De ki vásárolhat ott?

2013 január 16 12:00 du.74 hozzászólás

A helyszín számomra ismeretlen de kétségtelenül nagyon magyar. Szinte már agyonmagyar. Visszásan hivalkodó, túlhangsúlyozott, de hát, ízlések és pofonok, ugyebár…

Nézzük sorban az alkotó elemeket: ott van elsőbben is a bolt (tulajdonos?) neve. E néven olyan sok embert nem ismernek kicsiny hazánkban, de leghíresebb hordozója Feszty Árpád, aki, eredetileg Rechrenbeck Árpád Szilveszter néven született. Lényegtelen. Nem hinném, hogy egy szatócs e jeles család rokona lenne, annál is inkább, hogy, bár leánya, Feszty Masa utódairól sok információ nem elérhető, de kicsi a valószínűsége annak, hogy egy rokon lenne a…kicsoda is? Bérlő? Tulajdonos? Mindegy. Jó lenne tudni, kia dta meg neki a névhasználati jogot?

Azután ott van a felirat: magyar élelmiszerek boltja! Na, ez erősen kétséges, lévén, hogy egy ekkora bolt abszolute képtelenség, hogy a teljes árukészletét kizárólag magyar élelmiszerekből tudná feltölteni, de ez legyen a tulaj gondja.

No meg, a hirdetőtábla: magyar áru – lásd, mint fent. Magyar munkahely: mábocs, hát, ez akkora dicsőség, hogy külön hangsúlyozni kell? Már a tulipános folyondárból is kitűnik –  lévén, nem tipikus kínai, arab, vagy török motívum (ezt visszavonom, ősi török motívum, csak éppen a török boltok, gyorsbüfék itt, Magyarországon nem dekorálják portáljukat vele) –  hogy mégis, mi a bánat lenne, ha nem az? Arról az apróságról nem is beszélve, hogy ilyen magyaroschan giccses portált külföldön nem látni se magyar bolton, se magyar éttermen! Pedig milyen bájos lenne a bécsi Naschmarkton a vecsési savanyúságos stand, matyó hímzés díszítéssel!

Magyar jövő: na, ezen már tényleg csak halkan derülni lehet. Ez lenne a magyar jövő, a Turul kereskedelmi hálózattal, meg a Szkíta bolthálózattal egyetemben? Egy max. három főt foglalkoztató – egy csemegepultos, ahol, persze Kaiser szalámi nincs, mert az nem magyar, egy árufeltöltő, aki egyébként zöldségpult reszortos is, ahol természetesen kínai fokhagyma nem kapható, mert az nem magyar, és egy pénztáros, aki csak Hunnia, Hungária és más nemzeti feliratú cigarettákat árusít -, agyonmagyar szatócsbolt? No, hiszen, szép kis jövő!

Az automatából kapható házi tej se semmi! Gondolom, Riska személyesen áll a túloldalán.

Haladjunk. Ott áll jobbra az ájtatos manó kinézésű fontos ember, ha jól látom, sujtásos bocskaiban. Pont, mint a kisbíró, anno. Nagyon magyar, kétségtelen.

De a fő látványosság a háromsorosan gombozott lajbiban feszítő akárki, aki, ha nem is tudja, de valamilyen okból leginkább a perzekútorok, pandúrok, urasági hajdúk viseletét öltötte magára. Mit mondjak, tényleg nagyon magyar!

Egy kérdés azért motoszkál bennem: mégis, ki mehet be oda vásárolni? Kizárólag csak magyar? De mennyire magyar? Hígmagyar, vagy mélymagyar? Esetleg kettős magyar? Lesz-e a bejáratnál igazoltatás? Elég a magyar igazolvány, vagy hiteles anyakönyvi kivonatot kell felmutatni? Esetleg két tanú, aki igazolja, hogy a vásárolni kívánó magyar? Mi lesz a betévedő külföldivel, aki ugyan csak 15 dkg Pick szalámit akar venni – mert az kétségtelenül magyar – két zsemlével, ami lehet, hogy ukrán importlisztből sült – de, sajnos, osztrák a szerencsétlenje?

Szóval, van még itt mit tenni, nem is kevés. Csak ehhez, szerintem, nem magyarkodni kellene. Főleg, nem agyonmagyarkodni.

Ille István

74 hozzászólás

  • Szomoru az orszàg helyzete a „szakértök”és nem magyarok utàn.

