • útszéli pletykalap és társaik…
    Szeretnénk már végre híreket kapni, az Indonéziába,
    az apró-gyurcsányi klán által kilopott a magyar adófizetői
    ezermilliárdokból miket „építettek”,
    mire lehetünk büszkék?
    milyen hasznot hoztak
    ezek a beruházásokra fordított adófizetői ezermilliárdok a magyar népnek?
    — >> mennyi adó folyt be innen, a magyar államkasszába, az elmúlt 10 évben????

  • 🙂 ) Jó a cikk! Gratulálok!
    Annyit hozzá, az Orbán rezsim egyik kedvenc mantrája a „végleges eladósodás” miatt vádolni az előző kormányzatot. Mint minden más orbáni szájtépésnek, köze nincs a valósághoz. A szocialista-liberális kormányzás nyolc éve alatt több ezer milliárd forintjába került az országnak a FideSS pénzügyminiszterből 2001-ben hirtelen „függetlenné” vált Járai Zsigmond jegybank elnök, és az ellenzéki FideSS közös, nemzetellenes ténykedése. Az MNB egekben tartotta az alapkamatot százmilliárdos károkat okozva a magyar piacnak, Orbánék pedig megbuktatták a reformokat, kicsit sem felelős, inkább sértődött, elmebeteg ellenzékként működve. Frakcióvezetőjük üres padsorok előtt rikácsolt a parlamentben, de a fizetéseket, juttatásokat felvették. A minél rosszabb annál jobb jegyében dolgoztak nemcsak a Gyurcsány-kormány de az egész ország ellen. És most ők pofáznak a haza „ellenségeiről” meg nemzeti együttműködésről. Vérlázító arrogancia!!!

  • naigen, de mi lesz, ha ujramegvalasztjak oket, vagy addig ugykodnek, amig nem tudjuk levalasztani oket…?

  • KIVÁLÓ!!!!!

  • „Ők hívták be az oroszokat, a németeket, a törököket, az IMF-et…”Miért nem így volt piciny pofám?Kádárék az oroszokat,Hornék megy az IMF-et.

  • Cupido,

    teged viszont a kutya sem hivott se be, se ki, csak eltakarodjal innen PICINY NACIPOFA! nemtom a Horn kit hivott es kit nem, de Magyarorszagon utoljara az o kormanyzasa alatt volt fejlodes es remeny arra, hogy rendszert tudunk valtani….

  • Feltűnt már valakinek rajtam kívül, hogy ez a libás nevű kommentelő ugyanazokat a bejegyzéseket másolgatja minden cikkhez? És vissza sosem reagál. Csak szólok, ez egy szoftver…

  • Cupidónak meg Libás Gordonnak tökéletesen igaza van,sokan meg csak habzó szájjal ontják
    a hülyeségeiket,meg a hazugságaikat a valóságtól teljesen elrugaszkodva.!!!
    Az ellenzék egy nagy nulla,még egymással sem jönnek ki,mert mindenki a „régi szép”(nekik!)időket
    sírja vissza.A kis pártok meg kinyírják magukat, ha szövetségre lépnek az MSZP-el,aki egyébként
    szintén egyedül akar győzni.Egyébként kész röhej,hogy a pelyhes p…ü Mesterházy tüntetésre buzdítja
    a „híveket”miközben ő „nem ér rá” mert családi programja van október 23-án.
    Jó Katona!…….
    Különben lehet tüntetni,de nem október 23 ,.ami a magyarok nemzeti ünnepe,sok bal oldalit kivéve,sajnos!

    Sajnos nem könnyű most sem az élet,de az értelmesebb emberek tudják,hogy jutottunk idáig és nem
    felejtik el a 8 év szemétségeit.

  • A még értelmesebbek meg már azt is tudják, hogy ez a felcsúti tapló csúnyán átverte őket, ugye, kedves Boda Marcsi? És egyre többen tudják, és már csak a magához hasonló agybetegek hiszik el az elmútnyócévezést meg a gyurcsányahibást.

    Mondja, amguknak tényleg semmi más érvük nincs, csak amit a Fidesz agit-prop az agyukba rág? Ha holnap azt mondja a nagyvezír, hogy maguk olyan hülyék, hogy már neki si fáj, akkor azt is megtapsolják? Azt is végtelenített magnószalagként fogják ismételgetni?

    Ne jöjjön itt az elmúlt 8 évvel, mert egyre töbebn és egyre hangosabban mondják, hogy akkor jobb volt! Ennél a mai horrornál mindenképpen.

  • „ugyanazokat a bejegyzéseket másolgatja minden cikkhez ”, IRJA PARITTYAS! Hat magadtol mar nem tudsz kitalalnisemmi ujat. Ezt en mar regen leirtam rolad/rolatok. Muszaj plagizalnod??? Ezt fobenjaro bunnek deklaraltatok
    Nem is olyan regen.

  • Az elmult két évet bizonyítsad TE elme beteg ürge ne a 8 évet hántorgasd mert a 8 évnek van eredménye a valóságban látszik de a TE kormányzásod alatt ke romboltál mindent TE szivacs agyu nagy marha.

  • Puchert János

    „Különben lehet tüntetni,de nem október 23 ,.ami a magyarok nemzeti ünnepe,sok bal oldalit kivéve,sajnos!

    Sajnos nem könnyű most sem az élet,de az értelmesebb emberek tudják,hogy jutottunk idáig és nem
    felejtik el a 8 év szemétségeit.”
    Boda Marcsi ezt elfelejtetted közölni 2006-ban a csőcselékkel, vagy netán Te is köztük voltál csak már elfelejtetted, ugye azért van annyi önkritikád, hogy magadat nem sorolod az értelmesebb emberek közé.

  • Cupido,

    teged viszont a kutya sem hivott se be, se ki, csak eltakarodjal innen PICINY NACIPOFA! nemtom a Horn kit hivott es kit nem, de Magyarorszagon utoljara az o kormanyzasa alatt volt fejlodes es remeny arra, hogy rendszert tudunk valtani….

