Az én Hősöm!

2013 január 12 1:37 du.53 hozzászólás

Olvasom, a heti híreket. Sajnos csapataink deffenzivában vannak. Ez alól néha Selmeczi Gabriella egri nőket megszégyenítő hősiessége a kivétel, vezérünk, pártunk, és kormányunk oldalán. Most hirtelen nem emelnék ki tőle semmi szellem nagyságot, pedig volt a héten is bőven. Csak úgy kapkodtam a fejemet, hogy mit is mond?

Ellenben a hétvége felé megjelent az igazi HŐS! Csapataink, az Ő példáján új erőre kaphatnak! Hősiessége példaértékű! Nem lacafacázik, hanem rohamoz esze nélkül! Minek az nagy málha a rohamnál?

Ő a mi emberünk! Tudom, hogy tudjátok, kiről van szó, tudtátok rögtön, amikor a HŐSIESSÉG fogalmát olvastátok, de ne hagyjuk szerénytelen névtelenségben a NAGY HARCOST: KOCSIS MÁTÉT!

Persze, róla van szó! Mit is tett ő? A nagy Ő! Érdemes volna egy Homérosz eposz hosszúságú hőskölteményre eme fidesz jakuza, mert tette nem mindennapi! Volt ugyebár, a Bayer cikk. Ezt most nem is háborgatjuk, mert Bayer Zsolt – az ötöske, párttag könyvének a száma – jól ír. Helyesen ír. Jól ír helyesen. Vagy jó a helyesírási útmutatója. Olyan, helyesen ír. Olyan helyes, amikor ír. A kedves édesanyja legyen rá büszke! Ne is taglaljuk tovább Bayer Zsoltit!

Forrás: borek.hu

Szóval, leíródtak Bayer szívhez szóló, békemenetes sorai, és mi volt a reakció a mieinktől?

Navracsics például ilyen álértelmiségi gőggel távol tartotta magát a Bayer útmutatástól! Undorító volt a tévében. Nem állt ki Bayer békemenetes frontharcosunk mellett! Borzalom! Polgári dekadencia netovábbja, a népfront cserbenhagyása volt Navra!

Aztán jött a Farkas Flórián. Ő azt mondta egy telefoninterjúban, hogy nem olvasta a bayeri kötelező olvasmányt, – persze lehet, hogy neki felmentést adott a pártközpont. Mert ezt a bayeri eszmét különben mindenkinek olvasni kellett! Ezért van a párt sajtóosztálya, és ezért van a sajtószemle, hogy mindenkihez eljusson a tudomány fideszes változata.. (‘magyar nemzet félóra’ – jelzős a szerkezet, azért a kisbetű.) Azt nem tudjuk miért nem olvasta, de azt mondta, hogy nem olvasta Farkas Flórián. Nem tudjuk például, hogy tud-e olvasni? Lehet-e ezt tudni valahonnan? Mert a pártfelvételinél ez nem kötelező fejezet – csak a vezérünk szeretete. Szóval, nem olvasta. A kekec riporter ezt nem hagyta, és idézni akart a cikkből. Farkas Flórián erre bátran letette a telefont.

Bátor döntés, de nem jó! Nem elég harcos, bár sokkal jobb, mint a Navráé volt!

Na, és itt lépett be hősünk, aki összehívta az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságát, – mint fideszes elnök – mert szerinte, a szocialisták elbizonytalanítják a bűnüldöző szerveket azzal, hogy támadják Bayer Zsolt többre érdemes cikkét, és mindenféle tömegrendezvényeket tartanak, mert azt mondják, hogy Bayer Zsolt egy fasiszta barom, és ezáltal, közvetve elbizonytalanítják a bűnüldözőket, és a késelő, vérengző agyatlan állatként viselkedő egyeseknek adnak táptalajt. Megkérte az ellenzéket, hogy a rendkívüli ülésen vegyenek részt. Szerinted elmennek? Na, itt egy kicsit az elbizonytalanítás mellett, – amit ugyebár az ellen(s)zékiek csinálnak, üzent a Balsai István – azóta alkotmánybíró, és meg is érdemeljük – által jegyzett fideszes „semmiségi törvényben” magabiztossá vált rend őreinek is… A „semmisségi törvényben” nagyjából az volt, hogy amit a rendőr tanúvallomásként mondott amikor fidesz bérenc Gyík, és a Debil csinálta a fideszes utcai balhét, szóval amit a rendőr mondott, az semmis. Ezért a semmisségi törvény. Ettől teljesen magukra találtak a rendőrök. De most, az ellenzékiek elbizonytalanítják őket…