  • Puchert János

    Nagyon jó a cikk de ezek után István gondolom nem lepődsz meg ha néhány kommentelötöl megkapod az anti magyar jelzőt

  • pityuka ! ez vagy te ! ki adta meg nekik a nevhasznalati jogot ? mennyit kunyeralnal erte ?

  • „A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. tárgyalásokat kezdett a kormánnyal, hogy a nemzeti dohányboltokban a dohánytermékeken és lottókon kívül hírlapokat, égetett szeszeket, kávékat, energiaitalokat, üdítőket és ásványvizeket is lehessen forgalmazni.”
    szóval, nem igazán lehet megélni agyonmagyarkodásból. a felsoroltak java nem magyar termék. talán el is lehet hagyni a kalocsai hímzést.

  • Kanadában és az USA-ban nagy energiát fektet be az állam, hogy a vásárló „hazai” árút vásároljon, mert az ipari gazdaság a béka feneke alatt van. Mióta a kinai és pakisztán áruk lepték el az üzleteket, helyi gyártmányok alig találhatók.
    A helyi gyártmányok ADNAK munkát a munkanélkülieknek, s éppen azért van annyi, mert az ipar nagy része külföldre került.
    Na már most, NEM hinném, hogy egy amerikai vagy kanadai állampolgár megdöbbenne azon, ha egy üzletet talál, ami saját országa termékét árulja.
    Csak magyar van ilyen, pl. a cikk írója.
    Gúnyolódása szinte fáj,s egy szó jut róla eszembe: hazaáruló!

  • Puchert János
    2013 január 16
    12:33 du.
    szerinted, érdekel? a sas nem kapkod legyek után 😀
    én írok, ők fröcsögnek. mindenki teszi a maga dolgát.

  • burkus laci
    2013 január 16
    12:35 du.
    ugyan már, kedvenc házőrzőm, csak ennyi a bajod? csak ennyi jött át belőle?
    én nem kunyerálnék, hanem megkérdezném, mennyit ér meg nekik az ingyen reklám 😀

  • Dénes ERÖS
    2013 január 16
    12:24 du.
    ha ezt bővebben kifejtenéd, mert így nem igazán kapcsolódik a cikk tárgyához…
    már, ha képes vagy rá. nem erősséged az okfejtés. jobban jársz, ha simán magyargyűlölőnek minősítesz 😀

  • Ami még tetszik, a háromsoros emberke ráadásul középparaszt kalapban feszít. Az egyenruhához egyensapka is járt volna. A hagyományos paraszt kalapnak szélesebb karimája volt. A több holddal rendelkező, de nem nemesi rangú ember viselt keskeny karimájú kalapot. Ha már magyarkodunk, legalább valami formát kellene adni a dolognak, mivel így giccs kategória a bolt is, meg azok is, akik kitalálták.

  • Ugy emlekszem, hogy ezen az organumon olvastam calamifele
    multiuzlethalozat ocsarlast. Hogy milyen ocskasagokat arulnak a multik, no meg a sok ocska kinai szemet, amit ratukmalnak a magyar vevokre…Hat most akkor hogy is allunk? Ez se jo, az se jo. Megis… mi lenne jo??? Mert itt olvasva, nem derul ki, hogy a szerzo(k), mit is tartananak jonak….Vagy a szeljarastol fugg a velemenyuk???
    Ez mar megint olyan tema, ami nem magyar jellegzetesseg.
    A vilag szamos orszagaban osztokelik a vevoket, hogy helyi gyartmanyt vegyenek. Oka nyilvanvalo!!! Vagy ilyennek, mint a „szerzo”(en szarkavaronak mondanam), ez
    erthetetlen??? Valoszinu.
    Mindenesetre erdekes, hogy Puchert az elso, aki a nemmagyarsagot megemliti. Ezt nefelejtsed el domnule!!!
    Az is lehet, hogy csak fel akarja hivni a figyelmet az olvasonak, egy amugy is kezenfekvo TENYRE.

  • A magyar áruk, főleg élelmiszerek iránti nosztalgiának praktikus, minőségi oka van. Ezért hamisítják. Viszont demokrácia van, nem kötelező magyar árut vásárolni. Kösz’ a reklám! Titokban nagy magyar vagy Ille!

  • Huha! ezt nem gondoltam volna, meg rolad sem Illi(eou).
    Mi tortent a „partoljuk a hazai ipart”-tal.
    Erdekse, hogy Puchert jegyzi meg elsonek, hogy mi a velemeny rolad ez a cikk utan.