    Szerző: Csipke Rozsa | október 12, 2012, 2:29 du. Gyökér Rozsa !A pufajkás rendszert akart váltani? Bolond lyukból bolond szél fúj.

  • cupido

    anyadat ugy hivjak Gyoker Rozsa? haha milyen talalo nev! de azert idefrocskolod a botorsagaidat, ahelyett, hogy neki meselned, mert mar o sem hisz neked….

  • cupido

    anyadat ugy hivjak Gyoker Rozsa? haha milyen talalo nev! de azert idefrocskolod a botorsagaidat, ahelyett, hogy neki meselned, mert mar o sem hisz neked….

    Szerző: Csipke Rozsa | október 13, 2012, 12:13 du. Csipke Rozsa!Nevetsz?Milyen rendszert akart váltani Horn?

  • Ilyen cikkek sikerednek,amikor „gyenge”lyukbol bolondszél fuj.

  • Boda Marcsi
    Megnyugtatlak: a helyzet még romlani fog. Nem kicsit – nagyon. Nincsenek beruházások, a külföldi tőke menekül, az államot meg a piaci kamatokkal duplán eladósították. Egyszerűen remény sincs arra, hogy a közeljövőben bármi javulás következhetne be, mert annak minden alapját megrongálták Orbánék. És most próbálnak stikában devizahitelhez jutni úgy, hogy nem kibocsátanak eurókötvényt, hanem ELADNAK kisbefektetőknek, a 6 %-os infláció FELETT 2-2,5 %-os kamattal. Az testvérek között is több, mint amit egy ország ki tud termelni, és az olaszok már 7 %-nál lapátra tették Berlusconit – színtiszta önvédelemből. De ti csak meneteljetek a lemmingek között.

  • Én nem tüntettem soha és nem tartoztam a csőcselékhez,de továbbra is sokad magammal állítom,hogy
    normális MAGYAR! ember október 23-án nem tüntet.Egyébként ugyanez a véleménye Gyurcsánynak is és
    az is,nem szerencsés Bajnai szereplése,ami a MILLÁSOKAT és az LMP-t is megosztja,nem beszélve
    Mesterházyról aki visszafogottan,de nyilatkozott arról,hogy részükről nem biztos,hogy Bajnai lenne a nyerő.
    Ez még nem a választási kampány hanem egy nemzeti ünnep.!!!
    Egyébként nem véletlenül lázadtak fel az emberek Gyurcsány ellen,mert neki nem lett volna szabad 56-os
    megemlékezést tartani az Operában,aki Apró Antal (aki 56-ban lövetett a Kossuth téren!!!!)rokonát vette feleségül.
    A másik nagy cirkuszt az öszödi beszéd váltotta ki.Ő mondta,el is ismerte!!!!!
    Na ennyit az ellenzékről!
    Soha nem állítottam,hogy ma minden kerek és jó,de az ellenzék csak lejáratja magát ezzel a tüntetéssel,amit
    bármikor, de máskor megtehetne és akkor nem lenne izléstelen!!!
    Nem vagyok egy párt tagja sem egyébként.!!!!
    Annak azért örülök,hogy vannak normális és értelmes hozzászólok is!!!!
    Egyébként merem remélni,hogy békés megemlékezés lesz és nem lövik ki ártatlan emberek szemét mint pár éve!!!!!

  • Én nem menetelek sehol,most beteg is vagyok és régen sem meneteltem egyik oldalon sem.!
    Minden értelmes ellenzéki érvet is elfogadok és sok jelenlegi dologgal nem értek egyet,ezt nyíltan

    meg szoktam írni a jelenlegi kormány honlapján is,de a gyűlölködés helyett jó lenne,ha az emberek
    értelmes ötletekkel állnának elő a hazájuk érdekében és ha megnevezne valaki egy olyan hiteles,
    közérdeket képviselő,minden problémát megoldó pártot,amelyre az emberek fenntartás nélkül
    nagy számban szavaznának és akik a szavazás után is betartják az ígéreteket.!
    Nos ilyet jelenleg nem ismerek,sajnos!
    Ha a választásokig ilyen párt születne,annak nagy esélye lenne,de a jelenlegi helyzet nem ad
    optimizmusra okot,és szerintem ehhez már rég meg kellett volna alakulnia..

  • Buda Marcsi
    Persze, a lemmingek felvonulnak, és a vége lesz a legszebb (bár ilyen könnyen megszabadulhatnánk tőlük)
    https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/302548_440169789353137_1030014447_n.jpg
    De persze Gyurcsány ünnepelni fog, csak nem a Millával, hanem onnan egy utcányira:az Egyetem téren.
    Nem ő cseszte el a kerek 50 éves évfordulót, hanem a vonakonda.

  • cupido

    mint emlitettem volt a Horn-rendszer emberei nemcsak partkatonak voltak, persze azok is, de jo szakemberek is voltak….Horn abban az idoben nagyon megbecsult politikus volt Nyugaton, kapcsolatai messze sokkal elorevivobbek voltak, mint a mindenki altal ignoralt bugrise, aki emiatt kepviselni se tudja hazank erdekeit…ez az elmebeteg a bokros-hazdekat osztogatta nagyvonaluan, amit mindannyiunkon, igen a balliberalisokon, sot fokent azokon sporoltak meg, mert meg ma is ok kepezik a dolgozok tobbseget, ezert nincs idejuk kordont bontani, vandalkodni, kockakovekkel fenyegetozni….Horn idejen elsok voltunk a volt szocialista orszagok kozott, mara utolsokka lettunk…persze ti ott a masik oldalon hazugsagokkal tomjenezitek egymast es azt hiszitek, akik ezeket megeltek, azok nem latjak az igazsagot…tevedtek

  • TISZTELT VAGY INKÁBB NEM !!!! SZERKESZTŐSÉG KÉRNÉM ? HOGY TÖBBET NEM KÉRNÉK A KANADAI HÍRLAPJUKBÓL EGY BETŰT SEM !!! NEM VAGYOK KÍVÁNCSI A SOK BUTASÁGOT OLVASNI !! KÖSZÖNETTEL BAK ISTVÁN !!!HA TOVÁBBRA IS KÜLDIK LÉPÉSEKET TESZEK ZAKLATÁS MIATT !!!!!!!!!

