A sötét háttér derengeni kezd

2012 december 26 1:22 du.100 hozzászólás

“A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele.” (Shakespeare: Julius Cesar III.2)

Mindazok, akik figyelemmel kísérték az elmúlt hónapok eszevesztett vitustáncát, melyet a magyar kormany az oktatásügy körül, vagy inkább ellenében folytatott, egyre kiismerhetetlenebbnek tűnt, hogy vajon mi lehet az ok, mi a magyrázat és főleg, hogy kinek az érdekében történt mindez. Természetesen számos gazdasági megfontolás is közrejátszott az átalakítás szándékában, de a brutális megszorításokon túl számos olyan intézkedést is erőszakolt a kormány, melyeket semmiféle racionális megfontolás nem indokol. Hogy csak egy példát említsek; miért kapnak támogatást egyes szakok, és miért nem mások? Hogyan lehetséges az, hogy a kormány, melynek legtöbb tagja jogász, nem kívánja támogatni a jogászképzést?

No Corner Left Untouched / Donna Sullivan Thomson

A valószínű magyarázatot az Orbán kormánynak az értelmiséggel fenntartott kapcsolata segít megérteni. Mint szinte minden társadalmi csoportot, az intelligenciát is a maga szempontja szerint osztotta kétfelé a nemzeti kormány: akik velunk vannak, (vagy inkább akik “értünk” vannak,) és azok, akik nem de akkor egyáltalán ne is legyenek. Ez az önkényes felosztása az értelmiségnek látszólag bevált míg a kormány a mézesheteit töltötte a Hatalommal, a Professzorok Batthányi köre szépen és hálásan gazsulált, a többiek pedig reménykedve várták a beigért csodát. Az értelmiség, amint az elvárható volt tőlük, a várakozás álláspontján hallgatott. Ez működött is egy évig, habár egyre tarthatatlanabbúl. Most azonban, majdnem három év elmúltával, a kormányt támogató értemiségiek száma rohamosan csökken. Különösen azokban a szakágakban, amelyekben egzakt alapon torténik a véleményalkotás. A Professzorok Batthányi Köre szégyenkezve hallgat, mint a sír. Azok a politikai elemzők, jogászok és közgazdászok pedig, legyenek akár jobboldaliak is, akik nagy reményeket fűztek az Orbán kormány eljöveteléhez mára belátták, hogy reményeik szétfoszlottak, szakmai becsületük védelmében kénytelenek egyre határozottabban kritizálni a kormány nyilvánvaló tehetetlenségét, illetve korruptságát. Ez alkalmasínt minden területre kiterjed, az oktatástól a mezőgazdaságon át a szabadságjogok korlátozásáig és a gazdaságpolitikáig.

Még Orbán egykori professzorai is; Szabó Máté, Chikán Attila, vagy Mellár Tamás, mind egyemberként minősítik az Orbán kormányt katasztrófának.

Ismerve a kormány gőgös úrhatnámságát, nem tarthatott sokáig míg Orbán felismerte a veszélyt melyet az egyhangú rosszalás jelent számára és követve a legkisebb ellenállás irányát, rájött, hogy ha a jogászok, közgazdászok és elemzők ellene vannak, hacsak ő maga nem akar megváltozni, (márpedig arról szó sem lehet!) akkor bizony ezt a zajos és lebírhatatlan csoportot kell megregulázni. De az orbáni rendszer hosszútávú terveibe ezekbol a lehető legkevesebbet szabad csak beengedni, nehogy szakértelmükkel, véleményükkel, tekintélyük súlyával a hosszútávra szóló berendezkedést veszélyeztessék. A megoldás kézenfekvőnek látszott számára: elsorvasztani az állami egyetemek “veszedelmes” szakágait, miközben bátorítani az egyházi egyetemeken folyó oktatást ugyanazokban a szakágakban. Igy kerult sor tehát arra, hogy az állami egyetemek finanszírozását egy tollvonással megvonják, miközben az egyházilag fenntartott egyetemek folytatják a nagyszámú jogász képzését, akiknek a működése már eddig is meglátszott például az ügyészség gyakran részrehajló eljárásaiban. Igy üti fel a fejét újra az egykori törekvés, igaz ellenkező előjellel, a “szocialista ember típus” kinevelésére. Most inkább a rendszer-barát jogászok, közgazdászok és hasonlók egyházilag testreszabott hada érkezik máris, hogy a Fidesz káderigényét kielégítse. A Pázmány Péter Egyetem, a Károli Gáspár Egyetem és társaik, (hogy ne mondjuk cinkosaik,) készséggel szállítják a színben és méretben “illő” káderanyagot. Hamarosan mégkönnyebb dolguk lesz majd, ha abból a silány alapanyagból dolgozhatnak, melyet a Hoffman Rózsa általános- és középiskolái gyártanak számára. Ezzel a stratégiával, mely egyszerre üt több legyet is egy csapásra: pénzt takarít meg és megkíméli a rendszert a jövő kritikusaitól, de főképpen biztosítja, hogy hosszú idővel Orban után is a rendszer megmaradjon és “virágozzék.” Valóban ördögi terv!

Mégis, amennyire zseniálisnak tűnik ez a terv, annyira ostoba is egyben.

Egyrészt azért, mert Orbán döjfös magabiztosságában azt remélte, hogy a bevezetése és elfogadtatása nem egyéb mint kommunikációs feladat, melyet a mamelukok szokás szerint könnyedén végrehajtanak. Nos, annál lényegesen többnek, nehezebbnek, talán megvalósíthatatlannak bizonyúl. Másfelől elkövette ugyanazt a hibát a számításaiban,

melyet derék elődei, a szocializmus oktatásügyérei is elkövettek, nevezetesen azt, hogy nem számolt az emberi természettel. A diákok és egyetemi hallgatók átlátnak a szitán.

Ez az ördögi terv, amely a magyar értelmisegnek a közéletből való kiiktatását, illetve gyakorlatilag annak megszüntetését célozza, elfogadhatatlan az egyetemisták és diákok számára, személyes érdekeik okán, de méginkább elfogadhatatlan a Magyar Társadalom számára. Az ország nem engedheti meg magának, és nem nézheti tétlenűl, hogy az értelmiségét lefejezzék. Legkevésbé tűrheti ezt csak azért, hogy az Orbán Rendszer annál zavartalanabbúl folytathassa a megkezdett katasztrófális kurzust.

Amig csak elszegényítették, a nyugdíját lopták el, a földjeit játszották át baráti kezekbe, a településeit hajtották adósság járomba, tűrt és hallgatott az ország. Most azonban sokkal többről van szó: az ország és fiatalok generációinak jövője kerűlt veszélybe. Mégpedig egy olyan aljas alkuban, amely mindent elvenni készül és semmit nem ad cserébe. Ez a gonosz ármány csak néhány gazember boldogulását szolgálná a teljes Magyarország végzetes kárára.

Viruljon tehát az a Téli Rózsa! Sikerétől függ minden, amit eddig Magyar Kulturának hittünk, amit feladnunk lehetetlen, mert nélküle az egész fabatkát sem ér.

 Kerekes Sándor


100 hozzászólás

  • Pontosan igy van kedves Kerekes es szegyen, hogy a negyvenesek otvenesek generaciojat igy fel lehetett ultetni es szegyen, hogy a gyerekektol varjuk a megvaltast, mikor nekunk kellett volna mozdulni mar legalabb 15 evvel ezelott, ehelyett az ertelmiseg kussolt vagy „csak” nem ment el szavazni, mert megettek a Gyurcsany es az egesz balliberalis oldal lejaratasara inditott ragalmakat, mert valoban ilyen a fajtank, konnyebb volt orban hazugsagait megzabalni, mint arra gondolni, hogy orban egyszeruen nemcsak hogy nem mukodik egyutt a tobbiekkel az orszag erdekeben, DE kifejezetten ellenseget krealt beloluk, akiket meg kell semmisiteni…EZT kajaltak meg a masik oldalon! Dobbenetes! Ezert vannak fenntartasaim az ellenszek iroival szemben is, PONTOSAN EMLEXEM A LEGUTOBBI SZAVAZAS ELOTTI NOL-BLOGIROI KOZOSSEG HANGULATARA…folyamatosan szidtak a baloldalt, Gyurcsanyt es az egsz bagazst….hogy egy ilyen destruktiv barommal fuszerezett kihivasnak egyebkent is nehez megfelelni AZ MEG SEM FORDULT A FEJUKBEN…hogy nem letezik elottunk pelda arra, hogyan lehet atvezetni egy a szocializmusban elkenyelmesedett tarsadalmat egy penz- es ertek(munka)-kozpontu rendszerbe AZ szinten SENKIT NEM ERDEKELT…igen, amit ON nagyon jol lat es ami egyebkent prognisztizalhato volt pontosan, mert ha engem valaki megkerdezett 15 evvel ezelott, mi lesz, akkor mar 15 evvel ezelott nagyon szomoru jovot josoltam az orszagomnak, ezert is menekitettem ki a csaladomat onnan, szerencsere idoben, en mar akkor megjosoltam Orban CSAK a bajra szuletett, tehetsegtelen, tapasztalatlan, arrogans barom…es minden erejevel a sajat retardalt kepere probalja formalni az orszagot…ezert irtozik mar tolunk mindenki…hiaba kerleltuk a nepet, hogy SOHA ne adjanak orban kezebe 2/3-ot!…annyira hagytuk ezt elfajulni, hogy nem latom mar a lehetoseget annak, hogy ezt akar egy szavazas eredmenyevel, akar a kudarcainak szembesitesevel felallasra lehetne kenyszeriteni…EZT AZ ORBANT NEM LEHET DEMOKRATIKUS modon levaltani es ezt magunknak koszonhetjuk! SZEGYEN!