  • Kulonben itt mar azt is olvastam, hogy Mo.-t ellepik a kulfoldi ocskasagok. Az emberek azt sem tudjak mit esznek.
    Egyebbkent a firkabol nem derul ki, hogy mi a gond ezzel az egesszel, vagy csak gunyolodasnak lett szanva.
    Ja…igen. Ertem mar…A magyarkodas. Persze,persze

  • Puchert Ur ! pityuka nem antimagyar ! de van ra igenye hogy abbol is szedjen be penzecskeket , pityukam penzehes

  • Elöljáróban leszögezném: nem vagyok fideszes (mindkét „oldalt” egy tőről fakadó, a színfalak mögött összejátszó bűnbandának tartom).
    A szerzőnek ezen írása fröcsög a rosszindulattól. Gőgös, ezért ostoba. Nincs tisztában valódi tényekkel, a valódi háttérrel, mindezek ellenére nyilvánosan véleményt alkot.
    Magyarország óriási bajban van, véleményem szerint még a megmaradása is kétséges, ezért egy magyarságát hangsúlyozó, magyar terméketet árulni szándékozó mikrovállalkozóról a cinikus, leereszkedő, gúnyolódó hamngnem nem dicséri szerzőjét. Annál is inkább, mert esetleg egy olyan emberen gúnyolódik, aki a nagy válságban magyar vállalkozóként szeretne megélni és fennmaradni (nemcsak üzleti értelemben), és aki esetleg az „oldalak” bűnözőivel ellentétben valóban aggódik hazájáért. (Az pedig, hogy kinek mi giccses, az egyéntől, az őt ért hatásoktól függ. Pl. számomra a tulipán motívum minden esetben pozitív érzelmeket ébreszt …)

  • Mégis, mit gondoltok, ki fog ott vásárolni? Hiába igazi magyar gyártmány, ha drágább, mint a többi. A mai világban az olcsobbat fogják venni, akárhol is , növelik, gyártsák, stb, azokat. és ehhez az égvilágon nincs semmi köze, hogy mennyire hazaszerető az illető. Haza szeretet legtöbbször csak tele gyomor után következik. Mert hogy ugye a lét határozza meg a tudatot, még Marx elvtárs szerint is.

  • Jimbo , valahol olvastam ma hogy a WALMART-ban hamisitott I-pad-et arultak , a walmart beismerte hogy ot is atvertek

  • Figyelo

    haha, csakhogy a dolgok mar nem ilyen egyszeruek, mert a fonokod ketteosztotta az orszagot, igy minimum ket haza bizonyosan van, igy legfeljebb a te kepmutato, parasztok altal delegalt, demagog, dilettans, destruktiv, rasszista, neonaci, turul-pava motivumos hazadat tudja elarulni es azt jol is teszi, az a dolga! az en, igazi, demokraciat epito, intelligens magyar hazamat nem!

  • Rég nem divat becsülni a saját terméket, és ennek pozitív hatását a hazai gazdaságra, pedig ettől a fogyasztó még nem nevezhető etnocentrikusnak, talán csak nemzettudattal bír. Ahogy elnézem a képet, itt a kulturális magatartás és a fogyasztói magatartás kapcsolatában van nagyon nagy baj. Ez utóbbi “megreformálására” tett kísérlet – álnépi stílusban előadott reklám – érezhető izléstelen magyarkodásnak.

  • Puchert János
    2013 január 16
    12:33 du.

    Puchert, ille nem antimagyar, hanem egy népművészeti cserépedény.

  • Kopácsi
    2013 január 16
    6:42 du.

    Valld be, kopácsi, hogy nagyon örülnél, ha senki. Tőled senki nem is vár mást.

  • Tavaly júniusban (mióta nem élhetek otthon) 1l jó minőségű tej 160 Ft-ért nagyon-nagyon jó vételnek számított, és feltételezem, azóta nem le mentek az árak, sajnos. Tehát tejet valószínűleg sokan vásárolnak a „magyar boltban”. És ha már bemennek egy áruért, nagy eséllyel vehetnek mást is. Nem kizárt, hogy életképes lehet a vállalkozása.

  • Burkus Laci!
    Ne hidd, hogy a Walmart-ot atvertek. Az csak kifogas es mentegetodzes a sok bovli aru eladasa miatt. Ahol en elek, itt is ugyan ez megy, ha lehet meg durvabban. Pedig itt nem is Orban az ur, hanem egy rozsaszin kormany
    „demokratikus” abrandokkal kormanyoz(mar nem sokaig).

