Magyarország a magyaroké!

2013 február 22 12:02 de.88 hozzászólás

Férfi kosárlabda Eurochallenge: Szolnoki Olaj–Holon (Izrael) – kontra Jobbik

A Jobbik 2013. február 20-án a Dohány utcai zsinagóga elé flashmobot szervezett, mert úgy érezték, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén található Tiszaligeten, az Alföld legcsodálatosabb településén „tilos volt magyarnak lenni”! Állításuk szerint ugyanis a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa mérkőzésre (Szolnoki Olaj–Hapoel Holon, Tiszaliget, 2013. február 19.) a szervezők megtiltották a Szolnok szurkolóinak, hogy magyar és ún. székely zászlókat vigyenek be a tiszaligeti sportcsarnokba.

Garai-Édler Eszter / Ott túl a rácson…himnuszt énekelnek a nácik.

Válaszlépésként a magyarságukban megsértett „igaz hazafiak” a Dohány utcai zsinagóga elé, a magyar zsidóság szimbolikus helye elé szerveződtek, hogy megmutathassák: „Magyarország a magyaroké!”

A Facebookon hirdették meg a tiltakozásukat „Magyarországon magyar zászlót nem lehet tiltani!” címmel. Gyülekezőjüket a Nyugati pályaudvarra tették, innen indultak tovább – jelentős rendőri kísérettel – végállomásuk színhelyére, a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar parkba.

Magyar nácik.

A helyszínre végül 12–15 „bátor magyar szittya” érkezett meg 19 óra körül. A daliás lányok és fiúk fegyelmezetten felsorakoztak egysoros vonalba a zsinagóga főbejárata elé, fekete uniformisban. Gyorsan előkerült a magyar és a székelynek nevezett zászló, valamint a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevezetű irredenta, hungarista szervezetek lobogói. (Ez utóbbi a mozgalmat 2001-ben Toroczkai László alapította. Nevét a történelmi Magyarország hibásan megszámolt közigazgatási egységeiről kapta. Jelmondatuk: „Hit, hűség, bátorság”, jelképük az országalma.) Miután felsorakoztak zászlóikkal, elsőként elénekelték a Himnuszt, majd a Székely himnusz című népies műdalt, valamint elszavalták a Szózatot.

Nácik Budapesten

Mihelyt értesültem az újnyilas akcióról, Zina Mihailova szervezőtársammal 17.30-ra antifasiszta demonstrációt hívtunk össze a Zsinagóga elé. Megérkezésünkkor már néhány suhanc biztosította a helyszínt, és folyamatosan jelentett fejleményekről a Nyugati téren gyülekező társaiknak. A rendőröktől azt az információt kaptuk, hogy 20–25 hungarista várakozik az indulásra. Rövidesen a zsinagóga biztonsági őrségének a vezetője – rendőri kérést teljesítve – azt az utasítást adta nekünk, hogy csak a zárt zsinagóga udvarán tartózkodhatunk a neonáci flashmob idején.

Antifasiszta magyarok tiltakozása

Vagyis – ahogy hetven éve őseinket – betereltek minket a zsinagóga kertjébe, és zárt ajtók mögött tiltakozhattunk az újnyilas felvonulás ellen. Még a fotóriporterünket sem engedtek ki tudósítani, rácsok mögül készített felvételeket az eseményről.

Kisebb szóváltásra azért sor került, a történet magáért beszél.

Budapest, 2013. február 21.

Garai-Édler Eszter

 Fotók: Zina Mihailova

 

88 hozzászólás

  • Puchert János

    Bár a képek elég rossz minőségűek de egy n nyilaskeresztre hasonlító jelvényes táblát is látok vajon valóban a magyar zászlóról van-e szó vagy az árpádsávosról mert ugye nem mindegy, de egy megjegyzést ez a mérkőzés nem válogatott mérkőzés volt hanem klubcsapatok közti ahol nem kell feltétlenül magyar zászlónak lenni. A másik Szolnok város polgármestere Szalai Ferenc aki a FIDESZ parlamenti képviselője is de egyben a Kosárlabda Szövetség elnöke és mellesleg pedagógus, vagy az újnácijaink azt hitték, hogy ezért is a zsidók a felelősek. Kedves Eszter valóban szükség van egy liberális pártra de könyörgöm nem 4-5-re az már túl sok szerintem

  • Felvinczy Károly

    A szolnoki mérközésen nem állítólag, hanem az izraeli csapat biztonsági illetékesének kérésére nem engedték be a magyar zászlókat. ezért szolnok polgármestere bocsánatot is kért.
    Elképzelhetö lenne ugyanez fordított esetben Izraelben?
    Egyébként tényleg: “Magyarország a magyaroké” – ebben mi nem tetszik? Vagy nem így kéne lennie?

  • Lélfai Szilárd

    Kedves G.É.E.!
    ekében
    20-25 idióta “megmozdulásából” saját magunk fényezése érdekében ilyen cikket írni,…..inkább ne minősítsük! Igazi liberális, országlejárató metodika!

  • Természetesen, joguk van tiltakozni a magyar jelképek mellőzése miatt, de eltévesztették a házszámot. Nem tudom kiket képviseltek, de lejáratják őket.

    Az elegáns és frappáns válsz az lett volna, ha Eszterék is egy “MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ” szövegű táblával demonstrálnak, majd eléneklik a magyar himnuszt.

  • Kicsit túlzás ” Székelynek nevezett zászló “meg népies nóta a székely himnusz !!!!!!!!!!Már értem , hogy miért beszél így hiszen a kislány már kitanulta közel keleten a magyar utálatott !!!Szerintem maga is mehet oda a …….!!!!!!

