Éhségmenet

2013 február 3 11:11 de.119 hozzászólás

Éhségmenet. Ez általában olyasmi, amit nem fene nagy jókedvében szervez az ember, és nem az élvezetek csimborasszójaként vesz részt benne. E mögött, bizony, a tehetetlenség áll, mert az éhségmenet résztvevői sem hiszik, hogy ettől majd könnybe lábad Orbánék szeme, és rögvest előállnak az egy millió munkahely időarányos részével. Pedig most már nem is a munkahely követelése a cél – bár a táblákon ez áll: munkát, kenyeret – , hanem szinte már könyörgés: legalább közmunkával szánjatok meg minket! Ugyan a közmunka nem munkahely, hanem a fideszes statisztikát fényesítő alamizsna, de még ez sincs.

Forrás: MTI

Ami van, az a lenézés, kigúnyolás, megszégyenítés, jó fideszes módra. Meg a cirkuszi játékok, kenyér nélkül.

Az elmúlt évben egy éhségmenet indult, ebben az évben eddig hat. De ez senkit meg nem hat. Mi több, gyárilag beépített – vagy csak pártutasításos pimaszkodásra késztet egyeseket. A múlt évi éhségmenetet egy FIDESZ-MPP-s ( Mérhetetlenül Pimasz Párti) polgármester hólapátokkal – és sunyi módon, alkoholneművel ízesített forró teával – kínálta meg, alattomosan arra játszva, hogy a szonda majd jól megbuktatja őket, hiszen tudott dolog, hogy minden közmunkás, és minden éhségmenetes piál! Ő pedig nem volt hajlandó megfújni a szondát, pedig kétségtelen, hogy ilyen aljasságot csak módosult tudatállapotban lévő, felelős ember követhet el.

Ide idézném a polgármesteri eskü szövegét:

„Én, (a polgármester neve) esküszöm, hogy hazámhoz, Magyarországhoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; (a tisztség megnevezése) tisztségemből eredő feladataimat a (megye/település/kerület) fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. (A megválasztott önkormányzati tisztségviselő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!” (most tekintsünk el attól, hogy alkotmányunk nincs).

El lehet gondolkodni azon, hogy mennyiben foglaltatik esküjében mások pártszerű provokálása, megalázása, a cinikus pimaszság? Ez lenne a tisztségéből eredő feladata?

Hinnénk, hogy egyedi eset volt, de nem, a FIDESZ – MPP (Maximálisan Pofátlan Párt) egy újabb képviselője állt be a sorba. A szabolcsi éhségmenetet kolozsvári szalonnával és magos rozskenyérrel kínálta, mondván, egyetek, ha éhesek vagytok! Valami ócska krumpliszeszből készült kommersz piát is berakott a kosárba, bizonyítván, hogy a fideszes cinizmus határtalan. E csinovnyik jól érzékelhetően nem képes felfogni, hogy ezek az emberek nem egy napra szeretnének jóllakni. Sőt, már a jóllakáshoz sem ragaszkodnak, pusztán emberi életet szeretnének élni. Ez pedig, Orbán munka alapú társadalmában nem igazán valósítható meg.

Nem is értem, hogy’ tölthet be felelős tisztséget egy ennyire aljas ember, aki pontosan tudja, hogy az általa kínált étkeket (kolozsvári szalonna 1.790.-/kg, füstölt kenyér szalonna 1.290.-/kg, magos rozskenyér 1.060.-/kg, az odaégetett, észteres házi pálinka literje is 2.500.-) csak üvegen kívülről szemlélheti az, aki havi 49.000 forintból ugyan éhen nem hal, csak éppen ember módjára nem tud élni, családot eltartani meg végképpen nem?! Ez a polgári demokrácia, amit a másik menet, a békamenet, meg akar védeni?

Ehhez a cinizmushoz csatlakoznak azután azok a finnyázók, hithű agymosottak, akik az éhségmenet résztvevőinek hitelességét vitatják, mondván: nem elég soványak! Hagyományosan jó modorom és végtelen toleranciám tiltja, hogy elküldjem ezeket a nőnemű felmenőjük vérzivataros nemi szervébe, a FIDESZ-MPP (Minősíthetetlenül Penetráns Párt) hivatkozott politikusaival együtt!

Láttak már ezek – ha csak fotón is – éhségtől felpuffadt afrikai gyereket? Pedig milyen helyes kis pocakja van, ugye? Láttak már jó súlyban levő éhezőt? Láttak, csak nem tudták, hogy éhezik, mivel a pénztelenség nem jár együtt a soványsággal! Ugyanis mire telik? Olcsó kenyérre, a Tescoból – már ott, ahol van olyan, de a többi multinál is úgy egészségtelen az „olcsó” kenyér, ahogy van – műanyag disznózsírra, kenyérszalonnára, tésztára, krumplira. Na, ezt lehet variálni. Ettől az étrendtől pedig másznak fel ám a kilók, csak éppen rohadt egészségtelenül! Az életet megrövidítő koleszterinről nem is beszélve. De ettől még a szervezet éhezik! Az éhségérzet még megmarad, mert a szervezet már csak olyan!

Ehhez csatlakozik még egy másik éhezés is: a szellemé. Mert bizony, az is tud éhezni, ha értelmetlenül, kilátástalanul, jövőkép nélkül telnek a napok egymás után. Ezt a fajta éhséget pedig nem lehet kolozsvári szalonnával csillapítani.

Ille István

119 hozzászólás

  • „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek.
    Hitványabb Nérók még seholse éltek.
    Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap.” – Ady

  • nem 6, hanem azóta már 9 – azaz kilenc a megye, azon belül 11 helyszínről indulnak.
    És minden napra jut egy fideszes pofára esés:
    http://varanus.blog.hu/2013/02/03/ehsegmenet_lebuktak_a_nyirsegi_fideszes_polgarmesterek_575
    és némi info, hogy miből futotta Tiffan-nak a kosár kajára:
    http://maria.blog.hu/2013/02/01/mennyibol_elsz_hurkas_tiffan

  • Jó, hogy nem voltam az éhségmenetben, mert ezt a tiffánt úgy vágtam volna pofán, hogy hazáig repül.

  • Éhségmenet menetrend: időpontok, állomások összegyűjtve egy helyen.

    http://maria.blog.hu/2013/02/02/ehsegmenet_menetrend

  • Pontos diagnózis. (Ezen a kaja-kínáláson én is kiakadtam!)
    A szellem, meg had éhezzen…buta ember nem vitáz. Az ellátatlan, éhező, gyógyszer nélkül kínlódó, az utcáról kitiltott sem…akiknek a kordonbontók emeltek kordont az aluljárókban (is)….szóval kitolt az idő szegényekkel, de nagyon drukkolok nekik…

    Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
    Lelkem nem ily honos.
    Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
    aki alattomos.
    Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
    szemét lesütve fontol sanda választ
    és vidul, ha toroz. J.A.

  • Gömöri Kati

    Itt már a lélek is éhezik,az önérzet is éhezik,a

    becsület pedig szemlesütve jár!!!

  • A Nemzeti Pofátlanság Rendszere olajozottan működik, csak suttyóknak van felvétel.
    Abból pedig van elég.

  • ” A Liga Szakszervezetek felszólította az MSZP-t, hogy ne használja fel aktuálpolitikai érdekből a szegényeket, ne gyengítse a szakszervezeti mozgalmat, és maradjon távol azoktól az emberektől, akiken nem segített, amikor megtehette volna. ”
    ” a Liga azt írta közleményében: az MSZP nemhogy nem segít a szakszervezeteken és a közmunkásokon „kéretlen dörgölőzésével”, de kifejezetten ront a helyzetükön. „

  • dakota
    2013 február 3
    9:03 du.
    na, fuss neki még1x, a hozzászólásodnak semmi köze a cikkhez.
    arról nincs tudomásod, hogy az mszp sugallatára írta a meteorológiai szolgálat, hogy ki fog sütni a nap, kellemes idő vár az éhségmenetre, de inkább eső esett, mert jusztse?

  • Mária
    2013 február 3
    2:23 du.
    köszönet az infóért!

  • A Liga szakszervezet egy álszent,hiteltelen ember által vezetett gyülekezet.Gaskó úr a fidess hithü kiszolgálója!Tette ezt az elmult 8 évben,hiszen ha kellett,hanem ő az utcán volt ,megbénitva a félországot.Remélem hogy a gyalázatos tettéért egyszer felelni fog.Ő nem a szakszervezeti tagok érdekeit képvisel hanem a saját ,önös érdekeit!

  • Ballagnak-ballagnak s közben naponta többször elénekelik az Internacionálét.

  • Kekec köszönöm a helyesbbitést.Igen összesen 11 csoport indult ill indulni fog.Az irásban irt szabolcsi csoport helyett a provokáció az első a baranyai csoportot érte akik Sellyéről indultak és ma már az 5.dik napjukat kezdik.Amennyiben a ,, Éhségmenet-hivatalos oldalát”nyomon követtik ott a napi összefoglalók megtalálhatók ugyanugy mint az a felhivás ahogyan segiteni lehet őket.ezek az emberek végső elkeseredésükben teszik mind ezt,hiszen a közmunka révén 3 hónapot dolgozhatnak csak 49 e Ft-ért és ezt is heti bontásban kapják.Aki pedig nem kap közmunkát az vagy ellátatlan lesz v. csak max.22 e Ft-ot kap.Ebből éljenek meg a fidesses nagyúrak!Ezek az emberek máról holnapra vegetálnak,kilátástalan a helyzettük.A csoportban már nemcsak ezek az emberek vannak,hanem azok is akiknek bizonytalan a napi megélhetése,munkahelye!Ezek a menetelő emberek minden embertársukért teszik,hiszen 500 e ember külföldre távozott,40 e gyermek éhezik,4 millió ember mélyszegénységben él!Nics ma olyan ember,család akikkel a mai hatalom áldásos tevékenysége ne szúrt volna ki! Ezek az emberek csak megbecsülést,tiszteletet érdemelnek!Ezek az emberek vállalják a zord időjárást,vállalják az utak nehézségeit is,hiszen kb.napi 30 km-ert gyarogolnak a következő nap kezdéséig.A tegnapi napon minden csoport ,ez 6 volt már iszonyú viszontagságok között tették meg az utat.A nyiregyházi,polgári csoport mire Tiszaujvárosba értek csúrom vizesek voltak,a két csoport a mai napon egyutt indulnak el és a ma 9 órakor induló miskolci csoporttal és az ózdi csoporttal Mezőkövesden találkoznak hogy a 4 csoport együtt meneteljen Budapestre!Én személy szerint ezek az emberek előtt fejet hajtok!Minden tisztelet megérdemelnek,ép ugy mint azok az emberek akik kb 420 napot éhségsztálykolnak az MTV székháza előtt a média szabadsága miatt!

