Jankó unfrankó

2013 március 16 12:24 du.34 hozzászólás

A csornai Shmitt Pál nem tagadta meg önmagát és a Fideszt. Továbbra is hülyének néz 10millió magyar embert, és pár százmilliót a világban, akik figyelemmel kísérik Magyarország sorsát. Csak verbálisan demokrata, amikor cselekednie kellene, akkor visszabújik gazdája ánuszába, és csak a jobb kezét dugja ki onnan, amivel mindent aláír, amit az parancsol neki. Azt hazudta a beiktatásánál, hogy ha kell százból száz törvényt fog visszaküldeni. Mi már akkor is kacagtunk ezen a mondatán, hiszen mit várhatunk attól a középszertől, aki már Sólyom botrányos, törvénytelen megválasztásához asszisztált, és ellenőrizte vadul a titkos szavazatokat. Értelmes mondatok helyett csak vakondokok potyogtak ki a száján.

Deja vu…

Szánalmas az az ország, melynek köztársasági elnökének az az egyetlen kvalitása, hogy Charles Bronson karikatúrája. Viszont az országáért (no meg városáért) még semmi különlegeset nem tett, azon kívül, hogy pártjával keresztbefeküdt minden előrelépésnek ellenzékben, kormányon pedig csak a jogállamot és az államkasszát amortizálták. Nála még Shitt Pál is alkalmasabb volt, pedig az még írni sem tudott, de legalább sportolóként volt valaki.

Pártok felettinek hazudja magát Áder, és a szeme sem rebben. Annál egyértelműbb pártkötődést nehéz lenne elképzelni, mint azt, hogy több mint 20 éve a felcsúti dakotát szolgálja, és közvetlenül a Fidesz padsoraiból ültették át a köztársasági elnöki székbe. Jogállamról papol, de közben alapvető jogállami normákat hagytak figyelmen kívül pozícióba helyezésekor. Hiszen még a látszatra sem adtak, hogy legalább ne egy ennyire egyértelmű pártkatonát helyezzenek ebbe a felelős pozícióba. Nála még Simicska Lajos is jobb lett volna, mert ő legalább nem ül a parlamentben. Csak a kasszánál. A magyar demokrácia megcsúfolása volt már eleve Áder kinevezése, és ő ezek után a függetlenségéről hazudozik. Ő akar fék és ellensúly lenni. Shittt Pál legalább az elején megmondta, hogy motor lesz, csak brummogni fog és aláírni. Soha nem gondoltam volna, de azt kell mondjam, hogy még az is gerincesebb cselekedet volt, mert nem árult zsákbamacskát. Smitt megmondta előre, hogy egy jobbágy lesz, aki a földesurát szolgálja. De Áder megjátszva az államférfit, simán belehazudik a fülkeforradalmárok képébe.

Áder János

De térjünk rá a szerdai beszédére, amin összeszorított fogakkal mesélte el nekünk, hogy az a dolgunk, hogy tegyük a dolgunk. Ő is azt teszi, és aláír bármit.

„Áder azt mondta: megválasztása pillanatában világossá tette, hogy ha száz jó törvényt kap, százat ír alá. Ha száz rosszat, százat küld vissza az Országgyűlésnek.”

Egyik mondatával mond ellent a másiknak, hazudik jó fidesznyik szokás szerint. Mert aztán avval érvel, hogy neki mindent alá kell csuklóznia, nincs mérlegelési lehetősége. Az általa preferált Sólyom László annak idején nem sokat mérlegelt, mindent visszaküldött az MSZP-nek. De Ádernek erre ma már nincs lehetősége, annyira megszilárdult nálunk a jogállam 3 év alatt.

 

Az alaptörvény azt mondja ki, hogy „az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását az Országgyűlés elnöke aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.”

„Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott. De akkor hogyan akar akár száz törvényt is visszaküldeni, ha neki csak az alácsuklózás a dolga, az a kötelezettsége? Akkor a fékek és ellensúlyok rendszere vajon mi?

Ezek szerint ő csak egy aláíró gép, akinek 5 napja van arra, hogy mindent aláírjon, akár havonta komplett új Alaptörvényeket is. Ezért kellene fenntartani súlyos milliárdokból a köztársasági elnöki hivatalt? Arról nem is szólva, hogy keveredik az alkotmányosság szó az alaptörvénnyel, ami ugye nem ugyanaz. Mert alkotmányosságról és alkotmánymódosításról beszél, de ha nincs alkotmány, akkor alkotmányosság sincs. Mint ahogy az Alkotmánybíróságnak is csak statisztaszerepet szánnak, azért kell az általuk elutasított törvényeket most belefoglalni a gránit szilárdságú alapizéjükbe. Az alaptörvényüket egypárti, kommunista módon írták meg, miután kihajították az Alkotmányunkat, amire felesküdtek. Tehát alkotmányosságra hivatkozni eleve aljas pofátlanság. Alkotmánymódosítást pedig csak alkotmányon lehet végrehajtani, tákolmányon nem!