  • Küldi neked a kanadai magyar hirlapot a halál. Azért jelenik meg nálad, mert többször is idejöttél és hozzászoltál. Ha nem tetszik kapcsold ki a gépedet, vagy iratkozz le a listáról. Még hogy lépéseket teszel majd zaklatás miatt! Ki kiváncsi itt rád egyáltalán?

  • BAK ISTVÁN. Magának kell kijelentkezni, csakúgy, mint ahogy bejelentkezett. Itt önkiszolgáló rendszer van és ne fenyegetőzzön, senki sem halt bele, attól hogy az igazságot olvassa a sok Fidesz/KDNP/Jobbik hazugsága helyett. A kanadaiak pedig nem ijedős emberek, elboronálták a náci németeket is velünk együtt, azóta sem riadtak vissza amikor a demokráciát és emberi jogokat kellett megvédeni. Én nagyon tisztelem a kanadaiakat, nemrég bezárták még az iráni követséget is.

  • Az orszàgrombolok -kiàrusitok és eladositok 2002-es 53 %-rol 2010-re 81,2 %-ra -utàn orszàgépités folyik. Persze ez nem tetszik a tetteseknek és nyerészkedöiknek.

  • persze ti ott a masik oldalon hazugsagokkal tomjenezitek egymast es azt hiszitek, akik ezeket megeltek, azok nem latjak az igazsagot…tevedtek

    Szerző: Csipke Rozsa | október 13, 2012, 3:05 du. Vajon te látod az igazságot?Viktorunk, a nemzet bálványa, izraeli baráti látogatásához, amely a szokásos szertartásos népbutításhoz, a tusnádfürdői találkozóhoz is kapcsolódik. Itt, Erdélyben Rákosizott, Kun Bélázott, kommunistázott, az egykori téesz párttitkár fia, Orbán Viktor. Nem tudom, az azóta kapitalistává vedlett Orbán apuka mit érezhetett fia mondatainak olvastán? De hagyjuk a kőbányákat. Inkább a párttársra, az egykor Orbán-kormány volt miniszterére, Fónagy Jánosra gondoljunk. Amikor tusnádfürdői, genetikailag kódolt kijelentései miatt, Orbánt egyesek antiszemitázni kezdték, megszólalt Fónagy, valahogy ekképpen: Én, mint magyarországi zsidó, kikérem magamnak, hogy azt az embert, Orbán Viktort, akit izraeli látogatásakor, a knesszetben, az ottani parlamentben felállva tapsolt a képviselők hada, s akit az ottani ház elnöke, mint Izrael igaz barátját mutatott be, bárki is antiszemitának merészeljen nevezni. Ennek, az önmagát zsidónak és nem magyarországi zsidónak valló volt miniszternek ez a kijelentése többször is elhangzott a közszolgálati rádió főadóján, a Kossuthon, de a másnapi újsághírekben a barátságos izraeli fogadtatásra utaló részek kimaradtak. Vajon miért? Kinek lett kellemetlen a knesszetben elhangzottak emlegetése? Izraelnek? Talán Orbán Viktornak? Aki, egyes források szerint vendéglátói nagy tapsa közepette, állítólag még azt is mondta, hogy önmagát liberálisnak tartja.
    Hogy is van ez? Van egy liberális Orbán Viktor, izraeli használatra és van egy másik, a nemzeti, a keresztény, a konzervatív, hazai használatra? Hazai népbutításra?

  • ha igy is volna, kell nekunk olyan miniszterelnok, aki annyira lebecsuli a sajat nepet, hogy azt gondolja, az igazra nem erdemesek?

  • Idióta Bakk rinyál , mert nem érti a NET-et. Öreg már és szenilis. Jobb lenne ha az otthonban politizálna . A többi levitézlett horthysta és megroggyant tömegygyilkike csendőr társaságában.

  • He…? Ezt most egy másik Cupidó írta? Aki képes gondolkodni? Cupidó ez teljesen más értékrend szerint íródott mint eddig bármi tőled. Vagy csak én találom az eldugott idézőjeleket? Pedig elolvastam lassan, többször is, mert nem akartam hinni a szememnek, de nem találom sehol a szokott maró gúnyt!
    Magyarázatot követelek!!:)

  • Kimaradt egy -nem-. ” Így pontos, „Vagy csak én nem találom az eldugott idézőjeleket?”

  • Boda Marcsi, ha már a családfáknál tartunk, hogyan kezeli Kövér László nagypapáját, aki vöröskatona mivolta miatt kapta meg a szocialista hazáért érdemérmet, ami alapján két unokája is felvételi nélkül jutott be a jogi karra, majd az idősebb a parlamentbe, a fiatalabb meg a tankönyvkiadó tulajdonosának?
    Gyurcsány meg nem is Apró rokona, hanem az unokájának a férje…. miért is ne mehetne be az Operába emiatt?
    Az öszödi beszédnek meg mindössze annyi volt a veleje, hogy meg kellene tisztulnia a pártjának. A zemberek meg nem azért lázadtak fel gyurcsány ellen, mert ebben a beszédben hazugnak vallotta magát – hiszen másfél éve egyetlen igaz szó nem hangzott el a jelenlegi kormányfőtől és maffiózóitól – hanem a (nem)keresztény(nem)demokrata fővadász Tömjén és Navracsics karaktergyilkosságának és az Orbán által felbérelt futballhuligánok randalírozásának következtében. Ha maga ebbe a körbe tartozott, hát én ezzel az ön helyében ma nem dicsekednék.