  • Igen. Megkezdődött a jobboldali értelmiség kijózanodása.
    Én magam csak azt nem értem, miért hagyták magukat megvezettetni Orbán által. Hiszen nyilvánvaló volt már az első Orbán kormány tevékenysége okán is, hogy Orbán a hatalom megragadásában kiméletlen nagy mester, ám kormányozni nem tud. Nyilvánvaló volt a 2002. utáni ellenzéki szerepe is, sőt az is, hogy 2006-ban utcai puccsot szervezett amagyar demokrácia – és nem ám Gyurcsány Ferenc kormányfő – ellen. Tehát igen-igen nagy a jobboldali értelmiség felelőssége abban, hogy ma Orbán azt tehet, amit akar. Talán most már készek belátni, hogy elárulták a magyar demokráciát, a magyar fejlődést akkor, amikor Orbán mellé álltak. Itt lenne az ideje tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bocsánatot kérjenek Gyurcsány Ferenctől és az egész magyar társadalomtól! Ha még maradt valami az önök gerincéből!

  • Gyenge, ersen legyszerusito iras.
    Megallapitasai erosen vitathatok.

  • Bumm

    Ugy tunik, azert a te szintedre meg igy sem sikerult leegyszerusodnie….elkussoljal AMONDO VAGYOK!

  • Nosza Bumm, lássuk az inteligens vitát.

  • Valoban?
    Hadd lassuk akkor a cafolatot!

  • Hollósy Gerti

    Kedves Sándor, jók a meglátásaid.

    O.V. fél az értelmiségtől, legjobban az ébredező jobboldali értelmiségiektől, az ébredési folyamat még lassú, de talán elindult.

    Nagyon szorosan oda kell állni a diákok mögé és segíteni kell nekik „megváltani a világot”.

  • A 2002-es Lendvai Ildiko kijelentése „hiszen van itt pénz,nem tudom,hogy Orbàn miért nem adott többet”és a 2008 végi-3 hét alatt alàirt- 20 Milliàrd £-s kölcsön-közötti 6 év az elszegényités,adossàghalmozàs,eredménytelenségük takargatàsa miatti kiàrusitàsok és a lemaradàsunk korszaka volt.A következö 2009 mindenféle IMF segitséggel/pénzel,utasitàssal/
    Bajnai-Oszko /Mesterhàzys-szocialistài és Gyurcsàny,dr.Vadai Àgnes DK-s csoportja/aszisztàlàsàval majdnem minusz 7 %-os „teljesitménye” kegyelemdöfés volt a felfelévezetö ut reményeire.
    Ördögiesen megtervezett adossàgtörlesztési tervük-a 2008-ban felvett kölcsönt 2012-es törlesztési kezdettel 2014-ig kb. a felét, kényszerpàlyàra àllitottàk a mostani kormànyt.
    A szoc-lib csapdàjàbol probàl kitörni a kormàny-néha rossz megoldàsokkal-,de mint làtjuk a hiba beismerésével,kijavitàsàval.

  • Bumm
    2012 december 26
    9:13 du.
    akkor vitasd, akár bővített mondatban is:)

  • egyre inkább dereng valami. a hoffmann-féle oktatáspolitika a saját iskoláséveit sírja vissza (1954-1968), a porosz drillt, most is egyen agyakat és egyen engedelmességet kíván kinevelni, legnagyobb dicsőségére a betanított munkások országának.
    a felsőoktatás kigyengítése is egyértelmű: nehogy már gondolkodó főket képezzenek, akik esetleg megkritizálják Népünk Boldogságának döntéseit, kusza szem, dilettantizmusát, a törvények részrehajlását!
    a cél egyértelmű: buta, tanulatlan generációk „kibocsájtása”, mivel azok elégedetlenek lesznek, az elégedetlen embereket meg könnyű manipulálni.
    a tanultak meg majd máshol boldogulnak.

  • Nosza, Bumm, vitasd a megállapításait! Kíváncsian várjuk.

  • Kedves „Bumm”! Ön most elolvasott valamit, amit egy kétes ki-be-menetelű „kerekes” írt, mert ő ért hozzá (?). Kérem, várjon 10-20 hónapot. Ön fog a legjobban röhögni, mikor „kerekes” hozzáértő eftárs azt fogja írni, hogy jó, vannak sikerek, de! Ugyanis a „kerekesek” akkor sem értenek semmit, ha az a sinai homokba van írva…Az sem az övék…

  • T. Kerekes Sándor!

    Jó írás, visszafogott, gondolatébresztő. Akár ez is lehet a háttérben.

  • Varga Sándor, micsoda bámulatra méltó ész, és milyen csodás vita! Ez igen. Ez, követni való. Remélem, tanitani fogják az összes oskolákban, mint követendő példát.

  • Azirással egyetértek.Van hozzáfüzni valóm.Azokat a felső tizezert akik az egykulcsosadóval jól jártak azokat még magának tudhatja.Az ünnepek alatt egy társaságban alábbi történt velem.Két ügyész is volt a köreimben.Tudtam hogy mindkettő/házaspárok/fidesz hivők.A hölgy nagyon halkan nyilvánitotta ki a véleményét az oktatáspolitikáról.Láttam hogy inkább ő sem ért vele egyet.Mondta nem lesz ez mindig igy,ez változni fog majd,ne tessék idegeskedni,de a férj annál arrogásabban védte a vezért.Igen,igazza van,miért az a sok jogász s sorolta.Ha az országnak autószerelőre,kőmüvesekre v. más szakmáju emberekre van szüksége akkor tanuljanak annak,különben is csökkent a munkanélküliek száma.S amikor mondtam neki akkor te miért nem lettél autószerelő csak lesett,v. azért dolgoznak többen mert a közmüprogrammal és a megfelezéssel növekedett a létszám,de ez nem munkahelyteremtés.Annyira vitatkoztunk,én kulturáltan hogy a végén még köszönni sem akart.Ennyit a képzett elvakult emberekről,akik jól jártak,van mit apritani a tejbe mint ügyészek.Arra sem tudod válaszolni amikor mondtam neki mi lenne ha legakább egyikőtök munkája megszünne.Igy könnyü fidesz hivőnek lenni,jó pénzért.

  • Varga Sándor
    2012 december 27
    8:23 de.
    nade kedves sándor! a személyeskedésen kívül, a cikk tartalmához, van-e valami mondandója?
    amúgy pedig eléggé képzavaros hozzászólásában van némi hiba.
    miért pont sinai? miért nem arizonai, vagy góbi? ki írna a homokba? mert az, ugyebár, teljesen értelmetlen.aki utoljára a homokba írt, ráadásul fel is háborodott köreinek zavarása okán, bele is halt. most akkor kerekes is ilyen balga lenne?
    hogy’ jön ide bármi féle tulajdonjog?
    szóval, kedves sándor, van még itt feladat, amit meg kellene oldania, mielőtt legközelebb billentyűt ragad.
    vagy a magafajta „vargák” mind ilyenek?

