Orbán harca

2013 március 13 12:09 du.54 hozzászólás

Orbán harcban áll, méghozzá mindenkivel szemben. A jó öreg kommunista lázadó doktrínát alkalmazta/alkalmazza, melynek három fázisa van: passzív, aktív és végső, vagy ellentámadási.

A passzív fázisban az eszme terjesztése folyt, ekkor gyűjtöttek támogatókat a fülkeforradalomhoz. Amint a sejtek létrejöttek és elegendő erővel és anyagi bázissal rendelkeztek a gerillatevékenység, lejáratások, karaktergyilkosságok, hídfoglalások, utcai zavargások és egyéb piszkos módszerek gyakorlásához, megvalósult az aktív fázis. Amikor a gerilla hadsereg elég erőt érez magában, megtörténik a teljes mozgósítás, és beindul a végső fázis: ez folyik most a 2/3-nak köszönhetően.

Fotó: AP/SITA

Egy kommunista dogma a harcoló néptömegek permanens forradalmát hirdeti. A doktrina támogatói elkerülhetetlennek tartják a végső győzelmet, bármilyen sokáig tartson is kivívása. Orbán e dogma szerint cselekszik.

Clausewitz azt írja: „ a háborúban minden egyszerű, csak a legegyszerűbb dolgok bonyolultak. A nehézségek egyre csak halmozódnak, ami oly mértékű feszültséghez vezet, melyet a háborúban járatlan ember el sem tud képzelni”.

Montecuccoli szerint: „a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz”.

Orbán háborújában egyre inkább halmozódnak a nehézségek, a feszültség is meglátszik rajta. Már odáig jutott, hogy évértékelőjében, a sok semmit mondó, dagályos frázis között, elszólta magát: öntörvényűnek nevezte a harcát. Hát, ez az. Öntörvényű az, aki csak a saját elvárásainak akar megfelelni, és minden és mindenki más le van…Elhiszi, hogy ő a király, mi több, a bölcsek kövének birtokosa és ezt másokkal is el akarja hitetni. Önfejű, makacs, nem tud alárendelődni. Az öntörvényű ember irányultsága, hogy valamilyen területen hatalmat és elismerést kapjon. Rendkívül meggyőző, ezért is tud vezéregyéniség lenni, ugyanakkor mindenkitől feltétlen hódolatot vár, ebben nem elnéző. Nem tűri fensőbbsége megkérdőjelezését. Tehetsége ugyan nem teszi tévedhetetlenné, de ezt még nem tanulta meg. Az ilyen embert nem lehet normális mércével mérni. Orbán bevallotta: öntörvényű. Ezzel most kivételesen nem hazudott.

Harca első sorban az Unió ellen (mi több, mindazok ellen, akik nem hajlandók követni őt, és elismerni Magyarország vezető szerepét) irányul. Legújabb dacos rohama a 4. alaptörvény módosítás ügyében történt – ráadásul alattomos módon ismét az uniós alapnormák tiszteletben tartását hazudja bele a világba. Nem törődik felelős európai politikusok figyelmezetéseivel, se az amerikai külügy, se a német külügy figyelmezetéseivel: öcsi, ez így nem fog menni! De hát, öntörvényű. Vagyis, minden törvény felett áll. Neki azután senki nem mondja meg, hogy mi, merre, hány méter!

Másod sorban harcol befelé, nagyjából minden és mindenki ellen: az ellenzékkel, a néppel, az Alkotmánybírósággal, bárkivel, akinek a véleménye neki nem tetszik. Legfeljebb majd alaptörvénybe iktatja, amit akar. Győzni minden áron, ez harca lényege. „..a miniszterelnök hétfői beszéde hadüzenet volt az egész bírói rendszer ellen, mert példátlan, hogy egy kormányfő a parlament színe előtt kérdőjelezzen meg bírói ítéleteket. Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor a bíróságoknak is megküldte a selyemzsinórt”- így értékelte Schiffer András a kormányfő hétfői napirend előtti felszólalását.

Mint ismert, Orbán azt megelőzően, hogy pribékjei épp arra készülődtek, hogy az örök időknek alkotott gránit szilárdságú alaptörvényt átírva, pofán vágják az alkotmány-ellenességet felemlítő AB-t, nekirontott a Magyar Bíróságoknak.

Kifejtette: „A kormány korábban rezsicsökkentésről döntött, ám a bíróság az energiaárak illetve a rezsiköltségek növelésében érdekelt gázszolgáltatóknak adott igaza és hasonló döntés várható az áramszolgáltatók esetében is. […]

A bíróság döntése maga a botrány, a kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet, új javaslattal állunk elő, azt a parlament pedig elfogadja. […] Nehéz küzdelem lesz, szükségem van minden magyar ember támogatására, hogy megmutassuk a gátlástalan vállalatoknak az igazunkat. A tisztességes profitot elfogadjuk, de azt nem, hogy családok ezrei kerüljenek válságos helyzetbe. […] A kormány azonban harcolni fog, azonnal új javaslattal áll elő, és ha azt a parlament elfogadja, a rezsicsökkentés mértéke még nagyobb lesz, így a cégek még kevesebbet fognak keresni.” Jusztis megmutatom nektek, hogy az lesz, amit én mondok!

Ezen kirohanása durcásan gyermeteg és még az ő hagyományos elmeháborodott szintjén is felettébb arrogáns, de hát, ezen nincs mit csodálkozni.

Ez az ő Mein Kampfja.

Hű csatlósa, az Országos Bírói Hivatal elnöke, akit véletlenül Szájernénak hívnak, mélyen kussol, esze ágába sincs megvédeni a magyar bírói kart.