  • Az éhségmenetek megelözhetök lettek volna.
    Az MSZP-nek 2002-ben/amikor még volt pénz Lendvai Ildiko szerint/ arra kellett volna felesküdni:
    Nem fogjuk/az akkori/ 53 % -nàl tovàbb eladositani az orszàgot.
    Ha tehetetlenek vagyunk kormànyozni/2006 Gyurcsàny beismerése/uj vàlasztàst irunk ki.Megtették? Megkellett volna tenniük!
    2006 és 2007 Magyarorszàg 2,7 % GDP növekedés-K&H Bank szerint-
    Szlovàkia 8,5 %
    Chehorszàg 6,6 %
    Lengyelorszàg 5,5 %
    2009-ben Bajnai az IMF kölcsönével,a legjobb szakembereik tanàcsaival és
    utasitàsaival közel minusz 7 % GDP csökkenéssel, ujbol alulmultuk
    a szomszédokat-vetélytàrsakat-igy lettünk-2002 -utàn élvonalbeliböl
    -Kelet-Europàban-sereghajtovà.
    Ennek a szégyenletes orszàglàsnak az elkövetöi és élvezöi, most
    Éhségmenetet szerveznek,vezetnek.

  • Sokan vagyunk, akik nem ilyen rendszerváltást akartunk!
    Szegény nyugdíjas

  • Jávorszky Mária

    MUNKÁT KENYERET? Már megint éhesek vagytok?
    20 évig ezek nem kértek se munkát, se kenyeret, vajon miért is?
    Gondolom ez után majd következik az induló a pokolba a – Föl, föl ti rabjai a földnek, föl föl te éhes proletár!
    Irány vivá telávivá!

  • Dénes ERÖS
    2013 február 4
    4:46 de.
    ja, és ott van még trianon is.
    valami halovány bizonyíték arra, hogy az mszp szervezi az éhségmenetet, vagy csak a szokásos elmúttnyócévezésre telik?
    akad a vonulók élén egyetlen mszp-s politikus is? ha megnevezné őket, erős komám, nagyban javítana a szavahihetőségén!
    így csak a szokásos pártpropagandista dumája marad, ami vékony és hervadt, erős-en 🙂

  • Kovács Éva
    2013 február 4
    2:28 de.
    „Nics ma olyan ember,család akikkel a mai hatalom áldásos tevékenysége ne szúrt volna ki!”
    kedves éva, ezt cáfolom!
    itt van a KMH-n kommentelő összes agyonmagyar, fidesznyik agymosott és vérjobbos, ők csak nyertesei lehettek orbán országlásának!
    különben minek büfögnék itt fel azt, amivel megetették őket?
    de, ha nem nyertesei, akkor fizetett ügynökei. mert magától, puszta honfiúi/leányi – kétséges – indulatból nem lehetnek ilyen …. khm, a jelzőt inkább hagyom.
    csak tudnám, miben reménykednek?
    mert az a fél millió, aki kitántorgott, nem fog rájuk szavazni. az a négy millió sem. aki nem mélyszegénységben él, de nyugdíjas – köztük tekintélyes hányad abban él – szintén nem. a megvásárolt ukrajnai magyarok? necces. az erdélyi kettős meghülyítettek? úgyszintén.
    rezeg a léc! ha egyszer egy éhségmenet másként indul, akkor annak megállítására a TEK se lesz képes, a bencsik-féle békamenetet pedig az aszfaltba tapossák!
    idézem:
    még kér a nép, most adjatok neki!
    egy pintér-féle interpukció elég kockázatos lenne:
    még kér a nép? most! adjatok neki!