  • He…? Ezt most egy másik Cupidó írta? Aki képes gondolkodni? Cupidó ez teljesen más értékrend szerint íródott mint eddig bármi tőled. Vagy csak én találom az eldugott idézőjeleket? Pedig elolvastam lassan, többször is, mert nem akartam hinni a szememnek, de nem találom sehol a szokott maró gúnyt!
    Magyarázatot követelek!!:)

    Szerző: A Parittyás hangja | október 15, 2012, 11:10 de. OV ott folytatja ahol GYF abbahagyta.

  • Ezért fogok én a Jobbikra szavazni! A magyaroknak saját hazájukban diszkomfort érzetük van, mert védtelenek, az emberek kivannak szolgáltatva a potenciális perverz gyilkosoknak, a betolakodóknak akik kedvükre garázdálkodnak és gyilkolják a magyart. Egy olyan kormánynak mennie kell, amely kiszolgáltatva rettegésben tartja a nemzetet, mert képtelen, vagy pontosabban nem akar rendet teremteni az országban szigorúbb törvényeket hozva. Magyarországon minden héten, szisztematikus brutális rablógyilkosság áldozatává válik egy magyar!. A múlt hét végén is különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg egy öreg nénit, egy tolókocsis rokkanttól elvették a pénzét… sorolhatnám. Ez a helyzet tarthatatlan. Tudjuk, hogy mindez egy polgárháború tervszerű előkészületei. A Jobbik pártnak teljesen igaza van mindenben, a halálbüntetés mielőbbi visszaállításának szükségszerűségében is.

  • Marcsa te azért fogsz a jobbikra szavazni mert rasszista vagy, mert a valóságérzékelésed kórosan korlátolt, egyszerűen csak mert végtelenül tájékozatlan és ostoba vagy!
    Magyarországon bűncselekmény áldozatává válik egy magyar? Te istenbarma! Ahogy Németországba németek válnak a bűncselekmények áldozatává, Svédországban svédek, és felsorolhatnám ilyen relációban a világ összes országát. Amit te bújtatottan hangsúlyozni akarsz az a hungarista ideológia elidegenítő szemlélete, s ezért kérlek ne nevezd magad keresztényi hazafinak, mert az objektív valóság az, hogy csak egy szellemileg visszamaradott nemzetiszocialista némber vagy!

  • Jávorcsodaszarvas: A Jobbikra szavazásról soha nem volt kétség. Heil Vona!

  • Ja! „Egy tolókocsis rokkanttól elvették a pénzét…”
    1. Azt kerekes széknek szokták normálisabb helyeken nevezni. Ha már annyira aggódsz értük, próbálj ne sértően fogalmazni bugriskám!
    2. Nem egynek, az összesnek elvették a pénzét! Az elkövető klán fejét Orbán Viktornak hívják.
    3. Ez egy polgárháború tervszerű előkészülete? Húú… Valóban vissza kellene állítani a halálbüntetést, de egy olyan kiegészítéssel, hogy csak kóros IQ hiány esetén alkalmazandó. Téged elsőként küldenének oda ahova való vagy, a pokolra!

  • hulye javorszky
    nem rendet kell tenni, hanem munkalehetoseget kell biztositani, a sajat gyerekeidet fegyelmezheted, ha hagyjak, de masokhoz nincs es soha nem is lesz jogod, attol meg hogy a jobbik lesz hatalmon, ugyanugy nem lesz halalbuntetes es ugyanugy lesz bunozes, mert alapjaiban a tarsadalom rossz mukodese az, ami indukalja a bunozest es ezen legkevesbe a dilettans jobbik tud valtoztatni….ennek az orszagnak demokraciara van szuksege, nem diktaturara, te meg elmenjel abba a jo budos autokratikus nenikedbe, te kartekony samanzaptojas…

  • Húú… Valóban vissza kellene állítani a halálbüntetést, de egy olyan kiegészítéssel, hogy csak kóros IQ hiány esetén alkalmazandó. Téged elsőként küldenének oda ahova való vagy, a pokolra!

    Szerző: A Parittyás hangja | Október 17, 2012, 11:41 de. Parittyás!Hogy te mekkora böszme vagy,az IQ akkora mint a cipőd mérete!

  • Heil Vona!

    Szerző: bubala51 | Október 17, 2012, 10:16 de. Neked meg elment az a maradék eszed,vagy nem is volt soha?

  • Parityás, ha nem vetted volna észre hozzád se szóltam. Köpök a véleményedre, nekem van sajátom. Eredj a búsba…te barom !

  • ui. Nagyon sok embert győztem meg, mind a Jobbikra fog szavazni, he…

  • Agyalágyult társaság, nektek se a Fidesz nem jó, se a Jibbik ! Talán, csak nem azt akarjátok, hogy a szocionokra menjek szavazni ? Ez még viccnek is rossz lenne ! he…he…

  • Jávorcsodaszarvas: „Nagyon sok embert győztem meg, mind a Jobbikra fog szavazni, he.”
    ””””””
    Akkor nem aggódom. Aki önként, a maga elhatározásából szavaz rájuk, az nem is ember. A nagyon sok, az relativ, a csótányok például csak ötig tudnak számolni, azután jut a „nagyon sok”, patkányoknál a négy után jön a „nagyon sok”. A tyúkok három csibéig tudnak számolni, aztán jön a „nagyon sok”. Te valahol ezek közt lehetsz.
    Igazad van, „rá kell beszélni” (lásd, bebeszél, kényszerít, kínzás, zsarolás, inkvizició, agymosás, luftballon, kecsketölgy) néhány ahogy Kósa Lajos mondta, „politikailag nem tudatos” szavazót, hogy strigulát tegyenek a „Heil” mellé, Jobbra, ahol a Vona neve van.