Kocsis Mátét nem zavarta – ebben is HŐS – hogy nem a bűnözök mellett álltak ki azok akik tüntetéseken megjelentek a magyar hírlap – jelzős eme szerkezet, azért a kisbetű – széles székházánál, hanem Bayer, és a szellemisége ellen. Mert ha a bűnözők mellett álltak volna ki, akkor ugye elmennek Szigethalomra, és Ózdra, hogy testükkel védjék a tetteseket, de a magyar hírlaphoz – jelzős eme szerkezet, azért a kisbetű – mentek… Az sajnálatos volna, ha azt mondjuk, hogy eltévedtek, – de az idő nekünk dolgozik! Még sor kerülhet erre is! (A pártközponttól az ötletért valami kis honoráriumot szeretnék kérni – nincs megszorítás, csak jó volna egy kis apró, így télire…)

Kocsis Máté hősiességét az is mutatja, hogy volt bátorsága tenni mindezt annak ellenére, hogy Bayer békemenetes cikkében, 12 alkalommal íródott le a „cigány” szó, az „állat” 9 alkalommal, a „gyilkos” 4 alkalommal, az „idióta” 2 alkalommal, a „patkány” 1 alkalommal, a „rohadék” 1 alkalommal, a „kártékony” 1 alkalommal. Ebből a kis összefüggésből is látszik, hogy méltó a békemenethez az írás. Agyakban, feltétlenül…

Tehát Kocsis Máté nem zavarta az kevés a figyelmet érő tény, hogy az ellenzék, egyáltalában nem a bűnözők mellett állt ki, hanem Bayer Zsolt, írásának szellemisége ellen – de megidézve mégis a BŰN PÁRTOLÁSÁÉRT lettek, a Honvédelmi, és rendészeti bizottság fideszes elnöke által. Ugyebár, kollektív büntetés csak a zsidókat érintette Hitler idejében, és még többször történelemben – de soha nem demokráciákban. Mármost Kocsis Máté hősiessége abban is látszik, hogy Bayer ugyan általánosít, kollektivizál büntetést, tipizál, bűnözőnek tekint ártatlanokat, származásuk alapján, mint Hitler, vagy más önkényuralmi rendszer a történelemben. Ilyen hősiességgel, ilyen háttérrel állt ki Kocsis Máté Bayer Zsolt mellett, és ilyen körmönfont módon, hogy a bűnösök mindjárt az úgymond demokraták, és szabadság pártiak lettek. Okos, és HŐSIES!

Egyáltalában nem nevetséges! Jó, talán a szövegértés körül Kocsis Máténak van mit fejlődnie, de a pártban az nem számít, tehát nem fontos ez csak a külvilágnak! De a külvilágot lassan bezárjuk!

Túl kell lépni, hogy az EU szabadságelvű, demokrata politikusa is elítélte Bayer fideszes eszmefuttatását! Az EU messze van. Európa is.

Volt kisebb hősünk is egyébként ez ügyben. Az ügyészség. Az volt a követelése ezeknek a demokratáknak – gőzük nincs, mit jelenthet spirituálisan egy vezér, de majd Kerényi átnevelő táborában később megtudhatják (az ötletért majd kis honoráriumot a pártközponttól, tisztelettel…) -, szóval az volt az ötletük, hogy az ügyészség hivatalból vizsgálja Bayer cikkét, hogy alkalmas-e uszításra? Hogyan volna alkalmas – egy békemenetes? Vagy tán a békemenet is uszításra született, mert túl sokan voltak azok a demokraták? Bosszúból? Ugye, hogy nem?

Na, mindegy, de ilyen hülyeséggel zaklatták a fideszes ügyészséget. Mondták ők, az ügyészségen, hogy nem – oszt jónapot. Úgy is, mint a törvényesség interpellálhatatlan, megkérdőjelezhetetlen abszolutumai, és a fideszes hadtestek törvényességi pajzsai – mondták mindezt, hogy NEM!