Na, most tessék figyelni! „A szakképzésről szóló viták hátterében antropológiai kérdések állnak, emberfelfogásbeli (?!) különbségek vannak. Az a kérdés, hogy mérnökként, vagy bölcsészként állunk hozzá a kérdéshez. Bizonyos embereknek meg kell mondani, hogy fiam, te a kezedből fogsz megélni”. Nem, ezt nem Dolfi bácsi mondta 1938-ban, hanem Orbán Viktor 2013-ban. Előbb-utóbb ez is bekerül az alapizébe. Az ilyen mentalitású ember ma Magyarország miniszterelnöke, pedig, ami cselekedeteit illeti, talán egy más címet érdemelne…

Montecuccolira azért odafigyelhetne a Nemzetvezető: a háborújához pénze, na, az nincs. Pedig keményen dolgozott rajta, hogy legyen – lásd MANYUP lenyúlása – most is ácsingózik a MNB valutatartalékára. Szólhatna már neki valaki, doktrina ide, doktrina oda, ezt a háborút nem fogja megnyerni!

Ajánlom Orbán figyelmébe Thomas Jefferson szavait a Függetlenségi nyilatkozatból:

„Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjon.”

Ille István

54 hozzászólás

  • http://nol.hu/kulfold/orban_gyoz__a_magyarok_szenvednek
    uppsssz…
    törvénybe foglalná a rezsicsökkentést a fidesz. hogy’ is hívják ezt? csak nem állami árképzésnek? mikor is volt ilyen utoljára?

  • llyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.
    (…)
    „az van az éjben halkan
    sikló gépkocsizajban
    meg abban,
    megállt a kapualjban;

    abban, ahogy a “halló”
    közben – érzed – a kagyló
    csöndjén keresztül
    figyel egy idegen fül;

    nemcsak a telefondrót
    közt vergődő Laokoon-mód:
    vonat, repülő, sínpár,
    gúzsbog, kötélszár,

    mert zsarnokság van,
    nemcsak a talpra álltan
    harsogott éljenekben,
    hurrákban, énekekben,

    az ernyedetlen
    tapsoló tenyerekben,
    az operában,
    a trombitában,

    ott van az utca sarkán
    az éppoly harsány –
    vígan vagy kongó zordan
    feszülő kőszoborban,

    az van a derűtelen
    tarkálló képteremben,
    külön minden keretben,
    már az ecsetben;

    mert zsarnokság ott van
    jelenvalóan
    mindenekben,
    ahogy a régi istened sem;

    mert zsarnokság van
    az óvodákban,
    az apai tanácsban,
    az anya mosolyában,”

  • A Nézőpont Intézet szerdán az MTI-hez is eljuttatott kutatása szerint a jelenlegi bizonytalanok 47 százaléka (a teljes népesség mintegy 12 százaléka) „kormányváltó hangulatban szemléli az ellenzéki oldal esélyeit”.

    A kutatás szerint az aktív szavazóknál – akik biztosan elmennének egy most vasárnap esedékes választásra – 41 százalékos támogatottságot élvezne a Fidesz-KDNP, 15 százalékosat az MSZP, 12 százalékosat a Jobbik, 7 százalékosat az Együtt 2014, 5 százalékosat pedig a DK.

    A Heti Válasz megbízásából, ezer fő megkérdezésével, március 4. és 8. között készült kutatás a felnőtt magyar lakosságot régiónként nem és korcsoport, országosan pedig iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja.

  • Igen küzdeni kell most és mindig! Akik nem küzdenek,nem érdemesek a szolgàlatunkra,vezetésünkre! Nem küzdhettünk több mint 40 évig,vagy ha küzdöttünk legyöztek bennünket,de feladni nem szabad.A szoc-lib nem küzdött az érdekeinkért-végre hajtotta a màsok elvàràsait szolga modra-kedves és szivesen làtott balekként-,igy kerültünk a gyenge érdekképviselöinkkel a sereghajtokközé,a hatàron tuli magyarokért-söt kampànyoltak a kettös àllampolgàrsàguk ellen-.
    Hatalmas a kontraszt,ezt sokaknak megkell még szokni!Igy csinàlta
    D. Cameron is ,amikor megvédte a Brit kedvezményt az EU következö
    költségvetésében.

  • Erős Úr, az lehet, hogy a sereghajtók közé kerültünk, de azemúúúútháromévben még azoktól is jócskán és nagyobb mértékben eltávolodtunk, minden tekintetben. A romok felépítése helyett törmelékké, most pedig porrá zúzódik országunk amig ez a jelenlegi kormány diktálja az irányt. Valóban nagy a kontraszt. Például az előző kormány a válság ellenére nem süllyedt ilyen mélyre nyolc év alatt, a Fidesznek ez sikerült mindössze három év alatt, válság nélkül, és 3 ezer milliárdot ellopva a magyar emberektől is. MI AZ AMI MA MAGYARORSZÁGON JÓ IRÁNYBA HALAD? Valaki mesélje el, kérem szépen.. Legalább egy valamit találnék, de nem találok! Segítsenek Tisztelt kormánypártiak!

