Nemzeti karácsony

2012 december 23 8:10 de.19 hozzászólás

Egy igazi keresztény, különösen év vége felé karácsony idején összeszedi utolsó energiáit, és harcoktól megfáradt testét újabb cselekedetekre készteti. Majd ráront ismét a hajléktalanokra. Hiszen azok az ország rákfenéi, a szocialisták és a liberálisok után a következő felszámolandó társaság. Na jó volt még más felszámolandó is, mint a független Alkotmánybíróságunk, a manyup-ak, a Malév, a Vidámpark, a korkedvezményes nyugdíj, a népszavazás, a sztrájk, a rokkantak, az Alkotmányunk, a demokratikus választás vagy a jogállamunk. És még lehetne sorolni bőséggel.

Karácsony Fidesztánban

„Nemcsak az Alkotmánybíróság hajléktalanokat védő határozatának, de magának a hajléktalanságnak is hadat üzent a miniszterelnök. Orbán Viktor november végén életszerűtlennek nevezte, hogy az AB megsemmisítette azt a határozatot, amely alapján az önkormányzatok megtilthatták, hogy emberek életvitelszerűen éljenek az utcán. Úgy tűnik, a miniszterelnök nem tágít, és ha kell, kétharmados erővel kívánja megoldani a problémát, sőt még nemzeti konzultációt is indított, hogy bizonyítsa igazát”–jegyzi az Origo. A felcsúti harc mestere most éppen a hajléktalanokat kriminalizálja, de nem retten vissza a rokkantak, vagy a korkedvezményes nyugdíjasok vegzálásától sem. Mostanában a diákok is megtapasztalhatták milyen az, amikor a kedves vezető megvédi őket és a jövőjüket szóvivői fegyverhordozói támogatásával.

Szerinte, mint igaz hithű kereszténynek, a hajléktalanok bizony ne éljenek életvitelszerűn az utcákon. A kétharmadnak még az AB sem állhat ellen, ha kell, a keresztény (k)alaptörvényükbe foglalják kétharmados szabályozásként azt, hogy a homeless-ek menjenek haza, szállodába, vagy a nyaralójukba, de ne az utcán rontsák a levegőt. Ő maga is, ha unja már a városi létet, leugrik felcsúti hobbitelkére, és körülnéz az Akadémiája háza táján. Megnézi kijelölték-e már a stadion helyét, vigyázva arra, hogy le ne lógjon a birtokáról, nehogy véletlenül mások területét fejlessze közpénzek milliárdjaiból. A keresztényi szeretet annyit mond a felcsúti elmebajnoknak, hogy szeresse magát és a hobbijait.

Szóval karácsony előtt még odacserdít a hajléktalanoknak, hadat üzen, és bemutatja Európa szerte (f)elismert pávatáncát nekik is. Újabb nemzeti konzultációt is képes bevetni ellenük a napalm mellett, és úgy bizonyítja be, hogy neki van igaza egyedül, a többi tízmillió meg hülye. A többi tízmillió, beleértve az Alkotmánybíróságot is, azon az állásponton lenne, hogy „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie”. Az újabb nemzeti konzultáció eredménye borítékolható, olyan lesz, mint a többi. Óriási siker, hogy alig 10%-nyian visszaküldték az íveket, és azok mind egy valamit akarnak: azt, amit a kedves vezető. Tehát felhatalmazva érezheti magát arra, hogy azt tegyen továbbra is az országgal, amiről beteg elméje csak álmodik. Bár költhetné a konzultációnkénti egymilliárdot akár a hajléktalanok ellátására is, de így legalább lehet kelteni a demokrácia hamis látszatát. Szerinte. Mert szerinte mindenki hülye ebben az országban, ezt az országot vezetni csak ő képes. Ilyen félázsiai származékoknak ez való, az erő. Erő segítségével ugyan felszámolhatjuk a hajléktalanságot az utcán, de azon túl nem fog menni. Készülhet olyan statisztika, amely kimutatja azt, hogy nincsenek hajléktalanok, mert majd átnevezik őket is, mint a tandíjat, vagy a Moszkva teret. És akkor a hajléktalanokság, mint olyan megszűnik, de lesz majd helyette mondjuk jobbágyság, vagy cselédség. Ezek teljesen új szavak, még sohasem használták őket, és azt fogják jelenteni, hogy rabszolgaként dolgozhatnak lakhatásért és ennivalóért cserébe a számítógépkori arisztokratáknak a magyar emberek. Ugyan ezek már jóval többen lesznek, mint most a hajléktalanok, de szükség is lesz a dolgos kezekre, mert már alakul a következő egymillió új munkahely. Az meg milyen ciki lesz, hogy ott van egymillió betöltetlen állás, amit a kedves vezető létrehozott, oszt nincs elég munkaerő. Mert ez az újabb egymillió is közmunka alapú lesz. Dolgozzanak csak a négerek, sok stadiont kell építeni az elkövetkező korszakokban. Szóval ezt kapják karácsonyra Magyarország legelesettebb állampolgárai.

