Az ok: amik vagyunk. Magyarok.

2013 január 21 10:03 de.64 hozzászólás

A magyarságnak nincs határa, hiszen országhatárokon, sőt, földrészeken átívelőnek álmodja ezt Orbán, aki minden magyarok vezetőjeként helyezi magát Csaba királyfi nem létező ösvényén robogó harci szekere bakjára.

Forrás: Hirszerző

Valóban, határa nincs, csak ára. Mégpedig, nagy. Van, akinek mi fizetjük meg, van, aki nekünk fizeti meg, mert biza, a magyarságnak nagy az ára! Hamvakban, szavazatokban, eurós nyugdíjban mérhető – ami Munkacsevo felől nézve elég hihető. Acsarkodni akad elég magyar ok, mi több, szívesen is acsarkodnak a magyarok. Az a lényeg, hogy magyarabb légy a többi magyarnál, mert az már elég ok.

Ezek a nagyon magyarok álmot alkotnak, és nem államot, de élükön a Vezér, és már nem is kell más ok. Magyaroznak hát ezerrel, külső, és belső magyarok.

Valahogy új keletű ez a dolog. Akadtak régebben is magyarok, kik ugyan cigányok, zsidók voltak, sőt, tótok és oláhok, de ez nem volt ok, hogy rájuk mutatva, kiáltsák: ezek nem magyarok!

Mert most ők az ok, hát bűnbaknak teszik meg őket ők, nagyon magyarok!

Kicsit prózaiabban: az egri várvédők regénybeli alakja, Sárközi, cigány volt, mégis hőssé magasztosult. Gábor Áron zsidó volt, mégsem utasította vissza a nemzet ágyúit. Rákosi is Rosenfeldnek született, Kádár ideje alatt is akadt számos zsidó aparatcsik, Rotschild Klára szalonjába is versengve soroltak be az akkori és mai úriasszonyok, a jelenlegi rezsim képviselői közt is akad cigány is, zsidó is, de valahogy rájuk nem acsarkodnak ordas mód nagyon magyarkodó bűnbak keresők!

Cinkota, ahol felcseperedtem, két falurészből állt: a tótfaluból, és a tisztviselőtelepből. Mi, tisztviselőtelepi srácok, mégsem ejtettük ki pejorativ felhanggal, hogy a Blatnicki, az tót, a Sztojanov meg cigány. Nem is hajtottunk egymás ellen.

Angyalföldön, ahol felnőtt korom meghatározó éveit éltem le, nem volt se cigányozás, se zsidózás, de voltak a Kresz-parkiak, meg voltak a patakpartiak, etnikai, vallási hovatartozás nélkül.

Most viszont, maguk keservére nem találván a magyarázatot, hát született egy ok: miattuk van minden, mert ők nem magyarok! Így hát ítélkeznek, mert megtehetik, hiszen ők bezzeg: magyarok!

Magyarok egy olyan nemzetben, amiről tudott dolog, hogy a Kárpát-medencében a népek olvasztótégelyeként működött ezer és ezer év óta, és a nagyon magyarkodó acsarkodók közül vélhetően senki nem vezetheti vissza családfáját tán még a ’48-as ősökig sem, nem hogy IV. Béláig, ami után ugyancsak összekuszálódtak a vérvonalak Magyarhonban!

Persze, van, akinek elég a magyarkodásához, hogy turulban született. Az sem rossz ok.

 Ille István

64 hozzászólás

  • Szeretem Ille István írásait, talán emiatt kicsit többet vártam. Noha vitaindítónak nagyon jó, de a Kanadai hírlapon túl konszolidáltak a kommentelők ahhoz, hogy „élve-boncoljuk” a témát, és pro- kontra érvekkel dobálódzunk. Mondjuk, egy magyarországi lapban már „gyilkolnák” egymást a kommentelők.

    Szerintem nem annyira magyarkodás a „vezér” célja, hanem aljas, politikai célok. A belső problémákról való figyelemelterelés az ellenség keresésre. – Inkább ezt a gumucsontot rágjátok. –
    Az oszd meg és uralkodj, nehogy szélesebb egység alakuljon ki.
    A B.Zs. cikk sem véletlenül a választási törvény bukása után jött. Ki is beszél azóta a választási törvényről? Helyette megy a cigány, nem cigány huzavona.
    Na ja, a klasszikus diktatúra minden eszköze megtalálható a repertoárban. Manipuláció felsőfokon.
    Hogy további lózungokat írjak, „Fejétől bűzlik a hal.”