  • Mit tett az Orbán kormány?
    Grosics Judit összeállítása
    Az Orbán kormány sem tesz semmit – mondogatják a kormányt zsigerből gyűlölők. Vita helyett elkészített egy összeállítást, amit rendszeresen frissít.
    1. Bankadó
    2. RobinHood adó
    3. Vasúti vonalak visszaállítása
    4. Elszámoltatási bizottság – több száz eset!
    5. Széchenyi terv visszaállítása
    6. Széll Kálmán terv
    7. Média törvény
    8. Alkotmány
    9. Vörösiszap károsultak kárpótlása, gyors, szakszerű intézkedés, folyamatos helyreállítás, építés
    10. Nyugdíjrendszer rendbetétele
    11. Köztisztséget viselők havi bérének a maximálása
    12. Közmunka program
    13. Devizahitelesek támogatása
    14. Kilakoltatási moratórium
    15. Oktatási rendszer átalakítása, szakoktatás reformja
    16. 250 milliárdos stabilitási alap
    17. Új munkatörvénykönyv szakmai konzultáció kezdődik
    18. Távfűtési díj befagyasztása — Április 15-től befagyasztották a távfűtési díjakat
    19. Visszaállították a GYES-t
    20. Felemelték az ápolási díjat
    21. A 2010.évi árvíz során összedőlt házak fölépítése
    22. A családi pótlék átalakítása iskoláztatási hozzájárulásra, mert a tanulás a legfontosabb!
    23. Magyar állampolgárság megadása a határon túli honfitársainknak.
    24. Árvíz utáni újjáépítés Borsodban, védőgátak, védvonal építése és víztározók az árvíz megelőzésére 2010 nyarától
    25. Kifizetik a tűzoltók elmaradt túlórapénzét
    26. Panel program újra indítása
    27. Energiaszektor, gyógyszergyártók válságadója
    28. Magyar Államkötvények kibocsátása több mint 3 milliárd dollár értékben
    29. Jövedelemadó csökkentése, egykulcsos SZJA
    30. Akadémia Kutató Központ támogatása
    31. Megállapodtak a Duna-stratégiáról
    32. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács létrehozásáról döntöttek
    33. Új lépések a számítógépes bűnözés elleni harcban
    34. A budapesti közlekedésirányítási tervek kidolgozása
    35. Mintegy száz PPP-projekt kiváltása, átalakítása
    36. Semmisségi törvény
    37. Duna-stratégia – 14 országot felölelő regionális program
    38. Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj pályázatot indít a KIM
    39. Előreláthatólag augusztus 20-án veheti át a Köztársasági Őrezredtől a honvédség a Szent Korona őrzését a Parlamentben;A Szent Korona őreit már kiválasztották
    40. Gyorsuló ipari termelés, növekvő export; az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 februárjában 14,3 százalékkal nőtt
    41. Tehetségmentő program hátrányos helyzetű fiataloknak
    42. A bírók nyugdíjkorhatárának csökkentése
    43. Márai-program — Mintegy 435 millió forintból indult el csütörtökön a könyv- és olvasáskultúra fejlesztését célzó Márai-program
    44. Teljes illetékmentesség a vörösiszap-károsultaknak
    45. Magyarország jó helyen áll az uniós országok között a kritikus információs infrastruktúrák védelmével, a kibertámadások kivédését nemzeti szinten a számítástechnikai katasztrófaelhárító csoport (CERT) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként végzi
    46. Mérföldkőhöz érkezett a fogyatékkal élő emberek integrációja Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága Kósa Ádám fideszes EP-képviselőnek a fogyatékkal élő emberek társadalmi befogadását erősítő jelentéstervezetéről tárgyalt.
    47. Összefogás a Tisza-völgyért. A Tisza-völgy átfogó vízgazdálkodásának fejlesztéséről írtak alá egyetértési nyilatkozatot Ungváron a folyó által érintett öt ország környezetvédelmi miniszterei és illetékes kormányzati tisztségviselői.
    48. Egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény: jelentősen növelte a szabályszerű foglalkoztatás körét.
    49. 10 hónappal a választás után: versenyképességi előnye van Magyarországnak
    50. A fogászati turizmus támogatása
    51. Csökkent a munkanélküliség
    52. 275 millió forintot kaptak zöld civil szervezetek
    53. Elkészült, hamarosan bemutatják és társadalmi párbeszéd keretében véleményezhető lesz a kormány megrendelésre készülő ifjúságpolitikai stratégia vitaanyaga
    54. Nyárig megszülethet a hungarikumtörvény
    55. A választhatóságot kínálja a kormányzat a magyar nőknek, igazodva a nyugat-európai trendekhez.
    56. 25 kilométerrel és egy Tisza-híddal bővült az M43
    57. A kormány elkötelezett az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítása, a kórházak és rendelőintézetek finanszírozásának megerősítése és a betegek komfortérzetének növelése iránt. Ezeket a célokat kiemelkedően szolgálják az épületenergetikai modernizációs beruházások
    58. Idén 1175,9 millió forint költségvetési támogatást kapnak a zenekarok
    59. Indul a Határtalanul tanulmányi kirándulási program
    60. Új Nemzedék Jövőjéért program
    61. Az Egert az M3-as autópályával összekötő út megépítése
    62. Összefogás az államadósság ellen alap
    63. Mikrovállalkozások: felgyorsult a pályázati rendszer
    64. Napirendre kerül a sporttörvény
    65. Magyar Nemzeti Filmalap közhasznú Zrt. létrehozása
    66. Új törvény lehet a kereskedelmi és iparkamarákról
    67. A kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kulturkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott
    68. Az államadósság csökkentése
    69. Az IMF-től elszakadás
    70. A kormány támogatja a piacélénkítő fejlesztéseket
    71. A kormány támogatja a kapuvári cukorgyár újbóli beindítását.
    72. Állami támogatás a munkahelyteremtésért. Lakásépítésre vagy használt lakások vásárlására is pályázhatnak – vissza nem térítendő állami támogatásra azok a települések, amelyeken 2013 végéig legalább száz munkahely létesül. A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítása hatályba lépett. Forrásként az Állami Bérlakás Program szolgál, amelyre 3,5 milliárd forintot különített el az Országgyűlés az idei költségvetésben.
    73. Átmeneti időszakra a kormány kiemelt beruházási övezetté nyilvánítja a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által érintett településeket.
    74. A tisztességtelen végkielégítések különadója
    75. A kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése
    76. Nemzeti konzultáció
    77. A gyógyszergyártók extraprofitjának mérsékelése
    78. Egy év alatt 18 ezerrel emelkedett a versenyszférában a foglalkoztatottak száma
    79. Nemzeti vidékstratégai kidolgozása
    80. Magyarország visszaszerezte 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól
    81. Két évtized után újra megnyílhat Ózd melletti Farkaslyukon található mélyművelésű szénbánya – írta az Észak-Magyarország.
    82. Diákhitelt kaphatnak a határon túli magyar fiatalok
    83. Jelentős források az állattenyésztőknek
    84. Az Új Széchenyi Tervben mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére
    85. Árvízvédelmi fejlesztést valósítanak meg a Bodrogközben 4,2 milliárd forintért, a beruházás 80 ezer ember élet- és vagyonbiztonságát növeli.
    86. Ismét lehet közgyógylista
    87. Megkezdődött Trianon gyógyítása – Tavaly az új magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét, a trianoni békeszerződés évfordulóját
    88. Az állam egyeztet az új egyházi törvényről az érintettekkel
    89. Új ÁSZ törvény – Az adófizetőknek joguk lesz az állami vagyon és a közpénzekkel kapcsolatos információk megismeréséhez, így minden ÁSZ-jelentés nyilvános lesz.
    90. A munkaügyi bíróságokhoz hasonló, önálló szervezetrendszerben hamarosan létrejöhetnek a közigazgatási bíróságok.
    91. Roma keretstratégia
    92. A kormány szociálpolitikai elképzelései szerint országosan egységesítenék a szociális ellátások színvonalát
    93. Kész a gyógyszertámogatások átalakítási terve; Csaknem ötven gyógyszer ára csökken júniustól
    94. Elkezdik kifizetni a tűzoltók 2004-2007 között elmaradt túlmunkadíját
    95. Százszázalékos állami tulajdonú nonprofit gazdasági társasággá alakul a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A kormány és a szakszervezeti konföderációk kiemelten fontosnak tartják, hogy fennmaradjon a szakszervezeti közreműködéssel megvalósuló szociális üdültetés.
    96. Felszámolják az illegális autószervizeket
    97. Mintegy 900 napirendi pontot tárgyalt meg 48 ülésen megalakulásának egyéves évfordulójáig a második Orbán-kabinet
    98. Benyújtották az egészségügyi „salátatörvényt” Pénteken benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes egészségügyi törvények módosításairól szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés elfogadása esetén a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhetnek, szigorodnak a gyógyszergyártókra és -forgalmazókra vonatkozó szabályok. Az indítvány rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.
    99. Hatékonyabb érdekegyeztetési rendszert alakít ki a kormány. Újjászervezi a kormány az érdekegyeztetés rendszerét, és létrehozza a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot
    100. Kiegészítő támogatást kapnak a cukorrépa termesztők. A kormány 1,98 milliárd forintot biztosít a cukorrépa termesztők támogatására a költségvetésből
    101. Kormányhatározat a filmipar megújításáról
    102. Ősszel új rend lehet a szerencsejáték szektorban
    103. Júniusban tárgyalhat a kormány a PPP-projektek kiváltásáról. Magyarországon mintegy 100 állam által finanszírozott PPP-program fut. Az összes PPP-projekt átalakítása a költségvetés hosszú távú terheit megközelítőleg 400 milliárd forinttal csökkenti
    104. Országos felmérés indul az akadálymentesítésről. Országos felmérést indít a szociális államtitkárság, hogy megtudja, mely régiók maradtak el az akadálymentesítéssel, amelynek határideje a múlt év vége volt
    105. Három hónapja folyamatosan csökken a pályakezdő munkanélküliek száma, áprilisban pedig a csökkenés mértéke már az öt százalékot is meghaladta
    106. A jövő év elejére felállhat az új cafeteria-rendszer
    107. A BKK hat fejlesztési programot készített Budapestre
    108. Pedagógus életpálya-modell
    109. Ismét hazai kézben a MOL
    110. Magyartermék-rendelet
    111. Otthonvédelmi akcióterv
    112. Döntés született a földspekuláció ellen
    113. Semmelweis Terv – az egészségügy megmentésére
    114. Alapvető változtatásokat hajtott végre az egy éve hivatalban lévő Orbán-kormány a megújuló energiák területén, és a következő fél évben már a beruházások is mindenki számára láthatóak lesznek
    115. Megújul a környezetvédelmi termékdíj rendszere
    116. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klímapolitikai Főosztálya létrehozta a Tárcaközi Éghajlatvédelmi Munkacsoportot
    117. Természetvédelmi munkákra – élőhelyvédelemre és -helyreállításra, illetve légvezetékek kiváltására és szigetelésére – 2,5 milliárd forint értékű beruházás valósul meg uniós támogatással a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén
    118. Informatikai konszolidáció – Az informatikai konszolidáció részeként az elmúlt egy évben közel 15 milliárd forint kedvezményt ért el a kormány az állam számára a meglévő szerződések felülvizsgálatával.
    119. Gazdaságosabbá válik a közigazgatási üdültetés
    120. gázár-támogatási rendelet. A jövőben a gázár-támogatás szempontjából is nagycsaládosnak minősül minden olyan háztartás, amelyben a jogosult legalább három gyermeket figyelembe véve részesül családi pótlékban.
    121. Elkészült az új ombudsman-törvény tervezete
    122. Szigorították a vetőmag-termelést
    123. Ösztöndíjprogram hátrányos helyzetű gyermekeknek. Hárommilliárd forintos keretből a kormány rövidesen ösztöndíjprogramot indít a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányainak támogatására
    124. 2011.06.10-én négy újabb sarkalatos törvényt nyújtott be a kormányoldal az Országgyűlésnek: a népszavazásról; a köztársasági elnök jogállásáról; a honvédelemről, a Magyar Honvédségről és a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szólók mellett az egyházi törvény tervezetét is.
    125. Bevezették az egységes segélyhívó rendszert
    126. Gyorsított eljárás a kiemelt – elszámoltatási – bűnügyekben
    127. Bevezetik az egységes segélyhívó rendszert
    128. A privatizációs szerződések felülvizsgálata
    129. Átalakítás előtt az önkormányzati rendszer. Megkezdte munkáját csütörtökön az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma
    130. Hosszú távú közlekedésfejlesztési terv kidolgozása
    131. Új irány a fogyatékosságügyi stratégia végrehajtásában
    132. Új élelmiszerjelölési rendelet
    133. Önálló, a megújuló energiaforrások elterjedését szolgáló törvényjavaslat kidolgozását kezdi meg 2011 második felében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
    134. Hatvannál is több javaslat az őszi jogalkotási programban/20110616
    135. A magyar nyelv napja – november 13-a
    136. Összhangban a kormány a vidéket és a mezőgazdaságot támogató politikájával az idén ősszel hat év után ismét megrendezik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást
    137. Az ingatlanbefektetési társaságok létrehozásának szabályozása
    138. A magyar elnökség alatt jött létre az első közös sport munkaterv az Unióban
    139. Az országgyűlési biztosi rendszer átalakítása
    140. Elindulhat a fővárosi 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztése
    141. Törvényjavaslat készül a megújuló energia terjesztésére
    142. Magyar Szabadság-díjat alapít a kormány
    143. Újabb pályázatok energetikai fejlesztésekre
    144. A civil szféra működését szabályozó törvényjavaslat, amely nemcsak a szervezetek státuszát, hanem finanszírozásuk módját

  • Figyelő
    2013 február 4
    9:45 de.
    demagógiának nem rossz. külön post kellene tételenkénti cáfolatára, de kössz, hogy ide idézte.
    a 101-es közröhej, a 109-es országos bukta, a 108-as kamu, a 114-es korrumpálja a cöf-békameneteit, ennyit ízelítőnek.
    nem kellett volna ennyire blamálnia magát, kedves kukucskáló.
    lesz itt anyag, amit darabokra lehet szedni 🙂

  • bocs, nem 114, hanem 144. 114-hez ugyanis semmin nincs magyarországon 🙂

  • Ille!………Magának már nem a kórházban hanem egy szibériai ólombányában lenne a helye.

  • Tudom, hogy savanyú a szőlő! De jó lett volna, ha az előbbi kormányok, legalább a felét csinálták volna!
    Ha csak két-három pont ebből „bukta”, akkor is megdolgozott a kormány 3 év alatt!

  • Figyelő
    Nna akkor most figyelj pubi!
    Csak végig futottam rajta, de ez úgy baromság, ahogy van!
    Egy megállapítás, h a 125, 127 ugyanaz!
    De most figyelj! Ezek mondanak valamit?