A fidesznyik elvtársak viszont nemzeti karácsonyi ajándékot kapnak. Tarlós elvtársnak például dupla fizetést hoz a Jézuska. Zsiga Marcinak új aszfaltút épült az új házához. Orosz Erika új állást kapott, ő került a hajdúnánási járási kormányhivatal élére. És ő volt a kiadóvezető a Hajdúdorogi Újságnál, amely kiretusálta egy fotóról a helyi polgármestert korábban. Jó tett helyében jót várj, ez egy régi bölcs dakotamondás.

Kövér elvtárs a karácsonyfa alatt egy vadiúj Országgyűlési Őrséget talál, mely egy tulajdonképpeni fegyveres testület lesz. Jézuska nem garasoskodik, a szervezet tagjai kiemelt, 400ezer forintos fizetésért akár rúghatják is az ellenzéki képviselőket. Vagy ha egy parasztlengő utáni gumibotozás sem elegendő, akkor lehet alkalmazniuk a sokkolót is. Fegyvert csak ezek után használhatnak. A 349 fős testület létszáma gondolom úgy lett meghatározva, hogy minden ellenzéki képviselőre jusson kettő legalább, az pont kétharmados fölény, mint ami amúgy is jár nekik. Meg persze ez mellett a teljes fegyverarzenál, mert a kétharmados fölény az nem elegendő, Fideszék szeretnek a biztosra menni.

Ugyan úgy, mint a törvényeikben, melyeket magukra szabnak, és az egyharmadnyi ellenzéknek még kevesebb esélyt adnak arra, hogy bármiben is érvényesülhessen az akaratuk. És így választóiké is. Ékes példája ennek az új választási törvényük. Amellyel az ellenzék akkor sem fog nyerni, ha mindenki rájuk szavaz.

Sőt, azt is megakadályozzák, hogy egy fideszes képviselő a választói érdekeit képviselje. Mint Ángyán József, aki negyedmilliós büntetést kapott karácsonyra pusztán azért, mert önálló véleménnyel rendelkezik, és a termőfölddel kapcsolatos alaptörvény-módosításról a frakció ellenében szavazott. Nem mintha számítana, mert a többségük még mindig szervilis gombnyomogatók önálló akarat és választói körzet nélkül, így a törvényt megszavazták. De senki nem mehet szembe az ország örökös demokratájának akaratával, mert ő egyben akarja tartani a frakcióját. Ami azt jelenti nála, hogy egyben tartja őket, bent a segglyukában. Ángyán minden frakciószabályzatnak megfelelt, csak a konklúziót nem vonta le, ami annyit tesz, hogy „én, a nemzeti egység megteremtője, saját kezűleg válogattam össze a csicska nemzeti csapatomat, nem tűröm, hogy ne azt tegyék, amit én mondok nekik. Aki ezzel szembe megy, az engem árul el, így árulója lesz a hazának is, ami egy és ugyanaz”. Felcsútiában, ha valaki a választói akaratot képviseli a parlamentben, az kemény büntetésekre számíthat, aki viszont belesimul a környezetébe, annak járnak a kiváltságok. A választói akarat és a kampány ígéreteik érvényesítése mára csupán „politikai cirkusz és hangulatkeltés”.