  • Dr. Molnár András

    Kedves Ille István úr

    Tudomásom szerint Gábor Áron nem zsidó, hanem cigány volt – gondoljon csak a „Gábor cigányok”-ra – de ez mindegy, hiszen semmit nem von le az ő értékéből. Kérem nézzen ennek utána, ígérem, hogy én is megteszem.

  • a petrikben évfolyam társam volt demjén feri, akit később csak rózsinak hívtak, a rossz zsidó rövidítéseként.
    mégis nemzedékek rajongtak/rajonganak érte.

  • Dudás Ferenc

    Kedves Ille István nem voltak ezek mindég ilyen hülyék, idézek a Fidesz egykori menő képviselőjétől. Rockenbauer Zoltántól. 1991. április 13.
    ,,A szimbolikus külpolitika kritikájához. Az Antall- kormány külpolitikájának egy éve.”
    ,,Végleg el kell felejteni a kisebbségi perspektíva sérelmi politikáját,az /egyedül vagyunk/irracionális fatalizmusát,vagy a /magyar különlegességbe/vetett illúziót. Magyarország nem vizitek,díszvacsorák,lovas parádék és vállveregetések révén válik majd a nyugati világ részévé,hanem olyan politikán keresztül,amely hiteles összhangot biztosít a páneurópai külpolitikai törekvések és az európai értékeken nyugvó belpolitika között.” Hogy mitől ment el az eszük?

  • A képhez:
    az Igazi Magyar Nők Szépségversenye első és második helyezettje.
    Csak turulban született, árpádsávos, rovásírásos, keresztény, 5 gyereket bevállaló nők jelentkezhettek.
    A harmadik helyezettet kegyeleti okokból nem mutatják 🙂

  • Na látják,a mai kormányban is vannak zsidók,cigányok akik kulturáltak,tanultak és képesek az országért dolgozni
    másokat tiszteletben tartani,együtt élni!
    Mégsem olyan „fasiszta” ez a kormány mint egyesek ….állítják!
    Persze nem ölnek,rabolnak ,gyűlölködnek és árulják el a hazájukat,mint sokan ……

  • Ja és nem csak politikusok,hanem rabbik,művészek,orvosok,
    vállalkozók,kisemberek akik békében és a más vallásúakat,fajúakat tisztelve élnek,és őket is megbecsülik!
    nekik érdekes nem kell menekülniük?!
    A többi a férgese …….

  • Boda Marcsi
    2013 január 21
    4:52 du.

    Kedves Boda Marcsi, nem mindenkinek érdeke, hogy igazat mondjon a mostani helyzetről.
    Hidd el nekem, nem éri meg ilyenekkel vitázni, különösen nem arról, ami egyébként is nyilvánvaló minden normális ember számára:)

  • Boda Marcsi
    2013 január 21
    4:52 du.

    hagyjuk a gátlástalan dumát: kultúrált és tanult zsidó a kormányban és/vagy az új állampárt vezetésben??? Ne már!
    Itt van Tompika!!!

  • Boda Marcsi
    2013 január 21
    4:52 du.
    na ja. csakhogy, a cikk nem erről szól, de ez egy kicsit se zavarja.

  • Dr. Molnár András
    2013 január 21
    12:33 du.
    tévedtem, mivel meglehetősen valószínűtlennek tartottam,hogy egy székely határőrcsaládban az áron keresztnevet adják. márpedig gábor áron abba született. de így legalább cigány mivoltát is kizárhatjuk.
    petschauer attila a magyar nemzetnek szerzett olimpiai aranyat, mégis zsidóként pusztították el.
    attól tartok, nem a példák felsorolása a cikk témája – én legalábbis nem arra kívántam kihegyezni – ha nem az ok, miért ők a fekete bárányok?
    mert mi azok vagyunk, akik: magyarok. érdekes: miért csak nálunk ilyenek az okok?

  • Don Ovuz
    2013 január 21
    11:16 de.
    ami késik, nem múlik! a kmh-ban nem a kanadai magyarok adják hozzá tudásukat, hanem hazai „rajongóim”, nekik meg még korán van.
    feltettem a nolblogra is, érdekes módon még ott sem vájták belém a fogukat.