  • kihagytam, kedves sándor: az, hogy sinai homok, az jelző, a származási helyre utal, mint a cararrai márvány, vagy a süttői mészkő.
    gondolom, azt akarta írni: a sinai homokjába…fránya dolog ám ez a magyar nyelvtan, nagyon fránya…de majd a hoffmann rózsi, a szakmunkásképzők heti 1 azaz egy történelem, és ugyanannyi magyar órájával, pont olyan kiművelt emberfőket fog nevelni, mint ön, kedves sándor:-)

  • Kötelező olvasmány, ha nem értenéd, miért szaporodtak el a fórumokon a Kubatov-trollok:

    magyarnarancs.hu/belpol/csak_be_kell_dobni_a_horgonyt_-_siklaki_istvan_szocialpszichologus_a_ragalmazas_technikajarol-75387

  • Mégegyszer, mert nem lett aktív:

    Kötelező olvasmány, ha nem értenéd, miért szaporodtak el a fórumokon a Kubatov-trollok:

    http://magyarnarancs.hu/belpol/csak_be_kell_dobni_a_horgonyt_-_siklaki_istvan_szocialpszichologus_a_ragalmazas_technikajarol-75387

  • Kerekes Sandor

    Sinai? Hm… Csak nem arrol a sivatagrol van itt szo, ahol az isten tuzoszlop kepeben megjelent, hogy a tevejgoket celba vezesse?
    Ha erre celzol, akkor nagyon kedves toled, koszonom az osszehasonlitast, de azt hiszem kisse eltulzod a szerepemet. En itt korant sem kivanok a tuzoszlop szerepeben tetszelegni, ez nelkuled eszembe sem jutott volna, csak egy lehetseges magyarazatra akartam felhivni a figyelmet. Persze, ha Te ugy gondolod, hogy ennek a cikknek a jelentosege nagyobb, es azt az isten szemelyes megjelenesehez akarod hasonlitani, akkor minden fellelheto szerenysegemet osszeszedve tiltakozom ugyan, de a dontest rad bizom.
    Ugyanakkor felmerul a gyanu, hogy itt egy helyre kis zsidozassal allunk szemben, bizonyitando, hogy amikor a barmoknak semmi nem jut eszukbe, a zsidozas akkoris mindig keznel van. Lehet az kedves Sandor, hogy csak egyszeruen le akartal zsidozni engem?
    Nos, hadd nyugtassalak meg, nem szandekozom tiltakozni, hacsak nem a jozan esz neveben, mert bizony orommel es buszken vagyok zsido, kulonosen akkor amikor nacikkal es barmokkal allok szemben. Ugyanis olyankor megnagyobb orom es buszkeseg zsidonak lenni. Mint peldaul most, a Te esetedben.
    Minden esetre halas vagyok neked, hogy ha zsidozol is legalabb olyan „elegansan” teszed es nem hivsz engem mindjart budos zsidonak, ahogy valojaban szeretnel, hanem beered a kodositessel es utalgatassal. Micsoda finom uriember!
    Es ha mar itt tartunk, a Nemzeti Felsobbrendusegnel, hadd fejezzem ki hodolatomat a Nemzeti Buszkesegnek is. Hiaba na! Az a sok magyar nobeldijas az a tizenketto jo alap a Nemzeti Kivagyisagra. Igaz, hogy a tizenkettobol tizenegyet a zsidok adtak kolcson, de az most mar nem szamit. Csak azt nem ertem, hogy a magyarok miert nem tudtak nobel dijakat nyerni zsidok nelkul? De Te, Kedves Sandor, majd megvalaszolod ezt is, mint minden kerdest. Mert Te, felsobbrendu magyar, a negy elemiddel, nemcsak mindent tudsz, de mindent jobban tudsz. Hiszen attol vagy annyira felsobbrendu! Igaz?

  • Kerekes Sandor
    2012 december 27
    2:15 du.
    ne reménykedj. a mi sándorunk nincs abban a helyzetben, hogy bármit is megválaszoljon. ahhoz bizonyos alapfokú ismeretek szükségesek. az pedig, hogy felsőbbrendűbb lenne bárkinél is, barokkos túlzás.
    azon a szinten, ahol ő van, elég nehéz bárkinél is felsőbb rendűnek lenni.

  • Nagyobb kudarca az orszagnak a Zorban, mint a szocializmus!

  • Nyilas „próféta”,már 15 éve megmondta,… és kimenekítette a
    családját Kanadába(mi elől?akkor még mindenkinek volt munkája,akinek volt némi esze és iskolai végzettsége….)
    a jómódba.Félt Orbántól?most meg kintről,milyen bátor!
    Kár,hogy nem élvezte a Gyurcsány-Bajnai korszak hazugságait
    és a mostani utóhatásokat…
    15 év távlatából mindenre „emlékxik”csak az anyanyelvére
    nem?….(emlékszik!)
    Mihez ért egyáltalán és kint mit „dolgozik”?….
    Csak nem jós lett belőle?

  • Misi, sajnos csak egyenes következménye.

  • Látod Marcsa, ez az a téma, mi itt Kanadában tabu. Soha senkitöl nem kérdezik meg, hogy miből él, mint ahogy azt sem, hogy mennyi a bevétele. (Na, most te is tanultál valami ujjat.)

  • Ja itthon azért nem szégyen,ha valakiről tudni lehet,mi
    az iskolai végzettsége és mivel foglalkozik(már ha tud a
    munkanélküliség miatt)netán mihez ért.?!
    Persze itthon is vannak ügyeskedők,”életművészek”!
    Eddig úgy tudtam,hogy csak a fizetést nem illik megkérdezni!
    Azt nem is tettem!
    Bocs,Amerika és persze Kanada is a „lehetőségek”…országa,
    ezt elfelejtettem!

  • Ja Kopácsi,elnézést nem Marcsa vagyok hanem Marcsi,bár itthon „ragadtam” mindenkit megtisztelek azzal,hogy a normális nevén szólítom,egészen addig amíg az illető
    nem sérteget illetőleg trágár,persze ez most a Te esetedben
    még nem áll fent,de vannak akiknél igen.
    Üdv.Marcsi

  • Boda Marcsi!
    Kopacsi azt akarta mondani, hogy ezeket „menekulteket” beepitettek, es jo munkahelyek vartak rajuk. Ezert nem szabad/illik rola beszelni.Ne is varja, hogy az igazat irjak.
    Egyebbkent, nagyon sok beszelgetes indul igy:”so, what do You do for living?” Meghogy ez tabu… Ugyan kerem.
    Irtam mar, hogy kettot is ismertem, akik ugy lettek kikuldve a 70-es evekben. Mind a ketto felelos beosztasba kerult, a legrovidebb idon belul.De hat errol mar irtam…

  • kedves Kopacsi

    nem igazan, a tobbiek is ugyanerrol az alaprol indultak, sot rosszabbrol, megis elottunk haladnak, lasd Lengyelorszag!

  • Boda elhallgassal te nember, eloszor is semmi kozod ahhoz, kinek, milyen vegzettsege, fizetese, vallasa van, masodszor en mar akkor agyonvertem volna gumibottal es bortonbe zartam volna Orbant a haverjaival egyutt, mikor legeloszor megosztotta a nepet kokarda okan….igen, en mar azota tudom, mekkora egy mocskos szemet fereg….jobbik esetben elmebeteg, rosszabb esetben a ketto egyutt, de ez nektek nem lehet mentseg semmire, a bukasotok boritekolhato volt, dehogy ennyi embernek tonkretettetek az eletet, azert felelni fogtok, te is visnyovszky!

  • Kerekes Sandor

    No, ha ez igy van Edes Mariskam, akkor hadd lassuk! Milyen iskolat vegeztel, milyen munkat vegeztel? Oszt mire vitted a szakmadban?
    Igazad van. Kanada csak a lehetosegek foldje, nem pedig Kanaan, mint Magyarorszag.

  • Nyilas,hát a „kultúra”megszólalt személyedben,már nagyon hiányoltam a finom stílusod….
    Bár nem sikerült megtudnom,hogy mihez értesz a trágárságon és a gyűlölködésen kívül(bár sejtem,hogy semmihez!)
    Csak nyugi jó életed van,mit idegeskedsz???
    Én senki életét nem tettem tönkre és mint nyugdíjas nem értem kristály tisztán,ugyan honnan buknék meg és miért
    felelnék? Egyébként vallásról egy szót sem ejtettem,bár mindenkiét tisztelem akinek van….
    A bukás borítékolásával egy kicsit még várnék,addig is javaslom a nyugtatót,vagy a piát a dolgos haverokkal a
    helyi kocsmában!!!

  • Kerekes…
    Semmi közöd hozzá mondhatnám,de nálunk nem titok.!!!!
    Felsőfokú pénzügyi végzettséggel vezető állásban dolgoztam
    oktatási területen(20 évig)
    (a ranglétrát természetesen előtte végigjártam)összesen
    40 évet BECSÜLETTEL,és a hazai körülményekhez viszonyítva
    szép nyugdíjjal rendelkezem!
    Nem voltam egy párt tagja sem és nem hazaárulásból,hazugságokból
    gyűlölködésből akartam meggazdagodni(nem vagyok az sajnos)
    mint egyesek……A hazámat nem hagytam el mindenféle „ürüggyel”,mert magyar vagyok,senki nem üldözött,nekem ez a hazám!Bár kint a kétes elemek is jól megélnek….