  • Dénes ERÖS
    2013 március 13
    7:24 du.
    Rohadt nehéz olyannal vitatkozni, aki elvakult, féligazságokra hivatkozik, brossúraszövegeket nyom.
    Tod, Dénes fiam, nem küzdeni kell, hanem dolgozni, gondolkodni, vezetni, tanítani. Küzdeni az szokott, akit a sarokba szorítottak. A hiba az, hogy egyetlen pillanatot sem fordít annak a végiggondolására, hogy hogyan és miért került oda.
    Írod, nem küzdhettetek negyven évig. Lócsöcsöt nem. Akkor is voltak akik – a te szavaiddal élve- küzdöttek. Csak ellenzéknek hívták magukat. Csoportokat alkottak, ahol írtak, hozzáolvastak, aztán megint írtak. Szamizdatot, szórólapokat. Megalakpították a SZET-et, a FET-et, a beszélőt, az Érlelőt. És szó nélkül tűrték, ha március 15 meg október 23 előtt a rendőrség feldúlta a lakásukat, hagyták, hogy szétszedjék a gyerek kiságyát, darabokra a játékait, egyenként szedjék ki a fiókokból az asszony alsóneműjét, találjanak régen elvesztett ötforintost a kinyitható heverőben, és kiérdemesült nagymamák elsőbálos fényképeit valamelyik régóta nem forgatott Tolsztoj-kötetben.
    Asszem, te túlságosan fiatal vagy. Szinte hallom, ahogy válaszolsz. Kíhúzva magad, kissé sértődötten: Harminckettő vagyok! Negyvenöt vagyok! Akármennyi vagyok!
    Ha megélted volna az ötvenes, hatvanas, hetvenes éveket, tisztábban látnád a mostani kormány kommunizmusra, vagy inkább a hatvanas évek Kádár-korszakára való hajazást.
    A különbség, most (még) nem kell mindenre rábólintanod, még választhatsz. A ötvenes, hatvanas években csak bólintani lehetett. A gyárakban tartott pártgyűlések után a munkások nem csak azért mentek a korcsmákba mert megszomjaztak, hanem azért, mert ott feltünés nélkül lehetett köpködni…És nem volt érdekes senkinek, hogy cigány vagy, zsidó vagy, városi vagy, vidéki vagy. Az számított a többi ember előtt, hogy te is ember vagy-e.
    Akik most vezetik az országot ugyanott szocializálódtak, ugyanott tanultak jót és rosszat egyaránt, -ugyanazoktól, akiknek méltó utődaik lettek. Mert az elődök is a nyugatot, Titót, a zsidókat, Románokat utálták és hibáztatták. Azt súlykolták az agyakba, hogy azok a bűnösök! Mi, Magyarok, tisztességesek vagyunk, becsületesek, és milyen jó lenne nekünk, ha azok nem hátráltatnának bennünket, nem próbálnának becsapni, kizsigerelni, legyőzni.
    Az iróniája az egésznek, hogy azt békeharcnak hívták..
    A maiaknál annyival voltak okosabbak, hogy tanultak Cézártól. Nem csak cirkuszt biztosítottak, hanem kenyeret is. Mára csak a cirkusz maradt. És a hozzád hasonlóan alulinformált, megvezethető tömegek nem veszik észre, hogy ők is részei a cirkusznak. Amelyik igen, az oroszlánnak, tigrisnek, bűvésznek tartja magát.
    Pedig csak bohócok vagytok. De ne keseredj, a bohócságnak is megvan a maga előnye.
    A pomádé alatt nem látszanak a könnyeid.
    Mert sírsz, mert belül te is tudod, hogy valami nem jó.

  • Orbán kapkod, érzi a vesztét.
    Már antropológiai, alapon akarja lefektetni az oktatást is.
    Ezzel a szélsőjobbra blazírozik. Azt akarja a zászlaja alá terelni, beolvasztani.
    Mindenáron szeretne valami látszatpropaganda alapot teremteni, mert az eddigi tettei erre nem alkalmasak.
    A negatívumok felsorolása annyira hosszú lenne, hogy összeomlana a szerver a hatalmas adattömegtől. Az odavetett konc sem igazán tartalmaz zsíros falatokat, inkább csak csont. De még azt is elvitte egy „kóbor kutya”, elszaladt vele a bíróság.
    Ha még ez sem jön össze, a várható pénzügyi szankciók még több szavazót elmosnak mellőle.
    De akárhogy forog, a fidesz csalás nélkül már nem nyerhet. Ezt tudja is, és ezért erőltette át a tákolmány 4.0 változatát. A verziószám hűen tükrözi a dolgot. A 4. változat, 0 érték. Viszont a 4.0 változat lehetőséget ad neki a kontroll nélküli csalások véghezvitelére. Például a választókörzetek szabad alakítására, vagy csoportok kizárására. Bármit megtehet kontroll nélkül. A határon túli új állampolgárok számát is titkosítja, az adat lekerült a kormányportálról, kikérni nem lehet. Vagyis biankó számadat lesz, amire szabadon mondhatja majd ennyi, és kész.
    Az általuk hozott törvények támadása mutatja a dilettantizmust. Beleavatkozás a bíróság munkájába, utasítása egy ítélet meghozatalára, vagy módosítására, a statáriális vésztörvényszékre emlékeztet. Bár, ha „szabadságharc”, akkor érthető. Csak nem elfogadható.
    Összességében hozza mit a lénye diktál.

  • Akarki!
    Az en tapasztalatom is az, hogy a magyar nep kitart(nem Orban hanem) a jelenlegi kormanyzat mellett.Ha Orban vezeti: am legyen. Csak mi aki itt olvasunk neha megingunk az olvasottak miatt.De lehet, hogy inkabb, nemi ketsegeink tamadnak. Kulonosen, ha kulfoldon elunk.
    A sok szennyesteregetesben nem vesszuk eszre, hogy bekerult a mar mosott, tiszta ruha is.En ugy talaltam, hogy a hunhirinfo es a kmh kozotti kozep vonal, ami nemi kepet ad Mo. helyzeterol. A ket organum egy-az-egybe ugyan az, csak mas polusrol ugatnak. Mas a gazdi is.

  • akarki
    2013 március 13
    5:59 du.
    hát igen. komoly, és autentikus forrás a nézőpont intézet 🙂

  • Dénes ERÖS
    2013 március 13
    7:24 du.
    ha felvezetné, hogy ennek mi köze a cikkben írtakhoz?
    nincs valami olyan, amit annak tartalmával kapcsolatban írna?

  • a legújabb durcás orbániság: bíróságon támadják meg az energiaszolgáltatók a kormány diktátumát? a fene a pofájukat, akkor majd rendelethozó (?!) jogosítványt adunk az energiahivatalnak, és mehetnek az anyjukba, mert a bíróságnak attól kezdve kuss!
    hatósági árképzés egy demokráciában, hát, ez érdekes!
    de ugyan a kenyér miért nem hatósági áras? igaz, mint a szép időkben, háromhatvanas. mármint, háromszázhatvanas.
    de miért ne lehetne hatósági áras a benzin? mennyi emelésért is tört ki a taxisblokád? igaz, akkor még nem volt a benzin árának áfatartalma 60%!