A hősiesség nem ebben van, mert ez természetes, ha az ember fideszes érzelmű és agyú, jogi ágyú.

A hősiesség abban van, hogy Bayerhoz méltán hasonlítható Tomcat nevű fullidióta félbarmot, pont a héten ítélték el jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre.

Ott feljelentés miatt kezdett nyomozni az ügyészség. A Tomcat szöveg pedig nagyon hasonló volt Bayeréhoz. Nagy szellemek, ha találkoznak…

Mármost az egyiket vizsgálta törvényesség interpellálhatatlan letéteményese és abszolutuma, eredménnyel, mert bűnössége a bíróságon beigazolódott, a másikat nem… A szöveg pedig nagyon hasonló. A „tartalom” pedig ugyanaz.

A GYŐZELMI KRÓNIKÁNAK vége. Megint GYŐZTÜNK! Innen, a fideszesektől, – így látszik.

Jó… Vannak az emberek – nem zemberek – demokraták… Meg Európa!

De KOCSIS MÁTÉ a MIÉNK! A MI HŐSÜNK!

Megérdemeljük..

Somogyi-Kósa László / KMH-Ellenszék

53 hozzászólás

  • Ime Lakatos cigányvajda véleménye az ügyekről.
    http://www.youtube.com/watch?v=RGnj2MQVd-o

    Bizony, ő az igazi hős!

  • asher alexander

    no mostan kerem!
    varom hogy a Bayer iras-bol mikor csinal a kormany,a hon imadott mein vezer utasitasara, „Lex Bayer”-t!
    vajon kovetkezik-e automatice ebbol az evekkel korabban igergetett lagerek felallitasa az alfoldon?lesznek-e a Lex-Bayer miatti uldoztetesek,urambocsass…………. gettozasok!?
    mert abbol amit irt ez sugarzik ki,ennek a kivanalma Nemzeties szinekben,mint meg-es-felujitott Fajvedelmi Torveny!
    maris latom lelki szemeimmel,a kiplakatolt hirdetmenyeket,amiken felszolitjak a cigany lakossagot 3kilos csomaggal gyulekezesre az umschlagplatz-okon!!
    persze lenne egy halk labujjhegyre allos kerdesem!!
    vajon minek lenne ez a foprobaja?!
    mert ugytunik arrol van szo megint!!!tudni szeretnek egyes korok,hogy az EU,az ENSZ meddig-(es foleg MIT)- engedi!!aztan ha……………akkor aztan hajra!!!

  • Lehet ,hogy Kocsis Màté a fidesz höse.Kinek a höse Ön? A türelmetlen bicskàzo tömegé,vagy a szomszédot kirablo és megölöké?
    Vagy a béketlenségi meneté?

  • hiába, no! folyamatos győzelmeiken keresztül érik el vereségüket! nem, mint párt, hanem, mint ember.
    előbb-utóbb híveik is eljutnak ahhoz a felismeréshez, hogy ha EZEK ilyenek embernek (?!), akkor, köszönik szépen, de nem akarnak közéjük tartozni.

  • Az irás nagyon szelemes,irónikus.Egyetértek a leirtakkal.Én igy tudom hogy a Kocsis Máté a jobbikból repült át!Már ez is mutatja a hitelességét,s magát az ember jellemét is.Holló a hollónak nem válya ki a szemét!Felháboritó hogy ez az emberi lény elfelejtkezik az elmult 8 évről,amit ők müveltek!Elfelejtkezik hogy Budapest lakosságát a mozgásukban korlátozták!Elfelejtkezik hogy a várost feldulták! Több milliárd kárt okozva!Elfelejtkezik hogy a csőszelék,csuklyások mit müveltek a televizió székházánál!Elfelejtkezik hogy mit müveltek a rendőrséggel!Elfelejtette hogy életvitelszerüen éltek a Kossuth téren,ahol a mai fideszes politikai elit uszitotta az embereket! Én akkor voltam fönt Pesten,iszonyat amit müveltek!S ez az ember mer beszélni!Én ha a helyében volnék eltünnék!Ja a pénz nagy úr!Hiteltelen,álszent,megélhetési politikus!