  • Bubalablablabla…51-szer. Az a csótány, patkány, nemzetellenes, embertelen magyargyűlölő, aki a szocikra fog szavazni.
    Kétbalkezes balszerencsés balfékek ballépésre készülnek, ezért bal jóslatú ómen kínozza őket miszerint veszíteni fognak.
    Ne törjétek magatokat, már rég meggyőztetek, hogy ti vagytok a legundorítóbb emberállatok akikkel én ezen a világon találkoztam.

  • A nácik általában akasztófán végzik , országlásuk után. Mikor a feldühödött emberek leverik őket.

  • „Föld S. Péter 1951 október 4-én született újságíró, író, humorista. ”

    Olvasom a bemutatkozásodban, Picinypofám. Próbálom keresni a fenti irományban az emberséget, a hazaszeretetet, a tisztességet, uram bocsá’ a humort, ha már humoristának vallod magad, de sehol nem találom, pedig megnéztem, még a sorok között is. de ott sem találtam. Rosszindulatot, gúnyt viszont igen. Ezt nevezed humornak, picinypofám? Te ezért pénzt kapsz valakitől a magyar állampolgárok adójából, picinypofám?
    És van bőr azon a nem piciny ábrázatodon, ezt elfogadni?
    Komolyan mondom, undorító, amit egyesek csinálnak. Ugye érted, picinypofám?

  • Andrási Sándor

    Földes Picinypofámnak: Ha már igy megszólítottál – mert találva érzem magam – válaszolnék: Nos Picinypofám 2002 és 2009 között (meg előtte is) egyéni vállalkozóként mérnökösködtem, és ténylegesen építettem az országot. Miközben megteremtettem magamnak a munkahelyemet, fizettem a köztartozásaimat, az adómat, amiből még néhány ember fizetését finanszíroztam. Nem tartottam a markomat juttatásokért, hiába is tartottam volna. A közbeszerzéses munkák után hiába is ácsingóztam, azt elvitték a szocialista kötődésű, vagy szabad demokrata mérnökök, mert olyanok is voltak az elmúlt nyolc évben. Nem sajnálom tőlük, legyenek tőle boldogok. Amit sajnálok Picinypofám, hogy (több millió emberrel együtt) nem vettem észre: csőbe húztak. A fehérgalléros bűnöző gyurcsány és slepje oda lökött (a többi lúzerral együtt) a bankok karmaiba. Ez a gazember és bűntársai eladták az országát egy tál lencséért, vagy svájci bankszámlákért, nem tudom miért. Hát Picinypofám én tudom mit tettem az elmúlt nyolc évben, az én lelkiismeretem tiszta, de a tied vajon tiszta-e? Nem azért amit az elmúlt nyolc évben tettél, hanem azért, amiért most félrevezeted az embereket. Te mit tettél az elmúlt nyolc évben Picinypofám? És amit most teszel, azt vajon miért teszed? Nagyon jól tudod, hogy a világon semmi baj nincs Magyarországon a demokráciával. De mint abban a bizonyos kabátlopás esetben, sulykolod a kormány elleni rágalmakat. Hiszen te tisztában vagy azzal: Amit sokszor mondanak ha igaz, ha nem, megragad az emberek tudatában. Könnyű a tudatlan, gondolkodásra korlátozottan képes embereket – a gazdasági nehézségeket meglovalva – félrevezetve a nehézségekért a jelenlegi kormányt felelőssé tenni. Ezzel egyidejűleg hiteltelenítened kell a regnáló kormányt, minél hitelesebb, annál inkább. Ez a feladatod, amit nem tudom kitől kaptál, de bizonyára megéri, mert ezért csinálod.

  • Andrasi

    Hazudsz! ha neked jobb most, mint 2002 utan, akkor az csak azert lehet, mert az elso orban-kormanyzas idejen megkezdodott az orszag lerablasa es mar akkor megkezdodott a kivetelezes, mert amit elotte az egesz orszagon megsporolt a Bokros, azt orban elso kormanyzasa idejen csak a fideszesek kozott osztogatta szet….ugyhogy nyugodtan elorebb mehetsz, mint 2002…..itt azoknak az uj partoknak van okuk lerabolni az orszagot, akiknek ures volt a zsebuk es az a fidesz-jobbik volt…ja es csaxolok, kisebbsegben vagy! az ilyen vallalkozashoz nem erto senkihazy fidesznyikek mennek a levesbe es meg annyit sem fogsz tudni kapalodzni, mint eddig….mindenki megnyugvasara…

  • Szerző: Csipke Rozsa | november 5, 2012, 5:34 du.

    Gedeon, veled cölöpöt lehetne verni, ugye tudod, hogy miért?…

  • Andrási Sándor

    Nem akarom felébreszteni Csipke Rózsát, mert annyira el van alélva a saját okosságától, hogy reménytelen. Rá tipikusan illik, hogy az ostoba saját magánál okosabbat nem ismer. Osztja az észt mindenkinek, csak éppen azt nem veszi észre, hogy nincs mit osztania. Fogalma sincs sem a mai, sem az előző 23 év magyarországi történéseiről. Miután: ki mint él, úgy ítél, el sem tudja azt képzelni, hogy lehet becsülettel is dolgozni. Nem tudja azt megérteni: vannak olyanok is, akik a maguk erejéből vállalkoznak, soha senkitől semmilyen támogatást nem kapnak, ráadásul a járulékaikat és adójukat törvényesen fizetik. Neki ez magas, mert azt szokta meg, hogy a politikai kötődése közvetlen előnyökkel jár. A sógor-komaság, a két hegyes könyök, a hosszú nyelv, és a kemény csizmasarok juttatta előre. Az előző két kormányzati kurzus típus emberéről beszélek. Nem tudom, Kanadában ez-e a módi? Ha nem ez, akkor a szerencsétlen nehezen fog megélni, mert változásra képtelen. A kommenyista vírus olyan szinten fertőzte meg, hogy annak szervezetéből történő kiűzése lehetetlen, nagyobb károsodás nélkül. Igaz károsodást ennek a sejthalmaznak az esetében már nem nagyon lehet eszközölni.