  • Eszter!……………Az a baj,hogy nektek ami magyar az vagy náci vagy újnyilas.Állandóan csak a feszültséget csináljátok.

  • Sajnálatos.Mind az, hogy nem engedték be a zászlóó(ka)t , mind az , hogy nem engedték ki az ellentüntetőket. De a legszomorúbb, hogy nemzetközi mérkőzésre nem klub, hanem nemzetzászlókatakarnak egyesen lengetni , ill. hogy a régi reflexek szerint egyből zsidózni kezdenek egy Canada szerint “biztonságos, normális” országban. Egy zászló nem tehet semmiről -és bár az én ízlésem szerint egy nemzeti vagy nem klub zászlónak semmi keresni valója nincs egy nemzetközi klubmérkőzésen -, de ha valakiknek ez okoz örömöt, hát ne vegyük el tőlük az örömszerzés lehetőségét.

    J

  • TUDOM EZEK FAJO MEGTÖRTENT NAPOK VOLTAK;
    DE VALOJABAN RÖVIDEN
    HITER ATTOL KAPTA A PENZT KITÖL KAPTA AZ
    AMERIKAI; FRANCIA; ANGOL; ES A TÖBBI
    KI NEM SZERETTE;
    TEHAT TUDOTT VOLT KI PENZELT ES LENYEGEBEN
    KI IRTATTA A MASIK EMBERT
    KI EPPEN ROSZSZ HELYEN VOLT VAGY ODA
    SZÜLETETT;
    DE JO HASZNOT CSINALTAK A HABORUBOL;
    MINDEN ILYEN CIKKET EZZEL A FÖ MONDATTAL
    FEJ LECCEL KELLENE KEZDENI;
    A KIS EMBER MEG SZENVEDETT;
    A SOK HÜLYE MEG VEGREHAJTOTTA A PARANCSOT;

  • ESZTIKE ! HAT KIE EZ AZ ORSZAG HA NEM a magyaroke …sejtjuk hogy maga kiknek adna oda ha tehetne…kunbelasan kun bela a komcsi terrorlegeny 1919

  • Bekeharcos

    igy van, magyarorszagon megosztottak a nepet, ezert ugyan jo ideig nem fogunk haladni es sereghajtokka valtunk a volt szocialista orszagok kozott is, DE lesznek joparan, akik ebbol meggazdagodnak, mint ahogy ez mar lathato is, simicska es orban egyetlen napot nem dolgoztak meg eletukben, megis milliardosok lettek, raadasul ugy, hogy az orszagnak egyetlen forint hasznot nem hajtottak….azert lassuk be, EZ teljesitmeny a javabol!

  • Lelfai ur…ok maguk a libsik oltoznek be nyilasnak …..ok a nyilasok a libsik

  • gerzson22

    nyugodtan tovig dughatja a szekely zaszlo rudjat es kozben enekelgetheti a szekely himnuszt, vegyek fel videora mindezt es ennek latvanya, feltehetoen, egy taborba hozhatna mindenkit, hiszen mindenki nagyon jol szorakozhatna rajta, igy es csak ebben a formaban van ertelme ennek az egesz szekelyzaszlosdihimnuszosdinak…mindenesetre meglepo lenne, ha Franciaorszagban, quebeci francia zaszlokat tuzogetnenek Francia onkormanyzatokra, vagy barhova…szemetek!

  • Topapo

    jolmondja a melymagyar vagy naci vagy neonaci..

  • Garai-Édler Eszter

    Magyar szarból magyar várat köll építeni, mese nincs.
    http://nol.hu/megmondok/uj_peter/20130220-szerintem_cigo

    Mellesleg a székely „himnusz” szövegírója és zeneszerzője is zsidó származásúak voltak; szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. Igen, egy műdal, és van benne népi motívum (minden dal, aminek van szerzője, az műdal). A Székely himnusz című népies műdal azonban kétségtelenül egy irreális politikai programot sugall. Az Európai Uniós külpolitika a határok sérthetetlenségének alapján áll. A Magyarország tagja az Európai Uniónak. Vajon mi lehet a célja azoknak, akik nem a békés egymás mellett élést, hanem a konfliktusokat keresik a szomszédos államokkal? Semmiképp sem az ország felvirágoztatása, a magyarság felemelkedése!

    Aki azzal vádol bennünket, hogy ezek az ellenakciók kontraporduktívak minden esetben, azoknak csak ezt tudom mondani: ha csak azt megtudtuk akadályozni, hogy a zsinagóga előtt nem égtek kedden az izraeli zászlók, akkor már nem mentünk hiába! Ugyanis ezt szerették volna!

  • Orbán Viktor a magyarokat irtó aljas hazaáruló!

    Ami a Nobilis Kristóf vezette Fapadpos csalókat illeti, egy kis ismétlés:
    “Biztos “véletlen”lehet, hogy az elmebeteg Vannai József féltestvére Kiss Ernő dandártábornok 1998-ig a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetője volt, míg a Fenyő-gyilkosság után a Vico lapok és -ingatlanok értékesítésével megbízott CA-IB Értékpapír RT-nek (1999-ben) az ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese, Bajnai Gordon aki ezzel egy időben a Danubius Rádió igazgatósági tagja is volt, csak később lett libatolvaj!” A vezérigazgatót Simor Andrásnak hívták!
    http://hvg.hu/gazdasag/20071109_nobilis_kristof Nobilis Kristóf, a magyar Murdoch az egykori CA-IB vezető

    Hajdú János TEK

    Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatának, majd jogutódjának, az 1996. szeptember 1-jével létrehozott, két évet megért Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak (KBI), és ennek jogutódjánál, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak a bevetési osztályán dolgozott; 1999-ben megbízott parancsnoka lett.