A fidesznyik elvtársak mellett nem fognak nélkülözni a szervezeteik sem, lesz mit keresgélniük a karácsonyfa alatt. „Többek között a gyógyszerkasszára, a felsőoktatási intézményekre, a családi pótlékra az ideinél kevesebb pénz megy jövőre a költségvetésből, de vannak szervezetek, amelyek sokkal nagyobb összeghez jutnak – derül ki a pénteki Blikk összeállításából. A lap szerint a Terror Elhárítási Központ támogatása 29 százalékkal 13,4 milliárd forintra emelkedik, a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetése 40 százalékkal 1,3 milliárdra duzzad. A Magyar Művészeti Akadémia 63, a Miniszterelnökség pedig 92 százalékkal nagyobb forráshoz jut, így előbbi 2,5, utóbbi 4,8 milliárdból gazdálkodhat.” Azt már tudjuk, hogy nálunk a terrorelhárítás sikerágazat, azt fejleszteni kell. Igaz még egy terroristát sem kaptak el, de ez nem rajtuk múlt, hanem azon, hogy Magyarországon ilyenek nincsenek. Nálunk csak nyikhaj, senkiházi tollforgató terroristák vannak, akik plagizátorokat lepleznek le, de azokra a médiatörvény vonatkozik, nem a BTK. Egyelőre. A fontos dolgokra továbbra is van pénz, saját magukra, stadionokra, államosításra mindig futja.

A diákok is kapnak ajándékot, de az még tök meglepi lesz, hiszen naponta látnak napvilágot a különféle lehetőségek. Hol keretszám van-nem lesz, hol tandíj lesz-nem van, hol röghöz kötés, hol ponthatárok röppennek fel, hol konkrét számok az ingyenes karokra (55ezer). Egy dolog biztos, és az a bizonytalanság. A kedves vezető minden nap más megoldást álmodik meg, amit lelkes csicskahada hülyét csinálva magából, azonnal világgá is kürtöl. Az sem zavarja őket, ha naponta két verzió is feltűnik, akkor is megmagyarázzák nekik, hogy ez a diákokért van, evvel ők a nyertesek, csak hagyják, hogy elmagyarázzák nekik. Vagyis hogy megint hazudhassanak valamit, mert már élni sem tudnánk a nélkül, ha legalább naponta kétszer nem hazudnak a képünkbe. Pedig a mai egyetemisták nem akarnak 7 évig ingyen járni az egyetemre, mint Kövér elvtárs anno, vagy 14 évig, mint Dajcs Tompika. Ők minél előbb el akarják végezni az egyetemet, hogy aztán minél előbb elhúzhassanak ebből az országból, ahol hülyének nézik őket, és ahol nap, mint nap bebizonyítják nekik, hogy a fehér az fekete, a költségtérítés nem tandíj, a kudarc az valójában siker, a leminősítés az dicséret, az autokrácia az demokrácia, a töpörödés pedig szárnyalás.

A felcsúti igaz hívő megajándékozza – a keresztény Jézusra emlékezvén – az ő szeretett népét a szeretet nemzeti ünnepén. Nem megszorításokkal, hanem könnyítésekkel. Jövőre még könnyebbé teszi a fizetések elköltését. „Sok százmilliárdos adóemelést fogadott el ma a kormányoldal a parlamentben. Emelik a még be sem vezetett csekkadót, jön a közműadó, marad a teljes összegű bankadó, növelik a béren kívüli juttatások terhét.”

A bankszektornál (ahol mégsem feleződik le a bankadó, és jön ráadásul a sárgacsekk-adó) „a hitelintézeti és fogyasztóvédelmi előírások állítanak akadályokat az ügyfelek megterhelése elé. Az áthárítást mindemellett megnehezíti a versenyhelyzet is” – a helyettes államtitkár szerint. Az nem zavarja, hogy a bankok már át is hárították ezeket az ügyfeleikre. Nem kicsit, nagyon.