  • Ez az ember nem hős,hanem az emberek szégyene!

  • Mintha elsiklottak volna a cigányvajda véleménye mellett. Világos! Úgyan azt mondja, mint Bayer, pedig cigány!
    A rémlátás pedig egyesektől, szinte már nevetséges.

  • Lehet szidni a Fideszt, el lehet utasítani Kocsis Mátét (Most hallottam először a nevét), de ezzel csak elfedjük a „lumpen” magyar problémát.

  • Ja! A „lumpen magyarokat” önmaguktól is meg kell védeni.

  • Figyelő
    2013 január 13
    9:19 de
    Nem siklottunk el. Viszont a videó utolsó képein mit látunk? Orbán Viktort. Ez önmagában megkérdőjelezi a dolgok valós értékét. A jelen helyzetben inkább megvetendő a nyilatkozat. Pontosan amiatt, mivel így a saját nemzetiségét alázza le pontosan arra az állati szintre, amiről B.Zs. írt. Amikor is banánt ígért az őt meglátogatni kívánó cigány vezetőnek. Ezt a beszédet máshol, más körülmények között üdvözölném, mert benne lenne a változás igénye. De csak akkor, ha ez nem a cikk után, annak igazolására készült volna.

  • Figyelő
    2013 január 13
    9:19 de.
    mábocs, melyik szinten autentikus a video, főleg, hogy jó kis kormányzati zsé van mögötte? melyik cigány csoportosulásnak, szervezetnek, családnak a vajdája a bérnyilatkozó?
    ha pedig rémlátásnak tartja a dolgok ilyetén alakulását, ami nevetséges, hát nosza, kacarásszon csak rajta nyugodtan, de vigyázzon, ne tegye nyilvános helyen, mert még a végén félre diagnosztizálják.
    amúgy: szomorú-e a cigány vajda lánya?

  • Sárdi Jani
    2013 január 13
    9:35 de.
    egy kis oktatás, csak neked, csak most, csak itt:
    a)lumpenproletár: ez anno a hagyományos értelemben vett szegény emberekkel szemben azokat takarta,akik vagy nem melósként,korábbi földművelőként szegényedtek el és váltak nincstelenné,hanem korábban mondjuk tehetősebbek voltak vagy dzsentroid típusú kiváltságos osztályokhoz tartoztak,onnan süllyedtek le italozó-korhelykedő életmódjukkal a szegények tömegébe;
    b)lumpenproletár: a proletariátus elzüllött, deklasszálódott (osztályából kihullott) alsó rétege és a hozzácsapódó minden más társcsoportból lezüllött elemek megjelölése. jellemzője, hogy a hasznos társadalmi munka és a forradalmi küzdelem helyett, azok elől kitérve, inkább az alkoholba és más narkotikumokba menekül.
    c)általában azok a lumpenek,akik szegénységükről nagymértékben tehetnek.
    lumpenné pedig úgy válik az ember, ha elfogynak az előállított és felosztható javak, és megkezdődik a lumpenesedés. a munkátlan egyén lumpenesedését a folyamatos pénzhiány jelzi, a napról-napra élés, a kölcsönökből fenntartott élet, és az adóssághalmaz görgetése.
    kedves jános, ha valamilyen szó jelentéséről halovány segéd fogalmad sincs, akkor ne égesd magad azzal, hogy használod, vagy legalább előtte keress rá az értelmező szótárban.
    hogy most hallottad először K.M. nevét, azzal ne nagyon dicsekedj.
    a végén még téged is meg kell védeni saját magaddal szemben 😀

  • Ille István!

    Köszönöm, hogy szakszerűen meghatároztad a „lumpen” szó jelentését. Nagyjából így is értettem. Szerettem volna a lumpen életmódot folytató cigányokat megkülönböztetni a tisztességes cigányoktól. Ugyanakkor felhívni a figyelmet a fehér bőrű lumpenekkel való hasonlatosságra. Utóbbiak nem rég Kaposváron vettek részt (pénzért) egy szörnyű gyermek gyilkosságban. Komolyan gondoltam a „cigány” szó kiváltását a „lumpen” vagy „lumpen elemek” kifejezésre.

