Gyorsabban, magasabbra…
Citius Altius Fortius (Gyorsabban Magasabbra Erősebben) – ez az olimpia jelszava immár cirka 120 éve, mióta a NOB megalakult. Lássuk be, ennek a jelmondatnak tökéletesen megfelel a tollaslabda, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sebességgel, milyen magasra és mekkora erővel ütöm el a szárnyas labdát – így egyáltalán nem akarom megkérdőjelezni a sportág olimpiai létjogosultságát. Akkor sem, ha a tollaslabdáról nekem sok dolog jut eszembe – gyerekkor, család, kirándulás, grund, csupa szép dolog – épp csak a sport nem. Nem is értem, miért, hiszen tényleg minden izomzatomat igénybe veszi, gyerekeimmel gyakorta próbáljuk folyamatos repkedésre késztetni a labdát. Még ha a labda szóról alapvetően egy kerek gombócforma jelenik is meg előttem, nem a tollas csodajószág – de valószínűleg az asszociációs képességeimmel van a baj, és ezért lesz inkább játék számomra, mint sport. De elfogadom, legyen! Sőt, legyen ott az olimpián!
Fotó: Business English News
Azt azonban nem értem, hogy az ókori versenyeken is méltán szereplő, az újkori olimpiák történetében pedig ráadásul magyar sikertörténetként jegyzett birkózás miért esik ki ebből a körből… A nemzetek küzdelmének egyik meghatározó jelensége volt, amikor nincs eszköz, nincs blabla, test a test ellen küzd – és nyer a jobbik. Tényleg nem csak azért zavar, mert ezzel potenciális érmektől fosztanák meg kicsiny országunkat – Londonból például három érmet hoztak birkózóink! – hanem azért, mert talán ez a sportág áll a legközelebb ahhoz, amit az ókor nagyjai elterveztek, amiről maga az olimpia szól (vagy inkább kellene szóljon!): a felkészülésről, a bátor kiállásról, a tiszta küzdelemről, a megmérettetésről!
És most néhány erre felhatalmazott ember azt mondja, hogy a tollas marad, a birkózás pedig a tatami helyett repülő szőnyegre kerül… Valami azt súgja, nem egészen az olimpia szellemiségéhez közelálló érdekek hatására döntöttek így – és attól tartok, nincs is rá magyarázat, hogy mi késztette a döntéshozókat erre az ítéletre. Jó. Van! Ami a háborúnak is alapvető kelléke: pénz, pénz és pénz! De az Olimpia – bármennyire is szeretném, ha a nemzetek közötti vitákat sporttal és nem háborúval rendeznék le egymás között – nem háború! És nem a pénzről kellene szóljon…
Hasonló gondolataim voltak, mikor legutóbb változtattak az Olimpia sportágainak összetételén, és a sokak által befutónak tartott karate helyett a golf nyerte el a bizottság kegyeit és szavazati többségét. Nem értettem, hogy miért, hiszen amíg a golf csak a kiváltságosak sportja – addig a karate a társadalom minden rétegében kortól, nemtől függetlenül űzhető, és világszerte nagy népszerűségnek örvendő sportág. Apelláta azonban nem volt – Rióból már a kicsiny labdák lyukba kergetésén kell majd izguljunk, ha tetszik, ha nem. Azt hiszem, ennél azért sokkal izgalmasabb lesz az idei ősz, amikor kiderül, hogy sikerül-e esetleg majd a birkózok fellebbezése, és hogy a karate helyett ezúttal a sportmászást vagy a wakeboardot tartják inkább méltónak, hogy beírja magát az újkori Olimpiák történetébe…
Bevallom, személyes érdekem azt kívánja, tévedjek, és ezúttal tényleg a karate sportolói kapjanak lehetőséget, hogy bebizonyítsák: az olimpia szellemisége tőlük sem áll távol. Bár ha ezalatt a mostani, pénzcentrikus hatalmi játékot értjük, ahol nem számít az ember, a küzdelem, csak a pénz és az érdek – akkor igazuk van: a karate nem erről szól!
Gyorsabban, magasabbra, erősebben – ahol a küzdelem számít, nem az érdek, ahol a részvétel a fontos, a teljesítmény, és nem a dicsőség, de végképp nem dicstelen, doppinggal fenntartott kétes eredmények, és nem a hatalmi erőnlétek fitogtatása.
Kiss Ágnes / a KMH vendégszerzője
Author: KMH Vendégszerzők
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
9:31 de.
en is birkoztam az MTK-ban , be akartam vezetni hogy nokkel birkozhassak,senki se hallgatott meg
1:09 du.
Az ökölvívás mehet?
1:13 du.
Őszintén szólva, nem vagyok az élsport barátja – baromira nem értem, miért kell közpénzből támogatni azt, akinek a magánhobbija az, hogy szeret futni, úszni, birkózni, stb.
Növekvő ellenszenvvel figyelem az olimpiákat, mint gazdasági vállalkozásokat. Növekvő ellenszenvvel figyelem, hogy a népek barátságának deklarált céljával ellentétben a nacionalista ellentétek szításának, a más népek lesajnálásának-lenézésének is terepe. És akkor még nem is beszéltem a különböző nemzeti és nemzetközi olimpiai bizottságokat belengő gusztustalan taktikázgatásokról, a masszív pénzszagról és titokzatos kapcsolatokról.