Ezek a „nemmegszorítások” 2013-tól lépnek majd életbe, sok egyébbel együtt, és a magyarok őszintén sajnálni fogják, hogy 21.-én elmaradt a világvége. Mert ami itt van, az még annál is rosszabb.

Boldog nemzeti karácsonyt, elvtársak!

A.G. / a KMH Ellenszék rovata

19 hozzászólás

  • Kár,hogy a szerző „ismeretlen”,de talán jobb is!….
    A jókívánság sokszor visszaszáll,de minden normális
    tisztességes ember a SZERETET ünnepére és Jézus születésére
    készül,ők még most sem……Minket ez egy csöppet sem zavar!

    Azért Kellemes Ünnepet …..

  • Boda
    Egyetértünk:-)
    „minden normális
    tisztességes ember a SZERETET ünnepére és Jézus születésére
    készül,ők még most sem…”, mert ilyenkor is csak rugdossa a fidesz az elesetteket.

  • Így van. Nem az a bűnös aki felhívja a figyelmet az aljasságokra. Ez olyan, mint amikor Tarlós azt mondta, hogy az okozott kárt az országnak aki rávilágított Schmitt Pál plagizálására. Véletlenül sem az volt abban az esetben sem a „hibás” aki lopott – áh dehogy is. Ha ilyen karácsonyt -és egyáltalán éveket hoz ez a kormány, tessék már nem arra haragudni aki ezt közzéteszi. Van egy nagyon jó mondás: Don’t blame the messenger!

  • A szerzö éppen hanukázik.

  • A levitézlett szoc-lib nemcsak Karàcsonyra,hanem évekre itthagyta „ajàndékàt”,nyögjük a 81 %-os adossàgot,a felvett 20 Milliàrd 2012-es törlesztési kezdetét/2014 végéig a kb. a felét/.Akik ezt az „ajàndékot” a mi szàmlànkra elkövették, megint azon a sötét gondolaton morfondiroznak /Gyurcsàny,Bajnai,Oszko,Mesterhàzy,dr. Vadai Àgnes stb./,hogy ujbol behuzzàk a csöbe az orszàgot.

  • Tévedsz Godi, a szerző karácsonyozik. Azt is csak holnap.

  • És te hogy készülsz a karácsonyra Godi? Fényesítgeted a horogkereszt díszeket?
    Náci kö@ög!

  • Egyaltalan nem meglepo, hogy nevtelenul kerult ide a cikk(mar megint).Ezt a karacsonyi GYULOLKODEST nem is lehet
    alairni.
    Parittyas!
    Szep es kellemes karacsonyt neked is(de csak olyat, amilyet masoknak kivansz magad is).

  • Jumbó
    Ezek a karácsonyi tények, nem gyűlölködés.
    Ha valami nem igaz szerinted, akkor azt írd meg.
    A többi csak terelés.

  • JIMBO
    2012 december 23
    5:08 du.
    sajnos, nem tudsz tenni ellene semmit. ez van, ezzel együtt kell élned, bizony, vannak olyan szerzők – voltak is – akik csak nevük kezdőbetűivel szignálják az írásaikat. persze, megtehetné álnéven is, úgyse tudnád, igazi-e, vagy sem.
    tehát, nem mind1?
    a cikkhez ÉRDEMBEN megint nem szóltál, de hát, ez nem is csoda, az ilyesmi meghaladja a képességeidet.
    egyébként az én karácsonyi ajándékom csak neked, csak most, csak itt:
    http://www.pixelfonts.hu/eng/pixelfonts_chmaps/unicode_fonts/macromedia/hu_for_flash.htm
    vagy a code page 852.
    a letörltésre, gondolom, még te is képes vagy. ha nem, kérd meg a szomszéd alsó tagozatos gyerekét.
    sokban javítana a kompetenciádon.