    No nezd csak: a domnule kinevezte magat SASnak. Hat ez valami… Szerintem(es sok mas szerint is)orulhet, ha a verebek befogadjak maguk koze. Igaz, hogy „A vereb is madar”.

  • burkus laci
    2013 január 16
    5:23 du.
    nem is hiszed, kedvenc házőrzőm, milyen jól élek meg belőle!

  • JIMBO
    2013 január 16
    3:40 du.
    szerinted, mennyire érdekel a véleményed, vagy eszmetársaid véleménye?
    miért is kellene, hogy megmondjam mi a jó? a cikk nem erről szól, de megértem, hogy értelmezése meghaladja a felfogó képességed. nem úgy vagy összerakva (ha már gyártmányról beszélsz, és nem termékről).
    de, hogy ne legyenek e miatt álmatlan éjszakáig, közlöm, hogy igen, valóban gúnyolódom.
    ki az az illieou?

  • Bársony Margit
    2013 január 16
    6:33 du.
    tudja, bülbül szavú kis madaram, valóban véleményt alkotok., mivel az, bármennyire is nem tetszik kiskegyednek, szabad.
    ide idézem a régi mondást: a vélemény olyan, mint a s@ggluk. mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. arany bogaram, magácska miért kíváncsi az enyémre?

  • Kopácsi
    2013 január 16
    6:42 du.
    hát, judith, most azután telibe találtál marxal! az itt beszólogató ellenérzetűeknél teljes mértékben beigazolódik: megisszák a lét, és elvesztik a tudatukat 😀

  • egy jobbos „rajongóm” a nolblogon megkérdezte, miért is gyűlölöm az ő nemzetét?
    felvilágosítottam, hogy a nemzet nem csak az övé, nem tenne jót orvosi megítélésének, ha kizárólagosságot akarna rá bejelenteni.
    azon kívül, miért gyűlölném? ha tetszik egyeseknek, ha nem, én is a része vagyok, és ez ellen semmit nem tudnak tenni.
    én csak nevetségessé teszem az agyonmagyarkodást, és ez ellen se tudnak semmit tenni.
    nem kell elolvasni, ennyi.
    én teszem a dolgomat: megírom, ami nem tetszik. ők meg megírják, hogy ez meg nekik nem tetszik.
    na és?

  • Kopácsi!…..Inkább veszek ajóból kevesebbet mint aszarból sokat.Különben 160Ft-ért hol kapsz 1liter tejet?

  • A baloldal bement abba a zsákutcába, hogy amiért a jobboldal elkezdett „magyarkodni”, ő válaszul „csak azért is” az ellenkezőjét teszi, magát szorítva ki a magyar jelképek használatából. Pedig Kádár idejében volt „Röpülj páva”, akkor indultak a táncházak, az általános iskolában népmeséket olvastunk, és rengeteg népdalt tanultunk. Sokkal többet, mint a mai gyerekek. Annak idején készült a nagy sikerű Tenkes kapitánya, és az Egri csillagok is.
    Gyurcsány érzett meg valamit az „antimagyarkodás” tarthatatlanságából, és kezdte a baloldalra is visszahozni a magyar jelképeket. De az öszödi beszéd kudarcával sajnos ennek is vége lett..

  • Topapó
    2013 január 17
    5:52 de.
    kerepesen, fóton, kistarcsán, noch dazu mogyoródon még házhoz is viszik:-)

  • Én nem akarok mindenáron magyar árut. Jót és méltányos áron szeretnék. Sőt: olyan fizetést szeretnék, hogy akár a holland sajtot is megvehessem, mert mi tagadás, ezerszer jobb, mint a magyar.
    Hazánk „nagyjai” milliárdokat költenek az adófizetők pénzéből felesleges dolgokra, két kézzel szórják a pénzt a kegyencekre. A magyar termelőket a minimálbéres v kisnyugdíjas, sőt segélyen tengődő réteg nem tudja életben tartani hazaffyas lózungok hatására sem.
    A cikkben említett üzlet bejárata tényleg izléstelen.

  • Ez mekkora szar. Ez cikk egyaltalan? VAn valami mondanivaloja?

