Beszámoló a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület rendezvényéről

2013 január 26 10:26 de.4 hozzászólás

Az A38-as hajón került megrendezésre a „8 Hang a Nőkért!” ( koncertsorozat a családon belüli erőszak ellen.) estre.

Három együttes: Kesh, Fókatelep , Babám, valamint nyolc fiatal énekesnő és a NANE ( Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) együttesen álltak ki és bíztattak mindenkit az erőszak elleni összefogásra. A zsúfolásig megtelt teremben mindenki döbbenten hallgatta Tóth Györgyi a NaNe munkatársának beszámolóját. Egyesületük 19 éve, 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy fellépjenek a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszak ellen.

Mujeres / women – Ernest Descals

Egy ingyen hívható segélyvonalat tartanak fenn, ahová bárki –ha kell anonim módon is– bejelentést tehet, ha valaki ismerősét erőszak éri. Lehet ez akár érzelmi zsarolás, vagy csak munkahelyi zaklatás. Az erőszakoknak a legjellemzőbb formái, ami egyaránt érinti a nőket, férfiakat és a gyerekeket a következők lehetnek:

— Párkapcsolaton belüli erőszak. Megkérdezett nők válaszaiból szemezgetve: „A gyerekeknek is szükségük van apára. Egy erőszakos apa is jobb a semminél.” vagy „Szeretem. Amikor nem durva, boldog vagyok.”

— fenyegetés: megölöm magam, ha elhagysz… A családon belüli erőszakot 90%-ban férfiak követik el.

— Érzelmi erőszak. ” Ki vesz látleletet a lelki sebekről?” (Ancsel Éva)

–Jellemzője az elszigetelés, állandó aggódás, megalázás, fenyegetőzés. Ezekre is hallottunk példákat: Dühös ha későn ér haza, vagy ha mással beszél telefonon. Társaságban a partner megszégyenítése, lekezelése.

— Fenyegető zaklatás. Munkahelyen félelem az állás elvesztése miatt. De gyakran előfordul iskolákban is szexuális zsarolás. Jellemző, a fotókkal, e-mailokkal, sms küldésekkel való zaklatás.

Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere. Ez nem csak Magyarországra jellemző adat. Utoljára az Európai Unióban 1988-ban készült felmérés , mely szerint a nők 30-50%-át, a férfiaknak 10 %-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A mért országok között nagy eltérés volt.

Egy megdöbbentő adat ami az összefogás oldalán olvastam:

„A Földön minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy megvernek életében.

A nemi erőszak hosszú ideje háborús taktika konfliktusok idején vagy azt követően minden nemzetközi és nemzeti háborús zónában.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint Kanadában, Izraelben, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban a meggyilkolt nők 40-70 százalékát partnerük öli meg. Kolumbiában minden hatodik napon öl meg egy nőt aktuális vagy korábbi partnere.

Becslések szerint évente 500 ezer és 2 millió közé esik azok száma, akik emberkereskedők zsákmányául esnek. Ezek az emberek prostitúcióra, kényszermunkára vagy rabszolgamunkára kényszerülnek. Ezek között a nők és lányok aránya 80 százalékos.”

2013.február 14.én „Egymilliárd nő felkelése” mozgalomban hazánk is részt vesz.

A „1 billion rising”, magyarra fordítva „Egy milliárd nő felkelése” mozgalom a Föld lányainak, asszonyainak összefogása, világméretű tüntetés lesz az erőszak ellen egy globális tánccal.

Gyere ,Te is vegyél rész, mondj nemet az erőszakra!

A mozgalom három perces kampányfilmjét itt nézheted meg :

Gergely Beatrix

 

4 hozzászólás

  • Sajnos napjainkban naponta előfordul.Egyik barátom felhívott és sírva panaszolta el,hogy 5 hetes terhes s ikrei lesznek,a férje tegnapelőtt összeverte,rendőrséget kellett kihívnia ,skypen nem is merte a kamerát bekapcsolni,mert az mondja nagyon csúnya látvány lenne.Milyen aljas ember az aki terhes feleségét megveri,csak azért mert összejött egy 20 évnél fiatalabb nővel?

  • Nagyon jó, hogy végre elkezdődött valami, és jó, hogy hírt adtál róla…
    Bizony, vannak rossz emlékeim nekem is ezzel kapcsolatban, a rendőrség csak akkor intézkedett, ha vér folyt… jó lenne hinni, hogy egyszer megváltozik ez is, ahogy a gyermekekkel kapcsolatos visszaélések is…

  • en ott tartok, hogy Solyom nem irta ala a tavolsagtartasi torvenyt….van valtozas azota ezugyben?

  • Trixi, az én privát purlitzer-díjam a tiéd!