  • Andrási Sándor

    Nem Csipkerossebnek válaszolok, mert ötvenem túl már nem kívánok lóval imádkozni, sem borsót fara hányni, de el kell dicsekednem azzal, hogy luxus autó tulajdonosa vagyok. Nem mondom, hogy korábban nem vágytam valami menő autóra, na nem azért, hogy felvágjak vele, inkább azért, mert tudja annak java részét, amit neki tulajdonítanak.
    Az én luxus autóm azért egy kicsit eltér a megszokottaktól, ráadásul bele illik az átlagba, a kisemberek által vásárolt, és fenntartott magyar luxus autó flottába. A márkája és típusa Suzuki SX4, 1500 köbcentis a motorja, ami nem akar hivalkodni 100 lóerővel, vagy a feletti teljesítménnyel. Van benne manuális klíma is, aminek hatékonysága a haló hörcsög utolsó leheletével vetekszik. Formája, menetteljesítménye és fogyasztása 19-20-ik századbeli, azaz elborzasztó.
    Ezek után joggal tehetik fel a kérdést: Mi ebben a luxus? Hát megosztom Önökkel a nagy titkot: Hát az ára. Mert az az igaz luxus, amit akaratomon kívül értem el, sok tíz (vagy száz) ezer honfitársammal egyetemben. Nem kell egyetemi végzettség ahhoz, hogy rájöjjenek: Devizahiteles autóról van szó. Négy éve fizetem, már ráment két millám. Most lekérdeztem a tartozásomat, és majd tökön szúrtam magam. Csekély négy milla a fennálló tartozásom. Kis osztás szorzás után rájöttem, a jelenlegi törlesztés mellett kb. 20 év múlva tudom kiegyenlíteni. A kocsi akkorra cc. 10-11 millámba fog kijönni. Mire ez megtörténik, az autóm 24 éves lesz, és már csak hat év kell az OT-s rendszámhoz. Nem kellett sok idő és kiszámítottam, (a jelenlegi kihasználtság mellett) addigra b. 600 ezer km lesz benne. Vajon kibírja-e a kis drága ezt az időt? Vajon én kibírom-e?
    Nem vágytam luxus autóra, a rendszertől kaptam. Attól a rendszertől, amelyik hitegette, hülyítette az állampolgárait, amelyik prédaként a bankok elé lökte az embereket. A válság keletkeztetése előtt 2-3 hónappal vettem, akkor, amikor az autókereskedő mint véres rongyra nézett a készpénzes vevőkre, minden rábeszélő készségével a hitelbe vásárlásra ösztönözve. A sorstársaim sem tudták, hogy luxus autót vásárolnak, szerintem nekik sem állt szándékukban ezt tenni. Most itt vagyok (vagyunk), az örökös darabbal, az autónk nem enged, és a bankunk sem.
    A múltkoriban valaki kioktatott a bankokról. Most üzenem neki: Vedd meg az autómat, egy fillér felárat nem kérek rá, ingyen adom, megtankolva, fényesre sikálom kívül belül, de még az átírást és a kötelező biztosítást is fizetem. Egyetlen fillért sem kérek érte, csak azt, hogy vállalja át a havi törlesztő részletét a banknál.
    És még egyet kérek mindenkitől: Ha tud valaki olyan országot, amelyiknek a kormánya ilyen aljas módon löki az állampolgárát a bankok elé prédaként, kérem jelezze. És végezetül: Köszönöm neked gyurcsány ferenc és kormánya, kívánom, hogy legalább olyan jó legyen nektek, mint nekem és sorstársaimnak.

  • Andrasi

    orban egy dilettans barom, a sleppjevel egyutt es csak fizesd az autodat, meg is erdemled! te vagytal dilettans neokommunistakra, haat elvezd!

  • Andrási te egy tökkel ütött pojáca vagy! Fegyvert szorítottak a halántékodhoz, hogy megvedd hitelre? Fizetgesd szépen a meseautódat ha már ekkora ökör vagy! A részleted meg lesz még kétszer ennyi is az istenített kormányod szabadságharcos politikája miatt, és remélem mikor belerokkansz majd a törlesztésbe, rájössz végre mekkora marha vagy te is meg az összes többi orbánvallású kretén!

  • Andrási Sándor

    Csipke Rozsa , A Parittyás hangja ! Az teljesen nyilvánvaló volt előttem, hogy tőletek és a magatok fajtájától empátiát nem várhatok. Nem is vágyok rá. Érezzetek együtt ti a viperával, meg a komodói sárkánnyal.
    A fenti bejegyzésem teljesen egyértelmű, még a hülyének is félreérthetetlen. Hogy miért is magyarázzák félre? Mert ez a génjeikben van. A tényektől egyáltalán nem zavartatják magukat, azt kiforgatják, csúsztatnak, összemosnak, és hazudoznak. Versenyre kelnek Európa legnagyobb hazugjával, gyurcsány ferenccel. Mert a kommunista söpredék és az attól még alattomosabb szabad demokrata bűnszövetkezet imádói (ha nem tagjai).
    Tájékoztatásuk közlöm, hogy a Magyarországot a pokolra küldő SZDSZ nevezetű vírust a magyar szavazók leszavazták, tagjai belülről már nem, csak kívülről tudják rohasztani az országot. Teszik is. Ennek vagyunk a tanúi, itt ezeken az oldalakon is.