„Egy állam ugyanis attól jogállam, hogy annak törvényeit és alkotmányos rendelkezéseit mindenki betartja. Különösen fontos elvárás ez az államfővel szemben. Mert ha az államfő úgy döntene, hogy megengedhető az alkotmányellenesség útjára lépni, annak csak egyetlen következménye lehetne. Amit egyikünk sem kíván. Káosz. Zűrzavar. Törvénytelenség”. – Áder szerint. A Nemzeti Pofátlanság Rendszerének köztársasági elnöke az alkotmányos puccsot, amit pártja végrehajtott, ezek szerint törvényesnek tartja, az nem zavarja, de ha valaki védeni akarná a jogállamiságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az káoszt, zűrzavart eredményezne.

Áder megbizatása

Egy állam ugyanis nem csak attól jogállam, hogy betartják a törvényeket, hanem attól is, ha jogállamiak a törvényei. Az utóbbi 3 évben 400 (!) új törvényt hoztak mindenféle népi felhatalmazás, egyeztetés vagy hatástanulmány készítése nélkül. Ha azokat betartjuk, akkor már jogállamban fogunk élni? Ha olyan új törvényeket hoznak, hogy nem kell az Alkotmánybírósági vagy a bírósági ítéleteket végrehajtani, ha büntetni kell a hajléktalanokat, röghöz kötni a diákokat, akkor az már jogállam? Ez a forradalmi jogász-paraszt kormány úgy tekergeti a törvényeket, ahogy neki szükséges, ezért kell a saját tákolmányukat is egy éven belül negyedszerre átírni. Ehhez asszisztál a csornai független vakond. Mert ő az igazi vakond, akit beástak az alkotmányos demokratikus jogállamunk elárulására. És teszi a dolgát, megdolgozik a pénzéért. Elárulja a demokratikus jogállamot.

Eközben arról beszélnek a környező országokban, hogy „Magyarország mini diktátora sokkolja Európát”. A szavazati jogunk felfüggesztését és az uniós források megvonását követelik a demokratikus országok és mértékadó sajtóorgánumok Magyarországgal szemben. Mindenki könyörög a felcsúti törvényalkotó bajnoknak, hogy ne menjen szembe az európai értékekkel. Az Európai Bizottság elnökétől, Barosso-tól Angela Merkel-ig, az osztrák külügyminisztertől Guy Verhofstadt-ig, az Európai Parlament liberális frakciójának belga vezetőjéig, mindenki kifejezetten arra kéri világszám kormányunkat, hogy ne tegyék meg ezt a módosítást. A bajor parlamenti elnök pedig ez miatt lemondta találkozóját Kövér Lászlóval.

Áder az ánuszban persze nem hallja meg ezeket az üzeneteket, csak azt hazudja, amit leírtak neki. Azt hazudja, hogy „az elmúlt napokban hosszú órákat töltöttem azzal, hogy Alaptörvényünk negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozzam a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassam a hozzám küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassam szakértők okos – és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes – érvelését”.

Ha az európai tagállamok vezetőinek a sajtóban megjelent véleményét veszi figyelembe és nem a gazdája parancsát, akkor vagy nem írja alá, vagy amennyiben (szerinte) mást nem tehet, akkor lemond. Akkor föláll, és kimondja azt, hogy ez számára vállalhatatlan, nem mehet szembe az európai értékekkel és minden Uniós vezető kérésével. Nem teheti meg, hogy megkockáztassa azt, hogy megvonják Magyarország szavazati jogát az Unióban, vagy, hogy megvonjanak pénzügyi forrásokat az amúgy is miattuk triplabóvlis recesszióban lévő magyar gazdaságtól. Nem kockáztathatja meg, még akkor sem, ha szerinte nincs kivetnivaló a változtatásokban.

De úgy tűnik a hajléktalanok és a diákok szopatása, vagy a meghagyott egyházak helyzetbe hozása mindennél előbbre való. Az ország és a benne élők közeli jövőjénél is.

Jankó evvel a mostani döntésével viszont nem kockáztatja meg igen jól jövedelmező állását, melyhez egy normális államban nem juthatott volna hozzá. De még a közelébe se….

 A.G. / a KMH Ellenszék rovata

34 hozzászólás

  • JÓÓÓÓÓ!
    És igaz, sajnos!
    Aki azt mondja, h BronsonJankó független, jó álomfő, – nos annak az agyával baj van!
    Nem kicsi! 🙂

  • Áder sosem volt egyenes ember. Már akkor sem, amikor 2003-ban elmondta azt a bizonyos beszédét az Országg yűlésben a bírói függetlenségről. Akkor sem szólt másról, mint karaktergyilkosságról és politikia haszonszerzésről. Az egész beszédet azért mondta el, mert volt egy jogvédő szervezet, amely akkor alakult és történetesen két baloldali ügyvéd volt a vezetője, az egyik akkor aktív politikus.
    Akkor sem, amikor asszisztált Orbán manőveréhez, amivel Sólyom László lett a köztársasági elnök-ez mondjuk az akkori szoci vezetés (elsősorban Hiller István) hibája).
    És akkor sem várhatjuk el tőle, hogy az legyen, mikor egy másfajta döntésével egész eddigi életét tenné tönkre-ahogy azt mások már megírták előttem.
    Ő elfogadta Gyurcsány Ferenc kérését -és mert kicsi lenni.
    J

  • Trombitas Fredi

    „aki már Sólyom botrányos, törvénytelen megválasztásához asszisztált,”
    Na vegre! A kmh elkezdte feltarni az mszp-szdsz torvenyserteseit.