  • Darák Péter (gyengébbek kedvéért a kúria elnöke) tegnap közleményben reagált Orbán Viktor beszédére is. Szerinte a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. Darák hangsúlyozza: az elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek van helye, a jogorvoslat bejelentésére nyitva álló határidő még nem telt le. „A bíróság ítéletének megalapozottságáról, jogszerűségéről az esetleges jogorvoslatok alapján a felsőbb bíróság dönthet. A felülvizsgálati kérelem elbírálására a Kúria jogosult” – közölte Darák.
    upppsz…

  • Puchert János

    http://index.hu/video/2013/03/14/riszpekt_haz/
    a valóság némi humorba csomagolva

  • egy komment a nol-ról:
    „Azért ilyenkor úgy tudom irigyelni a törpöket. Nekik Orbánhoz képest az az áldott jó ember Hókuszpók jutott.
    Ez a Viktor egy törpébe ültetett hókuszpók-dulifuli-okoska hibrid. Egyesek szerint van benne egy kis Quasimodo is.”
    🙂

  • Puchert János

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=628076
    Illyés Gyula nem kívánatos személy lett a fülkeforradalmároknál az új kedvencek Tormay Cecil Wass Albert és Nyírő József

  • „Az a politikai rendszer, amely nem hajlandó tárgyalni, a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek.” Orbán Viktor, 1988

  • Don Ovuz
    2013 március 14
    9:33 de.
    öregem, kurva nehéz úgy célozni, hogy állandóan lökdösik az embert, hogy : jőjj már, lőjj már!

  • http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/14/rasszista-ujsagiro-is-tancsics-dijat-kapott/
    vajon van még lejjebb, de megérdemeljük mert az ellenzék holnap sem akar együtt egy színpadra állni előbb külön-külön felmérik erejüket

  • Falusi
    Mi azért küzdünk,hogy ne egy ujabb elveszett évtizedünk legyen,mint Rik Scheerlinck a K&h Bank vezérigazgatoja, mondta az elözöröl. 2002-es Lendvai Ildiko mondta „Van itt pènz,nem tudom,hogy Orbàn miért nem adott többet”.Mit mond nektek? 2002-ben 52 % volt az adossàgunk,2010-ben 81%.
    A tüzoltok 2004-07 közötti tuloràit Orbànéknak kellett kifizetni.
    A MALÉV tönkre ment ,mert a nyereséges teherszàllitàst külön eladtàk,a repülöteret bérbe adtàk.
    AZ EGÉSZSÉGÜGY-kezdöorvosoknak 100000Ft netto,OKTATÀSÜGY, BKV,MÀV,METRO,
    A DEVIZAHITELESEK megsegitése,Budapest és az önkormànyzatok eladosodàsa.Ezek mind régi problémàk,amelyek nagy
    része még fennàll.

  • ille istvan , mint kukukkhegyi lakos mogyorodon hol mosakodsz hiszen ott se vezetekes viz se csatorna nincs , olyan mint az afrikai bozotosban ,

  • Dénes ERÖS
    2013 március 14
    11:31 de
    Kicsit számoljunk!

    Néhány gyöngyszem az államadóssághoz :
    Államadósság 2002 április (MSZP hatalomátvétel): 8280 milliárd forint
    Államadósság 2010 április (FideSs hatalomátvétel) 19212 milliárd forint
    Államadósság 2012 december (jelen állás): 20653 milliárd forint

    Mindeközben az MNB devizatartaléka 2002-ben: 9,9 milliárd euró
    Az MNB devizatartaléka 2010-ben: 36 milliárd euró

    Linkeket most nem mellékelnék, hogy a blogmotor még szóba álljon velem, de “you know I’m good for it”.

    Végezzünk egy kis számolást. Az MSZP és az “elmúltnyócév” ugye tehát 11.000 milliárd forinttal növelte az államadósságot, mindeközben ugyanakkor 26 milliárd euróval nőtt az MNB devizatartaléka. Jelen euróárfolyammal számolva az ugye 7670 milliárd forint. Vagyis a NETTÓ államadósság-növekedés 3400 milliárd forint. A kettő között igen szoros összefüggés van, már csak azért is, mert a sokat emlegetett IMF-hitel java részét pont az MNB devizatartalékainak növelésére vettük fel (hogy elkerüljük a 350 forint feletti euró árfolyamot).

    Ezzel szemben a FideSS 2 éve alatt egyrészt nőtt az államadósság abszolút értékben 1400 milliárd forinttal, de ne felejtsük el, hogy ehhez még besíbolták a 3000 milliárdos MANYUP-pénzeket is. No, ennek nem 100%-a lett oda, egy kis részét (kb. 1000 milliárd forintot) az MNB még ki tud mutatni, mint az állam tulajdonában lévő vagyoneszközt (értékpapírok, részvények, miegymás). Vagyis a Fidesz 1400+2000 milliárd forinttal növelte a nettó államadósságot, egyszerűen azzal a trükkel, hogy 2000 milliárd forintnyi, a magyar állammal szembeni pénzügyi kötelezettséget egyszerűen nem ismert el (technikailag ez azt jelenti, hogy 2010 óta a a magyar állam csődben van).

    Summa summarum: a FideSs KÉT ÉV alatt tüntetett el annyi pénzt, mint az MSZP 8 év alatt… és most ugye megy a rohadtgyurcsányozás meg a rohadtbajnaizás…

    Ja, és még valami. Az MSZP által felvett IMF-hitel legalább megvan, ott csücsül a jegybanki tartalék formájában. A FideSS által felvett 500 milliárdos IMF-hitelből viszont 200 milliárd már odavan, hiszen a MOL-részvények értéke azóta ennyivel csökkent. Ki a felelőtlenebb gazda?

  • Ille István
    2013 március 14
    10:38 de
    Én sortűzben gondolkozom, akkor talán egy kóbor ólom …

  • Ille István
    2013 március 14
    10:38 de.
    Ugyanmán’!
    Dragunov elvtárs elől nagyon nehéz elbújni!
    (mindenhol megtalálja a pácienst) 🙂

  • Dénes ERÖS
    2013 március 14
    11:31 de.

