Az ördög és az angyal

2013 március 2 4:12 du.19 hozzászólás

– Jó kis koncert lesz este a Művészetek Palotájában. Nem jössz?

– Ki játszik?

– Mándoki László!

– Az ikon?! Ott a helyem!

És Mándoki László születésnapi koncertjén, e jeles zenetörténeti pillanatban, kipirult arccal, ott tapsol államfő, kultuszminiszter, külügyminiszter a hangversenyteremben – mintha megannyi vájt fülű zenekedvelő -, és igen, ott ül közöttük fékezhetetlen zene iránti rajongását csúf kényszeredett mosoly mögé rejtve maga a miniszterelnök is. Lenyűgözve hallgatja tinédzserkora kedvencét, Mándoki Lászlót (van aki e nevet nem ismeri a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig?!).

Angel and devil lovers / Fotó: Sandra Silberzweig

[Itt az elbeszélés ritmusa döccen egyet, ahogy az író elhessegetni igyekszik nyomasztó hátsógondolatát; a miniszterelnök tán nem is Mándoki, hanem Dzsingisz kán rajongó lenne?]

Tehát az egyetemes zenetörténet e géniuszát, a nagy integrátort (© by Ákos), ünnepli az ország színe java. Mándoki nekünk írja és játssza a dalt. A haza önfeledt és boldog. – Minek ide Schiff András, ha itt van nekünk Mándoki László, a magyarok kulturális nemzetté válásának záloga?!

A miniszterelnök pedig roppantul élvezi a bulit, pattintgat az ujjaival, hejehujázik, dübög a lábaival. Csak akkor bizonytalanodik el kissé, amikor nem ismer rá elsőre a „sok kislányt meghágtak” sorra Chaka Khan (még egy diktátor?) előadásában, de később már ő is dúdolja a refrént.

– Ni csak, itt van John Helliwell is a Supertramp-ből! – böki meg a mellette ülő államelnök könyökét. – Emlékszel, mennyit hallgattuk annak idején a Logical Songot? – ábrándos tekintettel énekelni kezd: I said now, watch what you say, now we’re calling you a radical, a liberal, fanatical, criminal… És csak a közvetlen közelében ülők láthatják, ahogy az ördögi mosoly eltorzítja az arcát.

Most pedig a képzelet szárnyán lépjünk be egy konkrétumba, olvasóim, és tekintsünk kissé körül. [A konkrétum azért jó (üdvös), mert konkrét, így el lehet képzelni, ami megkönnyíti az olvasást, miközben a képzeletnek semmi nem szab gátat, legkevésbé a konkrétum.]

Egy másik miniszterelnököt látunk, aki a sportcsarnok küzdőterének egy rejtett zugában áll gyermekeivel, és a tehetségkutató döntőjét nézi. Az öltözőfolyosóról kilépő zongorista (azért jött, hogy a fellépés szünetében megfigyelje a színpadot elölről is) eleinte nem biztos benne, kit lát maga mellett – egy kormányfőnek a díszpáholyban a helye, testőrök és oligarchák között, nem? De, igen, ő a miniszterelnök. Mégis, ahogy tapsol, beszélget a gyermekeivel, kortyol egyet az üdítőből, olyan… normálisnak, emberszerűnek tűnik!

A zongorista a hangszerhez ülve is ezen morfondírozik még, és elkövet egy szörnyű hibát. A próbán megbeszéltekhez képest egy hanggal magasabban kezdi játszani [itt az író töprengve rágni kezdi ceruzája végét, mert kétséges, hogy a történethez kihagyhatatlanul tartozik-e a dal címe, de úgy dönt, leírja, mert nagyon igazságtalannak érezte mindig is, hogy a gyönyörű kompozíciót csak az előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben] Lerch István és Demjén Ferenc remekművét, a Jégszívet (D-dúr!). A megfázással bajlódó dalnok, pedig szívből énekel, és hősies küzdelme a magasabb hangokkal, a közönség számára is érzékelhető, elismerésre méltó erőfeszítéssé nemesül. Így lehet, hogy világraszóló diadalában a miniszterelnöknek is része van (volt).

Vendégszöveg: Esterházy Péter.

 Éry Balázs

19 hozzászólás

  • Tetszik a cikk, jót mosolyogtam néhány szófordulatán. Köszönöm. Sajnos, hogy Orbánéknak sikerült már Dschinghis Khan-t is átpolitizálniuk…

    J

  • Lélfai Szilárd

    Kedves J!
    Nem csodálom, hogy mosolygott, hiszen egy jobb sorsra érdemes É.B.-t is sikerül a saját szintjükre süllyeszteni! Nem a koncertről tudósít, hanem Ő is az Orbán „segge végét rágja”! Ennél a lapnál már minden csak az „Orbán gyűlöletről” szólhat?