  • Nagyszerű összefoglaló. Itt egy másik a brigadérosról:

    http://vizallasjelentes.blogspot.hu/2013/03/brigaderos.html

  • A szerző kicsit jobban részletezhette volna, hogy mit ír alá Áder és min kéne felháborodni? Mert engem pl. nem érdekel a 62 éves bírák nyugdíjazása. Nehogy már értük aggódjak!

    Az egyházi törvények miatt se háborgok. Miért kéne 200 egyház? Csak azért, hogy szabadon választhassak? Akkor miért nem 500 vagy 1000? Azt elfogadnám, hogy ha a szempontokat vitatnák, ami alapján az egyik kiemelt, a másik nem. De nem erről van szó. Miért lenne az összes egyház és felekezet egyenértékű? Nagyon helyes besorolási szempont, hogy a magyar történelem során tettek-e már le valamit az asztalra, illetve a taglétszám.
    Csekély számuk ellenére így lett kiemelt vallás az izraelita, viszont nem támogatják a muzulmánokat. Utóbbiak sem érdemeket, sem létszámot nem tudnak felmutatni. Hol itt a gond?

    Az állami pénzen tanuló diákok „röghöz kötése”? Az „átkosban” illetve a közelmúltig az itthon végzettek egyáltalán nem mehettek külföldre dolgozni, illetve csak kivételesen. Nincs itt semmiféle visszalépés. Most már lehet több pénzért szabadon külföldre menni, csak az állami támogatást kell visszatörleszteni. A sportban ez már rég elfogadott. Mostanában épp a kajakos olimpiai bajnok Janics Natasa tért vissza MO-ra ez okból. Nem igazolhatott ingyen Szerbiába. Vissza kellett volna fizetni a kiképzésének a díját.(150 ezer EUR) Véletlenül az MSZP-s Dr. Baráth Etele a MKKSZ elnöke, a másik vezetőségi tag pedig a szintén MSZP-s egykori sportminiszter Ábrahám Attila. Simán „röghöz kötötték” Natasát.

    A hajléktalanok problémáját – bevallom – nem látom át. Nem tudok hozzászólni. Ők több figyelmet érdemelnének.
    A homoszexuálisok gondját sem értem, de az nem is nagyon érdekel. Úgy, hogy bocsássa meg a publikum, hogy nem háborodom fel Áder elhatározásán.

  • Hát…asszem a csornai Bronsonnál a szépszemű Szemere szomorú szamara sem lenne rosszabb KE..
    Igaz, ő legalább nem egy zsák krumpliért kapta a diplomáját, manapság már ez is nagy szó..
    Lehet, nem vitt magával tolmácsot a Merkel-találkozóra?

  • ez nem demokratikus jogállam, hanem egypárti, autoriter módon kormányzott állam. a jog értelmezése gyevi bíró alapú.
    még csak nem is demokratikus, mert a demokráciája irányított.

  • Andrási Sándor

    Az ellenszék(let)-nek sikerült (ismételten) egy bűzös terméket produkálnia. Ez a szánalmas nem tudom mi szellemileg retardáltakra jellemző szintű, ezt elkövetője a balodali értékeket képviselő Ille is szégyelte aláírni. Még neki is ciki. Bízunk benne, hogy így név nélkül is megkapta érte a szokásos harminc ezüstöt.
    A baloldali megmondók és „politikus”-ok nem tudják átlépni saját árnyékukat, eszközeikben is a megszokottakat produkálják: rágalmazás, elferdítés, összemosás, hazudozás. Nincs ma Magyarországon egyetlen un. baloldali politikus, aki hiteles lenne mindenki előtt. Aki emberként, szakemberként, közéleti személyiségként a nagy többség szemében elismerést váltanak ki, aki megtámadhatatlan jellemű, a közjóért tevékenykedő lenne. Helyette elkopott, kicsinyes, ostoba, hatalom-, és pénzmániás megélhetési „politikus”-ok acsarkodnak habzó szájjal.

  • Sárdi Jani
    Azon kell felháborodnod elsősorban (mivel nem vagy szakember a kérdésekben), hogy ezeket a törvényeket az AB elkaszálta, ennek ellenére beteszik az alapizéjükbe.
    Most akkor vastörvény egy demokráciában az AB döntése, vagy egy kalap szar?
    Orbánnak el kéne ezt végre döntenie.
    Mint ahogy azt is, hogy kell-e neki a a demokrácia? Mert ha igen, akkor miért számolta föl?