    Ciprusra „hordták” Bajnaiék a libások pénzét!

    http://www.youtube.com/watch?v=WpKrGO9XO1Y Civil Akadémia – Magyarország Kirablása (Dr. Ángyán József) ECHO TV 6/6

    A CA-IB RT vezetői Nobilis Kristóf, Simor András és a libatolvaj Bajnai Gordon vezetésével az ellopott eltulajdonított milliárdokat ciprusi (panamai) offshore cégekbe menekítették, azután pedig a lopott pénzből “befektetőként” vásárolják fel hazánkat!

    Keresztes Imre A Magyar Köztársasági érdemrend Nagykeresztjét (polgári tagozata)

    A közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben folytatott nyomozások során nyújtott teljesítménye, továbbá eredményes ügyészi és vezetői pályafutása elismeréseként.

    “Lakópark Budapesten a “kiválasztottaknak”

    http://ags.gns.co.il/cdn/DigitalCloud/Anchor/2012/06/Minisite/?Media=t

    Orbán Viktor magyarokat irtó, aljas hazaáruló!

    Sokak jó kívánságát tolmácsolom neked: az legyen a legutolsó élményed, hogy egy csapat igaz magyar kitapossa a beledet!

    2013.02.22. Gyurkó Tibor Zoltán

  • Topapó! Az a baj, hogy Önöknek minden, ami normális vagy európai, az nem magyar…

  • Gerzson! Amennyiben a 22 az éveinek számát jelenti, akkor még megbocsátható a butasága és műveletlensége. Ön minek nevezne egy olyan dalt, amit 1921-ben Mihalik Kálmám és CsanádY György szerezne közösen? Én speciel nem utálom a magyarságomat, viiszont utálom azokat, akik a nevemben (is) magyarkodnak, ill. meg akarják mondani, hogy lehetek-e magyar.

    J

  • Eszter!

    Ja, engem is zavar, hogy azzal piszkálod a Székely himnuszt, hogy “népies műdal”. Miért, minek kéne lennie? Ha megvizsgálnád más nemzetek himnuszait, szinte mindegyiknél ugyanerre a következtetésre jutnál.

    Tudtad, hogy a szlovák himnusz egy magyar népdal zenéjére íródott? És hogy az uruguay-i himnusz dallamát magyar ember szerezte?

  • BEKE HARCOS echte palesztin fordito geppel?
    Btw, nem ertem, hogy a magyar zaszlo magyar csapatnal miert nem volt hasznalhato. Valaki nagyot hibazot. De talan nem a jobbiknak, mint a magyarok ellensegenek kellene demonstralni a magyarokert, ok tuntessenek a palesztinokert, ugyis oda tartoznak, es nagyon nem ott ahova mentek. Szolnokra kellett volna menniuk ahhoz aki engedelyezte, de olyan gyogyosok, hogy 100 km-re eltevednek 😛

  • gerzson22
    2013 február 22
    4:11 de.
    nos, igaz, ami igaz. a székely nemzeti zászló 10 évvel ezelőtt még nem is létezett, a székely pedig nem nemzet, úgyhogy, teljesen mind1, mit lengetnek.
    a székely himnusz is csak egy műdal, egyetlen olyan kitételnek nem felel meg, ami egy himnusz sajátja.
    na, lehet elölről kezdeni.
    magyarország tényleg valóban a magyaroké. még az ilyen férgeké is, mint akik egy gyülekezeti helyen és egyben kegyhelyen demonstráltak.

  • Topapó
    2013 február 22
    6:32 de.
    magának nem tűnt fel, hogy ezeknek a tornából felmentett, nem túl intelligens huszonéveseknek nem a magyarságával van a baj?
    amúgy mitől magyarabbak, mint én? csak nem a bomberdzsekijük? vagy minden piszoáravatásnál eléneklik a himnuszt?
    hogy elszavalták volna a szózatot? fejből? ezek? ugyan, kérem…

  • Sajnos a kormány összenőtt a szélsőjobbal. Így nem várható, hogy a balhét szándékosan kereső szélsőjobbos elemekkel szemben fellép. Azt meg tudjuk, mi történt a labdarúgó mérkőzésen. Érthető volt mind az Izraeliek kérése, mind a klubvezetés döntése. Akik nem a klubot biztatják, hanem összevissza kiabálnak mindenféle mocskot, zászlóval, vagy zászló nélkül, nem oda valók.

  • topapo…hagy legyen nekik minden magyar naci….ez mutatja hogy ketsegbe vannak ZUHANVA

  • Azok után ami az Izraeli-Magyar mérkőzésen történt abból tanulnunk kellene és fel kell lépni a rasszista uszítás ellen vajon minek nevezzük azokat akik nyilaskeresztes táblával randalírozik az izraeli követség előtt

  • Judit Noszticzius

    Még tovább kell harcolni a Jobbikok,sokfélei jobboldali szélsőségesek,neonácik és Székely zászlóért ellen !!!!!!!!!!!

  • Garai-Édler Eszter

    Ott túl a rácson egy náci világ van…!

  • gerzson22
    2013 február 22
    4:11 de.

    A Székely zászló eredetileg vörös-fekete. A kék és az arany színek a székely hadsereg/katonaság színei voltak a 16. században. A zászló mindössze 2OO8 óta jelképe Székelyföldnek.
    A “székelyhimnusz”..
    1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, művük később sem vált hivatalos himnusszá.
    A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagy áldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.
    Családom Csíkszeredáról származik, sokat jártam arrafele.
    Ha a székely Himnuszt énekel, az a magyar Himnusz.
    A cikk szerzőjének tökéletesen igaza van. Ez egy műdal.
    Rád is rádfért volna. Ha nem is közelkeleten, de legalább az általános iskola történelemóráin.