  • Amit a szerző leír igaz, de sarkított és eléggé egyoldalú. A „másik oldal” ugyanis már azt is magyarkodásnak tartja, ha valaki csöndben bevallja, hogy magyar, hogy szeret magyarnak lenni. (Kanadában senki nem ütközik meg azon, ha valaki kitűzi a saját nemzeti – portugál, olasz stb. – lobogóját a házára. M-on ezért már „lemgyaroznák” az illetőt. Engem sokkal inkább az dühít a jelenlegi kormányzat munkájában, hogy soha ennyire nem nyilvánult még meg a határon túli magyarok vonatkozásában a „bort iszik, vizet prédikál” elv. Miközben nagy nemzetegyesítésről szónokolnak, A és B kategóriás (szeretem, nem szeretem) magyarokra osztják a külhoniakat, és soha nem tapasztalt rombolást hajtanak végre ezekben a közösségekben. Többet, mint a többségi nemzet.

  • nos, álljon itt egy nagyon magyar nyilatkozata, róna györgy tolmácsolásában:
    „Voks-vadászok; K und K az Estében
    Kósa ismét meglengette elképesztő pofátlanságát
    A magát közszolgálatínak csúfoló királyi TV az Este műsorában Kovács László, az MSZP volt elnöke (aki helyesnek tartja, hogy pártjának elnöksége kolozsvári ülésén korábbi álláspontját újragondolva hangsúlyosabb szerepet szán a nemzetpolitikai kérdéseknek) és Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke (aki pedig úgy gondolja: a szocialisták primitív szavazatvadászatba kezdtek) voltak vendégek.

    A szocialisták mindent megtesznek a hatalom megszerzése érdekében, „most a bocsánatkérésnek jött el az ideje” – fogalmazott Kósa Lajos arra utalva, hogy Mesterházy Attila pártelnök vasárnap elnézést kért a határon túli magyaroktól, amiért az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ” adtak.

    Kovács László reagálásában úgy fogalmazott, hogy Erdély nem Fidesz-domínium, ahova más párt ne tehetné be a lábát.

    Majd rámutatott: a Fidesz ezzel szemben szinte az összes környező országban megosztotta a határon túli magyarokat, ami érdekképviseletük gyengüléséhez vezetett például Szlovákiában és Romániában is.

    Na ezt Kósa kikérte magának és kijelentette: (most figyelj Waze, mert ezen még te is tátva felejted a szádat): „Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a kezdetektől csak a kényszer tartott össze, míg máshol a helyi magyarság vezetői tettek olyan lépéseket, amelyek megosztották szavazóikat. Utóbbira a szlovákiai Most-Híd párt megalapítása a példa, az egy vegyes felvágott, és inkább a szlovák érdekeket képviseli.”.

    Hát tudod Waze, ha ettől sem lesz egy határon-túli lelkes Orbán hívő, hát nem tudom mitől? =))”

    merészelte mindezt előadni kósa, a freskóhuszár.

  • Bodának, és a többi csahosnak ajánlom figyelmébe:
    József Attila
    ARS POETICA

    Költő vagyok – mit érdekelne
    engem a költészet maga?
    Nem volna szép, ha égre kelne
    az éji folyó csillaga.

    Az idő lassan elszivárog,
    nem lógok a mesék tején,
    hörpintek valódi világot,
    habzó éggel a tetején.

    Szép a forrás – fürödni abban!
    A nyugalom, a remegés
    egymást öleli s kél a habban
    kecsesen okos csevegés.

    Más költők – mi gondom ezekkel?
    Mocskolván magukat szegyig,
    koholt képekkel és szeszekkel
    mímeljen mámort mindegyik.

    Én túllépek e mai kocsmán,
    az értelemig és tovább!
    Szabad ésszel nem adom ocsmány
    módon a szolga ostobát.

    Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
    A mindenséggel mérd magad!
    Sziszegve se szolgálok aljas,
    nyomorító hatalmakat.

    Nincs alku – én hadd legyek boldog!
    Másként akárki meggyaláz
    s megjelölnek pirosló foltok,
    elissza nedveim a láz.

    Én nem fogom be pörös számat.
    A tudásnak teszek panaszt.
    Rám tekint, pártfogón, e század:
    rám gondol, szántván, a paraszt;

    engem sejdít a munkás teste
    két merev mozdulat között;
    rám vár a mozi előtt este
    suhanc, a rosszul öltözött.