    Nem emlékszem, hogy K.M. tett volna olyasmit, ami miatt meg kellett volna tanulnom a nevét.

  • Na mi van cigányozunk,cigányozunk,ugyanis Farkas Flórián
    azok közé a tanult cigányok közé tartozik(sokan vannak hét-
    köznapi emberek több foglalkozási kőrből is!!!)akik tisztességesen élnek a többi emberrel és a fajtájukért tesznek is!
    A kintiek kizárólag a primitív gyilkosokkal,rablókkal
    szolidárisak, akik a magyarokat ölik?…!!!vagy még a saját népüket is becsapják,meglopják,mint Kolompár Orbán?
    Hát ez minősíti őket!

  • Még a Vajdában is több becsület és tisztesség van,mint
    egyesekben!(sokakban….)

  • Ja Bayert az Ügyészség is felmentette,mint Gyöngyösit is
    mert csak a fogalmazásban volt a hiba(mármint azt akarta mondani,hogy össze kellene írni az izraeli-magyar kettős
    állampolgárságúakat a Parlamentben)és azon kívül is főleg
    határon belül…..de nem ártana azon kívül sem….,mert
    valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek!!!!!
    A Házban elhangzott szövegéért nyilvánosan bocsánatot kért,
    az valóban sértő és elítélendő volt,különösen azért mert a
    kormánynak is több zsidó államtitkára,tagja van például
    Fónagy,aki hazájáért tesz és nem ellene!!!!!!!……..

  • Figyelő!
    Ezek nem nevetségesek hanem jellemtelenek és szánalmasak!

  • Dudás Ferenc

    Parlamenti beszédek:Orbán Viktor beszéde a taxisblokádról
    ,,- – – olyat tett,aminek következtében a válság legsúlyosabb,az erőszak elszabadulásával fenyegető pillanatait kellett átélnünk.Igaz ugyan,hogy nem a kormány csak a legnagyobb kormányzó párt,az MDF szervezte a kormány melletti ellentüntetést de a kormány a parlament ablakain kitörő örömmel fogadta a felmentő sereget.”
    ,, Ezzel a kormány nemcsak az erkölcsi de a jogi alapját
    is elvesztette – -” ,,óriási felelősséget vesz magára az, aki ha mégoly jogos követeléseinek alátámasztására utcára vonul és másokat is utcára visz.”
    Tehát Orbán Viktor elvesztette erkölcsi alapját mert Bayer Zsolttal maga mellett tüntettetett.1990.okt.29.

  • Don, a cigányvajda beszéde ekkor volt feltőltve:

    2011.02.04.
    Egyszóval, majdnem két évvel ezelőtt. Ille, mindenki magából indul ki. Azzal a váddal, hogy lefizetett, megvesztegetett „árulója” a cigányságnak, csakis magára vett rossz fényt.

  • Alexander!
    Maga nagyon elvakult és nem méri fel tárgyilagosan a valóságot,csak a múltbéli és a szülei elleni igazságtalansággal,fájdalommal van tele.Egyszer megírtam,hogy mindezt vétlenül és őszintén sajnálom,de most a máról van szó,nem a holokauszt, a XX.század szégyenéről!!!
    Ne vonjunk párhuzamot!Igenis az ilyen rabló,primitív és gyilkos embereket el kellene különíteni,bár a „tábor” csak magának jutott eszébe.
    Gondoljon arra ,akik nem akarnak beilleszkedni és a környezetüket rettegésben tartják milyen emberek,igenis különítsék el,de dolgozzanak,neveljék át őket és ne csak a „TETT” elkövetése után kerüljenek börtönbe(ami elkerülhető lenne)az ellátásukat ne az adófizetők állják!
    csak ebben a hónapban 3 súlyos cigányok által elkövetett
    bűncselekmény történt,ez tény!!!!!