  • Néhány pontagyu minden alkalmat megragad egykis zsidózásra.
    Ha reklamálni akartak, miért nem a szolnoki városháza előtt reklamáltak a polgármesternek?
    Mert abból még a helyi újság sem írt volna három sornál többet.

  • Ennyire nem biztos Magyarorszàg! 8-an tüntetnek egy zsinagoga elött.
    A szolnoki rendezöknek a mérközés elött kellett volna felvilàgositani a szurkolokat-talàn megkérni-,hogy most zàszlonélkül szurkoljanak.
    Talàn igy nem lehetett volna a bolhàbol elefàntot-vagy cikket-csinàlni.

  • Felvinczy Károly

    Szomorú az egészben, hogy két szélsöség keveri a bajt. A szerzö konzekvensen pausál “nácinak” nevez mindenkit, aki magyarnak érzi magát és nemzeti jelvényinket használja. A minden ami magyar elleni hiszterikusan átütö gyülölet, mely írásaiból kicsendül, ad olajat a radikális jobboldal által hangoztatott “elfoglalás”, “felvásárlá” “kitúrás” címszavaknak.Söt, az ilyen megnyilatkozások adnak táptalajt a kettös állampolgárok nemzetbiztonsági kockázatként való megjelölésehz. Igenis Magyarország a magyaroké és szívesen látunk minden máshonnan jöttet, aki elfogadja a kultúránkat, beleértve ezeréves történelmi hagyományainkat, történelmi személyiségeink tiszteletét, nemzeti jelképeinket. De aki itt él és a befogadó nemzeten gunyolódik, pökhendien és arrogánsan viselekedik, az számoljon azzal, hogy általános utálatot vív ki. A békés együttélés mindig kölcsönösségen kell alapuljon.

  • Sardi Jani

    jah, engem is zavar, hogy azzal piszkalod az Esztert, hogy olyan tulajdonsagokkal ruhazod fel a szekely himnuszt, amikkel nem rendelkezik…legfobb tulajdonsaga a szekely zaszlonak es himnusznak, hogy eszkoze es szimboluma a magyarok megosztasanak, mar ezert onmagaban ok arra, hogy az igaz magyarok tavol tartsak magukat toluk! orban hazugsagokra epiti hatalmat, o pontosan tudja, sose kaphatjuk vissza azokat a teruleteket, de ennek sejtetese kellokeppen osszeugrasztja Magyarorszagon belul (mostmar kivul is) a nepet, ez feltehetoen szavazatokat hozhat neki es semmi mas nem erdekli, ezert meg onmagaban kotel jarna…mert egy szetugrasztott neppel lehetetlen a fejlodes, sodrodunk a polgarhaboru fele, sot megkockaztatom ez a cel! igy Sardim jobban tenne, ha meggondolna miket firkal ide!

  • Már csak két kérdésem van..
    Bejelentették-e tüntetést, valamint a rendőrség adott-e rá engedélyt..
    Mert amennyiben nem, akkor a rendőrségnek nem a zsinagóga biztondágijait kellett volna az ellentüntetők beterelésére buzdítani, hanem elhajtani az egész nyilasnáci bandát a robogó kismalac kunkori farkára..
    Ha meg adtak engedélyt, akkor lehet szégyenkezni…
    Igaz…Ezek?

  • jol tettek hogy semmilyen zaszlot nem engedtek be…..ha lett volna zaszlorud azzal verekedtek volna….ha bevisznek mondjuk haromfele zaszlot – magyar,szekely,izraeli – NYÉL nélkűl akkor meg esetleg zaszloegetes lett volna azaz felgyujtottak volna , azaz mivel sok a gyujtogato es/vagy verekedo hulye igy volt jobb……shalom

  • vegyesHÁZASSÁG…..birkozás démonokkal …..identitásválság….állandó rémképek

  • falusi regenat/reterat

  • hiaba no csak magyarozni szabad …a bolodokhazaban….mas fajok csak pozitiv szovegkornyezetben emlitendoek mert kulonben lenaciztatnak a bolondok altal

  • Fritz:
    Meglehetősen zavarosan írsz.
    Ismerős nekem a stílusod !
    Miért nem jó már a régi itteni nicked?
    Félsz hogy már szépen lejárattad?
    Ezért kellett váltani ??

    Burkus: kuss

  • Az Ajax meccsein sokkal több az izraeli zászló, mint az amszterdami! Biztos csak véletlen, hogy az Ajax meccsekről az izraeli zászlót nem tiltják ki?

  • Feljelentést teszek Hajdú János dandártábornok ellen két rendbeli bűnpártolás bűntette miatt!