  • Ja Sanyi azt elfelejtettem megírni,hogy „régen” amikor
    még igen „hasznos” dolog volt ….. nem léptem be a szocialista pártba,holott ebből már fiatal koromban nagy
    anyagi előnyöm származott volna….és most még magasabb
    lenne a nyugdíjam…..
    Bár kint minden nagy titok,biztos vagyok benne sok semmihez
    nem értő párttag „menekült”ki amikor úgy érezte,itthon nem
    terem babér számára!….
    Én nem kétes politikai ténykedéssel kerestem a kenyerem!

  • Kerekes Sandor

    Na latod, Edes Mariskam, sok am koztunk a hasonlosag. Igaz, hogy szep szammal vannak kulonbsegek is.
    Mint latom, mindketten penzugyi szakemberek vagyunk, ami nagyon megnyugtat engem: penzugyi a penzugyinek nem vajja ki szemet.
    En otven evet dolgoztam le, eddig, hasonlokeppen becsulettel. De meg nincs vege, mert dolgozom meg mindig. Mi itt Kanadaban nem mindig engedhetjuk meg magunknak a teljes nyugalombavonulast, kulonosen akkor nem, ha valakinek annyi gyereke van, mint nekem.
    En egyaltalan nem hagytam el a hazamat, mint Te azt inszinualod, csak a lakhelyemet valtoztattam meg, amikor megertettem, hogy a hazam nem teljesiti a megallapodast, miszerint en dolgozom erte, o pedig elheto korulmenyeket biztosit a polgarainak. Amint megertettem, hogy a megallapodas egyoldalu es csak kizsakmanyolasra szamithatok, elkoltoztem egy masik helyre. (Meg is latszik az orszagon, mit mondjak. Szazezrek kovetik a peldamat manapsag, hasonlo okokbol.) De, amint az aggodasombol is lathatod, a haza velem maradt es en sem hagytam el egy pillanatra sem. Sot! Valtozatlanul dolgozom erte, amig csak tudok.
    Arra pedig, hogy ki a „ketes elem” nem mernek merget venni, mert ez legtobbszor utolag derul ki. Aki ma miniszterelnok, holnap meg ketes elemnek bizonyulhat. Volt mar ilyen sok. Egyiket-masikat meg fel is akasztottak, ketes elemsegebol kifolyolag. De meg az sem dontotte el a kerdest vegleg: a kivegzett Batthanyi Lajos megiscsak hosnek bizonyult utolag. Es hogy jol elnek ketes elemek az bizony megeshet mindenutt. Ezt konnyu belatni: mondd, a Simicska nev jelent neked valamit? Na latod! A ketes elemek Magyarorszagon is jol elnek. Valoszinuleg jobban mint en itt.

  • Jimbo, ez jó, nagyon jó, Még hogy beépitett állásokat kaptunk volna, mint menkültek? Ja, én kezdtem kanadai karrieremet mint Negativ Stripper, egy offsett nyomdában, folytattam, mint tördelő, aztán elmentem egy két éves felsőfokú müszaki iskolára, ahol kitanultam az asztalosi-kárpitos és lakberndező szakot, pár évig saját mühelyem is volt. Utána hivatásos szülő, mellékállásban esti iskolán lakberendezést és kárpitásságot tanitottam, perzsáztam és egy kézimunka csoportot vezettem, akikkel állandó kiállitást szerveztünk a helyi könyvtárban. Folytassam? Felsoroljam a több évzizedes társadalmi munkát a helyi multikulturális csoportokkel, közvetitő szerepünket a rendörség és az oktatás között, az sorozatos esti egyetemi kurzusokat az Adler Insitute keretén belül gyakorlati pedagódián és a Ryerson egyetemen, szociális munkás karán.
    Önkéntes munkámnak köszönhetően két évi kinevezés a Menekültügyi bizottságba. Utána legalább őt évig rendszeres mühelymunka vezetése MO-on gyakorlati pedagógiából, több cikk és könyv irója, a torontói Roma központ vezetőségi tagja, stb. Igy kell beépülni egy kanadai menekültnek. És persze nem elfelejtkezni két gyermek sikeres felnevelésének, iskoláztatásának, egyetemi felkészültségének, no meg feleségnek egy szintén sikeres ember mellett.

  • Kerekes Sandor

    Errol jut eszembe, Edes Mariskam, hogy ha mar ilyen szepen osszemelegedtunk, akkor akar Sandornak is hivhatsz. Az konnyebb, mert nem kell hozzatenni azt, hogy „Ur,” mint ahogy a Kerekes eseteben illett volna.

  • gondolom hulye Boda

    magadbol indulsz ki, a tefajtad jar a kocsmaba te satrafa!

  • Mariskam, a Sanyi az tobb mint amire feljogositottalak, maradjunk a Sandornal.
    Bizony nagy hibat kovettel el, hogy nem leptel be a partba annak idejen. Az elet legfelso parancsa a tuleles. Ha az volt az ara, akkor be kellett volna lepned. Ugy latszik azonban, hogy annyira megsem volt sulyos a helyzeted. De bizony sokan beleptek: nyolcszazezren. Annyi volt a partagok szama es sokan csinaltak karriert, melyet ma is zavartalanul folytatnak. Na hol? A Fideszben. A Fidesz vezerkara, kepviseloi, csokosai mind MSzMP tagok voltak. A propagandistaik, szeker- es szeltoloik mind a Partban kaptak a kikepzest, hogy hogyan kell „uralkodni.” Mert persze kormanyzast azt viszont nem tanitottak ott. Szuros Matyas, Pozsgai Imre, Kover Laszlo, Bencsik Andras, Bayer Zsolt es mind a tobbi fasisztak a Part szekeret toltak. Most otthonosan megfernel veluk a finom langyos melegben. De megvagy veluk igy is. Szereted oket es ok is szeretnek teged. Pontosan rad van szukseguk, mig a hatad mogott osszemosolyognak.
    Amikor pedig majd beadod a kulcsot es eltemet a pap, (o is jelentett egykor a harom-per-harmasnak,) megvonjak a vallukat, mondvan, naiv es csacska volt szegenykem, de eppen eleg bort nyuztunk le rola es megcsak nem is panaszkodott, azistennyugossza.
    Rohadt cinikus rendszer, rohadt cinikus emberek szamara. Ezek a te barataid. Neked ebben a rendszerben csak az aldozat szerepe jut, mert onkent vallalod.
    Latod, itt Kanadaban erre nem lenne szukseged.

  • Kopacsi!
    Nagyszeruen tudsz dicsekedni. Egy csomo dolgot kihagytal, de hat KIFIGYEL oda. Egyebbkent, ha nem illik rad az ing ne vedd fel. Sot Puchert szerint a kesztyut sem kel mindig folvenni.Igaza is van. Csakhogy, azt hiszem pontosan tudod mirol beszelek!!!

  • Kerekes Ur!(legyunk illedelmesek)
    Ugytunik, egy kisse elszolta magat es megcsak nem is vette eszre. Probalja megtalalni! Jo. Hatha sikerul…
    Egyebbkent, nyugtassa meg magat, mert On is(mint en) ELHAGYTUK a hazankat. Ne altassa magat.Es megcsak nem is lehet mondani, hogy igazan aggodik miatta. Az itten „munka”-jabol itelve. Azt hittem, hogy CSAK a kritikat tevesztik ossze a mocskolodassal, de latom, hogy van kepe/uk aggodasnak is nevezni.

  • Kerekes Sándor!………..Az irása egy vagdalkozó a tényeket elferditő a saját balliberális nézeteit előtérbe helyező a hiszékeny emberek megvezetésére iródott cikk.A magyar értelmiség két rétegét emeli ki ajogászokat és a közgazdászokat.Ebből a két szakból akkora volt a túlképzés,hogy évi 30%-uk nem tud elhelyezkedni.Kikéred magadnak a Sanyit közben masokat rohadtnak nevezel?Te értelmiséginek képzeled magad? Jobb is,hogy kint maradtál Kanadában.

  • Kedves Sándor!