  • Hát sok dolognak nincs értelme amit Ille Pille ír,de nem is azért írja,hanem,hogy magát és a nyáját szórakoztassa…meg
    a pénzért….
    Mindenki más hülye,rasszista,fasiszta (még akkor is ha a
    „cikk”nek ehhez semmi köze!)
    Aki nem bólogat vagy netán önálló véleménye, GONDOLATA van
    (mivel agya is…)az aztán előbb utóbb megkapja a magáét,
    először csak gúnyosan,lekezelően,de ha rossz napja van akkor
    primitív változatban is…..
    Hát ez van,ő ott a főember aki mindig megmondja a „tutit”.
    Szerencsére ezzel nem sikerül elvenni a normális hozzászólok
    kedvét!

  • Bársony Margit!
    Ne adja fel,kap még maga különb választ is……
    Tojni rá!

  • Kedves Gobi Hilda, ne keress mondanivalót a cikkben, a magyar értékek lejáratása csak, ilyen egyszerű.

  • Boda Marcsi
    2013 január 17
    11:25 de.
    normális hozzászólók? nade kik lennének azok, csak nem kiskegyedék?
    édes csillagom, mikor fogja már fel, hogy nincs abban a helyzetben, hogy minősítsen?

  • Figyelő
    2013 január 17
    11:55 de.
    csak az agyonmagyaroké, picinyem, csak az agyonmagyaroké!

  • Gobbi Hilda
    2013 január 17
    10:32 de.
    bizony, ez cikk. nem kötelező elolvasni, hacsak nem pártfeladat, meg lehet jobbat írni. ja, hogy az nem megy? az más.

  • Pille én( és sokan mások is bizony olyan helyzetben )vagyok,
    hogy minősítsem a sokszor” minősíthetetlen” tűnő írásait,bár nagyon nehéz feladat időnként akár a tartalmat,a stílust,
    a valódiságot és a megalapozatlan buta „példáit”….tekintve.
    Aztán maga milyen alapon minősítgeti a tehetségesebb,képzettebb és ” némileg” intelligensebb embereket.Gondolom azért írogat,hogy reagáljanak rá? Erre mindenkinek joga van!Nem igaz? Különösen demokráciában!
    Ha ez nem tetszik tojunk rá……!
    Egyébként a bizonyítványt saját magának köszönheti

  • Ille István

    Talán egyértelmű, hogy én is véleményt alkottam az ön nyilvánosság elé tárt „véleményélkotásáról”, amit talán nekem is szabad. Egyébként az én véleményem nem arról szólt, hogy önnek nem áll jogában véleményt alkotni, inkább az volt mögötte, hogy ezen írása annyira távol áll más írásától (pl. December 24. Szenteste volt a címe, ha jól emlékszem, és az egy „gyöngyszem”)- mintha más személy írta volna. Bocsássa meg a dühöm emiatt.

  • Puchert János

    A CBA magyar üzlet lánc a fogathajtó Lázár testvérek tulajdonába van az egyik Lázár a gojmotorosok tiszteletbeli elnöke, na most akkor aki joggal elítéli a gojmotorosokat az ne vásároljon a CBA-ban na ez ugye nem ilyen egyszerű különösen akkor ha a településen ahol lakik nincs más csak a CBA attól még nem rosszabb magyar ha a Lidlben Sparban stb. vásárol

  • Boda Marcsi!……….Ne bántsd szegény Illét.Az önkormányzati választások után meghasadt a tudata,pedig anno milyen jó kis novellákat irt.Ilyen lett,ilyennek kell elfogadni.

  • Boda Marcsi
    2013 január 17
    2:44 du
    jóasszony! én tényleg azért írok, hogy reagáljanak rá, csakhogy, kiskegyed nem reagál, hanem személyeskedik.
    ha úgy véli, abban a helyzetben van, hogy minősítsen, hát isten hozta azok sorában, akik kinyalhatják 😀
    ha kiskegyednek ürítési ingere támad, hogy ne legyenek gondjai, időben tolja le a bugyiját, ellenkező esetben kellemetlen meglepetés éri.
    attól nem kell félnie, hogy kiskegyed az ön által felsoroltak közé tartozik. nem is tudom, hogyan ismeri meg őket?

  • Topapó
    2013 január 18
    2:40 de.
    a demenciájának tudható be, hogy nem emlékszik azokra a novelláimra, amiket azóta írtam. pedig van vagy 20, és éppolyan jók, mint a többi. ha olvasta az ellenszéket, biza, ott is más hangon írtam, de a nolblogon is.
    kössz a reklámot!

  • Felvinczy Károly

    Mit ért azalatt a tisztelt Szerzö, hogy „magyarkodni”???
    ezt az országot Magyarországnak hívják, itt bün lenne az, ha valaki azt mondja hangosan, hogy „magyar”???