  • Andrási elvtárs
    Te most pont azt csinálod, amiért fröcsögsz.
    Semmit nem mondasz, csak fikázod a tényeket.
    Mert ezek a tények.
    Cáfold meg, ha tudod.
    De ahhoz nem elég az, hogy baloldali politikusokról hadoválsz, akikről szó sincs a cikkben.
    Olvasgass:
    http://www.origo.hu/itthon/20130313-ader-janos-alairja-az-alkotmanymodositast.html

    http://hvg.hu/vilag/20130314_Ez_itt_Europa_uj_mini_diktatora_Orban_Vik#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_3_14

  • Andrasi

    a baloldal gyava, olyan fog pofan vagni, akinek semmi koze nem lesz a baloldalhoz, csak elege lesz abbol a foldsotet, uszito fajtadbol!

  • „Nincs ma Magyarországon egyetlen un. baloldali politikus, aki hiteles lenne mindenki előtt. Aki emberként, szakemberként, közéleti személyiségként a nagy többség szemében elismerést”…stb.

    ebből a mondatból két szót kell kivenni „UN. BALOLDALI” és máris maga a mondat hitelesebb…

    __________________________________________________________

    retardált = szellemileg elmaradott,
    szellemileg elmaradott ember sem jobboldaliként, sem baloldaliként nem tud egy írást összehozni…

    régóta figyelem a kommenteket olyan szemmel, hogy ha kivennék belőle íróik a személyeskedő, a gúnyolódó, a másik felet lekicsinylő kifejezéseket, maradna a cikkre vonatkozó vélemény és ellenvélemény, akkor akár még normális párbeszéd is kialakulhatna…

    elég érdekes elgondolkodni azon, hogy a vérmesebb jobboldali szerint minden baloldali gondolkodó retardált, persze nyilván a vérmesebb baloldali szerint meg minden jobboldali retardált, akkor feltenném a kérdést a kétoldalú világ egyoldalúan retardáltakból áll, mert hiszen mindenki szerint a másik az, tehát oda vissza mindenki… így néz ki lassan a virtuális világ :)))))