    Ezt kb százkettedszer citálod ide, tökmindegy neked, hogy hányan és hányszor cáfolták már meg.
    Tájékoztatásul közlöm, hogy Orbán szajátszájulag mondott köszönetet Bajnainak az ország viszonylagos stabilitásának a megteremtéséért. Ezt megismételte Brüsszelben is.
    Malév:
    A 90-es évek fontos változása volt a magyar nemzeti légitársaság szervezeti átalakítása. Csaknem öt évtized elteltével, 1992 nyarától újra részvénytársasági formában működik a Malév. Ugyancsak ebben az évben kezdődött meg a korábban 100 százalékosan állami tulajdonú Malév privatizációja. Ennek során az olasz Alitalia légitársaság és a Simest befektető bank 30+5 százalékos tulajdonhányadot szerzett a Malévben, majd ezt követően a Malév alkalmazottai is vásárolhattak a részvényekből.
    1992 nyarán kezdte meg működését Ferihegyen a Malév és a Lockheed cég 50-50 százalékos tulajdonú vegyes vállalata, az Aeroplex Kft., amely a Malév és más külföldi légitársaságok gépeinek karbantartására jött létre.
    Vagyis ne „elmútnyócévezz” ezzel kapcsolatban, mert a rothadás annál jóval régebben kezdődött.
    BKV:
    A BKV 2007-es működési költsége 116,2 milliárd forint volt. A jegybevétel ennek az összegnek mintegy 39,5%-át teszi ki. (2007-ben a nettó menetdíjbevétel 45 974 millió forint volt, ez mintegy 1,8 milliárd forinttal magasabb az év elején tervezettnél.) Ehhez jön még az árkiegészítés és normatív támogatás címén fizetett közel 50 milliárd forint és az egyéb szerződésekből és tevékenységekből befolyó 5-6 milliárd forint. A fennmaradó 15-16 milliárd forint így hiányként jelentkezett a társaság költségvetésében. A vállalat megoldásként kisebb járatritkítást és átalakított hálózatot vezetett be, melyet már a közvélemény, a szakszervezetek és a kerületek bevonásával dolgoztak ki. A 2008-as paraméterkönyv bevezetésétől évi 1,1 milliárd forint megtakarítást vártak, ami teljesült is, így a 2008-ben kapott 10 milliárdos költségtérítéssel együtt a hiányt sikerült lefaragni 16,8 milliárdról 5,7 milliárd forintra. Sajnos ez a hiány 2009-ben felugrott 23,5 milliárd forintra.
    2010-ben a cég hosszú évek után először nyereséget mutatott. Működési költsége 126,2 milliárd forint volt. A jegybevétel ennek az összegnek a 39,3%-át teszi ki. (2010-ben a nettó menetdíjbevétel 49 541 millió forint volt) Ehhez jött még az árkiegészítés és normatív támogatás címén fizetett 48 milliárd forint és az egyéb szerződésekből és tevékenységekből befolyó 11 milliárd forint. Ezen felül a Társaság kapott 5 milliárd forint működési támogatást a Fővárostól és 17,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az államtól. Így – a pénzügyi műveletekkel együtt – több mint 1 milliárd forint nyereséget mutatott. A táblázatból kivehető, hogyha a cég nem kap rendkívüli támogatásokat, akkor 2010-ben is – a korábbi éveknek megfelelően – közel 20 milliárdos veszteséget mutat a mérleg.
    2OO7-ben húsz százalékos kedvezményt adtak azoknak a bliccelőknek, akik 2OO2 óta tartoztak a BKV-nak, ami nyolcvanmilliós extra bevételt hozott.
    A hibát a hatvanas években követték el, amikor szétszedték az akkor jól és gazdaságosan működő BSZKRT-t.
    A cég a Fővárosi Önkormányzat kezében van a kilencvenes évek eleje óta, hát ide sem illik az „elmúttnyócév”..
    MÁV:
    A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1993. június 30-án létrehozta a Magyar Államvasutak Részvénytársaságot (MÁV Rt.) a Magyar Állam 100%-os tulajdoni hányadával, határozatlan időtartamra. 2005. szeptember 1-jén a társaság zártkörűen működő részvénytársasággá alakult, amelynek alapítói jogait a gazdasági és közlekedési miniszter gyakorolja. Azóta hivatalos magyar rövidítése MÁV ZRt. A MÁV története hosszú időn át szinte egyet jelentett a magyarországi vasúttörténettel. 2006. január 1-je óta a MÁV felügyeleti szerve a Magyar Vasúti Hivatal. Az Árufuvarozási Üzletág 2006. január 1-jétől MÁV Cargo Zrt. néven a MÁV Zrt. leányvállalata volt, mely a privatizáció után az Osztrák Szövetségi Vasutak magyarországi leányvállalata lett.
    2007. július 1-jétől a korábbi Személyszállítási Üzletág feladatkörét a MÁV-START Zrt. vette át. Az új cég 100%-os tulajdonosa szintén a MÁV Zrt.
    A MÁV évek óta veszteséges, 1995–2008 között a leányvállalataival együttes konszolidált adósságállománya 768 milliárd forintra nőtt, vagyonvesztése pedig meghaladta a kétbillió forintot.
    „Emúttnyócév ” itt sem jön be.
    Metro:
    Önkormányzati tulajdonban..
    2OO5-ben Demszky számilliót különített el felújításra, amit az ellenzék nem szavazott meg, és 2O1O-re ez az összeg elolvadt. Az új kocsik vásárlása komoly pénzeket emésztett fel, valamint a kilencvenes évektől megindult folyamatos fejlesztés, (új vonalak, vagy a régebbiek meghosszabbítása) sincs ingyen.
    Ittsemjó az „elmúttnyócév”..
    Egészségügy, oktatásügy a rendszerváltás óta gond, itt sem lehet „elmúttnyócévezni”. A népsavazással megtorpedózott vizitdíj, valamint a kórházak privatizációjának a megfúrása csak mélyebbre nyomta a sárba az addig is aligfenntartható egészségügyi költségeket.
    Az oktatást a rendszerváltás óta folyamatosan, szinte évente változó oktatási elképzelések hebehurgyasága rombolta le erre a szintre, amit most a kormány még tetézne a megemelt oktatási díjakkal. A stadionok árából, a sportra költött támogatásokból financírozni lehetne szinte minden területét az oktatásnak!!
    Maradnak a devizahitelesek. Hitelt felvenni nem kötelező. Akik egykoron a kisbetűs részt nem olvasták el a szerződésekben, ne lepődjenek meg, és főleg ne az államtól várják a megmentésüket. Átütemezést szinte minden bank hajlandó csinálni. Nem kérdés, hogy a bankok is hatalmas hibát követtek el akkor, amikor magas kockázatú hiteleket folyósítottak, ám a valutás hitelek nagyobbik részét nem a magánszférában, hanem az önkormányzatokban követték el. Ezeket most a kormány átvállalja.
    Na, ez a mocsokság! Mert a bedőlt hitelek okai a munkanélküliség, a fejlesztés hiánya, a befektetői bizalmatlanság.
    Az államadósság emelkedésének az okait máshol már leírtam, -valszeg el sem olvastad- hát nem cifrázom újra.
    Ps. Mielőtt valamiről véleményt mondasz, olvass utána, de ne a MNOl-on, vagy a Kurucinfón..
    Ami érdekel, beütöd a keresőbe.
    Tudod, a google a legjobb barátod..