    A Hajdú János vezette TEK, mely bizonyítottan titkosszolgálatként is működik, bűnpártoló módon szemet hunyt főnökének Pintér Sándornak és bűntársaiknak, Feldmájer Péternek, Hende Csabának és Köves Slomónak többek között 1134 kg-os kábítószer csempészetéhez! Ugyanakkor Hajdú János bűnpártoló módon a több száz milliós csalást elkövető Fapadoskönyv.hu kft tulajdonosának Nobilis Kristófnak, társtulajdonosának Farkas Andrásnak ügyész rokona Farkas Kornél révén történt törvénytelen előállításom alkalmával TEK-es gépjárművel szállított Pestre! Természetesen nemcsak a Fapados csalók miatt csatlakozott a bírói-ügyészi bűnszervezethez, hanem azért is, mert a Kiss Ernő dandártábornok vezette Központi Bűnüldözési Igazgatóságnál dolgozott, utód szervezetének a vezetője is volt! Ezért kameráztak engem a Pestre vezető úton, ezért írogatta a sofőr vezetés közben az smseket és ezért is csuktak fogdába öt órára! Farkas Kornél találkozni akart velem, mert Nobilis Kristóf kíváncsi volt, hogy lehet-e velem beszélni! Kivele Kristóf, mondjad ha akarsz valamit, megadjam az emil címemet, vagy kinyomoztatod a Hajdúval? A Farkas Kornélt nem ajánlom, képzeld még a címemet sem sikerült kiszagolnia!

    Orbán titkosrendőrségéről írt a New York Times

    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2738

    A szerző megjegyzi, hogy nem Orbáné az egyetlen magyar magánhadsereg, hiszen a Parlament Kövér László házelnök magánmilíciájának, a Házőrségnek a felállítása 2013 január 1-jén kezdte munkáját. Kim Lane Scheppele kiemeli, hogy egész Európában nincs még egy olyan Parlament, amelyik őrségének joga lenne magánszemélyek lakásába behatolni és azt kikutatni. A szöveg végigköveti, hogy Orbán az EU soros elnökségével járó biztonsági feladatokra hivatkozva hogyan alapította meg a szervezetet 2010 szeptemberében, hogyan nevezte ki az élére személyi testőrét, majd nagy törvénymódosító csomagokba rejtett, szinte észrevétlen módosításokkal hogyan szabták át az eredetileg tisztán terrorelhárítás jelszavával létrehozott szervezetet kontroll nélkül működő komplett titkosszolgálattá.Mivel a TEK vezetője az igazságügy-miniszterrel egy kormányban ülő belügyminiszter, nincs semmiféle független kontroll az Orbán-titkosszolgálat akciói fölött. A cikk ezen részei olyan információkat közölnek, amelyeket a tájékozottabb magyar közönség sem igen ismer, mert a vonatkozó törvénymódosításokat; szándékosan; vastag törvénymódosító csomagokban rejtették el.
    Scheppele felidézi, hogy lényegében a rendőrségi törvény két módosításával hozták létre a kontroll nélkül működő, félelmetes jogosítványokkal bíró magán kémhadsereget.A TEK egyszerre rendőrség és titkosszolgálat: csak akkor köti bírói engedély, ha éppen rendőri szervként cselekszik. Ha viszont éppen titkosszolgálati minőségében akar megfigyelni valakit, már csak a miniszteri bólintásra van szüksége. Scheppele arra is rámutat, hogy a kormány azért szüntette meg az adatvédelmi ombudsman posztját, hogy ne legyen, aki tiltakozik a TEK adathalmozása ellen. A helyette létrehozott hatóság feje politikai kormánykinevezett. Pont ezért indított kötelességszegési eljárást az EU Magyarország ellen az adatvédelem területén is, véli Scheppele.

    Judapest, mint zsidó csempész-paradicsom
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1810

    Keresztes, neked mi a véleményed erről az 1134 kg-os kábszer csempészésről, már ha nem veszed sértésnek az ismételt kérdésem?

    A Küvér rokohn sem akart lemaradni, ezért mivel csak homokozni szeret, ott is csak bekkelni, ezért Posta Imre családjával kezdett szívózni…

    Övön felül és alul
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2722

    Mondd Orbán Viktor, ma Magyarországon egy izrael elleni kosárlabda mérkőzésen, miért tilos a magyar zászló? Nyöszörögj már valamit, te gerinctelen hazaáruló!

    Kitiltották a magyar zászlót a szolnoki sportcsarnokból az izraeliek elleni kosármeccsen
    http://hunikum.info/Kitiltottak_a_magyar_zaszlot_a_szolnoki_sportcsarnokbol_az_izraeliek_elleni_kosarmeccsen

    2013.02.21. Gyurkó Tibor Zoltán

  • Agi..nem veletlen …a hollandoknak nincs hollandgyulolo csurheje mint nekunk akik magyargyulolo csurhevel vagyunk elarasztva

  • Szia Geyza!
    Macséta, katana vagy szablya, ami a gépelésem irányvonalát megszablya. Amúgy addig vívódok a stílusommal is, hogy az egyiknél biztosan kikötnek. Vagy jó “kakukk” módjára bekukkantok valami szépségesnek tűnő ajándéknak látszó gumi csirkével a fészekbe, ami az eljövetelem után nagy durranással múlik el. Felhívom a liberális fészeklakók figyelmét, hogy siessenek a gumi csirke használatával, mert utána holt sicher, hogy elmennek.

  • A Nobilis Kristóf az rokona a Murdochnak? Ugyan milyen zászlója lehet, ha kimegy a meccsre? Cipruson kosarazni szoktak vagy panamázni?

  • Szia Geyza!
    Macséta, katana vagy szablya, ami a gépelésem irányvonalát megszablya. Amúgy addig vívódok a stílusommal is, hogy az egyiknél biztosan kikötnek. Vagy jó “kakukk” módjára bekukkantok valami szépségesnek tűnő ajándéknak látszó gumi csirkével a fészekbe, ami az eljövetelem után nagy durranással múlik el. Felhívom a liberális fészeklakók figyelmét, hogy siessenek a gumi csirke használatával, mert utána holt sicher, hogy elmennek.