    “Sárazsadány,- Felcsút,- Puskás Akadémia,- földbérlet,- 50 év,- ne mi nyerjük,- oligarcha, föld,- demosztokrácia,- Simicska,- Köz(gép)társaság,- Orbán,- MOL,- OTP,- Nyerges testvérek,- CBA,- Lázár fívérek,- Manyup., -nyugdíj,- Kaja Ibrahim,- Joszip Tot, – székház,- Fidesz,- 0%,- KDNP,- Lázár,- KE?, -16% adó, – Varga T.,- Kövér Sz.,- Kövér L.,- Horthy,- Orbán Gy.,- kőbányák,- Kossuth tér,- Károlyi szobor,- József Attila,- Kossuth szobor,- Moszkva tér,- Széll K. 1.0, 2.0,- TEK,- gárda,- két pofon,- Nyírő,- AB.,- Plagipali, – médiatörvény,- MNB,- bóvli 4X,- Matolcsy,- unorthodox,- államcsőd,- fasiszta,- Néró,- Puskás-hagyaték,- náci,- Kósalala,- Szíjjlepubi,- EU,- €,- korrupció,- Tömjénzsóti,- tabletta,- budiforradalom,- 300Ft.,- adócsaló,- kék cédula,- plágium,- NER,- NENYI,- tákolmány,- Hoffmann,- egyházak,- Polt,- közmunka,- 6-7%,- atomrobbanás,- gazdasági csoda,- 1millió,- Kubatov,- hazudik,- hadüzenet,- 12 ÁG,- etc, etc.
    Természetesen nem kell “áthallást” keresni e szavak, nevek között, – de, ha valaki talál, az nem a véletlen műve! (gondolom) Természetesen a sor közel sem teljes, de, hát ki emlékszik minden “piszlicsáré” dologra?”

    Ez is van olyan ugye? 😛

  • Figyelő
    2013 február 4
    11:49 de.
    A fegyházért biztos! 😛

  • Értem, Gere Gábor miről írt. Arról, ami nem tetszik a kormányon.
    A pech csak az, hogy az ország nagyobbik felének tetszik, amit Orbán tett és tesz. Ennyi.

  • Figyelő
    2013 február 4
    11:49 de.
    én csak ennyit emeltem ki belőle, nekifutás nélkül. a többire majd később refletálok. az alibizés is kemény munka, kétségtelenül. úgy feltupírozni a semmit, hogy az valaminek látszódjék, elég izzasztó!

  • Figyelő
    2013 február 4
    12:12 du.
    hogy melyik felének? név szerint is fel tudná sorolni, barátom 🙂

  • Topapó
    2013 február 4
    11:46 de.
    nem rossz 🙂 csak egy baj van, kicsi pofám: még jó darabig esélyük sincs rá, hogy oda kerüljek. addig meg, lehet belekiabálni a kéménybe 😀

  • tegnap – nem teljesen önszántamból – kipróbáltam egy átlagos, 49.000-ből előállítható napi menüt.
    reggeli: 3 szelet zsíros kenyér, lila hagymával. ebéd: tavalyról eltett lecsó, gyorsrizszsel dúsítva, egy szelet kenyér, tunkolásra, vacsorára már nem maradt kenyér, de volt egy zacskó puffasztott kukorica, arra megittam két bögre teát.
    nem gyalogoltam kilométereket, nem tisztítottam árkot, egyáltalán, éppen csak a kertben szedtem össze a kutyák „csomagjait” , de egész nap éhségérzet kísért.

  • Christopher Adam

    Lehetetlenség havi 49 ezerből megélni. Ráadasul, egyszer-egyszer csak ki lehet birni az általad felsorolt napi menüt, de hosszútávon ez biztosan káros az egészségre. Valahogy a zsirós kenyér is csak akkor jó, ha az ember nem kényszerből, spórolásból fogyasztja.

  • Erős Dénes és Topapó önök már agyilag menthetetlenek.Amit itt összehordanak az szégyen!Önökkel nem érdemes vitatkozni mert már agyilag ugysem fogják fel!szégyeljék magukat hogy több millió ember nyomorán gunyolódnak!

  • Christopher Adam
    2013 február 4
    12:43 du.
    Bármily hihetetlen, nekem a napi reggeli, esti zsíros kenyér-evés szertartás!
    Ahogy Pista mondja: lila hagymával, (ugyan a vörös olcsóbb, – de, hát egyszer él az ember!) jobban ízlik, mint, ha valami „műszalámit” vennék, ennék!
    Igen ám, de egy kg. házi zsír is 680 HUF.!
    Hiába – így mulat egy magyar úr! 🙂

  • Dénes Erőss
    Maga csak írni tud, olvasni nem? Már kismilliószor leírtam, hogy I.Orbán az eldugott csontvázakkal, a felpörgetett inflációval tudta optikai tuningolni a hiányát. Amely alatta is a mésfélszeresére NŐTT! 6000 mrd-ról 9000 mrd-ra. Ráadásul az erőltetetten duplájára növelt minimálbér miatt leépült az egész könnyűipar, élelmiszerfeldolgozás, a lakáshitelezés miatt százmilliárdok már az Mszp kormányoknál jelentkezett, de ő okozta. Nagyjában neki és El Tolcsynak köszönhető a jelenlegi munkanélküliség nagy része, 130 ezer ember esett ki a könnyűipar leépülése miatt, akik azóta is segélyen tengődnek. Ahelyett, hogy adót fizetnének: viszik a pénzt.
    Gyurcsány azt a kiigazítást csinálta meg 2006-2007-ben, amire Európa nagy része azóta kényszerült. És ő csinálta a legjobban: 1 % megszorítás messze nem járt 1 %-os GDP csökkenéssel. Ezt azóta sem csinálták utána, az átlag jóval 1 % feletti visszaesés!
    Az meg a pofátlanság netovábbja, hogy a világválság előtti fejlődést a mi világválság alatti számainkkal veti össze. Ők is visszaestek (Lengyelország kivételével, de az egy másik nagyságrend, és a belső piaca elég nagy volt hozzá)
    Maga ugye BOLDOG ? (bibliai értelemben) Aki ilyen primitív és egysíkú módon látja a világot, annak nem fáj a feje. Legfeljebb kong!

  • Jávorszky Mária
    2013 február 4
    9:05 de.
    eddig is nyilván való volt, hogy kiskegyed náci – hát istenem, van ilyen, igaz, normális embernek született, de hát, kissé deformálódott az a kevés szürkeállománya -, de, hogy egy aljas tetű is, az újdonság számomra!
    javaslom, olvassa el az alábbi cikket, egy elvtársával kapcsolatban írtam:
    http://ellenszek.nolblog.hu/archives/2013/02/04/Harunalrasid_fasiszta_Sot/
    levezetem benne, hogy a hungarista, nemzeti érzelmű mitől azonos a nemzeti szocialistával. de ez kiskegyednek túlzottan bonyolult lesz. szóval, fogadja el, hogy simán lenácizom.
    miből gondolja, hogy az éhségmenet résztvevői zsidók? nem arról zsolozmázott eddig, kicsi és meglehetősen satnya nácikám, hogy a zsidók max. finanszírozzák (ekkora baromságot!), de részt nem vállalnak a konfliktusokból?
    „Irány vivá telávivá!” magácska von haus aus ekkora idióta, vagy keményen gyúr rá?
    viva=éljen, telaviva=értelmetlen, jelentés nélküli,az idézett mondata pedig úgy, ahogy van, értelmezhetetlen, nyelvtanilag is, jelentésileg is.
    ezzel az értelmi szinttel, mint ami kiskegyednek van, akarnak kormányzó hatalom lenni?
    szebb jövőt!

  • Gere Gábor
    2013 február 4
    1:06 du.
    jó helyen laksz. nyíregyen 750 forint. az aro – ami, ugyebár olcsó márka – ugyanezt 1078-ért adja.
    a minőségéről inkább ne is beszéljünk.

  • Figyelő
    Azaz nem csak kártékonyak, de ezen a téren még szorgalmasok is. EGYEDÜL Magyarország van már recesszióban a környező országok közül – nagyrészt a felsorolásban leírt orbánjárásnak „köszönhetően” Kitántorgott külföldre 500ezer emberünk – nagyrészt fiatal, nyelveket beszélő, jól képzett munkavállaló – többen, mint 56-ban! Eléri lassan a II. világháborús veszteséget is!
    8. Alkotmányos puccsot hajtottak végre, amikor eliminálták azt az Alkotmányt, amire felesküdtek! Jelenleg csak egy egypárti Tákolmányunk van.
    9. Kacag a májam! Az állampolgárok által összeadott 1 milliárd segély nagy része most is a számlájukon parkol, csak a töredékét fizették ki a károsultaknak, ellenben mindenféle „közösségi” célra akarják elkölteni. NEM ARRA ADTUK, azért a sikkasztásért VALAKI felelni fog! Nem úgy, mint a 4. pontban a „többszáz” esetből folyó 3 azaz HÁROM eljárással! Hanem remélem teljes vagyonelkobzással!
    Nem foglalkozom a többi csúsztatással, hazugsággal, szándékos károkozással. Nem ér annyit az egész. A társadalom 80 %-a szerint ROSSZ IRÁNYBA mennek a dolgok!
    Azok ugyanis tisztában vannak a a tündérmesék és a valóság között tátongó szakadékkal!

  • kekec
    2013 február 4
    1:56 du.
    nem, a mi dénesünk nem érintett. nem itthon fizet adót, nincs hazai tb-je, de szívesen veri a mi nemi szervünkkel a csalánt.
    de, ha valami félreértés okán mégis hazánk lakója – nem polgára, mert azt kikérném magamnak – akkor biztosan a kedvezményezettek, haszonélvezők közé tartozik, így érthető a görcsös ragaszkodása, mi több, a narancsgerezdes agya is.
    tkp. sajnálom.
    külhoniként is – mijafrancot fog csinálni ez után? megveri az asszonyt? oldalba rúgja a kutyáját? leugatja a gyereket? – de belföldiként is: mehet a levesbe.
    potenciális vesztes.