    S hol táborokba gyűlt bitangok
    verseim rendjét üldözik,
    fölindulnak testvéri tankok
    szertedübögni rímeit.

    Én mondom: Még nem nagy az ember.
    De képzeli, hát szertelen.
    Kisérje két szülője szemmel:
    a szellem és a szerelem!

    1937. február-március

  • Boda Marcsi
    2013 január 21
    4:52 du.
    Látja, nekem így viszont egyre furcsább a kormány politika. Hiszen mint írta is, több etnikum is van a kormányban. Ez nem baj, mert nem az etnikumot, hanem az országot kell, vagy legalábbis kellene vezetni.
    Viszont ha már megemlítette: Nem tartja furcsának, hogy pont ezek az emberek hozták létre a Jobbikot? Avagy pont ezek az emberek védik Bayert? Ezek az emberek nem lépnek fel, amikor a parlamentben „listázni” akarnak?
    Furcsa dolog ez az orbáni politika!
    Miről is szól akkor?

  • Marcsurka! Téged ismernek a mai Magyar Hirlapnál, rólad írtak:
    „A mai magyar társadalomban sajnos egyre többen vannak, akik a családi és az iskolai nevelés hiánya vagy elégtelen szintje és az önművelődésre való igénytelenség, restség következtében nem szerzik meg ezt az alapvető kulturális tudást, hogy hogyan kell a társadalomban, különböző helyzetekben és szerepekben másokkal érintkezni, kommunikálni, viselkedni, együttműködni, problémákat megoldani, konfliktusokat kezelni.” =))

  • Jávorszky Mária

    Az ellenszek ganéjszállító zsivány szekértolója nagy igyekezetében körme szakadtáig tologatja Ille talicskáját mán a határon túlra.
    Szegény bolond azt hiszi alatta Illés szekere zörög, pedig, csak egy hazug próféta habzó szája löcsög.
    Mert ő nem is tudja merre áll rúdja a Göncöl szekérnek.

  • Antifülke!…….Feltétlenül kell a nemzeti jelképeket pocskondiázni?Persze akinek se hazája se nemzete az megteheti.

  • Mi vagyunk „mély,nàci,fasiszta és ss” és részben-magyarok.Akkor milyen magyarok vagy.. Kertész,Bartus,Heller.. és az itteni szélsöségesek?

  • eross vagyok , eros

  • RonaGyuri-mv
    2013 január 22
    4:57 de.
    Gyuri!
    Munkacsevóban,(ahonnan Mari fröcsög) ez a normális társalgási stílus!
    Ezt tanulta anno a nagy SZU.-ban!
    Nem kell rajta megütközni, mert még magyarul sem tud helyesen!
    Erre fussa neki! 🙂

  • Dénes ERÖS
    2013 január 22
    6:49 de.
    Bartus kettőssége megérne egy misét, csak nehogy kritizálja, mivel azonnal kitiltják még a hozzátartozóit is. Már nem innen, hanem az AN oldaláról. Én is úgy jártam, egy hozzátartozóm kritizálta, az egész tartomány letiltva.
    A Magyarországról végleg távozókban mindig vannak tövisek, maradnak sérülések. Van aki nem csak a diktatúrát, de az egész nemzetet ledisznózza, van aki lapot alapít a sérelmei elmondására. Bár Bartusban van egy kettősség. Nem akarom elemezni. Én azt mondom: Távozni méltósággal nem mindenki tud. Ők is Magyarok, akiket rosszul szocializáltak. Vagy mondjam? Ezt tanulták a hazában. Persze nem így gondolom, de ez magas labda! Ön adta fel.

  • Jávorszky Mária
    2013 január 22
    5:26 de.
    csillagvirágom, nekem egy próbanáci ne dumáljon!
    máshol már kifejtettem: még csak meg sem sértődhet azért, mert nácinak nevezem. a jobbik nacionalista, noch dazu szocialista is. ez a kettő egybe vonva: nemzeti szocialista.
    szóval, náci. nem lenne jobb, ha büszkén felvállalná?

  • Jávorszky Mária
    2013 január 22
    5:26 de.

    Az ellenszek ganéjszállító zsivány szekértolója nagy igyekezetében körme szakadtáig tologatja Ille talicskáját mán a határon túlra.
    Szegény bolond azt hiszi alatta Illés szekere zörög, pedig, csak egy hazug próféta habzó szája löcsög.
    Mert ő nem is tudja merre áll rúdja a Göncöl szekérnek.”