  • Garai-Édler Eszter

    Falusi! Bejelentették a tüntetést, és a rendőrségtől kaptak rá engedélyt! A Zsinagóga előtt lehetett irredenta zászlókat lengetni, IGEN! A rendőrség tőlünk (az ellentüntetőktől) óvták a nácikat, hogy minél zavartalanabbul végig csinálhassák műsorukat, ezért tereltek be bennünket. A nyilas-náci banda a Zsinagóga elé engedéllyel vonulhattak zászlóikkal, és a Herzl Tivadar parkban felsorakoztak és úgy csinálták végig a „parádéjukat”, hogy ezt a rendőrségi nagy jelenléttel végig biztosította.

  • laci, te hallod-e! Milyen magyar gyűlölő csürhénk van-azt leszámítva, amelyik össze meg vissza szarta-hugyozta 2006-ban az Országház előtti teret?

    J

  • Fritz…9:26 de….budapesten tegyen feljelentest ! ugyi arra nincs batorsaga ? itt hiaba firkal feljelentest csak kirohogom

  • Kopácsi Judith

    Te jó gatyafék! Honnan szalajtották ezt a fritzet? És miért pont ide jött? Kinek hiányzott egyáltalán?

  • Garai-Edler eszter…11:04 de… na es ? ez van amerikaban is…..oruljon neki,mert ez a demokracia…az usa-tol tanultuk

  • az van hogy MA vedi a rendorseg a tuntetoket ….persze a magyarozok azt szeretnek ha lovetnek oket mint gyurcsany tette 2006-ban…de ugyi ez ma nem megy mert ma VEDI a rendorseg a tuntetoket…szokjatok meg …szökni is lehet ha nem tetszik a rendszer

  • Nyilas Misi!

    Nézd vissza, mert én semmilyen ideológiát nem fűztem a székely himnuszhoz.

    Megjegyzem, csak ezen a fórumon látszom jobboldalinak. Más fórumokon már előfordult, hogy cigánynak vagy zsidónak gondoltak. Ugyanis, nem szeretem a túlzásokat egyik oldalon sem. A magyar jelképek piszkálást annak tartom. (kivéve a nyilas zászlóra hajazó zászló)

  • Garai-Édler Eszter
    2013 február 23
    11:04 de.
    Tudod, ilyesmit kéne az “írástudóknak” naponta számonkérniük a kormánytól.
    Hogy hogyan történhetett meg..

  • burkus laci
    2013 február 22
    9:09 de.
    Marha…

  • Felvinczy Károly

    Magyarország a magyaroké – és akinek ez nem tetszik – el lehet menni.

  • Judit Noszticzius

    Eszti! Persze sikeresen harcoltunk a sokfélei szélsőségesek,magyar nácok ellen !!!!!! 🙂 🙂

  • Judit Noszticzius

    Eszti!
    Még Székely zászló ellen is tovább még harcoljunk !!!!!!

  • Jávorszky Mária

    MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ !

    Első felvonás:
    ÖNTISZTÍTÓ FOLYAMAT – ELVÁLIK AZ OCSÚ A BÚZÁTÓL!
    Második felvonás:
    FUTÁS MAGYARFÖLDRŐL – A KENTAUROK FUTÁSA!
    Harmadik felfonás:
    MINDEN VISSZAKERÜL – VESSZEN TRIANON!

  • Eszter!…………….2013.február.22.4.57du.Nem kell kijönni a rácson kivülre.Megmondhatná,hogy izraelben a nyiltan zsidóellemesekkel mi történne?Az önök szerint nem demokratikus magyarországon hogy-hogy nem ugyan az történhetne a magyarellenesekkel?

  • Felvinczy

    szerintem meg a tefajtadnak kene kikotrodnia onnan!

  • műdal
    “az irodalmi líra fő műfaja, mely egyéni érzelmet, hangulatot fejez ki viszonylag egyszerű, közvetlen módon, az elbeszélés, leírás és elmélkedés mellőzésével; terjedelme kicsiny, formája tetszetős és rendszerint énekelhető. A 18. sz.-ban megindult népköltészeti gyűjtések óta eredet és főként funkció szempontjából megkülönböztetik a műdalt és a → népdalt, összefoglaló közös nevük a → dal. A hivatásos (művészi vagy mű-) zene megfelelő műfajának nincs feltétlenül szövege, míg az irodalmi → versnek nem mindig van dallama; a népi lírában e kettő nem vált el egymástól. A népdal és a műdal századok óta kölcsönösen hat egymásra, nagyon sok a köztes, átmeneti forma. Az ismert szerzőtől származó, a népdal tartalmi-formai sajátosságait tudatosan utánzó lírai vers külön neve a magyar irodalomtudományban a műnépdal, a folklorisztika e jelenséget részben a → folklorizmus fogalma alá vonja. Rokon műfaj a → magyar nóta, mely szintén egyéni szerző(k)től származik és népzenei-műzenei, valamint szóbeli-irodalmi elemeket tartalmaz, falun-városon a társadalom több osztálya körében ismert; népies műdalnak is nevezik. A népdal többnyire vokális, míg a magyar nóta inkább hangszeres → előadásban hangzik el; ez utóbbit a népdaltól észrevehetően eltérő stílusban szokták énekelni. A szóbeliségbe bekerült műdalok dallama és szövege idők folyamán valamelyest változik, sőt cserélődik is, miként a népdaloké. Mindez nem is egy esetben nehezíti a szerző(k) kilétének megállapítását. – Az alkalmi (közösségi) és szertartásos dalok jórészt hiányoznak, egyébként a műdal és a népdal műfaji alcsoportjai részben hasonlók (vallásos, szerelmi, bordal stb.), különösen az utóbbi századokban kerültek közel egymáshoz: mind erősebb hatás érte a műdal részéről a népdalt. Manapság már a szórakoztató tömegdalok egyesítik magukban a korábbi kettős: műdalra és népdalra osztott szerepet. – Marót Károly nem fogadja el a műköltészet-népköltészet kettős fogalmát, helyette az átfogó közköltészet terminust használja, az ő értelmezésében nincs műdal és népdal sem. (→ még: alkotó, → cigányzene, → előadó, → induló, → hallgatónóta, → kuruc énekek, → munkásdal, → népének, → népzene) – Irod. Maróthy János: Az európai népdal születése (Bp., 1960); Maróthy János: Zene és polgár – zene és proletár (Bp., 1966).”