  • Valaki hanyja mar le helyettem a Bencsics Klarat figyelo neven, nem nyugszik, mig valaki jol pofan nem vagja, azt a rusnya, satnya, rancos ures fejet. Ennyit idehazudni es meg van templom, ahova beteheti a labat ugy, hogy nem szakad ra a mennyezet???? mocskos aszott feregnyulvany…

  • ha az orszag nagyobb felenek tetszene, nem szorulna csalasra, hatarontuliakra te nember Bencsics…

  • Ille István
    2013 február 4
    1:58 du.
    Pista!
    Ennek kívánsz szebb jövőt?
    Ez neki pont jó! Sose legyen jobb! 🙂

  • Figyelő,Dénes!
    Jók,tartalmasak és tényeken alapulók a hozzászólásaik ,ezt
    a liberálisok nehezen viselik….
    Éhező és szegény emberek régen is voltak(nem ebben a két évben szegényedtek el!….),sajnálom őket,csak akkor nem menetelhettek,pedig okuk akkor is lett volna.!!!!
    Nem lehet a problémájukat ilyen rövid idő alatt megoldani.
    Egyébként valószínűtlennek tartom,hogy a közöttük zsidóknak
    is kellene „menetelni”mert köztük kevés ,aki igazán szegény és ha
    mégis a hitközségük támogatja őket.
    Kovács Éva most sem ért semmit,mint eddig sem és már megint
    meg akar menteni embereket….
    Különben a „demokratikus” ellenzék igenis uszítja a menetet,mint a hallgatókat is,az utóbbira fény derült,és el is ismerték.A problémákat ők idézték elő,megoldani nem tudták,de aljas politikai célra felhasználni igen!
    Kanadából,meg a jómódból könnyű és felesleges aggódni.
    Egyébként békemenet is szerveződik.

  • Adam:
    Há má mé ne lehetne megélni 49-ből?
    Mikó memmondotta egy felejthető nevű FIDESZ.-es hatalmasság , hogy márpedig abból meg lehet élni !
    És ugyebár köztudott hogy ők sohasem hazudnak.
    Aki képtelen annyiból megélni , az vagy állandóan kaviárt akar falni , vagy festi magát .

  • Kekec:
    Ez olyan hülye , ez az Erdőss vagy Erőss vagy ki , hogy ha nekifutna egy odal közgazdasági tanulmánynak , akkor utána a fejében zörögnének a betűk. Kb. ennyi hatása lenne ha olvasna valami értelmeset is. Szerintem nem olvas semmit , csak hallgatja a Szentkoronarádió elnevezésű szenny-kanális állandósult mocskolódását , azok böfögölődnek belőle vissza , merthogy a mennyei bádogos elfelejtett a borsónyi agyába szennyvíz-viszacsapó szelepet építeni.

  • Ille Pityu :
    Tévedni méltóztatsz :
    A Nyilaskismariska nem született ( méghogy EMBER..de ezt most haggyuk ) hanem ideszármazott a Szíriusz csillagkép 12-edik bolygójáról , lila Bocskaikabátban.Harminchétezer évvel ezelőtt.
    A lila bocskai kabát a Szírusz csillagképben a magyar nemzet egyik ágának a mindennapi viselettye , de hogy melyiké azt már elfelejtettem. Rendfokozatot jelöl vagy mit. Kasztot.
    Vannak zöld bocskay kabátosak ottan , meg feketék..kékek…mind nagggggyon jó emb. és a leendő urai a Nap csillagrendszernek.
    Merhogy meghódíttyák asztat.

  • Te…FIGYELŐ
    Mé írdogálsz ilyen hosszit ?
    Há úgyse óvassuk el !
    Kit érdekel egy idióta Fidesznyik kilóméteres agymenése ?
    Ha rádtört a grafománia , írj valamit a Lánchídrádiónak.
    Azok úgyis ingyen sugározhatnek még ebben a rohattul elanyagiasodott FIDESZ-világban is , biztos lehozzák a baromságaidat. Hiszen nekik az semmibe nem kerül.
    De a mi időnk itten drága.
    Tudod : ” Idő = pénz ”
    Csak a magadfajták nem ismerik ezt…hisz lopni bármikor lehet. Éjjel és nappal , nappal és éjjel.
    Szaal fontold meg.

  • Komolyra fordítva az információ megosztást :
    A Kormány ( mivelhogy nem ismeri a megszorításokat ) jól megadóztatja azokat a rohadt bankikat meg multikat ( is )
    A hülyék meg boldogan tapsikolnak ehhez.
    Eredmény :
    MA , ebben a hónapban először felvettem pénzt a kártyámmról , a kiadó bank automatájából , ez nekem 300 Forintba került.
    Csak mellékesen : eddig ez ingyenes volt.
    Aztán:
    Bementem a bankba mert számla körüli ügyéntézés vált szükségessé , 700 Forintba került !!!! Eddig ingyenes volt .
    Szaal ennyit a bankokra kirótt , ügyfelekre át nem hárítható sarcokról.
    KÖSZÖNNYÜK NEMZETI ÜGYEK KORMÁNYA !!!

  • Nezem a kepet es elszorul a szivem. Tenyleg latszik az ehseg minden SZEREPLON!!! Az is latszik, hogy spontan megmozdulas az egesz, mint gyurcsany ehsegszrajkja volt.
    Kar, hogy nem allt kozejuk. Ami kesik nem mulik!!!

  • Geyza

    figyelo az a Bencsics Klara, azt hitte mas neven nem tunik fel, mekkora egy szemet ven szipirtyo…

  • Ha ez az ehsegmenet 2010 elott rendeztek volna, jo nehany szem ki lett volna love. De hat most nincs szabadsag, ugye, igy ettol nem kell felni.
    Amugy, eleg divatosan vannak oltozve a szereplok. Errol a RENDEZOK elfelejtkeztek!!???

  • Kedves Figyelő! Nem az a baj, hogy két-három pont bukta, hanem az a gond ezzel a szép listával, hogy üres szavak, illetve totál nem az történt ami pontokba szépen össze van szedve. Pl. Nyugdíj rendszer rendbetétele??? Az, hogy aljas módon ellopják az emberek évtizedes megtakarításait, méghozzá pofátlanul megzsarolva őket, az egyenlő a nyugdíjrendszer megtételével?? Micsoda értékrend alapján lehet ezzel egyet érteni?? (ha nem térnek vissza az államiba, nem kapnak nyugdíjat majd.. -ez volt a zsarolás. Persze Matolcsy rá egy évre amikor 97%-visszatért, beismerte, hogy mindenki kap nyugdíjat, az is aki nem tért vissza az államiba).

    Tényleg össze lehet írni az összes demagóg, de viccesen komikus pontnak a cáfolatát, mert ezek nem, hogy nem igazak, hanem teljesen ellentétesek 180 fokosan a valósággal!

    Jézusom…
    Isten óvd Magyarországot a butaságtól!! Tudom, ez a legnagyobb feladat a világ megteremtése után, de azért csak nem lehetetlen.. :((

    Maradok tisztelettel,

  • Jaj, most olvasom a következő sorát, igen mélyen tisztelt Figyelő! Ezt—> 2013 február 4 12:12 du.

    a 2010-es választási eredmények megszületésének a pillanatában, a szavazásra jogosultak körében a Fidesz kevesebb mint EGYHARMADOS támogatottságot élvezett. A másik kétharmadból további egyharmad szavazott a többi pártra, és további egyharmad nem szavazott. Tehát alapból nem igaz, az hogy az ország nagy része által támogatott párt. Ez a helyzet azóta pedig csak romlott. Fogalmakat, megint csak nem jó összemosni, majd pedig demagógiával, a tények utánajárása nélkül, egyszerűen skandálni, szajkózni, mondagatni azt ami nem úgy van.

    A 8 millió 30 ezer SZAVAZÁSRA JOGOSULT állampolgárból, 5 millió 324 ezer nem adta a voksát a FIDESZNEK!!!!

    Tehát 3 szavazóképes emberből kettő személy nem szimpatizál a Fidesszel a 2010-es választási eredmények adatai alapján. Hol van itt akkor az, hogy: „az ország nagyobbik felének tetszik az amit Orbán tesz?” 2010-ben sem tetszett csak 3 emberből 1-nek a Fidesz nem, hogy manapság. TÉNYEK, Tények, és tények!!

    Köszönöm figyelmét,

  • Hát nem tudok leszállni a Figyelő hozzászóló féle listáról. 109-es számú, miszerint: „újra magyar kézben a MOL”. Most ez kb. olyan mondat, mintha azt mondanám, hogy: újra itt a tél. Se füle se farka…

    Arra jó ez a megállapítás, hogy az érzelmekre hasson, de arra sikeresen. Vizsgáljuk meg azért:

    Mit kezdjünk azzal, hogy a drágán megvásárolt MOL részvények ma is 20% közeli bukóban vannak, a visszavásárlási árfolyamhoz képest. Az azért nem kis különbség. Ez egy pozitív eredmény?? Ennek örülni kell? Miért kell ilyen mondatot, és egyáltalán ilyen listát létrehozni, miért kell félrevezetni a könnyű gondolkodású embereket, vagy hagyni magukat félrevezettetni demagógiával, az érzelmekre alapozva??