  • Lélfay úr! Itt senki nem gyűlöli Orbán Viktort (tudja, mi valóban hiszünk a szeretet és összefogás erejében, nem csak mondjuk), de nem szeretjük stílusát, munkamódszerét-tehát kritizáljuk…

    J

  • Journalist!
    On is tudja(ha akarja), hogy itt nem kritikarol van szo.
    Ha valaki kritizal, az nem hasznal tragar szavakat, nem mocskolodik, nem gyulolkodik. Sot, meg nem is provokal.
    Marpedig, itt az On oldalarol, nem tortenik mas. De hat ezt On is tudja, csak szemethuny,es ugy tesz mintha nem venne eszre. Ezt csak azert mondom, mert On emleget stilust, munkamodszert.

  • Jimbo! Én hol használtam trágár szavakat, hol mocskolódtam, gyűlölködtem ill. provokáltam? És akkor mi a véleménye burkus úr teljesítményéről?

    Köszönettel

    J

  • Judit Noszticzius

    Orbán Viktor tovább mindig viselkedik a diktatúrával és sem-sem alkalmazkodik belépni a baloldali összefogásba !!!!!!!!

  • Journalist!
    Valoban, el kell ismerni, hogy Ontol nem olvastam tragar szavakat(HA IGY ERTETTE, SAJNALOM[sorry])de Onnek is el kell ismernie, hogy a „harcostarsai”, akikkel on egyetert
    igen surun gyakoroljak ezt a kifejezes modot. Sajnalom, hogy az On egyetertese folytan, beletartozik a tarsasagba.”Ha korpa koze keveredsz, megesznek a disznok”. Nem veletlen ez a kozmondas!!!
    Ami a gyulolkodest illeti: hat nem lehet az On irasait sem(joszandekkal sem)osszetartasra serkentonek mondani.

  • Judit. Te egy kínaí fordítóprogram vagy?
    Mindegy is.. Minden alkalommal bearanyozod a napomat amikoe olvaslak !
    🙂 🙂

  • http://youtu.be/i3c0CjzYUsw
    Ugye, ez ami összeköt mindnyájunkat !

  • Jimbo! Tehát már az sem volt igaz, hogy én trágárkodok, provokálok stb. Tehát Ön szerint az, hogy ” Ne húzzunk szét!” az nem olyan, mint a „fogjunk össze!”? Akkor Önnek igaza van. Egyebekben vállalom a korpa közé keveredést , mert -bár némely kifejezéssel, szóhasználattal én sem értek egyet – a hozzászólások (cikkek) írói, szerzői jobbító szándékkal, a magyarság érdekeit képviselik, egy európai, „nyugati” értékrendet valló Magyarország értékeit.

    J

    Ps. Bocsánatkérését elfogadom…

  • falusi
    2013 március 4
    1:25 de.

    Tényleg olyan, mert magyarul nem tud:)

  • Vajda Attila
    2013 március 4
    5:01 de.

    Szem nemmarad szárazon..
    Kevés dolog tud meghatóbb lenni mint egy elcsépelt, giccses dal, ha az aktuálissá válik bennünk valamiért..

  • Vajda Attila
    2013 március 4
    5:01 de.

    Hallgass bele ebbe is.
    Mert a Hazát másként is lehet szeretni, nem csak pántlikával díszített nagymagyar autósmatricával..

  • dakota
    2013 március 4
    11:00 de.
    Viszontdemegám aranyos, ahogy lelkesedik.
    Ragaszkodik a gyökereihez, ami -szvsz- sok esetben többet ér, mint a kéttéglával történő melldöngetés..

  • falusi
    2013 március 4
    1:24 du.

    Kedves falusi, ő nem a gyökereihez ragaszkodik , hanem a megszokott gyűlölködéséhez, ami nagy különbség. Ráadásul teszi ezt valami furcsa nyelven, amire a legjobb meghatározás az, amit tőled hallottam:)

    „Judit. Te egy kínaí fordítóprogram vagy?” by falusi

  • to FALUSI
    Köszönöm, hogy feltetted! Belehallgattam/végighallgattam, – meg futólag a többit is.
    Örülök, hogy kedvelted Cseh Tamást, nekem még úgy félig-meddig személyes barátom is volt.
    (Nagyon csinján kéne bánni itt a comment-eknél a gyülölködni szóval….)

  • Vajda Attila
    2013 március 4
    5:09 du.
    Akkor mi akár találkozhattunk is..
    Elég sokszor múlattuk együtt az időt.
    Masik Jancsival, Tamással együtt elég sok sört és veresbort pusztítottunk el hajdanán.
    Látod, ő Nagymagyarország matrica nélkül is adott valamit a világnak..

  • dakota
    2013 március 4
    1:36 du.
    Szeretem ezt a kifejezést,: gyűlölködik..
    Nem lehetséges, hogy csak véleménye van, amit a nyelv hiányos ismerete miatt nem tud közérthetően kifejteni?
    Mert szerintem erről van szó.
    Nekem határozottan vidám perceket szerez vele. És tisztelem az önbizalmát és az érdeklődését az otthon történtek iránt.