    Eszter:Az Európai Uniós külpolitika a határok sérthetetlenségének alapján áll.”

    Hogy jön ez ide?Majd egy székely zászlótól fog összedölni Európa.Aki azt mondja,hogy a székelység nem nemzet,az tudatlan.Legalább hallgass,ha ilyen tájékozatlan vagy.Nagyon értitek,hogy kell valamit úgy eltúlozni,hogy nácizhassatok.Ha tetszik,ha nem:a székely zászló a székelység választott jelképe,a székely himnusz pedig himnusszá nötte ki magát az idök folyamán.Semmi közötök hozzá,mint ahogy a székelyeknek sincs köze ahhoz,hogy ki mit érez a magáénak.Már nehogy te szabnád meg másoknak,mit szabad,mit nem.Ha nem tetszik,fordítsd el a fejed és dugd be a füled.Aki pedig törvénytelenséget követ el,azt vonják felelösségre.

    A székely nemzet története és alkotmánya:

    http://szekelyivadekok.tripod.com/szekely_tortenelem.pdf

  • kuszkullo

    nyugodtan odatakarodhatsz szekelyfoldre es ott enekelgetheted a szekely himnuszt, hogy a magyarok mit akarnak, azt a kovetkezo valasztasokon ki fogjak nyilvanitani es elmehetsz te abba a szekelyfoldi bibircsokos joanyadba…

  • Nyilas Misi

    2013 február 24
    10:02 de.

    Semmi közöd hozzá,nyálas!

  • Topapó
    2013 február 24
    2:22 de.

    Topapó, Esztike csak egy irányban lát, mert olyan, mint a bányaló.

    Tulajdonképpen azt sem értem, hogy miért is rikácsol, hiszen ő volt az, aki megzavarta azt, amit engedélyeztek.

  • Judit Noszticzius
    2013 február 23
    11:34 du.

    Juditka, ezt most mondd el magyarul is.

  • Garai-Édler Eszter
    2013 február 22
    9:20 de.

    Esztike, te honnan tudod, hogy mások mit szerettek volna?

    Akarsz róla beszélni?

  • Valóban magyar specialitásról van szó?Ezekröl és a hasonló esetekröl miért feledkeznek meg a nagy “demokraták”?

    Neo-Nazism in Canada:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Neo-Nazism_in_Canada

    Neo-Nazies in America:

    http://voices.yahoo.com/neo-nazis-america-they-re-not-just-hailing-hitler-327737.html

    British Neo-Nazi Parties:

    http://www.martinfrost.ws/htmlfiles/neonazi_parties.html

    French right-wing:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Jean-Marie_Le_Pen

    Can Germany ignore neo-Nazies:

    http://www.nydailynews.com/news/world/masked-neo-nazi-immortals-storm-germany-web-article-1.1135968

    Nem sorolom tovább.

  • Garai-Édler Eszter

    Dakotácska, Nem tudjuk, kik a dakoták, de vannak nekik közmondásaik. A legfontosabb közülük ez: Nem hazudunk, csak nem bontjuk ki a tények minden apró részletét.

  • Garai Edler Eszter ezek szerint gyurcsany daskota ? mert ezt o mondta . memoriajaval mi van ?

  • Garai-Édler Eszter

    burkus laci, Nem tudjuk, kik a dakoták, de vannak nekik közmondásaik. Ha jól emklékszem nem utaltam arra, hogy ki mondta,azt hiszem érdekletelen.

  • Garai-Édler Eszter
    2013 február 25
    2:20 du.

    Meg tagjaik..
    Néhány lótag ide is bekéredzkedett..
    Már nem elég a kurucinfó?

  • jav: Meg lovaik..Néhány stb…

  • Puchert János

    Bár elég jól elcsevegtünk a témán de van egy újabb fejlemény tegnap február 25-én a Jobbik tett fel e témában kérdést a belügyminiszternek az államtitkár válaszolt azt mondta a rendőrségnek a dologhoz semmi köze nincs ők elhatárolódnak az esettől itt kizárólag a rendezőknek van felelőssége hát ki érti ezt bár nagy valószínűséggel a város polgármestere is tudott arról, hogy ilyen kérdést kíván feltenni a Jobbik de ez időben nem tartózkodott a teremben most akkor mi történt Szolnokon egyáltalán történt valami, a Jobbik azt mondja 50 TEK-es volt jelen az államtitkár azt mondja 2 rendőr volt jelen vagy a TEK független a rendőrségtől? Az én szerény véleményem ha ezzel az intézkedéssel megakadályozták azt, hogy egy olyan balhé legyen mint volt a Puskás Stadionban a magyar-izraeli meccsen akkor helyesen cselekedtek

  • asher alexander

    na most az egyik foton az egyik ficko tart egy erdekes jellel ellatott zaszlot!
    nos az a szimbolum ott a III.ik SS Panzergreandier division Das Reich jele!
    kerdem en szerenyen,;-AZ miota egy “magyar” szimbolum?!
    mùiote letezik-(sosem letezett!!!!)-olyan magyar zaszlo ami piros alapon feher korben fekete jelzesu volt?az inkabb hajaz erosen a nemet horogkeresztes zaszlora!!
    latom meg mindig nem tanultak semmibol……..ott!!!