  • Godi István
    2012 december 23
    12:41 du.
    és, ha éppen azt tenné? közöd? amúgy, mi kifogásolni valód van benne? a cikkhez, persze, egy szavad sincs!
    leragadtál a zsidózásnál. szegénykém…
    egyébként hannuka az írásmódja (héberül חֲנֻכָּה ḥănukkâ), jelentése: a fények ünnepe. (ezzel neked akkor is gondjaid lennének, ha reflektorral világítanák meg agyad sötét mélységeit).
    kapaszkodj meg, maga jézus is eljárt megünnepelni.
    amúgy 2012-ben dec. 9-16 volt az ünnep.
    upppsz. ebbe nagyon beleszaladtál, olajbogyó:-)))

  • Hollósy Gerti

    A facebookon több helyen látható egy felvétel, az ételre rászorulók hosszú sora áll a budapesti Rókus kórház kápolnájától egészen a Blaha Lujza térig. 2014. dec. 24-én és soha nem volt ilyen hosszú a sor. Igazán ezen kéne elgondolkozni kapcsolódva a cikk témájához.

  • Ezek Jimbo-féle páriák nem képesek érteni a szóból.
    Csak fújják a lejárt hülyeségeiket.
    Mint pl. ez a félkegyelmű Dénes is.

  • Valljuk be, nem könnyű eldönteni és paragrafusokba foglalni, hogy meddig tolerálható a hajléktalanok (szociális) jellegű gondjai, és hol kezdődnek másoknak a jogai? Inkább az állam és az önkormányzatok kötelességéről kéne beszélni.
    Egyébként sose a vallásokkal, hanem az értelmezőikkel van a gond.

  • Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla:
    http://atv.hu/cikk/video-20121225_meleg_etelt_tartos_elelmiszert_ajandekot_osztottak_budapesten
    Az azért elég nagy szégyen, hogy a nagyonkeresztény KDNP pártként nem osztott ételt az ünnepek alatt (mentségükre legyen mondva, hogy máskor sem szoktak) viszont a buddhista szeretetszolgálat igen. Pedig tőlük még az egyházi státuszt is megvonták, tehát az adományukban egy fitying állami pénz sincs.
    Már tavaly is a Rókus kórházig ért a sor, de idén a „helyzet fokozódott”, mert ahogy azt egy fideszista fütyi
    elmondta: orbánisztánban a „negatív fejlődés is fejlődés”
    De legalább Erdő Péternek volt annyi esze, hogy idén már a karácsonyi szentbeszédében nem politizált a fidesz mellett. Az is egy „üzenet” annak akinek esze van.
    Sárdi Jani:
    Idén MÉG nem írták ki a hajléktalan ellátási pályázatokat, és a szeretetszolgálatok az utolsó tartalékaikat élik fel. Normális, egészséges, jóérzésű ember tudja, hogy erről mit tartson! Főleg így karácsony körül, amikor a krisztusi elveken is el kellene merengeni! Krisztus ostorral verné ki a Parlamentből a 2/3-ot!

  • Nem akarok beleszólni a karácsonyi nagy politikai vitába,de ajánlom mindenkinek az egymás sértegetése helyett olvassa el Ille István:Szenteste cimű irását.

  • Boda Marcsi!Legyenszives legalább ön ne berszéljen a szeretettről!Éppen Ön mondja ezt akiben ennyi gyülölködés szorult!

  • Bennem van szeretet,de nem az ilyen „lököttek” felé mint
    Kovács Éva és akkor még finoman fogalmaztam!
    Maga hol él és minek,kinek?

  • Boda Marcsi, lehet, hogy finoman, de nem magyarul. Szeretet ugyanis a magyar nyelv szabályai szerint valaki IRÁNT van bennünk és nem FELÉ. Ez a „felé” tipikus pártzsargon szöveg, látszik, elmélyülten tanulmányozta az MSZMP KB iránymutatásait, így azután az is érthető, hogy a Fidesz szóhasználata sokkal otthonosabb és érthetőbb a számára, mint a szofisztikáltabban fogalmazó szocialistáké és liberálisoké.