  • Dénes ERÖS
    2013 március 14
    11:31 de.
    Agyaska!
    Néddmán, három év sikertörténete!
    „Az összesített GDP-arányos államadósság jelenleg 80,38%.”
    http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/adossagnyomas-mero
    Ez a tündérmese?
    Hány új adó lett 3 év alatt?
    40! 😛

  • kukukkhegy
    2013 március 14
    11:54 de.
    53 méterről jön kiváló minőségű víz, a saját kutamból. a szennyvíz pedig emésztőben gyűlik, szóval, ezt benézted.
    amiben hasonlít kukukkhegy az afrikai bozótoshoz, az az, hogy nincs utcai világítás, és homokos az út 🙂
    más kérdés?

  • Don Ovuz
    2013 március 14
    1:26 du.
    😛

  • Kukukkhegy!………….Ne bántsd szegény Illét.Van neki elég baja télen nyáron,hóban sárban és mivel nem fiatalodik, csak egyre rosszabb lesz.Mondhatnám,hogy felvitte a csúcsra a baloldal.Óbudán is Csintalankodott még a régebbi időkben,de egy árva fűszál sem mutatta dicső ténnykedését.Sajnos elment innen.ILLE GYERE VISSZA !!!

  • Falusi
    Bajnaiék 2009-ben 6,8 %-os csökkenést produkàltak az IMF pénzével
    stb.,amivel alulmultàk azokat ,akiknek nem volt vészsegélyre,tanàcsra, utasitàsokra szükségük, a nyugdij és bérek csökkentése mellett.
    Köszönöm a sok adatot ,de a lényeg sötétben maradt.
    A 3-as Metro 40 éves tüzveszélyes szerelvényeket is müködtet-a legfiatalabb 26-27 éves-.Miért irsz ilyent „Demszky elkülönitett 100 milliot,de az ellenzék nem szavazta meg és 2010-re elolvadt”? Hogyan olvadhat el a pénz? A többség dönt ,vagy elolvaszt!
    Horvàt Csaba az MSZP-töl ingyenes közlekedéssel akart Tarlos ellen nyerni,estleg ö az olvasztàr!?
    A VOLÀN is többnyire 20 év fölötti kocsiparkkal rendelkezik.
    A devizahitelesekröl: 2007-ben figyelmeztették Simort és a kormànyt Svàjcbol,hogy aki nem (svàjci)valutàban kap fizetést,az bizony porul jàr,mert eleinte ez még kedvezö volt, a magas Ft kamat miatt,de a Ft folyamatos magas inflàlodàsa miatt megfordult a kocka. Pl.1 CHF 1984-ben 11 Ft volt. Mit csinàlt a kormàny a Simorral együtt? Semmit! Simor külföldön „Tanuljanak meg a magyarok a pénzükkel bànni”.
    Ezért nem alkalmas Simor a Nemzeti Bank élére,mert hagyta a csalàdokat a romlàsukba süllyedni és a volt kormànyfök,bologato kibiceikkel az orszàg élére.Mit tettek a kezdö orvosok elvàndorlàsa ellen,mennyit adtak erre a 20 Milliàrd-bol?
    A tüzoltok 2004-07 közötti tuloràit sem tudtàk kifizetni,màr ki van fizetve.Hiller 5 Milliàrdos szàmlàt hagyott kifizetlenül örökbe.
    A nyolcév nem jön be sehol,màsok a hibàsok,mi nem tettünk a megvàltoztatasàért,hagytuk hàtha jön majd valaki,aki felelösséget érez és az adossàgot is visszafizeti,valamint nem csinàl 6,8 % minuszt.

  • Andrási Sándor

    A kormány és elsősorban a miniszterelnök elleni gyűlülködő fröcsögés most fog igazán beindulni. Jól tudja mindenki: „Ez a harc lesz a végső”, ennek megfelelően aki él és mozog – élükön a húsos fazék mellől kiszorított, koncért mindenkor marakodni kész bértollnokokkal – támadja a jelenlegi kormányt és annak tagjait. Mindegy mit tesznek, ha van rajtuk sapka azét, ha nincs azért. A baloldali értékektől mentes álbaloldal külföldön is savazza a kormányt, vele Magyarországot, nem törődve azzal, hogy mérhetetlen károkat okoznak az országnak. A minél rosszabb annál jobb elvét vallják. Az előző kormányzati ciklusok által elkövetett összes aljasságukat és azok következményeit a jelenlegi kormányra lőcsölnék. Sajnos vannak primitív, önálló gondolkodásra képtelen emberek, akik beveszik ezt a maszlagot. Addig nem tudnak eljutni, hogy azt a hallatlan rombolást, amit Mesterházi dicstelen elődei okoztak nem három, de tizenhárom év alatt sem lehet helyrehozni. Maga Simor vallotta be, hogy 2008-ban két heti tartaléka volt az országnak, az IMF hitel nélkül becsődölt volna az ország. Erre mit hallunk, olvasunk a balos médiából? Azt, hogy 2010-ben virágzó gazdaságot adott át Bajnai! Ennyire hülyének nézik az embereket? A 600 ezer deviza elszámolású hitel közvetlenül legalább 2 millió embert, közvetve a majd a teljes lakosságot sujtja. El lehet ezt felejteni, amikor minden hónapban legalább egyszer szembesülnek ezzel a csalással az érintettek? Talán nem emlékszünk arra, amikor Kóka Pannon pumázott a gazdaságot jellemezve? El lehet feledni Őszödöt, és ami utánna következett, a kilőtt szemeket, az agyba-főbe püfölt tüntetőket? Ma ennek a tizedéért megszállná az országot az ENSZ, kiközösítene az EU.
    Az eltékozolt országot apró lépésekkel vissza akarja szerezni Orbán és a regnáló kormány. Ez nem tetszik a globális pénzvilágnak, nem elsősorban azért mert akkora az országból kiszipolyozott pénzmennyiség, inkább azért, mert mások szemét is felnyitja, precedenst teremt. Érdekük az ilyen Ille félék megfizetése, hogy a szekerüket tolja. Jellemtelen, megkeseredett, gyomorbajos emberek, akik 30 ezüsttől kevesebbért is elárulják az országukat.