    Nézz utána, mert attól tartok, hogy valakitől csak átvetted azt a felületes infót, hogy – egy kivételével – a magyar Nobel díjasok mind zsidó származásúak. Négyen biztos nem azok. A béke és az irodalmi díjazottakat pedig ne említsük együtt a tudósokkal. A zsidók kiemelkedő intelligenciája így is tény, és az is, hogy a magyar tudományos életben és értelmiségi körökben számarányukat tekintve felülreprezentáltak. A leghíresebb zsidó azonban Jézus. Nyugodtan büszke lehetsz rá is, és az apostolokra is.

  • Hollósy Gerti

    Nahát, hogy én itt – egy egyébként remek poszt – mellékzöngéiként megjelent önkéntes önéletrajzok és adok kapok csata okán milyen jól szórakoztam…de hát emberek vagyunk…

  • Kerekes Sandor

    Azt hiszem, Kedves Jani, hogy tevedsz.
    Ugy hiszem, hogy a leghiresebb zsido Albert Einstein.
    Jezus csak egy mese. A korabeli irasos anyagban egyetlen szo emlites sincsen rola, pedig hatalmas anyag maradt rank. Meg a legoregebb evangelium is legalabb 150 evvel az o ideje utan irodott.
    Einsteint viszont olyan helyeken is ismerik, ahol a keresztenysegnek nyoma sincs, mint peldaul Pakisztanban, vagy Indiaban.

  • Visszajovok Jani hoz, meet egy masik felre-allitast is mindjart meg szeretnek cafolni.
    A zsidok intelligenciajarol szolo mende-mondak csak kifogasul szolgalnak. Ezeknek semmi alapja nincsen, a zsidok intelligenciaja nem magasabb a magyarokenal, vagy a franciakenal. Azonban a tanulas hagyomanya az ami a zsidok sikeret elosegiti. Ha a teljes magyar lakossag, vagy eppen a ciganysag, ugyanolyan hevvel es odaadassal tanulna, akkor ugyanolyan sikeresek lennenek.
    Ennek azonban pontosan az ellenkezoje tortenik. Ha a szokasos zsigeri sablont kivannam alkalmazni, akkor mondhatnank, hogy a kormany az eszement oktataspolitikajaval eppen a „zsidok kezere jatsza” az orszagot, mert a tobbsegi lakossagot megfosztja az alkalomtol, hogy tanuljanak. A zsidok viszont ebbe nem fognak beletorodni, ok nem elhetnek tanulas nelkul, mindenkeppen folytatni fogjak a hagyomanyt.
    Hogy ez mennyire igaz, felkerem Asher baratunkat, hogy meselje el, hogyan kepzik az izraeli hadseregben a katonakat. Ugyanis, amikor ok leszerelnek, legalabb harom, de sokszor akar tiz ev utan is, mint mernokok szerelnek le, akik utan az egesz vilagon kapkodnak a vallalatok es akiket legtobbszor mint vezetoket alkalmaznak. Miutan ott mindenkinek kotelezo a szolgalat, mindenki megkapja a magas kepzest. Igy leheseges az, hogy ma a vilag high tech kozpontja Izrael.
    De azert ez sem tokeletes. Vannak ostoba zsidok is. Nincs ebben semmi genetika.

  • hehehe
    érdekes, hogy az erős agymosottak milyen könnyen személyeskednek?!
    aggódom boda tanítványaiért…40 év alatt elég sokat sikerülhetett neki meghülyíteni:-)))

  • JIMBO
    2012 december 28
    1:01 de.
    code page 852.
    még mindig nem sikerült?
    ne mutogass, picinyem, hogy pl. kerekes miért nem? ő ír, te meg olvasol. tudod, ahogy az elemi első osztályában, a táblán: úr ír:)

  • Azt szeretem Jimbóban, hogy olyan sokat tud. Rólam. Szerinte egy csomó dolgot kihagytam a felsorolásból, hogy miként éltem én meg Kanadában. Szeretném, ha felvilágositana, már csak azért is, hogy kiegészithessem a szerinte még hiányos szakmai rezumémat.

  • Nyilas Misi
    2012 december 27
    9:14 du.
    csak finoman egy ilyen decens hölggyel, ha kérhetem!
    amúgy a satrafa szó jelentése: házsártos, kotnyeles, csúf öregasszony!
    tudni lehet ezt róla? nem! (bár, jó közelítéssel…)
    címkéket azért ragasztunk a másikra, hogy utána ne kelljen jobban megismerni őket.
    bár, aki boda mariskát – bocsika, marcsi, hiszen érzékeny a lelkem a nevére – ennél jobban meg akarja ismerni, az festi magát, és porokat szed:)

  • amúgy, ami azért, lássuk be, boda marcsira nem igazán jellemző, mivel a satrafa némi nyelvtorzulás eredménye:

    A satrapa az uralkodó által kinevezett tartományi kormányzók neve volt az ókori méd és óperzsa birodalmakban, beleértve az Akhaimenida dinasztiát és több utódállamát, így a Szászánida Birodalmat és a hellenisztikus birodalmakat.

    Anakronisztikus módon gyakran használják az ókori keleti államok helytartóira akkor is, ha a hivataluk neve valójában más volt, például az Asszír Birodalom saknu és bel pihati tisztviselői.

    A szatrapiákat (tartományokat) irányító satrapákat meghatározatlan időre nevezte ki a perzsa uralkodó, általában a perzsa nemesek közül. Többek közt az adók beszedéséért és a közigazgatás irányításáért voltak felelősek. Bírói jogaik is voltak, ugyanakkor kötelesek voltak hadsereget küldeni, ha a király hadbavonult.

    akkor már inkább a fidesznyik járási vezetőket soroljuk ide!

  • Egyetertek ismet Kerekes Sandorral….a tanulashoz valo hozzaules az, ami kulonbozik zsidok es mas emberfajtak kozott, ezt a genetikusok is alatamasztjak… de mert sok gerinctelen aljadek lusta es tehetsegtelen tanulni, ugyanakkor elirigylik a szorgalmasabbjatol a sikereket, faji kerdest fabrikalnak belole, mert ehhez csupan mocskos disznonak kell lenni, szorgalmasnak, tisztessegesnek egyaltalan nem…igaz jobberek?

  • Kerekes!
    Azt hiszem az illemtan órákról hiányoztál……Én nem!!!!!
    Ha egy szerkesztő… engem „le Mariskáz”mint hozzászólót,akkor én „le sanyizhatom”persze úr nélkül…
    Egyébként nyugdíj után egy rövid ideig pihentem és én is vállaltam,többször is munkát,jelenleg a betegségem miatt
    nem tehetem,de ha majd lesz lehetőségem fogok még dolgozni, persze rendes munkára gondolok!.
    Nekem csak egy gyerekem van,akit egyedül neveltem fel….
    Örülök hogy ténykedsz odakint (bocs „dolgozol”)ott mindenki
    megél valamiből……

  • Boda

    hadd tippeljek: agyerelmeszesedes? esetleg koros gerincfogyatkozas?:)

  • István!
    Én láttam pár ember képét és meg kell,hogy mondjam,nem jöttem
    lázba és szégyenkeznem sem kell,ugyanis koromnál tíz évvel
    fiatalabbnak (ráncmentes)kinéző,ápolt nyugdíjas vagyok és
    ezt nem én állítom,hanem mások!!!!!
    Bibircsókja legfeljebb Nyilaskának lehet(a feje helyén..)
    de a kintiek véleménye annyira nem számít nekem,hogy nem
    küldök fényképet.
    Egyébként sem erről,hanem a cikkekről beszélünk.
    Szóval köszönöm és kívül-belül legalább annyira rendben
    vagyok mint sokan….

  • Kerekes Sandor

    Azt hiszem, Misi, hogy korulbelul errol van szo. Vagyis pontosan errol!

  • Kerekes Sandor

    No, Mariskam, lelkem, csak szerencset kivanni tudok a kesobbi munkavallalashoz. Nem ugy nez ki, mintha a munkaeropiac kapkodna a kierdemesult dolgozokert. A munkanelkuliseg pillanatnyi allasa szerint meg az uj diplomasok munkanelkulisegi rataja is 30% korul van. Hol talalnal munkat ilyen korulmenyek kozott? Hiu abrand. Meg szerencse, hogy megvagy anelkul is.
    Illemtan ora? Elvesztegetted.
    Igaz, en nem jartam ilyenben, viszont volt gyerekszobam es szuleim, akik tudtak, hogy mi a mores es toluk en is tudom: nem sertegetek senkit, kulonosen nem ok nelkul.

  • Boda Marcsi
    2012 december 28
    2:04 du.
    nem hiányoztál az illemtan órákról?
    érdekess… egykorúak vagyunk, úgy sejtem, de én csak a tánciskolában találkoztam illemtannal, nyolcadikos koromban.
    biztosan rossz iskolába jártam – 1954-1968, pont, mint a nemzet rózsaszála – de ott még hittant is tanítottak, persze, az elemiben.
    ha jól sejtem, neked sokkal továbbtanították a hittant, mind a mai napig:-)))
    hiába, a hit csodákra képes!