    Nem tetszik???

    Más országokban büszkén viselik a nemzeti színeket, a nemzeti jelképeket. Próbáljon meg az USA-ban valakit megszólni, mert csillagos sávos póló van rajta… amerikaiskodik?
    Ha nem büszke a nemzetére, inkább hallgasson, ha valaki pedig az, hogy meri szóvá tenni??? Megtenné ezt ugyanezt Izraelben, ahol százszor jobban „zsidóskodnak”… Meg merné tenni???

  • Felvinczy Károly

    Egyáltalán, felháborító, hogy egyeseknek nem tetszik ebben az országban semmi ami magyar. És nagyon tudnak sírni, ha utálják öket.
    Tisztelt szerzö: Ön rasszista! Kirekesztö. Hungarofób.

  • Domnule!
    Ti feletek(Ro)nem tudjak a regi igazsagot, miszerint az ondicseret budos???
    Dakota!
    Tokeletes jellemzest irtal a „kivallo” szerzorol. Es valoban kiszoritjak a regi gardat, pedig azok is „jomunkat” vegeztek. Csak, ezek ramenosebbek es ezaltal szemtelenebbek, elukon Illi-()vel. Ezzel is bizonyitjak, hogy milyen „korlatozott” a „sajtoszabadsag” Mo.-n.
    Valahol itt irjak, hogy a baloldali sajtot ellehetetlenitik, anyagilag tonkreteszik. Azt nem irjak
    hogy a kutya sem veszi meg a nyomtatott ujsagjaikat, mint az amerikai nepszavat sem. 2010-ig is mar a kormany tamogatasabol eltek. Ezt „csapot” elzartak. Na…bumm.

  • A „magyarkodassal” kapcsolatban: mit szoltak/mondtak volna ezek itt a „nema ellenallas” idejen. Ha igy alltak volna a „magyarkodashoz”, biztos grofi cimet kaptak volna
    a felseges csaszartol.
    En, egyebbkent, valahogy nem tudom szegyelni, ha (sajnos ritkan)tudok egy kicsit „magyarkodni”.
    Ahogy T. Felvinczy irja: ez masorszagban sem szegyen. Sot jobban viragzik,mint Mo.-n, mivel senki nem is akar/mer ellene szolni.
    De hat tudjuk milyen „korlatozott” szabadsag van Mo.-n,
    ahol csak a pimaszok boldogulnak es hallatjak magukat.
    Es hat mondjuk meg oszinte,hogy: „ha pimaszsagot oregbitik a fotteren”, akkor Illi(eou) a model.

  • Felvinczy

    ne add a hulyet, egy orszagban, ahol a hulye, a fasiszta, a rasszista, a fajgyulolo es a hazug orbani jobboldal szinonimaja a magyar, OTT ciki magyarkodni! elkussoljal inkabb ennyi esszel!

  • Jávorszky Mária

    Ille István, 2013 január 16.2:26 du.
    ” a sas nem kapkod legyek után”
    A dögkeselyű dögöt eszik.

  • JIMBO
    2013 január 18
    5:46 du.

    Kedves Jimbo, róla nem nehéz, mert egyszerű és kiszámítható 🙂

    ille, kényszerpályán van. Én tulajdonképpen sajnálom, mert nagy nyomás lehet rajta ez az állandó megfelelési kényszer.
    Fogalma sincs róla, hogy az örökös sértegetéseivel, cinizmusával önmagát minősíti.
    Csak hadd csinálja 🙂

  • Dakota!
    Ezzel csak egyeterteni lehet, minden hozzafuzes nelkul.

  • Ille!”Jó”ember!
    Én nem személyeskedek (kivétel, ha kényszerítenek rá válaszként)ezt maga teszi ha nem vette volna észre,én csak
    hozzászólok,amihez jogom van,ha nem tévedek?….
    Bár nem én vagyok a szerkesztő,azért véleményem lehet ugye?
    Persze,hogy lehet csak időnként egyeseknek nehéz elviselni,ha a tévedésekre,megalapozatlan,valótlan,uszító állításokra
    másként reagál valaki!

  • JIMBO
    2013 január 19
    4:33 du.

    Tudod, kedves Jimbo, én csak sajnálni tudom. Amit vállalt, amit csinál, arra szerintem ő maga sem büszke, mert nem is lehet az. Érezhetően kezd belefáradni, pedig szinte még most kapta meg a kinevezését.