  • Kopácsi Judith

    Andrási, azt hiszem a kutyának sem kéne most MO. egyetlen fillérét sem, nemhogy 30 ezüstért.

  • hazudsz Andrasi

    a balliberalisok felrealltak, mikor elegedetlenkedtek veluk, mert ok demokratak, a tefajtad az, amelyik gorcsosen ragaszkodik a husos fazekhoz akkor is, ha abba teljesen erdemtelenul kapaszkodtok….a nep felismerte ezt a hazug, mindent romba donto, dilettans, destruktiv fajtatokat es ha nem lehet benneteket demokratikus modon leszavazni, akkor mas modon lesztek kenyszeritve…nyilvan! milyen eltekazolt orszagot te barom? a meglevovel se tudtok mit kezdeni! sepregessel a sajat udvarodon es ne ugassal bele olyan dolgokba, amihez foldsotet gyoker vagy…ha javasolhatnam!

  • Végveszélybe került családok ?
    Na halljátok !!
    29 % ÁFÁ.-val , ebben az évben 18 %.-al növekedett élelmiszerárakkal , ( PL.CSAK A KRUMPLI MEGEMELKEDETT A DUPLÁJÁRA !)
    közműadóval baleseti adóval ilyen-adóval olyan-adóval füstadóval 230 Forintos Dollár-árakkal könnyű ám családilag végveszélybe kerülni !
    Pláne ha a fizetés akár 47 ezer Forintra is rúg !
    ( Hogy @aszódna meg mind aki kitalálta ezt a sok szemétséget nekünk )

  • Dénes te már annyira okos lettél itt a számok felemlegetésével hogy tisztára idiótának tűnsz miattuk.
    Tűrtöztessed magadat kicsit ez ügyben , meglátod mingyá’ nőni fog az ázsiód 😉

    Megjegyzem valahogy senkinek nem tűnt fel hogy Gyurcsányferi idején csak 18 % volt az alapvető élelmiszerek ÁFA-tartalma ,szintén az energiahordozók egyrészének is , továbbá hónapról hónapra lefelé tendált a benzin és az USA dollár, nomeg az EURO ára .
    Csakaztán ugye megérkezett a Világválság ! Az ilyen félkegyelműek mint ez a Déness ezt a tényt lazán figyelmen kívül hagyják állandóan.
    Meg azt is hogy Bajnai szakértői kormányzása ( Ami az MSZP totális bukásához vezetett ) megmentette a hazát az államcsődtől !
    Az ilyesmi ezeknek a balfé..botsánat..jobbfékeknek smafu !

    Most , a válság után , az imádottjaitok ámokfutása közepette a Bajani idején fennforgó élemiszer-árakhoz képest nagyjából-körülbelül minden a duplájába kerül:
    Kiló kenyér : 300-320 Ft
    Liter tej : 220-270 Forint
    7 deci Red Label : 4000-5000 Forint

    De nem baj mert lehet főzni pálinkát !
    Ugyan nemtudom hogya , mert bérházban kissé nehéz erjeszteni a cefrét , főzés után meg tutti hogy kiszurkálnák az illető kerekeit , annyira büdös művelet az ilyaemi.Fözni is csak hitelesített készülékkel szabad , Á’La 80 000 Forint a Vasedényben.
    Akkor inkább bemegyek a TESCO .-ba és veszek egy flaska vodkát ha arra vágyom.
    Jaa..és emiatt újabb kötelezettségszegési eljárásnak néz elibe a mostani kurzus.
    Mert ezzel a hülyeségükkel alapvetően sértik az EU gazdasági szabályait.

  • „Ezt is megéltük! A szabadságharc évfordulóján osztrák hókotrók oszlopban lépik át a magyar határt, hogy letakarítsák a magyar utakat. A Belügyminisztérium miután végigaludta az éjszakát úgy gondolta, hogy SMS-ekkel segíthet a legtöbbet a bajba kerülteknek. Az osztrákok pedig gyorsabban reagáltak mint a magyar hatóságok!”

    Valaki értsíthetné a TEK-et..
    Mer’ „huncfut a nímet”…

  • Tüske Zsófia

    „Az eltékozolt országot apró lépésekkel vissza akarja szerezni Orbán és a regnáló kormány.”

    olyasformán. el is tűnik a saját és a csókosainak a zsebében. De az természetesen nem 30 ezüst.
    Ha néha kijönnél a levegőre orbán seggéből és körülnéznél, láthatnád, hogy a lakosság jó negyven százaléka a létminimum alatt él.
    Azt mindenesetre megmagyarázhatnád, hogy ha a devizathitelekért is a gyurcsány a hibás, ugyan már miért adósodott el a fideszes vezetésű városok nagy része is ebben a formában? Csak nem engedelmeskedtek az komcsi ármánynak?