  • Van egy otletem az itt ciganyokat vedo “csoport”-nak!!!
    Figyuzzatok!!!
    Ti olyan nagy joletben vagytok Canadaban(szerintetek), hat igazan megengedhatitek magatoknak, hogy cigany csaladokat/szemelyeket szponszoraljatok. Igy nem menekultnek szamitanak, az igaz, de legalabb kijutnak abbol a “pokol”-bol. Elinteznetek nekik a BEVANDORLAST, munkat szereznetek nekik, stb. Lakast is tudnatok nekik szerezni. Mikor dolgoznak mar, majd visszafizetik. Ennyi
    szovegeles utan, ez a legkevesebb amit tehettek. Mindenki jol jar: a kecske is jol lakik, a kaposzta is megmarad. Azonkivul, nem csak szoban partolnatok oket, hanem tettben is. Fogjatok ossze tobben is, ugy konnyebben megy. Ha fele kozuletek(a nevek kozul) resztvenne ebben, mar sikeres lenne.
    C’mon, put your money where your mouth is. What do you say???

  • Boda Marcsi
    No persze kizárólag a többségi társadalom védelmére kellene őket körülhatárolt területre bezárni. Az elnevezésben lehet a „gettó” és a „konccentrációs tábor” között választani. A hulladék eltávolítására meg néhány krematórium építhető mellé. Netán a Duna part is szóba jöhet…
    Meg sem kérdezem, hogy náci-e vagy?

  • Bodaszarcsi

    es az hogy lehet, hogy ugyanezert Kertesztol megvontak a Budapest Diszpolgara cimet?, eluldoztek a hazajabol?

  • Andrási Sándor

    „Az irás nagyon szelemes,irónikus.Egyetértek a leirtakkal……” ——— Örülök, hogy nem ismerem önt személyesen, kedves Kovács Éva, mert látható, hogy ön is olyan szellemes és mély értelmű mint ez a „cikk”!
    Ez a gyengére sikeredett hablaty írói, és/vagy publicisztikai véna teljes hiányát árulja el az elkövetőjéről.
    Célja: egy felháborító és aljas bűncselekmény kapcsán Kocsis Máté besározása. Azt azonban elfelejti, hogy a savazáshoz is szükséges minimális tehetség, aminek híján van a „szerző”. Ennek ellenére biztatom, ne hagyja abba. Igaz erőt kell vennie az embernek, hogy végig tudja olvasni, de megerősít abban, hogy lássuk, mi az ellenzék hangadóinak valódi célja: Minden megtett és elmulasztott kormányzati (vagy a kormánnyal szimpatizáló) lépést a kormány ellen fordítani, azok tényleges hatásának vagy értékének elmaszatolásával.

  • asher alexander

    boda!
    akkor magyarbunozes ugye nin,cs is!!?
    a magyarok mind-mind artatlan kis hofeher baranykak mi?
    mindent ami rossz-(ezekszerint!!!)-vagy cigany,vagy zsido kovet el ott!!
    ugyan-ugyan!!!
    ne nezz mar minket ilyen naivnak te!!!

  • asher alexander

    boda!
    -„ja bayert az ugyeszseg is felmenetette mint gyongyosit is…”-
    -es neked EZ egy erv????
    szanalmas vagy nagyon vele egyutt!!!!
    mert mi mas varhato attol az ugyeszsegtol amelyiket a 2/3-os partpolitikai szalakon rangatnak mint egy marionettet!!
    mert nehogy azt probald itt bemeselni nekunk,hogy,;-nahaaaat meg ilyetmondaniis!!huuuuuu!hogy kepzeljuk mi azt hogy az ugyeszseg nem partatlan!!-

  • Sárdi Jani
    2013 január 13
    2:02 du.
    megtanulni nem kell, de nem árt, ha legalább a nevét ismeri valaki 😀

  • Figyelő
    2013 január 13
    2:57 du.
    hát persze. csak elég kevéssé logikus, hogy most ezzel a fizetett provokátorral – bayer zsoca – kapcsolatban ássák elő. de hát, ezsköznek jó. még1x: kinek is a vajdája? mert van belőlük egy pár.

  • Boda Marcsi
    2013 január 13
    2:19 du.
    jaj, drágám, magácska fogalmi zavarban van!
    az ügyészségnek nincs joga bárkit is felmenteni, mindössze eldöntheti, hogy vádat emel-e ellene, vagy sem.
    persze, a fidesz házi ügyészségétől nem volt meglepő, hogy úgy vélte, nem történt bűncselekmény.
    ez nem jelent felmentést, de sebaj, nem kell magácskának mindet értenie.
    azon azonban elgondolkodhatna, hogy ugyanezért tomcat-et elítélték.peche volt:nem a vezér csókos barátja.