  • Sárdi Jani
    2013 március 16
    7:20 du
    Esszem janim.
    Ha nem olvastad, hogy mik voltak a negyedik módosítás kitételei, akkor mi a bánatos lócsöcsről vitakozol?
    Kérdezed, miért kéne 2OO egyház.. Nem a számon van a hangsúly. Egy demokratikus államban alapkövetelmény a szólás, gyülekezési, sajtó és vallásszabadság.
    Ha én tizenkettedmagammal megalapítom a ködevők vallási közösségét amelyiknek a tizenkettedik tagja az ebem- róla annyit, hogy néhány itteni hozzászólónál jóval értelmesebb állat,- akkor, amennyiben fenn tudom tartani a közösséget a saját költségemen, ne legyen annak akadálya. Hamegdeámviszont állami támogatást kérek, akkor az állam merje azt mondani, hogy önerőből, jóbarát, önerőből. És nem agyontámogatni az egyiket, amelyik iskolákat, intézményeket kap a kormány támogatásáért és a jelenlegi prominensek politikai PR naponkénti fényezésééer, és elkaszálni azt, amelyik önerőből humanitárius missiót végez. Szvsz- ne kapjon állami támogatást egyetlen vallási felekezet sem. Tartsa el magát. Mert éppolyan vállalkozás, mint a melegpadlóra specializálódott kisvállalkozóé.
    Hamár érdemek.. A számos idősotthont, hajléktalanszállót, illetve – több mint 3000 súlyosan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő – iskolákat fenntartó MET egyházi elismerési kérelmét még a 2O12-es év elején az Országgyűlés kormánypárti többségű vallásügyi bizottsága indoklás nélkül utasította el, holott a felekezet tételesen megfelelt az új egyházügyi törvény feltételeinek. Így például rendelkeztek több mint 20 éves magyarországi működéssel, amit 1981-ben még a Kádár-rendszer Állami Egyházügyi Hivatala adott meg számukra, holott előtte súlyos üldöztetésben részesültek. Mivel azonban a felekezet a korábban elismert Magyarországi Metodista Egyházból vált ki, Lukács Tamás, a vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke arra hivatkozott, hogy a MET tulajdonképpen metodista, azaz nem önálló „hitvallással és rítussal” rendelkező vallási közösség. Ráadásul – értesüléseink szerint – Lukács többször utalt arra, hogy a kormányt többször is bíráló Iványinak „kevesebbet kellene politizálnia”.
    Miután egyházi regisztrációs kérelmét elutasították, a MET az Alkotmánybírósághoz (Ab) és a strasbourg-i emberi jogi bírósághoz fordult, mivel szerintük az állam hátrányos megkülönböztetésben részesítette a felekezetet, hiszen olyan feltételeket támasztott, amelyeket a parlamenti döntéssel elismert 33 felekezettől nem várt el. Iványi Gábor lapunknak elmondta, értesülése szerint az Ab októberben hozhat döntést, míg Strasbourgban talán decemberig születhet ítélet. Addig „vallási egyesületként” kénytelenek működni, holott a fogalom pontos jogi definíciója még meg sem született, ezért az egykori felekezet ma civilszervezetnek minősül. A lelkész szerint hiába kezdődött el az új tanév, a korábbi, sajtóban tett kormányzati ígéretek ellenére az emberi erőforrás minisztérium továbbra sem kötött velük köznevelési megállapodást, nem válaszoltak megkereséseikre sem. Emiatt iskoláik finanszírozása a tanév kellős közepén kerülhet veszélybe, a kormány tehát felelőtlenül kockáztat – tette hozzá Iványi.
    A MET-tel ellentétben Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter személyesen ígérte meg Derdák Tibornak, az ugyancsak jogfosztottá vált Dzsaj Bhím buddhista közösség által fenntartott sajókazai Ámbédkar Gimnázium igazgatójának, hogy szeptember végéig megkötik velük a finanszírozási megállapodást. Az egyesületté „lefokozott” felekezet több, főként romákat oktató iskolát működtet Borsod megye legszegényebb térségeiben, azaz „társadalmi hasznosságuk” lényegében megkérdőjelezhetetlen. Ennek ellenére a Dzsaj Bhím tavaly a helyi hatalom „célkeresztjébe” került, amelyet Derdák szerint az országos politikában felerősödő kisegyház-ellenesség bátorított fel. A 2011-es népszámlás idején, majd utána például a Dzsaj Bhím hívei és iskolái folyamatos zaklatásnak voltak kitéve. Az adatok szerint ugyanis Sajókazán „túl sok lett a buddhista”, így a népszámlálási adatokat – az adatvédelmi biztos által is megállapított – jogellenes módon akarták csalás miatt indult nyomozásban felhasználni.
    A helyi roma lakosokat például rendőrök kérdezgették arról, hogy minek vallották magukat a népszámlálás során, illetve „Statisztikai adat bűnügyben történő felhasználásáról” feliratú nyilatkozatokat osztogattak. Gondja volt a buddhista romákkal a megyei munkaügyi felügyelőségnek is: 3,2 millió forintra büntették az Ámbédkar Gimnáziumot azért, mert helytelenül adminisztrálták a tanárok óraszámait, miközben a havi állami normatíva 10 millió forint körül volt.
    Emlékezetes, júniusban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a közeljövőben a népszámlálási adatok alapján határoznák meg, hogy az elismert egyházak közül, melyek és hány oktatási és szociális intézményt tarthatnának fenn – bár az adatok csak statisztikai célokra használhatók fel. Azonban Semjén „sajátos” értelmezésében, ha egy egyház által átvett intézményben többen tanulnak, és kapnak szociális ellátást, mint ahány tagja van a népszámlálás szerint az adott felekezetnek, akkor nyilvánvaló, hogy „nem a vallásszabadság megvalósulásáról van szó”. A kereszténydemokrata politikus szerint az egyházi intézményeknek alapvetően az adott egyház híveinek az ellátására kell koncentrálnia.
    Ennek ellenére hiába adott írásos garanciát az egyházként elismert Hit Gyülekezete az általa átvenni szándékozott hajdúsámsoni és ajkai iskoláknak, hogy sem a közalkalmazottakkal, sem a diákokkal szemben nem lesznek hitéleti elvárásaik – ráadásul Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is törvényesnek nevezte a fenntartóváltás – a kormánypártok mégis keresztbe tettek a folyamatnak. Bár a Hit Gyülekezete a nagy egyházakhoz képest elenyésző mennyiségű, mindössze három oktatási intézményt akart átvenni az elmúlt egy évben – míg például a katolikusok 41-et vettek át ténylegesen -, az önkormányzatok szándéka mégis „kiverte a biztosítékot” a Jobbik mellett a hajdúsámsoni Fidesz-frakcióban is.
    Az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium átvételét – amit a tantestület és a szülők többsége is támogatott – pedig a Veszprém Megyei Kormányhivatal által indított per kaszálta el, amelyben már a keresetindítás napján döntés született: a szeptemberi iskolakezdéssel az önkormányzat fenntartásában maradt az intézmény. Hajdúsámson esetében a kormányhivatal arra való hivatkozással akadályozta meg az iskolaátadást, hogy a diákok számára nem biztosított a világnézetileg semleges oktatás lehetősége – amire egyébként a nagy keresztény egyházak esetében még egyszer sem hivatkoztak.
    Ja? nemmontam. Ateista vagyok.
    Diákok.
    De. Az átkosban is mehettek. Csak nem mindíg az alkalmasság, a tudás, a képesség volt a döntő, hanem a pártelkötelezettség, a kapcsolatok.
    Lásd még a nyolcvanas évek -a mai politikai elit- külföldre delegáltjait, különös tekintettel a Társadalomtudomány Intézet egykori munkatársaira, akik- mint az közismert- a szocialista állam kiválasztott, a jövő politikusainak szánt megbízhatókból állt.
    Megkötni a diákokat? szinte mindenki murvabüszke arra, hogy az egy főre eső Nóbel-díjak száma magyarországon a legmagasabb.
    Tisztelettel érdeklődöm, hogy az érintettek közül hányan kaptak Nóbel-díjat úgy, hogy odahaza tevékenykedtek?
    Ne hasonlítsad a sporthoz, mert az üzlet. Igaz, a Nóbel-díj, vagy a nemzetközi elismerés, ismertség is legalább olyan ritka, mint a világbajnoki, vagy olimpiai érem, de azért mégsem ugyanaz..
    A hosexuálisoknak egyetlen gondja van: nem akarnak kivetett, megvetett páriák lenni. Mivel a probléma többezer éves, nem átléphető. Ahogy a nők száz évvel ezelőtt, a homosexuálisok most hatczolásznak a jogaikért.
    Ha valakit a sexuális orientációja és nem a szakmai tudása, vagy embersége mián ítélünk meg akkor természetes, hogy az érintett harcolni fog a jogaiért.
    Hogy nem háborodsz fel, az meg van bocsájtva.
    Hogy el sem gondolkodsz rajta, az nincs.
    Legalább is, ami engem illet.