    Én viszont tudom.

    az ország teljes népessége 88%-nak véleménye szerint nagyon rossz irányba mennek a dolgok ma Magyarországon.

    Ma itt a térségben a legmagasabb infláció, a legalacsonyabbak a bérek, itt a legképlékenyebb a jogállamiság (hihetetlen, de ilyen szempontból Románia lekörözte az Orbán rezsimet!),itt a legnagyobb a létbizonytalanság, az ÁFA is itt a legmagasabb, és az újabb és újabb adókat (tranzakciós, csekk) is az állampolgárra hárítják.

    És ez csak a gazdasági rész (regresszió – közel 2%-os visszaesés), ott van még a szerzett jogok elvétele, a megtakarítások elrablása, a jogállamiság teljes leépítése, barátok és barátnői által.

    EZEK tények!!!

    Engem nem szoktatok megcáfolni, mert nem tudtok.

  • Gere Gábor
    2013 január 22
    10:35 ejnye, nem látsz te rémeket? először jimbo volt kárpátaljai – amiben lehet valami, mert képtelen egy ékezetes code page-t aktivizálni – most meg szky? nem lesz ez egy kicsit sok? még a végén kiderül, hogy szervezett ukrán támadásban van részünk 🙂
    annál is inkább, mivel szky azért tud magyarul – annyira, amennyire – csak az indulat elhomályosítja az agyát, és rímhányó készsége egy kicsit megbicsaklik. én így tagoltam volna:

    Az ellenszek ganéjszállító zsivány szekértolója
    nagy igyekezetében körme szakadtáig tolja
    Ille talicskáját mán a határon túlra.
    (itt a mán használata kicsit prosztó, de hát, hagyjuk, had csillogtassa szky a műveltségét)
    Szegény bolond azt hiszi,
    alatta Illés szekere zörög,
    pedig, csak egy hazug próféta
    habzó szája löcsög.
    (ezzel a szóval van egy kis gondom, nem igazán ismerem, de talán egy szky-féle tájszó, hát benne hagyom)
    Mert ő nem is tudja
    merre áll rúdja
    a Göncöl szekérnek.
    (ez ugyan nem tudás, hanem az égi képek tájolásának kérdése, de hát, istenem, szky nem éppen egy IQ-bajnok. arról nem is beszélve, hogy erősen kérdéses a végleges irányt megállapítani, mivel rúdjának három alkotó csillaga közül csak kettő mutat egy irányba, a harmadik erősen elkajszul :D, ráadásul a kis göncöl rúdja teljesen más irányba mutat.)

  • RonaGyuri-mv
    2013 január 22
    4:57 de.
    állítólag megtanult késsel-villával enni 🙂

  • Kárpátalja
    2013 január 22
    2:50 de.
    köszönöm a józan hangot. csakhogy, ott bicsaklik meg az egész, hogy „másik oldalról” ír, ékesen bizonyítva a megosztottságot.
    kérem, kísérje figyelemmel továbbra is a KMH ellenszék rovatát. hamarosan megjelenik egy cikk a székely himnuszról és annak szerepéről – mivel eszköz orbánék kezében.
    na, annak megjelenése után lesz majd itt parasztlázadás!

  • Tamási Áron. A székelyek írója. Ő vajon milyen nemzetiségű?

  • Ille István
    2013 január 22
    11:20 de.
    Pista!
    Van még kétség? 🙂 🙂
    https://www.facebook.com/maria.javorszky.9?ref=ts&fref=ts

    „Maria Jávorszky ajánl egy hivatkozást.
    2012. január 22.
    „Ország, világ lássa, hogy nem szeretnénk gyarmattá válni” – tudósítás a békemenetről
    http://www.origo.hu
    A Szózat és a székely himnusz eléneklésével véget ért az Orbán-…….”