  • Boda Marcsi
    2012 december 28
    2:04 du.
    szegény gyerek…

  • Kedves Sándor!
    Párszor megírtam,hogy ezzel a kormánnyal sem vagyok elfogult
    sőt többször is írtam kritikus észrevételt nekik több intézkedéssel kapcsolatban,(csak ezt nem olvastátok el,vagy
    nem figyelmesen!Párttag sem vagyok!!!!)
    Ennek ellenére nem vittek el,azért némi demokrácia itthon is
    van minden ellenkező híreszteléssel ellentétben….Sőt volt,hogy választ is kaptam!
    Azt is tudom,hogy a jelenlegi kormány tagjai közül többen
    voltak régen párttagok…(gyarló emberek)Azért háborús bűnöket nem követtek el,később mondhatjuk megvilágosodtak,mint Novák Előd amikor rájött,hogy zsidó és azóta a rabbival és Izraellel barátkozik.
    Vannak ilyen esetek,de azt továbbra is nevetségesnek tartom,hogy -hibái ellenére-a jelenlegi kormány fasiszta
    lenne(több képviselő,államtitkár zsidó származású)valamint azt is,hogy a Jobbik tagjai mind antiszemiták,ugyanis az utóbbi időben többen is kiléptek a pártból,mert nem értettek egyet a kirekesztő,balhézós
    megkülönböztető akciókkal illetőleg irányvonallal.
    Maradjunk annyiban,hogy sokan csak később jönnek rá a tévedésükre,ami nem megbocsájthatatlan bűn.

  • Bocs Novák helyett Szegedi Csanádot akartam írni!

  • Jeeee…Kerekesnek volt gyerekszobaja. Nahat… Gondolom volt nappaliszobajuk is meg ebedloszobajuk is,meg konyvtarszobajuk is(olvasoszoba),meg az oregeknek dohanyzoszoba is volt. Ez nagyszeru, csak az a baj, hogy mind a konyhaba volt. Meg talan a haloszoba is.

  • Jobb iskolákban,meg jobb családokban megtanították a gyerekeket az illemre,no meg a gének amiket magunkkal hozunk……(nem csak a tánciskola)
    Ennek semmi köze a hithez(kicsit zavaros vagy…)de nekem
    volt és van hitem,persze nem ítélem el azokat sem akiknek nincs,csak sajnálom……..egyszer még bánni fogják.Ja és a hit megtanít mások megértésére,szeretetére,de legalább a tiszteletére,persze gyűlölködésre,hazudozásra nem!
    Annak azért örülök,hogy a „sokasodó” szerzők között van olyan is aki némi intelligenciával rendelkezik(figyelem az
    nem egyenlő a lexikális tudással!)persze kevés ilyen van.

  • Kedves Sándor!
    Köszi,hogy így feldobtál,bár kicsit rosszul tájékozott vagy
    mivel itthon a munkanélküliség nincs 30%-on,még a spanyoloknál sem,bár ott közelít hozzá.!
    Én nem veszem el a fiataloktól a munkát,csak 4-6 órában
    akarok dolgozni például marketingezni ,amit már csináltam is,vagy másra is nyitott vagyok.
    Persze itthon meg kell dolgozni a pénzért(kevesebbért)nem úgy mint nyugaton sok helyen …..
    Ne aggódj élvezd a lehetőséget amit kint kaptál,itthon nem
    biztos,hogy ilyen sikeres lennél….
    A későbbiekben igyekszem a cikkekben felvetett témákhoz
    hozzászólni,remélve,hogy a reagálás is ahhoz kapcsolódik majd!
    Csak megismétlem,hogy a munkanélküliség nem 2 éve hanem a
    válság kitörésekor,(több területen előbb)kezdődött és
    mint nyugdíjas nem táplálok hiú reményeket,de nem adom fel.
    Nem mindenki olyan szerencsés,hogy olyan országban él ahol a tehetségtelen ügyeskedők is „munkát” találnak
    ,bár nem vágyom oda!..

  • Kerekes Sandor

    Mariskam, felreertettel.
    Amit irtam, vagyis amit irni akartam, az az volt, hogy az egyetemet vegzett fiatalok kozott 30% a munkanelkuliseg. Az altalanos adat az 11%, de az is eppen eleg magas.
    Ne alltasd magad. A Magyarorszagon szeles korben elterjedt hiresztelessel szemben, itt ugyeskedesbol nem lehet megelni. Tanu ra a sok kepzetlen magyar, akik azzal a tervvel jottek ide, hogy a naiv „bennszulotteket” majd megkopasztjak. Mind befuccsolt. Itt nagy a verseny, szakertelem nelkul nincs remeny es a penzert meg kell dolgozni. Sok derek magyar lett nagyon sikeres itt, ismerek nehanyat, de sokan, akik keptelenek voltak a tisztes munkaerkolcsot elsajatitani, bunozok lettek, vagy joleti segelybol vegetaltak, mig vissza nem mentek. A romak kozul pedig, akiket en ismerek es vannak jonehanyan, mind kemenyen dolgoztak. Nehany honap allando munka utan ontudatos, magabiztos polgarok lettek. Nagyon szerettem oket es segitettem is nekik, ahol tudtam. Kar, hogy Orban hazugsagai alaastak a hiteluket. Kanada csak nyert volna veluk.

  • Kerekes „!
    Abban igaza van, hogy keves magyarnak sikerult sikeresnek lenni.Azt viszont ketlem, amit a ciganyokrol ir. Ha ugy lenne, akkor a canadai kormany nem hozta volna
    be azokat az intezkedeseket(torvenyeket),amiszerint a ciganyok folyamatos „menekuleset” teszik, majdnem, lehetetlenne.
    Amit On ir, az csak resze annak a felfogasnak, hogy magyarokat(koztuk foleg a ciganyokat),nem Canadaba, csak elcsalogatni az orszagbol.Ez(onok szerint) jo reklam.Lehet ra hivatkozni. En gondolom, ha On tenyleg segiti oket(ami tiszteletremelto),akkor azokat segiti akik azert hozzak ki oket, hogy rabszolgaszorsban tartsak oket(ez mar nem tiszteletremelto). Ez nem uj Canadaban.A pakisztanoknal nagyon elfogadott volt a 80-90-es evekben. A Fraser Valley-ben szinte minden farm a pakisztanok kezen volt es ilyen munkaerovel muveltek a foldeket.
    Es, hat hallotunk mar ezekrol a cigany rabszolgatartokrol eppen eleget.
    A szakertelemmel kapcsolatban, csak annyit, hogy mar az 50-es evekben is az volt elfogadott, hogy az illeto egyen amit csinalt, abban elso osztalyu volt, de azonkivul a vilagon semmit nem tudott. Ezzel azt akarom mondani, hogy az altalanos muveltseg nem volt alapkovetelmeny. Nem hiszem, hogy ez valtozott volna.

  • Kerekes Sandor

    Jimbo, ez nem egyeb mint szel ellen pisiles.
    Fogalmad sincs arrol, amirol beszelsz, igy aztan kenytelen vagy magabiztossagot mimelni. Nem mukodik.
    Kanadaban az altalanos muveltseg, nem eleg magas, de magasabb mint Magyarorszagon. A „parasztoknak,” farmereknek valojaban, egyetemi kepzettseguk van. Az egyetemert fizetni kell, de viszonylag keveset es mindenki eloszor a bachelor fokozattal kezdi, mielott szakosodna. A torontoi egyetemnek tobb mint 60000 diakja van es azonkivul van meg ket masik egyetem is, meg vagy hat college. Szamos videki varosnak is van egyeteme, nemelyikuk vilaghiru. Az egyetemeknek mindenfele karai vannak, ugyan orvoskepzes csak egynel van. Ilyen oktatasi infrastrukturaval csakis jolkepzett fiatalsaga lehet egy orszagnak.
    Mit dumalsz itt altalanos muveltsegrol? A kozepiskolabol ketnyelvu diakok erkeznek. Anelkul nincs erettsegi. Az en harom fiam mind folyekonyan beszelt franciaul mar a masodik gimmaziumban, az egyik meg nemetul is megtanult. Negy nyelven beszelt tizennyolc eves korara.
    Hu de sotet tetszik lenni.

  • JIMBO
    2012 december 28
    5:37 du.