  • asher alexander

    az azert meglehetos szegyen hogy a tuntetgeto zaszlo lobogtato bagazs csak az un,; “szekely himnusz”-t ismerte,ami nem letezik csak 1938 ota!-(budapesti irredenta kongresszus)-
    valahogy elvartam volna toluk-(nagyon mely magyarok!!!)-hogy eleneklik azt is hogy pl,;
    -“elhangzott a szo,zeng az indulo,gyoztesek megint,regi zaszlaink!fent a hargitan,nepe jajj szavat….”….stb-stb!
    vagy pl azt hogy,;
    “szekely asszony az en anyam faj a szivem lelkem!hogy a magyart a joisten ennyire megverte!foldonfuto gyermekeim a vilagot jarjak,verje meg a magyar isten a bocskoros olahjat”
    -esetleg meg azt hogy,;
    ….”ott ahol zug az a negy folyo ott ahol szenvedni jo!ott ahol kiomlott annyi draga ver!zeng a a dal kolozsvar viusszater!zug a kurt az osi var fokan,honved all a hargitan!erdely szent bercere zugva szall,buszken all a magyar turul madar”-
    szegyen hogy ezekre nekem az oreg magyar zsidonak kell folhivni a figyelùmet mi?
    mi ugyanis kotelezo jellegel megtanultuk ezeket meg Munkacson es Ungvaron az oskolaban!kotelezo volt fujni kivulrol!

  • Asher !
    Te a “kisalföldes” asher vagy?
    Ha igen ,én meg az ugyanonnét az, akivel franciául szoktál..
    Mert onnét eltűntél..
    Kérlek, válaszolj akkor is, ha nem az a személy vagy.
    Kösz.

  • Egyeseknek minden ami a magyar vagy székely egyenesen
    náci jelkép,még a zászló is….kész röhej,nem kellene
    provokálni és nem létező sebeket nyalogatni,netán a másként
    gondolkozó békés embereket minden alap nélkül elítélni és el
    kellene gondolkozni a magyarság fogalmán is,már aki tud….

  • asher alexander

    nem az vagyok akire gondoltal,bar irok franciaul,nemetul,angolul,etc-etc is idonkent!
    miben segithetek?

  • asher alexander

    bodamarcsi!
    -aztan milyen “provokalasrol” pampogsz ugy megis?mert azt eppen te meg a hozzad hasonlok-(neonyilasok,nagyonmelymagyarok)-teszitek!

  • Hat ez bizony igy van esztike , barmennyire is bantja a csorodet.
    Magyarorszag a magyaroke.

  • Toth

    ez most eppen latszik is rajta! ezert kell az egesz vilagon mindenhol laposkuszasban kozlekednunk…

  • asher alexander

    toth piroska!
    papiron!!!!!
    mert ellenkezo esetben visszateritendo minden filler amit a nyugat oda bevitt mint toket!!
    ki teriti vissza?csak nem te?ugyan-ugyan!!mibol?

  • Felvinczy, Tóth Piroska: Magyarország a magyaroké, de magyarságmérő híján nem ti mondjátok meg, kik a magyarok.
    Mindenki a saját családfájának a vizsgálatát végezze el, nehogy úgy járjatok szégyenszemre, mint Szegedi Csanád, aki elfeledkezett arról, hogy a saját nagymamáját becsmérli. Feljelentgetős házmesterivadékok vagytok, akik a saját életük rendberakása helyett folyton másokra mutogattok.
    Jávorszkynak meg melegen ajánlom, tanulmányozza a Bibliát, mert folyamatosan azzal ellentétes dolgokat üvöltözik.

  • Boda kedves… a zászló nem garancia semmire. eléggé leamortizáltátok ti, amikor még a seggeteket is a magyar jelképekbe csavartátok. Tessenek talán méltóképpen viselkedni – mondjuk úgy, mint a szellemi tettestársaid által tarkón lőtt Radnóti, akit semmilyen magyarkodó patkánybrigád nem írthat ki a magyar irodalomból. Magyarnak lenni nem zászló,nem kokárda és nem részegen üvöltött székely (ál)himnusz kérdése. Sőt, még csak nem is az Echo tévé szellemi mocska képviseli. A magyarságot Csokonai, Kazinczy, Arany, Vörösmarty, Jókai, Széchényi Ferenc és István, Eötvös, Batthány Lajos, Karinthy, Bródy, Szép Ernő, Radnóti és József Attila képviseli és nem az a moslék alja nép, aki ma ezeket a mocskos elveivel besározott rongyokat tolja a magyarok képébe.

  • Eszti pont olyan mint a majom az allatkertben: nez kifele a racson aztan azt hiszi hogy o van szabadon!

  • Jávorszky Mária

    Tüske Zsófia 2013 március 21.10:35 de.
    Ajánlhatja, csak ne melegen.

  • Tuske!
    Helyedben felsoroltakhoz meg hozzairtam volna a nepszavat,nepszabadsagot es a tobbi bibliatokat.
    Illet sem szabad kihagyni!!!!

  • JIMBO
    2013 március 21
    10:56 du.
    na, ezt a ragaszkodást szeretem magában! mi van a bumerángjával? visszajött már?

  • Tüske Zsófia

    Jimbo: de nem vagy az én helyemben.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.