    A régebbi bejegyzéseknél található! 🙂
    Szerintem nem kétséges!! 🙂

  • Ille István
    2013 január 22
    11:20 de.
    Még egy adalék szellemi nívójára:
    „Maria Jávorszky hozzászólt egy hivatkozáshoz.
    2012. június 18.
    Rendőri kíséret nélkül Daniel nem mer egy lépést sem tenni, remélem jó sokáig szüksége lesz még a védelmükre. Meg kéne követelni, mutassák fel, hogy ki fizeti a költségeket és mennyibe kerül a patkány védelme…Megvonni a segélyt a cigány gyilkos családoktól…Lehet ezek ellen tenni, csak nem óbégatni kéne a téren, hanem aláírásokat gyűjteni, de minél előbb és határozottan felszólítani a Fideszt a magyar nép védelmében !”

  • Ille István
    2013 január 22
    11:27 de
    A székely himnuszt nagyon nagy érdeklődéssel várom, mivel bevallom, keveset tudok a témáról. Illetve saját lustaságom, nem néztem utána a dolgoknak. Gondolom, tényleg megkeveri az állóvizet, így addig készülök, és utánanézek pár dolognak.

  • Elnezest kerek, de nem feltetlen az itt vitatott cikkhez szeretnek hozzaszolni. Ille Istvan altalaban zsigeri pontossaggal fogalmaz jomagam es a parom neveben is. Mert azt tudni illik, hogy nem minden kanadai magyar jobboldali es hogy igenis vannak kozottunk socialis beallitottsagu emberek. Erdekes modon kanada nemzetkozisege es viszonylagos toleranciaja adta meg szamomra azokat az alapokat, hogy eloiteletek nelkul, humanitassal es emberseggel gondolkozzak. Ille Istvannak szeretnem megkoszonni, hogy ir, erez es kozzeteszi a gondolatait — a mi nevunkben is. Mert respektivan 45-55 ev elteltevel sem szuntunk meg magyar lenni.

  • ombre
    2013 január 22
    11:18 de.
    hagyd csak. nincs olyan helyzet, amikor ne tudnám nevetségessé tenni.
    a mottóm: tedd nevetségessé, és még a kőszikla is elporlad 🙂

  • Ille István
    2013 január 22
    11:27 de.

    Szerintem teljesen felesleges ide írni ezentúl, mert minthogy ez nem a KMH, hanem az Ellenzék megújított oldala.
    Semmi kedvem ennek az öntelt, hólyag ille-nek a hülyeségeire reagálni. Ezt megtehettem volna az Ellenszéken is.
    Részemről ennnyi.
    Nem érdemel több szót ez az oldal, minthogy már saját magához sem hű.
    Legalább a nevét megváltoztatnák Új Ellenszék-re, akkor talán még lenne hitele.

  • Jávorszky Mária

    Helyesbítek:
    Szegény bolond azt hiszi,
    alatta Illés szekere zötyög,
    pedig,csak egy hazug próféta,
    habzó szájú köcsög.

    No, így már jó lesz?
    he….

  • ombre 11:18 de …ne rohogtess ombre , te az orszag 88 % – nak a velemenyet tudod ? tudod az mennyi 10 millional ? annyival beszeltel ? ne rohogtesd ki magad ha szamolni se tudsz

  • Szóval Boda…a zsidók ölnek rabolnak és kultúrálatlanok ,( általában ), de azért vannak józsidók is.
    Nem maga az az idegtépő nyanya ott fenn a képen ?

  • Burkus nagy az arcod.
    Hol tanultad valami polgári körökben ?

  • Dikici-Dakici ha nincs kedved reagálni akkor mér reagálod?
    Inkáb maradtál volna mélyen..izé..érted ugye

  • Nyilasmari aki itten állandóan habzik az Magácska.
    Persze magának semmi köze a jóféle habos sörhöz , inkább a csatorna szennyhabjához hasonlítanám a maga undorító náci fröcskölődéseit.

  • Rohatt nyilas-csürhe.

  • Nocsak, göllner-gayza is előkerült:)

  • Jávorszky Mária
    2013 január 22
    1:18 du.
    nekem jó. főleg arra, hogy megmutassa, milyen is egy hithű jobbikos stílusa.

  • dakota
    2013 január 22
    1:18 du.
    fordítva ül a lován, kicsi huszár. nem kényszerítette senki homlokához szorított pisztollyal, hogy olvassa.
    ha nem olvassa, hát nem olvassa, fel sem fog tűnni a hiánya.
    nem mellesleg eddig sem írt erre az oldalra, mert, már megbocsásson, de kommentjei, amik jobbadára csak személyeskedésből álltak, mindennek nevezhetők, csak írásnak nem.
    azt meg, belátja, nem maga dönti el, kicsi dakota, hogy írhatok-e ide, vagy sem.
    szebb jövőt kívánok magának, dakota elvtárs, higgye el, szüksége lesz rá!