    Tovább elemezve ezt a 109-es számút: Értelmezhetetlen egyáltalán az is, hogy a MOL magyar kézbe került volna teljesen. Az állam 21,2%-ot vásárolt vissza csupán, pontosan pedig a NYUGDÍJREFORM és Adósságcsökkentő alap, MNV Zrt. vásárolta vissza, azaz tőzsdézett a kormány -de legalább jól csinálná. :S )

    Nos így vissza is térhetünk a 10-es pontra, azaz az előzőekben már elemzett „Nyugdíjrendszer rendbetétele” menüpontra: Az ellopott pénzből az állam tehát elkezdett „TŐZSDÉSESET” játszani, közben az embereknek épp azt hazudta a Fidesz, hogy a MANYUP-pénztárak vagyonát az MSZP eltőzsdézte korábban, ezért kell államosítani.
    Hát tényleg, ez a Fidesz milyen ügyesen kormányoz: Fenyeget, ellop, aztán eltőzsdézi az emberek pénzét, majd pofátlanul azt mondja, hogy azemúúútnyóóócév kormánya tőzsdézett a MANYUP pénzekkel korábban.

    Ha a Fidesszel valaki azonosulni tud, úgy hogy ismeri is a tevékenyéségeit, az adatokat, a tényeket, az mind a csalással, a lopással, átveréssel és a hazugsággal azonosul! Ez nem fér bele a keresztény értékrendbe, de valójában semmilyen józan ész szerinti értékrendbe sem! ..és Önöknek, kedves hazugságság pártoló Fidesz hívők?

    Aki pedig demagóg, és felületes az meg ne hagyja magát átverni, egy-egy ilyen odadobott gumicsonttal, hogy:” Ismét magyar kézben a MOL”, mert ez nem egy eredmény, hanem egy állapot -csak hát még az állapot sem igaz :S..

    Maradok tisztelettel,

  • „Így lett MSZP-s kampánybuli az éhségmenet”

    „Ez nem majális, nem azért gyalogolunk tíz, húsz, száz, kétszáz kilométereket, hogy zenével fogadjanak és azt mondják, hogy köszi, hogy itt voltatok, menjetek haza.”

    http://hvg.hu/itthon/20120214_ehsegmenet_budapest?FullComment=true#comments

  • kekec
    2013 február 4
    2:09 du.

    zsó fika, „nagyrészt a felsorolásban leírt orbánjárásnak “köszönhetően” „?

    Tényleg? bajnai és gyurcsány ott sem volt? érdekes amnéziában szenvedsz, kedves:)

  • Ille István
    2013 február 4
    2:18 du.

    Csak azt ajánlgasd, amid van:)

  • Olvasom ezeket a jobbos -bocsánat, fityiszes – hozzászólásokat. Közben arra gondolok, hogy ezek a szerencsétlenek mind azt hiszik, őket nem érinti az orbáni ámokfutás……
    Nagyon tudnék röhögni, ha nem ebben az országban élnék, de mivel itt élek, csak sirni támad kedvem………
    Az emberi hülyeség tényleg határtalan?!

  • burkus laci
    2013 február 4
    6:23 du.
    szerinted. de, ha a cikkhez szólnál, mindjárt hitelesebb lennél. így csak egy csahos eb vagy.

  • JIMBO
    2013 február 4
    5:10 du.
    szóval, szerinted sem elég soványak…mond, felfogtál valamit az írás tartalmából? csak egyetlen sort is?
    kétlem.
    amúgy: közöd?

  • Boda Marcsi
    2013 február 4
    3:20 du.
    szerveződik a békamenet? mit nem mond!
    csak nem gyulára? mókás lesz, amikor a rendőrök feloszlatják őket, talán még egy-két szemet is kilőnek!
    a gyülekezési törvény szerint ugyanis egy időben, ugyanazon helyen két rendezvény nem engedélyezett. az mszp pedig előbb jelentette be, amit a rendőrség regisztrált is.
    mondom, jog szerint. orbánék nemegyszer sz@rtak már a jogra. kíváncsi leszek, lesz-e bátorsága gyulán a rendvédelemnek a törvény szerint eljárni?

  • friss hír: bencsik pubi megalkudott a gyulai erős emberekkel.
    nem akkor, és nem ott lesz a békatüntetés. hiába, bencsik sem mindenható.

  • Kedves Figyelö!
    Köszönjük a listàt.A most ébredöknek és „Szemenyeiknek”is hasznos olvasmàny lehetne,ha a megrendelöik nem tiltakoznànak ellene.
    Christopher! 47000 Ft -bol nem lehet megélni,de nincs több,mert Gyurcsàny: „Elkurtuk,nemis kicsit,nem kormànyoztunk..”,ujabb 20 Milliàrd £ kölcsönnel,csak lyukakat foltoztak.A kamatteher akkora az orszàgnak ,mint az egészségügy,vagy az oktatàsügy költségvetése.
    Bajnai-aki gazdasàgi miniszter volt a Gyurcsànynàl-2009-ben közel minusz 7 %-al-szintén alulmulta a környezö orszàgokat,akik magasabb fejlödési ràtàval-2002-töl-és az alacsonyabb eladosodàsuk miatti kisebb kamatterheikkel többet tudnak beruhàzàsra,szociàlis kiadàsokra és fizetésekre forditani.
    Mivel-különösen Europàban-nem bövül a kereslet nyitott a kormàny kelet felé,ahol nincs adossàgvàlsàg.

  • Búrkiflike csak neked és a magadfajtáknak életcél a ” hatlomrakerülés ”
    Normális ember nem ragaszkodik betegesen a hatalomhoz. Erről szól a demokrácia.
    Jaa hogy arról még nem hallottál ?
    Nem kéne mindig a Kurucinfót szlopálnod.
    Olvass emberhez méltó dolgokat is.

  • Mihályka:
    Bencsics vagy kinncsics , tökmindegy.
    Rohadt nemzetveszejtő mind .

  • Boda Marcsi!aki itt üszit a magához hasonlók teszik.Igen ha lehet akkor miért ne mentsek meg ill. mentsünk meg embereket?Ön miről beszél,hogy ki uszitja az éhező embereket?Ön le van nagyon maradva!ezeket az embereket , hogy képben legyen a Közmunkás szakszervezet fogja össze,az meg hogy sokkan szinpatizálnak velük az is baj?A diákokat nézzen utánna a fidesz támogatta,nem olvasta hogy Orbán Ráhelnek ki volt a barátosnéja,de sok diákot hirbe hoztak a fidesszel!Ön felfogja hogy mit ir?,,a problémákat ők idézték elő,megoldani nem tudták,de aljas politikai célra felhasználni ,igen” Elképesztő,ha ön nem lenne ki kellenne taláni,de akkor sem lehetne ennyire fanatikusnak”Jól értem a szegények maguk keresték hogy egyik napról a másikra éljenek,s mivel ninc s munkájuk,sok még a 22 e Ft-ot sem kapja meg,tehát ellátatlan,s ez aljas ,politikai dolog hogy kimennek és tuntetnek!Gyalázat és szégyenletes dolog hogy ilyet lemer irni!Megkérdezzem néz egyáltalában tükörbe,mert a tükör önt szembe köpné!Gunyt üz mindazok emberek kilátástalan helyzetéből akik a megélhetésükért kimennek az utcára.Azok az emberek akik dolgoztak,dolgoznának,de nincs hol?Felháboritó,gyalázat hogy ilyen elvakult emberek léteznek!Éljen meg ön abból a pénzből mint ők,majd akkor megtudja!Eddig sem tartottam önt nagy láng észnek,de ezek után nálam ön nem ember!Szégyelje magát,jobban tenné ha eltünne hiteltelen ember!

  • Boda Marcsi ezek után megkérem önt hogy hagyjon békén,foglalkozzon a hasonló szinten lévő barátaival és barátosnőjével!Én egy tudatlan,érzéketlen egyénnel többet nem szeretnék foglalkozni!

  • Ha nem lett volna szomoruan gyenge 8 év szoc.-lib kormànyzàs,akkor elöbbre tarthatnànk.Emlékezzünk Lendvai Ildiko 2002-es öszinte szavaira.
    A 2008-as hitelfelvétellel megelözték az éhségmeneteket? Valoszinüleg,de a jövönk kàràra.

  • dakota
    2013 február 4
    9:00 du.
    ajánlanám én a te eszedet is, de hát, ami nincs, azt nem tudom ajánlani!

  • Dénes ERÖS
    2013 február 5
    9:23 de.
    a maga jövőjére ugyan nem, ezért, ha lehet, ne használjon többes számot.

  • Gere Gábor
    2013 február 4
    2:55 du.
    igazad lehet.
    boda, szky, jimbo és a többiek olvastán eszembe jut egy tudományos megállapítás, mi szerint a csótány az egyetlen, amelyik túlélne egy atomháborút, mi több, szaporodásra is képes lenne utána, mutálódás nélkül.
    igaz, hogy akkor is csótány maradna.

  • legújabb: mezőkövesden az alábbi molinók fogadták az éhségmenetet:
    – munkát keressetek, ne balhét
    – hozd vissza a lapátot
    nos, miért is ne nevezném ezeket a „molinósokat” tetű népségnek? sz@r, szemét embereknek?
    miért is ne küldjem el őket – bár nem vagyok érintett – a jó k@rva anyjukba, akik szakmájukban annyira vitték, hogy ugyan egy marék homokért b@sztak, de most közösen övék a góbi sivatag?

  • agyhugykoves Denes, mar a nyolc ev alatt is az alaptalan ragalmazasokkal toltotte az idejet az ellenzek, az osszefogas es epites helyett…csak rombolni tudnak, remelhetoleg megfizetnek ezert magaval egyutt!

  • Ille István
    2013 február 5
    10:23 de.

    Hiába toporzékolsz, ille, ez nem segít a potencia problémádon 🙂

  • Ille István
    2013 február 5
    1:26 du.

    ille, egyre közönségesebb vagy.

  • Te akkora idióta vagy Figyelőkém mint ide Lacháza.
    Hát a bankok irdatlan költségeket tettek az ügyfelek nyakába !
    Vagy talán neked nincs bankszámlád Magyarországon ? Meg bankkártyád ?
    Mostmár MINDEN akcióért csak úgy röpködnek a százasok meg háromszázak , amiket csak úgy lazán levonogatnak !
    Idióta.
    Méghogy bankadó.
    Ugggyan kérem.
    MI fizetjük meg érted ?
    TE meg csak tapsikoljál gyönyörűségednek langymeleg masszájában míg valaki tisztába nem tesz végre.
    Idióta.