    Jimbo, én elhiszem, hogy volt neki, hisz saját maga írta a Sanci, a bemutatkozójában, hogy ott „nevelkedett, mérsékelt sikerrel” 🙂

  • Kerekes!
    Ismersz te egyetlen magyarorszagi fiatalt is??? Akar videkit(ahogy te mondod „parasztot”)? En igen. Es meg kell mondjam, hogy legalabb olyan muveltek, mint akikkel 98-ban talalkoztam Canadaban. Sot valoszinu muveltebbek.Legalabb is tagasabb a tudasuk. Es akkor csak magyar canadai fiatalokrol beszelek, akiket a szuleik igyekeztek tobbre nevelni, mint az atlag canadai.
    Es most megint elszoltad magad, ugyebar. „Canadaba fizetni kell az egyetemert”. Akkor, hogy lehet, hogy ti itt annyira tamadjatok Mo.-t az egyetemi tandijjakert???
    Igazad van, hogy tudatlan vagyok,mert erre nem tudnek felelni. Ez sehogy sem fer ossze az en gondolkodasommal.

  • Boda Marcsi
    2012 december 28
    5:38 du.
    hja, a gének…hát, a te esetedben eléggé világos, hogy biza, torzultak.
    a te hited szerint olyan kurva nagyon megértő vagy, mi több, tisztelsz másokat is? ne röhögtess, mert kiszáradnak a légutaim!
    jobb iskolák, jobb családok? na, ne izélj már!
    beállhatsz mengele mögé a rampára!
    ami pedig a szerzők minősítését illeti, ugye, belátod, nem vagy abban a helyzetben, hogy megtedd?
    sok az neked, hidd el!

  • dakota
    2012 december 28
    11:32 du.
    ő legalább nevelkedett. de te?
    (basszus, miért adsz fel ilyen magas labdákat?)

  • Kedves Sándor!

    Vicces vagy Sándor, ugratsz engem. De nem bonyolódom vitába Jézusról, meg tudod nézni a wikipédián.

    A zsidók átlagon felüli intelligenciáját Czeizel Endre magyarázza a tanulással. Van ebben valami, de Czeizel szokott hülyeségeket is mondani. Egy alkalommal az amerikai fekete atléták gyorsaságát azzal magyarázta, hogy őseik hajófenéken összebilincselve érkeztek az Újvilágba, és közben kiszelektálódtak. (Miért kellett a hajófenéken való túléléshez gyorsan futni?)
    Ha komolyan foglalkozott volna a kérdéssel, észrevette volna, hogy az angolszász feketék „valamiért” gyorsabbak, mint a latin feketék, akik ugyanúgy érkeztek. A különbség kulturális és úgy hívják – dopping.
    Majd egyszer elmondom, hogy szerintem miért gyakoribb a zsidók közt a tehetséges koponya.

  • Hollósy Gerti

    Kedves Sándor, miért hagyod, hogy ez a fontos témájú írás már szinte a hozzászólások kezdetétől egészen másfelé kanyarodjon? (bocsi, nem akarok kritizálni, de mi otthon a közéleti blogjainkban megpróbáljuk a terelést kicsit szabályozni, bár igaz, itt nehezebb, mert nem moderálhatsz és tudom, ez nem blog

    Ha az írás témájában nem egyeznek a vélemények azt megértem, az teljesen helyén való, vitatkozni kell és lehet, de itt én nem ezt olvasom. Kár ezért az írásért, azaz az utóéletéért, ki figyel már itt a végén arra, amit írtál?

  • Kerekes Sandor

    Jimbo irja: „Kerekes!
    Ismersz te egyetlen magyarorszagi fiatalt is???”

    Igen, azt hiszem, hogy ismerek.
    Van peldaul egy lanyom, aki ott el, meg az unokaim is. Ok mind fiatalok, relative. Azutan ott vannak az egykori uzleti partnerem gyerekei, ok is fiatalok. Meg azok, akikkel a mult nyaron beszelgettem, az idos zsidok, akiknek a gyerekei mar mind kulfoldon vannak, kiveve egy orvost Balassagyarmaton, aki eppen Angliabol tert vissza, foorvosnak.
    Beutaztam az egesz nyugat Magyarorszagot iden, es szamos helyen azt talaltam, hogy az intelligencia mar mind kulfoldre kuldte a gyerekeit.

  • Kerekes Sandor

    Kedves Gerti!

    A helyzet az, hogy a reakciokra semmi befolyasom nincs.
    Megirom amit meg kell irnom, kibocsajtom a kozos terbe es ezzel az en dolgom kesz.
    Hogy a baromszakasznak errol mi jut, illetve nem jut eszebe az nem az en felelossegem. Sot, eppen ebben dol el, hogy ki mire kepes.
    Altalanos tanulsagul megallapithatjuk, hogy szinte minden cikk hasonloan vegzi: ketten harman szolnak a tartalomhoz, majd a baromszakasz atveszi a vezetest es elteriti a diskurzust a cikk temajatol az anyazas teruletere. Ebben mindenki hibas, az is aki elterit es az is aki hagyja magat elteriteni.
    Itt szeretnem megragadni az alkalmat arra, hogy az intelligencia kerdesere visszaterjek eppen ennek alapjan.
    Ez a blog kizarolag magyar, ezert a kulturaltsaganak a szinvonalat a legalacsonyabb szintu resztvevok szabjak meg. Ezzel szemben, a Hungarian Spectrum, amely hasonlo temakorben tevekenykedik, de angolul, es ezert nemzetkozi kozonsege van, meg veletlenul sem kozol baromsagokat, mert a nemzetkozi kozonsege ahhoz tulsagosan kulturalt.
    Ez egyben valasz arra a kerdesre is, hogy vajon a magyarok valoban muveltebbek-e mint a kulfoldiek. Ennel jobb valaszt keresve sem talalhatnank erre az egyebkent teljesen felesleges kerdesre.

  • Kerekes Sandor

    Egyebkent, Gerti, ha erdemesnek talalod, feljogositalak arra, hogy kozold a cikkemet a magad altal ismert otthoni, kozeleti blogokon. Termeszetesen a KMH megjelolesevel. Talan ugy tobb olvasohoz is eljutna es nem csak Jimbo olvasna egyedul. Ami persze teljes pocseklas.

  • Hollósy Gerti

    Kedves Sándor!

    Engedd meg, hogy egy kicsit cáfoljak:

    „Beutaztam az egesz nyugat Magyarorszagot iden, es szamos helyen azt talaltam, hogy az intelligencia mar mind kulfoldre kuldte a gyerekeit.”

    gondolom nem is így akartad mondani…mert sajnos a dolog nem ilyen egyszerű…

    Az intelligencia egy egészen különös és sajátos fogalom, egyáltalán nem biztos, hogy az okos és gazdag ember egy úttal intelligens is. Sem az iskolákban nem töltenek a tudás mellé intelligenciát is a nebulók kobakjába, sem a jól fizető munkahelyeken nincs mindig a bankkártya mellé intelligencia utalvány, előfordul, hogy mindez együtt jár, de nem biztos.

    Az okos és tehetős emberek, akik a lehetőségeik mellett a legjobbat akarják a gyermekeiknek, azok külföldre tudják küldeni őket tanulni, dolgozni. Még a legkiválóbb ösztöndíj mellé is lakhatási és megélhetési költségeket kell tudni biztosítani a gyermeknek. Ez sem minimálbérből, sem kis fizetésből, sem kis nyugdíjból, sem segélyből vagy ellátatlan álláskereső státuszból nem megy. Sőt ezekből még az itthoni tandíjas, a jelenlegi tervezet szerinti taníttatás sem megy, vagy nehezen megy.

    Hát ezért mentek tüntetni a diákok, a gyermekeink.

  • Ille István!
    Megint „nagyot”alakítottál,pláne mint „tanult szerkesztő”,csak úgy süt a jó modor,a választékos fogalmazás
    meg megint az értelmetlen üldöztetési mánia,soraidból(Mengele,hogy jön ide?csak mert keresztény vagyok én nem írtam egy sort se vallásról!)
    Egyre többen vallják,hogy Ti vagytok fajgyűlölők,kirekesztők.
    Képzeld Mengele nem volt rokonom,de szerencsére ma élő
    gyilkos zsidókkal sincs kapcsolatom….(Izrael és egyéb helyek….)Mert ugye azért vannak,hiába is szépítjük a dolgot…(Németh Gábor ill.David Moise, aki Thaiföldön öldökölt nemrég,na ő is magyar illetőleg izraeli-magyar
    kettős állampolgár)de vannak szabadlábon élők is bőven.
    Hát mindenhol vannak rossz és jó emberek!
    Én az embereket nem a vallásuk,pártállásuk hanem a becsületük,EMBERI ÉRTÉKEIK alapján ítélem meg,párszor már
    megírtam,ha olvastad volna.
    Egyébként a szülői ház a nevelés,a kultúra sokat számít
    egy ember életében,persze vannak kivételek, akikre nem ragad semmi,vagy gyenge jelleműek így ha rossz társaságba
    kerülnek lecsúsznak…..Hát ennyi….