Valahol ebbe illeszkedőnek látom a birkózás esetét is, bár lehet, hogy tévedek, mert nem ismerem a különböző nemzetek birkózásban elért eredményeit. De tartok tőle, hogy az olimpiák sorsát eldöntő zárt ajtós bizottságokban nagy súllyal szerepelnek a világ nagy és pénzes nemzetei, akik számára ez a sport nem jelent sokat, mert soha nem jeleskedtek benne. És hogy egy kicsi, szegény közép-európai ország meg igen? Az az ő dolga, nem a nagyoké.
Talán érthető, miért tartózkodom az olimpiák dicséretétől… nincs itt citius, altius, fortius. Tömött pénzeszsákok és – khmmm – „meggyőzhető” bizottságok vannak.
3:27 du.
Kedves Cornelius!
Sajnos magam is úgy látom, hogy már rég nem arról szól a dolog, amiről kellene. Pont ezért is írtam ki magamból mérgem – bár tisztába vagyok vele, hogy ettől nem változik semmi.
De a másik oldalt is látom… Például a kislányomat, aki most 16 évesen két napja érkezett meg élete első Európa Bajnokságáról. Látom, mit áldozott be, amikor más gyerek bulizni volt, vagy kirándulni, vagy barátokkal – ő edzésen vagy versenyen. Mikor másnak iPad-ot hoz a Jézuska, neki védőfelszerelést. Hiába imád korcsolyázni, vagy lovagolni – nem teheti, mert akár egy húzódás vagy zúzódás is több havi munkáját semmisítheti meg. Beáldozza a gyerekkorát, a fiatalságát… Igen, önként, mert szereti, és mert szeret küzdeni. Az ő döntése volt… – ezt vállalta.
Mi pedig azt vállaltuk, hogy segítjük ebben, de ne akard tudni, hogy mekkora terhet jelent egy család költségvetésének egy versenyszerűen sportoló gyermek… És – mivel nem olimpiai sportág – a szövetség nem tud támogatni, mert nem igazán van miből. (Ne legyen senkinek illúziója: az olimpiai sportágaknál sem sokkal jobb a helyzet – és a futball agyontámogatottsága is csak a felnőtt korosztályra vonatkozik!)
A lényeg, hogy – bár a vízcsapból is az folyik, hogy állam bácsi mennyire támogatja a sportot – nem hogy egy fillérnyi támogatást nem kaptunk még kilenc év alatt, de még amikor 2 hét alatt kellett volna az útlevelet meghosszabbítani, mert ennyi időnk volt két nemzetközi verseny között, még arra sem kaphattunk annyi méltányosságot, hogy ne kelljen kifizetni 30ezer Ft illetéket a soronkívüliségért. (http://mammy.nolblog.hu/archives/2012/09/24/Valogatott_utlevellel_a_pokolba/)
Ehhez képest nem tudom leírni azt a felemelő érzést, amikor megérkezett a – jelenleg minden idők legeredményesebb – magyar karate csapata az EB-ről, amelynek az én gyerekem is tagja lehet. És rendben, nincs támogatás, semmi segítség, még ha emiatt sokszor tehetségek vesznek is el – de hogy ráadásul ilyen döntésekkel még a látszatát is elvegyék annak, hogy a sport erről szól, és nem a hatalmi játszmákról… Az mélységesen felháborít! Még akkor is, ha tudom, mi folyik a háttérben, és tudom, hogy struccpolitika, ha én csak erre akarok koncentrálni.
8:47 de.
Az, hogy a birkózást leveszi a NOB az Olimpiáról, úgy hatott, mintha azt mondták volna: „Jó napok kívánunk, nem vagyunk normálisak!”
A NOB nem egy demokratikus szervezet, hanem egy bennfentes „úri kaszinó”. Állam az államban, azaz inkább az államok felett. Szervezete leginkább a pártállamok struktúrájára hasonlít. Tagjait előzetes káderezés után veszik be a „klubba”. Fő szempont a „megbízhatóság”.
Egyik NOB tagunk a kompromisszum készségéről (gerinctelenségéről) ismert plagizáló Schmitt Pál, a másik a minden hazai és nemzetközi doppingbotrány mögött felbukkanó kommunista őskövület Aján Tamás. Akinek olyan kapcsolatai vannak, hogy úgy lett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, hogy sose emelt súlyt,és 2004-ben Magyarországról nem is jelölték.
Az eddig leghosszabb ideig prosperáló elnök Huan Antonio Samaranch, akinek szintén nem a sporthoz, hanem az üzlethez volt több köze. Az ő javaslatára választották utódjául az úrifiú jachtvitorlás orvost, Jacques Rogge-ot. A NOB tagság családon belül öröklődni is tud, mert már ott van az ifjabb Antonio Samaranch.
11:27 de.
Bocsánat, kapkodtam. Spanyolul a János „Juan”.
5:34 de.
Reméljünk,hogy 2016-os nagyon sokan fejlődnek az Olimpiáért és LEGJOBB LESZ A GAZDASÁGÉRT !!!!!!! 🙂 🙂