  • Kopácsi Judith

    Andrási, mi vagy te, Idejössz, anélkül, hogy akárki is hivott volna, krtizálni? Ki fzeti neked ezt a sok időt, amit itt töltesz,és a drága sorokat amiket ránk pocsékolz. Menj oda, ahol kedves „testvéreid” vannak, ott tombolhattok kedvetekre. Itt értelmes társalgás folyna nélkületek.

  • Andrási Sándor
    2013 március 17
    7:19 de.
    én 30 ezüstért meg sem mozdítom a klaviatúrám. az aláírás ott van: a.g. úgy hívják: monogram.
    ha az argumentum ad personam helyett az írás tartalmával is foglalkozna – hogy pl. sárdi jani teszi – sokat emelkedne az ázsiója.
    de így csak tehetetlenül pöfögő senki 🙂

  • Sárdi Jani
    2013 március 16
    7:20 du.
    végre valami kultúrált hang a jobboldalról.
    ami az egyházakat érintő véleményét illeti: az izraelita közösség nem létszáma, hanem történelmi egyház léte okán – ami erősen összefügg magyarországi jelenlétének meglehetős ősi voltával – kapta meg.
    a diákokkal kapcsolatban egyetlen gond, hogy értelmetlen és végrehajthatatlan a törvény betartatása. ráadásul ellenkezik az uniós alapjoggal, de erről már számtalan helyen írtak.
    amúgy áder elhatározásán semmi felháborodni való nincs: ő csak egy engedelmes pártkatona, amúgy meg olyan ügyesen csavarták ki az alaptörvényt, hogy valóban nem tehet semmi mást. ebben az ügyben – mint sok másban – orbán hatalomérvényesítő taktikája a ludas.
    én igazából azt nem értem: mi szükség van áderre? egy biokulissza, semmi más.

  • falusi
    2013 március 17
    11:23 de.
    Grat. a kommentért! 🙂

  • Néhány konkrétum kedves jobbosok! Hogy Magyarországon melyik közösség lehet egyház – ezzel állami támogatás, és adókedvezmények járnak – azt a parlament döntheti el kétharmados többséggel, és ez ellen fellebbezési lehetőség nincs. Ez a probléma! Ahelyett, hogy lenne egy egyházügyi törvény, ami mindenkire vonatkozna, és ezt kellene betartaniuk az egyházat működtetőknek. Aki meg nem tartja be, azt a bíróság elé lehetne citálni, és számon lehetne kérni a törvény betartását. Nem a törvényhozók dolga – bármelyik oldalon is álljanak – lelkiismereti kérdésben dönteni! Semmi közük hozzá, hogy ki miben hisz. Ez a vallásszabadság megsértése. Ha pedig valakik visszaélnek az egyházakat megillető kedvezményekkel, azokat az igazságszolgáltatás dolga leleplezni és megbüntetni!
    Vannak azonban ennél aggasztóbb jelek is. A minielnök vette magának azt a hallatlan pofátlanságot – jogász létére! -, hogy a parlamentben minősítsen egy bírói ítéletet! Ov szerint a rezsicsökkentésről volt szó, pedig nem. Az egyik hálózatot működtető – és nem energiaszolgáltató – cég amiatt perelte a magyar államot, hogy a legújabb unortodox adófajtát NEM számíthatja be a költségeibe. (Kb. 40. adóként ugyanis a kormány megadóztatta a közműhálózatokat, – víz-, gáz,- elektromos stb. vezetékeket – méterenként.) Nem tudom mit szólna bármelyik kanadai vállalkozó, ha azt mondaná az adóhivatal, hogy az adója nem költség. Ezt a magyar bíróság elkaszálta, és kimondta, hogy bizony költség az. Erre a dr.ov kikelt magából. (Hozzátenném: Magyarországon az energiaárak hatósági árak, tehát a kormánynak eddig is lehetősége lett volna a befolyásolásra.)De ez nem elég. A kormány felállít egy újabb hivatalt, amelyik majd megmondja, hogy mennyibe kerülhet a víz, gáz, villany, csatorna, és határozatai ellen fellebbezés NINCS! Valakinek itt feljebb nem fájt a bírók nyugdíjba küldése. Pedig ez volt az első akció, hogy a tapasztalattal bírókat felváltsák a gátlástalan paragrafushuszárok, amilyen a kollégiumi banda is.