  • bocs, egy kicsit eltúloztam a dolgot: boda marcsit gondolkodásra kértem fel…

  • asher alexander

    kekec!
    ugy par eve olvastam egy magyar nyelvu forumon!
    tatabanyan ki volt plakatolva olyan ahol-(meg a valasztasok elott)-koncentracios taborok felallitasarol szoltak az alfoldon!!
    persze ekkor a zsidokrol volt szo benne!!

  • Ille, nem ásta elő senki. Én találtam meg az interneten és hoztam ide a linket.
    Rosszindulatotok, elképesztő elferdűlt állapotba vitt !
    Véditek a gyilkosokat és elmarasztaljátok azt aki felszólni mert ellenük!

  • Asher!………A táborokról elég sokat tudhatsz mivel van nálatok belőlük egy-pár.A HAMASZ az ordas farkAs ti meg a fehér báránykák.Ne nézz már mindenkit palimadárnak.

  • Ille!…………Látom szépen megdolgozik azért,hogy publikálhassanak a KMH-ba.Nehezen hiszem el,hogy egy remek irót igy megváltoztat a politika.

  • asher alexander

    topapo!
    azert tudok rola mert mgjartam auschwitz-ot,buchenwald-ot!
    es te?melyikben voltal or?

  • Hipokratak….Hipokratak….Hipokratak…
    Vezereuk domnule illieou!
    A cigany segiteshez nincs szavuk. A legjobb toluk az (el)hallgatas.

  • Topapó
    2013 január 14
    5:07 du.
    tudja, öregem, hasadt lehet a tudatom. harunalrasidként remek dolgokat írok, bagdadi kalifaként a rezsimet kritizáló írásokat. valami kifogása van ellene?

  • JIMBO
    2013 január 14
    6:05 du.
    ki az az illieou?

  • Figyelő
    2013 január 14
    10:24 de.
    csak figyelj, mi jön még ezek után! az mszp – izraeli tanácsadója vezérletével – utcaszintű gyűlöletfelelősöket fog kiképezni! még az is meglehet, jelentkezem, bár rövid az utca, benne két jobbikos, egy mszp-s, két elégedetlen nyugdíjas, egy közömbös, egy volt rendőr, aki minden féle sötét ügyletekben vesz részt, szóval, nem sok dolgom lenne, de gyűlöletet szítani, azt nagyon tudok! megyek is holnap a polgihoz, és megkérdezem, mit ér meg nekik – fideszesek a drágáim – ha nem leszek gyűlöletszító utcafelelős?
    na, erre mit lépsz?

  • Jó szórakozást!
    Nem értem, hogy az ellenzéknek nincs más segítsége, mint egy idegen állampolgár? Igaz, egyszer már nagyon jól segített!
    Jó tüntetést és gyülőlet szítást kivánok! Az „Én is cigány vagyok!” tüntetésen jót röhögtem, különösen Gyurcsányin!

  • Figyelő röhög.
    Én is.
    A különbség csupán annyi hogy én csak kínomban.
    Hogy ilyenek mint Figyelő , meg topapó szabadon írogathatják szemétségeiket. Bodamarcsiról , az Agyatlanról már nem is beszélve.

    Te Boda !
    Nem te voltál az a félkegyelmű nagymama-hangú betelefonáló, aki hisztérikusan követelte a Klubrádióba Drágabolgárúrtól , hogy Kertész GÉZÁTÓL a Magyar Kormány vegye vissza a NOBEL-dijjat , az írása miatt , amiben a fajmagyarokat alattvalóknak nevezte ?
    ( HEHEHEHEEEHEHEHHHHEHEHEHEEHeheheheeeheheehhheee….)