  • A molinóknak az az értelmük hogy -mivel leszedni nem lehetett azokat , viszont a sajtó meg tévé felvételeket ad erről az Éhségmenetről , igy a FIDESZ saját reklám-céljára tudja kihasználni a menetelőket.
    A pofátlanság netovábbja ez …és még mindig van még ujabb rubikon..és még újabb…míg el nem pattan valahol valami.

  • Szegedrol tizenoten (15) indultak es Balastyan nem kaptak szallast(jo szervezes miatt,gondolom).
    Balastyan a legvadabb rakosi-idoben a szentkuti bucsujarok, minden evben kaptak szallast. Ezeket nem fogadtak be.
    Vajjon miert????

  • dakota
    2013 február 5
    8:12 du.
    majd arra figyelj, amikor anyáddal fogok foglalkozni! mondják, érti a csíziót!

  • Tegnap a nszabolcsi,nyiregyzázi,miskolci és az ózdi éhségmenet Mezőkövesden találkozott.Értesülés alapján a 300 fős csoporthoz a megfélemlités ellenére is 200 helyi lakos csatlakozott ill. fogadta őket.Zengett a tér,, Munkát,kenyeret!” A hiteltelen,megélhetési,álszent Tállai egyén szolgált egy meglepetéssel,kifüggesztett feliratok fogadták a menetet,, Hozd vissza az ellopott lapátot” utalva a tavalyi akciójára!Gyalázat,felháboritó amit ez az embernek nem nevezhető csökevény müvel !azon csodálkozzok hogy a mezőkövesdi emberek hogy birják,türik el hogy egy ilyen lény ezt müvelje!Kérdezzem én hogy ott nincs munkanélküliség,mert vannak ismerőseim s tudom nincs munkájuk!Meddig türik,türjük még a mai hatalom cinizmusát,megalázását!!!!

  • Boda Marcsi
    Meg is lepett volna, ha sikerül zsidózás nélkül hozzászólnod, aminek az egyéb kvalitásai említésre sem méltók.
    burkus laci
    Na ja! Egy átlagmagyar megtakarít havonta vagy párszáz vagy 1-2 ezer forintot, aminél többet elvisz az infláció és a közvetítőkkel beszedett adó (sárgacsekk, pénzfelvétel, stb) Az egész fütyihúzkodás csak arra jó, hogy nem esik MÉG JOBBAN vissza a fogyasztás! Arról már nem is beszélve, hogy a többszáz négyzetméteres kastélykákat és a medencét fűtők nem évi 2-3 ezret, hanem a többszörösét fogják ezzel megtakarítani – amit eddig sem fogyasztásra fordítottak (Lézerjankó becslése 100ezer forint megtakarítás volt, az ő rezsije tehát 1 millió)
    Az Mszp kormányzatok alatt legalább nem a gazdagokat támogatták még jobban, hanem a rászorulókat.
    dakota
    A Kósa-SzájjalÁrtó bohócduó forintbedöntésénél „ott sem voltak” az egykulcsos adó bevezetésénél „ott sem voltak”
    a Gyurcsány által „feltalált” bankadó katasztrófális mértékű megemelésénél „ott sem voltak”, az ország háromszoros bóvliba döntésekor „ott sem voltak”.
    Ellenben ott voltak a 10 %-os államadósság 3,8 %-ra csökkentésénél pozitív tartományban tartott gazdasággal (Gyurcsány) és ott voltak a világgazdasági válság elismerten jó kezelésénél (Bajnai)
    Akkor még megbecsült ország voltunk a világban, mostanában jobb letagadni, hogy magyar vagy, ha nem akarod, hogy szánakozzanak rajtad.
    A közpénzek nyilvános és pofátlan fosztogatásáról már nem is szólva! Az Orbán-maffia ezen a téren überelhetetlen!
    Dénes Erőss
    Tényleg köszönjük a listát. Jó alapja lesz a vádirat előkészítésének. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez megegyezik-e a Schmuck Andorék által összegyűjtött 130 fideszes botrányos ügy-el? Vagy abból még jön hozzá pár vádpont? De arra jók ezek a listák, hogy ne maradjon ki a számonkérésnél egyetlen mocskos húzásuk sem!

  • Jávorszky Mária

    MUNKÁT KENYERET !
    KI NEM DOLGOZIK NE IS EGYÉK!- Ez is egy kommunista jelszó, erre már nem emlékeznek?
    he……

  • A szakszervezeti vezetök is,mint 57-utàn mondtuk „kàdàr-apro-dögei”és kivàlasztottjai.
    Miért nem szerveztek 2010 ig a tüzoltok tulorài miatt,az eladosodàs elkerüléséért,az oktatàsügyiekért,az egészségügyiekért,a BKV-ért stb. tüntetést vagy sztràjkot?
    Miért nem történt valami a devizahitelesekért, Gyurcsàny és Bajnai
    kormànyzàsa alatt?
    Most mindenki többet,jobbat akar és ez természetes is! De a hàtra
    hagyott sulyos adossàg miatt, lehetetlen a jogos igények azonnali kielégitése.

  • Ille István
    2013 február 6
    1:57 de.

    ille, te egy ritka undorító alak vagy. Novellistának elég tűrhető voltál, de itt megmutatkozik az igazi éned. Kár érted, egyre szánalmasabb vagy.

  • Fantasztikusak ezek az „adatok/tenyek”, amiket itt folsorolnak. Honnan veszik? ……… Legbol!
    A 2/30-ot is a kormany ellen tudjak forditani. Ez bamulatos. Csak azt nem rtem , hogy „OK” miert nem tudtak ugyanezt produkalni???

  • Tisztelt Jimbo! Mivel az „adatok/tények” kifejezést én írtam, így ebből arra következtetek, hogy nekem is címezte a kérdését. Tehát akkor megpróbálok válaszolni a kérdésére: Nem fordítok semmit a jelenlegi kormány ellen, azzal ha azt írom ide ami az igazság. A jelenlegi kormány viszont épp a nép ellen fordul ha igazság helyett elhalgat, eltorzit, és átveri magukat. Nem egészen értem egyébként, hogy mire gondol akkor amikor azt írja, hogy: „a 2/3-ot a kormány ellen fordítják” Segítsen, beszélgessünk!

    Üdvözlettel:

  • Még nagyobb baj volt, hogy a baloldal nyelve, fogalomkészlete a marxizmussal együtt a nyugati világ meghatározó beszédmódjává vált. Ezt a nyelvet beszéli a nyugati világ értelmiségi elitjének egy jelentős része keleten és nyugaton, azok, akiket a hetven éven keresztül rájuk zúduló népfrontos baloldali propagandának sikerült „megtérítenie”. A huszadik század meghatározó évtizedeiben az értelmiségi szalonokban nem volt divat jobboldalinak lenni. A trendiek legalábbis rózsaszínűek, vagy még inkább vörösek voltak. Még az antikommunizmus leghatásosabb és legkérlelhetetlenebb ellenfelei is az ő köreikből kerültek ki, váltak „renegátokká”, miután rájöttek, mibe is keveredtek, miről is szól valójában a „jövő” szolgálata. (Arthur Koestler, Ignatio Silone, Whittaker Chambers, Irvin Kristol, Normann Podhoretz, Albert Camus, Francois Furet, Annie Kriegel, Alain Besancon stb.) A hetvenes évek közepétől a szovjet modell melletti kiállás 1956 és 1968 miatt kezdett kínossá válni. A helsinki záróokmány aláírásával a „béketábor” ideológiai defenzívába szorult, mert az emberjogi kérdésekben nem igazán volt mire hivatkoznia, nyugat-európai szimpatizánsaiknak pedig a proletariátus középosztályosodásával párhuzamosan más elnyomottakat kellett keresnie. Mindez elősegítette a holokauszt középpontba állítását, vagyis azt, hogy az antifasiszta baloldal, az „áldozatok” (zsidók, nők, homoszexuálisok, vallási/nemzeti/faji kisebbségek), marginális csoportok, kisebbségek szószólójává válhasson. Ugyanakkor a nyolcvanas évtized konzervatív ellenforradalmával együtt a jobboldal megerősítette antikommunista identitását, a piacgazdaság, az emberi és egyéni jogok melletti kiállásával végül győztesen került ki a század küzdelméből: a Szovjetunió kimúlt, mert legyőzte legnagyobb kihívója, az USA, a szabadpiaci, liberális demokrácia.

  • Jimbo,Dakota és a két grácia!Elképesztő amit itt önök irnak és a cinizmusukon még jót is szórakoznak!ez jellemző önökre.Jávorszky ön pedig a főkolonpos,irja,, aki nem dolgozik ne is egyék”Ön egy álszent lelketlen egyén,szándékosan nem irom hogy ember,mert ezt a szót ön nem érdemli meg!Ezek az emberek dolgoznának,de mondja meg hogy hol,Ezek az emberek a 3 hónapos álláskeresés után ha nem találnak munkát/megjegyzem 22.800 /hó/ akkor elláttátlanokká válnak,ha legalább közmunkát kapnak akkor az ma 49 e Ft és azt heti bontásban kapják.S ön ezen szórakozik szégyelje magát,hiteltelen,álszent,lelketlen ember!Bizzok benne hogy egyszer a jó Istentől elérik méltó büntetésüket!Megérdemlik s akkor remélem eszébe jutt hogy mit szórakoztak ezeknek az embereknek a tragédiájukon!