  • Andrási Sándor

    Parittyás! Engem nem tudsz sértegetni, mert nem veszem magamra. Azért nem mert először megnézem, hogy ki mondja, és csak az után hogy mit. Innentől nekem nem ki, hanem mi vagy. Már ha felfogod mit írtam.
    Ellenben kb. 2 millió magyart sértettél meg ezekkel a szánalmas sorokkal. Azokat, akiket beetettek, rávettek, becsapta. A bankok a csalás tényállását valósították meg. Annyi rendbeli csalás bűntettét, ahány deviza alapú hitelt folyósítottak. Csak a jelenlegi gyáva magyar bírók nem merik ezt kimondani. Mert mi is történne, ha végre elszánnák magukat és az igazság felé billenne a mérleg serpenyője? Az összes vérszívó bank haszna ugrana. Na még ebből lenne aztán világra szóló ajvékolás. Mert a bankok szent tehenek, sértetlenek. Csalhatnak, lophatnak, rabolhatnak, büntetlenül. Miért is? Mert övék a pénz, a hatalom. A demokráciát és egyéb fennkölt eszmét kilóra megveszik. Mint ahogy az ilyen parittyásokat is, ráadásul aprópénzért, mert tudják jól, mennyit érsz.

  • Andrási Sándor

    Jávorszky Mária! ezt írtad: „Egy olyan kormánynak mennie kell, amely kiszolgáltatva rettegésben tartja a nemzetet, mert képtelen, vagy pontosabban nem akar rendet teremteni az országban szigorúbb törvényeket hozva.”
    Nem ártana megnézned, hogy ez a kormány eddig milyen módosításokat vezetett be a Btk.-ba (Pl.: három csapás elve). Ha jól megnézed, a magyar büntetési tételek egyáltalán nem enyhék. Más kérdés az ítélkezési gyakorlat. A magyar (igazságtól) független bíróságok java része (de főleg a vetői beosztású bírók) még az átkosban szocializálódott. A jogászok túlnyomó része szintén szocialista, vagy szabad demokrata beállítottságú. A korrupció a bíróságokon is tombol, nem csak a közélet egyéb területein. Akkor mit lehet ezektől várni? A kormány kísérletet tett a legfertőzöttebb réteg eltávolítására, sikertelenül (vagy legalább is kevés sikerrel) Meg kell nézni, a jogászok hová vonzódnak. A pénz, azaz a bankok felé. Ezeket szolgálják ki, a legjobb tudásukkal (Pl.: Deviza hitel szerződések). Igen igen nagy tisztelet az elenyésző kisebbségnek, akik jogász mivoltuk ellenére emberek tudtak maradni.
    A halálbüntetésről meg annyit: Én maximálisan támogatnám, ha szavazni kellene róla. Szerintem is van visszatartó
    ereje, már csak azért is, mert akin végrehajtják, még egyszer nem lesz elkövető. És ez nem vicc. Több olyan este is volt a közelmúltban, hogy a gyilkosságért elítélt újra ölt.
    A jobbikról: Lehet ellenzékben nagyokat mondani, lehet hülyíteni az embereket, de kormányra kerülés esetén teljesen megváltozna ez a nagyon radikális, gyakran szélsőséges megnyilvánulás. A jobbik teljességgel éretlen a kormányzásra. Csapongó hősködés, nagyot mondás, kompromisszumra és együttműködésre képtelenség jellemzi a vezetőit. Nincs kialakult programja, eszméi, elvei gyakran félelem keltőek (pl.: a magyar gárdához való ragaszkodás, a cigánykérdés, az unióból kilépés, stb.)
    A jobbik populista lózungait sokan beveszik, de nem gondolják végig, hogy azok végrehajthatósága mennyire reális.
    Bele gondolt-e Ön, hogy pl. az unióból kilépés után mi lenne a magyar gazdasággal. Nos ha most nyakig vagyunk az ürülékben, de van remény a kilábalásra, akkor sokszorosan elmerülnénk benne, véglegesen. Gondoljon bele: Kilépés esetén az unió minden erejével bebizonyítaná, hogy nincs nélküle élet. Uniós országba be és ki magyar árú csak védővámokkal juthatna el. Ez maga a gazdasági vég. A belső piac, meg a keleti piac mentene meg bennünket? Na ne vicceljünk. A keleti országokkal való kereskedést az unió blokkolná. Maradna a belső. Nem gondolják, hogy az elkényeztetett magyar nélkülözi majd az uniós termékeket? Vagy mindent mi gyártunk? Ez megint csak vicc kategória.
    De ez csak egy példa.

  • hulye Andrasi

    mar leirtam parszor, de azzal a fel eszeddel nem akarod megerteni…a diktatura fuggetlen a bankoktol….Csaucseszku remekul lezullesztette az orszagot bankok nelkul is….hogy orbannak megadatik, hogy rajuk mutogathat, te meg beszopod, az legyen a maganugyed!

  • Andrási Sándor! Sokban egyetértek veled, de nem kilátástalan a helyzet, az előremozdulásnak már vannak jelei. Az EU-ból való kilépéstől nem kell tartani, mert a bennmaradás az ami számunkra veszélyes.
    A Jobbik pártnak van programja. Amit „hősködés”-nek, stb. nevez velük kapcsolatban az sokak számára a megtestesült becsületes igaz magyar hazafiasság, nemzet és honvédelem.
    …”kompromisszumra és együttműködésre képtelenség jellemzi a vezetőit.”
    Kivel kéne kompromisszumot kötniük? …” az átkosban szocializálódottakkal”? Hát ezért tartunk itt!
    „A kormány kísérletet tett a legfertőzöttebb réteg eltávolításár, sikertelenül, vagy legalábbis kevés sikerrel.”
    Mert nem kompromisszumot kell kötni a magyarok ellenségeivel akik az EU segítségévél a sárba kívánják döngetni a magyar népet és nem kísérletezni kell, hanem jól seggbe rúgni őket,(bocs) egyszer és mindörökre, minden további kompromisszum nélkül! És ez, csak akkor lehetséges, ha kilépünk az EU-diktatórikus hatásköréből s a magunk urai lehetünk, csak ebben az esettben lesznek megoldva az általad is felsorold problémák.
    „Nem gondolják, hogy az elkényeztetett magyar nélkülözi majd az uniós termékeket?”
    Nem, nem gondoljuk, mert vajon ki is kényeztette el oly nagyon a magyar nemzetett? De ha akadnak is olyanok közöttünk, majd megtanulnak krumplit kapálni….vagy elmennek a …………..!
    ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!

