Budai, a sikerember

2012 december 6 10:10 du.4 hozzászólás

Az MTI rövid közleményt adott ki Budai Gyula egykori elszámoltató, mostani vidékfejlesztő győzelmi jelentéséről november 28-án. A dátum csak azért fontos, mert ezekről a sikerekről a csontvázkutatás bajnoka már nov. 15-én beszámolt, méghozzá sokkal részletesebben Bolgár György Megbeszéljük című műsorában. Nem egészen érthető ez a késlekedés, talán a független magyar újságírás büszkesége, Belénessy Csaba váratlan, bár korántsem sajnálatos távozása az Iroda éléről lehet a magyarázat. (Azért ne örüljünk előre, mindennél, és mindenkinél van még rosszabb…) Akkor hát lássuk mitől is volt olyan nagyon sikeres a forradalmi hevülettől is stimulált nagy magyar elszámoltatás.

Budai Gyula

Hát példának okáért attól, hogy „csaknem” 100 milliárd forintot sikerült „visszaszerezni a költségvetés számára”, ami annak úgy kellett, mint egy falat kenyér, így most egy Matolcsy csomaggal kevesebb. Kétségtelenül csinos kis összeg ez, ha csak egy százalék sikerdíjat szavazott volna meg magának Budai, most még annyira sem kéne aggódnia neki és családjának a kormány kiigazítási, és racionalizálási programja miatt. Azért nagy aggódnivalója így sincs, ebben egészen biztosak lehetünk.

Bolgár György egyébként (két hete) azt is megtudhatta tőle, hogy ezen összeg jelentős része nem a csontvázas szekrényekből került elő, hanem a válság idején az állam kezében levő MFB kezességet bizonyos stratégiailag fontos magáncégek kölcsöneihez, mint pl. a Péti Nitrogénműveknek, hogy ne omoljon össze, illetve szüneteljen a hazai műtrágyagyártás. Az ilyen, és ehhez hasonló állami kihelyezések kerültek most vissza Budai odahatása révén alig két évvel előbb az állam bankjába, ergo a költségvetésbe. Az ügylet kapcsán aztán mindenféle bizottság hallgatott-gyanúsítgatott meg korábbi kormánytagokat, akiknek a bűnösségét még a világ legfüggetlenebb ügyészsége sem tudta megállapítani, meg kellett elégedjenek a gyanú árnyékának rájuk vetítésével. Nézzük tovább:

Vidékfejlesztése közben Tatán egy sajtótájékoztatón azt is elárulta Budai úr, – végül is erre reagált az MTI – hogy összesen 1442 gyanús ügyben indult eljárás. Ez bizony nem semmi, tehát valami. Ebből azonban csak 110 (!) ügyben készült „nyilvános összegzés”, 1332-ben e szerint nem. Azokat tehát csak titokban, amúgy fű alatt vizsgálták, úgy tűnik minden eredmény nélkül. Hogy kik, és miért keveredtek Budai látóterébe, arról nem tudhatunk semmit. Mármost ebből a 110-ből 61 feljelentés született – szűkül a kör -, jelenleg pedig 30 ügyben nyomoznak az illetékes hatóságok, amelyből 7 esetben bizony már „bírósági vádemelésre” is sor került. Tehát 1442-ből úgyszólván biztos, hogy 1435-ben árnyékra vetődtek az elszámoltatás vitézei, ami azért főleg annak tükrében, hogy milyen biztosak voltak a csontvázkeresők, nem egy nagy durranás. Ennél még tán az egykori aranyásók is nagyobb hatásfokkal teljesítettek. És akkor említsük még meg, hogy a talált 7 csontvázból is ki tudja hány az igazi, és mennyi készült műanyagból, vagyis mennyi a „műbalhé”, ne mondjam „konstruált vádemelés.”

Hogy aztán még ütősebb legyen sikerjelentés, Budai immár vidékfejlesztési államtitkárként azt is bejelentette, hogy a kormány olyan nagyon odafigyel a fiatalok agrárszakemberré nevelésének kérdésére, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolákat hamarosan államosítja, ami ugye a legfőbb biztosítéka a magas szintű intézményműködtetésnek. Egyik ilyen középiskola éppen a tatai lesz, így hát ezek után majd a minisztériumban döntik el, hogy ki lesz a tatai intézmény vezetője, és hogy miképpen is lásson munkához. (Gondolom most nagyon megnyugodtak Tatán az érintett iskola oktatói, és tanulói.)

Nyugodtak lehetünk, minden rendben, a pénz megvan – ha még oda nem adták a Közgépnek – az elszámoltatás megvolt, az államosítás meglesz, kell-e ennél több, létezik-e ennél jobb világ? Éljen pártunk, és kormányunk, valamint annak nagy elszámoltatója, és vidékfejlesztője: Budai Gyula!

4 hozzászólás

  • Ódor György

    Budait akár Belügyi Népbiztosnak is kinevezhetnék, tevékenysége emlékeztet az egykori szovjet NKVD-ra:Народный комиссариат внутренних дел. Szerencsénk, hogy nem tud annyit!

  • HEHEHEHEEEEHEHEHEHEEEHeheeheheheheheeheee


    ” Koncepciós aranyásó…..”
    😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀

  • Geyza!
    Továbbra is csak ilyen röviden,legalább nem fáj a hülyesége
    sok normális embernek……
    Köszönjük!

  • Igen Budai siker ember!Siker ember a hiteltelenségében,álszentségében!Egy megélhetési politikus!Minden perét elveszitette eddig,ebben is sikeres!Erre az emberre a nem létező kutyámat sem biznám rá!