  • Gyerekek, mielőtt végképpen elrugaszkodnánk…. A képen fent az első tiz „éhező” között három olyan van, akinek 1.000.000 Ft-nál(5.000 USD-nál) több a havi jövedelme. És hátrább is vannak még ketten. Beindult a választási kampány…

  • Vajda Attila!ez csusztatás,de ha igaz is lenne tisztelet nekik hogy végig mennek!ez annak a jele hogy megértgik a többi éhező embert!Ugy láttom ön nem mert csak lázzit!Minden tiszteletett megérdemelnek ezek az emberek hogy napi 30 km-t megteszik!

  • Ujbb megaláztatása az éhségmenetnek!a Parlament elé egy őket provokáló felirat került felfüggesztésre!ez azokat minősitik akik ezt megtették!szégyeljék magukat,felháboritó!

  • aki ehsegmenetrol ir az HAZUDIK…senki se ehezik magyarban….egyedul bajnai szokott libakat lopni tizezerszamra dehat o egy hazug KOMCSI

  • Nyilas Misi
    2013 február 4
    2:29 du.

    Nem kéne lemenni kutyába..
    Nő és idős.
    Ha mást nem, ezt illene tiszteletben tartani.
    Nem kell egyetérteni vele.

  • burkus laci
    2013 február 11
    11:25 de.

    Olvasni, jóbarát, olvasni..

    http://infovilag.hu/hir-23278-melyszegenyseg_es_nyomor_hazankban_melyu.html

    Ha sikerült, akkor elő a papírral, ceruzával, és számolni, jóbarát, számolni…

  • tisztelt falusi..magyarban SENKI se ehezik…EUROPABAN SENKI se ehezik….ezert az EHSEGMENET EGY hazugsag

  • gyurcsany IS ehsegsztrajkolt….a parlament elott egy hetig satorban….mivel evente ugy 100=egy szaz millio forint a jovedelme a gyaraibol ……….rohadtul HAZUDIK…..ne nezz mar hulyenek minket=JOBBOLDALIAKAT te baloldali magyarKA

  • Burjus Laci ön egy hiteltelen,hazug ember!4 millió ember mélyszegénységben él s azt mondja nincs éhezés!ŰÖn nem néz a tükörbe!Szégyelje magát hogy ilyet le mer irni!Ugy láttom hogy ön is a felső tizezer ingyenélők táborát szaporitja!

  • Christopher Adam

    2013 február 4
    12:43 du.

    Tisztelt Christopher Adam,ön abszolút tájékozatlan magyar ügyekben,és reménytelenül elfogult.Tartok töle,hogy kanadaiként legjobb szándéka ellenére sem tudná megérteni a magyarországi helyzetet.

  • burkus laci
    2013 február 11
    1:02 du.

    remélem egyszer majd akad a családban olyan aki elmagyarázza neked, hogy mi a különbség az éhezés, meg az éhségsztrájk között..

  • valoban sok a szegeny ember MINDENHOL…..de EHEZO embert meg nem lattam se europaban se amerikaban…mashova NEM JAROK

  • burkus laci
    2013 február 11
    2:59 du.
    Akkor olvass hozzá. Vagy látogass meg egy általános iskolát, kérdezz meg néhány gyereket mit reggeliztek. Vagy menj el egy faluba és nézz be egy tsz-nyugdíjas konyhájába, éléskamrájába..

    http://nyugdijas.network.hu/blog/nyugdijas-klub-hirei/gyerekszegenyseg-minden-harmadik-gyerek-ehezik-vagy-nelkuloz

  • falusi….magyarazd el te ! buta fejemmel en azt nevezem ehseg sztrajknak amikor EHEZO emberek tuntetnek . azaz nemhogy ehseg nincs magyarban de a nem is sztrajkolnak . itt most elmagyarazom neked hogy a sztrajk az MUNKABESZUNTETES .

  • amugy a cikk cime : ehsegMENET . azaz a menet igaz…az ehseg a hazugsag a cimben . az ehsegsztrajkot meg a nemzet idiotaja Gyurcsany szervezte amikor egy hetig le bojt kurat tartott a parlamentnel mert FOGYNI akart a sok zabalas utan

  • Burkus Laci!

    Kovács Éva írta: „Burjus Laci ön egy hiteltelen,hazug ember!4 millió ember mélyszegénységben él s azt mondja nincs éhezés!ŰÖn nem néz a tükörbe!”

    Burkus Laci, nézz tükörbe és valld be, hogy te is mélyszegénységben élsz!

  • Topapó
    2013 február 4
    2:10 de.

    Ballagnak-ballagnak s közben naponta többször elénekelik az Internacionálét.”

    Te egy szemét féreg vagy.
    És én nem is kívánok neked egyebet, minthogy élj nagyon sokáig, és kerülj olyan sorba, mint a szabolcsi vagy baranyai nyomorgók. Ismerd meg a kilátástalanság, az éhezés és fázás minden kínját, és így halj meg, jó soká, nyomorultan.

  • 2013 február 11
    12:41 du.

    tisztelt falusi..magyarban SENKI se ehezik…EUROPABAN SENKI se ehezik….ezert az EHSEGMENET EGY hazugsag”

    Hát téged honnan szalajtottak?

    elfelejtettél már magyarul mi? Vagy nem is tudtál sose…

    Magyarban. Magyarban nem éhezik senki.
    Csak éppen gyerekek potyognak ki az iskolából holtéhesen – mert a szüleik 22000 forintból élnek, 100 dollárból, te idióta.
    Mi a hazugság? Mit tudsz te? Az írásodból látszik, hogy semmit. Buta vagy és rosszindulatú, tudatlan és senkiházi.
    Az, hogy te magyarnak mered magad vallani – na az hazugság. Tanuld meg a nyelvet, aztán gyere ide újra.

  • „… a jobboldal…kiállásával végül győztesen került ki a század küzdelméből: a Szovjetunió kimúlt, mert legyőzte legnagyobb kihívója, az USA, a szabadpiaci, liberális demokrácia.”

    Úgy hülyeség ahogy van, de végi, Derick

    Megszűnt a Szovjetunió? Meg, de Oroszország és a FÁK erősebbek mint valaha. (Gazdaságilag. És katonailag se kell őket félteni. Olaj, gáz, ásványi kincsek – mindenben bővelkednek, és nagyhatalmi pozícióikat ki is használják). Mellesleg arrafelé sehol nincs jobboldali kormány és Európában is egyre másra nyeri a baloldal a választásokat.

    Ha én ilyen jellegű kommentet írok, akkor nem homályos emlékekre támaszkodom, valahonnan a múltból, hanem utánanézek minden egyes kijelentésem valóságtartalmának.Te itt leégtél, mit a Reischtag..-DDD

    Ide még hülyébbek irkálnak, mint a magyarországi oldalakra… persze van kivétel.

  • burkus laci
    2013 február 11
    4:43 du.
    Megpróbálhatom, bár kevés az esélye annak, hogy el is jut a tudatodik.
    Az éhségsztrájk (főnév) annyit jelent, hogy valaki TILTAKOZÁSA jeléül nem eszik..
    Az éhség meg azt, hogy nincs mit.
    Az éhségmenet nem sztrájk, hanem demonstráció.
    Egyéb? Szivesen segítek..

  • Sardi ur….szegeny vagyok mint a templom egere….ezen ne muljon

  • falusi…..egy gyerek mindig ehes……hihetetlen mit ossze tudtam zabalni gyerekkoromban

  • burkus laci
    2013 február 11
    12:41 du.
    na, házőrző, akkor javaslom, e tárgyban olvasson még egy kicsit tovább. akár mindjárt itt, a kmh-n is.
    amit a amagyarországi éhezésről írt, az floridai naplementés baromság. de hát, mit is lehet várni egy olyas valakitől, akinek még soha nem kellett 600 forintért megvenni a csirke far-hát kilóját, amit floridában kutyaeledelnek se vetnének oda!
    és, ha most azt mondja, akinek van rá 600 forintja, az nem szegény, és nem éhezhet, akkor menjen el a jó kurva anyjába, de sürgősen!
    bunkó parasztja, aki „magyarba” megy, mégis, mit láthat a bérelt autója üléséről?
    idióta! olvasd el a dicső 2/3 által rittyentett munka törvénykönyvét, és rájössz, hogy akkor vág ki a munkaadó, ha be mered szüntetni a munkát, amikor akar!
    ha valamiről nincsenek ismereteid, akkor mi az anyád valagáért vered itt a nyálad?

  • bocs, de amikor az ilyen agyatlan burkusok ide böfögik a mélységes ostobaságaikat, akkor eldől bennem a boci!

  • dakota
    2013 február 6
    3:04 du.
    tudod, kicsi huszár, szánalmas csak az tud lenni, aki valaki. én meg valaki vagyok, te meg senki.
    rólad gyermekkorom beugratósa jut eszembe – ami kb. akkor született, mint az ille-pille-szállj-le csúfolódó, amit már akkor is vastagon lesz@rtam.
    így hangzott: dakota! mivan? kerestek! ki? a verebek a szarban, azt üzenték, még vissza jönnek!

  • Oszi

    ezek itt ilyen foldsotet gyokerek, nincs mit tenni, szerintem a fele a kurucinfo „munkatarsa”…ugy ahogy mondod, fergek!

  • ombre….bojzaszto amiket irsz csak NEM IGAZ

  • burkus laci
    2013 február 11
    9:40 du.

    Volt mit? Úgy könnyű..
    Ezek szerint a rohadt libsikomcsifujjabelemkijön átkosban a gyerekek nem éheztek..
    Mostmeg igen.
    Herczegem, ne zárd az ajtódat éjszakára.
    Nem kell attól tartanod, hogy valaki ellop az eszed miatt.

  • Chris

    hidd el, erre a burkus lacira itt semmi szukseg…rugjad ki innen legyszi…kosz:)

  • Nyilas Misi
    2013 február 12
    10:56 de.

    Bocs, de nem értek egyet veled.
    Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának..

  • falusi….tamaszd fel kadar jankodat ….