  • Varga Sándor

    Ha a rosszindulat és a sötétség fájna, Ille bömbölne. Fájna e ennek az idiótának, ha észrevenné, hogy az évszázadokon át többletet termelő magyar mezőgazdaság mára nem termeli meg még az ország szükségleteit sem? Nem tudom, ki az a magyar aki a magyar áruk boltjában vásárolhat, de tuti, hogy akár német látogatókat is kiszolgálnak. Mit lehet kapni a magyar árúk üzletében, nem tudom, de biztosan nem árulnak Új Zélandi vöröshagymát, svéd petrezselymet, marokkói paradicsomot, argentin tojást, brazil marhahúst, cseh Tibi csokit, német joghurtot, brazil kristálycukrot, szlovák trapistát, lengyel almát, izraeli uborkát, vagy EU műtejet. És lehet, hogy a munkanélküliek nem a multinácik másodosztályú szemetét vennék a segélyből, álláshoz jutnának ismét az elpusztított falvakban, a városok körüli gyümölcsösökben…

  • Domnule Illiu fentebb azt irta, hogy nem erdekli az en, es egyikunk velemenye sem. Kerdem: akkor kinek az agyat futi az agymenesevel??? Kit akar megteriteni, vagy esetleg tajekoztatni???
    A balkezeseket nem kell megteriteni, nem kell tajekoztatni, mert azt megteszi „KOZPONT”. Akkor kit?
    Esetleg tetszik nyomtatasban latni a szulemenyeit, abban a tudatban, hogy esetleg, sokan olvassak?
    Nagyon nagy kar, hogy az irastudasat ilyenre(nem a fenti cikkre vonatkozik, hanem a tobbire)hasznalja.

  • Jávorszky Mária
    2013 január 18
    7:49 du.
    na, ezért szeretek kiskegyedbe belemarni 😀

  • Boda Marcsi
    2013 január 19
    4:38 du.
    maga, harmatos virágszálam, annyi joggal rendelkezik, amennyivel csak akar. véleménye is lehet. ami kb. olyan, mint az erdőszélen elpottyantott újszülött: szaros is, büdös is, de a magáé 😀

  • dakota
    2013 január 18
    8:37 du.
    én legalább vagyok valahol. de te?
    ugyan, gyerekek, adjátok fel! én továbbra is írni fogok, ti meg továbbra is fröcsögtök, semmi nem fog változni.
    továbbra is kielégületlenek maradtok 😀

  • JIMBO
    2013 január 18
    5:46 du.
    ez a rögeszméd, kicsi huszár?
    de, ha már: ugyan, vezesd már elő, mi támasztja alá, hogy én romániából írok, ráadásul román vagyok?
    olvass harunalrasidot, agyatlan, a http://www.harunalrasid.nolblog.hu-n, és ott megtalálod gyermekkoromtól az életemet 😀

  • Hehehe!
    István!
    Megtaláltak az agyonmagyarhátulrólbátor trollok? 🙂
    Hogy ezeknek semmi nem tetszik!?
    Külön érdekesség, h J.M. Munkacsevóból fröcsög! 🙂

  • Gere Gábor
    2013 január 20
    4:58 de.
    mit nem mondasz!
    az hol van? csak nem agyonmagyarországban?
    ő hányas magyar lehet? kettős? esetleg hármas?
    de, ha már ennyire fajvédő, nem képes letölteni egy ékezetes karakterkészletet?
    amikor én, a regáti, meg tudtam tenni? 😀

  • JIMBO
    2013 január 20
    12:26 de.
    miért kellene megteríteni a balkezeseket? és mivel?
    nyomtatásban jelenek meg az írásaim? hol? lécci, küldj egy példányt, bekeretezném!
    mégis lenne írástudásom? na, ezt gyorsan oszd meg a többi rajongómmal is, mert ők másképp látják 😀

  • jelenek = jelennek, na.
    bár az se rossz, ha megjelenek 😀

  • Varga Sándor
    2013 január 19
    9:03 du.
    ennyi jött le belőle? szegénykém…
    mintha nem agrárgazdálkodási témájú lenne a cikk, de ne is törődjön vele.
    mert, biza, amit felsorolt, tudorkám, azt mind árulják. mert magyar árú, az nincs.
    az agyonmagyarokat figuráztam ki, ha nem vette volna észre messze világító fároszként szolgáló olvasóm. írjon egy esszét a magyar mezőgazdaság szétveréséről, és mindjárt szavahihetőbb lesz. így azonban csak egy fantáziátlan beszólogató, ha megbocsájt a minősítésemért.