  • Sárdi Jani
    2012 december 29
    1:55 de.
    kapaszkodj meg, a kutatások azt bizonyítják, hogy a női atléták nem sok időn belül gyorsabban fogják teljesíteni a 100 méteres távot, mit a férfiak!
    és nem a hajófenéken.
    jánosom, gyújtsál meg egy lámpát magad mellett, attól talán világosabb lesz körülötted.

  • Kerekes Sandor
    2012 december 29
    1:15 du.
    jimbo ott ragadt. a regáti szomszédja az intelligencia:)
    sándor, nem kellene magyarázkodnod.
    a jimboknak semmi képpen sem.

  • JIMBO
    Nem érdemes bosszankodni van, ahol nem csak a háttér sötét,
    hanem a „beltér”(fej!) is!!!
    Bár nehéz szó nélkül hagyni (de nem is kell,mert szerencsére
    nem vagyunk egyformák…!)nincs mit tenni,van aki reménytelen eset…..

  • Ille István!

    Ugyanezek a kutatók azt jósolják, hogy a férfiak ki fognak halni.

  • Boda Marcsi
    2012 december 29
    3:34 du.
    ezzel egyet kell, hogy értsek. valóban reménytelen eset vagy:)

  • Sárdi Jani
    2012 december 29
    3:42 du.
    te jó ég! akkor rá fogsz fanyalodni a nőkre?

  • Domnule!
    Csak ket beiras erejeig kell visszamenned es lathatod(ha akarod),hogy ki kezdi az anyazast, meg a szemelyeskedest.
    Kezd paszulyfozelek szaga lenni a mondanivalodnak.

  • Ille István!
    Nekem van hitem és van miben reménykednem,de nektek?….?
    Nem is vártam tartalmasabb választ(bár gondolom olvasni és értelmezni tudsz?…)
    Ennyi!

  • Kösz’ Jimbo, kibírom Ille úr szellemességeit. Szép is lenne, ha egyedül lennék férfi egy női világban.

  • Hollósy Gerti

    Kedves Sándor!

    Remélem nem baj, hogy megint kicsit módosítok.

    „Ez egyben valasz arra a kerdesre is, hogy vajon a magyarok valoban muveltebbek-e mint a kulfoldiek. Ennel jobb valaszt keresve sem talalhatnank erre az egyebkent teljesen felesleges kerdesre.”

    Semmilyen kérdésben, tehát ebben a kérdésben sem lehet általánosítani, sőt igazad van, a kérdés teljesen felesleges, igen, mert így nem lehet feltenni.

    A műveltség és az intelligencia személyfüggő, az egyéntől függ, konkrétan egy emberre vagy konkrét személyekre mondhatod, akikkel szemben ezt vállalod, hogy szerinted talán nem elég művelt, műveltek, de hogy a magyarok úgy általában nem elég műveltek az így nem igazán jó.

    (Én pl. elég régóta keresem azt a helyet, ahol rosszindulatú hozzászólások nélkül, a témát megvitató megszólalásokra számítva, személyeskedés nélkül lehet írni. Naivan azt hittem, hogy itt igen, mégsem általánosíthatok, mindenkire nézve, hogy bizony nem.)

  • Hollósy Gerti
    2012 december 29
    5:53 du.

    Kedves Hollósy Gerti!
    Igazad van, „Semmilyen kérdésben, tehát ebben a kérdésben sem lehet általánosítani”. És igazad van a zárójeles részben foglaltakban is. Számomra is megdöbbentő pl. Ille István sorozatos, személyeskedő, másokat gúnyoló, néhol meglehetősen primitív, gyerekes megnyilvánulása. Lényegesen többet vártam egy volt főszerkesztő helyettestől. Az természetesen más kérdés, ha direkt ez a feladata az itteni új pozíciójában, bár semmiképpen sem javít a megítélésében. További szép estét, neked.

  • Lehet,hogy Ille szerint én egy reménytelen eset vagyok,de
    örülök,hogy egyre többen úgy érzik és jelzik is,hogy ő egy
    „klinikai eset” (a bunkó-ság + hazugság + gyűlölködés)amire
    jelenleg nincs orvosság nálunk,de hogy kint sem az szomorú..
    Szerencsére a normálisak azért többen vannak és ugye egy
    „beteg” emberrel szemben elnézőnek kell lenni,mert nem tudja szegény,hogy mit beszél……
    Itthon az ilyen „állapotú” emberek többnyire kezelés alatt
    állnak,ebben a kritikus egészségügyi rendszerben is,persze
    kint szabadon ténykedhetnek……

  • Boda Marcsi
    2013 január 4
    1:05 du.
    bocsánat, kisnagysád, tévedtem, kiskegyed nem reménytelen eset.
    semmilyen eset, leginkább.
    nem tudtam, hogy kegyed földrajzi ismeretei ilyen behatároltak. igaz, mogyoród eléggé kint van, budapest külső határától éppen két és fél kilométerre:-)

  • Sárdi Jani
    2012 december 29
    5:48 du.
    ne túlozz. te, a férfiak világában, semmit nem bírnál ki. ja. és ne hajolj le a szappanért:-)))

  • JIMBO
    2012 december 29
    4:29 du.
    na, ezt már szeretem: megadod az illő tiszteletet!
    a paszulyfőzelék pedig igencsak tápláló, de engem egy kicsit felfúj. te hogy vagy vele? javaslom a zöldbabot, könnyebb, mint a fejtett bab.
    amúgy a paszulyfőzeléknek van román neve is. nem tudod véletlenül, hogy szól? ha már ennyire otthon vagy a román nyelvben…

  • Ille4
    Tudom,hogy Mogyoród itthon van bár nem vagyok annyira „okos”,mint egyesek,de azt remélten maga meg
    Kanadában.Hazajött egy kis „valóság gyűjtés” miatt?
    ha rendszeresen itthon van akkor még elképesztőbb és
    szánalmasabb amit a cikkeiben ír!
    Remélem hamarosan kimegy?
    Milyen demokratikus országban élünk,hogy az „ilyenek” is
    háboríthatatlanul élhetnek az állítólagos hazájukban,elgondolkodott már ezen?Érdemes4

  • Domnule!
    A roman nyelvnek te lennel a szakertoje,megha tagadaod/nad is.
    Azt hiszem Erdelyben nem tudnal/mernel szorgoskodni.

  • Ille István
    2012 december 29
    1:02 de.

    Magas volt, ille?:) Állj sámlira, hátha úgy sikerül elérned:) A másfél méteres magasságodhoz képes nem csoda, ha lábujjhegyre állva sem érted fel:)

    Bocs, hogy csak most válaszolok, de nem vettelek észre:)

  • Boda Marcsi
    2013 január 4
    1:05 du.
    Mintha magadról írnál!

    Boda Marcsi
    2013 január 4
    4:37 du.
    Tudod Mucika, az a szomorú, h „ilyenek”, mint Te meg vagytok tűrve itt Magyarországon!
    Az, meg, h nem tudod hol van Mogyoród – állítólagos magyar létedre – Téged minősít!

  • JIMBO
    2013 január 4
    5:59 du.
    kétségtelen, másfél évig volt egy csíkszeredai szeretőm. én jártam oda. megtanultam a legfontosabbakat románul, mert sajnálatos módon, kolozsvár után az út menti kocsmákban senki a személyzetből nem beszélt magyarul 😀
    szorgoskodni? mire is gondolsz? csak nem arra, hogy egy fidesz dúlta agyú erdélyi ősmagyar megneheztelne rám?

  • Boda Marcsi
    2013 január 4
    4:37 du.
    édes szívem, ne reménykedjen! itt maradok, és rágni fogom a lelkét:D
    mit is kezdene nélkülem, harmatos virágszálam?
    ami pedig az „ilyeneket” illeti, a fene nagy demokráciájában, ide idézem az 5. sz. párttagkönyvük tulajdonosának véleményét:
    „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.”
    no, kiscsillag, ezen azért magácskának kellene elgondolkodnia. már, ha képes rá.ez a kiskegyedék „demokráciája”.
    ha jobbikos, pláne.

  • szarcsimbok

    de igy komolyan, miert nem a vitaminhianyos forditott haromszogfeju roman joanyaddal szorakozol INKABB?