  • Nem emeltek vádat,ez a lényeg,azon lehet vitatkozni,hogy
    helyesen fogalmaztak-e,vagy sérelmezni kijelentéseket
    Egyébként megint sínen vagyunk,Kekec,Nyilas és Geyza,Alexander és a többi… nem csak sötét,üldözési mániás,idegbeteg,sebnyaldosó,anti toleráns, de olvasni sem tud….
    Így legyen ötösöm a lottón,előre tudtam,hogy megint náciznak….
    meg hasonlók….ennyire telik tőlük sajnos!
    Aki rablókat,gyilkosokat,bűnözőket véd,dicsőít a többségben
    lévő ártatlan és vétlen áldozatokkal szemben az magától állít ki erkölcsi és „agyi” bizonyítványt, azonos szinten vannak a bűnözőkkel!
    Na azért szerencse,hogy a gyilkosokat tényleg elítélik,az
    ilyen hozzászólókat „csak”emberileg……de nagyon!
    Az is szerencse,hogy nem oszt nem szoroz a véleményük,nemhogy a törvénykezésben,de másban sem…Ismétlésként a „gyengébbeknek”:Kanadából a „kisebb”
    cigány bűnöző „üldözötteket”is visszatoloncolták,bizonyítva,hogy azért kint is vannak törvények és normális tisztességes emberek……

  • Geyza!…………Téged meg Ákosnak hivnak?

  • Boda Marcsi!……….Kanadában nincsenek cigányok csak magyar állampolgárok.Ők fosztogatták a nagyvárosok árúházait.Nem csoda,hogy újra felmerült a vizumkényszer lehetősége.Igy öregbitik a magyarok negativ megitélését.

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    ne melle beszelj megint!!
    ez a maniad hogy nem arra valaszolsz amit kerdeztem,hanem mint jol betanitott papagaj……?!
    tehat megegyszer,;
    AKKOR MAGYARBUNOZES NINCS IS SZERINTED UGYE??
    TI MIND-MIND ARTATLAN HOFEHER BATRANYKAK VAGYTOK MI??
    -mert pl a kaposvari esetben bizony magyarok oltek magyar kisfiut!!
    valahogy melyen hallgatsz rola!!rontja a statisztikat mi?
    vagy csak mint mar jolbevalt szokas,;-amirol nem beszelunk az nincs is!!

  • asher alexander

    az is egy peldamutato teny pl,hogy a magyargarda egyik megyei oberfuhrere,egy kiskoruak megrontasaert,garazdasagert tobszorosen elitelt koztorvenyes bunozo!!
    azert ez a teny nagyon-nagyon sokmindent megmagyaraz!!!!!
    aztan a hirhedt „betyarsereg” cimu formedveny,ahol mindegyik koztorvenyes,tobszorosen visszaeso bunozo!!!
    kar tagadni,mert eppen ok maguk hirdetik ezt sajatmagukrol!!

  • asher alexander

    „topapo”
    santit az amit irtal megint!!
    mert pl a magyarorszaggal szomszedos Ausztria-ban az van itt-ott kiirva „MAGYAR NE LOPJ!!”
    marpedig ok aztan tudnak kulombseget tenni cigany es magyar kozt!!!
    no meg nem is a hatarhoz kozeli ciganyok jarnak at naponta oda dolgozni ugye?-no mert hogy uton-utfelen azt hangoztatjatok azok nem is akarnak dolgozni!!
    vagy megis??

  • Asher!……Amiről beszélsz az 20 éve volt és már történelem.A lopásról meg szerintem sokkal többet tudsz mint bárki más.

  • A „félidióta barom” (neked meg az anyád egy víziló volt) egy olyan szövegért lett elítélve, amiért Kanadában nem adnának semmit, sőt, naponta jelennek meg hasonló cikkek. A gang crime ugyanis sehol sem kívánatos. Arról írtam.

  • Tomcat
    ezt kinek szantad jo fiu??

  • van magyar bunozes is………….ott fent a hon imadott mein vezer orban korul is,……….sot orban is az

  • Tomcat, te az a Polgár Tamás vagy, aki ellen nemzetközi körözést adtak ki 2018 elején? Police.hu-n láttam. Mi történt, rájöttek, hogy Kanadában vagy?

  • barlev: Nyilván a cikk írójának.

    Amúgy arról mi a véleményetek, hogy az itt ujjongva ünnepelt ítéletet megvizsgálták a kanadai hatóságok, és megállapították, hogy ez bizony nem törvényes eljárás eredménye? Biztos itt is tombol a fasizmus meg minden. Náci CBSA!