  • Ille István
    2013 január 20
    3:34 de.

    ille, ille, tudnál te ettől jobbat is, csak hát ugye az nem fizet ilyen jól 🙂
    Szánalmas vagy kicsihuszár:) Tényleg sajnállalak, hogy ilyen kényszerpályára kerültél. Bár hozzáteszem, hogy magadnak választottad ezt a dicstelen pozíciót.

  • ILLIU!
    En seholsem irtam, hogy te romaniabol irsz!Azt viszont itt, most mondom, hogy onnan kuldtek SZEPMAGYARORSZAGBA, hogy teremts akkora kaoszt, amilyenre csak kepes vagy.
    A kuldoid tudjak, hogy tudsz irni/fogalmazni(mi tagadas).
    A targyranezve pedig nagyjabol szabadkezed van, ami (szerintuk)ildomos, mivel te ott kozelebb vagy a „tuzhoz”
    Sajna, nem nagyon nagy sikert ersz el Mo.-n, ezert kellett kisajatitani a KMH-t.De higyj nekem: a canadai magyarok okosabbak, mint ahogy te gondolod. Talan, ha nem
    esnel eszement tulzasokba, vagy nem irnal ilyen szemtelen modorban, meg lehetne nemi eselyed, de igy semmi. Onmagadrol alakitasz ki velemenyt.Nekunk joszerevel hozza sem kell szolni. Foleg a hozzaszolasaid
    a sajat cikkeidhez… Olyanok, mint Kopacsi-e: elrontjak
    az egesz cikket.

  • JIMBO
    2013 január 20
    10:14 du.
    Nem muszáj olvasnod!
    Jobban is járnánk, mert nem fröcsögnéd össze a cikk mondanivalóját!
    Persze ehhez bizonyos fokú intelligencia szükségeltetik, ami belőled hiányzik!
    De nagyon!! 🙂

  • dakota
    2013 január 20
    7:26 du.
    Elmesélnéd mucuska, h milyen is az a kényszerpálya?
    Miért is dicstelen?
    Fáj az igazság kimondása, megírása?
    Te + Jimbo komád mikor vállaljátok neveteket, arcotokat?
    Könnyő így hátulról bátornak lenni arctalanul! (pofátlant szándékosan nem akartam írni!) 😛

  • Gere Gábor
    2013 január 21
    10:43 de.

    Keresd ki a szótárból, gabika 🙂
    Miért is fájna kimondani az igazságot? Most is azt olvastad, azért jajjgatsz 🙂

  • Gere G . 10:43 de , en azert nem vallalom sem a nevem sem az arcom mert oreg vagyok , gyenge es felek a gyilkosoktol , akar ciganyok akar nem…sok a bolond MINDEN ORSZAGBAN …nem vagyok egy petofi…agyban,parnak kozott akajok meghalni 111 evesen …ezt kivanom minden olvasotarsamnak itt MINDNEK…agyban meghalni 111 evesen….

  • Gere!
    Az a legszebb, hogy te is alneven firkalsz!!! Gondolod, hogy nem venni eszre az azonossagot??? Vagy a gazdik felejtik el, hogy mar massal leirattak, amit a „tolladra”adnak? Mar regota szanalmasok vagytok(kb 2010
    juniusa ota). Nem unjatok meg? Igaz… a fizetes jo!!!

  • Elolvastam ezr az ominozus cikket es teljessen elkepedtem.A cikk iroja valoszinu soha nem jart Amerikaban ahol is minden epuleten, magan hazon es „csak”ugy lobog a zaszlo es ott mindenkinek kotelessege hazafinak lenni.Kezuk a szivukon ha szol az amerikai himnusz!!!Miert baj ha otthon a hazaban magyar az illeto es magyar termekeket arul, hogy a megnyomorodott gazdak, termelok ertekesiteni tudjak ami ott a magyar foldon termett.Az on cikke csupa mereg es en buntetesbol minden nap bocskaiban jaratnam.Nem kell kinai csirke,portugal paradicsom es stb. van nekunk annal sokkal job mert a magyar fold mindig is vilaghiru termekeket produkalt.Aki nem akar nem megy be, de en inkabb ennek jo „hazait”mint a szemet impotot, vagy nem?Szeretnem tudni mi a velemenye kedves olvaso tarsaimnak?Kivanok Magyarorszagnak igen is egy szep jovot mert megerdemli!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!