  • falusi,

    Nem akarok többnek látszani, mint egy átlagolvasó, és bevallom, nem szoktam Alkotmányt olvasni. De mielőtt reagáltam, próbáltam tájékozódni. Lehet, hogy tovább kellett volna még keresnem, de a különböző médiumok többet foglalkoztak a tüntetőkkel és az ellentüntetőkkel, bemászással, sósavazással, stb. mint annak részletezésével, hogy mi a vita tárgya. Utalásokból, mások vitáiból tájékozódom. Több energiám nincs.

    Amit az egyházak megítéléséről írsz, szerintem nem alkotmányozási probléma, hanem a törvények értelmezésével és a hatalommal való visszaélés. Egyik sem veszett ügy, ha harcolnak érte.

    Van, amit összemosol. Nem tudom, hogy annak idején a Nobel díjasaink itthon milyen iskolaszinten és kinek a költségén tanultak. Úgy, hogy nem tudok erről vitatkozni.

    Szerintem jó hasonlat az itthon felsőfokú végezettséget szerző, de jobb fizetésért külföldön munkát vállaló fiatalokat a profi sportolókhoz hasonlítani. Mind a kettő üzlet. Viszont nem csak elképzelni tudom, hanem tény, hogy van amikor nem a magasabb fizetésért akar valaki másol letelepedni. Janics Natasa sem kapott volna a szerbektől több pénzt, mégsem engedték. Megkockáztatom – Janicsot itthon sokat bántották (üldözték), azért akart elmenni.

  • antifülke

    Be kell látnom, nagyon frappánsan fogalmaztad meg a lényeget.

  • Ille István

    Áderről szerintem még korai véleményt mondani. Egyébként örülök, hogy más dolgokban egyetértünk.

  • Andrásika:
    Az a büdös amit ide rottyintott maga.
    Inkább próbálja megcáfolni azokat a tényeket amiket ez a bajszos ekövetett hazája és népe ellen.
    Nem tudja.
    Nalátja , akkor meg mit folyatja itt magából a trágyalét ?
    Menjen ki a kiskertjébe , ott tegye , legalább valami haszna lesz a termékének.

  • talalom

    Szerinted parlamenti döntés helyett „egyházügyi törvény” kéne, ami alapján eldönthető, hogy melyik vallási közösséget lehet támogatni?

    Ebből óriási, se vége – se hossza teológiai, ideológiai és értelmezési viták következnének. A vitázó felek előbb-utóbb oda lyukadnának ki, hogy az eldönthetetlen kérésekben döntsön az idő, döntsenek az emberek. Nos, ez van most. A századok óta működő történelmi, és az új, de nagy létszámú egyházak ezért kiemeltek.
    Ugyanakkor a történelem arra tanít, hogy az ideológiai és teológiai nézetek evolúciója folyamatos. Nincs status quo.

    Az egyszerű emberek értelmezésében a rendszerhasználati díj is rezsi. Egyébként fogyasztóként, ebben a kérdésben sumákolok, mert a rezsi csökkentésben vagyok érdekelt.

  • Kedves Mindenki! http://www.jogiforum.hu/torvenytar/Alaptörvény Íme, a szöveg, lehet tanulmányozni.

  • Sárdi Jani
    2013 március 17
    3:41 du.
    valóban. azonban áderről nem korai, hanem egyáltalán értelmetlen véleményt mondani. egy csinovnyikból nem lesz államférfi.

  • Andrási Sándor

    talalom! Azt írod: „….. a tapasztalattal bírókat felváltsák a gátlástalan paragrafushuszárok, amilyen a kollégiumi banda is……” —– talán emlékeznie kellene a „tapasztalattal bírók” néhány országos ügyben viselt dolgaira, amikor pl. hét évi bírósági eljárás után mondták ki, hogy „eljárási hibák” miatt meg kell ismételni az eljárást. Talán emlékszik a Baumag perre? Hány ezer károsultja is volt? Hányan kapták vissza a kicsalt pénzüket? Na itt van a nagy bírói tapasztalat.
    Ha egy esztergályos selejtet csinál, meg kell fizetnie az árát. Ha egy bíró csinál seljtet (sorozatban) ki vonja felelősségre? Ki felel az elrontott emberi sorsokért, az elveszett pénzekért?
    Ha egy miniszterelnök véleményt mond egy bírói döntésről, kitör a liberálisok felháborodása: „Mi van a hatalmi ágak szétválasztásával?” Már elnézést, de a miniszterelnököt nem illeti meg az a jog, ami bárkit megillet? Egy paprikajancsi nagy nyilvánosság előtt sértegetheti a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt, mert jól megfizetik érte, de a miniszterelnöknek mindent le kell nyelnie, mert közszereplő. Jó lenne, ha gondolkodnának az elvtársak!