  • hulye javorszky

    Isten sose volt gardista te barom!

  • Andrási Sándor

    A föld országai közül legfeljebb kettő van rosszabb helyzetben Magyarországtól a bankok nemzeti tulajdoni hányadát tekintve. Az eladósodás mértéke hasonló, mint az előző. Az állam és a lakosság kifosztva, a nemzetközi bankok magyarországi leánybankjai nem hiteleznek. Ugyan miért is tennék? Minden kockázattól mentesen helyezhetik el a pénzüket 15-30 napos (???!!!) lekötésre az MNB-nél, aki a magas alapkamattal a kedvükre tesz. Ezzel természetesen a saját országát árulja el. Igen beszédes az MNB logó levétele. Az MNB vezérei igen kényesek, nem akarnak a hazugság bűnébe esni, ezért az MNB betűket függőleges pálcikákra cserélték ki. Reggelente, amikor bemennek a gyengén fizető munkahelyükre, ne legyen lelkifúrdalásuk, hiszen ők nem az MNB-be mennek be, csak egy pálcika sorral jelzett épületbe. Természetesen az MNB a nevével ellentétben se nem magyar, se nem nemzeti se nem bank. Reméljük ez a helyzet a nemzetáruló simor távozásával változni fog. Ennél az undorító féregnél nagyobb kárt talán még gyurcsány sem tudna tenni. Mindent elárult a ténykedéséről, hogy az összelopott magán vagyonát külföldön, offshore cégekben tartotta. Hogy miért? Mert tudta, hogy a vagyonok vesztését ő maga generálja. Nem akarta a tetű, hogy az összelopott vagyon Magyarországon veszítsen az értékéből.

  • Andrási Sándor

    Kedves Jávorszky! Azt értem, hogy az EU-ból ki akar lépni a párt. És utána mi lesz? Felmérte ezt valaki, vagy utána számolt? Kötve hiszem. Az EU meglop, megaláz bennünket, kapcarongynak, biorobotnak, szemétzabálónak, (és ami a legfájóbb) gyarmatnak tekint bennünket. Ezeket a tényeket nem tudja elleplezni az örömóda. Mert az nem nekünk szól, csak a győzteseknek. Mi okozza ezeket a számunkra káros dolgokat? Az, hogy a nemzet züllesztő vírusok (m.p.; gy.f.; b.g; és sameszeik) ezt lehetővé tették. Nem véletlen, hogy Orbán az EU potentátok szemében szálka. Tessék már emlékezni arra az ominózus EP ülésre, amin Orbán (és rajta keresztül az egész magyarságot) megpróbálták megalázni. Micsoda hitvány, felületes, és igaztalan dolgok hangzottak el. Világosan kitűnt, hogy az EU aparátcsikokat a tények érdekelték a legkevésbé.
    Az EU-ból kilépés esetén ugyan mit lehet várni az EU tagországoktól? Ha véletlenül előfordulna, hogy a kilépésünket követően nem akarnak rajtunk példát statuálni (99 %, hogy nem), akkor is nagy bajba kerülne a most is a béka segge alatt lévő gazdaságunk. Ugyan hogy alakulna az export-import, olyan védővámok mellett, amitől nem tekinthetnek el? Mit tudnánk exportálni, és mennyiért, meg tudnánk-e fizetni az importot? Vagy bárki azt gondolja, ha szakítunk az EU-val, mi leszünk a hősök, és a kelet a keblére ölel? Egy szart mama, mondaná Hofi. Csak nem gondolja bárki, hogy a mi kedvünkért rontaná a renoméját az EU-nál? Maradna az önellátás. Azaz csak maradhatna, ha a magyarság öntudatos lenne. De nem az. A magyarság jelentős része végtelen ostoba. Talán nem ezt jelzi a 2002-es 2006-os választás? Ezt a lakosságot olyan szintű szisztematikus agylúgozásnak vetették alá, hogy képes a hatalmat ugyan annak a nemzetzüllesztő bűnszövetkezetnek átruházni, amelyik szemérmetlenül ellopta a múltjukat, jelenüket és jövőjüket. Tessék megnézni, hogy jön fel a népszerűsége a 40 éves rendőri nyugdíjat pártoló kónya, a drogokat bevezetni akaró juhász és a milliárdossá lett kis pislogó gyilkos bajnai által jelzett alakulat. Csípjen már meg valaki, derüljön ki, hogy csak rosszat álmodok. Ennyire nem lehetnek hülyék az emberek.

  • Topapó,holvan CSipke Rózsa?—Hátul sdisznóknál,de megismered mert kendő van rajta.

  • Parittyás! Te megharapod azt a kezet anelyik enni ad? Majdnem a duplájára emelték a finanszirozásotokat. Te aztán igazán nem szólhatnál egy szót sem.

  • Hát picinypofám igy állunk: Nem lesz gázáremellés—-Lesz—-Miért hszudik,nem lesz! LETT. Nem lesz kenyéráremelés, LETT. Kaptok olcsó devizahitelt. KAPTUNK Abba rokkanunk bele. Lesz szép kormánynegyedünk,már beletettünk 10 milliárdot. NEM LETT. Épitettünk szép autópályákat. EU.pénzből Km-enként 3 milliárd ból. Kispofám sorolhatnám még ,de kevés lenne rá az oldal. Aki „kurva ország „-nak nevezi a saját hazáját annak semmi keresnivaloja sem az országban sem a politikában ugye Kispofám.

  • topapo

    de az is lehet, hogy nem kendot, hanem felautomatat viselek….te analfabeta foldsotet gyoker…

  • Topapó! Miről beszélsz? Kiknek a milyen finanszírozását?

  • Andrási Sándor

    Vigyázz Topapó! Csipke rózsa előrántja a félautomata partvisát, akkor aztán jajj lesz neked!

  • Topapó
    2012 november 14
    11:31 de.

    Jól mondtad, Topapó.