  • Zsuzsa
    2013 január 22
    12:54 du.
    köszönöm! véleménye megtisztelő.
    az ellenszek.hu idejében is, igyekeztem mindig úgy fogalmazni, és azt láttatni, ahogy azt az utca embere teszi, hogy írásomat – és szerzőtársaim írásait – olvasva azt mondja: nahát, én pontosan ugyanezt gondolom, csak nem tudtam így megfogalmazni!

  • Don Ovuz
    2013 január 22
    12:36 du.
    kiss eszter cikke már kint van a főoldalon

  • Jávorszky Mária

    dakota 2013 január 22 1:08 du.
    Pontosan erre gondoltam én is.

  • dakota
    2013 január 22
    1:18 du.
    Szerintem nem könyörgött senki Neked (sem), h gyere ide (is)!
    Akkor most mi a gondod? 😛

  • Geyza!…….Nem szégbyenled magad? Ilyet mondani a családodra.

  • Topapó
    2013 január 22
    5:58 de.
    Szövegértelmezési gondjaid vannak.
    Nem a jelképeket pocskondiázom, hanem az olyan gyíkarcú ősmagyarkodó turulbuzikat, akik itt is szivesen felbukkannak…
    Ékes példája a képen látható árpádsávba öltözött büdösbanya rovásírásos cekkerrel.

  • azt mondja szky, hogy gondolt valamire. na, itt van egy kis gond. a gondolkodás nem erőssége.
    ha azt találja mondani: eldobom az agyam!, nem kell megijedni, nem lesz nagy loccsanás 🙂

  • Gere Gábor
    2013 január 23
    1:54 de.
    mazochista a lelkem. ide csak pettingelni jár, a kurucinfon, meg a barikádon élvez el 😀

  • Ille István
    2013 január 23
    8:36 de.
    Nna ez igaz!
    Tegnap előtt még ott volt a képe is, de levette, miután kiderült a „származása”!
    Mit ne mondjak, nem csodálom, h levette! 🙂

  • Zsuzsa
    2013 január 22
    12:54 du.
    Kedves Zsuzsa!
    Nagyon ritka (ma már)aki így, ilyen tisztán fogalmaz!
    Ille István ezek közé tartozik és ez nagyon sokaknak nem tetszik!
    Az ő bajuk! 🙂

  • Nyilas csürhe.

  • Csak tudnám minek állunk szóba az ilyenekkel.
    Kb. annyit ér az ilyennek magyarázni mint a borsót ráhányni a falra.
    Akkor már inkább a nyilasra…hehehe..ÚGY legalább valami haszna van.

  • Ille István
    2013 január 23
    8:36 de.

    Sosem gondoltam volna rólad, ille, hogy olyan helyekre jársz, egy világ omlott össze bennem:)
    Mesélj, kicsi huszár, mit olvastál ott?:)

  • Dakici tényleg érdekel ?
    ( Miket meg nem tudok rólad. Eddig azthittem érdeklődési köröd kimerül mások ocsmány ócsárlásában. Méghogy olvasmányok…cöcö )

  • Kiváló cikk! Gratula a szerzőnek!

  • Ille István

    2013 január 22
    12:35 de.

    Boda Marcsi
    2013 január 21
    4:52 du.
    „na ja. csakhogy, a cikk nem erről szól, de ez egy kicsit se zavarja”

    Így igaz.A cikk kizárólag Ille Istvánról szól,semmi másról.Így kell ferdíteni,uszítani,mellébeszélni,hazudozni.Érvek?Konkrétumok?Várom.

  • küszküllö
    2013 január 28
    7:37 de.
    milyen érvek? milyen konkrétumok? hol él maga, picinyem?
    vagy csak szemellenzője van?

  • dakota
    2013 január 25
    12:14 de.
    ki jár, hová? miből gondolja, hogy a kurucinfo, vagy a barikád kedvenc olvasmányom? nem járok olyan helyekre, amelyik bűzlik. kényes az orrom.
    ami a világ összeomlását illeti: reméljük, hogy az a világ, ami önben létezik, kedves dakota, összeomlásakor nem okoz környezetszennyezést. biztos, ami biztos, testnyílásait tartsa zárva.