  • Andrási Sándor

    Kopácsi Judith! A szólás-, és vélemény szabadságért küzdők elzavarják azt, aki kifejti a véleményét? Itt csak olyannak és azt szabad szólni, aki és ami tetszik? Az ellenvélemény beárnyékolja a balos ömlengést és a jobb oldalra szórt mocsok sem képes egyetemlegesen érvényesülni?
    Mi van itt kopácsi? Csak nem diktatúra? Ha Orbánt fikáznám – mint sok olyan aki a körme alatti piszokkal sem ér fel – talán elismerést váltanék ki kegyedből? Tudja mit! Nem teszem! Nem érdekel az Ön elismerése. A saját lelkiismeretem érdekel. Meg az, hogy amit látok, hallok és tapasztalok, azt írjam le, amennyire csak tudom, tárgyilagosan.
    Elnézését kérem, de van véleményem. Nem másoktól loptam, a sajátom.
    Nekem hiába írják: Hiteles szocialista miniszterelnök medgyessy, gyurcsány, bajnai. Itt valami ellentmondás van. Vagy nem szociális-ta, vagy nem hiteles. Sulykolhatják a röghöz kötés kifejezést, annak semmi köze sincs a felsőfokú hallgatókkal kötendő tanulmányi szerződéshez. Mondhatják az hazugság beszédről hogy igazságbeszéd. Mondhatják a jelenlegi rendszerről, hogy diktatúra, meg hogy nincs szólásszabadság, ha napról-napra, hónapról-hónapra rágalmazhatnak, gyalázkodhatnak ugyan azok az emberek(?) sértetlenül. Kedves Kopácsi Önnek ez még nem tünt fel? Miért nem lát Ön naptól világosabb dolgokat?

  • Kopácsi Judith

    Andrási, én nem várok el öntöl semmit. De, ha itt vitatkozni akar, tegye azt kulturált módón. Más oldalról való másolgatás nem számit véleménynek, szerintem.

  • Andrási Sándor
    2013 március 18
    8:24 de.
    na, ezt gondolja még1x át, édes fiam. ennyi marhaságot csak nekifutásból lehet összehozni, amit maga helyből 😀
    hogy mije van? lelkiismerete? meg véleménye?
    az egyikre alanyilag képtelen, a másikat meg jobb, ha benntartja, mert, ha kiengedi….

  • Orbán Viktor azt mondta, hogy ő várta a kritikákat, de azok csak nem jöttek (mint az a fránya ÁJEMEF..)az Alkotmány módosítással kapcsolatosan külföldről. Aztán egyszer csak hirtelen mégis itt voltak, na, de akkor meg már késő volt. Hogy is van ez?! Tehát annyira sürgős volt a döntés, hogy még a testvérpártok véleménye sem számított?! Ez a pimasz, mindenkit lenéző, mindenkit hülyének néző mentalitás a legjellemzőbb vonása az Orbán and Co 2.0 verziójának…

    J

  • Gere Gábor
    2013 március 17
    3:24 du.
    Kösz. Sör nincs?
    🙂

  • Andrási elvtárs
    A cikkhez valami hozzászólás esetleg?
    Az menne?

  • Hollósy Gerti

    Andrási Sándor, hányszor kell elmondani még, hogy ellenvéleményt nyilvánítani nyugodtan lehet, csak a személyeskedő és egymást ócsárló hangnemről kéne lemondani, ez most nem kifejezettem Önre vonatkozik, hanem bárkire.

    Ha lenne kedvem és energiám hozzá, lecsupaszítanék néhány kommentet, bármelyik posztból, bebizonyosodna, hogy ha lejön a sok sallang, az ellenvélemény és a témához illeszkedő bármi elfogadható…

  • Néhány éve még Áder volt az, aki Sólyom László megválasztását a fideszes szavazócédulák(titkos)egyenkénti ellenőrzésével vizsgálta meg, hogy mindegyikük nevezettre szavazott- e? Kérdésem, legitim volt- e akkor Sólyom László ilyenkénti (a szavazókra ráerőltetett válasz) megválasztása?
    Ma, ugyanez a Sólyom kritizálja a Fidesz vezetőségét, persze jogosan. Ma már őt is kikezdték, mint mindenkit aki a legkisebb mértékben is Orbán diktátor önkényuralkodó ellen mer egyetlen neki nem tetsző szót is szólni.
    Deehát, tényleg jó ideje felmerül a kérdés, hogy meddig lehet elmenni a jogtalanság alkalmazásával a Fidesz javára, míg mások a legkisebb vétségért is súlyos büntetést kapnak.
    Meddig kormányozhat egy pszichés betegségben szenvedő ember önkényuralmi módszerekkel. Bizonyítottan Litz-ben pszichiátrián kezelték…… Gátlástalansága már olyan méreteket ölt, ami a naív embereknek is szembeötlő, végre!