  • Kopácsi Judith

    Én már elég régen mondom, hogy visza a Monarchiával. Elég csak megnézni az Osztrák testvéreket, hogy irigységtől megsárguljunk. Hát kellett nekünk annyira ragaszkodnunk a 48-hoz? Adjatok nekem egy Habsburgot a trónra.

  • a frankel leo nem magyar nev…lopni jott magyarba

  • kakukk
    2013 március 15
    3:11 du.
    Bizony..és olyan ügyesen- minden feltűnést elkerülendő- csinálta, hogy még oda is született..
    Te szegény…

  • Geyza!…….Árakat nem tudni egy dolog,de még ugy tenni mint,ha ez lenne a legolcsóbb az már a szintedhez mérhető aljasság.Bár tőled mi mást lehetne várni.

  • Kopácsi!………”Ha nem szóltál volna,bölcs maradtál volna”

  • Geyza
    Gyurcsànynak kellett a 20 Milliàrdot felvenni-de màr csak alàiràsra volt jo- és Orbànnak 2012-töl visszafizetni.

  • Kakukukk dugulj el.
    Ma senki nem vevő a kakukkolásodra.
    Inkább szállj valaki másnak a fészkére és zabáld el a kölykei elől az eleséget.
    Ahogy azt ti , kakukkok tenni szoktátok.

  • Kopácsi Judith

    A kakukk sem a maga fészkébe teszi a tojásait, szóval akkor most miről beszélsz?

  • Andrási Sándor
    2013 március 15
    10:49 de.
    Imádkozzon, ne ez legyen a végső harcuk.

  • Topapó
    2013 március 14
    3:07 du.
    sőt, már felejtek is…mi is volt az az óbudai csintalankodásom? kétségtelen, hogy hét évig éltem ott, de akkor a szex jobban érdekelt, mint a politika, úgyhogy lennél olyan kedves, és felvilágosítanál: mit tudsz olyat, amit én vagy nem tudtam, vagy elfelejtettem?
    ha esetleg még hozzá tennéd, mi módon támogatott bármikor is a baloldal, akkor még izgalmasabb lenne az egész! szkyék már körmüket rágva izgulnak, hogy még milyen sötét dolgok derülnek ki rólam, tán még az is lehet, hogy az erdőről lopom a téli tüzelőt?
    szóval, ne kímélj, az olvasók inni fogják szavaidat!

  • Andrási Sándor
    2013 március 15
    10:49 de.
    ha kérhetem, részletezze ide, milyen bizonyítékokkal rendelkezik, mi szerint én a baloldal fizetett ügynöke vagyok?
    mert ezzel az erővel – ahogy teljesen elfogult kommentjeit és minden realitást nélkülöző világképét elnézem – maga meg tuti, hogy a fidesz zsoldjában áll!
    mondja, jól megfizetik? mert engem igen! méghozzá orbán maga, tisztes nyugdíjemelést is adott, 1,6%-ot, azt se tudtam, hogy’ csókolgassam az oltárt, amit a sarokban neki, mint házi istenemnek emeltem!

  • Az unortodoxia a katasztrófa védelemben sem jött be. Fejtől – az új irányítási rendszerétől bűzlik – a hal.
    „Sem a TEK, sem a Katasztrófavédelem embereinek nem vették hasznát az M1-es autópályán a mentés során, amelyre a teljes fejetlenség volt a jellemző” – a tűzoltók szakmai honlapja, a http://www.lángovagok.hu beszámolója szerint.
    Egyedül a helyi erők pl. az önkéntes tűzoltók szakmai tapasztalatának és emberi helytállásának volt köszönhető, hogy sikerült valamelyest enyhíteni a sztrádán kialakult kritikus helyzetet.
    Egy példa szerint: az OKF-ről lement egy busz egy rakat katasztrófavédővel. Kb. egy használható ember volt közülük.
    Más források szerint az átszervezett katasztrófavédelem potentátjaitól csak okoskodásra futotta néhányszor a helyszínen, és az egész mentésre a teljes fejetlenség a jellemző. A TEK jelenléte pedig csak PR volt. Nem akadt sehol egy árva, leteperni való csirketolvaj, máshoz meg nem értenek, hólapát még életükben nem volt a kezükben, a kevlármellény meg még csak nem is melegít.
    Az, hogy egyáltalán volt valami mentés, a tűzoltóknak és a polgárőröknek volt köszönhető.
    Több – félre rakott – szakember hívja fel a figyelmet – bár ez a havazás is egyértelműen „bejelentett” volt – ez a rengeteg hó el fog olvadni. Ráadásul nagyon gyorsan!!!
    Abból meg jó sok víz lesz! Következtetés?
    Végezetül csak egy udvariatlan kérdés: pénteken a késő délutáni órákban mi értelme volt az sms-nek????

    Hótoló vs. hóhányó. Válasz Kálmán Olga kérdésére.

    Az ünnep estéjén Kálmán Olga műsorában arról kezdett el gondolkodni, hogy milyen fura a világ, a magyar hókotrók nem boldogulnak, míg a sógoréktól – hosszas tukmálás után elfogadott – segítség-képpen érkezők tempósan szabadítják fel az utakat. Azon lamentált, hogy mi lehet ennek az oka.
    Meglátásom szerint a dolog igen egyszerű. Az illetékesek felkészültségében van a különbség. Az osztrák kollégáknak óriási gyakorlata van a hó-tolásban. Ezzel szemben a hazai szakemberek leginkább a hó-hányásban jeleskednek! 🙂

  • Kopácsi Judith
    2013 március 15
    3:10 du.
    én a pallosjogot és a jus primae noctist is visszaállítanám, hadd legyen valami öröme orbánéknak, hiszen úgyis annyit veri őket a sors!
    báncsák a magyar, báncsák…

  • Kopácsi Judith

    Rasid, szerintem, amikor te Óbudán éltél, akkor még Tarlós is SZDSZ díszben volt ott polgármester.

  • Kopácsi!…………..Nem-nem.Akkor még III.ker.Tanács volt.

  • Topapó
    2013 március 19
    12:53 du.
    ha ilyen jól emlékszik, miért nem válaszol a kérdéseimre?
    bátran adja elő! hányszor kérdezzem még?